Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BÁNFALVI ANDRÁS BEVEZETÉS A Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár kódexei-nek forditásához

2010.10.18

BÁNFALVI ANDRÁS
BEVEZETÉS
A Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár kódexei-nek forditásához
 
 
 
E    E rövid bevezető célja csupán annyi, hogy felvázolja azokat a kérdéseket, melyekre a gnosztikusok egyedi választ adtak, előmozdítva ezzel az antik filozófia és a kereszténység fejlődé­sét, s megpróbálja érzékeltetni látásmódjuk hatását, rejtetett és nyílt befolyását a mai gondolkodásra.
Először nézzük meg, mit jelentenek a gnózis és a gnosztikus kifejezések. Az alapszó jelentése: tudás, ismeret. A belőle szár­mazó gnósztikosz - Platón által is használt filozófiai szakkifeje­zés, mely annyit tesz: „tudáshoz vezető", „képessé tesz a tudás elérésére". A görög nyelv megkülönbözteti a tudás két fajtáját: az egyik a tények ismeretén (talán nevezhetjük lexikális tudás­nak) alapszik, a másik személyes ismeretségből vagy közvetlen tapasztalatból származik. A gnosztikusok esetében ez utóbbiról van szó. A „személyes ismeretség" náluk az Istennel való ben­sőséges kapcsolatot jelenti. A megfogalmazásból már látható, hogy ellentétben a kereszténységgel, ez a filozófia a keveseké, a kiválasztottaké. Teremtésmítosza, világképe bonyolult és egye­di, szóhasználata a művelt, új szavakat alkotó, vagy az ismert kifejezéseket más értelemben használó elit filozófiai zsargonja.
A gnosztikus mítosz négy felvonása
I. Az első elv (Isten) kiáradása a nem-fizikai világegyetembe
II. Az anyagi világ megteremtése
III. Ádám, Éva és gyermekeik
IV. Az emberi faj további sorsa
 
Ezzel párhuzamosan zajlik a cselekménynek az a mellékszála, amely egy isteni rész elvesztését és végleges visszaszerzését mondja el. Ez is négy fő mozzanatra bontható:
I. A mennyei erő (a Mindenség Atyja) kiáradása a szellemi uni­verzumba.
II. Ezt az erőt egy alacsonyabb szellemi szinten álló lény (Yaldabaoth) ellopja
III. A tolvaj megtévesztése, amely ahhoz vezet, hogy az erőt to­vábbadják az emberiség egy szűkebb csoportjának (ők a gnosztikusok).
IV.  Az isteni lény fokozatosan visszanyeri hiányzó erejét, amint egy megváltó, megmentő összegyűjti a gnosztikus lelkeket, s azok visszatérnek Istenhez.
 
A gnosztikus mítosz alábbi összefoglalása elsősorban János tit­kos könyvére és Az egyiptomiak evangéliumára támaszkodik, mert ez a két irat adja a rendelkezésünkre álló legteljesebb le­írást a témáról.
 
I. A szellemi világegyetem kiáradása
A tökéletes, egyedüli, mindenható isteni forrás vagy minden további létezés első elve, aki, vagy amely leírhatatlan és meg­magyarázhatatlan, kibocsát magából egy hüposztázist vagyis második lényt, ő pedig több másikat, s így sorozatos emanációk folytán egy bonyolult kozmikus struktúra jön létre. Ezek az emanációk az aiónok. A görög szó jelentései: birodalmak, örökkévalóságok, korok, örökkévaló birodalmak. Az aiónok egyszerre helyek, időtartamok és filozófiai absztrakciók, s így nem kell megütköznünk azon sem, hogy váltakozva, hol sze­mélyként, hol fogalomként utalnak rájuk az egyes szövegek. Az emanáció okát, vagyis azt, hogy egy tökéletes lény miért sugár­zott ki magából kevésbé tökéletes lényeket, egyetlen ma is­mert gnosztikus szöveg sem próbálja megmagyarázni. Az első elv egy magányos intellektus, melynek egyetlen tevé­kenysége, hogy önmagán elmélkedik, hiszen rajta kívül nincs más létező. De a gondolkodás aktusa tárgyiasul, és így a gon­dolkodás a második elv.
Ugyanakkor az első elv egy magányos szem is, amely ragyogó, tükröző közegben lebeg, és saját tükörképét szemléli. Egyetlen tevékenysége az, hogy önmagát nézi, hiszen rajta kívül nincs más létező. Az általa látott tükörkép a második elv. Ugyanakkor az első elv egy feltörő forrás vize is, melynek egyet­len feladata az, hogy túláradjon. Ez a túláradás a második elv. A második elvet Barbelónak vagy néhol Barberónak nevezik, a név eredete tisztázatlan. Barbelo állandó szereplője a mítosz­nak, hasonlóan a Felkent-hez (Krisztus), aki mint metafizikai lény, egyes szövegek szerint alászáll, hogy egyesüljön a názá­reti Jézussal. Gyakori szereplő a négy Égi Fény is, Harmozel, Oroiael, Daueithai és Eleleth. Mivel az aiónok közé tartoznak, egyszerre örök birodalmak és résztvevői a teremtés drámájá­nak. Mint birodalmak, a négy archetípus lakhelyei. Ez a négy: Geradamas vagy Adamas, a Mennyei Ádám, Seth, vagyis Ádám fiának mennyei mintája, Seth ivadékainak mennyei mintája, melynek a gnosztikus egyház felel meg a földön, és egy negye­dik csoport, melynek azonossága történetről történetre változik.
 
//. Az anyagi világ megteremtése
A szellemi világ emanációja után, annak érdekében, hogy a szellemi lét határain túl is folytatódhasson a teremtés, megje­lenik egy kozmikus építőmester, Yaldabaoth, aki létrehozza az anyagi univerzumot. Szerepe hasonló a Platón Timaioszában szereplő demiurgoszéhoz. Layton szerint a mítosz ezen részén világosan kimutatható a Timaiosz hatása. Yaldabaoth anyagból hozza létre a világegyetemet, a szellemi univerzum mintaképé­re. Az univerzum anyagi aiónok (birodalmak), vagyis bolygók, csillagok és mennyei szférák bonyolult rendszere, melyet al­kotójuk leszármazottai, az arkhónok vagy másképpen uralko­dók, fejedelmek, erők, démonok, angyalok népesítenek be. Platón Timaiosza már hatott a hellenisztikus zsidó filozófiára is, amennyiben Alexandriai Philon a Világ teremtéséről című mű­vében megkísérelte bizonyítani, hogy Platón Timaiosza gya­korlatilag ugyanazt mondja, mint a Genezis nyitó fejezetei. Ha­sonló szerepet tölt be az Újszövetségben a Logos is: „Kezdet­ben vala az Ige... És kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett." (Jn 1,1-3)
A Timaiosban az alkotó képességeihez mérten, az anyag te­hetetlenségét és ellenállását figyelembe véve a lehető legjobb munkát végzi. Ezzel szemben a gnosztikus mítoszok Yaldabaothja, bár nem a színtiszta gonoszság megtestesítője, de ellent­mondásos, önző és tudatlan lény. Fölismeri ugyan a szellemi birodalmak mintáinak kiválóságát, vonzódik is hozzájuk, azon­ban ez a vonzódás sötét, önző, érzéki vágy formájában jelent­kezik nála, amely az isteni erők birtokbavételére irányul, akár erőszak útján is. Yaldabaoth és társai, az arkhónok, vagy ural­kodók önteltek, fennhéjázók és igyekeznek uralni az emberi lét minden mozzanatát. Ez a törekvésük vezeti őket a nemi vágy és a végzet kötelékének megteremtésére. Miért ilyen tökélet­len Yaldabaoth? A legtöbb irat Yaldabaoth anyjának botlását említi, aki a szellemi univerzumban legalacsonyabb szinten le­vő aión, a Bölcsesség.
A gnosztikusok teremtője, kozmikus építőmestere tehát nem azonos az első elvvel, ahogyan Platón mesterembere is csak közvetítő a legmagasabb elv és a mi világunk között. A gnosztikusok, a János evangéliumtól eltérően, Izrael istenét nem az első elvvel azonosítják, hanem Yaldabaothtal, az ügyet­len építőmesterrel vagy annak elsőszülött fiával, Sabaothtal.
 
///. Ádám, Éva és gyermekeik teremtése
A mítosz a továbbiakban a Bölcsesség és a magasabb szellemi univerzum aiónjainak az ellopott erő visszaszerzésére irányuló törekvéseit írja le. Yaldabaoth végül elveszíti a küzdelmet, s eközben végbemegy Ádám és az emberiség megteremtése. Az ellopott erő szétszóródik a későbbi emberi nemzedékekben, melyeket Yaldabaoth leszármazottja szolgaságba taszít, mivel létrehozza a végzetet, és a csalás rosszindulatú szellemét. A drámának ez a szakasza jól követi a Genezis 1-4. fejezetét, de alaposan átértelmezi az eseményeket, oly módon, hogy a Te­remtő cselekedeteiből egy kontár balfogásai legyenek. Sethtől származik az emberi fajnak az a része, mely mind a mai napig birtokában van a szétszóródott erő részleteinek, ők a gnoszti­kusok.
 
IV. Az emberi faj további sorsa
A gnosztikusok szemében a dráma utolsó felvonása ma is zaj­lik. A magasabb rendű szellemi erők egy égi megváltót küldtek, hogy felébressze az emberiség gnosztikus tagjait, ismereteket adjon át nekik önmagukat és Istent illetően, megszabadítsa lelküket a végzettől és az anyagi testhez való kötődéstől, és megtanítsa nekik, hogyan szabaduljanak meg a rosszindulatú uralkodók (az arkhónok) befolyásától.
A gnosztikusok történetének ismertetésétől eltekintek, nem­csak azért, mert hosszadalmas és szerteágazó, s valójában nem visz közelebb filozófiájuk megértéséhez, hanem azért is mert két színvonalas könyv már olvasható magyarul ebben a témában. (Kákosy László Fény és káosza jól érzékelteti, milyen költői lendülettel és elsöprő erővel rombolta a gondolkodás megszokott sémáit a gnoszticizmus. Giovanni Filoramo könyve A gnoszicizmus története stílusát tekintve talán kissé túl szórakoztatóra sikerült, azonban gazdag tény­anyaga és átfogó bibliográfiája nélkülözhetetlenné teszi a téma iránt érdeklődők számára.) A gnoszticizmusról még azt sem sikerült vitathatatla­nul megállapítani, hogy a zsidó-keresztény eszmerendszer egyik elszakadó, „lázadó" ágáról, vagy a kereszténységtől telje­sen független, talán jóval korábbi eszmeáramlatról van-e szó. A kutatások az utóbbi feltevést valószínűsítik. A tudósok az iráni vallás dualizmusát éppúgy felfedezni vélik benne, mint a pla­tonizmus középső szakaszának idealizmusát, vagy egyes zsidó misztikusok apokaliptikus látásmódját, de párhuzamba állítot­ták bizonyos egyiptomi és mezopotámiai eszmékkel is. A ke­reszténység kialakulása a gnózis teljes kifejlődéséhez és gyors elterjedéséhez vezet. Az első ismert gnosztikus, akiről egyálta­lán adataink vannak, ha mégoly homályosak is: Simon mágus. Az ő felfogása szerint a gonosz az Istenségen belül létrejövő tö­résből származik. Filozófiája azonban alapvetően megőrzi monoteista, zsidó-keresztény jellegét. A gnózis további fejlődésében fontos szerepet kap a platonista filozófia, melynek hatására megjelenik világképükben egy alacsonyabb szintű erő, a demiurgosz, aki kontár építőmesterként a világ elhibázott teremté­séért felelős. Ez a gondolatkör legfejlettebb formáját Valentinus, Basilides és a kevésbé ismert Heracleon tanításaiban éri el a Kr. u. II. században. A keleti gnoszticizmus kissé eltérő utat jár be: megőrzi az iráni vallás alapvetően dualista szemléletmód­ját, mely a jó és rossz, anyag és lélek, fény és sötétség ellenté­tén alapszik. Legjelentősebb képviselője Mani, aki a Kr. u. III. században élt a Perzsa Birodalomban. Isteni kinyilatkoztatások hatására önálló vallást alapított, melyet a világvallás szintjére kívánt emelni. Itt abba is hagyom, mert saját korunkhoz köze­ledve, a történetírás fejlődésével megszaporodnak az adatok, és így vaskos köteteket lehetne írni erről a témáról.
 
Kereszténység és gnoszticizmus
Ha a kereszténység tételei dogmává merevednek, akkor ez előbb-utóbb elhalásukhoz vezet. A gnoszticizmus vihette volna bele ebbe a filozófiai közegbe azt a dinamizmust, mely új gon­dolatok születéséhez, és a megmerevedett dogmák állandó új­raértékeléséhez vezetett volna. Nem így történt, mert a világi hatalommal egyre szorosabban összefonódó, intézménnyé váló kereszténység veszélyes riválist látott bennük, és minden esz­közzel küzdött ellenük, nemcsak a szellem fegyvereivel. Tevé­kenysége olyan eredményes volt, hogy gnosztikus iratok szinte egyáltalán nem maradtak ránk, és a tudomány kénytelen volt az egyházatyák nem éppen elfogulatlan és nem túl részletes értékelésére támaszkodni, ha tájékozódni akart felőlük. Ezt a helyzetet változtatta meg 1945-ben a Nag Hammadi (Khénoboszkion) környékén talált gazdag leletanyag, melyet a sivatag homokja viszonylag jó állapotban megőrzött. Az iratok további sorsa is nagyon kalandos, a vérbosszútól a fellahok által gyújtósnak használt kódexekig minden előfordul benne, de a mi szempontunkból mindez érdektelen.
A gnoszticizmus szorongásos jellege, „elidegenedettsége" szá­mos mai filozófiai irányzattal rokonítja. E filozófia eredetisége nem elsősorban tételeiben rejlik, ezekhez hasonlókat Platón­nál és követőinél is találunk, hanem gondolkodásmódjában.
A gnosztikus szövegmagyarázat módszerében tér el a korábbiak­tól: az általánosan ismert tényeket átértékeli, más összefüggés­rendszerbe állítja. Ezek az írások a pszeudoephigraphiák közé tartoznak, melyek fő jellemzője, hogy szerzőként egy múltbeli híres, tisztelt személyt tüntetnek fel, mint pl. Ádám, Seth, János apostol. Ez az akkoriban széles körben elterjedt irodalmi szo­kás szinte lehetetlenné teszi, hogy bármit is megtudjunk a mű­vek valódi szerzőiről.
 
A gnoszticizmus legfontosabb ismérvei
(Stephan A. Hoeller: What is a Gnostic? című, interneten olvasható cik­ke alapján, www.gnosis.org/whatisgnostic.htm Az itt közölt szempon­tokat ő is csak idézi, az eredeti forrás: Clark Emery: William Blake: The Book of Urizen, (Coral Gables, Fla. : University of Miami Press, 1966, pp. 13-14.)
 
A gnosztikusok egy eredeti szellemi egységet tanítottak, amely részekre hasadt, sokasággá lett.
A világ egy olyan hatalom alkotása, aki csak alacsonyabb szel­lemi erőkkel rendelkezik, és sok esetben az Ószövetség Jehovájára emlékeztet.
Isten egyik nőnemű emanációja is részt vett a kozmikus terem­tésben, szerepe azonban sokkal pozitívabb volt, mint a teremtő hatalomé.
A kozmoszban a tér és idő rosszindulatúnak tekinthető, s olyan démonokként személyesíthetők meg, melyek elválasztják az Embert Istentől.
Az ember számára a világ egyetlen hatalmas börtön. Nemcsak a természet törvényei tartják szolgaságban, hanem olyan erköl­csi előírások is, mint Mózes törvényei.
Az emberiség megtestesítőjének Ádám tekinthető, aki a tudat­lanság mély álmát alussza, és szellemi öntudatának erőit bék­lyóba veri a világ anyagi jellege.
Minden emberben ott rejlik egy belső ember, az isteni szubsz­tancia egy lehullott szikrája. Mivel ez mindenkiben megvan, le­hetőségünk nyílik rá, hogy felébredjünk kábulatunkból.
Nem az engedelmesség, a hit, vagy a jó munka vezet a felébre­déshez, hanem a tudás. Felébredés előtt zavaros álmokat látunk. A tudást, amely felráz ezekből a kusza álmokból, nem észlelé­sek, hanem kinyilatkoztatások révén szerzi meg az ember, s ez a tudás nem információ, hanem az érzékelő lény (tudatálla­potának) megváltozása.
Bármely személy felébredése (vagyis az üdvözülés) kozmikus esemény.
Mivel az erőfeszítés az Istenség teljességének és egységének helyreállítására irányul, az Ótestamentum morális törvényei el­leni lázadás minden ember kötelessége.
 
Még az ókorban keletkezett gnosztikus iratok között sincs olyan, amely az előbbi kritériumok mindegyikének megfelelne. Ez tág teret nyit a spekulációnak és az ügyeskedésnek, különösen, ha a gnosztikus eszmeáramlat rejtett továbbélését, jelenkori föl­erősödését tekintjük. Ha egy kérdésre csak nagyon bonyolult és homályos válasz adható, akkor érdemes megvizsgálnunk azt a lehetőséget, hogy a kérdezési módszerünk hibás. Rosszul feltett kérdésre csak hibás választ kaphatunk. Mellesleg akkor sem járnánk jobban, ha próbaképpen azt a kérdést tennénk föl magunknak, hogy „mi a kereszténység?"
 
