Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EZŐ

 

http://Iránytűvelbalogh_bela_a__converted

 

 

egeszsegsuli.ewk.hu/feltolt/balogh-bela---a-vegso-valosag

( ... )

A szenvedés egyetlen célja ugyanis az, hogy általa felismerjük az univerzális törvényt, és hagyjunk fel egymás kínzásával. A karma törvénye földi szemszögbil nézve átláthatatlanul bonyolult, és egy idiben, több szférában is érvényesül. Bizonyos esemény lehet fájdalmas és korlátozó jellego, miközben elisegít valami jót, és közben védelmet nyújt olyan hatások ellen, amiket nem kell megtapasztalnunk. A reinkarnáció törvénye teljes összhangban van a karma törvényével, így elibb-utóbb mindannyian saját magunk teremtünk olyan helyzeteket, amelyek biztosítják az „isteni igazságszolgáltatás" hihetetlenül pontos moködését.
==========


Minden ember egyéni karmát teremt a maga számára, de közben nagyobb csoportokhoz, népekhez, és végsi soron a föld lakosságához tartozunk. Az a gondolkodásmód, ami a csoportra, a népre vagy az emberiségre jellemzi, meghatározza a csoportnak, a népnek és végsi soron az egész emberiségnek a sorsát. Ez lehet felemeli és pozitív, vagy éppen romboló, önromboló és pusztító.
==========

A lelki fejlidés nagy lehetisége éppen abban rejlik, hogy szeretettel forduljon az it megkínzó „ellenség" felé, és bocsássa meg a történteket.
==========


Ha az egységes egész szemszögébil nézed a dolgokat, megérted, hogy minden, ami történik, segíti a fejlidést, és ezért a bölcsek azt mondják: minden, ami történik, jó. A tapasztalatgyojtés, és ezáltal a lelki fejlidés nem áll meg, ha történetesen a szeretet útjától elfordulva, önös érdekeket szem elitt tartva cselekszünk, de lassabb és fájdalmasabb lesz. A fájdalmas dolgok megtanítanak bennünket arra, amit tanácsos elkerülnünk, a kellemes élmények pedig erisítik bennünk a késztetést, hogy testvéreinket segítsük az isteni jónak és isteni igaznak a keresésében.
==========

„Rettenetes dolog öntudatra ébredni egy ilyen földi élet után. Szavakba foglalni lehetetlen. Kezdetben annyira eris a fizikai fájdalom, amit a levetett fizikai test átad az asztrális testnek, hogy nem is csoda, ha az ember azt hiszi, hogy ínég mindig a Földön él. Ez a fájdalom lassan elcsitult, és helyét átvette a lelki kín, ami sokkal borzasztóbb volt a fizikainál. Mintha éles karmok kapaszkodnának az ember szívébe, és nem hagyják nyugton, kivéve a jóindulatú természet ajándékaként érkezi félálom-szero idiszakokra, amikor a szenvedés már elviselhetetlen. Az ébredéssel együtt azonban újraélednek a kínok is - minél tudatosabb az egyén, annál erisebben -, és el nem eresztik a 198 szerencsétlent, mindaddig, amíg el nem érték céljukat, és a lélekben felébred az iszinte és alázatos megbánás. Szeretném körvonalazni számodra - kedves olvasó - hogy milyen volt az a „pokol", amiben öntudatra ébredtem. Elizileg utaltam már arra, hogy milyen sokat szenvedtem elizi alkalommal, miután földi testemet elhagytam. Helyzetem most még nehezebb volt, hiszen magasabb szintre fejlidve és minden elizetes jó szándékom ellenére ismét elkövettem ugyanazt a törvényszegést, - mármint a gyilkosságot. Szörnyo látni, hogy milyen gyakran követjük el ugyanazokat a tévedéseket - életril életre - annak ellenére, hogy a közbeesi idiszakban válóban megbántuk, amit tettünk, és a legjobb szándékkal születünk ismét a Földre, hogy rossz természetünk felett gyizelmet arassunk. Amint az anyag sötét kendije ismét szemünkre kerül, nem ismerjük fel azt, aki ellen a bosszú érzéseit tápláltuk. Amikor találkozunk vele, újra felizzik a gyolölet szikrája, mint ahogy a szelli hatására újra lángra lobban a hamu alatt szunnyadó parázs. Ennyi vétek és szenvedés láttán az ember minden reményét elveszítené, ha nem nyílna lehetisége arra, hogy a fejlidés nagyobb távlatait átlássa, és ez által biztosítékot nyerjen, hogy a rossz kiirtható, és végleg megszüntetheti. Mindaddig azonban, amíg „bekötött szemmel" nem vagyunk képesek „barátijobbot" nyújtani volt ellenségünknek, addig nem sikerült teljesen és véglegesen kiirtani az iránta táplált gyolölet csíráját. Gyolöletem és vad természetem még mindig erisebb volt jó szándékaimnál. Ez lett a vesztem, ami ismét a sötétbe taszított...
==========


Igyekezz tehát mindenben a szépet és a jót látni. - De hát oly sok a csúnya, sötét dolog!... - Valóban. De te nem ezekre akarsz behangolódni, ugye? Ez persze nem azt jelenti, hogy becsukott szemmel menj el az élet kevésbé szép részei mellett, de gyakorold a különválasztást! Ismerd fel a rosszat, aminek a gyökereit a félelem, az önzés és a szeretethiány táplálja, de mindenben, amit látsz, igyekezz találni valami pozitívat, valami szépet. Ha erisíted a jót, gyengül a rossz. Nem az élet sötét oldalai ellen kell harcolni. Elég, ha erisíted a jó oldalait. Életedet gondolataid és hited alakítják.
==========

- A mesterek arra tanítanak bennünket, hogy az univerzális igazságot szívünkön keresztül próbáljuk megközelíteni. A megvilágosodásnak ez a legkönnyebb és leggyorsabb útja. - Az intellektuson keresztül nem lehet eljutni a felismeréshez? - Az embereknek egy része ezen az úton próbálja megközelíteni a valóságot. Belsi vágyuk, hogy megértsék. Persze ezen az úton is el lehet jutni a felismeréshez, de az intellektuális megértés és a szeretetteljes, önzetlen cselekedet két különbözi dolog. Sajnos sokan vannak, akik gyermekkorukban nem kaptak szeretetet, ezért nem is nagyon értik, hogy mi a szeretet valójában. Ha valaki ezt nem tudja, de meg szeretné tanulni, akkor talán az a legjobb, ha minden elvárás nélkül elkezd segíteni a rászorulókon. Az önként vállalt szolgálat univerzális szinten a legjobb „befektetés". Vajon Jézus nem ezt tanította nekünk? „Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz." (Máté, 23:11) „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tilem, mert szelíd vagyok és alázatos szívo, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyo. " (Máté, 11:29-30) Hála
==========

„A meditáció titka: túllépni minden gondolaton. Ne próbálj meg kigondolni egy utat ami valamihez, vagy valahova vezet. Igyekezz inkább túljutni a gondolatok felszínén. Az elme nyugtalan gondolathullámzásán túl megtalálod a Csend világát. Ha ezt elérted, elengedhetetlenül szükséges számodra a formák vizualizálása vagy teremtése. Ennek okáról hamarosan szó lesz, de elibb azt javasoljuk, hogy minden gondolatodat, min- 216 den vágyadat és minden imádat irányítsd Isten Jelé, mert a meditáció elején magasabb tudatszintre kell emelkedned, és ily módon kapcsolatot teremtened felsibbrendo éneddel és lelki (kauzális) testeddel. Ebben a testben van elraktározva mindannak a jónak az emléke, ami elizi életeid során épült be lelked templomába Ezért olyanfontos elérni a lelki vágy magas csúcsát már a meditáció elején. Más szóval: fel kell emelned tudatszintedet az alsó asztrális, az asztrális, az alsó mentális és a mentális szférákon túl a kauzális szféra szintjéig, amit egyesek Krisztustudat szintjének neveznek. Ekkor már nem vagy személyiséged rabja, és eggyé válsz a végtelen élettel Ezt nevezik kozmikus tudatélménynek, de ez nem azt jelenti, hogy elveszíted individualitásodat. Ez téves felfogás, amiben sajnos sokan osztoznak. Ami valójában történik, az a kis egyéni én kitágulása, ami megnyitja számára az egész univerzumot. Ebben a pillanatban nem léteznek többé korlátok, és a lélek tudomást szerez létezésének minden síkjáról." „Ezért tanultuk meg, hogy eliször elérjük a mennyeket, és azután minden elérheti. Ezért ösztönöznek bennünket arra, hogy kövessük az emberi és isteni szeretet fényét, mert ez az egyetlen igaz fény, ami a kis ént felemelheti, hogy felsibbrendo énjével egyesüljön. Ebben a pillanatban egyesül a tobozmirigy és a hipofízis energiája, és az eredmény a tudat csodálatos kitágulása. Az a lélek, akinek földi teste és földi feladatai vannak, nem maradhat végleg ebben az emelkedett állapotban. Vissza kell térnie a földi világba, de magával hoz valamit abból a ragyogásból, ami átitatta. A Biblia több helyen is említi a kozmikus tudat elérését. A legnyilvánvalóbb leírás Jézus megdicsiülése. (Lukács, 9:28; Márk, 9:2; Máté, 17:1, ahol a magas hegy a meditációban - vagy imában - elért megváltozott tudatállapot szimbóluma.) Pál apostolt is említi, akit mintha villám sújtott volna. Ez is az isteni megvilágosodásnak és a kozmikus tudat felébredésének példája." 217 „Talán azt gondolod, hogy egy ilyen tudatállapot rendkívül távol áll tiled, de tévedsz. Annak, hogy az emberek ezt ritkán érik el, az az oka, hogy anyagi vágyak súlya alatt roskadoznak, saját útjukat kívánják járni, és elméjük állandójelleggel szolgáltatja a jobbnál jobb kifogásokat arra nézve, hogy miért is akarnak megmaradni a világi dolgok állapotában. Ha el akarod érni a csúcsokat, lelkednek követnie kell a Legmagasabb utáni vágy útját. Nem kell ehhez olyan sok idi, ha a lélek határozott és céltudatos. Sok példa van erre. Szentek, akik elérték vágyaik célját. Ehhez azonban fel kell adnod minden önzi vágyadat és ez a legnehezebb, mert a Föld vonzereje eris. Ennek is célja van, mert erisíti a lelket, aki igyekszik legyizni a Föld vonzását." „Amikor meditálsz, engedj lehullni magadról minden földi, anyagi világgal kapcsolatos gondolatot, és irányítsd figyelmedet Istenre és az i fiára, Krisztusra. Add át magad az isteni Fény vonzásának és igazságának. Maradj egy ideig e mennyei imádat állapotában - ami kezdetben egy-két perc lehet - majd kezdheted a vizualizálást." „Kezdetben, amikor meglátsz valamit a belsi síkokon, földi elméd azt fogja állítani, hogy ezt csak te találtad ki. Azt fogja állítani, hogy az egész csak képzelidés, valójában nem létezhet, és becsapod magad! Ez az alacsonyabb rendo elme módszere, de az igazság az, hogy a legelevenebb képzelieri sem képes létrehozni valamit, ami valójában nem létezik. Talán azt gondolod, hogy képes vagy rá, de ha vizualizálsz egy képet, azt csak saját lelked anyagából hozhatod létre. Ha a kép a lelkedben él, akkor pedig léteznie kell és igaz. Nem teremthetsz valamit, ami nem létezik, mert akkor lelkedben sem létezne, és nem volna mibil megteremtened. Ismételten emlékeztetünk arra, hogy minden, aminek fizikai, anyagiformája van, a teremti képzelieri terméke. A tárgyak eredetileg az emberek gondolatvilágában vagy fantáziájában léteznek, és késibb elkészülnek a fizikai világban. 218 Ugyanúgy a természet is a teremti képzelieri megnyilvánulása, vagy kifejezése. Ebben az esetben olyan lények fantáziájáról van szó, akik Isten szolgálatában állnak. Magasan fejlett angyali lények állandó jelleggel dolgoznak azon, hogy a Földet színpompás ruhába öltöztessék. Ez az, amit ti természetnek neveztek. Sajnos az ember néha visszaél a teremti képzelieri erejével, és kegyetlen, szépnek aligha nevezheti dolgokat hoz létre. De ettil függetlenül kivétel nélkül minden forma a fantázia, vagy a lelki teremtés eredménye." „Egy napon fizikai test nélkül fogsz élni, és akkor megteremtheted, és ellenirzés alatt tarthatod saját állapotodat és környezetedet. Most még nem érted, hogy ami lelkedben van, azt - öntudatlanul ugyan - a magasabb világokban már megteremtetted. Amikor fizikai testedet elhagyod, olyan környezetbe kerülsz, amit saját lelked teremtett a magasabb világokban. Ezért vannak, akik elég kellemetlen „helyre", vagy létállapotba kerülnek, mert saját lelki világuk olyan. Mások gyönyöro környezetben találják magukat, mert ez az, amit lelkük anyagából a fantázia erejével megalkottak. Minden, amit gondolsz, és ez által teremtesz ebben a világban és a magasabb világokban: él és létezik." „Azért félsz annyira a fantáziától, mert nem érted, hogy mi az valójában. Ezért amikor meditáció közben elizi életeidbil származó eseményekkel találkozol (egyesek közületek minden bizonnyal találkoznak majd ilyen képekkel) ne kínozd magad olyan kérdésekkel, hogy: Vajon mindez csak a képzelet játéka? Én találom ki ezeket? Mindez csak földi tudatod moködése, ami nagy eliszeretettel pusztítja a lélek virágait. Elizi életeidbil származó emlékeid forrása a mennyei (vagy kauzális) tested temploma. Mindaz, ami jó volt elizi életeidben: itt van, de az, ami sötét és nemkívánatos, feloszlott és eltont." „Amikor képeket látsz vagy „fantáziálsz", ha tisztán látod iket, akkor lelki tisztánlátó képességedet használod. 219 Érted-e, hogy víziód anyaga, a fantáziakép már lelkedben van? Ha nem ott lenne, nem tudnád elihívni." „így hát, amikor meditálsz, célozd meg a legmagasabbat, a ragyogó Fényt, a lelki Napot. Nem tévedhetsz rossz útra, ha abból az igazságból és abból a szeretetbil indulsz ki, ami benned van. Magasabb tudatállapotban végtelen sok helyet látogathatsz meg, gyönyöro, templomokat, amiknek építéséhez lelked korszakokon át hozzájárult. Ha meditáció közben nem használod a fantáziádat, lehet, hogy feldereng elitted valamifény és valami belsi nyugalom, de fejlidésedben stagnálni fogsz. Akaratodat át kell ültetned a gyakorlatba. Akaratod segítsen elire haladni egy fantáziavilágban, és lassan megnyilvánul elitted az igazság, hogy az a világ, amit meglátogatsz: valódi és igaz. Keressd azokat a dolgokat, amik szépek és isteniek, és akkor nem kell félned. Életed kifog tágulni, lelked szép lesz mások szemében, és az emberiség igaz szolgálója leszel." Lelki gyógyítás „Helyesen tették a költik, hogy egyesítették a zenét a gyógyítással, mert a gyógyítás feladata az, hogy felhangolj a az emberi test különös hárfáját" Francis Bacon* (1561-1626) Korunk orvostudománya eljutott addig a felismerésig, hogy a betegségek túlnyomó része pszichoszomatikus okokra vezetheti vissza, azaz hosszan tartó mentális, vagy érzelmi zavarok a vegetatív idegrendszer közvetítésével végül testi bajokat okoznak.
==========

