Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A SZÍV ÉBREDÉSE 1

2010.06.15

A SZÍV ÉBREDÉSE

Elmélkedések rövid történetek alapján
Anthony de Mello SJ
"A csend szava", "Egy perc bölcsesség", valamint a "Szárnyalás" szerzője
KORDA KIADÓ KECSKEMÉT
1998

 
Figyelmeztetés

Nagy titok, hogy bár az emberi szív arra az Igazságra vágyik, amiben tisztán megtalálja a
szabadságot és az örömet, mégis a gyűlölet és félelem az emberek első reakciója erre az
Igazságra. Ezért aztán az emberiség nagy lelki tanítói, mint pl. Buddha és Jézus, olyan
eszközhöz folyamodtak, amivel "kijátszották" hallgatóik ellenállását. Ez az eszköz pedig a
történet. Tudták, hogy a legelbűvölőbb szavak így hangzanak: "Volt egyszer egy, hol nem
volt..." Tudták, hogy az igazságot visszautasítjuk, de képtelenek vagyunk ellenállni egy rövid
kis történetnek, mesének. Vyasa, a Mahábhárata szerzője mondja: ha figyelmesen
meghallgatsz egy történetet, biztosan nem maradsz a régi. Mert a történet befurakodik a
szívedbe, s ledönt minden akadályt, amely gátolt az istenihez vezető úton. Ha csak felüdülés
végett olvasod is e könyv történeteit, nincs rá garancia, hogy egy kis elbeszélés át ne jusson
védősáncaidon. Ott robban, ahol a legkevésbé számítasz rá. Én figyelmeztettelek!
 
Ha eléggé vakmerő vagy ahhoz, hogy a megvilágosodást keresd, a következőket ajánlom:

A) Hordozz magadban egy történetet, hogy ráérő pillanataidban elgondolkodhass rajta. Ez
lehetővé teszi, hogy a tudatalattidra hasson, és felfedje rejtett értelmét. Meg fogsz lepődni,
hogy milyen váratlanul, a legszükségesebb pillanatban világít meg egy helyzetet, s hoz el
számodra felismerést, belső gyógyulást. Ráébredsz majd, hogy ha megadod magad ezeknek a
történeteknek, akkor a Megvilágosodásnak azon a kurzusán veszel részt, amelyhez nincs
szükség más gurura, mint saját magad.

B) Mindegyik történet az igazság megnyilatkozása, s az Igazság, ha nagy betűvel írják, rólad
szól. Hogy minderről megbizonyosodj, minden alkalommal, amikor elolvasol egy történetet,
céltudatosan kutasd, hogy ezáltal egyre jobban megértsd önmagadat. Olvasd úgy, mint egy
orvosi könyvet, szembesülj a betegség tüneteivel önmagadban. Tehát ne úgy olvasd, mint egy
pszichológiai könyvet, melyet lapozgatva azon töprengsz, hogy barátaid melyik típusba
tartoznak. Ha nem tudsz ellenállni a kísértésnek, hogy másokról fedezz fel valamit, a
történetek téged károsítanak meg.

Naszreddín mullah oly szenvedélyesen szerette az igazságot, hogy még távoli vidékekre is
elutazott a Korán tudósainak felkeresése végett. Még attól sem riadt vissza, hogy a bazárban
hitetlenekkel vitatkozzon hitének igazságairól.
A felesége azonban egy nap szemére hányta, hogy mennyire méltánytalanul bánik vele.
Eközben ébredt rá, hogy férjét egyáltalán nem érdekelte az a fajta Igazság.
Természetesen csak az a fajta számít. Földünk valóban egész másmilyen lenne, ha a tudósok
és ideológusok, akár vallásosak, akár nem, ugyanolyan szenvedéllyel viseltetnének az
önismeret iránt, mint amit a dogmák és elméletek iránt tanúsítanak.

A szív világossága

- Nagyszerű prédikáció! - mondta a nőszövetség tagja, miközben a prédikátor kezét
szorongatta. -
Amit csak mondott, az mind ráillett erre, vagy arra az ismerősömre.
Látod?

Utasítás

Legjobb, ha a történeteket abban a sorrendben olvassuk, ahogy a könyvben vannak. Csak
egyet, vagy kettőt olvass el egyszerre - ha többet is vársz ettől a könyvtől, mint csupán
szórakozást.

Meg jegyzés

E könyv történetei több országból, kultúrából és vallásból származnak. Az egész emberiség
lelki örökségéhez - és népszerű humorához - tartoznak.
A könyv szerzője csupán annyit tett, hogy sajátos célja szerint felfűzte őket. Az ő munkája a
szövés és kelmefestés volt. A pamutért és a cérnáért nem vállal felelősséget!

LELKISÉG

 
Mivel a lelkiélet természete olyan, amilyen ...

Egy ember egy magas toronyhoz érkezett. Belépve teljes sötétség fogadta. Ahogy
körbetapogatódzott, belebotlott egy csigalépcsőbe. Minthogy kíváncsi volt rá, vajon hová
vezet a lépcső, elkezdett felfelé lépkedni, de közben egyre nagyobb nyugtalanság támadt a
szívében. Visszanézett hát, és elrémülve látta, hogy azok a lépcsók, amelyeket már maga
mögött hagyott, kihullottak és eltűntek. Előtte a fölfelé kanyarodó csigalépcső, melyről
fogalma sem volt, hogy hová vezet; mögötte pedig az ásító óriási fekete üresség.
?

 ... ezért ritka az igazi kereső ...

A király sorba látogatta a nagy Zen-mester, Lin Csi kolostorait, és igen meglepődött, amikor
meghallotta, hogy több mint tízezer szerzetes él ott. Meg akarta tudni a szerzetesek pontos
számát, ezé tán megkérdezte:
- Hány tanítványod van? Lin Csi azt válaszolta:
- Legföljebb négy vagy öt.
?

... de sok a szélhámos ...

A nászúton az ifjú pár már éppen ágyba akar feküdni a szállodában, amikor egy álarcos betörő
tolt szobájukba. Krétával kört rajzolt a pap odaintette a férfit, majd azt mondta neki:
- Állj ide a körbe! Ha kilépsz onnan, keresztüllövöm a fejedet.
Miközben a férfi úgy állt ott, mintha karót volna, a betörő mindent összeszedett, ami c. keze
ügyébe került, és bedobálta egy zsákba. Már éppen távozni készült, amikor jobban szem vette
a csinos menyasszonyt, akin csak egy 1epedő volt. Magához intette, bekapcsolta a rádiót,
táncolni kezdett vele, megölelte, megcsókolta - meg is erőszakolta volna, ha a nő hősiesen el
nem lökte volna magától.
Mikor aztán a betörő végre távozott, a nő odafordult a férjéhez, és rákiáltott:
- Micsoda pipogya alak vagy te, hogy csak álltál a    körben, és semmit sem tettél, miközben
engem     majdnem megerőszakolt az a gazember?
- Nem igaz, hogy nem csináltam semmit sem - tiltakozott a férfi.
- Ugyan mit csináltál?
- Dacoltam vele. Minden egyes alkalommal, mikor hátat fordított nekem, kidugtam a lábam a
:körből.
?

Csak arra a veszélyre vagyunk felkészülve, amit biztonságos távolságból szemlélhetünk.

Harmincévi tévénézés után a férfi azt mondta a feleségének:
- Csináljunk ma este valami izgalmasat!
Az asszonynak azonnal a városban töltött éjszakák jutottak az eszébe.
- Nagyszerű! - mondotta. - De mit?
- Cseréljünk széket!
?
 
Egy vadnyugati kisvárosban már ötven éve ugyanabban a házban élt egy öreg ember. Egyik
nap, mindenki legnagyobb meglepetésére, átköltözött a szomszédos házba. Megrohanták a
helyi újságok riporterei, és tudni akarták, hogy vajon miért költözött el.
- Azt hiszem, kitört belő1em a csavargó ösztön - válaszolta önelégült mosollyal.

Hallottál-e arról az emberről, aki Kolumbusz Kristóffal együtt utazott az Újvilágba, és egész
idő alatt azon izgult, hogy nem érnek vissza időben a falujába, és közben valaki más lép a
helyi öreg szabó helyébe?
Hogy sikeresek legyünk a lelkiéletnek nevezett kalandban, arra kell összpontosítanunk, hogy
minél teljesebb életet éljünk. A legtöbb ember megelégszik semmiségekkel, mint például
gazdagsággal, hírnévvel, kényelemmel és emberi társasággal.
Egy ember annyira rajongott a hírnévért, hogy még fel is akasztotta volna magát, ha ezzel az
újságok címlapjára kerül. Van-e valami különbség valójában közte és a legtöbb üzletember
vagy politikus közt? (Magunkról nem is beszélve, akik az ilyen fajta hírekre, közleményekre
szintén nagy súlyt helyezünk.)
?

 ... mert a leglényegesebb hiányzik.

Egy régi indiai mese szerint a kisegér, a macskától való félelme miatt, állandó szorongásban
élt. Egyszer egy varázsló megszánta, és macskává változtatta. De akkor meg a kutyától félt.
Ezért aztán a varázsló kutyává változtatta. Ettő1 kezdve meg a párductól kezdett el félni. A
varázsló ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett. Itt aztán a varázsló
feladta. Visszaváltoztatta kisegérré, mondván:
- Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hisz a szíved egérszív.
?

Egy pap, amikor bement a kocsmába, igen feldühödött, amiért oly sok hívét ott találta.
Összegyűjtötte, és átterelte őket a templomba. Ott aztán ünnepélyesen így szólt:
- Akik a mennyországba akarnak jutni, álljanak ide balra!
Mindenki odalépett, egy embert kivéve, aki konokul a helyén maradt. A pap dühösen ránézett,
és azt kérdezte:
- Te nem akarsz a mennyországba jutni?
- Nem - mondta az.
- Azt akarod mondani, hogy itt akarsz állni, és nem akarsz a mennyországba jutni, amikor
meghalsz?
- Dehogynem, amikor meghalok, én is oda akarok jutni. De azt hittem, hogy ti már most
indultok.

Készek vagyunk megtenni az egész utat, de csap akkor, ha a fékjeink nem működnek.
?

Ryonen, a buddhista apáca, 1779-ben született. A híres japán harcos, Shingen, volt a
nagyapja. Úgy tartották, hogy az egész országban ő az egyik legszebb nő, ráadásul még
tehetséges költő is. Ezért már tizenhét éves korában a királyi udvarba került, ahol mély
tisztelet ébredt benne a császárnő iránt. A császárnő azonban hirtelen meghalt, és ez Ryonent
igen megrendítette: teljesen tudatára ébredt a dolgok múlandóságának. Ez volt az a pillanat,
amikor elhatározta, hogy a Zent fogja tanulmányozni.
A családja azonban hallani sem akart erről. Valósággal bele kényszerítették egy házasságba,
de annyit azért mégis sikerült elérnie, hogy családja és leendő férje megígérte, miután szül
három gyermeket, elmehet apácának. Ez meg is történt huszonöt éves korában. Akkor aztán
semmi a világon - még férje könyörgése sem - tántoríthatta el szándékától. Leborotválta a
fejét, felvette a Ryonen nevet, ami annyit jelent, hogy "világosan érteni", és elindult.
Edo városába ért, és megkérte Tetsugyu mestert, hogy fogadja fel tanítványának. Az
rápillantott, és azonnal elutasította, mert túlságosan szép volt. Ezután egy másik mesterhez,
Hakuóhoz fordult. Az is ugyanazzal az indokkal utasította el, a szépsége csak bajt okozna.
Erre Ryonen tüzes vassal megégette az arcát, örökre elcsúfítván ezzel szépségét. Amikor
visszatért így Hakuóhoz, az elfogadta tanítványának.
Ryonen ez alkalomból verset írt egy kis tükör hátuljára:

A császárnő szolgálójaként tömjént égettem,
hogy illatosítsam gyönyörű ruháimat.
Most, csavargó koldusként,
arcomat égetem,
hogy a Zen világába léphessek.

Amikor érezte, hogy földi zarándokútjának végére ért, egy másik verset írt:

Hatvanhatszor szemlélték ezek a szemek
az ősz gyönyörűségét ...
Ne kérj többet!
Csak figyelj a fenyők hangjára,
szélcsendben.
?

Volt egyszer egy koncentrációs tábor, abban élt egy fogoly, akit bár halálra ítéltek, mégsem
félt. Szabad volt. Egyszer a börtönudvar közepére állt, és gitározott. Óriási tömeg gyűlt köré,
hogy hallgassák, mert a zene varázsának hatására már ők sem féltek. Látván ezt, a börtön
vezetősége megtiltotta az embernek, hogy gitározzon.
De a következő napon megint ott volt, dalolt és gitározott, és megint nagy tömeg vette körül.
Az őrök dühösen elcibálták onnan, és levágták az ujjait.
De másnap ismét ott volt, énekelt és gitározott, már amennyire vérző ujjai engedték. Ez
alkalommal a tömeg már éljenzett. Az őrök megint elhurcolták, és összetörték a gitárját.
A következő napon a férfi teljes szívéből énekelt. Micsoda dal volt az! Mennyire tiszta és
felemelő! A tömeg vele együtt énekelt, és amíg a dal tartott, az ő szívük is olyan tiszta lett,
mint azé az emberé, lelkük pedig törhetetlen. Az őrök annyira feldühödtek, hogy kitépték a
férfi nyelvét. Félelmetes csend ereszkedett a táborra.
Mindenki legnagyobb meglepetésére, a férfi másnap is ott volt a megszokott helyén, és táncolt
valami hangtalan zenére, amit csak ő hallhatott. Kevés idő múltán egymás kezét fogva táncolt
mindenki a meggyötört, vérző kezű alakkal a kör közepén, miközben az őrök lába földbe
gyökeredzett a csodálkozástól.
 