Negatív lenyomat
Kísérletképpen induljunk ki egy olyan feltevésből, amely a gnoszticizmus fogalmát dinamikusan kezeli, és azt mondja, hogy a gnózis a fennálló uralkodó gondolkodásmóddal (vallás­sal, filozófiával) szemben felvett szellemi alapállás, és az emberi gondolkodásnak azt a jól ismert jellegzetességét mutatja, hogy nem tűri az előre kijelölt, rögzített pályákat. Hit csak ott van, ahol kételkedhetünk is. Ha valamiféle külső hatalom erővel arra kényszerít bennünket, hogy nem gondolhatunk mást, mint amit előírtak számunkra, akkor tudatunk törvényszerűen e torzulás kiegyensúlyozására törekszik majd. A gnoszticizmus minden­kor a gondolatszabadság irányába tett lépés, annak minden „veszélyével és lázadásával" együtt. Ezért nem akart soha tö­megmozgalom lenni, és nem is válhatott volna azzá, mert -előbbi definíciónk alapján - mindig a „másik oldalt" az erőszak­kal háttérbe szorított gondolkodásmódot képviselte. Többek közt ezért meríthetett Jung nagyon sok hasznos, inspiratív gon­dolatot, képet, mitologémát a gnosztikus iratokból a tudattalan tanulmányozásához. (Jung egy gnosztikus jelképekkel díszített gyűrűt viselt, melyen egy női arc látható, alatta a végtelent illetve a labirintust szimbolizáló fekvő nyolcas (lemniszkáta) valamint egy Krisztust jelképező kígyó. W. McGuire and RFC. Hull (eds.): C G. Jung Speaking:Interviews and Encounters" p. 468.)
A Kr. u. II-IV. század időszakában a gnosztikusok legfőbb érvei a keresztény egyház intézményesedése ellen irányultak. A vilá­gi hatalommal való szövetkezés valóban kétélű fegyvernek bi­zonyult: egyrészt biztosította a kereszténység fönnmaradását (ha ezt mai állapotában annak nevezzük), másrészt eltorzította azt, mert alárendelte az uralkodó politikai erők pillanatnyi célja­inak. Ez az ellentmondás ma is fönnáll, és ezen keresztül szem­léltethető legegyszerűbben a gnoszticizmus hatása a modern gondolkodásra.
Hogyan egyeztethető össze az őskeresztények szegénységi fo­gadalma a Vatikán kincseivel, a „szeresd felebarátodat" elv a megáldott fegyverekkel, vagy a pápa fasizmussal szemben ta­núsított elnéző magatartásával a II. Világháborúban? Száz évvel ezelőtt Tolsztojt hasonló gondolatai miatt kiközösí­tették az egyházból. A mai problémák ismeretében a „naiv" tolsztojánus filozófia kritikájának kritikája is időszerű lenne, mert a keresztény egyház (mint intézmény) társadalomban elfoglalt helyét és szerepét firtató „kényes" kérdések az idő múlásával egyre súlyosabbnak tűnnek.
Hasonló kételyeket fogalmaz meg máig ható érvénnyel Dosz­tojevszkij nagy inkvizítor-jelenete is a Karamazov testvérekben. Ha Jézus ismét eljönne, mi ismét megfeszítenénk, mondja a fő­pap Iván „poémájában", és magabiztosan kijelenti, hogy az átlagemberek nem viselik el a szabadság súlyát, inkább a karám nyájmelegét és a biztos darab kenyeret választják. - Vagyis a világ börtön és az uralkodó hatalom benne a foglár, bár a sok­rétű szöveg nem von le semmiféle tanulságot, ezt inkább az ol­vasókra bízza.
 
„Csak az asszony révén tanulta meg az ember, hogy egyen a tudás fájáról. - S mi történt? Az agg Istent pokoli félelem kerítette hatalmába. Legnagyobb melléfogása maga az ember lett, egy vetélytársat teremtett magának, hisz a tudomány hasonlóvá tesz Istenhez - vége a papok­nak és az isteneknek, ha az ember tudományossá válik! [...]- „Nem szabad tudnod": - a többi ebből következik. - Istent pokoli félelme nem akadályozta meg abban, hogy fondorlatos legyen. [...] Ki az emberrel a Paradi­csomból!” (Nietzsche: Az Antikrisztus, pp. 72-73. Csejtei Dezső fordítása. Ictus Kia­dó Bt., 1993. )
 
Ez a szöveg zaklatott stílustól eltekintve akár a Nag Hammadi-i lelet része is lehetne. Nem szellemeskedni akarok, e hosszabb idézettel csupán azt szerettem volna megmutatni, hogy majd­nem kétezer év elteltével Nietzsche - akár tudatosan, akár ösztönösen - szinte pontosan ugyanolyan érvekkel ad hangot szenvedélyes lázadásának, mint az ókori gnosztikusok. Gon­dolatmenetéből persze hiányoznak a gnoszticizmus bizonyos vonásai ez azonban, mint már említettük, még az ókori iratokra is igaz, egyetlen olyan gnosztikus szöveg sincs, amely a mítoszt hiánytalanul tartalmazná.
E három, találomra kiragadott példával az volt a célom, hogy megmutassam, milyen erős kapcsolat fűzi össze az ókori gnó­zist egyes jelenkori lázadó filozófiákkal, mennyire elevenek ma is a lét másfélezer éve megfogalmazott problémái. Kiegyensú­lyozott, elrajzolásoktól mentes képet azonban csak akkor ka­punk, ha nem engedünk az egyszerűsítés csábításainak, és nem tévesztjük szem elől a nyilvánvaló különbségeket sem.
Egyébként a fogalmak tisztázatlansága miatt szinte ízlés vagy megérzés dolga, ki, mikor sorol be egy-egy mai gondolkodót az újkori gnosztikusok közé.
 
Filoramo arra a veszélyre figyelmeztet, hogy a gnózis-fogalom az emberi lélek vagy a tudás örök formájává és univerzális ka­tegóriájává válhat, amely csupán készséges címke, bármivel megtölthető, üres skatulya. Pedig lehet, hogy éppen erről van szó, és éppen ezt kellene tudomásul vennünk. Úgy tűnik, a gnózis mint jelenség csak túlzottan általános módon írható le, annak azonban nincs akadálya, hogy az idő és hely függvényé­ben megnevezzük, mi ellen lázad, ahelyett hogy egyetlen fo­galomba próbálnánk belegyömöszölni a folytonosan változó je­lenséget. Az ilyen viszonylagos meghatározással a gnózis mint­egy negatív lenyomattá válik, melynek azonban lehetnek önálló, tükörkép-jellegétől független vonásai is. Egy konkrét példával szemléltetve: a bibliai kígyó mint a Gonosz megtestesítője a tu­dás megszerzésére csábítja az első emberpárt, s ezzel romlásba taszítja őket. A gnosztikus értelmezésben ugyanez a mozzanat éppen ellenkező előjelű: a tudás megszerzése egyértelműen jó, megszabadít a szolgaságból, és előfeltétele az emberi fölemel­kedésnek. Az viszont minden gnosztikus mitológia állandó voná­sa, hogy a megváltó tudás nem valamiféle tárgyi ismeret, hanem az egyén látásmódjának megváltozása isteni sugallat, kiválasz­tottság hatására. Láthatjuk, hogy ily módon szinte minden komo­lyabb mítoszt át lehet értelmezni, s „negatív lenyomat" vagy „tü­körkép" hipotézisünk ennyiből feltétlenül jogos. Nem szabad azonban mechanikusan alkalmazni ezt a módszert, a gnoszticiz­mus nem unaloműző játék, hanem kísérlet arra, hogy gondolko­dásunkkal jobban meg tudjuk közelíteni a teljességet. A másik kalandosabb, de éppen ezért vonzóbbnak tűnő út, ha megegyezünk abban, hogy egy fogalom tartalma az idő és hely függvényében változhat. Orwell nagyszerűen leírja, milyen könnyű visszaélni ezzel a lehetőséggel, mi pedig a politikai propa­gandában és a reklámszövegekben naponta megtapasztaljuk. A fentiek miatt nem tartom igazán fontosnak a gnoszticizmus mibenlétéről, vélt vagy valós továbbéléséről folyó meddő vitát. Wittgenstein nyelvfilozófiai vizsgálódásai, a kimondhatóról és a kimondhatatlanról tett megállapításai elég régóta ismertek ahhoz, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák őket, vagy legalább a fogalmak kialakításakor, használatakor figyelembe vegyék ész­revételeit.
 
A fordításokról
A fordítói munka súlyponti részét nem az egyes célzások, ho­mályos szöveghelyek kibogozása és megmagyarázása képezte (ez a kutatások mai állása szerint nem is lehetséges), hanem a szövegek látásmódjának, irányultságának megtalálása és érzé­keltetése. Az itt olvasható magyar változat inkább azt mutatja meg, hogyan gondolkoztak az ókori gnosztikusok, mint azt, mit is gondoltak pontosan. Ez utóbbi problémának saját tévedé­seimen kívül az is oka, hogy az itt olvasható szövegek többszö­rös - ráadásul ellenőrizhetetlen - fordítás eredményei. Az ere­deti, nagy valószínűséggel görög szövegeket először lefordítot­ták koptra (ez képezi a Nag Hammadi könytár anyagát), majd a lelet 1945-ös felfedezése után több évtizeddel a nagyobb világ­nyelvekre. A magyar változatot az angol (ahol Layton fordítása is rendelkezésemre állt, két angol) és a német fordítás össze­vetésével készítettem. Többször megtörtént, hogy a szövegek összeillesztése lehetetlennek bizonyult, mert a szöveghiányo­kat az egyes fordítók másként egészítették ki, vagy máshová helyezték a mondathatárokat, s így megváltozott a jelentés is. Ilyenkor a számomra legértelmesebbnek tűnő, legjobban il­leszkedő verziót fogadtam el. Megesett, hogy az első angol kia­dásban még összefüggőnek feltüntetett szöveg a második, ja­vított kiadásban már kipontozva szerepel, mert a fordító által javasolt kiegészítést nem tartották elég meggyőzőnek. Az egykori iratmásolók tévedései, vagy esetenként a fordítók hiányos szövegértése is megnehezítette a mai tudósok munkáját. A Nag Hammadi-i lelet Platón-töredékéből például egyértelműen ki­derül, hogy fordítója nem értette pontosan a görög szöveget, s ezért fordítása zavaros, tévedésekkel teli.
A másik probléma a sok esetben erősen költői szöveg és a fordítók tudományos módszere között fennálló ellentmondás. Mindenki ismeri azt az ostoba játékot, amikor egy szép verset megpróbálunk nagyon pontosan átültetni prózára, és az ered­mény egy mulatságos és semmitmondó szöveg lesz. Márpedig a tudós nyelvész-fordító legfőbb igyekezete éppen arra irányul, hogy valami hasonlót tegyen. Tudomásul kellene vennünk, hogy ha a pontosság és szöveghűség nevében kiküszöböljük a szö­vegekből a költészetet, akkor legalább akkora hamisítást kö­vetünk el, mintha pontatlanul fordítanánk. Sajnos a tudomány kritériumai szerint a fordítónak nem is szabad semmit sem „be­lelátnia" a szövegbe, mert azzal meghamisítja a tartalmat. Így viszont elvész a személyes érintettség, a megszólítottság, és a szövegek költői dimenziója. Elfogadom, hogy első lépésben az elérhető legnagyobb pontossággal meg kell határozni, milyen szavakból állnak össze a szövegek, de tudnunk kell, hogy ezzel csak az út egy részét tettük meg. Sőt, jelenleg még itt sem tar­tunk, elég, ha megnézzük milyen lényeges változásokon ment keresztül egy-egy szöveg angol, német fordítása az utóbbi har­minc évben. Úgy vélem, indokolt némi egészséges bizalmatlan­ság az eddig elért eredmények láttán. Bár a fentiekkel maguk a tudósok is többé-kevésbé tisztában vannak, (amint azt Robin­sonnak a Nag Hammadi-i szövegek első angol kiadásához írt előszava bizonyítja), ám félő, hogy egy idő után mégis megfe­ledkeznek erről, és saját, „pontos és szöveghű" verziójukat te­kintik majd az egyedül lehetséges és elfogadható változatnak. Semmiképpen sem akarom ezzel kétségbe vonni a munkában résztvevő tudósok jóhiszeműségét és felkészültségét, de sajnos a filozófiához és a költészethez ez köztudottan kevés.
 
A tudomány melankóliája
A gnózissal foglalkozó tudományos igénnyel készült munkák elsősorban az irányzat történeti összefüggéseit vizsgálják, és rö­vid tartalmi kivonatokat adnak a művekből. Ez fontos ugyan abból a szempontból, hogy jobban megértsük a gnosztikusok gondolkodásmódját, de nem visz előre abban a kérdésben, milyen mondanivalója van a mai ember számára ennek a szelle­mi örökségnek.
Ami a tudományos kutatásokban meglepő, az a kitűzött célok monomániája. A gnózissal foglalkozó tengernyi irodalom mint­ha csak arra lenne kíváncsi, mennyire volt kényelmetlen a ha­talommal összefonódó keresztény egyháznak a gnosztikusok tevékenysége, s mennyire kaphatók rajta az egyházatyák az igazság eltorzításán, némi elvakultságon. Nos, ez az, amit egyál­talán nem tartok lényegesnek, s ezért az ilyesféle szakirodalom használhatatlan számomra. Mintha a gnózist csak fegyverként lehetne használni bizonyos társadalmi célok elérésére, és nem lenne ugyanakkor a megszabadulás eszköze is. A történeti tudás, a tudomány által felfedezhető, vizsgálható és kimondandó dolgok első közelítésben szükségesek, mert ezek révén mutatkozhat meg mindaz, ami nem írható körül racio­nálisan, ami kimondhatatlan. Második közelítésben viszont ezek a kikutatott dolgok és tények teljesen fölöslegesek: az „üresek" játékszerei. Légvárak és akadémiai székfoglalók, publikációs pontszámokkal mért kiválóság, hibátlanul őrült és hamis rend­szerek apoteózisa, szegény, elpusztított fák hátára írt, halott gondolatok... Jézus mosolyogva lekászálódik a keresztről, és szamárfület mutat a „bölcseknek és igazaknak". A trónus üres, egy bohóc tótágast áll a karfáján. Kis idő múlva egy nevető öregember ismét a zsákjába gyűjti a sok kacatot. Mint hasított fa, hever egymáson a világ...
E kétezer éves írások legszembetűnőbb vonása az időtlenség. A külső, kulturális, társadalmi, történeti etc. díszletek megvál­toztak ugyan, s ami szövegekből egyértelműen kiderül, a gon­dolkodásmód is, de az alapkérdések változatlanok maradtak: halál, szenvedés, tartalmas élet. Szorosan összefüggő fogal­mak, és a ma embere számára is kulcsfontosságúak. Ezekben a gnosztikus értekezésekben megfogalmazott „válaszok" mi­nősége, szellemi értéke olyan magas, hogy megindokolja azt is: miért nevezhetjük egyszerre időszerűek és örökérvényűnek a Nag Hammadi-i kódexeket.
 
A fordító
(Mennydörgés: A Nag Hammad-i könyvtár gnosztikus kódexei. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2002.)