A kauzális test lényegesen magasabb szférához tartozik, és tértil és iditil független. Talán mondanom sem kell, hogy a kauzális test léte semmi módon nem függ a fizikai test lététil, annak életétil vagy halálától. - Mi lesz a sorsa ezeknek az elraktározott „gondolatmagoknak", ha földi életünk során nem sikerült megtapasztalnunk valamennyi szeretetteljes cselekedetünknek a következményét, és a kellemetlenkedéseink következményeit sikerült valahogy „megúszni"? - A válasz egyszero. Tárolódnak. A fizikai testünk teljes lényünknek csak egy része, és a halála nem jelenti az élet végét. Az élet folytatódik a halál után egy magasabb szférában, energiatestben. Azok a következmények viszont, amiket cselekedeteink a fizikai életben indítottak útjukra, csak a fizikai világban tapasztalhatók meg. Ezek a következmények - na és nem utolsó sorban a testi élettel kapcsolatos vágyaink mágnesként vonzzák a lelket a fizikai világ szférája felé. Egy magasabb szférában eltöltött idiszak után mindannyian képesek vagyunk egy új fizikai testet teremteni, és visszatérni a földi körülmények közé. És ezzel elérkeztünk a Szeretet Törvényének talán legvitatottabb megnyilvánulásához: a reinkarnációhoz...
==========

A kérdés tehát nem az, hogy a reinkarnáció lehetséges-e, vagy sem, hanem az, hogy miért? - Igaz is! Miért hajlandó valaki visszatérni ebbe a megpróbáltatásokkal teli fizikai szférába, ha már egyszer megszabadult tile? Azt mondtad, mindenkinek szabad akarata van. Akkor pedig nem létezhet senki, aki engem akaratom ellenére mintegy visszaküldhetne a fizikai világba! - Ez így igaz. Senki nem kényszeríti rá a lelket az inkarnációra. Senki nem küld vissza, hogy átéld bizonyos cselekedeteidnek fájdalmas következményeit. Csakhogy, amikor behangolódsz egy magasabb szférára, egyúttal egy magasabb tudatszintre is behangolódsz. Elibb-utóbb kapcsolatba kerülsz felsibbrendo, isteni Éneddel, és csak akkor tudsz igaz képet alkotni magadról, csak akkor látod tisztán, hogy milyen feladatot vállaltál magadra az univerzális élet fejlidésének nagyszero tervében. Azt is tisztán felismered, hogy meddig jutottál a lelki fejlidés területén, és megérted, hogy egy újabb 154 fizikai élet nem holmi büntetés, hanem egy csodálatos lehetiség a továbblépéshez. Amikor a lélek magasabb szinten feldolgozta a fizikai létben szerzett tapasztalatokat, hajlandó új fizikai testet teremteni. A folyamat univerzálisan érvényes, faji és vallási megkülönböztetés nélkül. Érvényes a földi emberre, de ugyanúgy érvényes azokra az emberekre is, akik más bolygókon élnek. A magasabb szférában tudatosodott lélek a földi inkarnációt megelizien hosszú félálomba merül. Amikor ebbil a kissé kábult állapotból magához tér, már megszületett a fizikai teste. A fizikai testre való behangolódás fokozatosan történik. Rendkívül fontos annak a felismerése, hogy valódi többdimenziós lényünknek mindig csak egy része az, ami inkarnálódik, és rendszerint csak azokat a tulajdonságokat hozzuk magunkkal, amelyekre az ebben az életben felvállalt feladatra szükségünk van.
==========

Azok a tulajdonságok, amiket elizi inkarnációink során kifejlesztetünk, nem vesznek el. A „kauzális testben" tároljuk iket. Ezt a testet egyes ezoterikus iskolák „mennyei testnek" nevezik. Csak azokat a tulajdonságokat és eszközöket hozzuk magunkkal, amik vállalt feladatunkhoz szükségesek, de még ezeket a tulajdonságokat is „életre kell kelteni".
==========

- Földi feladataink életril életre változnak. Egyik életünkben szeretetet és bölcsességet tanulunk, egy másikban önzetlen szolgálatot, ismét egy másikban belsi csendet és nyugalmat. Mindannyiunkban ott garázdálkodik a három szelidítésre váró „vadló". Az egyik a fizikai test, a másik az érzelmek, a harmadik pedig a gondolatok „vadlova". Amikor megszereztük a képességet, hogy ezeket ellenirizni tudjuk, akkor - és csakis akkor - tudjuk iket nagy hatásfokkal és célirányosan használni.
==========

Milyen csodálatos is az Univerzum! Mindannyiunk számára lehetivé teszi, hogy megteremtsük saját élményeinket, hogy aztán, azok következményeibil tanulva, saját magunk vonjuk le a konzekvenciát. Nincs 160 szükség se bíróra, se rendirre, se ügyvédre. Saját maga büntetését és jutalmazását mindenki maga „intézi" a benne lévi Isteni Fény által, még ha ez kívülril olykor nem is így látszik. Emberi énem - mármint az ego - azonban ismét felülkerekedett. - Mire jó mindez, ha elizi életeinkre amúgy sem emlékszünk? - tettem fel a gyanakvó, kiutat keresi kérdést. - Talán kezdjük azzal, hogy ez nem általános érvényo igazság. Vannak - és egyre többen - akik már elérték a lelki fejlidésnek azt a szintjét, ahol elizi életeik eseményeivel ismét tudatos kapcsolatba kerültek. Léteznek dokumentált esetek, ahol az elizi életbil származó emlékképek alapján sikerült felkeresni és azonosítani azokat a helyeket, ahol az illeti ebben az életében soha nem járt, mégis pontos leírást tudott adni róluk...
==========

Ha valamit el szeretnénk érni, „hinnünk kell benne" jóval az eredmény fizikai síkon való megjelenése elitt. A lelki fejlidés magas szintjére jutott mesterek gyakran mondják: „Mi azt hisszük..." Ez által igyekeznek kihangsúlyozni, hogy olyan dologról van szó, amit gondolatban állandóan teremtenek, és ki is tartanak mellette. Külsi valóságuk ehhez a belsi gondolati képhez igazodik.
==========
ezember 2014 13.27 Uhr GMT+01:59

Az ezoterikus tanítás szerint az igazi hit a lelki Univerzum leghatékonyabb teremti eszköze, és nem függ egyetlen vallástól sem! Egyénileg és kollektíven alaposan félreértettük a hit fogalmát, annak ellenére, hogy az emberiség történetét végigkíséri valami, ami rávilágíthatott volna a hit igazi természetére.
==========

A babona is hit, és ha átadjuk magunkat valamely „babonás hiedelemnek" feltoni gyakorisággal tapasztalhatjuk meg, hogy „valóban moködik". Tudatunkban megteremtjük az összefüggést bizonyos jelek és a nyomukban bekövetkezi események között, és ez az összefüggés mindaddig fennáll, amíg ragaszkodunk a gondolatban megteremtett összefüggéshez. így aztán az, aki meg van gyizidve arról, hogy a fekete macska, vagy a tizenhármas szám szerencsétlenséget hoz, sokkal nagyobb valószínoséggel idéz eli valami kellemetlen következményt, mint például az, aki úgy döntött, hogy neki a fekete macska, vagy a tizenhármas szám szerencsét hoz.
==========

minden jelenség, amit mi anyagi világként érzékelünk csupán kivetített gondolati képek halmaza, és ezek a képek külsi tér és külsi események formájában jelentkeznek az anyagi világ frekvenciasávjára behangolódott ember számára.
==========

Talán meg lehetne kockáztatni azt a kifejezést, hogy mindannyian saját valóságunkban, saját gondolataink világában élünk. Úgy tonik, hajlamosak vagyunk a külvilágot valóságként elfogadni, de belsi hitünk és belsi elvárásaink minden élményünkre rányomják bélyegüket. A külsi valóságnak létezik természetesen bizonyos része, amit túlnyomó többségünk hasonló módon érzékel. Ez a rész azonban a teljes élménynek csak kis hányada. A teljes élmény egyéni, és emberenként változó. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk arra, hogy az anyagi világról alkotott élményegyüttesünket a legkisebb közös nevezire hozzuk. Elibb megegyezünk abban, mi is az, amit hasonló módon fogunk fel, majd ezt a részt elválasztjuk a jelenséget kíséri többi élményünktil, és kinevezzük objektív valóságnak. Mégis gyakran elifordul velünk, hogy nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk, amit hiszünk.
==========

Az Univerzum legcsodálatosabb tulajdonsága talán az, hogy minden ember gondolatvilágához képes alkalmazkodni. Mi teremtjük, és mi vonzzuk magunkhoz mindazt, ami környezetünket alkotja, de csak annyit látunk belile, 106 amennyit tudatosságunk szintje lehetivé tesz.A tudatosság alacsonyabb szintjén álló ember hajlamos arra, hogy saját, egyéni „valóságát" az egyetlen abszolút igazságnak tekintse. A legtöbben teljesen meg vannak gyizidve arról, hogy igazuk van, és ez bizonyos értelemben valóban így van. így aztán tökéletes az illúzió. És rengeteg a vita és a veszekedés. Ma már több mint hatmilliárd ember él a Földön, és túlnyomó többségük meg van gyizidve arról, hogy az élet olyan, amilyennek látja. Hatmilliárd különbözi világkép - csak a Földön.
==========

