Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Judit könyve

2010.10.26


Böveben németül

http://web.archive.org/web/20070907084312/wwwuser.gwdg.de/~rzellwe/nhs/nhs.html

 

---------------------------------------------------------------

 
1. rész
1 Nebukadnezár uralkodásának 12. évében történt, aki az asszírok fölött uralkodott Ninivében, a nagy városban. Abban az idõben a médek fölött, Ekbatanában Arfaxád uralkodott,
2 s három könyök széles és hat könyök hosszú, faragott kõkockákból falat épített Ekbatana köré. A fal magassága 70 könyök volt, a szélessége 50 könyök.
3 Kapui fölé 100 könyök magas, alapjánál 60 könyök széles bástyákat építtetett, s a kapuk 70 könyök magasra emelkedtek,
4 szélességük pedig 40 könyök volt, ami lehetõvé tette, hogy derékhada kitörjön és gyalogsága felvonuljon.
5 Ezekben a napokban Nebukadnezár király megütközött Arfaxád királlyal a nagy síkságon, amely Ragau területén van.
6 Az õ oldalán állt csatasorba az összes hegyvidéki nép, azok, akik az Eufrátesz, a Tigris és a Hüdaszp mellett laktak, továbbá akik Arioknak, Elám királyának síkságán éltek. Így Keleud fiainak számos népe összesereglett, hogy részt vegyen az ütközetben.
7 Asszíria királya, Nebukadnezár követet küldött Perzsia minden lakójához, a keleti vidék, Kilikia, Damaszkusz, Libanon és Antilibanon,
8 valamint a tengerpart minden lakójához, Kármel, Gileád, Felsõ-Galilea, a nagy Ezdrelon síkság népeihez,
9 Szamaria és a hozzá tartozó városok lakóihoz és azokhoz, akik a Jordánon túl éltek egészen Jeruzsálemig. Batanéig, Kheluszig, Kádesig és Egyiptom folyójáig,
10 továbbá Tafneszig, Ramesszeszig és Gósen egész földjéig, Taniszig és Memfiszig, végül Egyiptom minden lakójához, egészen Etiópia határáig.
11 Ezeknek a területeknek a lakói azonban megvetették az asszírok királyának, Nebukadnezárnak szavait, s nem csatlakoztak hozzá, hogy részt vegyenek a hadjáratban. Nem féltek tõle, mert látták, hogy magára maradt. Követeit tehát üres kézzel küldték vissza, s anélkül, hogy megtiszteltetésben lett volna részük.
12 Nebukadnezár ezért haragra gyulladt ezek ellen az országok ellen. Megesküdött trónjára és királyságára, hogy bosszút áll, és kardélre hányja Kilikia, Damaszkusz és Szíria földjét, Moáb földjének minden lakóját, Ammon fiait, egész Júdeát és Egyiptom minden lakóját egészen a két tenger határáig.
13 A 17. évben seregével megindította Arfaxád ellen a harcot, és legyõzte a csatában. Arfaxád egész seregét, egész lovasságát és összes szekereit megfutamította,
14 városait leigázta és egész Ekbatanáig elõnyomult. Elfoglalta a bástyákat, feldúlta az utcákat és gyalázat tárgyává tett mindent, ami eddig ékessége volt.
15 Arfaxádot - Ragau hegyvidékén - elfogta, dárdájával átszúrta és teljesen megsemmisítette.
16 Ezután visszatért csapataival és a hozzá szegõdött egész nagy sokasággal, a fegyveres emberek megszámlálhatatlan seregével, s gondtalanul átadták magukat a mulatozásnak - õ és serege - százhúsz napon át.
 
2. rész
1 A 18. évben az elsõ hónap huszonkettedik napján az a hír terjedt el Nebukadnezárnak, az asszírok királyának palotájában, hogy bosszút akar állni az egész földön, amint mondta.
2 Összehívta tisztségviselõit és fõembereit, titkos tanácsot tartott velük, és saját szájával kimondta ezekre a vidékekre a teljes pusztulást.
3 Elhatározták tehát, hogy kiirtanak mindenkit, aki nem követi a király parancsát.
4 A tanácskozás befejeztével Nebukadnezár, az asszírok királya, hívatta Holoferneszt, seregének fõvezérét, aki a második helyet foglalta el mellette, és így szólt hozzá:
5 “Ezt mondja a nagy király, az egész föld ura: Indulj el, végy magadhoz embereket, akik biztosak erejükben, mintegy százhúszezer gyalogost és számtalan lovat és tizenkétezer lovast,
6 s vonulj fel minden nyugati ország ellen, mert ezek az emberek nem engedelmeskedtek parancsomnak.
7 Parancsold meg nekik, hogy tartsák készen a földet és a vizet, mert haragomban kivonulok ellenük; a föld egész felszínét katonáim lábával fedem be, s átengedem nekik, hadd fosztogassák.
8 Sebesültjeik megtöltik a völgyeket, s a patakok és a folyók csordultig megtelnek holttesteikkel.
9 Elhurcolom õket fogságba, egészen a föld határáig.
10 Indulj hát el, foglald el nekem egész földjüket! Ha megadják magukat, õrizd õket addig a napig, amikor majd elnyerik büntetésüket.
11 Az engedetleneknek pedig ne kegyelmezzen szemed, hagyd, hadd irtsák és fosztogassák õket azon az egész területen, amely rád van bízva
12 Amint igaz, hogy élek és nagy a királyságom hatalma: szóltam, s karommal véghez is viszek mindent.
13 Ne szegj meg semmit urad parancsából, hanem aszerint járj el, amint parancsoltam, minden késlekedés nélkül!”
14 Holofernesz eltávozott urának színe elõl, s összehívta Asszur seregének minden fejedelmét, vezérét és tisztjét,
15 majd ura rendelkezése szerint kiváló harcosokat választott, százhúszezer embert és tizenkétezer lovas íjászt.
16 Aztán felállította õket abban a rendben, ahogy a sereget szokás felállítani.
17 Teherhordónak számos tevét, szamarat és öszvért vett, az élelmezéshez meg bárányt, szarvasmarhát és kecskét, annyit, hogy nem lehetett megszámlálni.
18 Minden ember bõséges ellátást kapott, ezenkívül sok aranyat és ezüstöt is a királyi palotából.
19 Ezután egész seregével elindult Nebukadnezár király elõtt, hogy szekereivel, lovasaival, válogatott gyalogságával ellepje az egész nyugati vidéket.
20 Hatalmas sereg követte, annyian voltak, mint a sáskák vagy a homokszem a földön. Sokaságuk miatt nem lehetett megszámlálni õket.
21 Elhagyták Ninivét és három napon át meneteltek Bektilet síksága felé. Bektilettõl elindultak, és annak a hegységnek a közelében ütöttek tábort, amely Felsõ-Kilikiától balra terül el.
22 Innen egész seregével - gyalogságával, lovasaival és szekereivel - behatolt a hegyvidékre. Megverte Pudot és Ludot, megsarcolta Rasszisz fiait,
23 továbbá Izrael fiait, akik Keleontól délre a puszta szélén laktak.
24 Átkelt az Eufráteszen, bejárta Mezopotámiát, s az Abrona folyó mentén fenekestül felforgatott minden megerõsített várost egészen a tengerig.
25 Majd hatalmába kerítette Kilikia földjét, eltiport mindenkit, aki ellenállt neki. Odaért Jáfet déli vidékére, amely Arábia mellett fekszik.
26 Bekerítette Midián minden fiát, felgyújtotta sátraikat és elhajtotta nyájaikat,
27 majd levonult Damaszkusz síkságára, a gabona aratása idején, s egész mezejüket fölégette, nyájaikat, gulyáikat megsemmisítette, városaikat kifosztotta, a vidéket elpusztította és kardélre hányt minden fiatalt.
28 Félelem és rettegés kerítette hatalmába a partvidék minden lakóját. Rémület lett úrrá Szidon és Tírusz, Szur és Okina, Jamnia, valamint Asdód és Aszkalon lakóin.
 
3. rész
1 Ezért követeket küldtek, hogy kérjenek békét. Ezek így szóltak hozzá:
2 “Szolgái vagyunk Nebukadnezárnak, a nagy királynak, és leborulunk elõtted. Tégy velünk, amint tetszik.
3 Majorjaink, egész földünk, vetéseink, nyájaink és gulyáink, bekerített karámaink mind szolgálatodra vannak. Használd õket, amint jónak látod.
4 Városaink és lakóik szolgálatodra állnak. Gyere és bánj velük tetszésed szerint!”
5 Az emberek Holofernesz elé járultak és átadták neki ezt az üzenetet.
6 Ezután seregével levonult a partvidékre. A megerõsített városokban helyõrséget hagyott, aztán válogatott férfiakat szedett össze, segédcsapatnak.
7 A városok és az egész partvidék lakói koszorúkkal és dobszóra táncot lejtve fogadták.
8 Õ azonban lerombolta szentélyeiket és kivágta szent ligeteiket. Azt a parancsot kapta ugyanis, hogy a föld minden istenét semmisítse meg, s minden nemzet csak Nebukadnezárnak szolgáljon: minden nyelv és faj úgy könyörögjön hozzá, mint istenhez.
9 Így érkezett meg Ezdrelon elé Dotaia közelébe, amely Júdea nagy hegylánca elõtt terül el.
10 Geba és Szkütopolisz között ütött tábort, és egy egész hónapig ott maradt, hogy seregének élelmet szerezzen.
 