------------------

Ádám Apokalipszise
 
A kinyilatkoztatás, melyet Ádám tanított fiának, Sethnek, a hétszázadik évben, így szól:
Figyelj szavaimra Seth fiam. Amikor az isten megalkotott engem a föld anyagából, Évával együtt, anyáddal; dicsőségben jártam együtt vele, melyet Éva az eónban látott, ahonnan vétettünk. Megtanított egy szót nekem az örökkévaló Isten tudásából. Akkoriban hasonlítottunk a hatalmas örök angyalokhoz, mivel magasabban álltunk, mint az Isten, aki megteremtett bennünket, olyan hatalmasságok segítségével, melyeket nem ismertünk.
Aztán az Isten, az eónok és erők irányítója, haragjában megosztott minket. Utána két eónná váltunk. A szívünkben lévő dicsőség elhagyott bennünket, engem és anyádat Évát, azzal az első tudással együtt, melyet magunkba lélegeztünk. És ez a (dicsőség) elhagyott bennünket, belépett a […] csodálatos […] ahonnan vétetett, nem abból az eónból ahonnan mi vétettünk, én és Éva, az anyád. Aztán ez (a tudás) belépett a csodálatos eónok utódaiba. Emiatt én magam hívtalak téged annak a férfinak a nevén aki a csodálatos nemzettség utóda, vagy annak, ahonnan való (a csodálatos nemzettség). Azok után a napok után az Isteni igazság örök tudása eltávolodott tőlem és anyádtól, Évától. Azóta emberként tanultunk a halálos dolgokról. Aztán felismertük az Istent, aki alkotott minket. Így nem voltunk idegenek hatalma előtt. Szolgáltuk őt félelemben és szolgaságban. Mindezek után elsötétültünk szívünkben. Most alszom szívem gondolataiban.
És három férfit láttam magam előtt, akiknek arcát képtelen voltam felismerni, révén nem tartoztak a minket teremtő Isten hatalmasságai közé. Ők felülmúlták […] dicsőséget és […] férfiak […] mondták nekem: „Emelkedj fel Ádám a halál álmából, és hallgasd a (tudást) az eónokról, és az utódairól annak a férfinak, aki számára eljött az élet, aki tőled származik és Évától, feleségedtől.”
Amikor ezek a szavakat hallottam a csodálatos embertől, aki előttem állt, sóhajtottunk, én és Éva, a szívünkben. És az Úr, az Isten, aki minket megalkotott, előttünk állt. Azt mondta nekünk: „Ádám, miért sóhajtottatok (mindketten) szívetekben? Nem tudjátok, hogy én vagyok az Isten aki megalkotott titeket? És én lélegeztem belétek az élet leheletét, mint élő lelket.” Aztán sötétség jött szemünkre.
Később az Isten, aki teremtett minket, teremtett egy fiút önmagából és Évát, anyádat. Édes vágyat ismertem meg anyád iránt, hogy […] gondolatban […] édes vágyat ismertem meg anyád iránt. Aztán az örök tudásnak birtoklása belülről rombolni kezdett bennünket, gyengeség kerített minket hatalmába. Ezért életünk napjainak száma lecsökkent. Így megtudtam, hogy a halál hatalmának befolyása alá kerültem.
Nos hát Seth fiam, felfedem neked azokat a dolgokat, melyeket azok a férfiak nyilatkoztattak ki számomra, akiket először láttam: miután beteljesítettem ennek a nemzetségnek az idejét, és ennek a nemzetségnek az évei beteljesítetté válnak, akkor […] rabszolga […] (üres a 68. oldal)
A mindenható Isten kiárasztotta záporesőit, így elpusztított minden élőt [a mindenható Isten, azért, hogy elpusztítson minden élőt] a Földön, annak következtében, hogy kutakodtak azután, mindazokkal együtt, akik az ember magjából származtak, akik elvesztették az életről szóló tudást, mely általam és Éva, az anyád által jött. Ezért ők idegenek voltak előtte (ti. az Isten előtt). Ezek után angyali hatalmasságok érkeztek magas felhőkön, akik férfiakat hoztak arra a helyre, ahol a lélek lakozik […] dicsőség […] ott […] jött a mennyből a Földre. Aztán az egész sereg élőlényt otthagyták a vizekben.
Aztán az Isten megnyugodott haragjából. Visszafogta erejét a vizek felöl, és kiárasztotta fiaira és azok feleségeire, egyúttal pedig a bárkára, a benne lévő állatokkal együtt, melyeknek [az ember] nagyon örült, és az ég madaraira, akiket szólított [az ember] és kiengedett a földre. És az Isten így szólt Noéhoz – akit az elkövetkező nemzedékek majd ’Deucalionnak’ [túlélő, ősatya] hívnak – „Figyelj, megvédtelek [téged] a bárkában,  a feleségeddel,a fiaiddal és a fiaid feleségeivel, állataikkal, az ég madaraival, melyeket hívtál és szabadon engedtél a földön. Ezért neked adom a földet – neked és a fiaidnak. Jóindulatúan uralkodjatok rajta – te és a fiaid. És nem fog azon férfiaknak magja elterjedni rajtatok, akik nem osztoznak jelenlétem dicsőségében.”
Aztán olyanná váltak, mint egy nagy fényfelhő. Azok a férfiak jöttek el akik a csodálatos eónokból és az angyalok tudásából merítettek. Ők Noé és az eónok előtt léteztek. És az Isten így szólt Noéhoz: „Miért távolodtál el attól, amit mondtam neked? Másik nemzedéket alkottál, hogy ezáltal kigúnyolhasd hatalmamat?” Azután Noé így válaszolt: „Megerősítem színed előtt, hogy ezeknek a férfiaknak a nemzetsége nem tőlem és nem a fiaimtól származik. […] tudás.
És ő […] azokat a férfiakat elhozta a nekik megfelelő földre, és épített számukra egy megszentelt lakóhelyet. És őket azon a néven nevezték és hatszáz évig éltek ott a romolhatatlan tudásban. És a fenséges Fény angyalai együtt éltek velük. Semmiféle bűnös gondolat nem lakozott szívükben, egyedül az Isten ismerete.
Ezután Noé felosztotta a Földet fiai közt, Hám, Japhet és Sém között. Így szólt hozzájuk: „Fiaim, hallgassátok szavaimat. Íme felosztottam a Földet közöttetek. Azonban szolgáljátok őt félelemben és szolgaságban egész életetekben. Ne hagyjátok, hogy utódaitok eltávolodjanak az Isten arcától, a Mindenhatótól. […] én és a ti […] Noé fia: „Udódaim megelégedéssel töltik el színedet és hatalmasságodat. Erősítsd ezt meg erős kézzel, félelemmel és parancsolattal, hogy egyetlen tőlem származó mag se távolodjon el tőle, a Mindenható Istentől, hanem alázatosan szolgálja majd és félje a tudását.”
A többiek Hám és Japhet utódai közül eljöttek, négyszázezer férfi, és más földre léptek, és azokkal a férfiakkal időztek, akik a hatalmas végtelen és örök tudásból származtak. Hatalmasságuk árnyéka megvédi azokat, akik velük időznek mindenfajta ördögi dologtól és mindenfajta tisztátalan vágytól. Azután Hám és Jáphet magjai tizenkét királyságot alapítottak, és utódaik beléptek más emberek királyságaiba.
Azután […] megfogadta a tanácsot […], aki meghalt, a nagyszerű eónok romolhatatlansága miatt. Aztán elmentek Saklához, Istenükhöz. Beléptek hatalmasságába, megvádolva a nagyszerű férfiakat, akik a dicsőségében osztoztak.
Így szóltak Saklához: „Honnan van ezeknek a férfiaknak a hatalma, akik színed előtt állnak, ki szerezte meg a magját Hámnak és Japhetnek, ki számolt meg négyszáz [ezer] férfit? Megkaptak egy másik eónt, ahonnan származtak, és felfordították teljes dicsőségedet és a kezed uralmát. Noé fiaiban megjelenő magjáért minden kívánságod teljesítésre került, és (megvan) minden hatalom az eónokban, melyeket elhatározásod szerint irányítasz, miközben mindkét férfinak és azoknak akik dicsőségében osztoznak, nem teljesítik kívánságod. De ők félrefordultak egész népedtől.
Azután az eónok Istene adott nekik (néhány) szolgát, hogy szolgálják őket […]. Eljöttek arra a földre, ahol a csodálatos férfiak voltak, akiket soha sem mocskoltak be, és soha sem fognak bemocskolni semmiféle vágyak. Mivel lelkük nem bemocskolt kéztől származik, hanem egy örök angyal csodálatos parancsa által. Azután tűz, kén és aszfalt hullott azokra a férfiakra, aztán tűz és (vakító) köd hatalmasodott el azokon az eónokon, és a fényhozók hatalmának szemei elsötétedtek, és az eónok nem láttak többé azokban a napokban. És hatalmas fényfelhők szálltak alá, és más fénylő felhők ereszkedtek rájuk a hatalmas eónokból.
Abrasax és Sablo és Gamaliel alászállt és kihozta azokat a férfiakat a tűzből és a haragból, aztán az eónok fölé vitték őket, és a hatalmasságok irányítói fölé, és elvitték őket […] az életnek […] és elvitték őket […] eónok […] lakóhelye a nagyszerű […] ott, a szent angyalokkal és az eónokkal. A férfiak olyanokká váltak, mint az angyalok, mivel nem voltak idegenek számukra. Ámbátor munkálkodtak az megsemmisíthetetlen magon.
És újra, harmadszorra, a tudás fényhozója hatalmas dicsőségben távozott, hogy hátrahagyja Noét és Noé fiainak, Hámnak és Japhetnek  utódait – eltávozott, hogy gyümölcsözzenek számára. És megváltotta a lelküket a halál napjától. Az egész teremtését, mely a halott földön valósult meg a halott föld uralma alatt. Ám azok, akik reagáltak az örök Isten tudására a szívükben nem lesz megsemmisülés. Ők nem e királyságból kapták a lelket, hanem kapták (ezt) egy […] örök angyaltól […] fényhozó […] rátalált […] az a halál […] Sethé. Ő jeleket fog adni és csodákat tesz, hogy kigúnyolja hatalmukat és irányítójukat.
A hatalmasságok istene ezért zavart lett és így szólt: „Honnan a hatalma ennek a férfinak, aki magasabban áll, mint mi?” Azután hatalmas haragra gerjedt a férfival szemben. És a dicsőség visszahúzódott és a szent házakban lakott, melyeket magának választott. És a hatalmasságok nem látták őt szemükkel, és nem látták a fényhozót sem. Azután megbüntették az ember húsát akihez eljött a szent szellem.
Azután az angyalok és a hatalmasságok valamennyi nemzedéke rosszul használva a nevet, megkérdezték: „Honnan van (a hiba)?” Vagy „Honnan a csalódás szavai, melyeket képtelenek voltak felfedezni a hatalmasságok?”
Az első királyság azt mondta magáról, hogy ő […] származik. Egy lélek […] a mennyországhoz. Táplálták a őt mennyekben. Megkapta azt a dicsőséget és a hatalmat. Az anyja kebeléhez jött. És íme eljött a vízhez.
És a második királyság arról beszélt, hogy egy nagy prófétától származik. És egy madár jött, elvitte a megszületett gyermeket, és felvitte egy magas hegyre.  És táplálta őt a mennyei madár. Egy angyal jött elő. Így szólt hozzá: „Emelkedj fel! Az Isten dicsőséget adott neked.” Dicsőséget kapott hát és erőt. És íme eljött a vízhez.
A harmadik királyság elbeszélte magáról, hogy egy szűz méhéből származik. A városa vetette ki magából az anyját. Egy sivatagos helyre vitték. Ott táplálták. Eljött és megkapta a dicsőséget és az erőt. És íme eljött a vízhez.
A negyedik királyság azt mondta magáról, hogy egy szűztől […] Salamon megkereste őt, ő és Phersalo és Sauel és a hadai, melyeket elküldtek. Salamon saját maga küldte ki démonhadseregét, hogy felkutassák a szüzet. És nem találták meg azt, akit kerestek, azonban egy szűz adatott nekik. Ő volt az, akit visszavittek. Salamon megkapta őt. A szűz állapotos lett és ott adott életet a gyermeknek. Egy sivatag határvidékén táplálta gyermekét. Amikor felcseperedett, megkapta a dicsőséget és a hatalmat annak magjából, aki nemzette őt. És íme eljött a vízhez.
És az ötödik királyság elmondta magáról, a mennyekből való kivetés révén jött létre. A tengerbe hajították. A végtelen mélység megkapta őt, életet adott neki, és elhozta a mennybe. Dicsőséget és hatalmat kapott. És íme eljött a vízhez.
És a hatodik királyság azt mondta, hogy […] le az eónhoz, mely alant van, azért hogy virágokat gyűjtsön. Állapotos lett a virágok csodálatának következtében. Azon a helyen szült neki. A virágoskert angyalai táplálták őt. Ott kapta meg a dicsőséget és a hatalmat. És íme eljött a vízhez.
És a hetedik királyság azt mondta magáról, hogy ő egy zuhanás. A mennyből jött a Földre. Sárkányok hozták le barlangokba. Gyermekké vált. Szellem ereszkedett reá és magasra vitte őt, arra a helyre, ahol a kivetés megtörtént.  Dicsőséget és hatalmat kapott ott. És íme eljött a vízhez.
És a nyolcadik királyság azt mondta magáról, hogy egy felhő ereszkedett a Földre és egy sziklát formált. Ő ebből származik. Az angyalok, akik a felhők felett voltak, táplálták őt. Dicsőséget és hatalmat kapott ott. És íme ő eljött a vízhez.
És a kilencedik királyság azt mondta magáról, hogy a kilenc Múzsából egy kivált. Eljött egy magas hegyre és (kevés) időt ott töltött, így magányosan vágyakozott saját magára azért, hogy hermafroditává váljon. Eltöltötte az önmaga iránti vágyakozás és áldott állapotba került saját vágyától. Megszületett ő. Az angyalok, akik már nem csodálták őt, táplálták. És ő megkapta ott a dicsőséget és a hatalmat. És íme eljött ő a vízhez.
A tizedik királyság azt mondta magáról, hogy az ő istene a vágy felhőjébe szeretett. A kezébe nemzette őt és feldobálta a cseppeket a felette lévő felhőbe, és így született meg ő. Dicsőséget és hatalmat kapott ott. És íme eljött ő a vízhez.
És a tizenegyedik királyság azt mondta, hogy az apa vágyakozott saját lánya iránt. A lány áldott állapotba került a saját apjától. A lány eldobta […] a sírt ki a sivatagba. Az angyal táplálta őt ott. És íme eljött a vízhez.
A tizenkettedik királyság azt mondta magáról, hogy két fényhozótól származik. Ott táplálták őt. Dicsőséget és hatalmat kapott. És íme eljött a vízhez.
És a tizenharmadik királyság azt mondta magáról, hogy minden egyes vezérük születése egy szó. És ez a szó felhatalmazást kapott ott. Dicsőséget és hatalmat kapott. És íme eljött a vízhez, azért, hogy azoknak a hatalmasoknak vágya kielégítést nyerhessen.
Ám az uralkodó király nélküli nemzedék azt mondta, az Isten választotta ki őt az összes eón közül. Elérte, hogy az igazság bemocskolatlan tudása eljöjjön és benne legyen. Azt mondta: „Idegen légből, egy csodálatos eónból a csodálatos fényhozó létrejött. És ő alkotta meg azon férfiak nemzedékét, melyet kiválasztott hogy ragyogjon, miáltal beragyogják az egész eónt.”
Azután az utódok, akik megkapják az ő nevét a vízen és (azt) mindannyian, újra harcba kezdenek a hatalomért. És a sötétség felhője ereszkedik  rájuk.
Azután az emberek hatalmas hangon kiáltanak, mondván: „Áldott azoknak férfiaknak a lelke, mert megismerték az Istent az igazság tudása által! Örökké fognak élni, mert nem váltak erkölcstelenné vágyaikban, ahogy az angyalok sem, habár nem fejezték be művüket a hatalmasságokkal, mégis megálltak az ő színe előtt, Isten ismeretében,  mint a fény mely tűzből és vérből született.
„Ám a hatalmasságok minden tettét gondolkozás nélkül megcselekedtük.  Dicsekedtünk a valamennyi művűnkben meglévő vétkekre. Az igaz Isten ellen kiáltottunk, mert minden műve […] örök. A mi lelkünk ellen valók. Mostanra már tudjuk, lelkünk halálnak halálával pusztul majd.”
Azután egy hang jött hozzájuk és így szólt: „Micheu és Michar és Mnesinous, ti akik átestetek a szent keresztségen és az élő vízen, miért szálltok szembe az élő Istennel törvénytelen hangon és nyelven törvények nélküli módon, és vérrel és őrült cselekedetekkel eltöltött lélekkel? Teli vagytok olyan művekkel melyekben nincs igazság, miközben utatok tele van élvezettel és boldogsággal. Bemocskolván az élet vizét, belefulladtatok azokkal a hatalmasságokkal együtt, akiket szolgáltatok.”
„És a ti gondolataitok nem olyanok, mint azoké a férfiaké, akiket üldöztök […] vágy […].  Az ő gyümölcseik nem száradnak el. És megismerik őket még a hatalmas eónok is, mivel a szavak, melyeket megtartottak, az eónok Istenének szavai, nem bízták rá a könyvre, és nem is írták le őket. Ám angyali lények elhozták számukra, akit a férfiak nemzedékei nem ismertek. Ezért egy magas hegyre kerülnek, az igazság sziklájának a tetejére. Ezért így fogják nevezni:’A Megsemmisíthetetlen Igazság Szavai’, azok számára, akik ismerik az örök Isten tudásának bölcsességét és az angyalok tanítását mindörökké, mert ő minden dolgot ismer.”
Ezek azok a kinyilatkoztatások, melyeket Ádám hozott Seth tudomására, a fiának, és annak fia mindezekről tanította magjait. Ez Ádám elrejtett tudása, melyet Sethnek adott, mely a szent megkeresztelését jelenti mindazoknak, akik ismerik az örök tudást, azoknak a szavaknak a születése által és a megsemmisíthetetlen fényhozók által, akik a szent magból származnak: Jesszeusz, Mazareusz, Jesszedekeusz és az Élő Víz.
 