Kortársunknak, Sudha Chandrannak, a klasszikus indiai táncosnak a szó szoros értelmében
elvágták a karrierjét, amikor a jobb lábát amputálni kellett. Miután műlábat kapott,
visszament táncolni, és bármennyire hihetetlen, egy idő után ismét felkerült a csúcsra. Amikor
megkérdezték tőle, hogy hogyan tudta ezt elérni, egyszerűen csak ennyit válaszolt:
- A tánchoz nem kell láb.
?

A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta, és órákon át
nézegette. Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy
gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett,
de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor
megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:
- Használtad te azt az aranyat?
- Nem - válaszolta a fösvény -, csak hetente megnéztem.
- Hát akkor - mondta a szomszéd -, amennyi hasznod volt az aranyad nézegetésébő1, legalább
annyit tudsz abból is meríteni, ha hetente kijössz ide a gödröt bámulni.

Nem a pénzünk mennyiségétől függ a gazdagságunk vagy a szegénységünk, hanem az örömre
való képességünktől. A gazdagságra való törekvés az örömre való képesség nélkül olyan, mint
amikor a kopasz ember azért küzd, hogy fésűket gyűjtsön.
?

A riporter azon fáradozott, hogy valamilyen érdekes történetet szedjen ki egy nagyon-nagyon
idős emberből, aki egy állami öregek otthonában élt.
- Nagyapó - kérdezte a fiatalember -, hogy érezné magát, ha hirtelen kapna egy levelet, azzal
az üzenettel, hogy egy távoli rokona tízmillió dollárt hagyott Önre?
- Fiam - mondta az öreg lassan -, én akkor is kilencvenöt éves lennék, nemde?
?

Egy este két ékszerkereskedő érkezett körülbelül egy időben a sivatagi karavánszerájhoz.
Kölcsönösen tudtak egymásról. Az egyik nem tudott ellenállni a kísértésnek, ezért miközben a
tevéjét málházta, "véletlenül" leejtett egy nagy gyöngyszemet a földre. Az pontosan a másik
kereskedő felé gurult, aki tettetett előkelőséggel felemelte, és odanyújtotta a másiknak:
- Gyönyörű gyöngy, uram. Milyen nagy, és hogy csillog!
- Milyen kedves, hogy ezt mondja - válaszolta a másik. - Valójában ez kollekciómnak az
egyik legkisebb darabja.
Az egyik beduin, aki a tűz mellett ülve fültanúja volt a párbeszédnek, felemelkedett, és
meghívta a két férfit vacsorára. Amikor hozzáfogtak az evéshez, a következő történetet
mondta nekik.
- Valamikor, barátaim, én is ékszerkereskedő voltam. Egy ízben óriási szélvihar kerekedett a
sivatagban. Hol erre, hol arra sodort engem és a karavánomat, mígnem elszakított a
kíséretemtől. Teljesen eltévedtem. Napok teltek el. Nagy félelem lett rajtam úrrá, amikor
ráébredtem, hogy körbe-körbe járok, anélkül, hogy fogalmam lett volna, melyik irányba kell
haladnom. Akkor már majdnem éhen haltam, ezért leszedtem minden csomagot a tevémről, és
idegesen átkutattam őket, legalább százszor. Képzelhetitek, mennyire megörültem,
amikor észrevettem egy erszényt, ami addig elkerülte figyelmemet. Reszkető ujjakkal
bontottam ki, abban a reményben, hogy ennivalót találok benne. Képzelhetitek a
csalódottságomat, amikor csak gyöngyöket találtam benne.
?

Egy félelmetes kinézésű szúfa ért a palota kapujához. Senki sem merte megállítani, miközben
az a trónterembe sietett, ahol a szent életű Ibrahim ben Adam ült.
- Mit akarsz? - kérdezte a király.
- Csak egy helyet, hogy aludhassam ebben a karavánszerájban.
- Ez nem karavánszeráj, hanem az én palotám.    
- Megkérdezhetem, hogy kié volt ez a palota előtted?
- Az apámé, de ő már halott.
- És előtte, kié volt a palota?
- A nagyapámé, de már ő is halott.
- És még azt mondod, hogy ez a hely, ahol az emberek tartózkodnak egy kis ideig, és aztán
továbbmennek, nem karavánszeráj?

Mindenki az indulási csarnokban van!
?

 
Egy fösvény összegyűjtött fél millió dénárt, és örömmel tervezgette, hogy egy évig milyen
kényelemben fog élni, mielőtt újból befektetné pénzét. Ám ekkor megjelent a Halál Angyala,
hogy elvegye az életét.
Az ember könyörgött, és kérlelte az angyalt, felhozott ezer érvet, csakhogy élhessen még egy
kicsit, de az angyal kérlelhetetlen maradt.
- Adj még három napot, és vagyonom felét neked adom! - kérlelte az ember.
Az angyal azonban még csak oda sem hallgatott, és elkezdte húzni az embert.
- Csak még egy napot adj, könyörgöm, és tiéd lehet mindenem, amit oly sok fáradtsággal és
izzadsággal gyűjtöttem össze!
Az angyal azonban hajthatatlan volt.
Annyit azért mégis csak sikerült elérnie az embernek, hogy néhány pillanatot kapjon, és
papírra vethesse az alábbi üzenetet:
"Bárki vagy is, aki megtalálod ezt az üzenetet, ha van annyid, hogy meg tudsz belőle élni, ne
vesztegesd idődet a vagyongyűjtésre. Élj! Az én fél millió dénárom egy órával sem tudta
meghosszabbítani az életemet."

Amikor a milliomosok meghalnak, és az emberek megkérdezik, hogy mennyit hagytak hátra, a
válasz természetesen az, hogy mindenüket.
De a válasz az is lehet, hogy semennyit, mert őket vették el.

?

Buddha így tanított:
- Ez a föld az enyém, ezek pedig itt az én gyermekeim - mondja a buta, aki azt sem érti, hogy
még ő maga sem az övé.

Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen nagy továbbadni
azokat, akkor azok birtokolnak téged.
Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál.
Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed.
Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.
?


Itt következik az a történet, amellyel egy mester bemutatta a tanítványainak, hogy egyetlen
jelentéktelen ragaszkodás mekkora kárt okozhat azoknak, akik lelkiekben gazdagokká váltak.
Egy falusi ember épp ama ritka pillanatok egyikében lovagolt el a hegyi barlang bejárata előtt,
amikor az megnyitotta magát, hogy aki akar, az vigyen kincseiből. Az ember bement, és
szeme az ékszerek és drágakövek hegyein akadt meg. Amennyit csak tudott, beletömött
belőlük nagy sebtében az öszvérén lévő nyeregtáskába, mert az általa is ismert legenda szerint
a barlang csak korlátozott ideig marad nyitva.
Az öszvért tehát teljesen megpakolta, és szerencséjének örvendezve elindult, amikor hirtelen
eszébe jutott, hogy a botját bent hagyta a barlangban. Visszafordult, és befutott a barlangba,
mely éppen abban a pillanatban be is csukódott, s az embert sosem látták többé. A falusiak
még vártak rá egy-két évig, aztán eladták a kincset, amit az öszvérén találtak. Így ők lettek a
szerencsétlen ember szerencséjének az élvezői.
 
Amikor a veréb fészket épít az erdőben, csak egyetlen ágat foglal el. Amikor a szarvas a
folyónál a szomját oltja, csak annyit iszik, amennyi a gyomrába fér.
Mi azért gyűjtögetünk, mert üres a szívünk.
?

Egy hegy lábánál élt magányosan kis kunyhójában egy öreg Zen-mester, Nonokó. Egyszer
éjszaka, miközben Nonokó meditált, egy idegen tört be a kunyhóba, és kardját suhogtatva
Nonokó pénzét követelte. Nonokó meditálását folytatva így szólt az emberhez:
- Minden pénzem ott van abban a csészében a polcon. Vigyél belő1e annyit, amennyire
szükséged van, de öt jent hagyj meg nekem, mert a jövő héten ki kell fizetnem az adómat.
Az idegen kiöntötte az összes pénzt a csészéből, és visszadobta az öt jent. A polcon talált egy
értékes vázát is, azt is magához vette.
- Óvatosan vidd azt a vázát - szólt Nonokó -, mert könnyen eltörik.
Az idegen körbenézett még egyszer az üres kunyhóban, és indulni akart.
- Nem köszönted meg - figyelmeztette őt Nonokó.
Az ember köszönetet mondott, és elment. Másnap reggel az egész falu felbolydult. Sokan
panaszkodtak, hogy kirabolták őket. Valaki észrevette, hogy Nonokó polcáról hiányzik az
értékes váza, és megkérdezte, hogy ő is a betörő áldozatául esett-e.
- Ó, dehogy! - válaszolta Nonokó. - Egy idegennek adtam a vázát némi pénzzel együtt.
Megköszönte, és azzal elment. Eléggé kellemes alak volt, bár nem nagyon vigyázott a
kardjára.
?

Egy gazdag muszlim a mecsetbe ment egy lakoma után, ahol persze drága cipőit le kellett
vennie, és kint kellett hagynia. Az imádság végeztével, amikor kijött, a cipőinek csak hűlt
helyét találta.
- Hogy mennyire gondatlan voltam! - mondta magában. - Azzal, hogy ilyen elővigyázatlanul
kint hagytam a cipőket, valakit lopásra ingereltem. Pedig örömmel neki adhattam volna,
ehelyett most a lopás felelőssége engem terhel.
?

Igazi filozófus lévén, Szókratész szentül meg volt győződve arról, hogy a bölcs ember
ösztönszerűleg igénytelen életet él. Ő maga még cipőt sem hordott; de ugyanakkor a piac
szelleme sokszor rabul ejtette, és kiment, hogy az árukban gyönyörködjék. Amikor egy
barátja aziránt érdeklődött, hogy miért teszi ezt, Szókratész ezt válaszolta:
- Azért szeretek odamenni, mert ott fedezem fel, hogy annyi minden nélkül is tökéletesen
boldog vagyok.
-
A lelkiség nem annak a tudása, hogy mit akarsz, hanem annak a megértése, hogy mire nincs
szükséged.
?

Sok olyan ember van, aki nagyon kevéssel is gazdaggá tenni a saját és a mások életét.
Japánban idősebb úriemberek egy csoportja reg szeresen összejött, hogy megbeszéljék a
híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak
fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.
Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb
ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a
legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges
kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:
- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak
a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket
megtalálni.
?

A guru a folyóparton meditált, amikor egyik tanítványa tisztelete jeléül két hatalmas gyöngyöt
helyezett a lába elé. A guru kinyitotta szemét, fel-emelte az egyik gyöngyöt, de oly
gondatlanul tartotta, hogy az kicsúszott az ujjai közül, és belegurult a folyóba.
A megrémült tanítvány utána ugrott, s bár késő estig keresgélte le-lemerülve, mégsem találta
meg. Végül is fáradtan és csuromvizesen felrázta a gurut meditálásából:
- Te láttad, hogy hová esett. Kérlek, mutasd meg a helyét, hogy visszahozhassam Neked!
Erre a guru felvette a másik gyöngyöt is, és bedobta a vízbe, mondván:
- Pontosan oda esett.

Ne próbáld meg birtokolni a dolgokat, mert az lehetetlen. Ha ügyelsz arra, hogy te se legyél a
dolgok rabja, akkor te leszel a teremtés uralkodója.
?

Amikor Buddha Praszandzsit király fővárosába ért, maga a király jött elé. A király ugyanis
Buddha apjának volt a régi barátja, és hallott a fiú lemondásáról. Ezért aztán megpróbálta
Buddhát rávenni arra, hogy hagyjon fel ezzel a vándorló koldulással, és térjen vissza apja
palotájába. Azt gondol ugyanis, hogy ezzel nagy szolgálatot tesz öreg barátjának.
Buddha Praszandzsit szemébe nézett, és csak ennyit kérdezett:
- Válaszolj nekem őszintén! Minden mulatságával egyetemben, hozott-e a királyságod akár
csak egyetlen nap boldogságot is Neked?
Praszandzsit lesütötte a szemét, és csak hallgatott.

Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor nincs okunk a szomorúságra; és nincs annál
nagyobb gazdagság, mint a meglévőkkel való megelégedettség.
?

Egy majom és egy hiéna bandukolt az erdőn keresztül. A hiéna így szólt:
- Fogalmam sincs, hogy miért, de amikor azokhoz a bokrokhoz érek, minden egyes
alkalommal egy oroszlán ugrik rám.
- Na, most én is veled megyek - mondta a majom -, és segítségedre leszek.
Úgy is lett. Amikor a bokorhoz értek, az oroszlán ráugrott a hiénára, és már majdnem
szétmarcangolta. A majom pedig mindezt egy magas fa biztonságából nézte, ahová abban a
pillanatban rohant fel, amikor az oroszlán előugrott.
- Miért nem jöttél a segítségemre? - jajgatott a hiéna.
- Úgy nevettél, hogy azt hittem, te vagy a helyzet ura - válaszolta a majom.
?

Nagarjuna, a híres buddhista szent, csak egyetlen ágyékkötőt hordott, és meglehetősen hozzá
nem illő módon arany csészével koldult, amit még tanítványától, a királytól kapott.
Egyik éjjel már éppen lefekvéshez készülőd egy régi kolostor romjai között, amikor észrevett
egy tolvajt az oszlopok mögött bujkálni.
- Itt van, vidd el ezt, ni! - emelte fel Nagarjuna az aranycsészét. - Így legalább nem fogsz
zavarni, ha már elaludtam.
A tolvaj mohón megragadta a csészét, és már is tűnt, de csak azért, hogy másnap reggel a
csészével és egy kéréssel térjen vissza. Azt mondta:
- Amikor tegnap este olyan könnyedén odaadtad ezt a csészét, megéreztem, hogy milyen
szegény vagyok. Taníts meg, kérlek, arra, hogy hogyan a sajátíthatnám el azt a gazdagságot,
amely képes tesz erre a nagyszerű lelki függetlenségre!