4. rész
1 Amikor Izrael fiai, akik Júdeában laktak, megtudták, hogy Nebukadnezárnak, az asszírok királyának fõvezére, Holofernesz mit tett a nemzetekkel: kifosztotta és lerombolta szentélyeiket,
2 igen nagy rémület vett erõt rajtuk, és rettegtek Jeruzsálemért és az Úrnak, Istenüknek templomáért.
3 Nemrég tértek vissza a fogságból, még alig hogy egybegyûlt Júda népe, s a szent edények, az oltár és a meggyalázott templom megtisztítása is friss esemény volt.
4 Hírvivõket küldtek tehát egész Szamariába, Konátba, Bet-Horonba, Belmainba, Jerikóba, Kobába, Eszorába és a Szálem völgyébe.
5 A legmagasabb hegyek csúcsait megszállták, az ottani helységeket megerõsítették, és háború esetére ellátták élelemmel, mert földjeiket épp akkor aratták le.
6 Joakim, a fõpap, aki abban az idõben Jeruzsálemben volt, írt Betilua és Betomesztaim lakóinak, amely Ezdrelonnal szemközt a Dotain közelében elterülõ síkság elõtt fekszik,
7 hogy szállják meg a hegyek hágóit, mert csak ezeken át lehetett eljutni Júdeába. Könnyen megakadályozhatták az átkelést, mert a hágó olyan keskeny volt, hogy legföljebb két ember fért el benne.
8 Izrael fiai aszerint jártak el, amint Joakim fõpap és a nép vezetõinek Jeruzsálemben székelõ tanácsa elrendelte.
9 Izrael férfiai mindnyájan az Úrhoz kiáltottak nagy áhítattal, és megalázkodtak.
10 Maguk, asszonyaik, gyermekeik, állataik s akik velük éltek, sõt, a napszámosok és a rabszolgák is szõrzsákkal övezték csípõjüket.
11 Izrael fiai, akik Jeruzsálemben laktak, az asszonyokkal és a gyerekekkel egyetemben mind leborultak a szentély elõtt, hamut szórtak a fejükre, és kitárták kezüket az Úr elõtt.
12 Az oltárt is szõrzsákkal borították le. Hangosan, egy szívvel és buzgón könyörögtek Izrael Istenéhez, ne engedje, hogy gyermekeiket lemészárolják, asszonyaikat elrabolják, örökrészük városait lerombolják, s a templomot megszentségtelenítsék és gyalázattal és gúnnyal illessék a pogányok.
13 Az Úr meghallotta szavukat és tekintetbe vette szorongattatásukat. A nép napokon át böjtölt egész Júdeában és Jeruzsálemben a mindenható Úr szentélye elõtt.
14 Joakim, a fõpap és azok, akik vele az Úr színe elõtt álltak - a papok és az Úr szolgái -, mind szõrzsákkal övezték csípõjüket. Bemutatták a napi áldozatot, a fogadalmi áldozatot, és a nép önkéntes adományait.
15 Turbánjukon hamu volt. Minden erejükbõl az Úrhoz kiáltottak, hogy tekintsen le irgalmasan Izrael egész házára.
 
5. rész
1 Hírül vitték Holofernesznek, az asszír hadsereg fõparancsnokának, hogy Izrael fiai ellenállásra készülnek, megszállták a hegyek hágóit, megerõsítették a hegyek magaslatait és a síkságon akadályokat helyeztek el.
2 Nagy haragra gerjedt, és összehívta Moáb összes fõemberét, Ammon hadvezéreit, a partvidék minden szatrapáját.
3 Így szólt hozzájuk: “Kánaán fiai, mondjátok meg, miféle nép az, amely a hegyvidéken lakik? Milyen erõs a serege? Miben rejlik hatalma és ereje? Ki a királyuk, aki élükön áll és vezeti seregét?
4 A nyugati vidék lakói közül miért csak õk nem jöttek ki elénk?”
5 Achior, Ammon fiainak vezére azt mondta neki: “Uram, hallgasd meg a beszédet szolgád szájából! Az igazságot mondom el neked errõl a néprõl, amely a közeledben ezt a hegyvidéket lakja. Szolgád száját nem hagyja el semmiféle hazugság. Ez a nép a káldeusok ivadéka.
6 Azelõtt Mezopotámiában laktak,
7 mert nem akarták követni Káldea földjén lakó atyáik isteneit.
8 Letértek hát õseik útjáról és az ég Istenét imádták, azt az Istent, akit megismertek. Ezért azok elûzték õket isteneik színe elõl. Így tehát Mezopotámiába menekültek, s hosszú ideig ott éltek.
9 Akkor Istenük meghagyta nekik, hagyják el lakóhelyüket, s menjenek Kánaán földjére. Ott telepedtek le, s igen sok aranyat, ezüstöt és nyájat szereztek.
10 Késõbb éhínség ütött ki Kánaán földjén, azért Egyiptomba vonultak, és ott maradtak addig, amíg ott élelmet találtak. Ott igen elszaporodtak, és nemzetségüket nem lehetett megszámlálni.
11 Egyiptom királya ellenük fordult, és téglamunkára szorította õket.
12 Akkor Istenükhöz kiáltottak, s az Egyiptom egész földjét gyógyíthatatlan sebekkel sújtotta. Erre az egyiptomiak elûzték õket.
13 Isten kiszárította elõttük a Vörös-tengert,
14 s a Sínai és Kádes-Barnea felé vivõ útra vezette õket. A puszta minden lakóját elûzték,
15 s letelepedtek az amoriták földjén. Olyan erõsek voltak, hogy kiirtották Hesbon minden lakóját. Majd átkeltek a Jordánon és elfoglalták az egész hegyvidéket.
16 Kiûzték maguk elõtt a kánaánit, a perizitát, a jebuzitát, a szichemieket, valamint az összes girgasitát, és régóta ott élnek.
17 Amíg nem vétkeztek Istenük színe elõtt, jól ment a soruk, mert olyan Istenük van, aki gyûlöli a gonoszságot.
18 Amikor azonban letértek a megszabott útról, egy részük elpusztult a sok háborúban, a maradékot meg fogságba hurcolták, idegen földre. Istenük templomát lerombolták, városaik pedig ellenségeik hatalmába kerültek.
19 Most azonban, hogy újra Istenükhöz tértek, visszajöttek szétszórtságukból, azokról a helyekrõl, ahová elszéledtek, újra birtokba vették Jeruzsálemet, ahol templomuk található, és benépesítették a hegyvidéket, amely pusztasággá vált.
20 Most tehát, uram és parancsolóm, ha ez a nép eltévelyedett és vétkezett Istene ellen, akkor látni fogjuk, hogy az romlásukat okozza. Akkor felvonulhatunk és megtámadhatjuk õket.
21 Ha azonban nincs gonoszság népükben, akkor óvakodjék, uram ettõl, mert Uruk és Istenük oltalmazza õket, s mi az egész földön gúny tárgyává leszünk.”
22 Amikor Achior befejezte beszédét, az egész nép elkezdett zúgolódni, s összesereglett a sátor körül. Holofernesz fõemberei, a partvidék és Moáb lakói mind azt mondták, hogy darabokra tépik.
23 “Mi ugyanis nem félünk Izrael fiaitól, hiszen olyan nép, amelynek nincs sem ereje, sem hatalma kemény ütközetre.
24 Vonuljunk csak fel! Seregednek csak egy harapás lesz, parancsolónk, Holofernesz!”
 
6. rész
1 Amikor a tanácskozásra egybegyûlt nép lármája elült, Asszur hadseregének fõparancsnoka, Holofernesz így szólt Achiorhoz az idegenek egész serege és az ammoniták elõtt:
2 “Ugyan ki vagy, Achior, te és Ammon zsoldosai, hogy prófétaként lépsz föl köztünk - mint ma is -, és azt tanácsolod, hogy ne indítsunk harcot Izrael nemzetsége ellen, mert Istenük oltalmazza õket? Ki isten Nebukadnezáron kívül? Elküldi seregét és elpusztítja õket a föld színérõl, nem menti meg õket Istenük,
3 úgyhogy mi, az õ szolgái, eltiporjuk õket, mint egyetlen embert, s nem tudnak ellenállni lovaink erejének.
4 Elsöpörjük õket mindenestül. Hegyeik megrészegednek vérüktõl, síkságaik megtelnek halottjaikkal. Lábuk ina nem lesz képes vinni õket elõttünk, végképp elpusztulnak - mondja Nebukadnezár király, az egész föld ura. Mert õ szólt, és szavai nem maradhatnak üres szavak.
5 Te pedig, Achior, Ammon zsoldosa, aki kiejtetted ezeket a szavakat egy esztelen pillanatodban, a mai naptól kezdve nem látod többé színemet addig, amíg bosszút nem állok ezen a fajtán, amely Egyiptomból vonult ki.
6 Akkor katonáim kardja és szolgáim lándzsája átjárja testedet. A sebesültjeik sorában esel el, amikor majd Izrael ellen fordulok.
7 Szolgáim most elvisznek a hegyvidékre, és otthagynak a hegyszoros egyik városa közelében.
8 Úgy pusztulsz el, hogy részesedsz romlásukban.
9 Ha csakugyan él szívedben a remény, hogy úgysem tiprom el õket, ne essék be arcod. Szóltam és szavaim nem maradnak beteljesületlen!”
10 Holofernesz megparancsolta a sátrában szolgálatot teljesítõ embereknek, hogy ragadják meg Achiort, és vigyék Betiluához, és adják Izrael fiainak kezére.
11 Szolgái erre megragadták, és kivitték a táborból a síkságra. Onnan a hegyvidék felé vettek irányt és eljutottak a Betiluával szemközti forrásokhoz.
12 Amikor a város lakói meglátták õket, fegyvert ragadtak, és a városból kivonultak a hegygerincre. A parittyások köveket hajigáltak, hogy megakadályozzák elõhaladásukat.
13 Erre meglapultak a hegyoldalon, Achiort megkötözték, és ott hagyták a hegy lábánál, maguk meg visszatértek urukhoz.
14 Izrael fiai lejöttek városukból, megálltak mellette, feloldották köteleit, Betiluába vitték, s a város vezetõi elé állították.
15 Akkoriban a Simeon törzsébõl való Mikeásnak a fia, Uzija, valamint Gotoniel fia, Chabrisz és Melchiel fia, Charmisz voltak az elöljárók.
16 Összehívták a város véneit. A gyülekezetbe a fiatalok és az asszonyok is elmentek. Achiort középre állították a nép közé, és Uzija megkérdezte tõle, hogy mi történt.
17 Achior beszélni kezdett, és elmondta nekik Holofernesz haditanácsának határozatát, továbbá azt, hogy õ mit mondott az asszír vezérek elõtt, s Holofernesz milyen kérkedve beszélt Izrael háza ellen.
18 A nép leborult, és imádta Istent. Így könyörögtek:
19 “Urunk, égnek Istene, nézd, milyen mérhetetlenül gõgösek, és könyörülj nemzetünkön megalázottságában! Fordítsd arcodat ezen a napon azok felé, akik neked vannak szentelve.”
20 Aztán megvigasztalták Achiort és elhalmozták dicsérettel.
21 A gyûlés végeztével Uzija befogadta házába, és lakomát rendezett a véneknek. Egész éjszaka könyörögtek Izrael Istenének segítségéért.
 