Fordította Aranyi László
 
------------------------------------------




 

 
Szent Polikárp (vagy Polükarposz) János apostol és evangélista tanítványa volt, és egyike az ún. apostoli atyáknak. A 2. század elsõ felének legjelentõsebb kisázsiai keresztény vezetõje és Szmirna (a mai Izmir Törökországban) püspöke volt. Polikárp számos levelet írt a keresztény gyülekezeteknek, de csak a filippibeliekhez írt levél maradt fent. Polikárp Szmirnában halt mártírhalált Kr. u. 167 körül, 86 éves korában. Vértanúságának története nagyon érdekes, ugyanakkor vigasztaló is a keresztények számára, mivel megmutatja Isten hatalmát és gyermekei — a keresztények — iránti különleges gondoskodását azok legnehezebb óráiban.
Polikárp hõsi haláláról a szmirnai keresztény gyülekezet a következõképpen számolt be még ugyanabban az évben írt levélben:      
 
 
Isten Egyháza, mely Szmirnában tartózkodik, Isten Filumeliumban tartózkodó Egyházának, valamint a Szent és Egyetemes Egyház összes gyülekezeteinek mindenhol: bõséges kegyelem, béke és szeretet néktek Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
I. FEJEZET: A LEVÉL TÁRGYA
Testvéreink, a vértanúkról, fõleg az áldott Polikárpról írunk nektek, aki mártírhalálával, mintegy pecsét által, véget vetett az üldözéseknek. Ugyanis majdnem minden esemény azért történt, hogy az Úr fentrõl az Evangéliumhoz illõ vértanúságot mutasson be nekünk. Mert Polikárp az Úrhoz hasonlóan várta, hogy a mennybe vitessen, hogy mi is követõkké válhassunk, és ne csupán saját magunkra gondoljunk, hanem tekintettel legyünk a szomszédainkra is. Mert az igaz és jól megalapozott szeretetben az is benne foglaltatik, hogy saját magunkén kívül összes felebarátunk megmentését is óhajtsuk.
II. FEJEZET: A MÁRTÍROK CSODÁLATOS ÁLLHATATOSSÁGA
Az összes vértanúhalál áldott és nemes volt, és Isten akaratának megfelelõen történt. Mert nekünk, kik másoknál erõsebbek vagyunk a hitben, illik, hogy Istennek tulajdonítsuk az összes dolog feletti hatalmat. Ki nem csodálja a vértanúk lelki nemességét, béketûrését és az Úr iránti szeretetét, akik türelmesen kitartottak még akkor is, amikor a korbácsok annyira összeszaggatták õket, hogy testük egészen a legbensõbb erekig nyitva volt, és még a jelenlevõk is sajnálták és siratták õket? Õk viszont olyan lelki magasságokba jutottak, hogy még csak nem is sóhajtottak vagy nyögtek, tanúságul nekünk, hogy Krisztus szent vértanúi kínszenvedésük idején kivetkõztek a testbõl, vagy inkább az Úr velük volt és segítette õket. Krisztus kegyelmére tekintve, megvetették ennek a világnak minden gyötrelmét, és egy órányi szenvedéssel megszabadították magukat az örök büntetéstõl. Ezért érezték hidegnek a szívtelen hóhérok tüzét. Szemük elõtt volt az örök és olthatatlan tûznek elkerülése, és lelki szemeikkel már azokat a javakat szemlélték, melyek az állhatatosakra várakoznak, “a miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt”, de nekik az Úr megmutatott, mert már nem emberek, hanem angyalok voltak. Rettenetes kínokat szenvedtek azok is, kiket a vadállatok elé dobtak, szegekkel teli ágyakra feszítettek ki, vagy más kínzásoknak vetettek alá azért, hogy a zsarnok hosszan tartó kínok segítségével Krisztus megtagadására bírja õket — márha az lehetséges lett volna.
III. FEJEZET: GERMANICUS ÁLLHATATOSSÁGA; POLIKÁRP HALÁLÁT KÖVETELIK
Az ördög sok dolgot talált ki ellenük, de Istennek hála, nem diadalmaskodhatott mindegyikükön. Ugyanis a nemes Germanicus saját türelmével oszlatta el a többiek félénkségét, hõsiesen harcolva a vadállatokkal. Amikor a helytartó azzal próbálta õt meggyõzni, hogy legyen tekintettel idõs korára, Germanicus magához hívta és provokálta a vadállatot, mert minél elõbb meg akart szabadulni ebbõl a gonosz és istentelen világból. Erre az egész sokaság, csodálva a jámbor és istenfélõ keresztények lelkierejét, így kiáltott fel: “El az istentelenekkel, keressék meg Polikárpot!”
IV. FEJEZET: QUINTUS, A HITTAGADÓ
A frígiai Quintus viszont megrettent a vadállatok láttán. Ez az ember volt az, aki önként feladásra kényszerítette saját magát és másokat. A helytartónak sikerült végül rábeszélnie õt az esküvésre és áldozat bemutatására. Ennek okáért testvéreim, mi nem helyeseljük azokat, akik önként jelentkeznek a szenvedésre, mivel az evangéliumok sem tanítják azt.
V. FEJEZET: POLIKÁRP TÁVOZÁSA ÉS LÁTOMÁSA
Amikor a kiváló Polikárp meghallotta, hogy utána leskelõdnek, egyáltalán nem rettent meg, sõt a városban akart maradni. Engedve azonban sokak akaratának, eltávozott egy, a várostól nem messze fekvõ vidéki házba. Ott tartózkodott egy pár barátjával és egyebet sem tett, mint éjjel-nappal imádkozott az emberekért s a világon elszórt egyházakért, miként szokása volt. Midõn egyszer így imádkozott elfogatása elõtt három nappal, látomása volt: a feje alatti párnát égni látta. A jelenlevõkhöz fordulva, így jövendölt: “Elevenen kell megégnem.”
VI. FEJEZET: POLIKÁRPOT SZOLGÁJA ÁRULJA EL
Midõn már nyomában voltak keresõi, Polikárp más tartózkodási helyre távozott, ahova rögtön utána jöttek üldözõi. Õt nem találták meg, hanem két ottlevõ ifjút fogtak el, akik közül az egyik kínzás közben elárulta õt. Mivel saját házanépe árulta el Polikárpot, lehetetlen volt tovább rejtõzködnie. Heródes kormányzó azon igyekezett, hogy a cirkuszba hozassa õt. Mindez azért történt, hogy betölthesse kiszabott osztályrészét, Krisztus részévé válhasson, árulói pedig Júdás büntetését szenvedhessék el.
VII. FEJEZET: POLIKÁRPOT MEGTALÁLJÁK ÜLDÖZÕI
Elõkészületük napján, vacsora táján, Polikárp üldözõi lovasokkal és az ifjúval elindultak, a szokásos módon felfegyverkezve, mintha egy rabló ellen mennének. Este érkeztek meg a kicsiny házhoz. Polikárp az emeleti szobában feküdt. Elszökhetett volna egy másik helyre, de visszautasította azzal, hogy “Legyen meg Isten akarata”. Mikor Polikárp meghallotta, hogy megérkeztek az üldözõi, lement hozzájuk és beszélt velük. A jelenlevõk elcsodálkoztak idõs korán és rettenthetetlenségén. Így szóltak: “Azért volt ez a sok erõfeszítés, hogy egy ilyen tiszteletreméltó embert fogjunk el?” Polikárp mindjárt ételt és italt kerített nekik, amennyit csak kívántak, magának pedig egy órai idõt kért, hogy zavartalanul imádkozhassék. Midõn azt neki megengedték, állva imádkozott, és annyira betelt Isten kegyelmével, hogy két teljes óráig nem is tudta abbahagyni, azok megdöbbenésére, akik hallgatták, úgyhogy elkezdték megbánni, hogy egy ilyen jámbor és tiszteletreméltó öreg ember ellen jöttek ki.
VIII. FEJEZET: POLIKÁRPOT A VÁROSBA VISZIK
Imádságában mindenkit megemlített, akivel valaha is dolga volt, kicsit és nagyot, elõkelõt és alacsony származásút, valamint a világon levõ Egyetemes Egyházat. Imádsága végeztével eljött távozásának ideje: szamárra ültették és a városba vitték. Mindez nagyszombaton történt. Heródes, aki apjával, Nicetessel együtt egy kocsiban utazott, találkozott vele és felvette õt a kocsijába. Maguk mellé ültették és megpróbálták õt meggyõzni azzal, hogy: “Hát mi rossz van abban, mondani: Uram, császárom, és áldozni meg részt venni a többi ilyenkor szokásos ceremóniában, és így megmenekülni?” Õ pedig eleinte semmit sem felelt nekik, de midõn egyre sürgették, mondá: “Nem teszem meg, amit javasoltok”. Mivel nem sikerült rábeszélniük õt, durva szavakkal illették, és olyan erõvel dobták ki a kocsiból, hogy esés közben kificamította a lábát. De õ nem zavartatta magát, és mintha semmit sem szenvedett volna, sietve ment tovább. A cirkuszba vezették, ahol olyan nagy volt a zaj, hogy semmit sem lehetett hallani.
IX. FEJEZET: POLIKÁRP VISSZAUTASÍTJA, HOGY JÉZUST SZIDALMAZZA
Amint Polikárp a cirkusz porondjára lépett, e szózat hangzott a mennybõl: “Polikárp, légy erõs és viseld magad hõsiesen!” Senki sem látta, hogy ki szól, de jelenlevõ testvéreink mind hallották a hangot. Midõn Polikárpot elõvezették és a tömeg meglátta õt, nagy zûrzavar keletkezett. Mikor közelebb jött, a prokonzul megkérdezte tõle, hogy vajon õ-e Polikárp? Mikor igenlõ feleletet kapott, megpróbálta õt rávenni Krisztus megtagadására, mondván: “Légy tekintettel idõs korodra”, és hasonló dolgokat, ami náluk szokásban volt, mint például: “Esküdj meg a császár jólétére, térj meg és mondd: félre az istentelenekkel!” Polikárp erre szigorú arccal körülnézett a cirkuszban levõ gonosz pogányok gyülekezetén, kiterjesztette kezeit feléjük, sóhajtva tekintett föl az égre és azt mondá: “Félre az istentelenekkel!” Akkor a prokonzul sürgetve mondá: “Esküdj meg és szabadon bocsátlak: káromold Krisztust!” Erre Polikárp: “Nyolcvanhat éve szolgálok Neki, és még soha nem bántott engem, hogyan szidalmazhatnám tehát Királyomat és Megváltómat?”
X. FEJEZET: POLIKÁRP KERESZTÉNYNEK VALLJA MAGÁT
A prokonzul újra sürgette: “Esküdj a császár szerencséjére!” Õ pedig azt felelte: “Mivel hiábavalóan sürgetsz, hogy én, mint mondod, a császár szerencséjére felesküdjem, és úgy teszel, mintha nem tudnád, hogy ki és mi vagyok, úgy halld, amint bátran kijelentem, hogy keresztény vagyok. Ha pedig meg akarod tanulni a kereszténység lényegét, jelölj ki nekem arra egy napot, és hallani fogod”. Erre a prokonzul: “Gyõzd meg a népet”, Polikárp pedig: “Neked kész voltam vallomást tenni a hitemrõl, mivel nekünk azt tanítják, hogy az Istentõl rendelt hatalmakat és hatóságokat tisztelnünk kell, amennyiben azt lelkiismeretünk sérelme nélkül tehetjük. Ezeket az embereket azonban nem tartom érdemesnek arra, hogy a hitemrõl beszéljek nekik.”
XI. FEJEZET: POLIKÁRPRA NEM HATNAK A FENYEGETÉSEK
“Vadállatok vannak kéznél és azok elé vettetlek, ha nem okulsz” — mondta a prokonzul. “Hadd jöjjenek! Nekünk nem szokás eltérni a jótól, hogy a gonoszt válasszuk, és nekem jobb a gonoszból a tisztességesre térnem” — válaszolta Polikárp. Mire a prokonzul: “Mivel megveted a vadállatokat, tûzzel emésztetlek meg, ha meg nem térsz”. “Tûzzel rémítgetsz, mely egy óráig ég és azután csakhamar kialszik, mert nem tudsz az eljövendõ ítélet és az örök büntetés tüzérõl, mely a gonoszok számára van fenntartva. De miért habozol? Állj elõ azzal, ami tetszik!” — felelte Polikárp.
XII. FEJEZET: POLIKÁRPOT MEG AKARJÁK ÉGETNI
Amíg ezeket és hasonló dolgokat mondta, bizalommal és örömmel telt el, s Isten kegyelme ömlött el az arcán, úgyhogy nemcsak nem zavarták meg a neki mondottak, hanem inkább a prokonzul képedt el, aki végül kiküldte a kikiáltóját a porond közepére és háromszor kiáltatta ki a következõket: “Polikárp megvallotta, hogy keresztény”. Erre a Szmirnában lakó pogányok és zsidók sokasága féktelen haraggal és nagy hangon ordítozni kezdett: “Ez Ázsia tanítója, a keresztények atyja, isteneink lerombolója, ki sokakat rávesz, hogy se ne áldozzanak az isteneknek, se ne imádják õket”. Így kiáltoztak és kérték, hogy Fülöp bocsásson egy oroszlánt Polikárpra, de azt a választ kapták, hogy az törvénytelen, mivel a vadállatok mûsorszáma már befejezõdött. Erre azt kiáltották egyhangúlag, hogy Polikárpot égessék meg elevenen. Így kellett beteljesednie a neki kinyilatkoztatott látomásnak, amikor is imádkozása közben látta párnáját égni, és annak okán azt jósolta a jelenlevõ hívõknek: “Elevenen kell megégnem”.
XIII. FEJEZET: FELÁLLÍTJÁK A MÁGLYÁT
Ezt pedig gyorsabban megvalósították, mint elbeszélhetnénk. Az egész nép a mûhelyekbõl és a fürdõkbõl fadarabokat és rõzsét hordott össze, a zsidók pedig — szokásuk szerint — buzgón segítettek nekik. A máglya elkészült, Polikárp pedig levetette ruháit és övét. Azon volt, hogy cipõit is levesse, amihez pedig nem volt szokva, mivel minden hívõ legelsõnek akarta megérinteni a bõrét, mert szent élete miatt még vértanúsága elõtt is minden jóval fel lett ékesítve. Rögtön körülvették õt azokkal az anyagokkal, amelyeket a máglyának készítettek elõ. Midõn azonban le is akarták szegezni, azt mondta: “Hagyjatok így. Aki erõt ad nekem a tûz elviseléséhez, azt is meg fogja adni, hogy mozdulatlan maradjak a máglyán szegeitek nélkül is”
XIV. FEJEZET: POLIKÁRP IMÁDSÁGA
Nem szegezték õt le tehát, hanem egyszerûen megkötözték, kezeit pedig õ maga tartotta hátra. Így megkötözve, mint egy nyájból kiválasztott kiváló áldozati kos, készen állt arra, hogy Isten számára elfogadható égõáldozat legyen. Felnézett az égre és így szólt: “Mindenható Úristen, a te szeretett és áldott fiadnak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki által ismeretedre jutottunk, az angyalok és hatalmasságok Istene, minden teremtménynek és az igazak egész sokaságának Istene, akik színed elõtt élnek: Köszönöm Neked, hogy eme napra és ezen órára méltónak találtál, hogy részem legyen vértanúid számában, Krisztusod kelyhében, a lélek és a test örök életre feltámadásában a Szentlélek általi romolhatatlanságban. Fogadtassak el köztük ma Elõtted kövér és kedves áldozatul, ahogyan Te, örökké igaz Isten elõre elrendelted, elõzõleg nekem megjelentetted, most pedig betöltötted. Mindenért Téged magasztallak, Téged áldalak, Téged dicsõítlek a Te kedves Fiaddal, az örökkévaló és mennyei Jézus Krisztussal, kivel Neked és a Szentléleknek legyen dicsõség most és mindörökké. Ámen”.
XV. FEJEZET: POLIKÁRPNAK NEM ÁRT A TÛZ
Miután az áment kimondta és imádságát elvégezte, meggyújtották alatta a tüzet az azzal megbízott emberek. S midõn erõsen lobogott a láng, nagy csodát láttunk, kiknek látnunk azt megengedtetett, és megtartattunk, hogy elbeszélhessük másoknak is az akkor történteket. A tûz boltozat formáját vette fel, mint a széltõl földagadt hajóvitorla, és körülfogta a vértanú testét. Õ középen pedig nem égõ húshoz, hanem sülõ kenyérhez hasonlított, vagy a kemencében izzó aranyhoz és ezüsthöz. Azonkívül olyan jó illatot éreztünk a máglya felõl, mintha tömjén vagy más drága fûszer illatozott volna.
XVI. FEJEZET: POLIKÁRPOT ÁTDÖFIK EGY TÕRREL
Végül, mikor látták a gonoszok, hogy testét a tûz fel nem emésztheti, odaszólították a hóhért, hogy döfje át egy tõrrel. Miután az megtette ezt, egy galamb szállt ki Polikárpból, és olyan sok vér ömlött ki belõle, hogy kioltotta a tüzet. Az emberek azon a nagy különbségen kezdtek csodálkozni, ami a hitetlenek és a választottak között van, akiknek egyike volt a nagyszerû Polikárp, a mi idõnk egyik apostoli és prófétai tanára és a Szmirnában levõ Egyetemes Egyház püspöke. Minden szó, amit mondott, vagy beteljesült már, vagy be fog teljesülni.
XVII. FEJEZET: A KERESZTÉNYEK NEM KAPJÁK MEG POLIKÁRP TESTÉT
Mikor az igazak népének ellensége, az irigy, gúnyos és gonosz sátán felfogta Polikárp vértanúságának hatásosságát és életének feddhetetlenségét kezdettõl fogva, valamint azt, hogy a halhatatlanság koszorújával lett megkoronázva és elnyerte jutalmát, mindent megtett, hogy belõle a legkisebb emléket se vehessük magunkhoz — bár sokan szerették volna — és ne jussunk hozzá szent testéhez. Ezért azt sugalmazta Nicetesnek, Heródes apjának és Alce testvérének, hogy kérje meg a kormányzót, ne adja oda Polikárp testét eltemetni, hogy úgymond “nehogy elfelejtsék a Keresztrefeszítettet és ezt kezdjék imádni”. Nicetes ezt a zsidók javaslatára és sürgetõ rábeszélésére mondta, akik lestek minket, amint ki akartuk venni Polikárpot a tûzbõl, nem tudván azt, hogy nem lehetséges nekünk az egész világ megváltottjaiért szenvedõ — a feddhetetlen a bûnösökért — Krisztust elfelejtenünk, sem másnak hódolnunk. Õt, Isten Fiát, valóban odaadóan szeretjük, a vértanúkat azonban, mint az Úr tanítványait és követõit, a királyukhoz és mesterükhöz való rendkívüli ragaszkodásuk miatt méltán szeretjük és társaik szeretnénk lenni!
XVIII. FEJEZET: POLIKÁRP TESTÉT ELÉGETIK
Látva a zsidók által szított viszályt, a százados a holttestet a tûz közepére tetette és elégette. Mi azután összeszedtük a legnemesebb gyöngyöknél becsesebb és az aranynál tisztább csontokat, és eltakarítottuk egy illõ helyre. Ezen a helyen, mihelyst megtehetjük és az Úr is megengedi azt, összegyûlünk majd és megünnepeljük vértanúságának évfordulóját vigadva és örvendve, azoknak emlékére, akik befejezték már a pályafutásukat, és azoknak a felkészítésére, akik majd a lábnyomukba fognak lépni.
XIX. FEJEZET: POLIKÁRP VÉRTANÚ DICSÉRETE
Ez tehát az áldott Polikárp vértanúságának története, aki a tizenkettedik mártír volt Szmirnában, számításba véve a filadelfiaiakat is, de az emberek emlékezetében külön helyet foglal el, annyira, hogy maguk a pogányok beszélnek róla mindenfelé. Nemcsak kitûnõ tanár volt, de kimagasló mártír is, akinek vértanúságát mindenki szeretné utánozni, mivel összhangban van Krisztus Evangéliumával: türelmével gyõzte le az igazságtalan kormányzót és nyerte el a halhatatlanság koronáját, most pedig a mennyben az apostolokkal és minden igazzal együtt örvendezve dicsõíti Istent, az Atyát, és áldja a mi Urunkat, Jézus Krisztust, lelkeink Megváltóját, testeink Kormányzóját, az egész világon levõ egyetemes egyház Pásztorát.
XX. FEJEZET: EZT A LEVELET TOVÁBB KELL ADNI A HITTESTVÉREKNEK
Ezt a rövid beszámolót azért küldtük nektek Marcus testvérünkkel, mert ismertetõt kértetek tõlünk arról, hogy mi is történt valójában. Ha elolvastátok ezt a levelet, küldjétek el a messzebb levõ hittestvérekhez is, hogy õk is dicsõíthessék az Urat, aki ily módon választja ki saját szolgáit. Dicsõség, tisztelet, hatalom és méltóság mindörökké Annak, aki minket kegyelme és jósága által az örökkévaló királyságába vezet egyszülött fia, Jézus Krisztus által. Ámen. Üdvözöljétek a szenteket. A velünk levõk üdvözölnek titeket a levél írójával, Evarestussal, és egész háznépével együtt.
XXI. FEJEZET: A VÉRTANÚSÁG IDÕPONTJA
Az áldott Polikárp Xanthicus hónapjának második napján, május elsõ napja elõtti hetedik napon, nagyszombaton, a nyolcadik órában szenvedett vértanúhalált. Heródes fogatta õt el, Fülöp volt a pogány fõpap, Statius Qadratus pedig a prokonzul, de Jézus Krisztus a Király mindörökké, akinek dicsõség, tisztelet, méltóság és örökkévaló királyiság nemzedékrõl nemzedékre. Ámen.
XXII. FEJEZET: ÜDVÖZLET
Testvéreink, sok boldogságot kívánunk nektek, míg Jézus Krisztus evangéliumának megfelelõen éltek. Dicsõség Neki, az Atyaistennek és a Szentléleknek a szent választottak megváltásáért, akiknek a példáját követve szenvedett az áldott Polikárp, akihez hasonlóan kerüljünk mi is Jézus Krisztus királyságába.
Ezeket a dolgokat Caius másolta le Irenaeus példányáról, aki Polikárp tanítványa volt és akit Caius jól ismert. Én, Socrates, másoltam le Korinthusban Caius másolatáról. Kegyelem mindnyájatoknak.
Én pedig, Pionius, a korábban megírt másolatról írtam le, amelyet figyelmesen tanulmányoztam, és amelyet az áldott Polikárp megjelentetett nekem egy látomásban, amint azt bemutatom a következõkben. Összegyûjtöttem ezeket a dolgokat, amelyek az idõ múlásával majdnem feledésbe merültek, hogy az Úr Jézus Krisztus választottaival együtt engem is mennyei királyságába vegyen, Akinek dicsõség mindörökké az Atyával és a Szentlélekkel együtt. Ámen.