Senki sem veheti el tőled azt, amit sohasem sajátítottál ki magadnak.
?

Junaidnak egy zacskó aranyat hozott egyik követője.
- Van még több aranyad is? - kérdezte Junaid. - Igen, még rengeteg.
- És ragaszkodsz hozzájuk? - Igen.
- Akkor tartsd meg ezt is, mert neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem. Látod, mivel
nekem semmim sincs, és semmire sem vágyom, sokkal gazdagabb vagyok, mint te.

A megvilágosult szíve olyan, mint egy tűkör: semmit sem ragad meg, és semmit sem utasít
vissza. Kap, de nem tart meg semmit sem.
?

Egy kvéker a háza melletti üres területen táblát állított fel, a következő felirattal: "EZT A
FÖLDET ANNAK ADOM, AKI TELJESEN MEGELÉGEDETT."
Egy gazdag farmer hajtott el arra, megállt, hogy elolvassa a táblát, és így szólt magában:
- Ha kvéker barátunk ilyen könnyen megválik a földjétől, jobb lesz, ha én jelentkezem érte,
még mielőtt valaki más elvenné. Gazdag vagyok, mindenem megvan, amire szükségem van,
így hát megfelelek a feltételének.
Azzal be is kopogott az ajtón, és elmondta, hogy miért jött.
- Aztán te tényleg elégedett vagy? - kérdezte a kvéker.
- Tényleg az vagyok. Megvan mindenem, amire csak szükségem van.
- Ember - kérdezte a kvéker -, ha valóban elégedett vagy, akkor mi szükséged van még erre a
földre is?

Amíg mások gazdagságért küszködnek, a megvilágosodottak, elégedettek lévén azzal, amijük
van, küszködés nélkül birtokolják azt. Elégedettek lévén a kevéssel, olyan gazdagok, mint a
királyok. A király pedig koldusszegény, ha királysága sem elég neki.
?

Epirusz királyát, Pürroszt megkérdezte barátja, Küneasz:
- Uram, ha meghódítottuk Rómát, mit csinálunk azután? Pürrosz ezt válaszolta:
- Szicília ott van alatta, könnyű lesz elfoglalni.
- És ha már Szicíliát is elfoglaltuk, mit csinálunk utána?
- Akkor átmegyünk Afrikába, és kifosztjuk Karthágót.
- És Karthágó után, uram? - Görögország kerül sorra.
- És, ha szabad kérdeznem, mi haszna lesz mindennek a hódításnak?
- Akkor aztán - válaszolta Pürrosz - leülhetünk, és élvezhetjük az életet.
- Nem tehetnénk ezt már most? - kérdezte Küneasz.
A szegények azt gondolják, hogy boldogok lesznek, ha meggazdagodnak. A gazdagok azt
gondolják, hogy boldogok lesznek, ha megszabadulnak a gyomor fekélyüktől.
?
 
A férj és feleség meglátogatták az ország másik részében lakó barátaikat, akik elvitték őket a
lóversenyre. Annyira lenyűgözte őket a körbe-körbe vágtázó lovak látványa, hogy egész este
fogadásokat kötöttek, és végül már csak két dollárjuk maradt.
Másnap a férj rávette a feleségét, hogy egyedül mehessen ki a pályára. Az első futamon volt
egy ló, ötven az egyhez nyerési eséllyel. Rá fogadott, és nyert. A következő futamon az összes
pénzét rátette egy másik esélytelenre, és megint nyert. Így ment ez egész este, míg végül már
ötvenhét ezer dollárja volt.
Útban hazafelé elhaladt egy játékbarlang mellett. Ugyanaz a belső hang, amely valószínűleg
egész este vezette a lóversenyen is, megszólalt:
- Állj meg itt, és menj be! Úgy is tett, bement, és egy rulettasztal előtt találta magát. A hang
azt mondta:
- Játszd meg a tizenhármas számot!
A férfi rátette mind az ötvenhét ezer dollárját Megpörgették a kereket. A tizennégyes nyert.
Így aztán a férfi hazaballagott egy fillér nélkül A felesége már az erkélyről megkérdezte, hogy
mi történt. A férfi megrántotta a vállát, és csak annyit mondott:
- Elvesztettem a két dollárt.
Ha jobban belegondolunk, sosem veszítünk annál többet, bármennyit is veszítünk.
?

Buddhát szemmel láthatólag egyáltalán nem zavarták alkalmi látogatójának sértegetései.
Amikor a tanítványai később megkérdezték, hogy mi volt nyugalmának a titka, így válaszolt:
- Képzeljétek el, hogy mi történne, ha valaki adományt helyezne elétek, és ti nem vennétek
fel. Vagy ha valaki levelet küldene nektek, és nem bontanátok fel; ugye, akkor a levél
tartalmának semmi hatása sem lenne rátok. Cselekedjetek így, ha valaki bánt titeket, és nem
veszítitek el higgadtságotokat.

Az, az igazi méltóság, amely nem csökken mások tiszteletlensége miatt. A Niagara vízesés
nagysága sem csökken attól, hogy beleköpsz.
?
 
A siketnémák intézetének két lakója perlekedett egymással. Amikor az egyik ápoló odament,
hogy rendet tegyen közöttük, azt látta, hogy az egyik háttal áll a másiknak, és rázkódik a
nevetéstől.
- Mi olyan vicces? És miért néz a másik rád olyan mérgesen? - kérdezte az ápoló,
természetesen az ujjaival "jelelve".
- Azért - válaszolta a néma, szintén az ujjaival -, mert ez káromkodni akar, de én nem nézek
rá.

?

Egyszer a baszrai Hasszán a folyóparton megpillantotta a szépséges Rabi'a al Adawiyát.
Ekkor Hasszán az imaszőnyegét ráterítette a folyóra, rálépett, és így szólt: - Rabi'a, gyere,
imádkozzunk együtt!
De ő azt válaszolta:
- Hasszán, miért viselkedsz úgy, mint a bazári kereskedők, netán gyenge vagy?
Azzal a nő feldobta imaszőnyegét a levegőbe, felrepült rá, és azt mondta:
- Gyere ide fel, Hasszán, hogy az emberek lássanak bennünket!
De ezt már Hasszán nem tudta megtenni. Rabi'a, hogy megvigasztalja a férfit, így szólt:
- Látod, Hasszán, egy hal meg tudja tenni, amit te tettél, és egy légy is meg tudja tenni, amit
én tettem. Az igazi feladat túl van ezeken, és nekünk azzal kell foglalatoskodnunk.
?
 
Egy nap Buddhát halálosan megfenyegette Angulimal, a bandita.
- Akkor légy olyan kedves, és teljesítsd utolsó kívánságomat - kérte Buddha. - Vágd le azt az
ágat.
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta, majd azt kérdezte:
- És most?
- Tedd vissza! - kérte Buddha. A bandita felnevetett:
- Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, hát bolond vagy.
- Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és
rombolni tudsz. Pedig az gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra is
képes.
 
A dühöngő kos képes egy falat is ledönteni, de még egy rést sem tud helyrehozni.
?
 

Az elmegyógyintézetben az egyik látogató megpillantott egy ápoltat, amint az előre-hátra
dülöngélt egy székben, miközben gügyögve, gyengéden és megelégedve ismételgette: "Lulu,
Lulu ...".
- Mi baja ennek az embernek? - kérdezte a doktort.
- Lulu. Az a nő faképnél hagyta őt - hangzott az orvos válasza.
Ahogy tovább haladtak, elérkeztek a gumiszobába, amelynek a lakója állandóan a falba verte
a fejét, és közben azt dünnyögte: "Lulu, Lulu ..."
- Ennek is Lulu a problémája? - kérdezte a látogató.
- Igen - válaszolta a doktor -; Lulu végül is ehhez a férfihez ment feleségül.

Kétféle csapás van az életben: ha nem kapjuk meg, amihez ragaszkodunk, és ha megkapjuk,
amihez ragaszkodunk.
?
 

A fiatal vállalatvezető felhívta külföldi ügynöküket, és röviden így szólt hozzá:
- Azért hívom, hogy utasításokat adjak. Ez a hívás három percig fog tartani. Én fogok
beszélni, és kérem, hogy ne szakítson félbe. Ha bármilyen megjegyzése, vagy kérdése volna,
küldje el azokat később.
Azzal aztán bele is fogott mondandójába. Olyan gyorsan beszélt, hogy valamivel hamarébb
fejezte be a tervezettnél.
- Még van húsz másodpercünk - jegyezte meg a vonal végén lévő másik embernek. - Van
valami mondanivalója?
- Igen - hangzott a válasz. - Olyan gyorsan beszélt, hogy egyetlen szót sem értettem az
egészből.

A legjobb módja annak, hogy rövidebb utat tegyél meg hosszabb idő alatt, ha gyorsabban
mégy.
?
 

Egy fiatalember jött a mesterhez, és azt kérdezte:     - Körülbelül mennyi idő kell ahhoz, hogy
elnyerjem a megvilágosodást?
- Tíz év - mondta a mester. A fiatalember meghökkent.
- Olyan sok? - kérdezte hitetlenkedve. Mire a mester:
- Nem, tévedtem. Neked húsz év is kell.
- Miért dupláztad meg az éveket? - kérdezte a fiatalember.
- Ha jobban belegondolok, a te esetedben meglesz az harminc is - mondta a mester.

Egyesek sosem tanulnak meg semmit sem, mert túl hamar fel fogják a dolgokat. A bölcsesség
valójában nem valamilyen állomás, ahová megérkezel, hanem az, ahogyan utazol. Ha túl
gyorsan utazol, nem látod a tájat.
Talán a legjobb módja annak, hogy másfelé menj, ha nagyon pontosan tudod, hogy hová
akarsz jutni. Nincs mindenki elveszve, aki csak álldogál.
?
 

Egy amerikai prédikátor Pekingben megkérdezte egy étterem pincérétő1, hogy mit jelent a
kínaiak számára a vallás. Az kivezette őt az erkélyre, megkérdezte:
- Mit lát itt, uram?
- Egy utcát és házakat, járkáló embereket, meg közlekedő buszokat, taxikat.
- És még mit? - Fákat.
- És még? - Fúj a szél.
A kínai kinyújtotta a karját, és felkiáltott: - Ez a vallás, uram!

Úgy keresel, mint az, az ember, akt nyitott szemmel kereste a fényt, amely annyira világos,
hogy nehéz megpillantani.
?
 

Tanítvány: Mi a Tao? Mester: A Minden.
Tanítvány: Hogyan nyerhetem el?
Mester: Ha megpróbálod elnyerni, nem fog sikerülni.

Senki sem tud természetes lenni, ha megpróbál természetes lenni. Vagy ha azon erőlködik,
hogy ne próbálkozzon.
?
 
 
Egy idős kínai asszony több mint húsz éven keresztül támogatott egy szerzetest. Kis kunyhót
épített neki, és ellátta élelemmel, miközben az minden idejét a meditálásnak szentelte.
Az asszony végül is kíváncsi lett, hogy mennyire haladt a szerzetes. Elhatározta, hogy próbára
teszi egy forróvérű lány segítségével.
- Menj be a kunyhóba - mondta a lánynak -, és öleld meg! Aztán kérdezd meg tőle: "Na, mit
fogunk most csinálni?"
A lány be is ment éjjel a szerzeteshez, aki akkor is meditált. A lány nem tétovázott, elkezdte
simogatni, és megkérdezte:
- Mit fogunk most csinálni?
A szerzetes éktelen dühbe gurult ettől a szemtelenségtől. Felkapott egy söprűt, és azzal
kergette el a lányt a kunyhóból. Amikor a lány visszatért az öregasszonyhoz, és elmondta
neki, hogy mi történt az mérges lett.
- Húsz éven keresztül etettem azt a fickót! - kiáltotta. - Semmi megértést sem tanúsított
vágyaid irányában, és arra sem volt hajlandó, hogy helyes útra tereljen. A szenvedélyén
természetesen uralkodnia kell, de ennyi imádságban eltöltött év után legalább egy kis
együttérzést kifejleszthetett volna.
?
 

A hívő letérdelt, hogy felvegyék a tanítványok közé. A guru a fülébe súgta a titkos mantrát, és
figyelmeztette, hogy azt senkinek se árulja el.
- Mi fog történni, ha mégis megteszem? - kérdezte a hívő.
- Akinek elárulod a mantrát, az megszabadul a tudatlanság és szenvedés kötelékétől, de téged
kizárunk a tanítványok soraiból, és elkárhozol - válaszolta a guru.
A hivő abban a pillanatban felugrott, elszaladt a piacra, nagy tömeget gyűjtött maga köré, és
mindenki füle hallatára elismételte a mantrát.
A tanítványok elmondták a gurunak a történteket, és kérték, hogy azt az embert
engedetlensége miatt űzze ki a kolostorból. A guru azonban mosolyogva csak annyit mondott:
- Annak az embernek semmi szüksége az én tanításomra. Cselekedetéből ítélve már ő maga is
guru.
?
 
 
Lelki eszmélődésének kezdetén Buddha rengeteg önmegtagadást gyakorolt.
Mígnem egy szép napon két muzsikus haladt a mellett a fa mellett, amelyik alatt Buddha
elmélkedett. Az egyik muzsikus azt mondta a másiknak:
- Ne feszítsd meg túlságosan a húrokat a szítárodon, mert elpattannak. De ne is hagyd őket
lazán, mert akkor semmiféle hangot sem adnak. Maradj a kettő között!
Ezek a szavak Buddhát annyira mellbe vágták, hogy a lelkiélethez való hozzáállása
forradalmin megváltozott. Meg volt győződve arról, hogy azok szavak neki szóltak. Attól a
perctől kezdve felhagyott az önsanyargatással, és könnyű, de mérsékletes életet élt. S az ő
útját a megvilágosodás elnyeréséhez azóta is a "középső útnak" nevezik.
?
 