Létezik tehát egy láthatatlan fátyol, amit mi magunk teremtünk, és ami eltakarja elilünk a teljes képet. Amit látunk, az maga a fátyol, tehát az egésznek csak parányi része, amit aztán hamis elvárásaink és eliítéleteink alaposan eltorzítnak. A valóság ennél sokkal több.
==========
És most szembe kell néznünk egy rejtéllyel! Hogy létezik az, hogy ennek a csodálatos struktúrának, aminek sikerült elhagyni az élettelen anyag stádiumát, és önmagát az agy és a fizikai test komplexitásáig eljuttatni, idiben nem sikerül fenntartania ezt a komplexitást? Az anyagot alkotó állóhullámok nem ismerik az öregedés fogalmát. Az öregedés titkát tehát a szervezi princípiumban, a létfenntartó programban kell keresnünk. Az élni akarás és az életösztön ellenére minden élilény megöregszik és elpusztul! Egy öntudattal, eris életösztönnel és halálfélelemmel rendelkezi lény miért nem programozza magát örök életre? Ha nem is sikerülne minden egyednek ez a bravúr, de legalább itt-ott mégiscsak fel kellene 56 bukkannia néhány - ilyen szempontból sikeresen alkalmazkodó lénynek. Persze lehet, hogy mindezt nem az egyed határozza meg, hanem a kialakuló ökológiai rendszer, a közösség és a társadalom. Csakhogy akkor léteznie kell egy olyan „parancsnoki hídnak" ami az egyén érdekei fölött áll, olyan átfogó gondolati irányításnak, aminek az egyedek nincsenek tudatában (tisztelet a kivételnek). Mindent egybevetve, úgy tonik, az evolúció elmélete legalábbis mai formájában - elég bizonytalan alapokon áll. Ugyanakkor jelenségek hosszú sora utal arra, hogy a tudat nem anyagtól függi, és nem anyaghoz kötött jelenség. Ide tartozik pl. a telepátia, a hipnózis, és a távolbalátás. Ahhoz, hogy ezek a jelenségek megtapasztalhatok legyenek, feltétlenül magas energiaszint szükséges. Ezekhez egyszeroen nem elég az az energia, ami az agyban lejátszódó kémiai folyamatok következtében szabadul fel. A hipnózis jól ismert jelenség. Hivatkozhatnék orvosokra, vagy pszichológusok leírásaira, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy rendelkezem egyéni tapasztalatokkal. Mindössze huszonhat éves voltam, amikor frissen végzett mérnökként Nagykárolyba kerültem. Itt ismerkedtem össze Busca Doru val, a velem egykorú judo-edzivel, aki - mint utóbb kiderült - nagyszeroen értett a hipnózishoz. Bizonyos idi elteltével engem is megtanított a módszereire. (Ezekre a módszerekre jelen mo keretei között nem akarok kitérni.) Eliször a jelenség valódiságáról gyizidtem meg. Késibb féktelen kísérletezi kedvemnek köszönhetien - a hipnózisban rejli lehetiségekril és veszélyekril is gyakorlati tapasztalatot gyojtöttem. 57 Annyi bizonyos, hogy a hipnotizir és a hipnózis alatt lévi személy közötti telepátia, vagy gondolatátvitel játszi könnyedséggel, minden kétséget kizáróan bizonyítható. A telepátia létét ma már világszerte több ezer sikeres kísérlet igazolja, és pozitív eredmények érkeztek többek között az amerikai, Princeton University kutatóitól, de más forrásokban is biven válogathatunk. A távolbalátással kapcsolatban Harold Putthoff és Russel Targ, - a Stanford Research Institute két fizikusa - végzett sikeres kísérleteket. (Putthoff & Targ: Mind-Reach, New York, Delacorte Press, 1977) A távolbalátás jelensége az a képesség, ami egyesek számára lehetivé teszi, hogy távoli helyeket, eseményeket és személyeket érzékeljenek. Nem kell tehát rábíznunk magunkat az amatirök állításaira, a megkérdijelezheti médiumok ellenirizhetetlen képességeire, hiszen ezek az eredmények egyetemi kutatólaboratóriumok ismert fizikusaitól származnak. Még ha Putthoff és Targ sikeres kísérletsorozatát valahogy sikerülne figyelmen kívül hagyni (ez általában elég jól sikerül azoknak, akik gondolkodásmódjukon nem hajlandók változtatni) akkor is ott van Edgar Cayce esete, aki precíz diagnózisaival az egész orvosi világot zavarba hozta. Edgar Cayce mindössze hat évig járt iskolába, és anatómiáról vagy orvostudományról fogalma sem volt. Álomhoz hasonló megváltozott tudatállapotban mégis képes volt a feljegyzések szerint több mint 6.000 pontos diagnózist felállítani. Sok esetben a kezelés módját és a szükséges gyógyszer nevét is megadta. Tette mindezt pusztán a beteg nevének és címének ismeretében. A betegek eközben több száz vagy több ezer kilométer távolságban voltak, és Edgar Cayce ezekkel a betegekkel személyesen 58 nem is találkozott. (Stearn, Jess:Edgar Cayce, the Sleeping Prophet, Bantam Books, 1990) Putthoff és Targ kísérleteit, valamint Edgar Cayce különös képességét leszámítva rendelkezésünkre áll még több könyvre való anyag azoknak a betegeknek a beszámolóiból, akik túlélték a klinikai halál állapotát. Erre késibb visszatérünk. A telepátia minden jel szerint az állatvilágra is jellemzi, sit, talán még jobban érvényre jut, mint az emberek között. Mindig szívesen néztem a tengeralatti világról készült szebbnél szebb felvételeket és dokumentumfilmeket. Nagyon csodálkoztam azon, amikor láttam, hogy több tízezer halból álló rajok képesek egyszerre, teljes szinkronban irányt változtatni. Vajon hogy sikerülhet ez nekik ilyen gyakran és ilyen precizitással? Az azért nem valószíno, hogy megbeszélik... Az is elifordul, hogy apróbb halak százai - sit ezrei - olyan alakzatban úsznak, ami egyetlen nagy halra emlékeztet. Ezek szerint minden egyednek a tudatában ott van a védelmet biztosító „nagy hal" képe, és ezen belül minden egyednek ismernie kell a „nagy halban" elfoglalt helyét. Mindezek figyelembevételével elég egyszeronek látszik a logikai egyenlet, ami három pontban foglalható össze: — A gondolatátvitelhez és telepátiához nem elegendi az az elektronvolt nagyságrendo, kémiai reakciókból származó energia, amit az agysejtek produkálni képesek. — Ha a gondolat magasabb energiaszintekbil tevidik össze, és ezek a hullámok az anyag termékei, akkor ezt anyagi moszerekkel tudnunk kellene mérni. — Ha pedig magas energiaszintril van szó, és ezt anyagi moszerrel mérni mégsem lehet, akkor nem marad más hátra, mint feltételezni, hogy a gondolat energiája még a kozmikus sugárzás energiájánál is magasabb. 59 A kísérleti eredmények, a bennünket körülvevi jelenségek, valamint a logika ugyanabba az irányba mutatnak: * Sem az agy, sem más biológiai szerv nem képes gondolatot létrehozni!!! * A gondolkodás képessége és a tudat nem anyaghoz kötött. A magyarázatot - ugyanúgy, mint az anyagot alkotó állóhullámok esetében - magasabb energiaszinten, magasabb szférákban kell keresnünk. Ebben az esetben viszont az evolúcióról alkotott jelen elképzeléseink tarthatatlanná válnak, és egy meglepi fordulattal kell szembenéznünk: Ha a gondolatok és érzések nem a fizikai test termékei, akkor ezeknek a léte nem függ a fizikai test lététil, annak életétil vagy halálától! A test és az agy csupán „vevikészülék". Az adás folytatódik akkor is, ha a vevikészülék tönkre megy. A magas energiaszinten létezi gondolat léte nem függ az alacsony energiaszinten létezi agy állapotától. Gondolataink és érzéseink „túlélik" tehát a fizikai testet. Ugyanez érvényes emlékeinkre is, hiszen azok is gondolatok. Most már nem az a kérdés, hogy „ha az agy nem képes létrehozni a gondolatot, akkor ugyan mi az, ami létrehozza?" Ha alacsonyabb energiaminiség nem képes önmagától magasabb energiaminiséget létrehozni - és még emberi segítséggel is csak úgy, hogy közben az egész rendszer energiaminisége csökken -, de ez a magas energiaszint és energia-miniség mégis létezik, akkor itt mindennek fordítva kell történnie! 60 Ebben az esetben a magasabb frekvencia, a magasabb energiaminiség az, ami képes létrehozni az alacsonyabbat és annak változásait. Más szóval: Nem az agy képes gondolatot teremteni. Az agy csak elektromágneses hullámokat és hit képes termelni, és ezt a moszereink segítségével fel is ismertük. Itt pontosan az ellenkezijének kell történnie. Valójában a gondolat az, ami képes megteremteni az anyagot alkotó állóhullámokat, az anyagi világként ismert teljes elektromágneses spektrumot, és persze a fizikai testet és az agyat is. Ennek felismerése váratlan, drámai fordulatot jelent minden anyagelvo világkép számára, hiszen egy csapásra érvényteleníti az élet véletlenszero kialakulásával és fejlidésével kapcsolatos minden elképzelésünket, sit, az Univerzum kialakulásáról szóló elméleteink is értéktelenné válnak. Paradigmaváltás elitt állunk tehát, azaz régi elképzeléseinket és elméleteinket újabbakkal fogjuk helyettesíteni. Az ilyen jellego változás soha nem megy könnyen, és eleinte bizonyára sokkal több ellenzije lesz, mint híve. Csakhogy ez alkalommal nem az újabb elméletek életképességének vitatásáról és bizonyításáról van szó, hanem arról, hogy az eddigiek a fizika törvényeinek értelmében tarthatatlanná válnak. De nézzük inkább a dolgokat az új szemléletbil adódó lehetiségek szempontjából: ha a gondolat teremti az anyagot, akkor könnyen érthetivé válik, hogy a gondolat segítségével hatni tudunk az alacsonyabb energiaminiségekre, és alakítani tudjuk a fizikai világot. Fény derülhet a megértés mechanizmusára is. Értelmes magyarázatot kap az a jelenség, hogy egyes távolkeleti jógik képesek napokra felfüggeszteni, vagy legalábbis rendkívüli mértékben lelassítani minden életmoködésüket. Szerintük is a tudat uralja a testet, és nem fordítva. A 61 tibeti szerzetesek azon képessége is érthetivé válik, hogy olyan hit képesek fejleszteni testükben, ami megszárít egy csupasz birükre terített vizes lepedit, miközben ik mozdulatlanul ülnek a jóval fagypont alatti éjszakában. A tudósok sokat foglalkoztak ezekkel a jelenségekkel, rádió és TV érdekességként mutatta be iket, de elfogadható magyarázattal mindeddig nem találkoztam. Érthetivé válik az is, hogy képesek vagyunk az anyag energiaszintjénél magasabb energiák létét feltételezni. Ehhez ugyanis elengedhetetlenül szükséges, hogy létezzen bennünk valami, ami ezeknek a magas frekvenciáknak megfelel. Milyen érdekes is a világ! Kétségbeesetten kutatjuk a külsi energiaforrásokat, és nem vesszük észre, nem értjük meg, milyen hatalmas eriforrás van bennünk. Nem szükséges holmi emberfeletti, természetfeletti erinek a feltételezése, hiszen úgy tonik, ez az eri bennünk van, és használni is tudjuk (az más kérdés, hogy hogyan és mire). A gondolatnak tulajdonképpen ott kellene lennie az anyagi világ minden manifesztációja mögött. Minden ásvány, minden élilény és minden ember „mögött" ott kellene lennie a magasabb szférához tartozó „irányító egységnek", hiszen csak ennek a szférának az energiaszintje képes az anyagi világ megteremtésére és fenntartására. *
==========

Einsteinnek sikerült a speciális relativitáselméletet matematikailag és kísérletileg is bizonyítania, és mind a mai napig talán ez az emberi gondolkodásmódba való legdrasztikusabb beavatkozás. I azon- 12 ban ennél is továbbjutott megfigyelései során. Észrevette, hogy a világot egyikünk sem láthatja egy másik ember helyzetébil, azaz nem létezik két ember, aki pontosan ugyanazt látja. Ezért az, amit mi valóságnak nevezünk, mindannyiunk számára más és más. Tekintettel arra, hogy a tárgyakról visszaveridi fény nem egyforma utat tesz meg a különbözi távolságra lévi megfigyelikig, ha igazán pontosak akarunk lenni, a felfogott valóság még idiben sem egyeztetheti. Aki közelebb van egy eseményhez, hamarabb látja azt, mint egy távolabb álló megfigyeli. A különbség minimális, de tény, hogy létezik. Mindezt másként fogalmazva, nem létezik két ember, aki ugyanakkor és ugyanabból a pontból ugyanazt látja! A tudományos felfedezések hosszú sora nagymértékben hozzájárult az emberi tudat fejlidéséhez. Felfedezéseink hosszú sora szinte napról napra alakítja a világról alkotott képünket, de a lényeget még nem értjük. A Világegyetem keletkezésére és az élet értelmére vonatkozó kérdéseink megválaszolatlanok. Az evolúciós elmélet ellentmondásban van a fizika törvényeivel, az emberi agy moködése rejtély, a kozmikus sugárzás egy részének eredete teljesen érthetetlen, és a stabil materialista világnézetet minduntalan megzavarják olyan jelenségek, amiket mi - jobb magyarázat híján - paranormálisnak nevezünk. Valahányszor sikerült felismernünk egy közös illúziót, közelebb kerültünk a valósághoz. Paradox módon arról is mindig meg voltunk gyizidve, hogy az új világkép már végleges és megingathatatlan. Nos, mint az hamarosan kiderül, létezik még néhány közös illúziónk, ami a mélyebb megértés útjában áll. Minden jel arra mutat, hogy továbbra is félreértjük a teret és az idit, az evolúciót, a gravitációt, az agymoködést, sit, magát az anyagot és saját lényünk lényegét is.
==========
balogh_bela_a_vegso_valosag_converted
- Markierung Pos. 403-23  | Hinzugefügt am Samstag, 6. Dezember 2014 12.31 Uhr GMT+01:59

Háromdimenziós világban élünk, és nem vagyunk képesek fogalmat alkotni egy negyedik, ötödik vagy hatodik dimenzióról, teljesen függetlenül attól, hogy a matematikusok hány dimenzióval számolnak. Vagy mégis képesek vagyunk valami hasonlóra, csak másképp kellene megközelítenünk a problémát? Szeretnék javasolni egy lehetiséget, ami gondolatainkat új pályára terelheti. Miután megismerkedtünk a világunkat alkotó elektromágneses hullámok széles regiszterével, tegyünk egy merész, de logikus lépést! Eliször is tekintsük valamennyi 39 hullámot, tehát a hangokat, a fényt, az illatokat, az anyagot, és minden fajta sugárzást egyetlen széles frekvenciasávnak, ahol a sáv alsó és felsi határát érzékszerveink és mérimoszereink érzékenysége határozza meg. Mindezen hullámok a háromdimenziós fizikai világhoz tartoznak. Tekintsük az egész ismert elektromágneses spektrumot - az anyagot is beleértve - egyetlen „oktávnak". Feltételezzük most, hogy mindez megismétlidik - ugyanúgy, mint a zenében - „egy oktávval feljebb". Képzeljünk el egy egész világot, ami magasabb frekvencián rezgi elektromágneses hullámok összességébil áll. Ugyanúgy, mint az oktávonként ismétlidi zenei hangok esetében, a tulajdonságok ha nem is azonosak, de hasonlóak. Egy „magasabb oktávban rezgi világon" belül az egymáshoz viszonyított rezgések rendszere lehetivé tesz egy földi körülményekhez rendkívül hasonló világot, ugyanis a különbözi elektromágneses hullámok egymáshoz viszonyítva ugyanolyan relatív tulajdonságokat mutatnának. Nevezzük ezt egy magasabb szférának. (11. ábra) Ily módon egy magasabb szférában létezi világ nagyon sokban hasonlítana az általunk ismert földi világhoz. Ha elképzelünk egy ilyen magasabb energiaszinten létezi kozmikus szférát, nem tonne különösnek, ha az is térbeli és idibeli lenne. Még az anyagérzet élménye is megvolna, hiszen az anyagérzet nem más, mint hasonló vagy közelálló hullámhosszok összehasonlítása, egymáshoz viszonyított relatív tulajdonsága. Az egyetlen dolog, ami egy magasabb szférát a fizikai világtól elválaszt: az energiaszint, vagy más néven az elektromágneses hullámok frekvenciája. Egy magasabb szféra így ugyanazt a teret foglalhatja el, amit a fizikai világ. El tudunk-e képzelni egy ilyen világot, ahol a Nap, a bolygó, a víz, a virágok, az állatok és minden épület magasabb 40 frekvencián rezgi elektromágneses hullámokból áll? A magasabb szféra lakói magasabb energiaszinten lévi testükkel, és a hozzá tartozó érzékszerveik segítségével teremtenek kapcsolatot a külvilággal, ami persze ugyanolyan anyaginak tonik az i energiatestükhöz képest, mint a földi világ a mi testünkhöz viszonyítva. És mégsem érzékeljük mindezt.
==========


Ez az isteni sugallat, törekvés az élet egyre teljesebb megnyilvánulására az egész természetben megtalálható, és gyakran életakarásnak nevezik. Megjelenik ez a magban, ami csíráját a fény felé tolja, a rügyben, ami széttöri bilincsét, és kibújik a napsütésbe. Ez a teremtő erő a festőben, a szobrászban, a költőben, a zeneszerzőben, a kézművesben. A maradéktalan öröm legfinomabb gyönyöre és legélénkebb íze ebből a teremteni vágyó belső kényszerből származik. Minden dolog akkor érzi magát a legélőbbnek, amikor teremtéssel megsokszorozódik. A terjeszkedést, a növekedést az életakarat eredményezi: megvalósulása az élet áldása, az öröm, hogy élünk.
==========


Az „én” a tudat, amely akar, gondolkodik, érez és cselekszik, a „nem-én” az, amivel kapcsolatban a tudat akar, gondolkozik, érez és cselekszik. A tudat így ébred fel a fizikai síkon, és ahogyan elmondtuk, a fizikai permanens atomon keresztül fejeződik ki. Ebben az atomban szunnyadva fekszik, a jól ismert mondás szerint „alszik az ásványban”, ezért bizonyos mértékű ébredésnek kell megtörténnie, hogy magához térjen ebből az álomnélküli alvásból, és eléggé aktívvá váljon ahhoz, hogy átléphessen a következő szintre, a növényvilágba, ahol már „álmodnia” kell.
==========

Így az asztrális tudat lassan felébred a fizikaiból, egy kis asztrális anyagú felhő keletkezik az asztrális permanens atom körül a gyenge vibrálások következtében. Ez az asztrális anyag azonban egészen laza, és teljesen szervezetlennek látszik.
==========

Ahogyan már említettük, a kauzális test fogadja be mindazt, ami maradandó, és csakis azt, ami nemes, harmonikus és összhangban van a szellem törvényével. Ugyanis minden nagy és nemes gondolat, minden tiszta és magasztos érzelem ide kerül fel, és ezek esszenciája beleszövődik a kauzális test szubsztanciájába. Ezért a kauzális test állapota az ember növekedésének, elért fejlődési szintjének valódi helyzetjelzője, igazából az egyetlen igazi mutatója.
==========

A kauzális testben lakozó Gondolkodóban vannak mindazok a képességek, amelyeket elmeként sorolunk be, vagyis az emlékezet, az intuíció és az akarat. A Gondolkodó itt gyűjti össze földi életeinek minden tapasztalatát, amelyeken áthalad, hogy azokat önmagában saját isteni alkímiája segítségével átalakítsa a tapasztalat és tudás azon esszenciájává, ami a Bölcsesség. Még egyetlen rövid földi életben is megkülönböztetjük a szerzett tudást és a bölcsességet, amit e tudásból fokozatosan – gyakran túlságosan is keveset – leszűrünk. A bölcsesség egy élet tapasztalatának gyümölcse, az idős kor betetőzése. Teljesebb és gazdagabb értelemben a bölcsesség sok testetöltés gyümölcse, sok tapasztalat és tudás terméke. Így a Gondolkodóban a tapasztalatok tárházát találjuk meg, amiket valamennyi korábbi életünk során aratott le, sok újraszületésen keresztül takarított be.
==========

Minden munkát valójában a gondolaterővel végzünk, nem a szobrász keze végzi a munkát, hanem a gondolatereje, ami vezeti a kezét a munkában. Közhelyszerű, de igaz, hogy a gondolat megelőzi a cselekvést.
==========

