Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A SZÍV ÉBREDÉSE 2

2010.06.15



Az Orosz Munkások Küldöttsége meglátogatott egy gyárat Detroitban. Megkérdezték a
művezetőt, hogy hetente hány órát dolgozik egy amerikai munkás.
- Negyvenet - válaszolta az. Az orosz megrázta a fejét.
- Nálunk - mondta - egy átlagos munkás hatvan órát dolgozik hetente.
- Hatvan órát? - kiáltott fel a művezető. - Ebben a gyárban sosem tudnád rávenni az
embereket, hogy annyit dolgozzanak. Ezek mind komcsik.

?


Egy ember így szólt a plébánoshoz:
- Atyám, tegnap meghalt a kutyám. Mondana egy misét az elhunyt lelkéért?
A pap felháborodott.
- Mi nem mondunk misét állatokért! - válaszolta élesen. - Próbálja meg az utca végén lévő új
felekezetnél! Azok valószínűleg imádkoznak majd a kutyájáért.
- Igazán szerettem azt a kutyát - mondta az ember -, és szerettem volna tisztességesen búcsút
venni tőle. Nem tudom, hogy mi a szokás ilyen alkalmakkor, de mit gondol, tízezer dollár
elég lenne?
- No, várjunk csak - mondta a plébános. Nem is említette, hogy a kutyája katolikus volt.

?

A kormányzó meglátogatta az egyik állami fegyintézetet, és az egyik csavargóval
beszélgetett, aki büntetése elengedését kérte.
- Mi bajod van ezzel a hellyel? Kényelmesebben élsz itt, mint valaha életedben.
- Úgy van, uram - mondta a csavargó. - De én akkor is szeretnék innen kijutni.
- Nem kapsz eleget enni?
- De, kapok eleget. Nem ez az én problémám. - Hanem mi?
- Tudja, uram, egyetlen bajom van ezzel a hellyel: az egész államban nagyon rossz az
intézmény hírneve.

?

Az újságíró megkért néhány embert, hogy ha ismerik a polgármestert, mondjanak róla
véleményt.
- Hazudik és csal - mondta a benzinkutas. - Nagyképű fickó - így a tanító.
- Sosem szavaztam rá - állította a gyógyszerész. - A legkorruptabb politikus, akit valaha is is-
mertem - mondta a borbély.
Amikor végre a riporter a polgármesterrel is találkozott, megkérdezte tőle, hogy mennyi a
fizetése.
 - Mit képzel? Nem kapok én ezért fizetést! - mondta a polgármester.
- Akkor miért vállalta el ezt a munkát'? - A közmegbecsülés miatt.

?

Egy férfi a bárban a mellette ülőhöz fordult, és azt mondta:
- Nem értem. Egyetlen kis ital elég ahhoz, hogy lerészegedjem.
- Tényleg? Elég egyetlen ital?
- Igen. És ez általában a nyolcadik.

?

Las Vegasban egy férfi egy gazdag kinézetű idegenhez fordult, és így szólt:
- Uram, tudna nekem huszonöt dollárt adni? Két napja nem ettem, és nincs hol lefeküdnöm.
- Honnan tudjam, hogy nem szerencsejátékra költöd azt a pénzt?
- Isten őrizzen attól! - mondta a férfi. - Szerencsejátékra már van pénzem.

?

Egy házaspár azon töprengett, hogy hogyan adjanak túl azon az öt kis kutyakölykön, amit ők
is ajándékba kaptak a közelmúltban. A férfi már bejárta az egész környéket, hogy
elosztogassa őket, de senkinek se kellettek. Még a helyi rádióban is bemondatták, hogy
törzskönyvezett kutyakölyköket adnának ingyen az érdeklődőknek. De senki sem érdeklődött.
Végül a szomszéd azt tanácsolta nekik, hogy reklámozzák a kutyákat. Visszamentek a
rádióhoz, és bejelentették, hogy kutyusok eladók egyenként huszonöt dollárért. Még le sem
ment a nap, mire mind az öt elkelt.

?

Két leendő vásárló lépett be a használtautó - kereskedésbe körülnézni. Az eladó belefogott a
szokásos beszédébe, amikor egyikük egy kis kártyát vett elő, amin az állt: "Elnézését kérjük,
de mi süketnémák vagyunk.
Erre az előadó papírt vett elő, és minden előnyét ráírta azoknak az autóknak, amely iránt
valami érdeklődést mutattak. Végül is egy takaros kis Volkswagenre esett a választásuk. Ki is
vitték egy próbakörre, és szemmel láthatólag meg voltak vele elégedve. Ám amikor
visszakanyarodtak, mindkettő határozottan rázta a fejét. Nem jó!
Az előadó azt írta a papírra: - Miért? Mi a baja?
Az egyik átvette a papírt, és azt írta rá: - Nincs benne rádió.

?

Amikor egy nagyvárosban élő férfi hazatért gyermekkori falujába, az egyik szomszéd így
szólt hozzá:
- Gondolom, tudod, hogy az öreg Smith elvesztette a farmját.
- Nem én. Mi történt?
- Hát, egy nap úgy találta, hogy a szomszédja kerítése öt lábnyira beljebb, az ő földjén van.
Ezen nagyon elgondolkodott. Végül is ügyvédhez fordult, mondván neki, hogy szerinte ez
birtokháborítás. Az ügyvéd is úgy gondolta.
Voltaire mondja:
- Életemben kétszer tettek tönkre: egyszer, amikor elvesztettem egy ügyet, és egyszer, amikor
megnyertem egyet.