------------------------

Allogenes – Társteremtők
 
[öt sor hiányzik]
…merthogy tökéletes lények és összhang van közöttük, gondolatban egyesültek, az őriző, akit elküldtek, aki megtanít titeket […]. Ez az az erő, mely bennetek van, mely gyakran kiterjeszti magát – a Háromszorosan-Hatalmas szavai szerint, az egyetlen szerint, aki valójában létezik a Mérhetetlennel együtt, a megjelent Tudás örök Fénye, a férfias szűzi Fiatalság, az első Eón a különleges háromszoros erejű Eónból, a Háromszorosan Hatalmas, aki valójában létezik, amióta csak ő van, mindig is kiterjesztette magát, és amikor kiterjesztette magát, kiteljesedett és mindenki mástól erőt kapott. Ő ismeri önmagát és a tökéletes Láthatatlan Lelket. És eljött egy Eón során, Ő, aki tudja, Ő [a női entitás] is ismeri az Egyetlent. És Ő [a női entitás] Kalyptosszá (azaz: rejtetté – Aranyi) vált, aki mindenkiben munkálkodott, akit ismert. Ő a [férfi entitás] tökéletes, a láthatatlan, a gondolkodó Előistenség-Harmedon. És hogy megerősítse a teremtetteket ő [női entitás] a háromszoros férfi. És személyesen lett….
[öt sor hiányzik]
…személyiség egy kézben, másrészről ők együtt vannak, mivel ő [női entitás] az ő létezésük megnyilvánulása, és valamennyiükre egyaránt szívből tekint. Őbenne van az isteni önteremtő-erő.
Amikor megismerte saját [női entitás] Létezését és amikor megpihent, elhozta az Egyet [férfi entitást],  aki azóta látta valamennyiük egyéni létezését mióta ő maga is van. És amikor olyanná válnak, mint ő [férfi entitás], meg fogják látni az isteni Háromszoros-Férfit, az erőt, mely nagyobb, mint az Istené. Ő a mindenek Gondolata, akik együtt léteznek. Amikor mérlegeli őket, a nagy férfit mérlegeli […] gondolkodó Előistenség, ezek körfolyamata. Amikor ezt látja, mindazokat látja akik valójában együtt léteznek és a köztük ható kölcsönhatást is. És amikor látja mindezeket, látja a Kalyptoszt. És ha látja az elrejtetteket, látja Barbelo Eónját. És az Egyetlen nemzés nélküli utódáért, ha valaki látja miként él…
[négy sor hiányzik]
 …hallottál mindegyikük jólétéről bizonyossággal.
Azonban a láthatatlanra vonatkozóan, a szellemi Háromszorosan-Hatamas-Egyre, Halld! Láthatatlan Egyként létezik, aki felfoghatatlan valamennyiük számára.  Mindannyiukat magában foglalja, mindannyian érte léteznek. Ő tökéletes, ő több mint tökéletes, és áldott. Ő mindig az Egyetlen, és valamennyiükben létezik, kimondhatatlanul, megnevezhetetlenül, Egyként létezve, aki mindannyiukon keresztül létezik – ő, akit mindenkinek meg kell látnia, akin kívül semmi másra nem szabad vágyni, aki előtte létezett, akik a létezést birtokolták, ő volt az a forrás, melyből valamennyien kisugárzódtak. Ő az elsődleges tökéletesség. Minden istenséget megelőzött a létezésben, az áldottak közül a legáldottabb, hiszen ő minden erőnek forrása. És ő a nemlétező létező, mivel ő Istene mindazoknak, akikben nincs isteni, a felülmúlása a hatalmasoknak és csodálatosaknak…
[öt sor hiányzik]
… erő. Nem lehetetlenség számukra mindezen dolgok befogadása, amikor összegyűlnek. Mivel a teremtettek számára lehetetlenség felfogni az Egyetemes Egyet, aki a tökéletesség állapotánál is magasabb szintem van, ők ezért az Első Gondolat segítségével fogják fel – nem egyedül Létezve, hanem a létezés hosszú ideje alatt, hogy ő adományozza a Létezést. Ő mindennel ellátja magát,  mivel ő az, aki magára eszmél, amikor megismeri saját létezését. És ő az Egyetlen, aki fennmarad, mint a Létezés forrása, és anyagtalan anyag és megszámlálhatatlan szám és formátlan forma az alaktalan alakból és erőnélküli és erős és létezés nélküli létező és mozdulatlan mozgás és tett nélküli cselekvés. Mivel ő a gondoskodás gondoskodója és az istenség istensége – ám amikor is felfogják, részeseivé válnak az első Életerőnek és az osztatlan cselekedetnek, az Első esszenciája az Egyetlenből, aki valójában létezik. És a második cselekvés […] azonban, ő a […] Ő az áldással és jósággal feltöltött, mert amikor felismerik, mint a Láthatatlan Lélek – mely kitölti -  határtalanságának metszéspontját, a (határtalanság) megváltoztatja őt (a láthatatlan lelket) azért, hogy megismerhesse saját mibenlétét és létezésének mikéntjét. Ő az aki mindenki számára elhozta az üdvözülést, azáltal, hogy ő volt a létforrása mindazoknak, akik valójában léteznek, általa a tudása fennmarad, mivel ő az, aki tudja ki ő. Ők azonban semmit sem alkottak, mi messzebb mutatott volna önmaguknál, sem energiát, sem rangsort, sem dicsőséget, sem korszakot, merthogy valamennyien örök létezők.  Ő az Életerő és a Mentalitás és az Ami-Amely-van”. Ezért az Ami-Amely-van folyamatosan birtokolja saját Életerejét és Mentalitását, és az Életnek állandóan Életfolyamatai vannak nem-Létező és Mentális. Mentális birtoklás Élet és Ami-Amely-van. És a három egy, habár egyénileg három személyiséget alkotnak..
Most, miután ezeket a dolgokat hallottam, a fiam Messos és én megrémültünk, figyelmünket a többszörös […] gondolat […] erőt ad azoknak, akik képesek mindezeket a dolgokat megismerni a - sokkal nagyszerűbb - kinyilatkoztatás által. Én minderre képes voltam, habár húsból való vagyok. Hallottam tőled ezekről a dolgokról, valamint a bennük foglalt tantételt, mivel a bennem lévő gondolat segített különválasztani a mérhetőn túli dolgokat éppen úgy, mint a megismerhetetleneket. Ezért félek, az én tantételem esetleg eltér attól, ami helyes.
Azután, fiam Messos, az abszolút-dicsőséges Egy, Jouel, újra szólt hozzám. Kinyilatkoztatta [női entitás] számomra a következőket, mondván: „Senki sem képes meghallani ezeket a dolgokat, kivéve a hatalmas erejűeket önmagukban, a Társteremtőket. Hatalmas erő áradt ki rád, melyet a mindenség Atyja, az Örök, adott neked, mielőtt erre a helyre jöttél, azért, hogy azokat a dolgokat, melyeket nehéz szétválasztanod, szét tudd választani, és azokat a dolgokat, melyek érthetetlenek a legtöbbek számára, te talán megérthesd, akkor talán megmenekülhetsz (biztonságban) az Egyhez, aki a tied, aki az első volt, hogy megmentsen, és akinek nincs szüksége megmentésre….
[öt sor hiányzik]         
…neked alakot, és a láthatatlan kinyilatkoztatását, a szellemi Háromszorosan-Hatalmas Egyet, mely nyughatatlan és oszthatatlan létet hordoz, testetlen, örök ismeret.
Mint az összes eón, Barbelo Eónja is létezésében mindazokkal a típusokkal és formákkal fel van ruházva, mint a valóban létezők, Kalyptosz képével. És fel van ruházva ezek intellektuális képességével, bírja a férfi Előisten gondolkodását, mintegy képzetet, és a teremtettekben cselekszik, akár szakértelemmel, vagy ügyességgel, vagy részben ösztönökkel. Fel van ruházva az isteni önteremtő képességekkel, mint egy képzettel, és ezek mindegyikét ismeri. Elkülönülten és egyénileg cselekszik, folyamatosan kiigazítja a természetből fakadó hibákat. Fel van ruházva az isteni Háromszoros-férfiséggel, hogy valamennyiük megmentője legyen, együttműködve a Láthatatlan Szellemmel. Ő a tanács szava,  <ő> a tökéletes fiatalság. Ős ő az első esszencia…
[6 sor hiányzik]
…lelkem elfáradt, visszahúzódtam és nagyon össze voltam zavarodva. Magamba fordultam és megláttam az engem körülölelő fényt, és az Isten énbennem volt, Istenné váltam.
            Aztán az abszolút-dicsőséges Egy, Jouel, ismét felszentelt engem és hatalmat adott nekem [a női entitás]. Azt mondta nekem: „Mivel taníttatásod teljessé vált, és megismerted a benned lakozó Jót, hallgasd a Háromszorosan-Hatalmas egyre vonatkozó dolgokat, melyeket meg fogsz őrizni mély hallgatásban és titkos misztériumban, mert ezeket nem lehet elmondani senkinek, kivéve az arra érdemeseket, azokat, akik képesek hallani; nem lehet beszélni mindezekről a fel nem készített generációnak sem az Egyetemes Egyről, aki több, mint tökéletes. Azonban te megkaptad <mindezeket>, köszönhetően a Háromszorosan-Hatalmas Egynek, az Egynek aki az áldott és szívjóság állapotában létezik, az Egynek,  aki mindezekért felelős.
Nagyszerűség lakozik benne. Mivelhogy ő egy…
[öt sor hiányzik]
…az első gondolatnak, mely nem esik távol azoktól, akik elmélyülnek a megértésben és az ismeretekben. És Az Egy megmozdult mozdulatlanul, így irányít, nehogy elhalványuljon a határtalanságban, mentális tevékenység hatása alá kerüljön.  És ő belépett önmagába és megjelent, mindent egybefogva, az Egyetemes Egy több mint tökéletes.
„Igazából nem általam, hanem ő általa lett közvetítve a tudás e fokozata. Amíg nincs lehetőség a teljes megértésre, ő (azonban) megismerhető. És mindez a Mentalitás harmadik csendje miatt van, és a második osztatlan cselekvés miatt, mely az Első gondolatban jelent meg, mely Barbelo Eónja, együtt az Oszthatatlan Egy osztható képmásával, és a Háromszorosan-Hatalmas Eggyel és a nem létező létezéssel.”
<Aztán> a hatalmasság cselekvés által jelent meg, nyugalomban és csendben, habár hangot bocsátott ki, így: zza, zza, zza. Azonban amikor (Jouel) meghallotta a hatalmast eltöltötte őt…
[öt sor hiányzik]
… „Te vagy […] Solmis! […] az Életerő által, mely a tied, és az első cselekedet, mely az istenségtől ered. Nagyszerű vagy Armedon! Tökéletes vagy. Isteni megtestesülés!
„És az ő cselekedetének megfelelően, a második hatalmas és a Bölcsek, mely az áldottól származnak: Autoer, Beritheus, Erigenaor, Orimenios, Aramen, Alflegesz, Elelioufeusz, Lalameusz, Yetheusz,  Noetheus; valamennyien nagyok!  Ő aki ismer téged ismeri az Egyetemes Egyet! Te vagy az Egyetlen, te vagy az Egyetlen, Ő, aki jó, Afredon! Te vagy az Eónok Eónja, Ő aki örök!”
Aztán imádta az Egyetemes Egyet, mondván: Lalameusz, Moetheusz, Szenaon, Aszine[usz, …]rifaniosz, Mellefaneusz, Elemaoni, Szmoun, Optaon, Ő, Aki Van! Te vagy az Ő, Aki Van!, az Eónok Eónja, a teremtés nélkül való, aki nagyobb, mint a teremtés nélkül (valók). Jatomenosz, akiért egyedül az összes megszületés előtt álló teremtetett, a Megnevezhetetlen Egy!
[10 sor hiányzik]
… tudás.”
Most, hogy ezeket a dolgokat hallottam, láttam a tökéletes teremtettek fényét és a teljesen tökéletes egyekét, akik együtt léteznek, és a teljesen tökéletes egyeket, akik a tökéletesek előtt voltak.
Azután újra az abszolút-dicsőséges Egy, Jouel szólt hozzám: „Óh, Társteremtők, egy ismeretlen ismeretben, ti tudjátok, hogy a Háromszorosan-Hatalmas Egy a dicsőségesek előtt létezett. Ők nem léteztek a létezők közt. Ők nem léteztek azok közt sem, akik valójában léteznek. Továbbá, mindezek a létezők istenségként, áldottakként és létezőkként élnek, és mint anyagtalan és nemlétező létezők.”
Mindezek után imádkoztam, hogy megvilágosodjak.  Majd az abszolút-dicsőséges Egy, Jouel ezt mondta nekem: „Óh társteremtők, a Háromszoros-Férfi felette áll az anyagnak. Így tehát anyagtalan…
[9 sor hiányzik)
…azok akik az igazán létezők generációjának közösségében léteznek. Az önmagát teremtő egyek együtt léteznek a Háromszoros-Férfivel.
„Ha tökéletes alapossággal keresel, akkor meg fogod ismerni a benned lakozó Jót; aztán meg fogod önmagad is, (mint) azt, aki az Istentől származik, aki valójában elő-létezik. Száz év múltán el fogsz jutni arra a felismerésre, hogy Az Egy Salamax és Semen által […] Barbelo Eónjának Szellemi Nagyságai. Túl mindezeken, ami igazán közel áll hozzád, elsőre nem fogod megismerni, azért, hogy ne veszítsd el a bizalmadat. Ha minden eszerint történik, megkapod mindazt, ami Az Egyre vonatkozik és kitölt téged a beteljesülés szava. Aztán istenné válsz, és tökéletes leszel. Megkapod …