Volt egyszer egy nagyon szigorú életet élő ember, aki semmit sem evett és semmit sem ivott,
amíg Nap le nem nyugodott. Valószínűleg kemény életének egyfajta égi elismeréseként egy
fényes csillag tűnt fel a közeli hegy csúcsán, amit még fényes nappal is lehetett látni, bár
senki sem tudta, hogy honnan került oda az a csillag.
Egyszer az ember elhatározta, hogy felmászik a hegyre. Az egyik falubelije, egy kislány,
ragaszkodott hozzá, hogy vele menjen. Mivel igen meleg volt, hamarosan megszomjaztak. A
férfi kérlelte a kislányt, hogy igyon, de az megkötötte magát mondván, hogy csak akkor
hajlandó inni, ha a férfi is iszik. Szegény férfi zavarban volt. Nem akarta megszegni böjtjét,
de azt sem akarta, hogy a kislány a szomjúságtól szenvedjék. Végül is ivott. És a kislány vele
együtt ivott.
Hosszú ideig a férfi a szemét sem merte felemelni az égre, mert félt, hogy a csillag eltűnt.
Képzelhetik hát, hogy mennyire meglepődött, amikor végül mégis felnézett, és két fényes
csillagot látott ragyogni a hegy felett.
?
 
NEVELÉS

Egy család az étteremben vacsorához készülődött. A pincérnő először a felnőttek rendelését
vette fel, aztán a hétéves kisfiúhoz fordult.
- Hát te mit kérsz? - kérdezte.
A fiú félénken körbenézett, és végül kibökte: - Egy hot-dogot kérek.
Még mielőtt a pincérnő felírhatta volna a rendelést, a mama közbeszólt:
- Szó sem lehet hot-dogról! Hozzon neki egy szelet húst burgonyapürével és sárgarépával!
A pincérnő azonban nem figyelt rá.
- Ketchupot vagy mustárt kérsz hozzá? - kérdezte a fiút.
- Ketchupot.
- Egy perc múlva itt vagyok - mondta a pincérnő, és azzal a konyhába sietett.
Az asztalnál dermedt csend lett. Végül is a fiú körülnézett, és így szólt:
- Látjátok! Ö komolyan vett engem.

- Hogy vannak a gyermekeid?
- Köszönöm, mindkettő jól van.
- Milyen idősek is?
- Az orvos három énes, az ügyvéd öt.

?
 

A kis Mary lement a tengerpartra édesanyjával - Mami, játszhatok a homokban?
- Nem, kislányom, csak összekoszolnád a tiszta ruhádat.
- Belegázolhatok a vízbe?
- Nem. Vizes leszel, és megfázol.
- Játszhatok a gyerekekkel?
- Nem. Még majd eltűnsz a tömegben.
- Mami, vegyél nekem fagylaltot!
- Nem, megfájdul a torkod tő1e.
A kis Mary erre sírva fakadt. Mamája pedig a közelben álló asszonyhoz fordult, és így szólt:
Uram, Isten! Látott már valaha is ilyen neurotikus gyereket?
?
 
Egy ember azt hallotta, hogy jót tesz a kutyáknak a csukamájolaj. Elkezdte dobbermannjának
adni, mégpedig nagy adagokban. Minden nap a térdei közé fogta a tiltakozó kutya fejét,
kifeszítette száját, és beleöntötte a folyadékot.
Egyszer a kutya elugrott, az olaj pedig kilöttyent a padlóra. A kutya aztán, az ember
legnagyobb meglepetésére, mégsem rohant el, hanem nyalni kezdte a kanalat. Ekkor jött rá a
gazda, hogy a kutya nem az olaj ellen tiltakozott, hanem a beadás módszere ellen.
?
 

Egy ősi legenda szerint, amikor Isten a világot teremtette, négy angyal jött oda hozzá. Az első
azt kérdezte:
- Hogy csinálod ezt?
A második:
- Miért csinálod ezt?
A harmadik:
- Segíthetek?
A negyedik pedig:
- Mennyit ér ez?
Az első angyal tudós volt, a második filozófus, a harmadik altruista, a negyedik pedig
ingatlanügynök.
Egy ötödik angyal pedig csodálkozva nézte, és teljes elragadtatásban tapsolt. Ez volt a
misztikus.
?
 

A kis Jancsi nagyon készült az iskolai színjátszás egyik szerepére. Édesanyja tudta, hogy fia
mennyire szeretné eljátszani ezt a szerepet, de attól tartott, hogy nem fogja megkapni. Amikor
kiválasztották a szereplőket, Jancsi hazatérve az iskolából, büszkén és izgalomtól repesve
újságolta édesanyjának:
- Mami! Képzeld, mi történt! Arra választottak ki, hogy tapsoljak, és lelkesítsem a többieket.

Egy gyermek ellenőrző könyvéből: "Samu segítőkész hallgatásával vesz nagyon szépen részt a
csoportos éneklésben."
?
 

Azon kevesek  egyike mesélte, akik a Holdon jártak, hogy amikor ott volt, nagyon el kellett
nyomnia művészi énjét. Visszaemlékezett, hogy átnézett a Földre, úgy megragadta annak a
gyönyörűsége, hogy egy darabig csak állt ott, és felsóhajtott:
- Milyen gyönyörű!
Aztán elhessegette érzelmeit, és így figyelmeztette magát:
- Elég az idő elfecséreléséből, indulj köveket gyűjteni!
Kétfajta nevelés van: az egyik arra tanít, hogy miből éljünk meg, a másik pedig arra, hogy
hogyan éljünk.
Andrew Carnegie-tól, a világ egyik leggazdagabb emberétő1 egyszer azt kérdezték:
- Ugye, ön bármikor leállhatott volna, hisz ön mindig gazdagabb volt, mint amennyire
szükséges?     Azt válaszolta:
- Úgy van. Megállhattam volna bármikor, de nem tudtam, mert elfelejtettem, hogy hogyan
kell megállni.

Sokan attól félnek: ha megállnak gondolkozni és csodálkozni, sosem lesznek képesek újra
elindulni.

?
 
Egy idős ember életének nagy részét azon a szigeten élte le, amelyet a világ egyik legszebb
területének tartanak. Amikor visszatért a nagyvárosba, hogy nyugdíjas éveit ott töltse, valaki
így szólt hozzá:
- Biztosan gyönyörű lehetett annyi éven át a szigeten élni, amelyet a világ egyik csodájának
tartanak!
Az öregember eltűnődött rajta egy kicsit, ezt mondta:
- Az igazat megvallva, ha tudtam volna, ennyire híres, jobban megnéztem volna.
Az embereket nem arra kell tanítani, hogy hogyan nézzenek. Csupán azoktól az iskoláktól kell
óvni, amelyek megvakítják őket.


?


Az 1850-es évek elején az amerikai festő, James McNeill Whistler, egy rövid, ám
tanulmányai szempontjából sikertelen időt töltött el a híres katonai akadémián, a West
Pointon. Azt mondják, h amikor azt a feladatot kapta, hogy rajzoljon egy hidat, rajzolt egy
gyönyörű, romantikus kőhidat, füves folyóparttal és két horgászó gyermekkel a hídon.
- Tüntesse el azokat a gyerekeket a hídról! - parancsolta az oktató. - Ez itt mérnöki munka,
kérem. Whistler leszedte a gyerekeket a hídról, rárajzolta őket a folyópartra horgászbotjukkal
együtt, és újból beadta a feladatot a tanárnak. Az dühösen rárivallt:
- Azt mondtam, hogy tüntesse el azokat a gyerekeket a képről! Teljesen!
De a kreativitás ösztöne túlságosan erős volt Whistlerben. A következő rajzról valóban
"teljesen eltűntek" a gyermekek. Két kis sírhalom alatt nyugodtak a folyóparton.


?

Amikor a betörő fia észrevette, hogy apja mennyire öregedett, így szólt hozzá:
- Apám, taníts meg a mesterségedre, hogy tovább vihessem a családi hagyományokat!
Az öreg egy szót sem szólt, de aznap magával vitte a fiát. Bementek egy házba, ahol az öreg
kinyitott egy nagy beépített szekrényt, s megkérte a fiát, hogy nézze meg, mi van benne.
Ahogy a fiú bebújt, az öreg rávágta az ajtót, bereteszelte, de akkora zajjal, hogy az egész ház
felébredt rá. Aztán csendesen lelépett.
A gyerek pedig megszeppenve és dühösen azon gondolkozott a szekrényben, hogy hogyan
meneküljön el. Hirtelen eszébe jutott valami. Nyávogni kezdett, mire az egyik szolga gyertyát
gyújtott, s ki. nyitotta az ajtót, hogy kiengedje a macskát. Ahogy. az ajtó kinyílt, a fiú azonnal
kiugrott. Persze mindenki üldözni kezdte. Az úton észrevett egy kutat, beledobott egy
hatalmas követ, és elbújt az árnyékban. Miközben üldözői a kútba bámultak, hogy meglássák
a betörőt, ő szépen elosont.
Mikor hazaért, annyira el akarta mondani a fejleményeket, hogy sérelmeiről teljesen el is
felejtkezett. De az apja így szólt:
- Minek a mese? Itt vagy, és ennyi elég is. Kitanultad a szakmát.

Az oktatásnak nem az életre való nevelésnek, magának az életnek kell lennie.

?

Egyetemisták egy csoportja könyörgött a regényíró Sinclair Lewis-nek, hogy tartson nekik
előadást, és magyarázza el, hogy hogyan lehetnének óli is írók. Lewis így kezdte előadását:
- Valójában hányan is akartok írók lenni? Az összes kéz a magasba lendült.
- Ebben az esetben semmi szükség az én beszédemre. Azt tanácsolom, menjetek haza, és
írjatok, írjatok, írjatok ...
Azzal zsebre vágta jegyzeteit, és elhagyta a termet.

?


Egy asszony órákon keresztül azzal kínlódott, hogy a kapott használati utasítás segítségével
összeszerelje a frissen vásárolt háztartási gépet. Végül is felhagyott vele, és az alkatrészeket
otthagyta a konyhaasztalon.
Elképzelhető, hogy mennyire meglepődött, amikor néhány órával később hazatérve a gépet
tökéletesen összeszerelve, működőképes állapotban találta. A cselédlány megcsinálta.
- Hogy az ördögbe tudtad ezt összeszerelni? kérdezte.
- Tudja, asszonyom - hangzott a derűs válasz ha az ember nem tud olvasni, akkor kénytelen
eszét használni.

?

Egy férfi, aki negyvenhét évi riporterkedés és újságszerkesztői munka után nyugdíjba vonult,
felhívta a helyi tantestületet, és miután elmondta szakmai hátterét, közölte, hogy szívesen
részt venne az analfabétizmus megszüntetését célzó helyi programban.
Hosszú ideig csend volt, majd megszólalt hang a drót másik végén:
- Nagyszerű, csak azt szeretném tudni, hogy tanítani akar vagy tanulni?


?

Három fiút hoztak a bíróságra, akiket dinnyelopással vádoltak. Idegesen, a legrosszabbakra
elkészülve álltak a bíró előtt, aki igen szigorú ember hírében állt.
Ám bölcs nevelőnek is mutatkozott. Miután kalapácsával az asztalra koppantott, így szólt:
- Aki ebben a teremben gyerekkorában egyetlen dinnyét sem lopott, emelje fel a kezét!
Csend lett. A bírósági alkalmazottak, a rendőrök, érdeklődők - maga a bíró is - mind az
asztalon hagyták kezüket.
Miután a bíró megelégedetten nyugtázta, hogy egyetlen kéz sem lendült a magasba, és így
szólt:
- A vádat elejtem.

?

Egy vallásos beállítottságú asszony siránkozott a fiatalabb generáció viselkedése miatt.
- Mindennek az autó az oka! Túl nagy távolságokra képesek elmenni a fiatalok a tánc vagy a
randevú kedvéért! Ugye, nagymama, a maga idejében nem így ment ez?
Mire a nyolcvanhét éves idős hölgy:
- Ami azt illeti, mi is olyan messzire mentünk, amennyire csak tudtunk.


?

Mama: Tudtad-e, hogy Isten jelen volt akkor is, amikor elloptad a süteményt a konyhából?
Gyerek: Igen.
Mama: És azt tudtad-e, hogy Isten mindent látott?
Gyerek: Igen.
Mama: És mit gondolsz, mit szólt a Jóisten mindehhez?
Gyerek: Azt mondta: "Ketten vagyunk, két süteményt vegyél!"

?

Amikor a fiatal rabbi apja pozíciójába lépett, mindenkitől azt hallotta, hogy mennyire
másképp viselkedik ő, mint édesapja.
- Éppen ellenkezó1eg! - válaszolta a fiatalember. - Pontosan olyan vagyok, mint az apám. Ő
sem utánozott senkit, én sem utánozok senkit.

Légy önmagad! Óvakodj a hírességek viselkedésének utánzásától, ha nincs meg benned az a
fajta belső beállítottság, amely az ő cselekedeteiket ihlette!


?

Amikor Haendel Messiását először adták elő Londonban, a jelenlévő királyt annyira elragadta
a vallásos érzület a "Halleluja" éneklése alatt, hogy felrúgva a hagyományokat felállt, és úgy
hallgatta végig a mesterművet.
A nemesek ezt látva követték a király példáját, ők is felálltak. Természetesen ez mindenki
számára jel volt, az egész közönség felállt.
Azóta él az a szokás, hogy a "Halleluját" mindenki állva hallgatja végig, belső irányultságától
és az előadás minőségétől függetlenül.