7. rész
1 A következõ napon Holofernesz parancsot adott egész seregének és összes segédcsapatának, hogy vonuljanak föl Betilua ellen, foglalják el a hegyvidék átkelõit és vegyék fel a harcot Izrael fiaival.
2 Ezen a napon harcosai mind fölszedték a sátort. Seregének ereje százhúszezer gyalogosra és tizenkétezer lovasra rúgott, nem számítva a málháscsapatot. Azoknak az embereknek a száma, akik gyalog követték, szintén igen nagy volt.
3 Betilua közelében, a völgyben ütöttek tábort, a forrás táján. Aztán fölfejlõdtek - szélességben Dotaintól Belbaimig, hosszúságban pedig Betiluától az Ezdrelonnal szemben levõ Küamonig.
4 Amikor Izrael fiai meglátták seregüket, megrémültek, és így szóltak egymáshoz: “Ezek most letarolják az egész föld színét. A legmagasabb hegyek, a hegyszorosok, a dombok sem lesznek képesek terhüket elviselni.”
5 Mindenki fogta a fegyverét, tüzet gyújtottak a bástyákon, és egész éjszaka virrasztottak.
6 A második napon Holofernesz felvonultatta egész lovasságát Izrael fiainak szeme láttára, akik Betiluában voltak.
7 Kikémlelte a városukba vezetõ feljáratot, földerítette a vízforrást, s elfoglalta õket. Õrséget rendelt oda, aztán visszatért seregéhez.
8 Akkor Ézsau fiainak vezérei, a moábiták népének fejei és a partvidék elöljárói mind elé járultak, és így szóltak hozzá:
9 “Hallgasson meg bennünket, urunk, és akkor nem kap egyetlen sebet sem serege.
10 Mert Izrael fiainak ez a népe nem a lándzsákban bizakodik, hanem sokkal inkább arra számít, hogy a hegyek, ahol lakik, magasak. A hegycsúcsaikra való feljutás valóban nem könnyû.
11 Ezért, uram, ne ütközz meg velük csatasorba állva, akkor nem esik el egyetlen ember sem embereid közül.
12 Maradj táborodban és tartsd ott sereged minden emberét, de szolgáid foglalják el a forrást, amely a hegy lábánál fakad.
13 Mert ez látja el vízzel Betilua lakóit. A szomjúság majd rákényszeríti õket, hogy feladják a várost. Közben mi és embereink felmegyünk a legközelebbi hegyek gerincére, õrséget állítunk oda, hogy így ne mehessen ki egyetlen ember sem a városból.
14 Az éhség elpusztítja õket, asszonyaikkal, gyermekeikkel egyetemben, és mielõtt még átjárná õket a kard, már az utcákon hevernek házuk elõtt.
15 Így keményen megfizethetsz nekik lázadásukért és azért, hogy nem jöttek ki eléd békésen.”
16 Ajánlatuk tetszett Holofernesznek és minden szolgájának.
17 Elhatározta hát, hogy tanácsuk szerint jár el. Így elindult a moábiták egy csoportja, s velük ötezer asszír. Letáboroztak a völgyben, és megszállták Izrael fiainak vizeit és forrásait.
18 Ézsau és Ammon fiai vonultak ki mellettük, letáboroztak a Dotainnal szemközti hegyvidéken. Embereik egy részét elküldték délre és keletre, Egrebel ellen, amely Chusz közelében, a Machmur pataknál van. Az asszír sereg többi része a síkságra vonult, és elárasztotta az egész vidéket. Rengeteg sátoruk és málhájuk volt, úgyhogy hatalmas területet elleptek.
19 Izrael fiai az Úrhoz, Istenükhöz kiáltottak. Elvesztették bátorságukat, mert ellenségeik körülvették õket, és nem volt mód közülük kiszabadulni.
20 Harmincnégy napon át körülzárva tartotta õket az asszír sereg, a gyalogosok, a szekerek és a lovasok. Betilua lakóinak kifogyott a vizük,
21 a ciszternák kiürültek. S már egyetlen nap sem ihattak eleget, mert kimérték nekik az ivóvizet.
22 Gyermekeik elcsüggedtek, asszonyaik és ifjaik elepedtek a szomjúságtól, összeestek a város utcáin és a kapuk kijáratánál, s már nem volt bennük semmi erõ.
23 Az egész nép összegyûlt - ifjak, asszonyok és gyerekek - Uzija és a város vezetõi körül. Hangosan kiabáltak, és azt mondták a vének jelenlétében:
24 Ítéljen köztetek és köztünk az Isten, mert nagy igazságtalanságot követtetek el ellenünk, amikor nem ajánlottatok békét az asszíroknak.
25 Most már nincs senki, aki megmenthetne bennünket. Isten a kezükbe adott minket, hogy a szomjúság földre tiporjon bennünket elõttük, és teljesen elpusztulunk.
26 Legalább most hívjátok õket ide! Adjátok át az egész várost Holofernesz embereinek és egész seregének prédául.
27 Mert jobb lesz, ha zsákmánya leszünk. Igaz, rabszolgák leszünk, de életben maradunk, és nem kell saját szemünkkel látnunk kicsinyeink halálát, sem asszonyaink és gyermekeink pusztulását.
28 Megesketünk titeket az égre és a földre, valamint Istenünkre, atyáink Urára, aki bûneink és atyáink törvényszegése miatt büntet bennünket, hogy még a mai napon így jártok el!"
29 Aztán az egész gyülekezet nagy jajgatásba kezdett. Hangosan kiáltoztak Istenhez, az Úrhoz.
30 Uzija így szólt hozzájuk: “Bátorság, testvérek, tartsunk ki még öt napig. Ez alatt az Úr, a mi Istenünk felénk fordul irgalmában, mert nem hagyott el minket teljesen.
31 Ha ezek a napok elmúlnak és nem érkezik segítség, szavaitok szerint fogok eljárni.”
32 Majd szétoszlatta a népet, mindenkit a maga szállására. A férfiak városuk falaira és bástyáira mentek, az asszonyokat és a gyerekeket pedig hazaküldték. A várost csüggedés kerítette hatalmába.
 
8. rész
1 Ezekben a napokban hírét vette a dolognak Judit, Merárinak a lánya, (aki) Ox fia volt, az József fia, az Oziel fia, az Elkia fia, az Ananiás fia, az Illés fia, az Helkiás fia, az Eliab fia, az Natanael fia, az Szalamiel fia, az Szaraszadé fia, az meg Izrael fia.
2 Férje, Manassze, aki ugyanabból a törzsbõl és családból való volt, az árpa aratása idején meghalt.
3 Felügyelt az aratókra a mezõn, és napszúrás érte. Ágynak esett és meghalt, városában, Betiluában. A Dotain és Balamon között elterülõ mezõn temették el, atyái mellé.
4 Judit özvegyen élt házában három éve és négy hónapja.
5 Háza tetején szobát rendezett be magának. Csípõje körül szõrzsákot viselt és özvegyi ruhát öltött magára.
6 Özvegysége óta minden nap böjtölt, kivéve a szombat elõestéjét, a szombatot, az újhold elõestéjét, az újhold napját, valamint Izrael házának örömünnepeit.
7 Nagyon szép volt, s egész lénye vonzó. Férje, Manassze, aranyat és ezüstöt, szolgákat és szolgálókat, jószágot és szántóföldet hagyott rá, s õ mindennek birtokában maradt.
8 Senki nem mondott rá semmi rosszat, mert nagyon istenfélõ volt.
9 Judit megtudta, hogy a nép vízhiány miatt elkeseredett, és zúgolódott a város elöljárói ellen. Azt is hallotta, hogy mit mondott nekik Uzija, hogy megesküdött: öt nap múlva átadják a várost az asszíroknak.
10 Elküldte szolgálóját, aki minden jószágra ügyelt, hogy hívja el Chabriszt és Charmiszt, a város elöljáróit.
11 Amikor elmentek hozzá, azt mondta nekik: “Hallgassatok meg, Betilua lakóinak elöljárói! Nem volt igazatok ma, amikor azt mondtátok a népnek és esküvel is megerõsítettétek, hogy a várost átadjátok ellenségeinknek, ha az Úr a megszabott idõben nem segít.
12 Kik vagytok, hogy így kísértitek a mai nap az Urat, és az emberek fiai közül fölé helyezitek magatokat?
13 Próbára teszitek az Urat, a Mindenhatót? Így nem ismeritek meg nagyságát soha!
14 Az emberi szív mélységeit sem tudjátok kikutatni, sem eszének járását kibogozni. Hogyan tudnátok akkor ezek alkotóját, az Istent kifürkészni, gondolataiba behatolni és terveit megérteni? Nem testvéreim! Óvakodjatok tõle, hogy az Urat, Istenünket haragra ingereljétek.
15 Mert ha nem akar is minket ez alatt az öt nap alatt megsegíteni, van ereje hozzá, hogy azokban a napokban, amikor neki tetszik, megoltalmazzon, vagy ellenségeink szeme láttára elpusztítson minket.
16 Ne vállaljatok kezességet az Úrnak, a mi Istenünknek szándékaira! Mert az Isten nem olyan, mint az ember, akit meg lehet fenyegetni vagy meg lehet ingatni, mint az ember fiát.
17 Ezért amíg arra várunk, hogy szabadulást ad, hívjuk segítségül. Ha úgy tetszik neki, meghallja szavunk.
18 Nincs nemzetségeink között egy sem, nincs ma egyetlen olyan törzs, nemzetség, család, falu vagy város sem, amely emberkéz alkotta isteneket imádna, amint ez az elmúlt idõkben megtörtént.
19 Atyáink ezért kerültek kardélre, azért fosztották ki õket, s azért estek el nyomorultul ellenségeik elõtt.
20 Mi azonban nem ismerünk más istent rajta kívül. Így remélhetjük, hogy nem tekint ránk megvetéssel és nem fordul el fajtánktól.
21 Ha mi hatalmukba esünk, amint tervezitek, egész Júdeát meghódítják, és kifosztják szent helyeinket. Akkor vérünkkel kell fizetnünk megszentségtelenítésükért.
22 Testvéreink legyilkolása, az ország fogságba hurcolása, örökségünk elnéptelenedése a mi fejünkre száll vissza a népek között, amelyeknek a rabszolgái leszünk. Botrány és gúny tárgya leszünk legyõzõink szemében.
23 Szolgaságunk ugyanis nem vezet jóra, hanem szégyenletes büntetéssé teszi az Úr, a mi Istenünk.
24 Most tehát, testvérek, mutassuk meg testvéreinknek, hogy tõlünk függ az életük, ránk támaszkodik a szentély, a templom és az oltár!
25 Ezért adjunk hálát az Úrnak, Istenünknek, aki próbára tesz minket, éppúgy, mint atyáinkat.
26 Gondoljatok arra, hogyan bánt Ábrahámmal, mint tette próbára Izsákot, mik történtek Jákobbal a szíriai Mezopotámiában, amikor anyai nagybátyjának, Lábánnak juhait õrizte.
27 Mert amint õket megpróbálta, hogy kifürkéssze szívüket, ugyanúgy minket sem büntet, hanem inkább figyelmezteti Isten a próbatétellel azokat, akik hozzá közelednek.”
28 Uzija így válaszolt neki: “Amit mondtál, azt jó lélekkel mondtad, és senki sem tud ellene vetni semmit.
29 Nem ma vált elõször bölcsességed nyilvánvalóvá! Gyermekkorod óta ismerte az egész nép okosságodat és szívednek jó szándékát.
30 De hát a nép nagyon szenvedett a szomjúságtól, s arra kényszerített minket, hogy úgy tegyünk, amint mondtuk, és esküvel köteleztük magunkat, ezt sem szeghetjük meg.
31 Mivel azonban istenfélõ asszony vagy, könyörögj Istenhez, hogy küldjön záporesõt és töltse meg ciszternáinkat, hogy ne pusztuljunk el.”
32 Judit így válaszolt neki: “Hallgassatok rám! Olyan tettet viszek végbe, hogy emlékezete nemzedékrõl nemzedékre száll népünk fiai körében.
33 Éjszaka álljatok a kapunál, s én szolgálómmal kimegyek. Azokban a napokban, amelyeknek az elmúltával azt ígértétek, hogy átadjátok a várost ellenségeiteknek, az Úr meglátogatja kezem által Izraelt.
34 Ne kérdezzétek, hogy mit akarok tenni. Nem mondom meg nektek, amíg végre nem hajtom.”
35 Uzija és az elöljárók azt mondták neki: “Menj békével, s vezessen Isten, az Úr járjon elõtted ellenségeink megbüntetésére.”
36 Azok elhagyták a felsõ szobát, s visszatértek szállásukra.
 