[4 sor hiányzik]
… a keresés […] a Létezés […] ha meg is ért bármit, akkor az egy által érti meg, annak a különleges egynek által aki megérthető. És aztán nagyobbá válik aki megért és tud, mint aki megérthető és a dolgok ismerője. Azonban ha leereszkedik természetéhez, kevesebb lesz, az örökölhető természet nem kapcsolódik semmilyen nagysághoz, ezen hatalmasságokhoz, mindenhol vannak és nincsenek sehol, mivel nagyobbak ők minden nagyságnál, és kevesebbek minden csekélységnél.”
Most, hogy az abszolút-dicsőséges Egy, Jouel mindezeket elmondta nekem, elvált tőlem és otthagyott. Ám nem estem kétségbe szavainak hallatán. Felkészítettem önmagamat és alapos gondolkodással töltöttem egy évszázadot. Rendkívüli módon örvendeztem, hogy ebben a hatalmas fényben vagyok, és az áldott ösvényen, mivel azoktól kaptam, akiket érdemes nézni és azoktól, akiket érdemes hallgatni, ők (azok) akik egyedül a hatalmas erővel rendelkeznek…
[öt sor hiányzik]
…Istentől.
Amikor a százéves megértési időszak vége közeledett, a teljes sikeresség reménye állapotának áldott érzését hozta. Láttam a jóságos isteni Önteremtőket; és a Megmentőt, aki fiatalos volt, a tökéletes Háromszoros-Férfi Gyermeket, és az ő szívjóságát, az ősi tökéletes Előisten-Harmedont, és a Kalyptosz áldottságát; és az áldottság elsődleges eredetét, Barbelo Eónját, a teljes istenséget; az eredetnélküliek elsődleges eredetét, a szellemiséget, a láthatatlan Háromszorosan-Hatalmas Egyet, az Egyetemes Egyet, aki több mint tökéletes.
Amikor  elragadott <engem> a rám ereszkedett, áradó örök fény, és elvitt egy szent helyre, melyhez hasonlót szavakkal sem lehet leírni, majd hihetetlen kegyelemnek köszönhetően, láttam mindazokat a dolgokat, melyekről hallottam. Azután valamennyiükhöz imádkoztam, összeszedtem valamennyi ismeretemet, s az Egyetemesek tudásához közelítettem, Barbelo Eónjához.
És láttam a szent hatalmasságokat a szűzi férfias Barbelo Szellemi Nagyságai által, tudtomra adván, képes leszek ellenőrizni, mi történik a világban: „Óh Társteremtők, látván áldott állapototokat, mely csendességben lakozik, segítségével ismeritek pontos önmagatokat,  kutatjátok magatokat, visszahúzódva az Életerőből, melyet megmozdulni láttok. És habár lehetetlen számotokra megállni, nem félitek a semmit, a létezésből való kilépést; és megpihenve fogod őket találni és nyugalomban miután hasonlatossá válnak az Egyhez aki teljes nyugalomban van és (aki) mindezeket csendben és mozdulatlanul magába öleli. Amikor megszületik benned a felismerés vele kapcsolatban az Ismeretlen Egyre vonatkozó elsődleges megvilágosodás által -  az Egyre, akit ha meg kellene ismerned, nem lenne tudomásod róla és félelem töltene el azon a helyen, visszahúzódnál a háttérbe tettei láttán. Végül amikor tökéletessé válsz azon a helyen, csendesítsd el magad. És a benned lakozó képpel összhangban hasonlóképpen tudni fogod, ez az a mód, melyen az összes (dolog) nyugszik. Semmit ne herdálj el többé, hogy képes legyél megpihenni, és ne vágyj a cselekvés után, nehogy bármilyen módon elveszítsd a benned levő Ismeretlen Egy mozdulatlanságát. Ne hidd, hogy ez lehetetlen számára; ha azonban a felvilágosult gondolat által meg kéne ismerned, nem lenne tudomásod róla.”
Figyeltem mindezekre a dolgokra ahogy elmesélték. Bensőmben a csend állandóságával, és hallottam az Áldottakat miáltal megismertem pontos valómat.
Aztán visszahúzódtam az Életerőhöz amint <magamba> pillantottam, beléolvadtam, és várakoztam, nem törhetetlenül, de csendesen. És láttam egy örök, intelligens, oszthatatlan mozdulatot, mely valamennyi alaktalan energia felé irányult, (mely mozgás) határok által nem korlátozott.
 Amikor pedig szilárdan akartam állni, visszahúzódtam a létezésből, így nyugalmat és pihenést találtam, mint egy képet és egy képmást, melyet kinyilatkoztatás által adományoztak nekem a Láthatatlan Egy és az Egy aki nyugalomban van. Eltöltött a megvilágosodás az elsődleges kinyilatkoztatás által, melyet a Megismerhetetlen egytől kaptam. Habár nem volt tudomásom róla, ismertem őt, általa kaptam hatalmat. Folyamatosan erősödvén megismertem a bennem lakozó Egyet, és a Háromszorosan-Hatalmas Egyet, és a tartalmazhatatlanság kinyilatkoztatását. És a többiek számára megismerhetetlen Első Egyetlen elsődleges kinyilatkoztatása által, az Istenén, aki több mint tökéletes, láttam őt, a Háromszorosan-Hatalmas Egyet, aki mindannyiukban létezik.  Kutattam a kimondhatatlan és Megismerhetetlen Istent – akit ha valakinek meg kellene ismerni, abszolút semmi tudomása sem lenne róla – a Háromszorosan-Hatalmas Egyet – aki nyugalomban és csendben létezik, és megismerhetetlen – közvetítőjét.  
Amikor mindezekben a dolgokban megerősítést nyertem, a Szellemi Nagyságok hatalmai azt mondták nekem: „Tarts szünetet, rejtsd el a benned lakozó cselekvőképtelenséget, érthetetlen dolgokat kutatván; inkább hallgasd őt továbbra is mivel mindez lehetséges az elsődleges kinyilatkoztatás és a megvilágosodás által.”
„Nos, van benne valami amint létezik, ez pedig az, hogy ő létezik, de egyben eljövendő is, vagy cselekszik és tud, habár a Tudat, az Élet, a Létezés és nem-Létezés határain kívül él, felfoghatatlanul. Ő valamiféleképpen együtt van a tökéletes létével. Nem valamiféle maradék, mintha kinyert volna valamit valaki elemzésre vagy tisztításra, vagy kapta vagy adta volna. Nincs elhalványítva semmilyen módon, akár saját csodálata által, akár azáltal, hogy ad másokon át, illetve kap. Nincs benne semmi csodálat önmaga iránt, mástól sem, nem hat rá. Továbbá, semmit sem ad önmaga által, nehogy elhalványuljon tisztelete mások előtt, emiatt az érv miatt nincs szüksége Tudatra, vagy Életre, igazából egyáltalán semmire. Ő az Univerzálisok elöljárója a mag a szűkölködésében és megismerhetetlenségében, mely a nem-létező létezés, habár a csend és az állandóság adományával rendelkezik, nehogy elhalványítsák azok, akik nem halványulnak el.
 „Ő nem istenség, nem áldottság, nem tökéletesség. Inkább az (a háromság) ő megismerhetetlen entitása, nem az mely megfelelő számára; inkább ő egy másik magasabb rendűje az áldottságnak, az istenségnek és a tökéletességnek. Mivel ő nem tökéletes, azonban más szempontból magasabb rendű. Ő nem határtalan, sem megkötve nincs senki által. Inkább valamiféle magasabb rendű. Ő nem anyagi létező. Nem tartozik a nagyok közé. Se nem alacsonyrendű. Ő nem szám. Nem teremtmény. Nem olyasmi, ami létezik, ahogy azt a létezés mikéntjéről gondolják. Ő valami más önmaga számára, ami magasabb rendűvé teszi, amit nem lehet megismerni.”
„Ő önmaga elsődleges kinyilatkoztatása és tudása, mivel ő egyedül az, ki ismeri önmagát. Mivel ő nem a létezők egyike, ezért másfajta dolog, ő magasabb rendű a felülmúlhatatlanoknál, még az összehasonlításnál is, azzal kapcsolatban, hogy mi ő és mi nem ő. Nem résztvevője a kornak, nem résztvevője az időnek sem. Nem kap semmit semmitől. Nem elhalványítható, ő sem halványít el semmit, elhalványíthatatlan. Ő önmaga által megérthető, mint valami megérthetetlen dolog, melyet ő kiemel azok közül, ami túlmutat a megismerhetetlenségen.”
„Megadatott neki az áldottság, tökéletesség és a hallgatás – nem <az áldottság,> sem a tökéletesség és állandóság. Inkább ez (ezek a tulajdonságok) lényének entitásai, melyek léteznek, melyeket senki sem ismerhet meg, és melyek nyugalomban vannak. Ezek inkább az entitásai, a többiek számára megismerhetetlenül.”
„Ő egyben szépségében is sokkal hatalmasabb mindazoknál, akik jók, és így megismerhetetlen számukra bármilyen vonatkozásból. Általuk és ő bennük van, nemcsak mint a megismerhetetlen tudás, mely az ő sajátossága. Egyesült a tudatlansággal, mely kutatja őt. Ha azonban <valaki látja> a megismerhetetlenségének módját, vagy látja őt valamennyi vonatkozásában, vagy ha azt mondaná, hogy ő egyfajta ismeret, ő bűnös tettnek venné ezt ellenében, hamis ítéletnek, merthogy az illető nem ismerné az Istent. Nem Az Egyetlen ítélné el, aki semmihez sem kapcsolódik, semmi vágy sincs benne, hanem saját magát (ítélné) meg, mivel nem találta meg a valóban létezők igaz eredetét. El volt vakítva, eltekintve a kinyilatkoztatás pihenő szemétől, az (egytől), mely cselekszik, a Láthatatlan Szellem Első Gondolatának Háromszorosan-Hatalmasától. Ez az egy így létezik….
[15 sor hiányzik]
…valami […] határozottan […] szépség és első megjelenése az állandóságnak és csendes és nyugodt és kifürkészhetetlen nagyság. Amikor megjelent, nem volt szüksége időre vagy <melynek részese volt> végtelenségre. Ő inkább a kifürkészhetetlen kifürkészhetetlenség. Nem hozza mozgásba önmagát, ezért nyugalomban van. Ő nem egyfajta létezés, nehogy igényei legyenek. Térbelileg ő anyagi, pontosabban kifejezve – anyagtalan. Nem-létező létezése van. Mindannyiukért létezik önmagához képest, bármilyen vágyak nélkül. Hatalmasabb ponton áll ő a hatalmasoknál. Hatalmasabb ő, mint állandósága, ezért…
[15 sor hiányzik]
…látta őket, és valamennyiüket felhatalmazta, habár nem voltak érintettek egyáltalán Az Egy által, ugyanúgy nem, ahogy sokan nem tudnak róla, habár részesülnek erejében. Semmi sem készteti őt mozgásra az Egységnek köszönhetően, mely nyugalomban van. Mivel ő megismerhetetlen, ő egy légtelen helye a határtalanságnak. Mivel határtalan és erőtlen és nem-létező, nem kapott Létezést. Inkább ő az, aki mindezeket önmagában tartalmazza, nyugalomban lévén (és) kiemelkedvén abból, aki folyamatosan fennáll, mivel megjelent az Örök Élet, a Láthatatlan és Háromszorosan-Hatalmas Szellem, melyben mindezek a létezők benne vannak. És körbeöleli őket, magasabban lévén náluk. Egy árnyék…
[15 sor hiányzik]
…eltöltötte az erő. Ő már előttük létezett, mindannyian tőle kapták a hatalmat,  és eltöltötte őket.”
És megerősítést nyert, mindazok a dolgok, melyeket hallottál, igazak. És ne kutass ennél többet, de járj. Nem tudjuk, vajon a Megismerhetetlen Egynek vannak-e angyalai vagy istenei, vagy azt, hogy az Egyetlen, aki nyugalomban van, tartalmaz-e önmagában bármit is az állandóságon kívül, mely ő, nehogy elhalványuljon. Nem érdemes további kutatásra fordítani az időt. Megtervezték, hogy ezeket megtudd, és az, hogy mással is beszéljenek. De te megkapod…
[öt sor hiányzik]
…és azt mondta nekem: „Írd le mindazokat a dolgokat, melyeket elmondok neked, és azokat melyekre emlékeztetlek, mindazok kedvéért, akik érdemesek erre utánad. És ott fogod hagyni ezt a könyvet egy hegyen, és ünnepélyesen felkéred az őrt: „Jöjj el Végzetes Egyetlen”.
És miután mindezeket a (dolgokat) elmondta, elvált tőlem. De eltöltött a boldogság, és megírtam ezt a könyvet, melyet elvártak tőlem, a fiam Messos, azért, hogy mindezeket felfedhessem neked,  mely dolgokat életem során kihirdettek nekem. Először a legteljesebb csendben kaptam ezeket, egyedül voltam, felkészítettem önmagam. Ezek azok a dolgok, melyeket felfedtek előttem, oh, fiam Messos…
[13 sor hiányzik]
…hirdesd mindezeket, Őh, fiam Messos, a Társteremtők valamennyi könyvének hitelességéül.
 