?

Amikor az öreg tengerész papagájának a köhögése állandósult, az öreg abbahagyta a
dohányzást. Attól tartott ugyanis, hogy a pipafüst, amely gyakran betöltötte a szobát, ártalmas
papagája egészségére.
Még állatorvoshoz is elvitte madarát, aki alapos vizsgálat után megállapította, hogy a madarat
sem papagájkór, sem tüdőgyulladás nem kínozza, csupán pipázó gazdája köhögését utánozza.

?

Joe nagybácsi meglátogatta a hétvégén a kis Jimmyt, aki úszott a boldogságtól, hogy
példaképével aludhat egy ágyban.
Miután leoltották a lámpát, Jimmynek eszébe jutott valami:
- Hoppá! - kiáltotta. - Majdnem elfelejtettem. Azzal kiugrott az ágyból, és melléje térdelt.
Mivel nem akart elmaradni a jó példával, Joe nagybácsi is kikászálódott az ágyból, és ő is
letérdelt az ágy másik oldalán.
- Hűha! - suttogta megszeppenve Jimmy. - Ha ezt a mama holnap reggel észreveszi, kapsz
majd tőle. A bili ugyanis ezen az oldalon van.

?

Bárcsak jobban a pozíciódnak megfelelően öltöznél! Sajnálom, hogy így elengedted magad,
ilyen kopottas lettél.
- De hisz én nem is vagyok kopottas!
- Bizony, hogy az vagy! Bezzeg a nagyapád mindig olyan elegánsan öltözött. Az ő ruhái
drágák és remekül szabottak voltak.
- Ha-ha, most megfogtalak! Ezek a nagyapám ruhái.

?


Egy filozófus, akinek csak egy pár cipője volt, megkérdezte a susztert, hogy megvárhatná-e
helyben, amíg az megjavítja a cipőit.
- Sajnos, éppen záróra - válaszolta a suszter -, vagyis nem tudom azonnal megjavítani őket.
- De miért nem jön vissza értük holnap?
- Csak ez az egy pár cipőm van, és nem járhatok cipő nélkül.
- Rendben van, kölcsön adok egy pár használt cipőt holnapig.
- Micsoda? Hogy másvalakinek a cipőjét viseljem? Minek néz maga engem?
- Ugyan miért tiltakozik az ellen, hogy más cipőjét hordja a lábán, amikor a feje tele van
mások gondolataival?

?

- Mirő1 tanultatok ma az iskolában? - kérdezte az apa tizenéves fiát.
- A szexről tartottak előadásokat - hangzott a válasz.
- A szexről? Miféle előadásokat?
- Először egy pap beszélt arról, hogy miért nem szabad. Aztán egy doktor beszélt arról, hogy
hogyan nem szabad. Végül pedig az igazgató arról, hogy hol nem szabad.

?

Egyik főiskola dékánja üdvözölte az elsőéves lányokat, és úgy gondolta, érdemes a szexuális
erkölcs kérdését is érintenie.
- A kísértés pillanataiban csak egy kérdést tegyenek fel maguknak: Érdemes-e a gyönyör egy
órájáért egy egész életen át szégyenkezni?
A beszéd végén a dékán megkérdezte, hogy van-e valami kérdésük. Egy lány félénken
felemelte a kezét, és azt kérdezte:
- Meg tudná mondani nekünk, hogyan tartson az egy óráig?

?

Az amerikai elnök, William Howard Taft, legkisebb fia egy vacsorán tiszteletlen megjegyzést
tett apjáról.
Mindannyian annyira megbotránkoztak a fiú arcátlanságán, hogy csend ülte meg a termet.
- Nos - szólalt meg végül Mrs. Taft -, megbünteted a fiút?
- Ha a megjegyzést az apjának szánta, természetesen megbüntetem - mondta Taft. - De ha az
Egyesült Államok elnökének mondta, ahhoz az alkotmányban biztosított joga volt.

Miért kellene egy apát mentesíteni attól a kritikától, mely hasznos egy elnöknek?


?
A guru előadást tartott fiatal tanítványai egy csoportjának, akik könyörögtek neki, hogy árulja
el nekik azt a mantrát, amivel a halottakat fel lehet támasztani.
- Mihez kezdenétek azzal a veszélyes dologgal? kérdezte a guru.
- Semmit. Csak a hitünket erősítené - válaszolták.
- Gyermekeim, az éretlen tudás nagyon veszélyes dolog - mondta az öreg ember.
- Mikor éretlen a tudás? - kíváncsiskodtak tovább a tanítványok.
- Amikor annak ad hatalmat, akiben még nincs meg az a bölcsesség, amely a használatához
szükséges.
A tanítványok azonban olyan kitartóan kérlelték, hogy a szent ember minden meggyőződése
ellenére végül is a fülükbe súgta a mantrát ismételten kérvén őket, hogy csak a legnagyobb
körültekintéssel használják.
Nem sokkal azután a fiatalok egy sivatagos helyen gyalogoltak. Egyszer csak megpillantottak
egy halom napszárította csontot. A könnyelműség szellemében, amely rendesen együtt
szokott járni a társasággal, elhatározták, hogy azonnal kipróbálják a mantrát, amit azonban
rendes körülmények között csak hosszú meditálás után szokás használni.
Abban a pillanatban, amint kimondták a mantra szavait, a csontok életre keltek, ragadozó
farkasokká váltak, amelyek űzőbe vették a tanítványokat, és cafatokra tépték őket.

?
Soyen Shaku, a Zen mestere, hatvanegy éves korában meghalt, de addigra elvégezte már
feladatát:
Változatosabb és magasztosabb tanítást hagyott az utókorra, mint a legtöbb Zen-mester. Azt
tartották azonban, hogy tanítványai nyaranta elaludtak a déli étkezés után. S bár ő maga
sosem vesztegetett egy percet sem, nem figyelmeztette őket erre a fegyelmezetlenségre.
Tizenkét éves korában Soyen már a Tendai irányzat filozófiai tételeit tanulmányozta. Egy
nyári napon, amikor mestere távol volt, és a hőség roppant nyomasztó volt, a kis Soyen
elnyúlt és mély, három órás álomba zuhant. Amikor meghallotta, hogy mestere visszatért,
azonnal fel akart pattanni, de már késő volt, mindennél nyilvánvalóbban ott feküdt keresztben
a bejáratnál.
- Bocsáss meg, bocsáss meg! - suttogta mestere, mikor keresztül lépett rajta akkora
tisztelettel, mintha egy nagyra becsült vendég feküdt volna ott.
Att61 kezdve Soyen sohasem aludt el nappal.

?

Egy kisfiú rohant az utcán, majd hirtelen befordult az egyik sarkon, ahol összeütközött egy
emberrel.
- Nahát! - méltatlankodott az ember. - Hová ez a nagy sietség?
- Haza - felelte a fiú -, és azért sietek, mert a mamám el fog fenekelni.
- Annyira vágyódsz a fenekelés után, hogy ezért rohansz haza? - kérdezte csodálkozva a férfi.
- Nem. De ha az apám előbb ér haza, mint én, akkor ó fenekel el.

A gyermekek olyanok mint a tükör. Ha szeretetted veszik őket körül, ők is szeretetet
sugároznak. Ha azonban a szeretet hiányzik, akkor semmit sem tudnak visszaadni.



Naszreddín átnyújtott egy korsót egy fiúnak, és elküldte a kútra vizért. Mielőtt azonban a
gyerek elindulhatott volna, lekevert neki egy pofont, és rákiáltott:
- Aztán vigyázz ám! Nehogy elejtsd a korsót! Egy járókelő azt kérdezte:
- Hogy üthetsz meg így egy gyereket, még mielőtt bármi rosszat tett volna?
Naszreddín így válaszolt:
- Gondolom, azt várnád, hogy akkor üssem meg a gyereket, miután eltörte a korsót, és a korsó
is meg a víz is odaveszett. De ha még előtte ütöm meg, emlékezni fog rá, és az edény is meg a
víz is , épségben megérkezik.

?

Egy kétségbeesett házaspár kihívta sürgősen a gyermekpszichológust, mert nem tudták, hogy
mit tegyenek kisfiukkal, aki a szomszédfiú hintalovára ült, és nem volt hajlandó többé
leszállni róla. Annak ellenére nem, hogy otthon három hintalova is volt, hajthatatlanul a
barátja lován akart lovagolni. Amikor megpróbálták lehúzni onnan, úgy elkezdett sikítozni és
üvölteni, hogy azon mód békén hagyták.
A pszichológus először is megegyezett a bérében, aztán odament a gyerekhez, gyengéden
megcirógatta a haját, lehajolt hozzá, és mosolyogva súgott valamit a fülébe. A fiú abban a
pillanatban leszállt a lóról, és szelíden követte szüleit haza.
- Milyen varázslatot űzött azzal a gyerekkel? - kérdezték a csodálkozó szülők.
A pszichológus előbb elkérte kialkudott bérét, csak azután válaszolta:
- Egyszerű. Csak lehajoltam, és azt mondtam neki: Ha nem szállsz le arról a lóról ebben a
pillanatban, úgy megverlek, mint szódás a lovát. Engem ezért fizetnek, szóval komolyan
mondom.

Mielőtt megbüntetsz egy gyermeket, kérdezd meg magadtól, nem te vagy-e vétségének az oka.


?

Szülők: Miért van az, hogy bár Johnny fiatalabb, mint te, mégis jobb jegyeket hoz?
Hétéves gyermek: Mert Johnny szülei okosak.



?
A modern gyermek:

Egy férfi, azzal a szándékkal, hogy növelje gyermekeiben a zene szeretetét, vásárolt nekik egy
zongorát. Amikor hazaért, a gyermekei töprengve nézték a zongorát:
- Hol kell ezt bedugni a konnektorba? - kérdezték.


?

A városi kisfiú életében először volt falun. Épp a járdán állt, amikor megállt mellette egy
lovas kocsi, és az idős kocsis betért az üzletbe. A kisfiú csodálkozva bámulta a lovat. Még
életében sosem látott ilyet. Amikor az öregember kijött az üzletből, és indulni készült, a kisfiú
megszólalt:
- Uram, azt hiszem figyelmeztetnem kell önt, hogy éppen most folyt ki belőle az összes üzem-
anyag.


?

Egy kislány állt a gyümölcsüzletben banánhéjjal a kezében.
- Mit szeretnél, picim? - kérdezte az eladó. - Utántöltést - hangzott a válasz.



?

A nyíllövészet mesterét az élet mesterének is tartották. Egy nap a legtehetségesebb tanítványa
a helyi versenyen háromszor egymás után a céltábla kellős közepébe lőtt. Mindenki vadul
tapsolt, és gratulációk özöne zúdult a tanítványra és mesterére is.
A mester azonban közömbösnek tűnt. Sőt kritikusnak. Később, amikor a tanítvány
megkérdezte, hogy miért, így válaszolt:
- Még meg kell tanulnod, hogy nem a cél a cél. - Hát mi a cél? - érdeklődött a tanítvány.
De a mester nem mondta meg. Erre a fiúnak magának kellett rájönnie egyszer, mert ezt nem
lehetett szavakba önteni.
Egyszer azután a fiú ráébredt, hogy nem a teljesítményre kel1 törekednie, hanem a.
beállítottságra; nem a céltábla közepére, hanem önösségének megszüntetésére.


?

A tanár sok-sok hibáján keresztül tanulta meg, hogy hogyan legyen bölcs és együtt érző
nevelő. Íme az egyik hibája.
Igazgató lett egy iskolában, amikor az egyik fiú odajött hozzá, és közölte, hogy máshová
kíván iskolába járni.
- Miért, fiam? Mi a baj? Hiszen jók a jegyeid.
- Semmi baj sincs, uram. Csak éppen másik iskolába akarok járni.
- Talán a tanárok? Nem szereted valamelyik tanárodat?
- Nem, uram. Semmi bajom sincs a tanárokkal.
- Akkor talán a diáktársaiddal? Verekedtél valamelyikkel?
- Nem, uram. A társaimmal sincsen semmi bajom.
Az igazgató erre hosszú ideig nem szólt egy szót sem, gondolván, hogy hallgatása majd szóra
indítja a gyermeket. Hirtelen könnyek törtek elő a gyermek szeméből. Az igazgató érezte,
hogy ő nyert. A leggyengédebb és legmegértőbb hangán megkérdezte:
- Azért sírsz, ugye, mert valami bánt? A fiú bólintott.
- Hát akkor mondd el, miért sírsz!
A gyerek az igazgató szemébe nézett, és azt mondta:
- Mert ezeket a kérdéseket teszi fel nekem.


?

Nevelőintézetet szándékoztak nyitni fiúk számára, és az alapítók a híres nevelő tanácsát
kérték. Az szenvedélyesen érvelt az emberséges módszerek mellett, sürgetvén az alapítókat,
hogy ne sajnálják a pénzt a jóindulatú és szakértő nevelők alkalmazására. Mondandóját
eképpen fejezte be:
- Ha csak egyetlen fiút mentenek is meg az erkölcsi romlástól, már akkor is megérte ennyi
pénzt és fáradtságot fordítani az intézményre.
Később az egyik igazgatósági tag azt kérdezte tőle:
- Nem esett ön egy kissé túlzásba? Egyetlen fiú megmentése indokolttá tenne annyi munkát és
költséget?
- Ha az én fiam lenne, természetesen - hangzott a válasz.

?