Így a kauzális testben lévő kiáramló energiák belülről kapják az irányítást, míg az alsó testekben levőket külső vonzások vezetik. Ez az alapvető különbség az akarat és a vágy között. Az akarat alapvetően az Én tulajdonsága, nem pedig a személyiségé. Az emberben levő chit-nek vagy értelmi aspektusnak kell először kifejlődnie, ami az az elemző képesség, amely a sokféleséget és különbözőségeket érzékeli, azután következik ânanda, a bölcsesség, ami felismeri a dolgok egységét, és megvalósítja az egységet, ebben találja meg az élet szívénél az élvezetet vagy üdvözülést. Végül a harmadik, vagy legmagasabb aspektus következik, sat, az önmagában létezés, az Egység, ami még az egyesülésen is túl van.
==========

A primitív ember esetében a kauzális test egy buborékra hasonlít, és azt a benyomást kelti, hogy teljesen üres. Csak egy színtelen hártya, és csak arra elég, hogy összeálljon, és egy reinkarnálódó lényt alkosson, de semmi egyébre. Bár tele van felső mentális anyaggal, ez még nem működésképes, ezért színtelen és átlátszó marad. Amint az ember fejlődik, ezt az anyagot fokozatosan riadókészültségbe helyezik azok a rezgések, amelyek az alsó testektől érik el. Ez azonban lassan következik be, mert az ember tevékenységei fejlődésének korai szakaszában nem olyan jellegűek, hogy olyan finom anyagban is kifejezésre juthassanak, mint amilyen a kauzális test anyaga. De ha az ember már eléri azt a szintet, amikor képes akár elvont gondolatra, akár önzetlen érzelemre, a kauzális test anyaga válaszra kész állapotba kerül. Az így létrejövő rezgések a kauzális testben színekként jelennek meg, és így az áttetsző buborék helyett fokozatosan olyan gömbbé, egy minden elképzelést meghaladó szépségű dologgá válik, amely tele van a legszebb és legfinomabb színárnyalatú anyagokkal.
==========

Így a halvány rózsaszín az önzetlen szeretetet fejezi ki, a sárga a magas fokú értelmi képességet jelzi, a kék áhítatot jelent, a rokonszenvet a zöld fejezi ki, a ragyogó liláskék pedig a magas szintű spiritualitásra jellemző. Ugyanezek a színek természetesen a sűrűbb testekben sokkal kevésbé finomak és élénkek. Bár fejlődése során az ember az alsó világokban gyakran nem kívánatos tulajdonságokat alakít ki testeiben, amelyek egyáltalán nem felelnek meg Én-je életének – mint például a büszkeség, az ingerlékenység, az érzékiség – de ezek egyike sem tud kifejeződni a kauzális testben.
==========

Látható tehát, hogy a fejlődés törvénye szerint minden, ami rossz, akármilyen erősnek tűnjön is, magában hordozza saját megsemmisülése csíráját, míg mindenben, ami jó, benne van a halhatatlanság magja. Ennek titka abban a tényben keresendő, hogy minden rossz diszharmonikus, mert ellenszegül a kozmikus törvénynek. Ezért a törvény hatása alatt előbb vagy utóbb összetörik, és darabokra hull. Másrészt minden jó összhangban van a törvénnyel, ami magával ragadja, és előre viszi azt, részévé válik a fejlődés áramának, és így soha nem veszhet el, vagy rombolható szét.
==========

Ugyanis az igazság törvénye szerint minden embernek meg kell kapnia cselekedetei következményeit, legyenek azok jók vagy rosszak. A rossz azonban szükségszerűen az alsó síkokon valósul meg, mert csak e síkok anyaga az, amelyben rezgései kifejeződhetnek, és még csak felhangja sincs, amely választ kelthetne a kauzális testben. Ezért ereje teljes egészében saját síkján merül ki, és teljességében visszahat teremtőjének fizikai és asztrális életére, vagy a jelenlegi, vagy eljövendő inkarnációiban. Pontosabban a rossz eredménye a mentális egységben, az asztrális és fizikai permanens atomban tárolódik, így az embernek újra és újra szembe kell vele néznie, de ez természetesen nagyon eltérő dolog attól, hogy beleépül az Én-be, és valóban annak részévé válik. Természetesen a jó cselekedetek és gondolatok is hoznak létre eredményeket az alsó síkokon, de ezeken kívül sokkal magasabb és maradandóbb hatással vannak a kauzális testre. Így minden olyasmi, ami hatásokat kelt az alsóbb síkokon, testet ölt az alsóbb átmeneti tudathordozókban, de csak a jó tulajdonságok azok, amelyek fennmaradnak a kauzális testben, és ezek a valódi ember tényleges nyereségei.
==========

Ezért lehetséges, hogy még sok életre van szüksége, hogy elegendő mennyiséget fejlesszen ki ahhoz, hogy az már meghatározóvá váljon a következő életben, főleg azért, mert az Én a következő személyiségbe önmaga nem ugyanazon darabját helyezi bele, hanem egyszerűen csak önmaga teljes tömegének egy részét. Tanulmányunk során azonban emlékezetünkbe kell vésnünk, hogy a kauzális test nem az Én, hanem csak a felső mentális sík olyan anyaga, amely életre kelt, és ami kifejezi azokat a tulajdonságokat, amiket az Én megszerzett.
==========

Valójában az emberi aura, aminek meghatározott mérete van, ugyanaz, mint a kauzális test egy része, és ahogyan a kauzális test növekszik, ez a rész is nagyobbá válik, az embernek pedig nagyobb aurája lesz.
==========

Ezt az átlépést átmeneti ájulás vagy tudatvesztés kíséri, ami a tudat célpontjai eltűnésének szükségszerű eredménye, és ezt a magasabb tudat megjelenése követi. A tudat alacsonyabb világokhoz tartozó célpontjainak kiesését így a magasabb világban létező tudat célpontjainak megjelenése követi. Ez után az Én képes átalakítani a mentális testet saját magasztos gondolatainak megfelelően, és átitatni azt saját rezgéseivel. Képes azt formálni a sajátján túli síkok magasrendű víziói alapján, amikbe legemelkedettebb pillanataiban pillanthatott be, és így lefelé és kifelé át tud adni olyan gondolatokat, amelyekre a mentális test egyébként képtelen lenne válaszolni. Az ilyen gondolatok a lángész inspirációi, amik vakító fénnyel villannak be az elmébe, és megvilágítanak egy világot. Hasznos lehet itt megismételnünk annak lényegét, amit A mentális test-ben már elmondtunk, most azonban figyelmünket nem annyira az alsó agyi tudatra irányítva, inkább arra, ahogyan az Én működik a kauzális testben. A lángész, amely az Én sajátja, meglátja a dolgokat, ahelyett, hogy kiokoskodná azokat. A valódi intuíció az egyik jellemzője. Az alsó manasz, vagy az elme, amely az agyi szervezetben működik, elrendezi a megfigyelésekkel összegyűjtött tényeket, mérlegeli azokat, és következtetéseket von le belőlük. Következtetés útján működik, az indukció és a dedukció módszerét használva. Az intuíció azonban befelé látást, befelé tekintést jelent, ami olyan közvetlen és gyors folyamat, mint a fizikai látás. Az értelem szemeinek feladata a mentális síkon megjelenő igazság csalhatatlan felismerése.
==========

Nincs olyan Én, ami lényegi vagy eredeti esszenciájában és természetében különbözne egy másik Én-től. Ami az egyik halandót nagyszerű emberré teszi, a másikat pedig otromba, ostoba személlyé – úgy mondják –, a héj vagy burok minősége és felépítése, az agy és a test megfelelősége vagy nem megfelelősége arra, hogy átvigye és kifejezést adjon a valódi belső ember, az Én fényének.
==========

„Vedd észre, hogy a lángész minden megnyilvánulása – amikor erkölcsi tisztasággal jár együtt – az égi száműzött kétségtelen jelenlétét jelzi, az isteni Én-ét, akinek börtönőre te vagy, óh, anyag embere.” Az ilyen megnyilvánulások az Én előző életében vagy életeiben szerzett egyéni tapasztalatok felhalmozódásától függnek. Mert bár az Én lényegénél és természeténél fogva mindentudó, mégis még szüksége van a személyiségein keresztül szerzett, a földi dolgokkal kapcsolatos tapasztalatokra ahhoz, hogy a tapasztalatokból kivont gyümölcsöt alkalmazhassa azokra. A testetöltések hosszú során bizonyos hajlamok gyakorlásának végül valamelyik életben lángészként kell kicsúcsosodnia, egyik vagy másik irányban. A fentiekből világos, hogy az igazi lángész megnyilvánulásához az élet tisztasága alapvető feltétel. Fontos felismerni azt a szerepet, amit az Én a kauzális testben a külső tárgyakkal kapcsolatos felfogásunk kialakulásában játszik. Az idegszálak rezgései az agyban csupán benyomásokat hoznak létre, ezek osztályozása, összekapcsolása és elrendezése az Én munkája. Az elmén keresztül működő Én megkülönböztetése mindenre kiterjed, amit az érzékszervek átadnak az agynak. Ezenkívül ez a megkülönböztető képesség nem az elmében bennrejlő ösztön, ami kezdettől fogva tökéletes, hanem rengeteg korábbi tapasztalat összehasonlításának
==========

Ahogyan a fejlődés halad előre, a halál utáni életet irányító alapelv az, hogy az alsóbb szinteken, mind az asztrális, mind a mentális síkon eltöltött élet fokozatosan rövidül, míg a magasabb élet egyre hosszabbá és teljesebbé válik. Végül elérkezik az az idő, amikor a tudat egységessé válik, vagyis a magasabb és az alacsonyabb én-ek szétválaszthatatlanul egyesülnek, és az ember már nem képes magát gondolatai felhőjébe beburkolni, és kicsit sem félreérteni azt, amit a körülötte levő csodás mennyei világ egészén keresztül lát. Ekkor ismeri fel élete lehetőségeit, és ekkor először kezd igazán élni. De amikorra eléri ezeket a magasságokat, már rálépett az Ösvényre, és határozottan a kezébe veszi jövőbeli fejlődését. Csak amikor a tudat visszavonul az alsó testektől, és ismét az Én-ben összpontosul, akkor válnak ismeretté az elmúlt testesülés eredményei. Ekkor látható, milyen új tulajdonságokat szerzett fejlődésének ebben az adott kicsiny szakaszában. Ugyanekkor az életéről, mint egészről is kap egy futó pillantást, az Én-nek egy pillanatra a tisztább tudat villan fel, amelyben meglátja az éppen befejezett élet eredményeit, és valami arról, ami legközelebbi megszületése után következni fog. Erről a futó pillantásról nehezen mondhatjuk, hogy a következő testet öltés természetével kapcsolatos tudást hordozza magában, ha csak nem a leghomályosabb és legáltalánosabb értelemben. Kétségtelenül, az eljövendő élet fő célját megpillantja, és azt a meghatározott fejlődést is, amit abban szándékozik megtenni, de a látomás főként leckeként értékes, amit múltbeli tevékenységének karmikus eredménye szolgáltat.
==========
1832-36  | Hinzugefügt am Freitag, 30. Januar 2015 0.55 Uhr GMT+01:59

Amikor táplálékot veszünk magunkhoz és azt teljesen feldolgoztuk, a test újabb táplálékot követel és éhséget érez. Senkinek nem kell kényszerítenie az embert arra, hogy egyen, azért szerez táplálékot és eszi meg, mert ezt akarja. Hasonlóképpen az ember, amíg tökéletlen, amíg magába nem épített mindent, amit ez a világ adhat, és nem hasznosította azt teljes mértékben úgy, hogy már semmit nem akar ettől a világtól, addig mindig visszatér az újraszületésbe.
==========
Pos. 1848-71  | Hinzugefügt am Freitag, 30. Januar 2015 1.08 Uhr GMT+01:59

Amikor az ember mindent feldolgozott, amit begyűjtött, és önmaga részévé tette, utána trishnâ felébred, és arra serkenti, hogy új tapasztalatokat kezdjen keresni. Ez a szomjúság először külső tapasztalatokra irányul, és általában ebben az értelemben használják a trishnâ kifejezést. Van azonban egy másik és hevesebb szomjúság, amit jól kifejez a következő mondás: „Lelkem Isten után szomjazik, igen, az élő Isten után”. Ez a rész szomjúsága az egész után, amelyhez tartozik. Ha meggondoljuk, hogy a rész, ami az egészből eredt, sohasem veszíti el kapcsolatát azzal, akkor állandóan jelen van egy bizonyos visszahúzó erő, ami megpróbálja a részt visszahozni. A Szellem, ami isteni, nem talál állandó kielégülést az istenin kívül, ez az a kielégületlenség, ez az a keresés utáni vágy, aminek a gyökere trishnâ, és ami kivezeti az embert a devachan-ból, illetve tulajdonképpen bármilyen állapotból, amíg keresése célját el nem éri. Nagyon is lehetséges, hogy az ember bizonyos alsóbb típusú moksha-hoz jusson – átmeneti megszabaduláshoz az újraszületéstől. Így vannak Indiában bizonyos kevésbé fejlett jógik, akik tudatosan kiirtanak magukból minden vágyat, amik ehhez a világhoz tartoznak. Mivel megértették, hogy a világ mulandó, szinte semmi értelme sokat bajlódni azzal, hogy benne maradjanak, különösen, ha sok csalódásban és szenvedésben volt részük. Ilyenkor az ember eléri a vairâgya (nem-ragaszkodás) azon formáját, amit gyakorlatilag „mélyben izzó vairâgya-nak” neveznek, és ami nem vezet a teljes felszabaduláshoz, de részleges szabadulást eredményez. Ahogyan az egyik Upanishad leszögezi, az ember arra a világra születik, amelyre a vágyai vezetik. Ezért az, aki e világ iránt minden vágyat kiölt magában, eltávozik abból, és nem születik újra meg benne. Ekkor egy olyan loka-ba (világba) lép át, ami bár nem állandó, de ahol hosszú korszakokon keresztül megmaradhat. Sok ilyen világ van, ami gyakran egy sajátos isteni forma imádásával kapcsolatos, a meditáció sajátságos fajtáival kapcsolatos, és így tovább, és az ember beléphet ezek valamelyikébe, és szinte korlátlan ideig ott maradhat. Azok esetében, aki rendkívül nagymértékben átadták magukat a meditációnak, a vágy teljesen a meditáció tárgyára irányul. Ennek következtében a mentális világban tartózkodnak, ahová saját vágyuk vezette őket. Noha az ilyen emberek kivonják magukat e világ gondjai alól, végül vissza fognak térni vagy ebbe a világba, ha ez akkor még létezik, vagy egy ehhez hasonló világba, ahol felvehetik fejlődésük fonalát ott, ahol abbahagyták. Így a problémákat csak elhalasztják, ezért érdemesebbnek látszik elfogadni az előírt tervet. Mivel lehetséges a vágyak „megölése”, ezért írják elő az okkult tanítók helyette a vágyak átalakítását. Amit megölnek, az ismét feltámad, de ami átalakul, az örökre megváltozik. A fejlődés még nagyon tökéletlen állapotában levő ember, aki kiöli a vágyait, ugyanakkor megöli a magasabb fejlődés iránti minden lehetőségét is, mivel nincs mit átváltoztatnia. A vágy meghalt a jelen életre, ez annyit jelent, hogy az érzelmek és az elme minden magasabb életét is sikerült egy időre megölni.
==========
Markierung Pos. 1872-82  | Hinzugefügt am Freitag, 30. Januar 2015 1.13 Uhr GMT+01:59