Fordította: Aranyi László

-----------------------------------------------

ÉNÓK KÖNYVE
1. Könyv (1-36)
Az õrangyalok könyve
1 1. Énok áldásának szavai, amelyekkel megáldotta a kiválasztottakat és az igazakat, akik
majd a nagy nyomorúság idejében fognak élni; amikor minden gonoszság és istentelenség el
lesz távolítva.
2. És példázatokban beszélve így szólt: – Énok, egy igaz ember, akinek szemét az Isten
felnyitotta és látomásban látta a Szentséges személyét a mennyekben, amit angyalok mutattak
meg nekem, és tõlük hallottam mindent, és tõlük értettem meg azokat, amiket láttam, de
mindezek a dolgok nem ezé a nemzedéké, hanem egy távolié, amely majd ezután fog eljönni.
3. A választottakat érintõen szólok, és az õ számukra szól a példabeszédem: A Szentséges és
Hatalmas, a világ Istene eljön majd a lakhelyérõl.
4. És a földre tapos akkor a Sínai Hegyén; eljön seregeit vezetve; és megmutatkozik a
mennyei hatalom minden erejével.
5. Félelem szállja meg akkor mind az élõket; és az õrangyalok megrettennek. Rettegés és
félelem ragadja meg akkor mind a föld lakóit, bárhol is lakoznak a földön.
6. A magas hegyek megrázkódnak, és a magasságok a mélybe szakadnak, és viaszként
olvadnak meg a lángokban.
7. A föld megnyílik, majd magába omlik, és minden, ami azon van, elpusztul; amikor az ítélet
ideje eljön minden emberre, még a választottakra is.
8. De a választottaknak mégis békességet ad; megóvja õket, és megkegyelmez nekik. És
mindannyian az Istenhez fognak tartozni; boldogok és áldottak lesznek õk, és az Isten
dicsõségének fénye ragyog rájuk.
9. Íme! Eljött az Úr tízezernyi szentjével, ítéletet végrehajtani mindenek fölött, és elpusztítani
az istenteleneket, megfeddni minden élõt az istentelen munkájukért, melyeket istentelenül
elkövettek ellene, és minden súlyos beszédért, melyeket az istentelen bûnösök ellene szóltak.
2 1. Figyeljetek meg mindent; ahogy az égitestek mûködnek, hogy pályájukról nem térnek le,
nem változtatnak azon, és a mennyei testek hogyan kelnek és nyugszanak, rendben, mind a
kiszabott idõben, és nem szegik meg soha a számukra meghatározott rendet.
2. Nézzetek a földre, és tartsátok figyelemben a rajta történõ dolgokat a kezdettõl a végig,
hogy milyen állhatatosak, hogy egy sem változik meg a föld dolgaiból, hanem Isten munkái
mind jól láthatóak számotokra.
3. Nézzétek a nyarat és a telet, hogyan borítja be az egész földet a víz, és a felhõk, és a
harmat, és az esõk vizei hogy hullanak rá.
3 1. Figyeljétek meg, és látni fogjátok, hogy (telenként) minden fa úgy néz ki, mintha
elszáradt volna, leveleiket lehullajtva, kivéve tizennégy fát, melyek nem vesztik el, hanem
megtartják öreg lombjaikat három vagy négy évig, mielõtt új lombok takarják be õket.
4 1. És figyeljétek meg a nyári napokat is, hogyan süt le a fennlévõ nap a földre. És a naptól
jövõ hõség miatt árnyékot kerestek, és a föld is perzselõdik a nap hevében, és nem
taposhatjátok a földet vagy a köveket azok forrósága miatt.
5 1. Figyeljétek meg, ahogyan a fák zöld levelekkel takarják be magukat és gyümölcsöket
teremnek: okuljatok mindezekbõl, és vegyétek figyelembe mind az Õ munkáit, és tudjátok
meg, hogy Õ, aki mindörökké él, hogyan teremtett mindent olyanná, amilyen az lett.
2. És az Õ munkáit évrõl-évre bevégzik, és minden feladatukat betöltik aszerint, amint Õ
meghatározta, és el nem térnek a nekik adott feladatok bevégzésétõl, hanem akként
mûködnek, ahogyan Isten azt elrendelte számukra.
3. És lássátok, ahogyan a tenger és a folyók vizei is hasonlóképpen és változatlanul bevégzik
azt, ami nekik adatott az Õ rendeletébõl.
4. De ti, akik nem voltatok állhatatosak, sem az Úr parancsolatait nem cselekedtétek, hanem
elfordultatok és büszke, súlyos szavakat szóltatok a tisztátalan szájaitokkal az Õ hatalmassága
ellen. Ó, ti keményszívûek, számotokra nem lesz békesség.
5. Azért utálni fogjátok majd napjaitokat, az életetek évei elillannak, és megsokszorozódnak a
pusztulásotok évei az örök utálatosságban, és kegyelmet nem leltek.
6. a. Abban az idõben a neveiteket mindörökké utálatossággá teszitek az igazak elõtt.
b. És mindazok, akik átkoznak, általatok fognak átkot mondani.
c. A bûnösök és az istentelenek veletek szórják majd átkaikat, így lesznek majd az
istentelenek a ti átkozóitokká.
d. És mind az … [igazak?] vigadozni fognak,
e. És a bûnök bocsánatot nyernek akkor,
f. És kegyelem, és békesség, és teljes türelem adatik:
g. Üdvösséget nyernek, és csodálatos fényt.
i. És ti, mindannyian, akik bûnösök vagytok, nem nyertek üdvösséget.
j. Hanem maradandó átok alatt vagytok.
7. a. A választottaknak pedig fény jár, kegyesség és béke.
b. És õk örökölni fogják a földet.
8. És akkor a választottaknak bölcsesség adatik, és élni fognak, soha többé nem követve el
bûnt. Sem istentelenségbõl, sem büszkeségbõl kifolyólag. Hanem aki bölcs, az alázatos.
9. És nem lesz többé áthágás, nem lesz bûnös cselekedet az életükben többé. Nem is halnak
meg az [isteni] haragtól vagy bosszútól, hanem betöltik az életük napjait.
10. Életük békében halad majd, és örömeik évei megsokszorozódnak, örök gyönyörûségben
és békességben, az életük minden napján át.
6 1. És lõn abban az idõben, miután az emberek fiai megsokasodának a földön, hogy leányaik
születtek, akik bájosak és szépek voltak.
2. És amikor az angyalok, a mennyek fiai látták õket, kívánkoztak utánuk, és így beszéltek
egymás között: Menjünk és válasszunk feleségeket magunknak az emberek fiai közül, és
legyenek gyermekeink tõlük.
3. És Shemjáza, aki a vezérük volt, azt mondta nekik: Félek attól, hogy ragaszkodtok az
elhatározásotokhoz és meg is teszitek azt.
4. És én pedig egyedül fogok szenvedni majd, ilyen nagy gonoszságért.
5. Azok, válaszolva neki, ezt mondták: Mindannyian megesküszünk;
6. És fogadalommal kössük magunkat közös átkok alá, hogy ezen a terven nem változtatunk,
hanem véghez visszük azt.
7. Ezután mind megesküdtek, és a reá jövõ átkok alá közösen kötötték magukat. Teljes
számban kétszázan voltak, akik Járed idejében alászálltak az Árdiszra, ami az Ármon
hegyének csúcsa.
8. Azt a hegyet azért Ármonnak hívják, mert annak csúcsán esküdtek meg és vetették
magukat közös átok alá. Ezek a vezéreik nevei: Szamlázaz, aki a vezérük volt, Uraklbárméel,
Rámláel, Kokábel, Támiel, Rámuel, Dánel, Ázákéel Baráqjéel, Asáel, Ármáres, Bátráel,
Anánel, Szeráquel, Szamszávéel, Szatárel, Turel, Jomjáel, Száriel. Ezek voltak a tízek vezérei.
7 1. Õk, és a velük lévõ többi angyal feleségeket vettek magukhoz, mindegyik azt, akit
kiválasztott magának, akikkel egybekeltek, és velük megfertõzték magukat.
2. És megtanították õket varázslatokra, bûvöletekre, és a gyökereket vágni, és megismertették
velük a növényeket.
3. Azok teherbe estek, és hatalmas óriásokat szültek, kiknek magassága háromezer könyöknyi
volt.
4. Ezek felélték az emberek minden termését, amíg azok nem bírták õket tovább eltartani.
5. Ekkor az emberek ellen fordultak, hogy azokat falják fel.
6. És kezdtek bûnöket cselekedni a madarak, állatok, csúszómászók, és halak ellen is, és
egymásnak estek, hogy egymást felfalják és igyák egymás vérét. És a föld vádat emelt a
törvénytelenek ellen.
8 1. És Azázel megtanította az embereket arra, hogy hogyan csináljanak maguknak kardokat
és késeket, és pajzsokat és mellvérteket, és megismertette velük a föld mélyén rejlõ különbözõ
fémeket, és azok megmunkálásainak mûveleteit, és a karkötõk és ékszerek és az öntvények
használatát, a szemhéjak kifestését, és mindenféle értékes köveket, és minden színeknek
festéshez való keverését.
2. És megsokasodott az istentelenség, és paráznaságokat követtek el, és mindnyájan
eltévelyegtek, romlottakká lévén minden utaikban.
3. Shemjáza tanította meg nekik az elbájolást és a gyökerek vágását, Ármáres az elbájolás
alóli feloldást, Barákjéel (tanította) az asztrológiát, Kokábel a csillagképet, Ázákéel a felhõk
és jelek ismeretét, Szerákiel a földnek jeleit, Szamszávéel a nap jeleit, Száriel a hold útját.
4. És ahogyan az emberek pusztultak, felsírtak, és siralmaik feljutottak a mennybe…
9 1. És Mikháel, Uriel, Ráfael és Gábriel lenézve a mennybõl, látták a sok vérontást, ami a
földön történt, és minden törvénytelenséget, ami a földet sújtotta.
2. És ezt mondták egymásnak: A föld városai kihaltakká váltak, és siralmaik feljutottak a
mennyek kapujához.
3. És most hozzátok, a mennyben lévõ szent lényekhez könyörögnek az emberek lelkei,
mondván: “Vigyétek a mi ügyünket a Magasságos elé”.
4. És azt mondák õk a korok Urának: “Urak Ura, istenek Istene, királyok Királya, és a korok
Istene, a Te trónodnak dicsõsége minden nemzedékben és minden korban (fennáll), és a Te
neved szent, dicsõséges és áldott, minden korokban!
5. Te teremtettél meg mindent, és Neked van erõd mindenek felett: minden dolog meztelen és
nyitott Te elõtted, minden dolgot látsz, és semmi nem rejtheti el magát Elõled.
6. Láttad, mit tett Azázel, aki megtanított minden igazságtalanságot a földön, és megnyitotta
elõttük az örök titkokat, amelyek a mennyekben voltak [fenntartva], és amelyek után az
emberek vágyakoztak, hogy megtanulhassák azokat:
7. És Shemjáza, kinek hatalmat adtál társai fölött, hogy vezesse õket.
8. Akik lementek a földön élõ emberek lányaihoz, és az asszonyokkal háltak, és így
megfertõzték magukat, és feltártak elõttük mindenféle bûnt.
9. Az asszonyok óriásokat szültek, és azoktól az egész föld vérrel és igazságtalansággal telt
meg.
10. És lám, most pedig a meghaltak lelkei felkiáltanak, és kérelmeik feljutnak a mennyek
kapujába, siralmaik felszálltak: és nem szûnik meg, a törvénytelen cselekedetek miatt, melyek
a földön elterjedtek.
11. Te mindent tudsz, mielõtt azok megtörténnek, látod mindezeket és megtûröd, s nem
mondod meg nekünk, mit tegyünk velük mindezek miatt.”
10 1. Ekkor megszólalt a Magasságos, a Szentséges és Hatalmas, szólt, és elküldte Urielt a
Lámek fiához, mondván neki:
2. “Menj el Noéhoz, és az én nevemben mondd neki – rejtsd el magad –, és nyilvánítsd meg
számára a közeledõ véget: hogy az egész föld el lesz pusztítva, és özönvíz fog eljönni az
egész földre, ami elpusztít mindent, ami azon van.
3. És ezért utasítsd õt, hogy megmenekülhessen, és az õ magja megmaradjon a világ
eljövendõ nemzedékeiért”.
4. És Ráfaelnek pedig azt mondta az Úr: “Kösd meg Azázelt, kezét s lábát, és vesd õt a
sötétségbe: vágj egy nyílást a sivatagba, amely Dudáel-ben van, és oda vesd õt.
5. És helyezzél rája durva, éles köveket, s takard õt be sötétséggel, és hadd lakjon ott örökké,
és takard be orcáját, hogy ne láthasson világosságot.
6. És az ítéletnek nagy napján a tûzre lesz vetve.
7. És gyógyítsátok meg a földet, amelyet az angyalok megrontottak, és hirdessétek a föld
gyógyulását, hogy felgyógyuljanak a csapásból, és nehogy kipusztuljanak az emberek összes
gyermekei a titkos dolgok miatt, melyeket a Vigyázók tártak fel, és tanítottak fiaiknak.
8. És az egész föld megromlott a munkáikon keresztül, melyeket Azázel tanított: neki
tulajdoníts minden bûnt.”
9. És Gábrielnek pedig mondá az Úr: “Menj a fattyúk és a semmirekellõk ellen, a paráznaság
gyermekei ellen: és pusztítsd el a Vigyázók gyermekeit az emberek közül, [okozd azt, hogy
meginduljanak]: küldd egyiket a másik ellen, hogy egymással harcolva pusztuljanak el: mert
napjaik nem lesznek hosszúak.
10. És a kérelmeknek nem fogsz engedni, melyeket hozzád intéznek apáik azok érdekében;
mert az örök életben reménykednek, ám mindegyikük ötszáz évet fog élni.”
11. És mondá az Úr Mikháelnak: “Menj, kösd meg Shemjázát és társait, akik egybekötötték
magukat az asszonyokkal, megfertõzve magukat minden tisztátalanságukkal.
12. És amikor fiaik leölik egymást, és látták az õ szeretteik pusztulását, kösd meg õket
szorosan, hetven nemzedék idejéig a föld mélységeiben, amíg eljön az ítéletük napja és a
bevégzõdésük, az ítéletnapig, amely örökkön át tartó ítélet.
13. Akkor majd a tüzes mélységhez lesznek vezetve: gyötrelemre és börtönre, örökreszóló
elzárásra.
14. És innentõl mindazok, akik a kárhozatra lesznek ítélve és elpusztulnak, velük együtt
lesznek megkötve a nemzedékek végéig.
15. És pusztítsd el a semmirekellõk lelkeit, és a Vigyázók gyermekeit, mert rosszat tettek az
emberiséggel.
16. Pusztíts el minden helytelen dolgot a föld színérõl, és legyen vége minden gonosz
munkának: Mutatkozzon meg az igazság és az igazságosság kinyíló növénye: és áldás legyen
az; mert el lesznek ültetve az igazság és igazságosság munkái, igazságban és gyönyörökben
mindörökké.
17. És akkor megmenekülnek majd mind az igazak, és élni fognak, amíg gyermekek ezreit
nemzik, fiatalságuk és öregkoruk [szombatjaik] minden napját békességben töltik be.
18. Akkor az egész föld igazságosságban lesz majd megmunkálva, és fákkal lesz az
teleültetve, mert áldásokkal fog megtelni.
19. És kívánatos fákkal és szõlõvel ültetik be: és az elültetett szõlõ bõséges termést fog hozni.
20. És tisztítsd meg a földet minden elnyomástól, és minden igazságtalanságtól, és minden
bûntõl, és minden istentelenségtõl. És pusztítsd el a föld színérõl mindazt a tisztátalanságot,
amely elterjedve betöltötte azt.
21. És az emberek gyermekei mind igazakká válnak, és minden nemzet hálát ad és dicsõít
engem, és mindanyian imádatot adnak nekem.
22. És a föld meg lesz tisztítva minden undokságától, és minden bûntõl, és minden
büntetéstõl, és minden gyötrelemtõl, és ezeket többé soha nem hozom rájuk, nemzedékrõl
nemzedékre mindörökké.
11 1. És azokban a napokban megnyitom majd az áldások tárházait, melyek a mennyekben
vannak, hogy leküldjem azokat a földre, az emberek fiainak munkáira és tevékenységeire.
2. És akkortól az igazság a békességgel társulva együtt lesz majd a világ minden napjában, az
emberek nemzetségein keresztül.
12 1. Mindezen dolgok megtörténte elõtt Énok el volt rejtve, és senki az emberek fiai közül
nem tudta, hogy hol volt elrejtve, vagy hol lakott ezalatt és mi történt vele.
2. Napjait a szentségesekkel töltötte, teendõi velük és a Vigyázókkal voltak kapcsolatosak.
3. És én, Énok, áldottam a dicsõség Urát, a korok Királyát, és íme!
4. A Vigyázók hívtak engem – Énokot, az írnokot – és mondák nekem: “Énok, te, aki az
igazságosság írnoka vagy, menj, és mondd meg a mennyei Vigyázóknak, azoknak, akik
elhagyták lakhelyüket a magas mennyekben, az örök szent helyet, és megfertõzték magukat
az asszonyokkal, és azt tették, amit a föld gyermekei tesznek, feleségeket választva
maguknak:
5. Nagy pusztulást hoztatok a földre: és nem lesz számotokra béke vagy bûnbocsánat.
6. És amennyire örömüket lelték a gyermekeikben, látni fogják az õ szeretteik legyilkolását,
és siránkozni fognak a gyermekeik pusztulásán, és esedezni fognak örökkön át, de békét és
könyörületet nem kapnak.”
13 1. Énok pedig elment és ezt mondta: “Azázel, számodra nem lesz béke: szigorú ítélet lett
rendelve ellened, hogy láncokba rakjanak téged:
2. És nem lesz türelem irántad többé, kérelmeid sem lesznek meghallgatva a gonoszságok
miatt, amelyeket tanítottál, és azon igazságtalanságok és bûnök miatt, melyeket az
embereknek megmutattál.”
3. Azután pedig elmentem, és mindannyiukhoz egyszerre beszéltem, és félelem volt õbennük,
rettegés és remegés ragadta meg õket.
4. És kérelmeztek engem, hogy közbenjárjak értük, hogy bûnbocsánatot kaphassanak, és
olvassam föl kérelmeiket a mennyek Urának jelenlétében.
5. Mert attól az idõtõl fogva õk nem beszélhettek (Hozzá), és nem emelhették szemeiket a
mennyek felé a bûneik szégyene miatt, amely kárhozatot hozott rájuk.
6. Én pedig leírtam a kérelmeiket és imáikat a szellemeiket illetõen és az egyéni cselekedeteik
miatt, és kérelmüket, hogy bûnbocsánatot nyerhessenek.
7. És eltávoztam onnan, és leültem a Dán vizei mellett, Dán földjén, a Hermontól délre:
olvastam kérelmeiket, amíg el nem aludtam.
8. És íme, egy álom jött rám, és látomások töltöttek be, és fenyítések látomásait láttam, és egy
hang utasított engem a mennyek fiainak megdorgálására.