TEKINTÉLY


 Egy történet Ramakrisnától, a halkottai misztikustól:
Volt egyszer egy király, aki minden nap felolvastatott magának egy pappal a Bhagavad
Gítából. A pap azután el is magyarázta a szöveget, és megkérdezte:
- Felséges királyom, megértetted-e, amit mondtam?
A király pedig nem válaszolt sem igennel, sem nemmel, csak annyit mondott minden nap:
- Előbb értsd meg te!
A pap ezen mindig elszomorodott, mert órákon át készült a napi leckékre, és tudta, hogy
magyarázata érthető és világos volt.
A pap komolyan kereste az Igazságot. Egyszer meditálás közben hirtelen meglátta minden
dolognak - a háznak, családnak, gazdagságnak, barátoknak, becsületnek, hírnévnek, és
minden másnak - csalóka természetét, viszonylagosságát. Olyan tisztán látta ezt, hogy az ezek
utáni minden vágyódása eltűnt szívéből. Elhatározta, hogy felkerekedik, és vándorló aszkéta
életet él.
Mielőtt elindult volna, ezt az üzenetet küldte a királynak:
- Felséges királyom, végre megértettem.

?

Egy asszonyt olyan súlyos nátha gyötört, hogy úgy tűnt, az orvosok egyetlen gyógyszere sem
tud segíteni rajta.
- Hát nem tud engem meggyógyítani, doktor úr? - kérdezte kétségbeesve.
- Van egy javaslatom - mondta a doktor. - Menjen haza, vegyen egy j6 forró fürdőt, és mielőtt
megtörölközne, álljon mezítelenül a huzatba.
- Az meggyógyít? - kérdezte a nő reménykedve. - Nem, de attól tüdőgyulladást kap, és azt
meg tudom gyógyítani.

Gondoltál-e már arra, hogy a gurud talán olyan betegségre ajánl orvosságot, amelyet ő maga
okozott?

?

- Hála Istennek, hogy magunkkal vittünk egy öszvért is a kirándulásra. Így legalább, amikor
az egyik fiú megsérült, az öszvéren haza tudtuk szállítani.
- Hogyan sérült meg az a fiú? - Az öszvér megrúgta.

- Tudnál ajánlani egy jó doktort?
- Javaslom, hogy fordulj dr. Csunghoz. Megmentette az életemet.
- Hogy-hogy?
- Az úgy történt, hogy nagyon beteg lévén elmentem dr. Csinghez. Bevettem a gyógyszerét,
és rosszabbul éreztem magam. Ezért aztán elmentem Dr. Csanghoz. Bevettem az ő
gyógyszerét is, és azt hittem, hogy meghalok. Végül elmentem dr. Csunghoz, de ő nem volt
otthon.

?

A tekintélybe vetett bizalom veszélyezteti a felfogóképességet:

Az orvos az ágyban fekvő alak fölé hajolt. Aztán felegyenesedett, és így szólt:
- Nagyon sajnálom, asszonyom, de a férje már nem él.
Egy. gyenge, tiltakozó hang tört elő az élettelen alakból:
- Nono, még élek.
- Tartsd a szád! - szólt az asszony. - A doktor jobban tudja mint te.

?

A szomszéd azért jött Naszreddínhez, hogy kölcsönkérje a szamarát.
- Már kölcsönadtam valakinek - mondta Naszreddín.
Ebben a pillanatban a szamár elkezdett ordítani az istállóban.
- De hiszen hallom, hogy ordít - mondta a szomszéd.
- Na most nekem hiszel, vagy a szamárnak?

?

A trónörökös roppant ostoba volt, ezért a király egy különleges házitanítót vett fel. Az órák
Eukleidész első tételének alapos magyarázatával kezdődtek.
- Világos ez, királyi fenség? - kérdezte a tanár.
Nem - felelte a királyi fenség.
Erre aztán a tanár még egyszer türelmesen elmagyarázta.
- Dereng már?
- Nem - felelte a herceg.
A tanár még egyszer leadta az egész tételt, de minden eredmény nélkül. Amikor a herceg még
a tizedik próbálkozás után is értetlenül állt a tétel előtt, a tanár könnyekre fakadt.
- Higgye el, királyi fenség - kiáltotta -, ez a tétel igaz, és így kell levezetni!
E szavak hallatára a trónörökös felkelt, és ünnepélyes meghajlással ezt mondta:
Kedven uram! Én mindent elhiszek önnek, amit. ön mond. Ha tehát ön biztosít arról, hogy a
tétel igaz, én teljes szívből elfogadom. Azt sajnálom csak, hogy erről nem biztosított már
korábban, mert akkor időnk vesztegetése nélkül tovább mehettünk volna a második tételre.

?

Ily  módon a geometria ismerete nélkül is meglesz az összes helyes válaszod, mint ahogy az
embereknek is megvan. - legalábbis számukra! - a helyes hitűk, Isten ismerete nélkül. Ha így
szólsz a tekintély képviselőjéhez. "Buta nagyok, kérlek gondolkozz helyettem!", az annyi,
mint ha azt mondanád: "Szomjas nagyok, kérlek igyál helyettem!"

?

Buddha mondja:
- A szerzetesek és a. tudósok ne tiszteletből fogadják el a tanításomat, hanem vizsgálják meg,
ahogy az aranyműves is megvizsgálja az aranyat: vágják fel, olvasszák meg, és dörzsöljék
szét.

?


Egy magas ember a moziban így szólt a mögötte ülő kisfiúhoz:
- Nem látsz tőlem? - Nem.
- Ne is törődj vele! Csak figyelj engem, és ha azt látod, hogy nevetek, nevess te is!

?


Ferdinand Foch marsall volt a szövetséges csapatok parancsnoka a második világháború alatt.
A sofőrjét, Pierre-t, sűrűn felkeresték a riporterek, mert abban reménykedtek, hogy
megtudnak valamit a parancsnok gondolataiból, állandóan azt kérdezték a sofőrtől, hogy
vajon mikor lesz vége a háborúnak.
De Pierre sohasem válaszolt nekik. Egyszer a riporterek éppen akkor lepték meg Pierre-t,
amikor a hadiszállásról lépett ki. Amint a riporterek köré ültek, a sofőr így szólt:
- Ma beszélt a marsall!
- És mit mondott? - kérdezték mohón.
- Azt kérdezte: "Pierre, mit gondolsz, mikor lesz cége a háborúnak?"

?

Egy pap lánya azt kérdezte az apjától, hogy honnan  veszi a beszédéhez a gondolatokat?
- Az Istentől! - válaszolta az.
- Akkor miért készítesz vázlatokat? - kérdezte a lány.

?

A rádió géniusza, Marconi, barátjával egész éjjel a laboratóriumában tanácskozott a drót
nélküli kommunikáció kényes kérdéseiről.
Amikor kiléptek a laboratóriumból, Marconi hirtelen így szólt:
- Egész életemben ezt a kérdést tanulmányoztam, de van egy dolog, amit nem értek a rádióval
kapcsolatban.
 - Létezhet olyan egyáltalán, hogy éppen te ne értenél valamit a rádióval kapcsolatban? -
hitetlenkedett a barátja. - Ugyan mi volna az?
- Hogy miért működik? - válaszolta Marconi.

?

A múlt században egy püspök az Egyesült Államok keleti partvidékéről meglátogatott egy
egyházi főiskolát a nyugati parton. A főiskola elnökénél szállásolták el, aki haladó szellemű
fiatalember volt, a fizika és a kémia professzora.
Egy ízben az elnök az egész tantestületet meghívta vacsorára a püspökkel együtt, hogy
részesüljenek annak bölcsességében és tapasztalatában. A beszélgetés a világ végéről folyt,
amely a püspök szerint már nem lehet nagyon messze. Egyik érve szerint már mindent
felfedeztek a természetben, és minden lehetségest feltaláltak.
Az elnök udvariasan tiltakozott mondván, hogy szerinte az emberiség csodálatos új
felfedezések küszöbén áll. A püspök arra kérte, hogy csak egyet nevezzen meg. Az elnök úgy
vélte, hogy úgy ötven éven belül az emberek képesek lesznek repülni.
A püspök erre harsányan kacagni kezdett.
- Ekkora sületlenséget! - kiáltotta. - Kedves uram, ha Isten azt akarta volna, hogy az emberek
repüljenek, akkor szárnyat is teremtett volna nekik. A repülés a madarak és az angyalok
kiváltsága.
Az elnököt Wrightnak hívták. Két fia volt neki, Orville és Wilbur, az első repülőgép
megalkotói.

?

Béges-régen egy király halálra ítélt egy embert Indiában. Az könyörgött, hogy töröljék el a
büntetését, és hozzátette:
- Ha a király megkönyörül rajtam, és megkegyelmez életemnek, egy év alatt megtanítom a
lovát repülni.
- Úgy legyen! - mondta a király. - De ha egy év múlva a lovam nem repül, kivégeztetlek.
Amikor az ember izgatott családja később azt kérdezte tőle, hogy miként akarja ezt elérni, így
válaszolt:
- Egy év alatt akár a király, akár a lova meg is halhat. Vagy ki tudja, a ló talán megtanul
repülni.

?


Egy fiatal tudós a modern tudomány teljesítményeivel dicsekedett a guru jelenlétében.
- Repülünk, mint a madarak - mondta. - Mindent meg tudunk csinálni, amit egy madár tud!
- Csak még a szögesdróton nem tudunk ülni - mondta a guru.

?


A doktor tüzetesen megvizsgált egy beteget, majd így szólt hozzá:
- Tüdőgyulladása van, uram. Ön ugye zenész? - Igen - válaszolta az ember kissé meglepetten.
- És valamilyen fúvós hangszeren játszik.
- Úgy van. De honnan tudja ezt, kérem?
- Egyszerű ez, uram. A tüdején az erőlködés jellegzetes jegyei láthatók, és a gégefője is
gyulladt, kétségkívüli jele az is a komoly erőfeszítésnek. Mondja, milyen hangszeren játszik?
- Tangóharmonikán.

A tévedhetetlenség veszélyei!

?

A plébánost születésnapja alkalmából a gyermekek jókívánságokkal és ajándékokkal
köszöntötték.
A pap átvette a papírcsomagot a kis Marytől, és így szólt:
- Aha, egy könyvet hoztál nekem. (Mary papája ugyanis a könyvesbolt vezetője volt.)
- Azt. De honnan tetszik tudni? - A plébános atya mindent tud.
- Es Tommy, te pedig egy pulóvert hoztál nekem - mondta az atya, miközben átvette a
csomagot, amit Tommy nyújtott neki. (Tommy papája gyapjú-kereskedő volt.)
- Ugy van. Honnan tetszett tudni? - A plébános atya mindent tud.
Nos, ez így ment tovább, mígnem a plébános a kis Bobby dobozát fel nem emelte, melynek
csomagolópapírja nedves volt.(Bobby papája italkereskedő volt.;
- Aha, látom már, egy üveg whiskyt hoztál, és egy pici kilöttyent.
- Nem - mondta Bobby -, ez nem whisky. - Akkor egy üveg rum?
- Nem is rum.
Mivel már a plébános ujjai is nedvesek voltak, megnyalta az egyiket, de attól sem lett
okosabb.
- Talán gin?
- Nem - válaszolta Bobby -, egy kölyökkutyát hoztam.
?


A körülmények összejátszása folytán egy sastojás gurult az istálló egyik sarkába, ahol éppen
egy tyúk költögette tojásait. A megfelelő időben a kis sas annak rendje és módja szerint kikelt
a csirkékkel együtt.
Ahogy telt-múlt az idő, a sasocska, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, vágyódni
kezdett a repülés után. Ezért így szólt anyjához, a tyúkhoz:
- Mikor fogok megtanulni repülni?
Szegény tyúk teljesen tudatában volt annak, hogy ő nem tud repülni, de arról meg sejtelme
sem volt, hogy más madarak hogyan tanítják fiókáikat a repülésre. Mivel szégyellte
megvallani az igazat, így szólt:
- Még nincs itt az ideje. Majd megtanítalak repülni, ha már elég erős leszel hozzá.
Múltak a hónapok, és a kis sas kezdte sejteni, hogy anyja nem tud repülni. De arra sem tudta
rávenni magát, hogy önmaga próbálkozzon, mert a repülés utáni vágya összekeveredett az őt
kikeltő madár iránt érzett hálával.

?

A róla hallott hírek alapján a kalifa kinevezte Naszreddínt udvari főtanácsosává. Mivel a
tekintélye nem szakértelemből, hanem a kalifa támogatásából származott, Naszreddín
mindenkire nézve veszedelmessé vált, aki csak a tanácsát kérte. Ez a következő esetből derült
ki.
- Naszreddín, te tapasztalt ember vagy - kezdte egyszer egy udvaronc. - Tudsz-e valamiféle
szert szemfájásra? Rettentően szenvedek tőle.
- Megosztom veled a saját tapasztalatomat - válaszolta neki Naszreddín. - Egyszer
borzasztóan fájni kezdett a fogam, és addig nem is múlt el, amíg ki nem húzattam.

?


A doktor úgy döntött, itt az ideje, hogy megmondja az igazságot a betegének.
- Úgy érzem, meg kell mondanom neked, hogy nagyon beteg vagy, és valószínűleg már csak
két napod van hátra. Gondolom, rendezni szeretnéd a dolgaidat. Akarsz-e valakivel beszélni?
- Igen - jött a megtört hangú válasz. - Kivel? - kérdezte a doktor.
- Egy másik orvossal.

?


Egy fiatal író bevallotta Mark Twainnek, hogy elvesztette a saját írói képességébe vetett
bizalmát.
- Volt neked valaha is hasonló érzésed? - kérdezte.
- Igen - mondta Twain. - Egyszer, miután már tizenöt éve írtam, hirtelen úgy éreztem, hogy
semmilyen tehetségem nincs az íráshoz.
- És mit tettél akkor? Abbahagytad az írást?
- Hogy is tehettem volna? Hisz akkorra már híres író voltam.

?