A Csend hangjá-ban azt olvashatjuk, hogy a lélek „olyan pontokra vágyik, amelyek felfelé húzzák”. A vágyak kiölésével az ember csak átmenetileg szabadul meg az élet iránti vágyódástól. Ez a vágyakozás rejtetten ott marad, és a maga idejében elő fog jönni. Ha az ember, aki a fent leírt módon kiölte vágyait, teljesen átlagember, különleges erkölcsi vagy értelmi tulajdonságok nélkül, akkor, azt mondják, olyan állapotban fog maradni távol a világtól, amelyben egészen boldog lesz, de ahol nincs sem magának, sem senki másnak különösebb hasznára. Másrészt, ha az ember olyan, aki jelentős utat járt be az ösvényen, már eljuthatott a meditációban olyan szintre, ahol mentális képességei rendkívül értékesek. Akár még öntudatlanul is képes befolyásolni a világot, és így segíteni a mentális és spirituális energia hatalmas áramát, amelyet a Mesterek hoznak le a világért végzett munkájuk során. Ez az a tartály, amit a Nirmânakaya-k töltenek meg spirituális energiával. (Lásd: A mentális test) Az olyan ember, aki a szolgálat szellemével van tele, egy olyan világba lép át, ahol ebben az irányban dolgozhat. Ez a világ a kauzális test szintje körül van. Itt fog élni ténylegesen korszakokon át, kiárasztva összpontosított gondolatainak hullámait mások megsegítésére, és így ő is közreműködik a szellemi erő tartályának megtöltésében.
==========
 Markierung Pos. 1991-2001  | Hinzugefügt am Freitag, 30. Januar 2015 14.05 Uhr GMT+01:59

A jó gondolatok vagy jó cselekedetek természetes eredménye az, hogy fejlesztik magát az embert, fejlesztik eszközei tulajdonságait, felszínre hozzák benne a bátorság, szeretet, áhítat, stb. tulajdonságait. Így ezek a hatások magában az emberben és tudathordozóiban mutatkoznak meg, és nem a felhalmozott karma tömegében, amely rá vár. Ha azonban egy jó cselekedetet elméjében a jutalom gondolatával hajt végre, akkor az adott cselekedet jó karmája vele jön és elraktározódik a többi felhalmozottal együtt, amíg el nem jön az idő, hogy előjöhessen, és cselekvés formájában öltsön testet. Az ilyen jó karma természetesen ugyanolyan hatékonyan hozzáköti az embert a földhöz, mint a rossz karma, ennek következtében az ember, akinek a célja a valódi fejlődés, megtanulja, hogy minden cselekedetét úgy végezze, hogy közben egyáltalán nem gondol önmagára vagy tevékenysége eredményére. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy bárki is képes elkerülni akár jó, akár rossz cselekedetei eredményét, de meg tudja változtatni az eredmény jellegét. Ha teljesen megfeledkezik magáról, és a jó cselekedeteket teljes szívéből végzi, akkor az eredmény minden energiáját saját jelleme építésére küldi, és semmi sem marad, ami hozzákötné az alacsonyabb síkokhoz. Tény az, hogy minden esetben az ember azt kapja, amit akar, Krisztus szavaival: „Bizony mondom nektek, megkapják a maguk jutalmát”.
==========
Markierung Pos. 2156-64  | Hinzugefügt am Sonntag, 1. Februar 2015 13.01 Uhr GMT+01:59

Így a bölcs ember tisztában van azzal, hogy a valódi ember az Én, nem pedig a személyiség vagy a fizikai test, és megérti azt is, hogy csak az Én élete az, ami valóban számít, és hogy mindent, ami a testtel kapcsolatos, habozás nélkül alá kell rendelni a felsőbb érdekeknek. Felismeri, hogy ezt a földi életet azért kapta, hogy előrehaladjon, és hogy ez a haladás az egyedüli fontos dolog. Életének igazi célja képességeinek kibontakoztatása és jellemének fejlesztése. Felismeri, hogy ez a fejlődés a saját kezében van, és minél hamarább válik tökéletessé, annál boldogabb és hasznosabb lesz. A tapasztalat hamarosan megtanítja, hogy semmi sem lehet igazán jó neki, mint Én-nek, vagy bárkinek, ami nem jó mindenkinek, és így idővel megtanulja, hogy tökéletesen megfeledkezzen önmagáról, és csak azt kérje, ami az emberiségnek, mint egésznek a legjobb. Így az anyagba történő leszállás egész folyamatának a célja az Én fejlődése. Az Én pontosan azért ölti magára az anyag fátylait, mert ezeken keresztül képes felfogni olyan rezgéseket, amelyekre válaszolni tud, és így kibontakozhatnak szunnyadó tulajdonságai.
==========

- Markierung Pos. 2188-95  | Hinzugefügt am Sonntag, 1. Februar 2015 13.15 Uhr GMT+01:59

Az Én fizikai világba való lemerülését egy rövid, halandó életre a tengerbe halért lemerülő madárhoz is hasonlítják. A személyiségek a fáról lehullott levelekhez is hasonlók, ezek kívülről felveszik az anyagokat, hasznos anyagokká változtatják át, és értékes nedvekként adják át a fának, amikkel a fa táplálkozik. A levelek, miután kiszolgálták idejüket, elszáradnak és lehullnak, hogy a megfelelő időben ismét új levéltermés következzen. Ahogyan a búvár lemerül az óceán mélyére, hogy gyöngyöt keressen, úgy merül le az Én az élet óceánjának mélységeibe, hogy megkeresse a tapasztalat gyöngyeit. De nem marad itt sokáig, mert ez nem az ő saját eleme. Ismét felemelkedik saját légkörébe, lerázza a súlyosabb anyagot, amit maga mögött hagy. Ezért jól mondják, hogy a lélek elmenekült a földről, visszatért saját területére, mert hazája az istenek országa, míg a földi világban csak egy számkivetett és fogoly.
==========

- Markierung Pos. 2208-21  | Hinzugefügt am Sonntag, 1. Februar 2015 13.26 Uhr GMT+01:59

A színészhez hasonlóan az Én is kénytelen sok olyan szerepet eljátszani, ami gyakran ellentétes vele, de mint a méh, ami minden virágról gyűjti a mézet, az Én csak az erkölcsi tulajdonságok és a tudat nektárját gyűjti össze mindegyik földi személyiségéből, amelyeket magára kellett ölteni, amíg végül mindezeket a tulajdonságokat egyesíti, és olyan tökéletes lénnyé válik, akit néha Dhyan Chohan-nak neveznek. A Csend hangja15 „árnyékokként” beszél a személyiségekről, és a beavatásra jelöltet így figyelmezteti: „Légy kitartó, mint az, aki örökre megmarad. Árnyékaid élnek és eltűnnek, az, ami benned örökké élni fog, az, ami benned tud – mert az maga a tudás – nem múlandó életű: az ember az, aki volt, van és lesz, akinek végórája sohasem üt”. Így az Én, a halhatatlan gondolkodó korszakokon át türelmesen fáradozik munkáján, hogy az állati embert felfelé vezesse, amíg olyan szintre juttatja, hogy eggyé válhasson az Istenséggel. Lehet, hogy egy-egy életből csak kis töredéket nyer munkájához, mégis egy picit fejlettebb modell formálja meg a következő embert, minden testetöltésben némi haladást mutatva, bár a korai szinteken ez szinte észrevehetetlen is lehet. Lassan megvalósul az állati gyengítése és az emberi erősítése. E fejlődés bizonyos szintjén a személyiségek elkezdenek áttetszővé válni, válaszolni a Gondolkodótól eredő rezgésekre, és homályosan érezni, hogy valamivel többek, mint elkülönült életek, és valami maradandóhoz, halhatatlanhoz vannak hozzákötve. Lehet, hogy még nem egészen ismerik fel céljukat, de kezdenek megborzongni, megremegni az Én érintésére. Ez után a haladás már gyorsabbá válik, a fejlődés sebessége a későbbi szinteken rendkívüli módon megnövekszik.
==========
- Markierung Pos. 2250-68  | Hinzugefügt am Sonntag, 1. Februar 2015 13.52 Uhr GMT+01:59

Az Én minden mozdulata az alsóbb síkok felé egy hatalmas köríven történik. A személyiség korlátozott látásával a kör alsó ívének csak kis töredékét képes felfogni, és ezt is egyenes vonalnak tekinti, teljesen indokolatlan fontosságot tulajdonítva a kezdetének és a végének, míg a kör valódi fordulópontja végképpen elkerüli a figyelmét. Az Én nézőpontjából e kis töredék fizikai síkon való – általunk életnek hívott – létezésének korai szakasza során az Én kifelé irányuló energiája még erős, a középső szakaszában hétköznapi esetben az erő kezd kimerülni, és megkezdődik a nagy befelé áramlás. Mindazonáltal nincs hirtelen vagy heves változás, mivel ez nem sarokpont, hanem ugyanazon kör ívének része, ami pontosan megfelel a naptávol pillanatának egy bolygó Nap körüli keringése során. Mégis ez a valódi fordulópont a fejlődés e kis ciklusában, bár nekünk ezt semmi nem jelzi. Az ősi indiai életrendszerben ezt a pontot az ember földi létezésének grihastha vagy „családfő” időszaka végénél jelölték meg. Ebben az ősi rendszerben az ember életének első 21 évét a tanulásnak szentelte, a következő 21 évet pedig családfenntartói és családfői kötelességének teljesítésével töltötte el. De ez után, elérve életének közepét, feladta a földi ügyeket, és lemondott házáról és birtokáról, azokat átadta a fiának, és feleségével egy kis kunyhóba vonult vissza, ahol életének következő 21 évét pihenéssel, spirituális beszélgetéssel és meditációval töltötte. Ez után következett a negyedik szakasz, a tökéletes elkülönülés és kontempláció az őserdőben, ha ezt akarta. Mindebben az élet közepén volt az igazi fordulópont, és egyértelmű, hogy ez sokkal fontosabb pont, mint akár a fizikai születés, akár a halál, mert ez jelzi az Én kifelé áradó energiájának határát, úgymond a kilégzés megváltozását belégzéssé. Ettől a ponttól semmi másnak nem szabad lennie, csak az ember minden ereje állandó befelé húzódásának, figyelmét egyre inkább vissza kell vonnia a földi dolgoktól, és a felsőbb síkokra kell összpontosítania. Az ilyen megfontolások megértetik velünk, hogy milyen rendkívül rosszul illenek a valódi fejlődéshez a modern európai élet körülményei. A fejlődésnek ezen az ívén az a pont, amikor az ember leveti fizikai testét, nem különösen fontos pillanat, valójában egyáltalán nem annyira fontos, mint a következő változás, a halál az asztrális síkon, és megszületés a mennyei világban, vagy másképpen kifejezve a tudat átvitele az asztrális anyagból a mentális anyagba az említett állandó visszahúzódás folyamán.
==========
- Markierung Pos. 2554-64  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 12.38 Uhr GMT+01:59

Az átlagemberben állandó feszültség van az asztrális és a mentális test között, ráadásul egyik test sincs a legkevésbé sem összhangban az Én-nel, és nincs is felkészülve, hogy tudathordozó eszközeként dolgozzon. Amire szükség van, az a személyiség megtisztítása, és a közötte és az Én közötti csatornát meg kell nyitni, és ki kell tágítani. Amíg ez meg nem történik, a személyiség mindent és mindenkit a saját rendkívül korlátozott nézőpontjából lát. Az Én nem láthatja, hogy valójában mi történik, csak a személyiség eltorzított képét érzékeli, ami olyan, mint egy hibás lencséjű fényképezőgép, ami eltorzítja a fénysugarakat, és egy sérült film, ami a felvételt homályossá, elmosódottá és aránytalanná teszi. Ezért a legtöbb ember esetében az Én nem nyerhet semmi kielégítőt a személyiségtől, amíg az a mennyei világba nem kerül. Maga az Én meg tudja különböztetni az igazat a hamistól, felismeri az igazságot, amikor meglátja, és visszautasítja a hamisat. De általában, amikor letekint a személyiségbe, ott a következetlen gondolatformák olyan őrült összevisszaságát találja, hogy semmi határozottat nem tud felismerni. Lemondóan elfordul, és elhatározza, hogy megvárja a mennyei világ nyugalmát, mielőtt megpróbálná az igazságtöredékeket kicsipegetni ebből az értelmetlen káoszból.
==========
- Notiz Pos. 2564  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 12.38 Uhr GMT+01:59

Az átlagemberben állandó feszültség van az asztrális és a mentális test között, ráadásul egyik test sincs a legkevésbé sem összhangban az Én-nel, és nincs is felkészülve, hogy tudathordozó eszközeként dolgozzon. Amire szükség van, az a személyiség megtisztítása, és a közötte és az Én közötti csatornát meg kell nyitni, és ki kell tágítani. Amíg ez meg nem történik, a személyiség mindent és mindenkit a saját rendkívül korlátozott nézőpontjából lát. Az Én nem láthatja, hogy valójában mi történik, csak a személyiség eltorzított képét érzékeli, ami olyan, mint egy hibás lencséjű fényképezőgép, ami eltorzítja a fénysugarakat, és egy sérült film, ami a felvételt homályossá, elmosódottá és aránytalanná teszi. Ezért a legtöbb ember esetében az Én nem nyerhet semmi kielégítőt a személyiségtől, amíg az a mennyei világba nem kerül. Maga az Én meg tudja különböztetni az igazat a hamistól, felismeri az igazságot, amikor meglátja, és visszautasítja a hamisat. De általában, amikor letekint a személyiségbe, ott a következetlen gondolatformák olyan őrült összevisszaságát találja, hogy semmi határozottat nem tud felismerni. Lemondóan elfordul, és elhatározza, hogy megvárja a mennyei világ nyugalmát, mielőtt megpróbálná az igazságtöredékeket kicsipegetni ebből az értelmetlen káoszból.
==========
- Markierung Pos. 2593-99  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 12.52 Uhr GMT+01:59

Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy amíg az Én arra törekszik, hogy kizárja az anyagit és vegye fel a szellemit, addig a személyiség általános törekvése – legalábbis a korai szinteken – az, hogy kizárja a szellemit, és az anyagit vegye fel. Néha a tisztánlátó láthatja ezeket a hatásokat munka közben. Így egy adott napon észreveheti, hogy a személyiség egyik tulajdonsága sokkal élénkebbé válik, aminek nincs külső oka. Az ok gyakran abban fedezhető fel, ami magasabb szinten történik: az adott tulajdonság az Én-ben kap serkentést. Az ember azt tapasztalhatja például, hogy elárasztja a szeretet vagy az áhítat, és a fizikai síkon teljesen képtelen megmagyarázni, miért. Az ok általában az Én serkentése, vagy másrészt lehet, hogy az Én éppen valamilyen különleges érdeklődést kelt fel a személyiségben.
==========
- Notiz Pos. 2599  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 12.52 Uhr GMT+01:59

Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy amíg az Én arra törekszik, hogy kizárja az anyagit és vegye fel a szellemit, addig a személyiség általános törekvése – legalábbis a korai szinteken – az, hogy kizárja a szellemit, és az anyagit vegye fel. Néha a tisztánlátó láthatja ezeket a hatásokat munka közben. Így egy adott napon észreveheti, hogy a személyiség egyik tulajdonsága sokkal élénkebbé válik, aminek nincs külső oka. Az ok gyakran abban fedezhető fel, ami magasabb szinten történik: az adott tulajdonság az Én-ben kap serkentést. Az ember azt tapasztalhatja például, hogy elárasztja a szeretet vagy az áhítat, és a fizikai síkon teljesen képtelen megmagyarázni, miért. Az ok általában az Én serkentése, vagy másrészt lehet, hogy az Én éppen valamilyen különleges érdeklődést kelt fel a személyiségben.
==========
- Markierung Pos. 2610-39  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.07 Uhr GMT+01:59

A meditáció és a spirituális témák tanulmányozása ebben a földi életben kétségtelenül nagyon nagy különbséget jelent az Én életében, mivel a tudatosan végzett meditáció megnyitja a személyiség és az Én közötti csatornát, és nyitva is tartja azt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a fizikai meditáció nem közvetlenül az Én érdekében történik, hanem a különböző tudathordozó eszközök érdekében, hogy az Én csatornájává válhassanak. Tulajdonképpen a fizikai meditáció során az Én ugyanúgy tekint a személyiségre, mint bármikor máskor, általában némileg lenézően. Ezzel együtt a lejövő erő mindig az Én-é, mivel azonban csak egy kicsi rész, ezért hajlamos a dolgokat egyoldalúan megközelíteni. Az átlagember, aki nem veszi komolyan a spirituális dolgokat, csak egy, az Én-t a személyiséggel összekötő fonállal rendelkezik, valójában ez a csatorna gyakran olyan keskeny, hogy néha úgy látszik, szinte eliszaposodott. Néhány különleges alkalommal – mint például „megtérés” esetén – az erő áttörheti ezt a dugulást. Fejlettebb emberek esetében az Én és személyiség között bizonyos mértékben állandó áramlás van. E szempontok figyelembe vételével el kell jutnunk odáig, hogy semmiképpen sem lehet az Én-t pontosan megítélni a személyiségben történő megnyilvánulása alapján. Így például egy rendkívül gyakorlatias típusú Én sokkal többet mutathat a fizikai síkon, mint egy sokkal fejlettebb másik, akinek viszont az energiái történetesen szinte kizárólag a kauzális vagy a buddhikus síkokon összpontosulnak. Ezért azok az emberek, akik csakis a fizikai síkon való megjelenés alapján ítélnek, gyakran teljes tévedésben vannak, amikor mások viszonylagos fejlettségét becsülik fel. Az Én minden egymást követő leszállása az alsóbb síkokba annyira leírhatatlan korlátozás, hogy az ember, akivel itt, a fizikai síkon találkozunk, a legjobb esetben is csak egy töredék töredéke, és a valódi ember kifejezésére annyira alkalmatlan, hogy még a leghalványabban sem emlékeztet arra a tervre, hogy milyen lesz majd ez az ember a fejlődése végén. Amíg meg nem látjuk az Én-t, elképzelésünk sem lehet, valójában milyen nagyszerű is, milyen végtelenül bölcsebb és erősebb, mint a testet öltő lény. Valójában mindenki sokkalta jobb, mint valaha is látszik. A legnagyobb szent sem tudja soha teljesen kifejezni Én-jét, azon a magasabb síkon sokkal nagyobb szent, mint amekkora itt lenn valaha is lehet. De akármilyen nagyszerű is, nagyszerűségében még homályos, talán fogalmazhatunk így. Valójában három módszer létezik, amely szerint az Én fejlődhet, és befolyásolhatja az életet: (1) A tudós és a filozófus útja, ők nemcsak az alsó, hanem a felső elmét is fejlesztik, és így annak elvontabb és átfogóbb típusú gondolatai jelentős részben lejutnak a tudatukba. Ilyenek esetében a buddhikus tudat fejlődése majd később következik be. (2) A felsőbb érzelmek használatának módszere, mint a szeretet, az áhítat és az együttérzés. Így a buddhikus princípium nagymértékben felébred anélkül, hogy a közbeeső kauzális test különösebben fejlődne. Mindazonáltal ez hatással lesz a kauzális testre is, mivel minden buddhikus fejlődés nagyon erőteljesen visszahat a kauzális testre. Ezek az emberek nem fejlesztenek ki szükségszerűen egy buddhikus eszközt, amelyben állandóan élni képesek, viszont a magasabb érzelmek használata kétségkívül rezgéseket ébreszt a buddhikus anyagban. Ezért a még meg nem formált buddhikus anyagban mozgolódás történik, és így abból sok rezgés árad le, és az asztrális test fölött lebeg. Így az ember jelentős mennyiségű befolyást kaphat a buddhikus síkról, még mielőtt ez az eszköze teljesen kifejlődne. (3) Ez a módszer érthetetlenebb a többinél. Ennek során az akarat lép működésbe, és a fizikai test visszahat valahogyan az âtmikus anyagra. Nagyon keveset tudunk a működéséről. A legtöbb tanuló módszere az áhítaton és embertársaink iránti erős együttérzésen keresztül vezető út.
==========
- Markierung Pos. 2642-45  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.11 Uhr GMT+01:59

Az átlagembernél az Én töredéke úgymond lehelyeződik, és gondoskodik magáról, bár nincs teljesen elvágva az Én-től. Az említett magasabb fejlettségi szinten azonban a kettő között állandó kommunikáció van a csatornán keresztül. Ezért az Én vissza tud húzódni, amikor csak akar, és a valódi ember nagyon szegényes képviseletét hagyhatja hátra. Látjuk tehát, hogy az alsó én és a felső Én közötti viszony nagyon változatos lehet különböző emberek és a fejlődés különböző szintjei esetében.
==========
- Markierung Pos. 2660-63  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.23 Uhr GMT+01:59

Amint az ember gondolatainak nagyobb részét magasabb dolgok felé kezdi irányítani – más szavakkal, amikor valóban elkezd élni – az Én valószínűleg több figyelmet fog rá fordítani. Az Én jól tudja, hogy a fejlődéshez szükséges bizonyos dolgokat csak személyiségén keresztül szerezheti meg, annak mentális, asztrális és fizikai testeiben. Ezért tudja, hogy bizonyos időt szentelni kell neki, kézbe kell vennie, és irányítása alá kell vonnia.
==========
 Notiz Pos. 2663  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.23 Uhr GMT+01:59

Amint az ember gondolatainak nagyobb részét magasabb dolgok felé kezdi irányítani – más szavakkal, amikor valóban elkezd élni – az Én valószínűleg több figyelmet fog rá fordítani. Az Én jól tudja, hogy a fejlődéshez szükséges bizonyos dolgokat csak személyiségén keresztül szerezheti meg, annak mentális, asztrális és fizikai testeiben. Ezért tudja, hogy bizonyos időt szentelni kell neki, kézbe kell vennie, és irányítása alá kell vonnia.
==========
 Markierung Pos. 2664-69  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.25 Uhr GMT+01:59

Ha megnézünk sok, körülöttünk lévő személyiséget, fizikai testeik tele vannak gyógyszerekkel és mérgekkel, asztrális testeik bűzlenek a mohóságtól és érzékiségtől, mentális testüket a pénzszerzésen kívül semmi más nem érdekli, talán még a sport, de annak is a durvább változatai. Nem nehéz megérteni, hogy az Én, aki ezeket fennköltebb magasságából szemléli, miért dönthet úgy, hogy komoly erőfeszítését egy másik testetöltésre halasztja el abban a reményben, hogy az eszközök következő sorozata talán fogékonyabb lesz befolyására, mint ez a mostani, amit rémülettel szemlél. El tudjuk képzelni, hogy azt mondhatja magának: „Ezzel semmit nem tudok kezdeni.
==========
- Markierung Pos. 2731-42  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.47 Uhr GMT+01:59

A tanítvány jól teszi, ha követi a Világosság az Ösvényen-ben kapott tanácsot: figyeld az Én-t, hadd küzdjön rajtad keresztül, de ugyanakkor mindig emlékezz arra, hogy te vagy az Én. Ezért azonosítsd magad vele, és hagyd, hogy az alsó helyet adjon a felsőnek. Még ha sokszor el is bukik, nincs ok arra, hogy elkedvetlenedjen, mivel minden sikertelenség egyúttal siker is bizonyos mértékben, mivel a sikertelenségekből tanulunk, és így bölcsebbek vagyunk a legközelebbi probléma megoldásakor. Senki nem várja el tőlünk, hogy mindig sikeresek legyünk, csak azt, hogy mindig tegyük meg, ami tőlünk telik. Másfelől emlékeznünk kell arra, hogy az Én azért kapcsolódik össze a személyiséggel, mert életszerű tapasztalatok iránti éhség vagy szomjúság (trishnâ) gyötörte. Amint fejlődik, az éhség lassanként csökken, és néha, amikor fejlettebb és érzékenyebbé válik saját síkja örömeire és tevékenységeire, a másik végletbe esik, elhanyagolja személyiségét, amint a karma szorításában vergődik, és olyan állapotba süllyed, amely tele van szomorúsággal vagy unalommal az Én számára, mert érzi, hogy már kinőtte azokat. A szomjúság e csökkenése akkor következik be, amint kifejlesztette a személyiségét. Amikor eléri a teljes tudatosságot az asztrális síkon, a fizikai sík az előbbivel összehasonlítva unalmassá kezd válni, és amikor eléri az alsó mentális világot, az asztrálist fogja sötétnek és lehangolónak találni, és mind a négy alsó szint elveszti vonzerejét, amikor elkezdi élvezni a kauzális test még sokkal élőbb és ragyogóbb életét.
==========
- Notiz Pos. 2742  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.47 Uhr GMT+01:59

A tanítvány jól teszi, ha követi a Világosság az Ösvényen-ben kapott tanácsot: figyeld az Én-t, hadd küzdjön rajtad keresztül, de ugyanakkor mindig emlékezz arra, hogy te vagy az Én. Ezért azonosítsd magad vele, és hagyd, hogy az alsó helyet adjon a felsőnek. Még ha sokszor el is bukik, nincs ok arra, hogy elkedvetlenedjen, mivel minden sikertelenség egyúttal siker is bizonyos mértékben, mivel a sikertelenségekből tanulunk, és így bölcsebbek vagyunk a legközelebbi probléma megoldásakor. Senki nem várja el tőlünk, hogy mindig sikeresek legyünk, csak azt, hogy mindig tegyük meg, ami tőlünk telik. Másfelől emlékeznünk kell arra, hogy az Én azért kapcsolódik össze a személyiséggel, mert életszerű tapasztalatok iránti éhség vagy szomjúság (trishnâ) gyötörte. Amint fejlődik, az éhség lassanként csökken, és néha, amikor fejlettebb és érzékenyebbé válik saját síkja örömeire és tevékenységeire, a másik végletbe esik, elhanyagolja személyiségét, amint a karma szorításában vergődik, és olyan állapotba süllyed, amely tele van szomorúsággal vagy unalommal az Én számára, mert érzi, hogy már kinőtte azokat. A szomjúság e csökkenése akkor következik be, amint kifejlesztette a személyiségét. Amikor eléri a teljes tudatosságot az asztrális síkon, a fizikai sík az előbbivel összehasonlítva unalmassá kezd válni, és amikor eléri az alsó mentális világot, az asztrálist fogja sötétnek és lehangolónak találni, és mind a négy alsó szint elveszti vonzerejét, amikor elkezdi élvezni a kauzális test még sokkal élőbb és ragyogóbb életét.
==========
- Markierung Pos. 2757-67  | Hinzugefügt am Montag, 2. Februar 2015 13.54 Uhr GMT+01:59

Soha nem szabad megengednünk a gondolatképek kívülről történő ösztönzését, ehelyett, amikor gondolatképeket teremtünk, azokat az Én-nek kell megteremtenie szándékos és öntudatos tevékenységgel. Nagy veszély rejlik a fegyelmezetlen képzeletben. Ha nem lenne képzelet, a vágy külső tárgyainak nem lenne hatalma felettünk. Az Én-nek ezért meg kell szereznie a teljes irányítást a képzelet felett, és csak olyan irányban engedni meg neki, hogy betöltse feladatát, amelyet ő elhatároz. A nem ellenőrzött képzelet erőteljes tényezőként működik az akarat aláásásában és gyengítésében. Nagyon is gyakran, miután valamilyen elhatározásra jutottunk, megengedjük a képzeletnek, hogy az elhatározás kellemetlen aspektusaival foglalkozzon, amíg végül az olyan kellemetlennek fog feltűnni, hogy a megvalósítás gondolatát végleg feladjuk. Shakespeare mély pszichológiai igazságot tárt fel, amikor Hamlettel ezt mondatja: „az elhatározás eredeti színe elsápad a fakó észjárással”. E szerencsétlen szokás gyógyszere nyilvánvaló: az akaratot és a figyelmet semmiképpen sem szabad a nehézségekre vagy a kellemetlenségekre összpontosítani, amelyekről elképzeljük, hogy érni fognak bennünket, hanem csak az elvégzendő feladatra. „Bátorítsuk magunkat állandó megerősítésekkel” – mondta Emerson.
==========
- Markierung Pos. 2878-89  | Hinzugefügt am Dienstag, 3. Februar 2015 10.39 Uhr GMT+01:59

Az élet kétféle módon tanít bennünket, azzal az oktatással, amit a világtól kapunk, és az intuícióval, ami a belső Én munkája. Amint az ember fejlődik, intuíciója is növekszik, és a korábbinál kevésbé függ a világtól kapott tanításoktól. Más módon azt mondhatjuk, hogy az az ember, aki használja a belső képességeit, sokkal többet tanulhat egy kicsi tapasztalásból, mint a másik ember egy jókora adagból. Intuitív értelme tevékenységének következtében a fejlett ember képes meglátni még a kicsi dolgok nagy jelentőségét is, a fejletlen elme azonban tele van kíváncsisággal. Mohón ráveti magát az újdonságra, és mivel nem jó a gondolkodásban, hamarosan kimeríti a közönséges dolgok nyilvánvaló jelentősége. Ez az az elme, amelyik vallásos tapasztalásaival kapcsolatban csodákat követel, mivel vak arra a számtalan csodára, ami állandóan körbeveszi. Amit a lelkiismeret parancsának nevezünk, az felülről jön, és általában az Én tudását képviseli az adott témában. De itt bizonyos óvatosságra van szükség. Az Én maga is még csak részben fejlett. Tudása bármely adott témában meglehetősen csekély is lehet, sőt talán pontatlan, és csak a rendelkezésére álló ismeretekből tud következtetni. Emiatt az embert lelkiismerete gyakran félrevezeti, mert egy fiatal és csak kevés tudással rendelkező Én is képes rákényszeríteni akaratát a személyiségre. De általános szabály az, hogy a fejletlen Én képességében az is fejletlen, hogy rákényszerítse akaratát alsó eszközeire, és talán ez jól is van így.
==========
- Markierung Pos. 2912-53  | Hinzugefügt am Dienstag, 3. Februar 2015 11.00 Uhr GMT+01:59