9. rész
1 Judit leborult arccal a földre, hamut szórt a fejére, s fölfedte a vezeklõruhát, amelyet viselt. Éppen az az óra volt, amikor Jeruzsálemben, az Isten templomában bemutatják az esti illatáldozatot. Judit hangosan könyörgött az Úrhoz. Így szólt:
2 “Uram, atyámnak, Simeonnak Istene, akinek kardot adtál kezébe, hogy álljon bosszút az idegeneken, akik fölfedték egy szûznek az ágyékát, hogy bemocskolják, lemeztelenítették ágyékát, hogy szégyenbe hozzák, és meggyalázták méhét, hogy megalázzák. Mert azt mondtad: ilyen ne történjék meg, s mégis megtették.
3 Ezért elöljáróikat halálra adtad, ágyukat meg, amelyet lealacsonyított a hûtlenség, vérfürdõvé tetted. Megverted a szolgákat uraikkal és az urakat szolgáikkal együtt.
4 Asszonyaikat zsákmányul adtad, lányaikat meg fogságba küldted. Minden vagyonukat szétosztottad kedves fiaid közt, akiket az érted való buzgalom emésztett, undorodtak vérük meggyalázásától, s téged hívtak segítségül. Ó Isten, én Istenem, hallgass meg engem is, az özvegyet!
5 A te mûved volt, ami régen történt, s az is, ami most vagy a jövõben megy végbe. Kigondoltad a jelent és a jövõt, s azt történt, amit te akartál.
6 Terveid elõállnak és így szólnak: Nos, itt vagyunk! Mert minden utadat elõkészítetted, és elõre látod ítéletedet.
7 Nézd, az asszíroknak erõs a seregük, dicsekszenek lovaikkal és lovasaikkal, büszkék gyalogságuk erejére. Számítanak lándzsára és pajzsra, íjra és parittyára, és nem tudják, hogy te, az Úr döntöd el a háborúk sorsát.
8 Úr a neved. Hatalmaddal törd meg erejüket, s haragodban morzsold szét, ami erõsségük. Azt tervezik, hogy megszentségtelenítik szent helyeidet, beszennyezik a sátrat, dicsõséges nevednek pihenõhelyét, és vasukkal felfordítják oltárodnak szarvát.
9 Nézd, milyen kevélyek, s küldd haragodat a fejükre! Adj kezembe - nekem, az özvegynek - erõt ahhoz, amit tenni szándékozom.
10 Ajkam fortélyával verd meg a szolgát urával és az urat szolgájával! Törd össze gõgjét egy asszony keze által!
11 Mert a te erõd nem a sokaságban van, hatalmad nem az erõszakosakban. Te az alázatosak Istene vagy, az elnyomottak segítsége, a gyengék támasza, az elhagyottak menedéke, az elkeseredettek szabadítója.
12 Igen, atyámnak Istene és Izrael örökségének Istene, égnek és földnek Ura, vizeknek Teremtõje és Királya mindennek, amit csak teremtettél, hallgasd meg imámat!
13 Adj nekem csalfa nyelvet, hogy megsebezzem és összezúzzam azokat, akik kegyetlen tervet szõttek szövetséged ellen, szent házad ellen, Sion hegye és a fiaid háza ellen.
14 Add, hogy az egész nép és minden törzs megtudja, hogy te vagy az Úr, minden hatalom és erõ Istene, és rajtad kívül senki más nem oltalmazza Izrael népét.”
 
10. rész
1 Így könyörgött Judit Izrael Istenéhez. Amikor imádságát befejezte,
2 fölkelt a földrõl, hívta szolgálóját és lejött házába, ahol a szombatokat és az ünnepeket szokta tölteni.
3 Itt levetette a vezeklõruhát, amelyet viselt, letette özvegyi öltözetét, majd egész testét lemosta vízzel és bekente drága kenettel. Elrendezte fején a haját, befödte turbánnal, aztán az öröm ruhájába öltözött, amelyet férje, Manassze életében viselt.
4 Lábára sarut húzott, s föltette nyakláncait, karpereceit, gyûrûit, fülönfüggõit, s minden ékszerét. Olyan szép lett, hogy minden embernek magára vonta a tekintetét, aki csak látta.
5 Adott szolgálójának egy tömlõ bort és egy korsó olajat, s megtöltött egy tarisznyát árpalisztbõl készült kenyérrel, száraz gyümölccsel és üres kenyérrel, és ezeket az összekészített holmikat is odaadta neki.
6 Kimentek Betilua kapujához, és ott találták Uziját és a város véneit, Chabriszt és Charmiszt.
7 Amikor meglátták Juditot - arca egészen megváltozott s ruháját is jól választotta meg -, nagyon megcsodálták szépségét és így szóltak hozzá:
8 “Atyáink Istene fogadjon irgalmába! Valósítsa meg szándékodat Izrael fiainak dicsõségére és Jeruzsálem felmagasztalására!”
9 Judit leborult az Isten elõtt és imádkozott, aztán így szólt hozzájuk: “Parancsoljátok meg, hogy nyissák ki nekem a város kapuját! Ki akarok menni, hogy véghez vigyem, amit mondtatok nekem.” Erre megparancsolták a fiatal õröknek, hogy nyissák ki neki a kaput, amint kérte.
10 Meg is tették. S Judit szolgálójával együtt kiment. A városbeliek követték tekintetükkel, amíg le nem ért a hegyrõl és át nem haladt a völgyön. Aztán már nem látták többé.
11 Amint egyenesen mentek elõre a völgyben, asszír elõörsökkel találkoztak.
12 Ezek elfogták és megkérdezték tõle: “Hova tartozol, honnan jössz és hova mész?” Így válaszolt: “A héberek egyik leánya vagyok, s elmenekültem, mert fölfaljátok õket.
13 Holoferneszhez, seregetek vezéréhez megyek, hogy igaz dolgokat adjak tudtára. Megmutatom neki azt az utat, amelyen elõrenyomulhat és az egész hegyvidék urává lehet anélkül, hogy emberei közül akár egyetlen embert, egy élõ lelket is elveszítene.”
14 Amikor az emberek meghallották szavait, arcára néztek, s nagyon szépnek találták. Így szóltak hozzá:
15 “Életedet mentetted meg, hogy megelõzted õket, s lejöttél urunkhoz. Menj egyenesen a sátrába. Közülünk néhányan elkísérnek és átadnak neki a kezébe.
16 Ha színe elõtt állsz majd, ne remegj, hanem ismételd el neki is, amit nekünk mondtál. Jól fog bánni veled!”
17 Kiválasztottak maguk közül száz embert kíséretül mellé és szolgálója mellé. Ezek Holofernesz sátrába vezették.
18 Jövetelének híre elterjedt a sátrakban és az egész tábor összeszaladt. Amíg Holofernesz sátra elõtt állt, s várta, hogy bejelentsék neki jövetelét, körülvették.
19 Álmélkodtak szépségén és megcsodálták miatta Izrael fiait. Azt mondták egymásnak: “Ki vetné meg ezt a népet, amikor ilyen asszonyai vannak? Már csak ezért sem volna jó akár egyetlen embert is meghagyni közülük. Mert akik életben maradnak, képesek elcsábítani a földet.”
20 Akkor kijött Holofernesz õrsége és minden szolgája, és bevezették Juditot a sátorba.
21 Holofernesz épp ágyán pihent, arannyal, smaragddal és drágakövekkel ékesített bíborfüggöny mögött.
22 Bejelentették neki Juditot, erre kijött sátrának elõterébe. Ezüstlámpákat tartottak elõtte.
23 Amikor Judit eléje és szolgái elé lépett, arcának szépsége mindenkit megigézett. Judit leborult elõtte a földre, de a szolgák fölemelték.
 