9. És amikor felébredtem, elmentem hozzájuk, és mindannyian együtt ültek, és arcukat
elfedve siránkoztak Ábelsjáil-nál, ami Libanon és Széneszér között fekszik.
10. És elmondtam nekik mindazokat a látomásokat, amelyeket álmomban láttam, és
elkezdtem beszélni az igazságosság szavai szerint, és megfeddtem a mennyei Vigyázókat.
14 1. Ezek az igazság könyvének szavai az örök Vigyázók megfeddésére, azok szerint, amit a
Szent Hatalmas meghatározott a látomásban.
2. Amit az álmomban láttam, azt most a nyelvem húsának beszédével, és szájamnak
lehelletével mondom el: amit a Hatalmas arra adott az embereknek, hogy beszéljenek azzal, és
a szívükben pedig megértsék.
3. Mert ahogyan megteremtette Õ az emberi értelmet azért, hogy általa megérthessék a
bölcsességet, úgy teremtett meg engem is, és erõt adott nekem a Vigyázók, a mennyek
gyermekeinek megfeddésére.
4. Leírtam a kérelmeiteket, és látomásomban láttam azt, hogy kérelmeitek soha nem lesznek
meghallgatva az örökkévalóság napjain át; és az ítélet ki lett róva reátok.
5. Mert mostantól nem ereszkedhettek fel a mennyekbe az örökkévalóságon át, hanem a
földben maradtok megkötve mindörökké, amíg a világ napjai tartanak.
6. De mindezek elõtt látni fogjátok a ti szeretett fiaitok pusztulását, és nem lesz többé
gyönyörötök bennük, mert szemeitek elõtt, kard által hullanak el.
7. És az õ érdekükben benyújtott kérelmeitek nem lesznek meghallgatva, sem azok, melyeket
magatokért kértek: még ha imádkozva és siralmakkal kéritek is mindazokat, miket
szavaitokkal a könyvemben megírtam.
8. És íme, látomást láttam, eképpen: Látomásban a felhõk magukhoz hívtak engem; és köd
borított be, és a csillagok járásai és a villámok gyorsasága ragadott el, és a szelek felrepítettek,
s felemelve a mennyekbe vittek.
9. És ott elindultam, amíg egy fal közelébe értem, amely kristályból volt felépítve és tüzes
nyelvek fogták körbe: ekkor félni kezdtem.
10. És keresztülmentem a tûznyelveken, ezután egy kristályból épült hatalmas házhoz értem.
És a ház falai kristállyal voltak burkolva, és a padlója szintén kristályból volt.
11. A mennyezete olyan volt, mint a csillagok és villámok boltozata, és tüzes kérubok jártak
benne, és az égboltjuk tiszta volt, mint a víz.
12. És lángoló tûz ölelte át a falakat, és a bejáratai tûzben izzottak.
13. És bementem a házba, és az forró volt, mint a tûz, és hideg, mint a jég: nem volt ott
látható az élet örömének semmi jele: félelem szállt meg, és remegés fogott el.
14. És amint rázkódtam és remegtem, arcra estem, és egy látomást láttam.
15. Íme! Egy másik házat láttam, amely nagyobb volt az elõzõnél, és a nyitott bejárata elõtt
álltam, amely lángoló tûzbõl épült.
16. És minden tekintetben csodaszép volt, annyira csodálatos, hogy ki sem tudom fejezni
ékességének mértékét.
17. A padlója tûzbõl készült, fölötte villámok csapkodtak és a csillagok ösvényei haladtak, és
a mennyezete szintén tûzbõl volt.
18. És láttam ott egy méltóságos trónt: kinézete olyan volt, mintha kristályból készült volna,
és kerekei mint a ragyogó nap, és kérubok voltak a látomásban.
19. A trón alól lángoló tûz lövellt ki, hogy rá sem tudtam tekinteni.
20. És a Hatalmas Dicsõség ült a trónon, és ruhája a napnál erõsebben ragyogott, és fehérebb
volt a legfehérebb hónál.
21. Az angyalok közül egyetlen sem léphetett hozzá, hogy az arcára tekintsenek, annak
csodálatossága és dicsõsége miatt, és egyetlen test nem nézhet arra.
22. A lángoló tûz körbevette Õt, és egy hatalmas tûz égett elõtte, hogy senki nem mehetett
közelébe: tízezerszer tízezernyi angyal állt elõtte, de nem volt szüksége tanácsadókra.
23. És a legszentebbek, akik közel álltak hozzá, nem mozdultak el a közelébõl, el sem hagyták
jelenlétét.
24. És mindeddig az arcomra borulva voltam ott, remegve: és az Úr szájával szólított engem
és ezt mondta: ‘Jöjj hozzám Énok, és hallgasd szavaim.’
25. És egyike a szentségeseknek hozzám jött és felébresztett engem, lábaimra állított, és az
ajtóhoz vitt. Én pedig lehajtottam a fejem.
15 1. És hallottam a hangját, amint szólt hozzám és válaszolt nekem, én pedig figyeltem
mindarra, amit mondott: “Ne félj Énok, te igaz ember vagy, az igazságosság írnoka; jöjj hát
közelebb és halljad hangomat.
2. És mondd meg a mennyek vigyázóinak [õrangyaloknak], akik elküldtek, hogy közbenjárj
értük: ‘Nektek kellene az emberekért közbenjárnotok, és nem pedig az embernek tiértetek:
3. Miért hagytátok el a magas, szent és örök mennyet, és háltatok asszonyokkal, és fertõztétek
meg magatokat az emberek leányaival, és vettétek õket feleségül, és tettetek úgy, mint a föld
gyermekei, és nemzettetek óriásokat fiakként?
4. És bár szentek, szellemek voltatok, élvén az örök létet, mégis tisztátalanná tettétek
magatokat az asszonyok vérével, és gyermekeket nemzettetek a test vérével, és csakúgy, mint
az emberek gyermekei, ti is test és vér után sóvárogtatok, mint mindazok, akik meghalnak és
elpusztulnak.
5. Mert azért adtam én õnekik feleségeket, hogy azokat terherbe ejtsék és gyermekeket
nemzzenek tõlük, és eképp ne legyen hiányuk nekik semmiben a földön.
6. De ti, akik elõzõleg szellemi lények voltatok, éltétek az örök életet, és halhatatlanok
voltatok a világ minden nemzedékén át.
7. És ezokból számotokra nem rendeltem feleségeket; mert a mennyek szellemlényeinek a
mennyekben van lakozásuk.
8. És mostantól az óriások, akik a hús és a szellem keveredésébõl jöttek létre, gonosz
szellemeknek lesznek õk nevezve a földön, és a föld lesz az õ lakhelyük.
9. Gonosz szellemek hagyták el a testeiket; mert születésük emberi, elsõdleges eredetük pedig
a mennyek szent õrangyalaitól van; gonosz szellemek lesznek õk a földön, és gonosz
szellemeknek lesznek nevezve.
10. Mert a mennyek szellemeinek a mennyekben lesz a lakhelyük, de a földön létrejött
szellemeknek, akik a földön születtek meg, azoknak a földön lesz a lakhelyük is.
11. És az óriásoktól jött lelkek gyötrik, elnyomják, pusztítják, támadják és a rombolás
munkáival sújtják a földet, és bajokat okoznak azon: bár élelmet nem esznek, mégis éhesek és
szomjasak és sérelmeket okoznak.
12. És ezek a lelkek felkerekednek az emberek gyermekei ellen és az asszonyok ellen, mert õk
maguk is azoktól származnak.
16 1. Attól a naptól fogva, amikor az óriások le lesznek gyilkolva és el lesznek pusztítva, és
halállal halnak, a testeiket elhagyó szellemek megindulnak majd és pusztítani fognak, anélkül,
hogy ítéletben részesülnének – és így pusztítanak majd egészen a nagy ítélet eljövetelének
beteljesedéséig, amelyben maga a kor is beteljesedik, az õrzõangyalok és az istentelenek
felett, igen, mindennek beteljesedése eléri õket teljesen.’
2. És az õrangyaloknak pedig, azoknak, akik megkértek téged, hogy járj közben õértük,
azoknak, akik elõzõleg a mennyekben voltak, mondd ezt:
3. ‘Ti a mennyekben voltatok, de nem lettek tinéktek még megnyilvánítva a mennyek minden
titkai, azok pedig amelyikeket ismeritek, azok haszontalanok, amelyeket szívetek
keménységében megmutattatok az asszonyoknak, és azokon a titkokon keresztül az asszonyok
és a férfiak sok gonoszságokat követtek el a földön.’
4. Ennekokáért mondd meg nekik: ‘Nincs számotokra békesség.’
17 1. És megfogtak és egy olyan helyre vittek engem, ahol az ottlevõk olyanok voltak, mint a
lángoló tûz, és amikor úgy akarták, emberként jelentek meg.
2. És egy olyan helyre vittek engem, ahol sötétség volt, és egy hegyhez, amelynek csúcsai az
egekbe értek.
3. És láttam az égitestek lakhelyét, és a csillagok tárhelyeit, és a mennydörgését és a
legmélyebb mélységekét, ahol tüzes íj volt, és nyilak és azoknak tegezük, és egy tüzes kard;
és minden villámlásét.
4. És az élõ vizekhez vezettek engem, és a nyugati tüzekhez, ahol a nap mindig nyugovóra tér.
5. És egy tüzes folyóhoz értem, ahol a tûz vízként folyik, és beleömlik a nyugat felõl álló
nagy tengerbe.
6. Láttam a nagy folyókat, és a nagy folyóhoz értem, nagy sötétséghez, és egy olyan helyre
mentem, ahol nem megy hús [test].
7. Láttam a téli sötétség hegyeit és a helyet, ahol a mélységek vizei fakadnak.
8. Láttam a föld minden folyójának száját, és a mélységnek száját.
18 1. Láttam a szelek tárhelyét: láttam, hogyan látta Õ el azokkal az egész teremtést, és a föld
szilárd alapjait.
2. És láttam a föld szegletkövét: láttam a négy szelet, amely [a földet és a] menny boltozatát
tartja.
3. És láttam, ahogy a szelek feszítik az égboltot, és megállapodnak a föld és menny között:
ezek a mennyek oszlopai.
4. Láttam a mennyek szeleit, amelyek körbeforgatják a napot és a csillagokat a pályáikon.
5. Láttam a földi szeleket, amint a felhõket viszik; láttam az angyalok ösvényét: láttam a föld
végénél, honnan kezdõdik a menny boltozata.
6. És tovább menve láttam egy helyet, amely ég éjjel és nappal, ahol hét csodás kövekbõl álló
hegy áll, három kelet felé, három pedig dél felé feküdve.
7. Azok, amelyek kelet felé néztek, azok közül egy színes kõbõl volt, és egy gyöngybõl, és
egy jácintból, és a dél felõl állók pedig vörös kõbõl.
8. De a középsõ felnyúlt a mennybe, mint az Isten trónja, alabástromból, és a csúcsa a
trónusnak zafírból volt.
9. És lángoló tüzet láttam.
10. És ezek mögött a hegyek mögött az a terület fekszik, ami a nagy földnek a vége: ott váltak
a mennyek teljessé.
11. És egy mély mélységet láttam, ahonnan mennyei tûzoszlopok törtek fel, és ahová
tûzoszlopok zuhantak alá, s megmérhetetlen volt a mélységük és magasságuk is.
12. És amögött a mélység mögött egy helyet láttam, ahol nem volt felül égbolt, és nem volt
szilárd föld alul: nem volt ott víz, nem voltak madarak sem, hanem kietlen és rettenetes hely
volt az.
13. Láttam ott hét csillagot, amelyek olyanok voltak, mint hatalmas égõ hegyek, és kérdeztem
azok felõl.
14. Az angyal pedig azt mondta: ‘Ez a hely a menny és a föld vége: ez a csillagoknak, a
mennyei seregeknek a börtöne.
15. És a csillagok, amelyek a tûzben forognak, ezek azok, amelyek áthágták az Úr
parancsolatát felemelkedésük kezdetén, mert nem jöttek fel a nekik megszabott idõben.
16. És harcolt velük, és megkötözte õket addig, amíg bûnük beteljesül, [igen, még] tízezer
esztendeig.
19 1. És Uriel ezt mondta nékem: ‘Itt fognak majd állni azok az angyalok, akik egybekötötték
magukat az asszonyokkal, és akiknek szellemei különbözõ formákat öltve megfertõzik az
emberiséget, és akik félre fogják majd õket vezetni, hogy a démonoknak, mint isteneknek
áldozzanak, [itt fognak õk várni] az ítélet nagy napjáig, amikor ítélet alá esnek és eljön a
végük.
2. És az angyaloktól származó asszonyok, akik eltévelyegtek és szirénekké lesznek.’
3. És én, Énok, egyes egyedül láttam látomásban minden dolognak a végét: és egyetlen ember
nem fogja azt látni, amit én láttam.
20 1. Ezek a nevei azoknak a szent angyaloknak, akik mindig vigyáznak.
2. Uriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki a világ és Tartárosz felett ügyel.
3. Ráfael, egyike a szentséges angyaloknak, aki az emberek szellemei felett ügyel.
4. Ráguel, egyike a szentséges angyaloknak, aki büntetést mér a világra és az égitestekre.
5. Mikháel, egyike a szentséges angyaloknak, aki az emberiség jobbik része fölött ügyel, és a
káosz felett.
6. Szarákiel, egyike a szentséges angyaloknak, aki azoknak az embereknek a szellemei felett
áll, akik szellemükben vétkeztek.
7. Gábriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki Ikiszát [a kígyók], a Paradicsom, és a
Kérubok felett áll.
8. Rémiel, egyike a szentséges angyaloknak, akit Isten azok fölé rendelt, akik majd felkelnek.
21 1. Innen tovább mentem egy másik helyre, ami még káoszban volt.
2. Itt rettenetes dolgokat láttam: nem láttam ott sem mennyeket felülrõl, sem megszilárdult
földet, hanem az a hely káoszban volt és rettenetes hely az.
3. Láttam azon a helyen a mennyek hét csillagát együtt megkötve, mint nagy hegyeket,
amelyek a tûzben égnek.
4. Ekkor megkérdeztem: “Milyen bûnök miatt vannak õk megkötve, és milyen oknál fogva
lettek ide vetve?”
5. Uriel, egyike a szentséges angyaloknak, aki velem volt, válaszolt: ‘Énok, miért kérdezel, és
miért vagy buzgó az igazat megtudni?
6. Ezek a mennyek csillagai közül valók, azok, akik az Úr parancsolatait megszegték, és itt
megköttettek tízezer évre, amíg a bûnükért kijáró idõ betöltõdik.’
7. Innen egy másik helyre mentem, ami az elõzõnél is rettenetesebb volt, és ahol szörnyû
dolgot láttam: ott hatalmas tûz égett és lángolt, és a hely egy szakadék volt, egészen a
mélység legaljáig, megtelve leereszkedõ tûzoszlopokkal: melyeknek sem méretét, sem erejét
nem tudtam felmérni, és azt sem, hogy honnan eredtek.
8. Megszólaltam, és mondtam: ‘Milyen félelmetes ez a hely, még látni is szörnyû!’
9. Ekkor Uriel válaszolt nekem, egyike a szentséges angyaloknak, aki velem volt, és mondta:
‘Énok, miért van benned félelem és rettegés?’
10. Én válaszoltam neki: ‘Mert félelmetes ez a hely, és a kínok látványától.’ Õ pedig mondta
nekem: ‘Ez a hely az angyalok börtöne, és itt lesznek fogvatartva örökké.’
22 1. Azután onnan egy másik helyre mentem, és a nyugati irányban mutatott nekem egy
magas és hatalmas, kemény kõbõl álló hegyet.
2. És abban négy, szépkinézetû üres helyet láttam, melyek mélységesek, szélesek és nagyon
simák voltak. A sima, üres helyek mélyek, és rájuk nézve sötétek voltak.
3. És akkor Ráfael, egyike a szent angyaloknak, aki velem volt, megszólalt, mondván; ‘Ezek a
sima ürességek azért vannak itt, hogy (azokba) a halottak szellemei egybe legyenek gyûjtve,
igen, az egész emberiség minden gyermekének összes szellemei ide gyûlnek össze.
4. És ezek a helyek arra lettek teremtve, hogy magukba vegyék azokat az ítélet napjáig, amíg
eljön számukra a meghatározott ítélet napja.’
5. És én láttam ott egy halott embernek a szellemét, amint esedezik, és akinek a hangja
felszállt a mennybe, amint így esedezve kérelmezett.
6. És megkérdeztem Ráfaelt, az angyalt, aki velem volt: ‘Ez a szellem, akinek esedezõ hangja
így feljut a mennybe, kinek a szelleme az?’
7. És õ válaszolt nekem, mondván, ‘Ez az a szellem, amely elhagyta Ábelt, amikor testvére,
Káin megölte õt, és ellene kérelmez, amíg annak magja teljesen kipusztul a föld színérõl, és
amíg az õ magja az emberek magjai közül teljesen ki lesz pusztítva.’
8. Azután kérdeztem õt tovább mindezekrõl, az ítéletekrõl és a sima ürességekrõl is: ‘Miért
vannak azok külön, egymástól elválasztva?’
9. És õ válaszolt nekem, mondván: ‘Ez a három hely azért lett létrehozva, hogy ezekben a
halottak szellemei elkülönüljenek. És az igazaknak olyan elkülönített hely lett készítve, ahol a
ragyogó forrás vize van.
10. A bûnösöknek pedig olyan hely készült, ahol halálukkor testüket a földbe temetik, és az
ítélet nem végzõdött be rajtuk az életük folyamán.
11. Itt az õ szellemeik elkülönülnek ebben a nagy fájdalomban az ítélet nagy napjáig, és
büntetéssel és az átkozottak kínjaival fizetnek meg a szellemeik. Ide köti meg õket örökre.
12. És ilyen elosztásban lettek elhelyezve a szellemek, amelyek kérelmeznek és közzéteszik
pusztulásuk körülményeit, amikor elpusztultak a bûnösök korában.
13. És egy olyan helyre vannak elkülönítve azon emberek szellemei, akik nem lesznek igazak,
hanem gonoszul, istentelenül éltek, és a törvénytelenek társai: de szellemeik nem lesznek
elpusztítva az ítélet napján, s feltámadni sem fognak innen.’
14. Ezután ekként áldottam a dicsõség Istenét: ‘Áldott légy Uram, az igazságosság Ura, aki
mindörökké uralkodik.’
23 1. És onnan (elindulva) egy másik helyre mentem nyugati irányba, a föld legtávolabbi
végére.
2. És ott egy szüntelenül égõ tüzet láttam, melynek ereje nem lankad sem éjjel sem nappal,
hanem állandóan égett.
3. És én megkérdeztem, így szólván, “Mi ez a meg nem szûnõ (dolog)?”
4. Akkor Ráguel, egyike a szent angyaloknak, aki velem volt, válaszolt nekem, mondván, “Ez
(a dolog) amit itt láttál, az (a tûz) útvonala, és az a tûz, amely a nyugat irányába ég, azok a
mennyei égitestek.”
A további részek fordítása folyamatban...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.