Egy gazdag ember elhatározta, hogy megvalósítja élete álmát, és karmestere lesz saját
zenekarának. Fel is vett egy dobost, három szaxofonost, és huszonnégy hegedűst. Az első
próbájukon annyira rosszul vezényelt, hogy a dobos azt javasolta a többi zenésznek, hagyják
ott az embert. De az egyik szaxofonos így szólt:
- Ugyan miért mennénk el? Jól megfizet bennünket, és valamit csak kell, hogy értsen a
zenéhez.
A kővetkező próbán a karmester teljesen elvesztette ütemérzékét. Erre a dobos dühösen
elkezdte verni a dobját. A karmester csendet intett a pálcájával, a zenészekre nézett, és
megkérdezte:
- Ki csinálta ezt?

?

Egy zenekar menedzserének egyszer azt mondta a barátja, hogy maga is szívesen játszana a
zenekarban. A menedzser erre megjegyezte:
- Nem is tudtam, hogy te is tudsz zenélni.
- Nem is tudok - válaszolta az. - De láttam ott egy embert, aki semmit sem csinál, csak egy
pálcával integet, amíg a többiek zenélnek. Hát ezt én is meg tudnám csinálni.

?

Hogy az egyik hivatalnok kedvébe járjon, Ábrahám Lincoln egyszer aláírt egy okmányt,
amely az egyik hadtest átirányítását rendelte el. Stanton, a hadügyminiszter, meg volt
győződve róla, hogy az elnök óriási hibát követett el, ezért megtagadta a rendelet
végrehajtását, s a nyomaték kedvéért hozzátette:
- Megbolondult ez a Lincoln.
Amikor ez Lincoln fülébe jutott, így szólt:
- Ha Stanton azt mondja, hogy megbolondultam, akkor annak úgy is kell lenni, mert neki
szinte mindig igaza van. Átmegyek hozzá, és megbeszélem vele a dolgot.
Úgy is tett. Stanton meggyőzte őt, hogy a rendelet hibás. Lincoln azonnal vissza is vonta.
Mindenki tudta, hogy Lincoln nagysága részben abban állt, hogy jó1 tűrte a kritikát.

?

Az újoncot a tábori bejárat őrzésével bízták meg. Azt a parancsot kapta, hogy egyetlen autót
se engedjen be, amelyikre nincs kitűzve a különleges zászló. Így kénytelen volt a generális
kocsiját is leállítani, aki azonnal utasította a sofőrjét, hogy hajtson csak tovább. Erre az újonc
előre lépett, fegyverét kibiztosította, és nyugodtan Így szólt:
- Bocsásson meg, uram, én még új vagyok itt. Kit kell ilyenkor 1e1őnöm, önt vagy a sofőrt?
Akkor leszel igazán nagy, ha megfeledkezel a feletteseid méltóságáról, és ha a beosztottaiddal
feledteted saját méltóságodat, vagyis ha nem nagy dölyfös az alázatosakkal, és ha nem
alázatoskodsz a dölyfösökkel.

?


Élt egyszer egy rabbi, akit a nép Isten embereként tisztelt. Nem telt el úgy nap, hogy hatalmas
tömeg ne gyűlt volna össze az ajtaja előtt tanácsára, gyógyulásra vagy egyszerűen csak a szent
ember áldására várva. Ha a rabbi beszélni kezdett, a tömeg az ajkán csüngött, és itta minden
szavát.
Volt azonban a tömegben egy kötekedő alak, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy
ellene mondjon a mesternek. Megfigyelte a mester gyengeségeit, gúnyt űzött hibáiból a
tanítványok nagy rémületére. Azok úgy is tekintettek rá, mint magára a megtestesült ördögre.
Egy nap az "ördög" megbetegedett, és meghalt. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Külsőleg persze az alkalomnak megfelelő ünnepélyes arcot vágtak, de a szívük örült, hogy ez
a tiszteletlen eretnek nem fogja többé félbeszakítani a mester lelkesítő beszédét, és nem fogja
többé kritizálni viselkedését.
Ezért aztán az emberek meglepődtek, amikor a mestert őszintén szomorúnak látták a
temetésen. Amikor az egyik tanítvány később megkérdezte, hogy vajon a halott túlvilági sorsa
miatt szomorkodott-e, azt válaszolta:
- Nem, nem. Miért szomorkodnék egy barátom miatt, aki már a mennyországban van?
Magam miatt bánkódtam, mert ő volt az egyetlen barátom. Itt mindenki tisztelettel vesz körül,
ő volt az egyetlen, aki ellentmondott nekem. Attó1 félek, hogy miután ő elment, én sem
fejlődöm tovább.
És e szavak után a mester sírásra fakadt.

?

Egy asszony jött Izrael rabbihoz, hogy elpanaszolja titkos bánatát. Már húsz éve férjnél van,
és még nem született fia.
- Micsoda véletlent - mondta a rabbi. - Pontosan így volt az én édesanyámmal is,
Azzal a következő történetet mondta el az asszonynak.
Egy nap Izrael rabbi édesanyja meghallotta, hogy Bal Shem Tov érkezett a városba.
Odasietett, és azért könyörgött, hogy imádkozzon érte, hogy fia szülessék.
- Mit vagy hajlandó ezért feláldozni? - kérdezte a szent ember.
- Mit tehetnék? - kérdezte az asszony. - A férjem ugyan szegény könyvtáros, de van valamim,
amit felajánlhatok a rabbinak.
Azzal hazarohant, előhúzta a gondosan eltett katinkát a fiókos szekrényből, és már rohant is
vissza, hogy felajánlja a rabbinak. Mint tudjuk, a katinkát, a körgallért, a menyasszony az
esküvőjén viseli, és mint értékes családi ékszer száll egyik nemzedékről a másikra. De mire az
asszony visszaért, a rabbi már elindult a következő városba, így ő is utána ment, és mivel
szegény volt, csak gyalog mehetett. Mire megérkezett, a rabbi már ismét új városba indult.
Hat héten keresztül követte így a rabbit városról-városra, míg végül utolérte. A rabbi átvette
tőle a katinkát, és a helyi zsinagógának adta.
Izrael rabbi aztán így fejezte be a történetet:
- Édesanyám aztán hazagyalogolt, és egy évvel később megszülettem én.
- Tényleg micsoda véletlen! - kiáltott fel az asszony. - Nekem is van otthon egy katinkám.
Elhozom neked azonnal, és ha felajánlod a helyi zsinagógának, Isten engem is megajándékoz
egy fiúval.
- Nem, kedvesem - szólt a rabbi szomorúan -, nem olyan egyszerű az. Különbség van közted
és édesanyám közt. Te hallottad az ő történetét, de neki nem állt egyetlen példa sem a
rendelkezésére.

Miután egy szent használt egy létrát, azt eldobják, hogy soha többé ne használják mások.

?

Egy hatalmas kamion próbált átmenni a vasúti átjáró alatt, de beszorult az út és a híd közé. A
szakértők minden az eltávolítására kezdett próbálkozása eredménytelennek bizonyult, így hát
a közlekedés az út mindkét oldalán kilométerekre megbénult.
Egy kisfiú igyekezett ugyan, hogy felhívja magára a Főmérnök figyelmét, de mindig
leintették. Végül a főmérnök teljes kimerültségében így szólt:
- Gondolom, azért jöttél, hogy megmondd, hogyan lehetne a problémát megoldani.
- Igen - válaszolta a gyerek. - Azt javasolom, hogy engedjék le a kamion gumijait.

A laikusok fejében rengeteg lehetőség megfordul. A szakértőkében csak kevés.

?

Az 1930-as években az Egyesült Államok egyik gyára Japánba exportált egy gépet. Egy
hónappal később a vállalat táviratot kapott: "Gép nem működik, küldjenek embert
megjavítani!"
A vállalat át is küldött valakit Japánba. De még mielőtt megvizsgálhatta volna a gépet, a
vállalat újabb táviratot kapott: "EMBER TUUI, FIATAL., KUELDJENEK IDOESEBBET!".
A vállalat visszatáviratozott: "HASZNAALJAAK OET, OE TALAALTA FEL A GEEPET.”

?

Mivel a százlábúnak nagyon fájtak a lábai, a bagoly tanácsát kérte. Az ezt mondta neki:
- Túl sok lábad van. Ha egér lennél, csak négy lábad lenne, ezért huszonnégyszer kisebb lenne
a fájdalmad.
- Nagyszerű ötlet - mondta a százlábú. - Csak azt mutasd meg, hogy hogyan váljak egérré!
- Ne bosszants engem a gyakorlatba való átültetés kérdéseivel! Én csak az elvek
kidolgozásáért vagyok felelős.

?

Egy híres festő áthívta orvos barátját, hogy megnézze a festő legnagyszerűbbnek tartott
alkotását. A doktor tüzetesen megvizsgálta a festményt, nem sajnálván az időt a legkisebb
részlettól sem. Tíz perc múlva a festő már kissé nyugtalankodott:
- Szóval, mit gondolsz? A doktor így szólt:
- Azt hiszem, kétoldali tüdőgyulladás.

?

A szakértőbe vetett bizalom veszélyei:
Egy' ember olvashatatlan üzenetet kapott a barátjától. Miután már belefáradt a próbálkozásba,
eszébe jutott, hogy érdemes lenne talán a helybéli patikus segítségét kérni.
Az egy teljes percig bámulta az írást, azután elővett egy barna üveget, a pultra helyezte, és így
szólt:
- Két dollárba fog kerülni.

?

Egyetemisták egy csoportja elégedetlenkedett az italbolt sörének minőségével.
Néhányuknak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy egy kis üveggel elküldenek a kórház
laboratóriumába, abban a reményben, hogy megtudják, mit tartalmaz a sör.
Másnap a következő üzenetet kapták: "A lovuk sárgaságban szenved."

?

Egyik tanítványa azt kérdezte Konfúciusztól:
- Mik a jó kormány nélkülözhetetlen összetevői? Azt a választ kapta:
- Élelem, fegyverek, és a nép bizalma.
- És - érdeklődött tovább a tanítvány - ha valamelyiket el kellene hagynod, akkor melyiktől
válnál meg?
- A fegyverektől.
- És ha a maradék kettő közül is meg kellene válnod az egyiktől, akkor melyiket hagynád el?
- Az élelmet.
- De élelem nélkül elpusztulnak az emberek!
- A halál emberemlékezet óta az emberiség sorsa. Az a nép viszont, amelyik már nem bízik
a vezetőiben, valóban elveszett nép.

?

Amikor baleset következtében az egyik török falu vezetője elveszítette a lábait, mankókkal
kezdett járni. Egyre ügyesebben tudott menni, még táncolni is megtanult velük, sőt még kis
piruetteket is rögtönzött szomszédjai szórakoztatására.
A fejébe vette, hogy gyermekeit is megtanítja mankóval járni. Nemsokára a mankókon való
járás státuszszimbólummá vált falujában, és nem tellett bele sok idő, mindenki úgy járkált.
A negyedik nemzedék idejében már senki sem tudott mankó nélkül közlekedni. A falusi
iskolában bevezették az Elméleti és gyakorlati mankósság című tantárgyat; a falusi
kézművesek pedig híressé váltak az általuk készített mankók minősége folytán. Már arról is
szó esett, hogy kifejlesztenek egy elektromos, akkuval üzemeltethető mankópárt.
Egyszer azonban egy fiatal török mankózott a falu vénei elé azzal, hogy megtudja: miért kell
mankókon járni, mikor Isten lábakat teremtett az embereknek. A véneket bosszantotta, hogy
ez a suhanc náluk is bölcsebbnek képzeli magát, ezért elhatározták, hogy megleckéztetik.
- Miért nem mutatod meg nekünk, hogy hogyan kell járni mankó nélkül?
- Rendben van! - kiáltotta a fiatalember.
A következő vasárnap a falu főterére tervezték a bemutatót. Mindenki ott volt, amikor a
fiatalember bemankózott a tér közepére, megállt egyenesen, és eldobta a mankóit. A tömeg
csendben figyelte, amint bátran előrelépett, és arca esett.
Azzal aztán mindenki megerősödött abbéli hitében, hogy mankók nélkül lehetetlen járni.

?

Miközben a bognár a folyosó egyik végén kereket készített, a Chi tartománybéli Huan herceg
egy könyvet olvasott a másik végében. A bognár letette vésőjét és kalapácsát, odafordult a
herceghez, megkérdezte, hogy milyen könyvet olvas.
- Olyat, ami megőrzi a bölcsek szavait - válaszolta a herceg.
- Élnek még azok a bölcsek? - kérdezte a bognár. - Már nem - válaszolta a herceg -, már mind
meghaltak.
- Akkor, amit olvasol, az nem más, mint az elmúlt emberek piszka és söpredéke - vélte a
bognár.
- Hogy merészelsz, te, egy bognár, hibát találni abban a könyvben, amit olvasok? Bizonyítsd
be, amit mondtál, különben halállal lakolsz!
- Mivel, hogy én csak egy bognár vagyok - kezdte az -, én így látom a helyzetet: Amikor egy
kereket készítek, ha az ütésem túl lassú, akkor ugyan mélyre vágok, de nem elég szilárdan; ha
viszont az ütésem túl gyors, akkor szilárdan, de nem vágok elég mélyre. A megfelelő ütemet
viszont, amely sem túl gyors, sem túl lassú, a kezed nem tudja felvenni, ha nem a szívedből
jön. Ezt nem lehet szavakba önteni; ebben van valami művészet, melyet nem lehet átadni a
fiamnak se. Ezért nem veheti át tőlem a munkát, ezért gyártom még hetven éves koromban is
a kerekeket. Véleményem szerint így' kell ennek lennie azokkal is, akik már elmentek
közülünk. Amit érdemes lett volna átadniuk, az velük együtt pusztult el; s csak a maradékot
hagyták hátra a könyvekben. Ezért mondtam azt, hogy amit olvasol, az az elmúlt emberek
piszka és söpredéke.