11. rész
1 Holofernesz így szólt hozzá: “Bátorság, asszony, ne remegj szívedben! Én ugyanis sohasem tettem rosszat senkinek sem, ha készen volt rá, hogy szolgáljon Nebukadnezárnak, az egész föld királyának.
2 Ha néped, amely a hegyvidéket lakja, nem vetett volna meg, nem emeltem volna lándzsát ellene. Õk akarták így!
3 Nos, mondd el, miért menekültél el, s miért jöttél hozzánk... De akármiért is, a megmenekülésedre tetted. Bátorság! Ma éjjel és a következõkön is életben maradsz.
4 Senki sem tesz neked rosszat, hanem jól bánnak veled, mint uram, Nebukadnezár király szolgáival szokás bánni!”
5 Judit így válaszolt neki: “Fogadd kegyesen szolgálód szavait, és engedd, hogy szolgálód beszéljen színed elõtt! Ma éjszaka semmiféle hazugságot nem mondok uramnak.
6 Hallgass csak szolgálód szavára, és Isten szerencsés kimenetelt ad, s nem vall uram kudarcot vállalkozásával.
7 Éljen Nebukadnezár, az egész föld királya, aki elküldött, hogy minden élõt a helyes útra vezess, és éljen hatalma! Mert jóvoltodból nemcsak az emberek szolgálnak majd neki, hanem a mezõ vadjai, az állatok és az ég madarai is Nebukadnezárnak és házának élnek.
8 Hallottunk bölcsességedrõl és szellemed leleményességérõl. Az egész földön tudják, hogy az egész királyságban te vagy az egyetlen sokra képes ember. Gazdag vagy tapasztalatokban, a hadvezetésben meg bámulatos.
9 Azután tudjuk, mit mondott Achior az általad tartott tanácsban. Betilua lakói megmentették, s mind elbeszélte, amit mondtál.
10 Valóban, uram és parancsolóm, ne vesd meg szavait, hanem fontold meg szívedben, mert igazak. A mi fajtánkat nem éri csapás, kardnak nincs hatalma rajta, ha nem vétkezik Istene ellen.
11 De most - nehogy elûzzék uramat vagy vereséget szenvedjen, õket pedig utolérje a halál -, hatalmába kerítette õket a bûn. Ám amikor csak bûnös dolgot visznek végbe, mindig magukra vonják Istenük haragját.
12 Mivel elfogyott az élelmük és már a vizet is kimérik, úgy döntöttek, hogy kezet vetnek állataikra. Elhatározták, hogy elfogyasztják azt is, amit törvényeivel Isten megtiltott nekik, hogy ne egyék meg.
13 Elhatározták, hogy megeszik a gabona elsõ termését, a bor- és olajtizedet, amelyet a papoknak adtak és szenteltek, akik Jeruzsálemben Istenünk színe elõtt ellátják a szolgálatot, noha a nép közül ezeket senki sem érintheti még a kezével sem.
14 Embereket küldtek ugyanis Jeruzsálembe, hogy mivel az ott lakók is megtették, maguknak is engedélyt kérjenek rá a fõtanácstól.
15 De amikor az engedélyrõl értesülnek és élnek is vele, azon a napon kezedbe kerülnek, a vesztükre.
16 Mikor én, a te szolgálód ezt megtudtam, elmenekültem. Isten küldött, hogy végbevigyem veled a mûvet, amelyen az egész föld álmélkodik majd, ha hírét veszi.
17 Szolgálód ugyanis istenfélõ asszony, éjjel-nappal szolgál az ég Istenének. Nos, most melletted maradok, uram. Én, a te szolgálód, kimegyek éjjel a völgybe, s ott imádkozom Istenhez, hogy tudassa velem, mikor követik el vétküket.
18 Akkor visszatérek és tudtodra adom. Akkor vonulj ki egész seregeddel! Nem lesz közülük képes senki sem ellenállni neked.
19 Átvezetlek Júdeán, egészen Jeruzsálembe, és a közepén állítom fel trónodat. Úgy terelem majd õket, mint a pásztor nélkül maradt juhokat, s egyetlen kutya se fog ellened csaholni. Minderrõl elõérzetem volt, elõre megmondták nekem, s azért jöttem el hozzád, hogy a tudtodra adjam.”
20 Tetszett a beszéd Holofernesznek és szolgáinak. Megcsodálták Judit bölcsességét, és így szóltak:
21 “A föld egyik szélétõl a másikig nincs még egy asszony, aki arcra ilyen szép volna és ilyen okosan tudna beszélni.”
22 Holofernesz pedig azt mondta neki: “Isten jót tett, amikor a nép elõl ide küldött. A hatalom a mi kezünkben lesz, azokra pedig, akik megvetették uramat, a pusztulás vár.
23 Szép vagy, beszéded okos, s ha megteszed, amit mondtál, a te Istened az én Istenem lesz, te meg Nebukadnezár palotájában fogsz lakni, és neved bejárja az egész földet.”
 
12. rész
1 Ezután megparancsolta, vezessék be oda, ahol az ezüsttárgyakat õrizték, s rendelkezett, hogy az õ ételébõl szolgáljanak fel neki és az õ borából adjanak neki inni.
2 Judit azonban így szólt: “Nem eszem belõle, nehogy megütközést keltsek. Elég lesz nekem az is, amit magammal hoztam.”
3 Holofernesz így válaszolt: “Mi lesz akkor, ha amid van, elfogy, honnan szerzünk neked olyat? A te fajtádból nincs közöttünk senki.”
4 Amint igaz, uram, hogy élsz - mondta neki Judit -, szolgálód még el sem költi, amit magával hozott, az Úr már véghez viszi általam, amit tervezett.”
5 Akkor Holofernesz szolgái sátrába vezették. Éjfélig aludt, a hajnali õrváltáskor azonban fölkelt.
6 Elküldött Holoferneszhez, hogy mondják meg neki: “Parancsolja meg az én uram, hogy szolgálóját engedjék ki imádkozni.”
7 Holofernesz elrendelte õreinek, hogy ne akadályozzák benne. Három napig maradt a táborban, minden éjjel kiment Betilua völgyébe és megfürdött a vízforrásnál, ahol az õrség volt.
8 Amikor kijött, könyörgött az Úrhoz, Izrael Istenéhez, hogy mutassa meg neki az utat népe fiainak megmentésére.
9 Megtisztulva tért vissza, és a sátrában maradt, amíg estefelé az eledelt nem hozták.
10 A negyedik nap Holofernesz lakomát rendezett, s csak szolgáit hívta meg, a tisztviselõit nem.
11 Így szólt Bagoasz eunuchhoz, aki minden vagyonára ügyelt: “Menj és beszéld rá azt a héber asszonyt, aki nálad van, jöjjön el hozzánk és egyék-igyék velünk.
12 Szégyen volna ugyanis ránk nézve, ha elengednénk ilyen asszonyt anélkül, hogy együtt lettünk volna vele. Ha nem tudjuk rávenni, mindenki kinevet.”
13 Bagoasz eltávozott Holofernesztõl, bement Judithoz és így szólt: “Ne vonakodjék ez a szép leány, hanem jöjjön el uramhoz, hadd tisztelje meg! Igyék velünk bort, vigadjon és legyen ezen a napon olyan, mint egy Asszur fiainak leányai közül, akik Nebukadnezár házában vannak.”
14 Judit így válaszolt neki: “Ki vagyok én, hogy ellenálljak az én uramnak? Ami kellemes lesz szemében, azt nyomban megteszem, és ez örömömre lesz halálom napjáig.”
15 Aztán fölkelt, fölékesítette magát ruhával és mindenféle asszonyi ékességgel. Szolgálólánya elõre ment és Holofernesszel szemben szõnyeget terített a földre - ezt Bagoasz adta Juditnak mindennapi használatra, hogy azon fekve költhesse el ételét.
16 Judit belépett és letelepedett. Holofernesz szíve dobogni kezdett és a lelke egészen megzavarodott. Heves vágy fogta el, hogy egyesüljön vele, hisz attól a naptól kezdve, amikor meglátta, várta az alkalmas pillanatot, hogy elcsábítsa.
17 Így szólt hát hozzá: “Igyál velünk és légy vidám!”
18 Judit azt válaszolta: “Iszom is, uram, hiszen születésemtõl fogva sohasem tartottam az életet oly sokra, mint ma.”
19 Fogta, amit a szolgálója készített neki, aztán evett és ivott a jelenlétében.
20 Holofernesz nagyon örült neki, és annyi bort ivott, mint még életének egyetlen napján sem.
 