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Én mindig felfelé törekszik, és megpróbál megszabadulni az alsó síkoktól, igyekszik ledobni magáról azokat a terheket, amelyek megakadályozzák felfelé haladását. Például nem akar bajlódni azzal, hogy a test életfunkcióiról gondoskodjon, és a szervezetre csak akkor fordítja figyelmét, amikor valami elromlik benne. Ahogyan korábban elmondtuk, minden ilyen működés felhasználható, de nem mindig éri meg a fáradságot. Ellenkezőleg, minél többet tudunk erre az automatizmusra rábízni, annál jobb, mert minél kevesebbet kell használnunk az éber tudatot olyan dolgokra, amelyek állandóan ismétlődnek, annál többet fogunk olyan dolgokkal foglalkozni, amelyekhez valóban szükség van a figyelemre, és valószínűleg sokkalta fontosabbak, legalábbis az Én szempontjából. Előfordulhat, hogy az emberen eluralkodik egy rögeszme, ami bizonyos esetekben elmebajt okoz, más esetben pedig a szent vagy a mártír rendíthetetlen áhítatát vagy eltökéltségét eredményezi. E kétféle esetcsoportnak eltérő lélektani okai vannak, amit a továbbiakban megvizsgálunk. Az őrületet jelentő rögeszme olyan elképzelés, amit az Én a szimpatikus idegrendszernek adott át, és így az a „tudatalatti” részévé vált. Ez lehet egy elmúlt hangulat vagy elgondolás, amin az Én már túlnőtt, vagy egy elfelejtett tény, ami hirtelen újra előjön, különválva a sajátságos környezetétől, vagy két nem összeillő elképzelés összekötése, stb. Számtalan ilyen elképzelés van, amellyel az Én-nek dolga volt a múltban, és amit teljesen még nem vetett ki a tudat mechanikus működéséből, és így azok ott vesztegelnek, bár maga az Én túlnőtt rajtuk. Mindaddig, amíg a tudat mechanikus működésének bármely része válaszolni tud rájuk, ezek az elképzelések a tudat láthatára, vagy „küszöbe” fölé emelkedhetnek. Amikor egy ilyen eszme minden ok és ésszerűség nélkül, rohamszerűen, a múlt minden szenvedélyes erejével felbukkan, lerombolja azt a finomabb szerkezetet, amelyet az Én felsőbb céljaira kifejlesztett. Mert az ilyen eszmék, amelyekről szó van, erősebbek a fizikai síkon, mint azok, amiket közönséges mentális eszméknek nevezünk, mivel, lévén rezgéseik lassúbbak és durvábbak, a sűrűbb anyagban több eredményt hoznak létre. Például a fizikai testre sokkal könnyebb hatni valamilyen durva érzelem fellobbanásával, mint egy filozófus finom érvelésével. Kijelenthetjük tehát, hogy az elmebeteg rögeszméje általában olyan eszme, amely nyomot hagyott a szimpatikus idegrendszerben, és ami a központi idegrendszer valamilyen zavara vagy gyengülése következtében be tud tolakodni a tudatba. Ez alulról származik. A szentek vagy a mártírok rögeszméje teljesen különböző dolog. Ez magától az Én-től jön le, aki arra törekszik, hogy saját magasztosabb érzelmeit és szélesebb körű tudását belevésse a fizikai agyba. Az Én, aki a felső síkokon messzebbre lát, mint a fizikai burkában, igyekszik saját akaratát, saját magasabb és nemesebb iránti vágyát belevésni ebbe a fizikai burokba. Ez mindent legyőző erővel érkezik, nem tudja elnyerni az értelem jóváhagyását, mert az agy még nem kész arra, hogy a magasabb tudás, a mélyebb látomás és az intuíció irányvonalát megértse. De ez leárad az Én erejével a számára előkészített testbe, és így uralkodó erőként előtérbe kerül, hősies cselekedetekre, a mártíromságra és a szentségre vezetve az embert. Az ilyen a rögeszmék az előző típustól eltérően nem alulról jönnek, hanem felülről, nem a tudatalattiból, hanem a tudatfölöttiből. Ahogyan A mentális test-ben elmondtuk, nem kell visszariadnunk attól a ténytől, hogy a lángészhez gyakran valamilyen pszichológiai bizonytalanság kapcsolódik, amit az a mondás, hogy a lángész rokon az őrülttel, és Lombrosonak és másoknak az a kijelentése fejez ki, hogy sok szent idegbeteg volt. Minél érzékenyebb a szervezet, annál könnyebben lehet azt túlfeszíteni, vagy annál könnyebben borul fel. Ezért néha igaz az, hogy a lángész vagy a szent túlságos labilitása az inspirációjuk igazi feltétele, mivel a normális agy még nem eléggé fejlett, nem eléggé kifinomult ahhoz, hogy válaszoljon a felső tudattól jövő finom hullámokra. Így ezek az impulzusok, amiket a lángész sugallatainak tekintünk, a tudatfelettiből jönnek le, magából az Én birodalmából. A felső tudatból eredő ezen inspirációk nemcsak agyi labilitást okoznak néha, hanem – mint jól ismert – gyakran társulnak az erkölcsi magatartás nagymértékű rendellenességeivel is. Ennek oka nagyon érdekes és fontos. Amikor bármilyen erő lejön egy magasabb síkról egy alacsonyabbra, átalakuláson megy keresztül abban az eszközben, ahová lejön. Az eszköz természetének megfelelő lesz az adott erő átalakulása. Az erő egy részét megváltoztatja az eszköz, amelyben szerepet játszik, az energia olyan formájává, amilyenre az eszköz leginkább alkalmas. Ezért például, ha egy szervezet hajlamos szexuális izgalomra, a lángész erejének leáradása rendkívüli mértékben megnöveli a szexuális erőt, mégpedig azzal a részével, ami vitalitássá alakul át. Itt megemlíthetjük példaként ezen alapelv működésére, hogy a harmadik fajban a spirituális élet leáradása az állati ember csatornáiba olyan hihetetlen mértékben megnövelte állati erőit, hogy muszáj volt az Elme Fiainak a segítségére sietnie, különben az emberiség elmerült volna a legaljasabb állati kicsapongásban, és a spirituális élet valódi ereje növelte volna a lealjasodásba merülés mélységét. A lecke, amit itt meg kell tanulni, világosan az, hogy mielőtt még lehívjuk a magasabb erőket, mindennél fontosabb előbb megtisztítani az alsó természetet. Buddha tanítása szerint az első szabály: „Ne tégy rosszat”.
==========
o- Markierung Pos. 2956-58  | Hinzugefügt am Dienstag, 3. Februar 2015 11.02 Uhr GMT+01:59

„Öld ki vágyaidat, Lanoo, tedd erőtlenné vétkeidet, mielőtt az első lépést a komoly úton megtennéd.” „Fojtsd meg bűneidet, örökre némítsd el őket, mielőtt a hágcsóra emelnéd lábadat.” „Hallgattasd el gondolataidat, és egész figyelmedet fordítsd Mesteredre, akit még nem látsz, de akinek jelenlétét érzed.”
==========
- Markierung Pos. 2990-94  | Hinzugefügt am Dienstag, 3. Februar 2015 11.14 Uhr GMT+01:59

Ha az ember bizonyossággal és pontosan meg akarja hallani a „lelkiismeret hangját”, akkor csendben kell lennie, a külső embert nem ingathatja meg semmilyen külső dolog, az élet hullámverésének nagy moraja, ami rátámad, de a lágyabb hullámok finom mormolása sem. Meg kell tanulnia nagyon csendben lenni, hogy ne legyenek se vágyai, se ellenszenvei. Ritka esetektől eltekintve, amikor ez a hang szokatlanul erős, csak amikor a személyes vágyak és ellenszenvek megszűnnek, amikor a külső világ hangja már nem irányítja, az ember akkor hallja meg a belső hangot, aminek tévedhetetlen vezetőjévé kell válnia.
==========
- Markierung Pos. 3259-73  | Hinzugefügt am Mittwoch, 4. Februar 2015 13.20 Uhr GMT+01:59

Ezzel együtt igaz az, hogy minden atom tartalmazza a feljegyzéseket, vagy talán rendelkezik azzal a képességgel, hogy a tisztánlátót kapcsolatba hozza a feljegyzéssel, mindazzal, ami valaha is látókörén belül megtörtént. Tulajdonképpen e jelenségnek köszönhető, hogy a pszichometria lehetséges. Ehhez azonban egy nagyon érdekes korlátozás tartozik, az, hogy amit az átlagos pszichometrizáló ennek segítségével lát, csak annyi, amit akkor látott volna, ha azon a ponton állt volna, ahonnan a pszichometrizált tárgyat vették. Például, ha egy ember egy kavicsot pszichometrizál, ami korszakok óta egy völgyben fekszik, akkor csak azt fogja látni, ami e korszakok alatt a völgyben történt. Látóköre a környező hegyekre korlátozódik, ugyanúgy, mintha ő állt volna korszakokon keresztül ott, ahol a kavics van, és szemtanúja lenne az ottani dolgoknak. Van azonban a pszichometrikus képességnek egy kiterjesztése, amivel az ember megláthatja drámája színészeinek gondolatait és érzéseit, mint ahogyan a fizikai testüket is. Létezik egy másik kiterjesztés is, amellyel – miután először elhelyezte magát az adott völgyben – azt a további tevékenységek kiindulópontjává teheti, és így átmehet a környező hegyeken, és megláthatja, mi van azokon túl, és azt is megláthatja, mi történt, amióta a követ helyéről eltávolították, sőt még bizonyos fokig azt is, mi történt, mielőtt a kő a helyére került. De az az ember, aki mindezt meg tudja csinálni, hamarosan képes lesz mindezt a kő nélkül is megtenni. Amikor a kauzális test érzékeit használjuk, láthatóvá válik, hogy minden tárgy a múlt képeit adja ki magából. Már láttuk, hogy amint a belső képességek kifejlődnek, az élet folytonossá válik. Nemcsak az Én öntudata válik elérhetővé, hanem visszafelé is lehet haladni, egészen az állati csoportlélekig is, és állati szemmel szemlélni az akkor létezett világot. A látásmód azonban – mint mondják – annyira különböző, hogy ezt leírni lehetetlen.
==========
- Markierung Pos. 3298-3301  | Hinzugefügt am Mittwoch, 4. Februar 2015 13.28 Uhr GMT+01:59

Úgy tűnik, állandó szabály az, hogy aki az egyik életében elfogadott okkult igazságot, azzal a következő életében mindig kapcsolatba kerül, és így feléleszti alvó emlékezetét. Talán azt is mondhatnánk, hogy az igazság újra megtalálásának lehetősége annak a közvetlen karmája, hogy elfogadjuk azt, és előző testetöltésünkben őszintén megpróbáltunk aszerint élni.
==========
- Markierung Pos. 3303-40  | Hinzugefügt am Mittwoch, 4. Februar 2015 13.41 Uhr GMT+01:59

Attól a pillanattól kezdve, ahogy az ego kitör a csoportlélekből, és elkezdi elkülönült létezését emberi lényként, tudatos lénnyé válik, de a tudatosság rendkívül bizonytalan természetű. A felső mentális világ erői anélkül mennek át rajta, hogy gyakorlati hatást tennének rá, mivel csak nagyon kevés ilyen finom rezgésre tud válaszolni. Az egyedüli fizikai érzékelés, amihez ezt az állapotot egyáltalán hasonlíthatjuk, néhány embernél esetenként a reggeli ébredés pillanatában következik be. Van egy állapot, az alvás és az ébrenlét közötti átmenet, amikor az ember boldogan tudatában van saját létezésének, de nincs tudatában az őt körülvevő tárgyaknak, és nem is képes még megmozdulni. Valójában néha tudja, hogy bármilyen mozdulat megtörné a boldogság varázsát, és lehozná a hétköznapi ébrenlét világába, és így arra törekszik, hogy nyugodtan maradjon, ameddig csak lehetséges. Ez az állapot, amely a létezés és a nagyfokú boldogság tudatossága, nagymértékben emlékeztet az átlagember felső mentális síkon levő Én-jének állapotára. Ahogyan korábban már láttuk, teljességében csak abban a rövid időszakban összpontosul ott, ami az egyik devachanban töltött élet vége és a következő testetöltésbe való leszállásának kezdete között telik el. E rövid időszak alatt röpke bepillantást nyer múltjába és jövőjébe, a visszatekintés és előretekintés felvillanását, és hosszú időszakokon keresztül ezek a felvillanások a teljes ébrenlét egyedüli pillanatai, majd e rövidke ébrenlét után ismét mély álomba merül. Ahogyan láttuk, a tökéletesebb megnyilvánulásra irányuló vágya, és az a vágya, hogy teljesebben élőnek érezze magát, azok, amelyek arra ösztönzik, hogy erőfeszítést tegyen a testetöltésre. Dzyan könyvé-nek egyik stanzája azt mondja, hogy „Azok, akik csak egy szikrát kaptak, tudás nélkül maradtak: a szikra pislákolt”. H.P. Blavatsky ezután elmagyarázza, hogy „azok, akik csak egy szikrát kaptak, alkotják az átlag emberiséget, akinek értelmét a jelenlegi manvantarai fejlődésben kell megszereznie.” (A Titkos Tanítás, Antropogenézis, VII. stanza.) A legtöbb ember esetében a szikra még csak pislákol, és hosszú korszakok fognak még eltelni, mielőtt lassú növekedése elvezet az állandó és ragyogó láng állapotához. Az átlagember kauzális teste eddig szinte még semminek nincs tudatában, ami rajta kívül van a saját síkján. Az Én-ek óriási többsége csak álmatagon féltudatos, bár néhányuk még mindig a színtelen hártya állapotában van. A többség még nem eléggé határozott ahhoz még a rendelkezésére álló tudatban sem, hogy megértse a fejlődés célját vagy törvényeit, amelynek részese. Bár az átlagos Én még álomszerű állapotban van, bizonyos mértékig mégis képes fizikai élete során éberen beborítani a személyiséget, és egy kevés erőfeszítést tenni. A kauzális testében levő átlagos Én-t a tojásban lévő csirkéhez lehet hasonlítani. A csirke egyáltalán nincs tudatában a hőforrásnak, ami ettől függetlenül serkenti növekedését. Amikor egy Én eléri azt az állapotot, ahol áttöri héját és képessé válik valamilyen válaszra, az egész folyamat másfajta formát ölt, és rendkívül felgyorsul. A felébredés folyamatát nagymértékben segítik a Bölcsesség Mesterei, akik a napfényhez hasonlóan árasztják ki spirituális erejüket, és elárasztják vele az egész síkot, és bizonyos mértékig mindenre befolyással vannak, ami hatósugarukon belül van. Ahogyan a XII. fejezetben említettük, még az alsó mentális síkon lévő állati csoportlelkeket is rendkívül befolyásolja és segíti ez a hatás. A mentális sík az, ahol a Mesterek legfontosabb munkájának nagy része végbemegy, ez még inkább igaz a kauzális síkra, ahol az egyéniségre, vagy az Én-re közvetlenül hatni lehet. Ez az a sík, ahonnan a legnagyszerűbb szellemi befolyásokkal beszórják a gondolat világát, innen ösztönzik a különféle nagyszerű és jótékony hatású mozgalmakat. Innen osztják szét a spirituális erő nagy részét, amely a Nirmânakayák dicsőséges önfeláldozása eredményeként árad ki. Innen kapják a közvetlen tanításokat azok a tanítványok is, akik eléggé fejlettek ahhoz, hogy ily módon befogadhassák, mivel innen sokkal könnyebben és tökéletesebben lehet átadni, mint az alsó síkokon. A fejlett embernél az Én teljesen felébredt. Az idők során az Én felfedezi, hogy nagyon sok dolog van, amit megtehet, és amikor ez megtörténik, olyan állapotba emelkedhet, amelyben meghatározott élete van a saját síkján, bár sok esetben még mindig csak álmatag. Az átlagember Én-je – ahogyan láttuk – leginkább növényi tudatossággal vagy élettel rendelkezik, és úgy tűnik, éppen csak hogy tudatában van más Én-ek létezésének. Amint azonban az Én megfelelően fejletté válik, nemcsak hogy más Én-eknek is segíthet, hanem saját életét is éli egyenrangú társai között, a hatalmas Arupa dévák és a többi ragyogó angyal között. A fiatal Én valószínűleg még csak ébredezik minderre a dicsőséges életre, mint ahogyan a karon ülő csecsemő kevéssé érdeklődik az őt körülvevő világról, de ahogyan tudata fokozatosan kibontakozik, ráébred minderre a pompára, és elbűvöli annak élénksége és szépsége.
==========
- Markierung Pos. 3341-47  | Hinzugefügt am Mittwoch, 4. Februar 2015 13.44 Uhr GMT+01:59