?

Régente Japánban papírból készült lampionokat használtak. A bambusznád által összetartott
papír óvta a meggyújtott gyertyát a széltől. Egyszer egy vak meglátogatta a barátját, s amikor
hazaindult, felajánlottak neki egy lampiont. Az csak nevetett rajta.
- Éjjel vagy nappal, mind egyforma az nekem! - mondta. - Ugyan mi hasznát venném én a
lampionnak?
A barátja ellenvetette:
- Igazad van. Ahhoz, hogy hazatalálj, semmi szükséged sincs rá. De talán megóvna attól, hogy
valaki beléd rohanjon a sötétben.
Így aztán a vak ember a lampionnal indult neki az útnak. Egy kis idő elteltével azonban valaki
úgy nekirohant, hogy még fel is lökte.
- Te gondatlan fráter! - kiáltotta a vak. - Hát nem láttad ezt a lampiont?
- Testvér - engesztelte az idegen -, a gyertyád kialudt.

Biztonságosabban jársz a. saját sötétségedben, mint más világosságában.

?


EMBERI TERMÉSZET

Az emberek nem a. valóságra reagálnak, hanem a fejükben lévő eszmékre.

Turisták egy csoportja szorult helyzetbe került valahol vidéken. Kényszerűségből lejárt
szavatosságú ételcsomagokat osztottak ki nekik enni. Elfogyasztása előtt ellenőrzésképpen
néhány falatot vetettek egy kutyának. Szemmel láthatóan ízlett neki az étel, és semmilyen
utóhatása nem mutatkozott.
Másnap viszont arról értesültek, hogy a kutya elpusztult. Általános pánik tört ki köztük.
Sokan hányni kezdtek, lázra és vérhasra panaszkodtak. Doktort hívtak, hogy kezelje azokat,
akik ételmérgezést kaptak.
A doktor először is a kutya teteme felöl érdeklődött.
Utánanéztek.
Érdeklődésükre egyik szomszéd csak úgy odavetette:
- Hogy hol van? Hát hol lenne? Bedobták a dögkútba, mert elgázolta egy autó.

?

A Pestis, útban Damaszkusz felé, egy sivatagi karaván mellett haladt el.
- Hová sietsz? - kérdezte a vezetőjük.
- Damaszkuszba, hogy ezer áldozatot szedjek. Visszafelé jövet Damaszkuszból, a Pestis újra
belebotlott a karavánba. A vezetője megjegyezte:
- Ötvenezer áldozatot szedtél, nem ezret.
- Nem - válaszolta a Pestis -, csak ezret szedtem. - A többi a félelemnek esett áldozatul.

?

Az emberek nem azt látják, ami ténylegesen van, hanem azt, aminek a látására tanították őket.

Tomi lement a tengerpartra. Amikor visszatért, édesanyja megkérdezte:
- Más gyerekek is voltak lent? - Igen - válaszolta Tomi.
- Fiúk vagy lányok?
- Honnan tudjam? Nem volt rajtuk ruha.

Az embereket kultúrájuk és neveltetésük "felvonó léttel” látja el.

Egy előkelő dáma megnyomta a felvonó gombját, de mivel késlekedett a lift, a hölgy
füstölgött magában. Amikor végül is kinyílt az ajtó, ráförmedt a liftkezelőre:
Hol volt maga?
- De asszonyom, hová juthatnék egy felvonóban?

?

A falak, amelyek fogva tartják őket, csupán képzeletük termékei, nem valódiak.

A medve le-föl járkált húszlábnyi ketrecében. Amikor öt év múlva a ketrecet leemelték róla, a
medve továbbra is csak a szokásos területen mozgott, mintha a rácsok még mindig ott
volnának. Ott is voltak. Neki!

?

Két bizonytalan járású úriember türelmetlenül álldogált késő éjjel, jóval üzemzárás után a
buszvégállomáson.
Így telt el néhány óra, mire részeg kábulatuk ellenére rájöttek, hogy az utolsó busz is rég
elment. Mivel jó néhány busz parkolt ott, elhatározták, hogy "kölcsönvesznek" egyet, és majd
maguk hazahajtanak. Bosszúságukra azonban azt a járatot, amely őket haza szokta vinni, nem
találták.
- Hihetetlen - szólt az egyik -, itt áll többszóz busz, és egyetlen harminchatos sincs köztük.
- Ne is törődj vele - mondta a másik -, vigyük el ezt a huszonkettest a végállomásig, onnan
meg már gyalog megtesszük a még hiányzó két mérföldet.

?

Amit az emberek szeretnek vagy gyűlölnek, az nem a dolgok Lényege, hanem csak a
körvonala.

Egy fiatal fiúban kialakult valami, amit jobb híján nevezzünk "szendvicsfóbiának". Hacsak
meglátott egy szendvicset, azonnal reszketett és sikoltozni kezdett. Az anyját már annyira
bosszantotta ez a dolog, hogy elment egy pszichológushoz, aki azt javasolta:
- Könnyen megszüntethetjük a fóbiát. Otthon mutassa meg a fiúnak az elejétől a végéig, hogy
hogyan is készül a szendvics. Ez majd eloszlatja az összes buta elképzelését a szendviccsel
kapcsolatban, és majdcsak abbahagyja a sírást és reszketést.
Anyja úgy is cselekedett. A kezébe vett két szelet kenyeret, és megkérdezte:
- Félsz-e ezektől?
- Nem - válaszolta a fiú.
Akkor az asszony megmutatta neki a vajat: Félsz tőle? Nem. Akkor az asszony elkente a vajat
a kenyéren. Azután jött a saláta. Félsz tőle? Természetesen nem. A salátalevelek így
rákerültek a kenyérre. És a paradicsomszeletektől? Kell-e tőlük félni'? Nem, nem kell.
Mindjárt rá is kerültek a salátára. Hát a sült szalonnától kell-e félni? Nem, egyáltalán nem.
Már rajta is voltak a paradicsomon.
Ekkor az asszony a kezébe vette a két szelet kenyeret, és megmutatta fiának. Még most sem
félt tőlük. De abban a pillanatban, hogy a másik szelet kenyeret ráhelyezte a szalonnára, és
így annak szendvics formája lett, a gyerek azonnal visítani kezdett:
- Szendvics! Szendvics! - és csak úgy reszketett a f'élelemtől.

Egy születésétől fogva vak fiatalember beleszeretett egy lányba. Nem is volt abban ,semmi
hiba, mígnem egyik barátja azt nem mondta neki, hogy a lány bizony nem épp a legszebb. A
fiatalember abban a pillanatban elveszítette minden vonzódását. Szerencsétlenségére. Nagyon
is jól "látta" ő a lányt. Valójában a barátja volt a vak.

?


Vizsgáld meg jobban, hogy mit is hívnak az emberek szabad és felelősségteljes viselkedésnek,
s valószínűleg nem tudatos cselekvést, hanem csak mechanikus mozgást fogsz találni ...

Azt mondják, hogy amikor az alexandriai nagy könyvtár leégett, csak egyetlen könyv maradt
épségben. Közönséges könyv volt, érdektelen és unalmas, ezért aztán el is adták néhány
fillérért egy szegény embernek, aki alig tudott olvasni.
Az a könyv azonban, bármennyire is unalmasnak és érdektelennek látszott, a világ
legértékesebb könyve volt, mert belső borítójába nagy kerek betűkkel belefirkálták néhány
mondatban a Varázskő titkát, miszerint mindent, amit csak hozzáérintettek, színtiszta arannyá
tudott változtatni.
:Az írás szerint az a kis kavics valahol a Fekete tenger partján hevert több ezer, pontosan
ugyanolyan kaviccsal együtt. Egy dologban azonban különbözött a többitől, a hideg tapintású
többi kaviccsal szemben ez olyan meleg volt, mintha élne. Az ember felujjongott örömében.
Mindenét eladta, és egy évi megélhetését biztosító kölcsönt vett fel. Elutazott a Fekete
tengerhez. Ott aztán felverte a sátrát, és hozzáfogott a fáradtságos kereséshez.
Egyszerű módszert alkalmazott: felemelt egy kavicsot, ha hidegnek találta, nem hagyta a
parton, mert akkor akár tucatszor is felemelhette és megtapogathatta volna ugyanazt a követ.
Ehelyett bedobta a tengerbe. Ekképp töltötte idejét kitartóan nap mint nap ebben a nagy
türelmet igénylő vállalkozásban. Felemelt egy kavicsot, ha hidegnek találta, bedobta a
tengerbe; felemelt egy másikat ... és így tovább, vég nélkül.
Eltelt egy hét, egy hónap, tíz hónap, egy egész év ezzel a felettébb monoton feladattal. Akkor
aztán ismét kölcsönkért némi pénzt, és még további két évig dolgozott így, megállás nélkül.
Felemelt egy kavicsot, a kezében tartotta, ha hidegnek érezte, bedobta a tengerbe. Óráról
órára, napról napra, hétről hétre ... minden eredmény nélkül.
Egyik este azután felemelt egy kavicsot, amely meleg tapintású volt, de a megszokás erejénél
fogva azt is bedobta a Fekete tengerbe!

?


Egy tudós tíz évet töltött annak kutatásával, hogy a vizet hogyan lehetne átalakítani
petróleummá. Meg volt győződve róla, hogy csak egy elemre van szükség, ami előidézi a
kívánt reakciót. Ám akárhogyan próbálkozott, nem tudta megragadni a formula lényegét.
Egyszer csak tudomására jutott, hogy fent, Tibet hegyeiben egy "mindentudó" hírében álló
láma él, aki így - a kutató reményei szerint - a keresett formulát is ismeri.
Hogy eredményesen járjon, három feltételt kellett teljesítenie. Teljesen egyedül kellett
odautaznia, és az út veszélyes volt. Gyalog kellett mennie, és az út meredek volt. És ha el is
jutott a láma színe elé,  akkor is csak egyetlen egy kérdést kérdezhetett tőle.
Több hónapig küszködött, mire nehézségek és veszélyek közepette az első két feltételt
sikeresen teljesítette. Hanem amikor a láma elé vezették, képzelhetik mennyire meglepődött,
hogy elképzelésével ellentétben nem egy ráncos, szakállas embert látott ott, hanem egy vonzó
fiatal hölgyet, akinek szegsége minden képzeletet felülmúlt.
A láma kedvesen rámosolygott, és mennyei hangon így szólt hozzá:
- Gratulálok, utazó! Eljutottál hegyi erődünkbe. Nahát, mit szeretnél tudni?
A tudós meglepődve hallotta a saját hangját:
- Drága hölgyem, megtudhatnám, hogy férjnél van-e már?

?

Ahelyett, hogy a valóságra figyelnének, sztereotip elképzelésekre válaszolnak ...

Egy nemzetközi konferencia záró vacsoráján az amerikai küldött a mellette ülő kínaihoz
fordult, és a levesre mutatva kissé leereszkedően megkérdezte:
- Ízleni leveske ?
A kínai úriember buzgón bólogatott. Kicsit később azt kérdezte, hogy: "Szeretni halacska?", 
majd: "Szeretni husika?" és végül: "Ízleni gyümölcske?" A válasz rendre a kínai nyájas
bólogatása volt.
A vacsora végén a konferencia elnöke bemutatta az est meghívott előadóját - nem mást, mint
a kínai úriembert, aki aztán amerikai szomszédja nem kis meglepetésére tökéletes
angolsággal, igen tartalmas és szellemes beszédet tartott.
Az előadás végeztével a kínai fordult a szomszédjához, és huncut mosollyal a szemében azt
kérdezte:
- Tetszeni beszédecske?

?

vagy merev elvekre ...

Két vadász pereskedett egymással. Az egyik megkérdezte az ügyvédjét, hogy nem lenne-e
hasznos néhány fogolymadarat küldeni a bírónak. Az ügyvéd megrémült.
- Ez a bíró büszke arra, hogy megvesztegethetetlen - mondta. - Egy ilyen gesztus éppen az
ellenkező hatást váltaná ki belőle.
Miután a tárgyalást megnyerték, a vadász meghívta vacsorára az ügyvédet, és megköszönte a
foglyokkal kapcsolatos tanácsát.
- Tudja, mégis elküldtem a madarakat a bírónak, mondta -, az ellenfelem nevében.

Az erkölcsi felháborodás legalább olyan hatékonyan alakíthat valakit mint a
megvesztegethet6ség.

?


Egy kislányt, akinek azt mondták, hogy Lincoln nem jóképű, az édesapja elvitte a Fehér
Házba, hogy megnézzék az elnököt.
Lincoln térdére ültette a kislányt, és kedvesen, humorosan beszélgetett vele egy darabig. A
kislány hirtelen felkiáltott:
- Apa! Az elnök egyáltalán nem csúnya, sőt kifejezetten gyönyörű!

?

Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy
piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.
Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak
a magasba, mígnem eltűntek a szem elő1. A kis néger egy darabig álldogált egy fekete
léggömb előtt, majd megkérdezte:
- Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az
felszállt a magasba, így szólt:
- Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

?

New Yorkban Isaac Goldstein összefutott az egyik unokaöccsével.
- Hogy mennek a dolgaid? - kérdezte Goldstein.
- Hát nem hallottad? - kérdezett az vissza. - Én lettem a Goldstein és Murphy cégnek az egyik
partnere.
- Goldstein és Murhpy? Hát nem csodálatos? Ez Amerika lényege: a különböző nemzetek fiai
üzleti vállalkozásban állnak egymással. Azért neked bevallom, ez engem meglep kissé.
- Ez meglep téged? Akkor ettő1 még inkább meg fogsz lepődni! Én vagyok Murphy.

?