13. rész
1 Amikor már késõre járt az idõ, szolgái igyekeztek elmenni. Bagoasz eltessékelte urától, akik még ott voltak, aztán kívülrõl bezárta a sátrat. Nyugovóra tértek, mert mindnyájan fáradtak voltak, hiszen a lakoma sokáig tartott.
2 Judit egyedül maradt a sátorban Holofernesszel, aki a bortól megrészegedve hevert az ágyán.
3 Judit meghagyta szolgálójának, hogy legyen a hálószoba közelében, s mint mindennap, most is várja, míg ki nem jön. Azt mondta ugyanis neki, hogy kimegy imádkozni, amint Bagoasznak is azt mondta.
4 Mindnyájan eltávoztak Holofernesztõl, és nem maradt a hálószobában se kicsi, se nagy. Judit odalépett Holofernesz ágya mellé, s így szólt szívében: “Uram, minden erõnek Istene, tekints ebben az órában kezem mûvére s magasztald fel Jeruzsálemet!
5 Itt van ugyanis a pillanat örökséged megmentésére, mûvem végrehajtására, ellenségeid eltiprására, akik fölkeltek ellenünk.”
6 Ezzel az ágy oszlopához lépett, amely Holofernesz fejénél volt, fogta (Holofernesz) kardját, majd ágyához érve megragadta fején a hajat és így szólt:
7 “Adj erõt, Uram, Izrael Istene a mai napon!”
8 Aztán minden erejével kétszer lesújtott a nyakára és levágta a fejét.
9 Testét lehengergette az ágyról, aztán levette az oszlopról a függönyt. Valamivel késõbb kilépett és odaadta szolgálójának Holofernesz fejét.
10 Az betette táskájába, és szokásukhoz híven mindketten elmentek imádkozni. Áthaladtak a táboron, végigmentek a völgyön, megmászták Betilua lejtõjét és eljutottak kapuihoz.
11 Judit már messzirõl odakiáltott a kapuõröknek: “Nyissátok ki, nyissátok ki a kaput! Az Úr, a mi Istenünk velünk van, hogy megmutassa erejét Izraelben és hatalmát ellenségeivel szemben, amint ma is megtette.”
12 Amikor a város lakói meghallották a hangját, sietve lejöttek városuk kapujához és összehívták a város elöljáróit.
13 A legkisebbtõl a legnagyobbig mind összesereglettek, mert már nem remélték, hogy visszajön. Kinyitották a kaput és beengedték õket. Aztán tüzet gyújtottak, hogy lássanak, és körülállták õket.
14 Ekkor Judit harsány hangon így szólt hozzájuk: “Dicsõítsétek Istent, dicsõítsétek! Dicsõítsétek Istent, mert nem fordította el irgalmát Izrael házától, hanem ma éjszaka kezem által eltiporta ellenségeinket!”
15 Majd kivette a táskából a fejet, megmutatta nekik és így szólt: “Lám, Holofernesznek, az asszír sereg vezérének a feje, és itt a függöny is, ami mögött részegen feküdt. Isten egy asszony keze által sújtotta le.
16 Amint igaz, hogy él az Úr, aki megoltalmazott utamon, tekintetem rászedte ugyan ezt az embert, a vesztére, de azért nem követett el bûnt, nem szennyezett be és nem gyalázott meg.”
17 Mérhetetlen lelkesedés kerítette hatalmába az egész népet, úgyhogy leborult és magasztalta Istent, ezekkel a szavakkal: “Áldunk, Istenünk, mert ezen a napon megsemmisítetted néped ellenségeit!”
18 Uzija pedig így szólt Judithoz: “Áldjon meg, leányom, a Magasságbeli Isten a föld minden asszonyánál jobban! S legyen áldott Isten, az Úr, az ég és a föld Teremtõje. Õ vezérelt, hogy fejét vedd ellenségeink vezérének!
19 A bizalom, amirõl bizonyságot tettél, nem vész ki soha az emberek szívébõl, hanem mindörökké megemlékeznek az Isten hatalmáról.
20 Fordítsa ezt Isten örök dicsõségedre és áldjon meg minden jóval, mivel nem kímélted életedet, amikor megaláztatásban volt részünk, s megakadályoztad pusztulásunkat, mert az igaz úton jártál, Istenünk színe elõtt.” Az egész nép ráfelelte: “Úgy legyen! Úgy legyen!”
 
14. rész
1 Ezután Judit így szólt hozzájuk: “Hallgassatok meg, testvérek! Fogjátok ezt a fejet és akasszátok ki a fal ormára!
2 Majd amikor megvirrad és fölkel a nap a föld fölött, mindegyitek ragadja meg fegyverét, és minden harcra termett férfi vonuljon ki a városból. Állítsatok vezért a csapat élére, mintha a völgybe akarnátok levonulni az asszírok elõõrséhez, de ne vonuljatok le.
3 Erre megragadják fegyverüket, lemennek a táborba és fölébresztik az asszír sereg vezéreit, azok meg Holofernesz sátrához futnak, de nem találják ott.
4 Rémület vesz rajtuk erõt és megfutamodnak elõlünk. Ti és mind, akik Izrael hegyvidékén laktok, üldözzétek és gyõzzétek le õket menekülés közben.
5 Mielõtt azonban ezt megtennétek, hívjátok ide az ammonita Achiort, hadd lássa és hadd emlékezzék Izrael házának gyalázójára, aki ideküldte, hogy halálát lelje köztünk.”
6 Elhívatták hát Achiort Uzija házából. Amikor megérkezett és meglátta Holofernesz fejét az egybegyûlt népbõl az egyik ember kezében, arcra borult és elájult.
7 Amikor fölemelték, Judit lábához vetette magát, leborult elõtte és így szólt: “Légy áldott Júda minden sátorában és minden nép között! Remegjenek a félelemtõl mind, akik meghallják nevedet!
8 Most pedig beszéld el nekem, mind, amit ezekben a napokban tettél.” Akkor Judit az egész nép hallatára elbeszélte mind, amit attól a naptól tett, hogy elhagyta Betiluát, egészen addig az óráig, amelyben beszélt velük.
9 Amikor befejezte beszédét, a nép örömrivalgásban tört ki, és ujjongása betöltötte a várost.
10 Achior meg azok láttán, amit Izrael Istene tett, szilárdan hitt Istenben, körülmetéltette elõbõrét, és végérvényesen Izrael házához csatlakozott.
11 Amikor hajnalodott, kiakasztották Holofernesz fejét a falra, mindenki megragadta fegyverét és a hegy lejtõjén - csoportokban - megindultak lefelé.
12 Amikor meglátták õket Asszír fiai, hírvivõket küldtek vezetõikhez, azok pedig jelentették a dolgot a vezéreknek, a parancsnokoknak és az összes tisztnek.
13 Így jutottak el Holofernesz sátorához és szóltak emberének: “Keltsd föl urunkat, mert ezek a szolgák támadást merészeltek indítani ellenünk, hogy teljesen megsemmisítsük õket.”
14 Bagoasz bement a sátorba, és a kárpit elõtt tapsolt a kezével, mert azt gondolta, hogy Holofernesz Judittal alszik.
15 Mivel senki sem válaszolt, félrehúzta a kárpitot és belépett a hálószobába. Ott találta (Holoferneszt) a küszöbön, holtan, a feje le volt vágva.
16 Hangosan felkiáltott, sírt, zokogott, jajgatott és megszaggatta ruháját.
17 Aztán bement abba a sátorba is, amelyben Judit lakott, de nem találta ott.
18 Erre a nép közé futott és azt kiabálta: “Ó, ti hûtlen szolgák! A héberek közül egyetlen asszony szégyent hozott Nebukadnezár házára: Holofernesz levágott fejjel hever a földön!”
19 Amikor az asszír vezérek ezt a hírt meghallották, lelküket hatalmába kerítette a rémület, megszaggatták ruhájukat, s az egész tábor visszhangzott kiáltozásuktól és jajgatásuktól.
 
15. rész
1 Akik még sátraikban voltak és megtudták a történteket, elvesztették a fejüket.
2 Félelem és rettegés fogta el õket, s nem mertek tovább ketten együtt maradni, hanem szétszéledtek. Ki-ki elmenekült a hegyvidék és a síkság ösvényein.
3 Akik Betilua körül a hegyvidéken táboroztak, szintén elmenekültek. Izrael fiai - minden fegyverforgató ember - utánuk eredtek.
4 Uzija hírvivõket küldött Betomesztaimba, Bebaiba, Kobaiba, Kolába és Izrael egész hegyvidékére, hogy tudassa velük, mi történt, és hívja az egész népet: essen neki az ellenségnek és semmisítse meg.
5 Amikor Izrael fiai megtudták a dolgot, mindnyájan utánuk eredtek és Kobáig üldözték õket. Jeruzsálem és az egész hegyvidék lakói csatlakoztak hozzájuk, mert õk is tudtak róla, mi történt az ellenség táborában. A gileádiak és a galileaiak hátba támadták õket, s igen nagy csapást mértek rájuk, amíg Damaszkuszig és határaikig nem értek.
6 A többiek pedig, akik Betiluában maradtak, az asszírok táborára vetették magukat, kifosztották és nagyon meggazdagodtak.
7 Ami megmaradt, azt a harcból visszatérve Izrael fiai szerezték meg. A hegyvidék és a síkság falvainak és helységeinek lakói is gazdag zsákmányra tettek szert, mert rengeteg volt belõle.
8 Joakim fõpap és Izrael fiai véneinek Jeruzsálemben székelõ tanácsa eljöttek, hogy lássák az Úr nagy jóságát, amellyel elhalmozta Izraelt, továbbá, hogy találkozzanak Judittal és köszöntsék.
9 Amikor beléptek hozzá, mindnyájan áldották, ezekkel a szavakkal: “Te vagy Jeruzsálem büszkesége, te vagy Izrael nagy öröme, te vagy népünk nagy dicsõsége!
10 Ezt mind a saját kezeddel vitted végbe, jót tettél Izraellel, s az Istennek kedve tellett benne. Áldjon meg a Mindenható Úr, örök idõkön át!” S az egész nép ráfelelte: “Úgy legyen!”
11 A nép harminc nap alatt fosztotta ki a tábort. Holofernesz sátrát, az összes ezüstholmiját, ágyát, mosdómedencéjét és minden bútorát Juditnak adták. Õ fogta, öszvérére rakta, aztán befogott szekerébe és azt is megrakta.
12 Izrael asszonyai mind összejöttek, hogy láthassák Juditot, s körtáncot jártak, úgy ünnepelték. Judit lombos ágakat vett a kezébe és az asszonyoknak adta. Majd Judit is, kísérõi is koszorút tettek a fejükre olajfaágakból,
13 aztán Judit a nép élére állt és vezette az asszonyok táncát. Izrael férfiai fölfegyverkezve és megkoszorúzva követték, dicsõítõ éneket zengve.
14 Akkor Judit egész Izraeltõl körülfogva ebbe a dicsõítõ énekbe kezdett, és az egész nép együtt zengte vele ezt a dicsõítõ éneket:
 