Az Én élete saját síkján minden képzeletet felülmúlóan dicsőségesebb, mint ami a személyiség számára lehetséges. Ha az ember el tudna képzelni a világ nagyszerű embereiből álló közösséget – művészek, költők, tudósok, sőt, maguk a Mesterek is –, és kiegészítené azzal, hogy ennek megértése lehetetlen itt lenn, akkor kezdene valami elképzelése kialakulni arról, milyen is az Én élete. A személyiség természetesen nem tudja, mit csinál az Én, hacsak a személyiség és az Én már nem egyesültek. Így az Én már ismerheti a Mestert, míg a személyiség nem. Az Én-nek saját síkján sokáig kell teljesen tudatosnak és aktívnak lennie, mielőtt bármilyen tudás a létezésről le tudna jönni a fizikai életébe.
- Markierung Pos. 3581-96  | Hinzugefügt am Donnerstag, 5. Februar 2015 13.28 Uhr GMT+01:59

Ha az ember, amikor egy másik embernek segít, tökéletes egységet érez a másikkal, akkor tevékenységének eredményét csak a buddhikus síkon kapja meg, nem pedig az alsóbb síkok valamelyikén. Egy másik észben tartandó érdekes tényező az, hogy mindig van egy általános karma, ami egy osztályhoz vagy egy nemzethez tartozik, és azon belül minden egyén bizonyos mértékben felelős az egész közösség tevékenységéért. Így például egy papnak bizonyos felelőssége van mindazért, ami az egyházközségen belül történik, még akkor is, ha azt személyesen nem hagyta jóvá. Az az egyszerű tevékenység, hogy önmagunkat a buddhikus eszközbe összpontosítjuk, azt eredményezi, hogy a kauzális test eltűnik. Amint azonban a tudat ismét leszáll a felső mentális síkra, a kauzális test újra megjelenik. Nem ugyanaz, ami korábban volt, mert a részecskéi szétszóródtak, ettől eltekintve mindenféle módon pontosan ugyanannak a testnek látszik. A buddhikus síkon a legvékonyabb fonal, amit el tudunk képzelni, jelképezi az átlagembert. Amint elkezd rendszeresen gondolkodni magasabb dolgokon, és figyelmét feléjük fordítja, a fonal elkezd vastagodni. Egyre inkább olyanná válik, mint egy kábel, még később már egy tölcsérnek látszik a tisztánlátók számára, felül kiszélesedik, és lejön a kauzális testbe. A továbbiakban a kauzális testet megnövelik a beáradó erők, a tölcsér pedig sokkal nagyobbá válik, mind a tetejénél, mind az aljánál kiszélesedik. Az első beavatásnál (sokak esetében ennek megtapasztalása még korábban megtörténik) az ember, ahogyan láttuk, elhagyja a kauzális testet, és belemerül a buddhikus világba. Amikor ez történik, a tölcsér átalakul gömbbé. Ezen a szinten természetesen több dimenzió létezik, így a jelenséget nem lehet teljességében leírni, csak azt, milyennek látszik annak, aki képes az meglátni. Abból a megközelítésből, amit az imént elmondtunk, vagyis hogy nincs kényszer a kauzális test újraformálására, az következik, hogy a beavatott számára az adeptusi szint eléréséig hátralevő időben egyáltalán nem szükséges leszállni a fizikai síkra, ezért nem ölt olyan formában testet, mint amit mi értünk általában testetöltésen.
==========
- Markierung Pos. 3596-3614  | Hinzugefügt am Donnerstag, 5. Februar 2015 13.34 Uhr GMT+01:59

A buddhikus tudat lehetővé teszi, hogy az ember felismerje az Egyetlen Tudatot, ami mindent áthat, és valójában az Istenség Egyetlen Tudata. Az ilyen felismerés megadja a legvégső biztonság és bizalom érzését, az elképzelhető legnagyobb ösztönzést és serkentést. Az is lehet, hogy először riasztó érzés, mert az ember úgy érezheti, hogy elveszíti önmagát. Erről természetesen szó sincs. Krisztus azt mondta: „Aki elveszíti az életét Énértem, megtalálja azt.” Krisztus a buddhikus princípiumot jelképezi, és azt mondja: „Az, aki Énértem – vagyis a belül lévő Krisztus kifejlesztéséért – félreteszi a kauzális eszközét, amelyben olyan sokáig élt, megtalálja önmagát, megtalál egy sokkal nagyszerűbb és magasabb rendű életet”. Ennek megtételéhez kell némi bátorság, és először megdöbbentő tapasztalat, hogy az ember teljesen a buddhikus eszközében van, és azt találja, hogy a kauzális teste, amitől évezredeken keresztül függött, most eltűnt. Amikor azonban eljön ez a tapasztalás, az ember teljes bizonyossággal tudni fogja, hogy az ÉN egy. Ezt az ismeretet nem lehet átadni, de amikor megtapasztalja, tudja, és soha többé semmi nem ingathatja meg ezt a bizonyosságot. Amikor a buddhikus tudat teljesen elfoglalja a fizikai agyat, olyan új értéket ad az élet tényezőihez, hogy az ember többé nem ránéz egy személyre vagy tárgyra, hanem ő maga az a személy vagy tárgy. Képes mások indítékait sajátjaiként felismerni, sőt azt is tökéletesen megérti, hogy önmaga egy másik része, amely több tudással vagy eltérő meglátással rendelkezik, teljesen máshogyan cselekedhet. Nem szabad azonban azt feltételezni, hogy amikor az ember belép a buddhikus sík legalsóbb alsíkjára, azonnal teljesen tudatára ébred minden más élettel való egységére. Az érzés tökéletessé válása csak sok fáradozás és nehézség eredményeként következik be, amikor eléri a buddhikus sík legfelsőbb alsíkját. Lépésről lépésre, alsíkról alsíkra, a jelöltnek meg kell harcolnia a saját útjáért még azon a szinten is, az erőfeszítésekre még mindig szükség van, ha az ember haladást akar elérni. Az a munka, hogy alsíkról alsíkra fejlessze magát, most a jelölt előtt áll. Ekkorra határozottan a Szentség Ösvényén jár, és ezt a buddhista rendszerben Sotâpatti-ként vagy Sohan-ként írják le, mint „aki belépett a folyamba”. A hinduk között Parivrâjaka-nak nevezik, ami „vándort” jelent, aki már nem érzi azt, hogy az alsó három világ bármelyik helye tartós lakó- vagy menedékhelye lenne.
==========
- Markierung Pos. 3647-59  | Hinzugefügt am Donnerstag, 5. Februar 2015 13.50 Uhr GMT+01:59

Az embernek meg kell tanulnia, hogy az egyéniség mögött ott van a monád, ez lesz majd a valódi ÉN, amikor félreteszi az egyéniséget. Még ezen is túl, ha eljön az ideje, megtanulja és felismeri, hogy még a monád is csak az Örök Láng egyik szikrája. Csak amikor az alsóbb én vagy személyiség megtisztul a szenvedély minden fuvallatától, amikor az alsóbb manasz megszabadul a kâmától, akkor tudja a „ragyogó egy” befolyásolni. H.P. Blavatsky így ír: „Amikor ez a hármasság, az âtmâ-buddhi-manasz megelőzve a testi halál kapuin túli végső győzedelmes újraegyesülést, egy pár másodpercre egységbe kerül, akkor a jelölt számára lehetővé válik a beavatás pillanatában, hogy megpillantsa leendő ÉN-jét. Így olvashatunk a perzsa Desatir-ban a ’tündöklőről’, a görög beavatott filozófusok Augoeides-éről, az önmagától ragyogó ’tiszta fényben lakozó áldott látomásról’, és a Porphyry-ben arról, hogy Plotinus élete során hatszor egyesült ’istenével’, és így tovább.” (Isis Unveiled, II.) Ez az egységbe hozott „hármasság” minden misztikus „Krisztusa”. Amikor az utolsó beavatásnál kinyújtózva fekszik a földön vagy az oltár kövén, és így jelképezi a test vagy az alsóbb természet keresztre feszítését, és amikor ebből a „halálból” „feltámad” a bűnök és a halál fölötti dicsőséges győztesként, akkor ebben a páratlan pillanatban maga előtt látja a dicsőséges jelenlétet, és „Krisztussal eggyé” válik. Ezen túl lehet, hogy a testben él, de az már engedelmes eszközévé vált. Egyesült valódi ÉN-jével, a manasz eggyé vált az âtmâ-buddhi-val, és a személyiségen keresztül, amelyben lakozik, halhatatlan spirituális értelemként használja valamennyi képességét.
==========
- Notiz Pos. 3659  | Hinzugefügt am Donnerstag, 5. Februar 2015 13.50 Uhr GMT+01:59

Az embernek meg kell tanulnia, hogy az egyéniség mögött ott van a monád, ez lesz majd a valódi ÉN, amikor félreteszi az egyéniséget. Még ezen is túl, ha eljön az ideje, megtanulja és felismeri, hogy még a monád is csak az Örök Láng egyik szikrája. Csak amikor az alsóbb én vagy személyiség megtisztul a szenvedély minden fuvallatától, amikor az alsóbb manasz megszabadul a kâmától, akkor tudja a „ragyogó egy” befolyásolni. H.P. Blavatsky így ír: „Amikor ez a hármasság, az âtmâ-buddhi-manasz megelőzve a testi halál kapuin túli végső győzedelmes újraegyesülést, egy pár másodpercre egységbe kerül, akkor a jelölt számára lehetővé válik a beavatás pillanatában, hogy megpillantsa leendő ÉN-jét. Így olvashatunk a perzsa Desatir-ban a ’tündöklőről’, a görög beavatott filozófusok Augoeides-éről, az önmagától ragyogó ’tiszta fényben lakozó áldott látomásról’, és a Porphyry-ben arról, hogy Plotinus élete során hatszor egyesült ’istenével’, és így tovább.” (Isis Unveiled, II.) Ez az egységbe hozott „hármasság” minden misztikus „Krisztusa”. Amikor az utolsó beavatásnál kinyújtózva fekszik a földön vagy az oltár kövén, és így jelképezi a test vagy az alsóbb természet keresztre feszítését, és amikor ebből a „halálból” „feltámad” a bűnök és a halál fölötti dicsőséges győztesként, akkor ebben a páratlan pillanatban maga előtt látja a dicsőséges jelenlétet, és „Krisztussal eggyé” válik. Ezen túl lehet, hogy a testben él, de az már engedelmes eszközévé vált. Egyesült valódi ÉN-jével, a manasz eggyé vált az âtmâ-buddhi-val, és a személyiségen keresztül, amelyben lakozik, halhatatlan spirituális értelemként használja valamennyi képességét.
==========
- Markierung Pos. 3665-69  | Hinzugefügt am Donnerstag, 5. Februar 2015 13.54 Uhr GMT+01:59

Az, hogy az ember Buddhához, Vishnuhoz, Krisztushoz, a Szűzanyához vagy az Atyához imádkozik, az természetesen csupán dialektus kérdése, egyáltalán nem lényeges kérdés. Összességében az âtmâ-buddhi-val egyesült manasz a valódi cél, ezt különbözőképpen nevezik, ő az ideális ember, a személyes Isten, az Isten-ember, a testet öltött Isten, a testté vált Szó, a Krisztus, akinek mindenkibe bele kell születnie, akivel a hívőnek eggyé kell válnia. Amikor az ember rálép az Ösvényre, és minden energiája arra irányul, akkor fejlődési sebessége hihetetlenül felgyorsul.
==========
- Markierung Pos. 3871-85  | Hinzugefügt am Samstag, 7. Februar 2015 13.10 Uhr GMT+01:59

De felmerülhet a kérdés, hogy ha a monád kezdetben az istenség esszenciája, és hosszú zarándoklása végén visszatér az istenségbe, és ha a monád mindent tudó és mindenek felett jó, amikor elkezdi utazását az anyagon keresztül, miért szükséges neki, hogy mindezen a fejlődésen keresztülmenjen, beleértve azt a sok szenvedést és fájdalmat, csak azért, hogy a végén egyszerűen visszatérjen forrásához? Ez a kérdés a tények félreértésén alapul. Amikor az, amit emberi monádnak nevezünk, kiáradt az Istenségtől, valójában még nem volt emberi monád, még kevésbé mindent tudó, nagyszerű monád, de végül is több milliárd hatalmas Mester alakjában tér vissza, akik mindegyike maga is képes Logosszá fejlődni. Ahogyan egy úszni nem tudó ember, akit bedobtak a mély vízbe, először gyámoltalan, végül mégis megtanul úszni és szabadon mozogni a vízben, ugyanígy van ez a monáddal is. Az anyagba való merülésének zarándokútja végén szabaddá válik a Naprendszerben, képes annak bármely részében működni, tetszése szerint teremteni, és kedve szerint mozogni. Minden képességet, amit a sűrűbb anyagon keresztül fejleszt ki, örökre megőriz minden körülmények között, a ki nem fejezett kifejeződötté, a lehetséges ténylegessé válik. A saját akarata, hogy minden szférában él, és nem csak abban az egyben, amely a megnyilvánulásba hívja. Ugyanis a monádban kezdetben nem volt kifejlesztve az egyéniség, az egyszerűen a monádi esszencia tömege volt. A kiáradás és a visszatérés körülményei közötti különbség pontosan olyan, mint egy óriási tömegű fénylő csillagközi köd és a naprendszer között, amely végül abból kialakul. A csillagközi köd kétségkívül gyönyörű, de homályos és bizonyos tekintetben haszontalan. A belőle lassú fejlődéssel kialakuló Nap életet, hőt és fényt áraszt ki sok világra és azok lakóira.
==========