16. rész
1 “Dicsõítsétek Istenemet dobokkal! Énekeljetek az Úrnak cimbalom kíséretében! Zengjetek neki új éneket és magasztaljátok, hívjátok segítségül a nevét!
2 Mert hadakat eltipró Isten az Úr, táborát népe között ütötte fel, s kiszabadított ellenségeim kezébõl.
3 Az északi hegyvidékrõl leereszkedett Asszur, tízezernyi sereggel jött. Annyian voltak, hogy eltorlaszolták a folyókat, lovasaik elárasztották a dombokat.
4 Arról beszélt, hogy fölégeti földemet, kardélre hányja az ifjakat, a földhöz veri csecsemõimet, zsákmányul ejti gyermekeimet, elrabolja lányaimat.
5 De az Úr, a Mindenható egy asszony keze által elpusztította.
6 Hõsük nem fiatalok kezétõl esett el, nem titánok fiai verték meg, nem büszke hõsök terítették le. Merári leánya, Judit fegyverezte le, arcának szépségével.
7 Letette özvegyi ruháját, segített Izrael porba sújtott fiain. Bekente arcát illatszerrel.
8 Hajára turbánt kötött, s lenruhát öltött magára, hogy elcsábítsa.
9 Saruja elbûvölte tekintetét, szépsége foglyul ejtette lelkét... S kard szelte át nyakát.
10 A perzsák megremegtek merészségétõl, a médek megzavarodtak bátorságától.
11 Alig kiáltottak föl az elesettek, már megrémültek, elesettjeim kiáltozni kezdtek, s nyomban megrettentek, alig emelték föl hangjukat, máris menekültek.
12 Lánykák fiai ölték meg õket, szökevények fiai szúrták át õket, Istenem csataterén lelték halálukat.
13 Új éneket énekelek Istenemnek! Uram, nagy vagy és dicsõséges, erõs, csodálatos és gyõzhetetlen!
14 Minden teremtményed szolgáljon neked! Mert szóltál és lettek, elküldted lelkedet és létre jöttek - szavadnak nem állhat ellen senki.
15 Alapjukban meginogtak a hegyek és a vizek, a sziklák megolvadtak színed elõtt, mint a viasz. De akik félnek, azokhoz irgalmas vagy.
16 Semmiség minden kellemes illatú áldozat, csaknem semmi minden háj, amit égõáldozatul bemutatunk neked, de aki az Urat féli, az örökké nagy.
17 Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Úr, a Mindenható megbünteti õket az ítélet napján. Tûzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak.”
18 Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, mindnyájan imádták az Urat. Miután a nép megtisztult, bemutatták égõáldozataikat, önkéntes áldozataikat és adományaikat.
19 Judit az Úrnak szentelte Holofernesz minden holmiját, amit a nép neki adott, s a kárpitot is, amelyet maga hozott el ágyáról.
20 A nép pedig három hónapig vigadt a templom elõtt, és Judit is ott maradt velük.
21 Mikor ezek a napok elmúltak, mindenki hazament. Judit is visszatért Betiluába és birtokán maradt. Egész életében megbecsülték az egész országban.
22 Sokan kérték feleségül, de õ egyetlen férfit sem ismert meg életének napjaiban azután, hogy férje, Manassze meghalt és megtért népéhez.
23 Hírneve egyre nõtt, amint korban elõrehaladt férje házában. Százöt évig élt. Szolgálóját fölszabadította, majd meghalt Betiluában, s abba a sírboltba temették, amelyben férje, Manassze volt.
24 Izrael háza hét napig gyászolta. Halála elõtt szétosztotta minden vagyonát férje, Manassze és a maga rokonsága között.
25 Izrael fiait nem nyugtalanította többé senki Judit idejében, sem halála után hosszú ideig.
---------------------------------------------------------------------------------------------

Tamás, a versengő könyve
 
A titkos szavak, melyeket a Megváltó mondott Judás Tamásnak, melyeket én, igen én, Mátyás írtam le, miközben sétáltam, és hallgattam, miként beszélnek egymáshoz.
A Megváltó így szólt: „Fivérem, Tamás, amíg lesz időd a világban, hallgass engem, és én kinyilvánítom neked azokat a dolgokat, melyeken magadban töprengesz.”
„Nos, mivel ikertestvéremnek mondanak és igaz társnak, vizsgáld meg önmagad és ismerd meg, ki vagy valójában, azt, ahogyan élsz, és azt, hogyan válsz valakivé. Mivel a fivéremnek hívnak, nem helyes, hogy tudatlan vagy önmagaddal szemben. És tudom, érted, hiszen már megértetted, hogy én vagyok az igaz tudás. Így hát amíg a társaságomban vagy, habár értetlen vagy, már (igazából) eljutottál a megismeréshez, ezért így hívnak: ’az, aki ismeri önmagát’. Aki pedig nem ismeri önmagát, nem tud semmit, aki viszont ismeri önmagát egyúttal elért valamennyit a mindenek mélységének tudásából. Így hát, te, fivérem Tamás, megláttad ami az ember számára rejtve van, amivel szemben tudatlanul botorkálnak.”
Most Tamás szólt az Úrhoz: „Ezért most arra kérlek, válaszolj a kérdésemre, mielőtt mennybe mész, és amikor majd hallok tőled a rejtett dolgokról, azután tudok beszélni róluk. És nyilvánvaló számomra, hogy az igazságot igen nehéz megmutatni az emberek számára.”
A Megváltó így válaszolt, mondván: „Ha azok a dolgok, melyek láthatóak, elrejtőznek előled, akkor miként hallhatsz azokról a dolgokról, melyek láthatatlanok? Ha az igaztettek, melyek láthatók a világban, nehezen jeleníthetők meg számodra, vajon hogyan, miféle módon jeleníthetők meg azok, melyek elképzelhetetlen magasságokban történnek, és a közel állnak a tökéletes isteni hatalomhoz (pleroma) és nem láthatóak? És hogyan nevezhetnek majd téged ’munkálkodónak’? ebből a szempontból inkább csak gyakornok vagy, és nem kaptad még meg a tökéletesség magasságát.”
Most Tamás válaszolt és ezt mondta a Megváltónak: „Beszélj ezekről a dolgokról, melyek szavaid szerint nem láthatóak, rejtve vannak előttünk.”
A Megváltó így szólt: „Minden test […] a vadállatokat nemzették […] nyilvánvalóan hasonló […] ehhez is, azok, akik fent vannak […] dolgok, melyek láthatók, ám ők láthatók a saját gyökereik révén, és ez az ő gyümölcsük, mely táplálja őket. Ezek a látható testek azonban kínzó teremtmények révén maradnak életben, hasonlóak e teremtmények azokhoz, mint a változások, amiket a testekben létrehoznak. Nos, ezek a változások megromlanak és megsemmisülnek, és az életnek semmi reménye, hogy belőlük fakadjon, mivel a test bestiális. Mivel a vadállatok teste megsemmisül, ezek az alakzatok is megsemmisülnek. Nem származnak tehát le utódai a vadállatoknak egyesülés által? Ha leszármaznának egyesülés által, akkor miként különbözhetnének bármiben is a vadállatoktól? Ezért tehát csecsemők vagytok mindaddig, amíg tökéletessé nem váltok.”
És Tamás válaszolt: „Ezért azt mondom neked, Uram, hogy azok, akik a láthatatlan dolgokról beszélnek, azok számára oly nehézségekbe ütközik magyarázatot adni, mint ha valaki éjjel kívánja nyíllal eltalálni a célpontot. Ezért, hogy bizonyosak legyenek a dolgukban, mindenfelé kilövöldözik nyilaikat – amíg el nem találják a célt -, az azonban nem látható. Amikor azonban kivilágosodik, és elrejtőzik a sötétség, akkor fog láthatóvá válni munkájuk eredménye. És te, a mi fényünk, megvilágosítasz óh, Uram.”
Jézus azt mondta: „A fény a fényben létezik.”
Tamás szólalt meg, mondván: „Uram,  az ember érdekében ragyogó látható fény miért kel és miért nyugszik?
A Megváltó azt mondta: „Óh, áldott Tamás, természetesen az embereket beragyogó látható fény – nem azért van, hogy te megmaradj egy állapotban, hanem azért, hogy előre juss -, és akármikor csak a kiválasztottak megtagadják a bestialitást, akkor a fény felemeli őket lényegük által, és örömmel fogadják lényegüket, mert jó szolgaként viselkedtek.”
Ezután a Megváltó folytatta és azt mondta: „Óh, a fény kikutathatatlan szeretete! Óh, keserűsége a fénynek, mely jelzőtűz a férfiak testében, és az ő kedvesükében, fellobbantva őket nappal és éjjel, és égeti a férfiak tagjait és részegíti tudatukat és lelküket, teljesen megzavarva őket […] férfiakban és nőkben […] éjjel és mozgatva őket […] titokban és láthatóan. A férfiak mozgásáért […] a nőkön és a nők a férfiakon. Ezért ezt mondják: ’Mindenki, aki az igazságot keresi az igaz bölcsességből, szárnyakat készít önmaga számára, hogy repülhessen, megszabadulhasson a bujaságtól, mely elfonnyasztja a férfiak szellemét.’ És szárnyakat készít ő magának, hogy minden láthatatlan lelket elrepítsen.”
És Tamás válaszolt, mondván: „Uram, pontosan ez az, amiről kérdeztelek, mióta megértettem, hogy te vagy az, aki fontos nekünk; ahogy mondtad.”
A Megváltó ismét válaszolt, mondván: „Ezért fontos számunkra, hogy beszéljünk veled, hiszen a tantétel tökéletes. Nos, ha vágyakozol a tökéletességre, akkor meg kell vizsgálnod ezeket a dolgokat, ha nem, a te neved ’tudatlan’, mivel lehetetlenség, hogy egy intelligens ember együtt lakjon egy őrülttel, mivel az intelligens ember tökéletes minden bölcsességben. Az őrült számára azonban a jó és a rossz azonos – valójában a bölcs ember az igaz tudásból táplálkozik és (Zsoltárok 1:3) ’olyan lesz mint a fa, növekszik a kanyargó patak révén’ – látja, hogy némelyek, akiknek habár szárnyuk van, a látható dolgokkal vannak elfoglalva, dolgokkal, melyek messze vannak az igazságtól. Mivel ez vezeti őket, a tűz, az igazság illúzióját adja nekik, és rájuk ragyog, romlandó szépséggel, és ez bebörtönzi őket sötét édességbe és megragadja őket illatos elégedettséggel. És elvakítja őket a kielégíthetetlen kéjvágy és megégeti a lelküket és olyanokká válnak, mintha cölöpöt vertek volna a szívükbe, amit soha nem képesek eltávolítani. És mint egy falat a szájban, saját vágyaik szerint vezeti őket. És ez lebéklyózza őket a láncaival és megköti őket az indáival, a látható dolgok buja keserűségének kötelékével mely romlást hoz és változás és eltérülést. Lökésszerűen. Mindig is a mélység vonzza őket; mivelhogy halottak, hasonulnak a romolhatatlan birodalom összes vadállatához.”
Tamás válaszolt és azt mondta: „Ez nyilvánvaló és meg lett mondva, ’Sokan vannak […] azok, akik nem ismerik […] a lelket’”.
És a Megváltó felelt, mondván: „Boldog a bölcs ember, aki kutatja az igazságot, és amikor megtalálja, megpihen vele örökké és nem fél azoktól, akik össze akarják őt zavarni.”
Tamás válaszolt és azt mondta: „Előnyös ez számunkra, Uram, magunkban megpihenni?”
 A Megváltó azt mondta: „Igen, ez hasznos. És jót tesz nektek, az ember számára látható dolgok ugyanis szertefoszlanak – mivel a testük hordozója szertefoszlik, és amíg nem tűnik el teljesen, addig a látható dolgok közé tartozik, azon dolgok közé, melyek láthatók. És akkor a tűz, melyet látnak, fájdalmat okoz számukra, a szerelem révén, a hűség miatt, amit korábban birtokoltak. Aztán újra összegyűjtik őket a látható dolgok között. továbbá, akik birtokolják a nem látható dolgok látásának képességét, az első szerelem nélkül, elpusztulnak ehhez az élethez tartozván, és a perzselő tűzben. Csak egy kicsit tovább, s mivel ami látható az szertefoszlik, azután az alaktalan árnyék kiterjed, és a sírok mélyén örökké laknak ők, a test feletti fájdalomban és a lélek romlottságában.”
Tamás válaszolt, ezt mondván: „Mit kell mondanunk ezeknek a szemébe? Mit mondjunk a vak embernek? Milyen alapvető dolgokat hangsúlyozzunk ezeknek a nyomorúságos halandóknak, akik azt mondják: ’Jót cselekedni jöttünk és nem átkot’, és azt állítják: ’Ha nem a hús által nemződtünk volna, akkor nem ismernénk a bűnt?’”
A Megváltó így szólt: „Igaza van azoknak, akik nem úgy tekintenek rájuk, mint emberekre, hanem mint vadállatokra, mivel csak a vadállatok pusztítják el egyik a másikat, az ember is ebből a fajtából elpusztítja egyik a másikat. Ellenkezőleg, meg vannak fosztva a királyságtól, mivel a tűz édességét szeretik, a halál szolgái és a korrupciós tevékenységekért vannak oda. Kitöltik atyjuk bujaságát. Le lesznek vetve a mélységekbe és a gonosz természetük miatt kínzási tortúrákon mennek át. Meg lesznek korbácsolva, ami visszavonulásra készteti őket, olyan helyre, amit nem ismernek, elveszítik végtagjaikat, nem éppen kellemes módon, hanem kétségbeesések közepette. Aztán újra egyesülnek […] őrültség és elmezavar […].  Követik elmezavarukat anélkül, hogy tisztában lennének őrült állapotuknak, azt gondolván, hogy ők bölcsek. Ők […] a testük […]. Tudatukat saját önzésük irányítja, gondolataikat elfoglalják a gaztetteik. A tűz lesz az, ami megégeti őket.”
És Tamás válaszolt és azt mondta: „Uram, mit vetsz le rájuk, mit tegyenek? Mivel én vagyok a legnyugtalanabb miattuk, sokan vannak, akik harcolnak ellenük.”
A Megváltó válaszolt és azt mondta: „Mi a te álláspontod?”
Júdás – akit Tamásnak hívott -, mondta: „Te vagy az Uram, akihez illik a beszéd, és én, akihez a hallgatás.”
A megváltó így válaszolt: „Figyelj arra, amit mondani fogok neked és higgy az igazságban. A vetés és a magvetők elpusztulnak a tűzben – tűzben és vízben – és elrejtetnek a sötétség sírjaiban. És aztán hosszú idő múlva előjönnek majd a gonosz fák gyümölcsivel, megbüntetve, elpusztítva a vadállatok szájában, és az emberek, az esők és szelek és levegő és a fény mely fent ragyog – felbujtásával.
Tamás így válaszolt: „Természetesen meggyőztél bennünket Uram. Megértettük szívünkben, és nyilvánvaló, hogy mindez így van, a szavaid pedig megfelelőek. A szavak azonban, melyeket mondtál nekünk, nevetségesek és megvetendőek a világ számára, mert tévedésben élnek. Hogyan prédikáljunk hát nekik, ha egyszer nem becsülnek meg mindet a világban?”
A Megváltó válaszolt, ezt mondván: „Bizony mondom neked, mindaz, aki meghallgatja szavad és gúnyolódó vigyorra húzza  arcát és önelégült mosolyt ölt magára ezen dolgok hallatán, bizony mondom neked, átadatik az irányítónak, aki királyságának minden hatalmasságát irányítja és odafordul hozzá és kiveti őt a mennyből le a mélységekbe, és bebörtönzi őt egy kis sötét helyre. Továbbá, nem térhet ki, el sem mozdulhat  Tartarosz mélységéből, Hádesz rendíthetetlen keserűségéből […] nekik ehhez […] nem fogják elfelejteni […] követnek téged. Átadják majd […] Tartarouchos angyalának […] tűz üldözi őket […] tüzes ostor, mely sziporkákat szór mindazok arcába, akik üldözöttek. Ha nyugatra menekül, tüzet talál. Ha délre fordul, ott is ugyanazt találja. Ha északra fordul, a tűz miatti emésztő félelemmel ismét találkozik. Nem talál utat keletre sem, hogy arra meneküljön és megmeneküljön, nem találhatja meg egyetlen nap sem, amíg a testében van, így hát csak az ítélet napján találhatja meg.”
Aztán a Megváltó folytatta, mondván: „Jaj nektek, istentelenek, nincs reménység számotokra, senki sem tudja, mi fog történni!”
„Jaj nektek, akik a testben reménykedtek, abban a börtönben, amely elpusztul! Meddig lesztek még hanyagok? És meddig gondoljátok még azt, hogy a megsemmisíthetetlen megsemmisül? A ti reményetek a világ felett áll, és a ti Istenetek az élet! Megrontottátok a lelketeket!”
„Jaj nektek, akik a tűzben vagytok, mely éget titeket, mivel kielégíthetetlen!”
„Jaj nektek, a fejetekben forgó kerekek miatt!”
„Jaj nektek, akiket magával ragadott a benne élő tűz, mivel az elpusztítja a testét teljesen, és titokban kiolvasztja lelketeket, és felkészít benneteket társaságára!”
„Jaj nektek, fogságban lévők, mivel be vagytok zárva a barlangokba! Nevettek! Örült nevetéssel örvendeztek! Nem fogjátok fel sem kárhozatotokat, nem gondolkoztok el saját helyzeteteken sem, és azt sem értitek, hogy a sötétség és a halál világában éltek! Ellenkezőleg, megrészegít benneteket a tűz és tele vagytok keserűséggel. Tudatotok megháborodott a bennetek égő tűz miatt, és édesnek találjátok a mérget és az ellenségeitek elsöprését! És a sötétség felemelkedik rátok, mint a fény, felforgatjátok a szabadságotokat szolgasággá! Megsötétítettétek szíveteket és lemondtatok gondolataitokról ostobaságokra és kitöltöttétek gondolataitokat a bennetek lévő tűz füstjére! És a fényetek elrejtettétek a […] felhőjébe és a magatokon viselt ruhát, ti […]. És elhitették veletek, hogy a remény nem is létezik. És kinek hisztek? Nem tudjátok, hogy mindannyian azok között laktok, akik […] ti, és habár ti […] megkereszteltétek lelketeket a sötétség lelkeivel! A saját rigolyáitokat követitek!
„Jaj nektek, akik hibáitokban éltek, elővigyázatlanul azt hívén, hogy a Nap mely ítélkezik és mindenkire leküldi fényét, minden dolgot átölel, azért, hogy szolgává tegye az ellenfeleket. Nem veszitek észre a Holdat, miként süt le éjjel és nappal, leragyogva a mészárosaitok testére!”
„Jaj nektek, akik szeretitek az intim viszonyt nőkkel és szennyezett testi kapcsolatot alakítotok ki velük! Jaj nektek, akiket magával ragadott a test ereje, mert miatta fogtok kínlódni! Jaj nektek, akik a gonosz démonok hatalmába kerültetek! Jaj nektek, akik elcsábítják tagjaikat tűz által! Ki az aki közületek frissítő harmatot tud hozni a tűz kioltására és testetek megégésének megakadályozására? Ki az aki közületek rá tudná venni a Napot, hogy rá süssön és eloszlassa a bennetek lakó sötétséget és elrejtse a sötétséget és a szennyezett vizet?”
„A Nap és a Hold kellemes illatot fog kibocsátani számotokra, miként a levegő is és a szellem és a föld és a víz. Ha a Nap nem sütne ezekre a testekre, kifakulnának és elpusztulnának, miként a gyom vagy a fű. Ha a Nap süt rájuk, túlsúlyba kerülnek és megfojtják a szőlőtőkét; ám ha a szőlőtőkék kerülnek túlsúlyba és árnyékot vetnek a gyomokra és mindenféle egyéb bokorra, mindenfelé, ahol csak nőnek, és elterjednek és virágzásnak indulnak, egymaguk öröklik a földet, melyen növekszenek, és mindenhova, ahová csak árnyékot vetnek, uralni fogják azt. És amikor felnövekednek, az egész földet uralni fogják, és bőkezűek lesznek mesterükhöz, és még inkább elégedettséggel tölti el, mivel sokat szenvedett volna azért nagy fájdalmakkal, hogy a gyomokat gyökerestől tépje ki. A szőlőtőkék azonban maguk is eltávolították őket, és elfojtották őket, a gyomok pedig kipusztultak és olyanná váltak, mint a talaj.”
Aztán Jézus folytatta, és ezt mondta nekik: „Jaj nektek, mert nem kaptátok meg a tantételt, és azok, akik […] prédikálásban fognak munkálkodni […]. És belerohantok […] a mélységbe küldi őket […] naponta megölitek őket, azért mert feltámadhatnak a halálból.
„Áldottak vagytok ti, akik előzetes tudással rendelkeztek az akadályokról és akik megfutamodtok az idegen dolgoktól.”
„Áldottak vagytok ti, akiket becsmérelnek és nem becsülnek meg a szeretetért, amit az Uruk tanúsít irántuk.”
„Áldottak vagytok ti, akik sírtok és elnyomnak benneteket azok, akiknek nincs reményük, mert meg fogtok szabadulni minden kötöttségtől.”
„Figyeljetek és imádkozzatok, hogy ne ragadjatok bele a húsba, hanem inkább szabaduljatok ki e keserű élet megkötöttségeiből. És amikor imádkoztok, nyugalmat találtok, mivel magatok mögött hagyjátok a szenvedést és a megaláztatást. Amikor megszabadultok a szenvedéstől és a test vágyaitól, nyugalmat kaptok a Jóságostól, és a királlyal fogtok uralkodni, csatlakoztok hozzá és ő veletek lesz, most és mindörökkön örökké, Amen.”
 
 
Fordította: Aranyi László