?

- Ha újraházasodsz, vagy ha szeretőt tartasz, kísértetként visszatérek - fenyegetette meg férjét
egy haldokló asszony.
Így aztán a szegény férfi meg sem lepődött, hogy néhány hónappal a felesége halála után,
amikor ő ismét szerelmes lett, felesége szelleme egyik éjjel belépett a házba, és keserűen
hűtlenséggel vádolta.
Ez így ment éjszakáról éjszakára, mígnem megelégelte a dolgot, és egy Zen mesterhez fordult
tanácsért, aki azt kérdezte tőle:
- Mibó1 gondolod, hogy az valóban szellem?
- Abból, hogy tudja, és el is mondja nekem mindazt, amit mondtam, tettem, gondoltam és
éreztem.
A mester adott az embernek egy zacskó szójababot, mondván:
- Ki ne nyisd a zacskót, és ha ma éjjel ismét megjelenik neked a szellem, kérdezd meg tő1e,
hogy hány szem bab van a zacskóban?
Amikor az ember a szellemnek szegezte a kérdést, az elillant, és többé sohasem tért vissza.
- Miért? - kérdezte emberünk a mestert. A mester mosolygott.
- Mondd, nem furcsa, hogy a feleséged szelleme csak azt tudta, amit te is tudtál?

?

Oroszországban egy ember kiment a feleségével az erdőbe farkasokra vadászni. De amikor
azok megjelentek, a férfi elszaladt, s az asszony a farkasok prédájául esett. Másnap a férfi
koszorút akasztott az ajtójára, és megsiratta az asszonyt - igaz nem sokáig, mert szeretője is
volt, akit aztán hat hónap: múlva feleségül vett.
Az esküvő utáni éjjelen megjelent neki az előző felesége, és segítségért kiáltott. Elképedésére
azonban az új felesége semmit sem látott és nem is hallott. Az előző felesége minden éjjel
visszatért segítségért kiabálva, mindaddig, míg a férfi már nem bírta tovább. Egyik éjjel
előkapta puskáját, és az asszony után rohant, hogy másodszor is megölje.
Az asszony berohant az erdőbe. A férfi utána szaladt. felbukott, és kiesett a puska a kezéből.
Abban a pillanatban körbe vették a farkasok, és véget vetettek az életének.

?


Egy utas az étkezőkocsiban ebédet rendelt a pincértől.
- Desszertnek pedig tortát kérek fagylalttal - jegyezte meg.
A pincér közölte, hogy nincs tortájuk, mire a férfi dührohamot kapott.
- Micsoda? Nincs tortájuk? Ez aztán abszurdum. Én vagyok ennek a vasúti társaságnak az
egyik legnagyobb üzletfele. Évente több ezer turistának szervezek kirándulásokat, és többszáz
ezer tonna árut szállíttatok. Amikor pedig én utazom ezen a vonalon, még egy szelet
közönséges tortájuk sincs. Magának a vezérigazgatónak fogom ezt elpanaszolni.
A szakács félrehívta a pincért, és azt mondta neki:
 - A következő állomáson szerezzünk neki tortát. A pincér a következő állomás után azonnal
az utasnál termett:
- Uram, örömmel közölhetem önnel, hogy a szakácsunk az ön kedvéért elkészítette ezt a
tortát, ás reméli, hogy ízleni fog önnek. És szeretném még átadni ezt a hetvenöt éves brandyt
is, társaságunk tisztelete jeléül.
Az utas az asztalra csapta szalvétáját, és ökölbe szorított kézzel kiáltotta:
- Pokolba a tortájukkal Inkább mérges maradok!

mennyire üres lenne az életünk, ha semmire sem neheztelhetnénk ...

?

A férfi az étterem törzsvendége volt, ezért aztán a vezetőség el is követett mindent, hogy a
kedvébe járjon. Egyik nap mégis azért panaszkodott, hogy csak egy szelet kenyeret kapott az
ebédjéhez. A pincér azon nyomban hozott neki négy szeletet.
- Rendben van - mondta a férfi -, de ez még nem elég. Én szeretem a kenyeret, méghozzá
nagy mennyiségben.
Másnap a férfi tizenkét szeletet kapott.
Jól van - mondta -, de még mindig hogy takarékoskodnak vele!
A következő nap egy egész kosárral hoztak neki, de még akkor is panaszkodott. A vezetőség
erre elhatározta, hogy túljárnak az eszén. Egy kolosszális nagyságú kenyeret sütöttek
kizárólag az ő számára. Hat láb hosszú volt a kenyér, és három láb széles.
Maga a séf hozta be a kenyeret két pincér segítségével, és a szomszédos asztalra helyezvén
várták a reakciót.
A férfi megbámulta a hatalmas kenyeret, majd a vezetőre nézett, és így szólt:
- Szóval már megint csak egy darabot kapok!

Jó dolog gyertyát gyújtani, de élvezetesebb a sötétséget szidni ...

A náci koncentrációs tábor egyik túlélője meglátogatta a barátját, aki szintén kivette a részét
azokból a megpróbáltatásokból.
- Megbocsátottál-e a náciknak? - Igen.
- Hm. Én nem, engem még most is emészt az irántuk érzett gyűlölet.
 - Akkor - válaszolta gyengéden a barátja - téged még most is fogva tartanak.

nem azok az ellenségeink, akik gyűlölnek bennünket, hanem akiket mi gyűlölünk ...

?

George Gershwin barátai arról próbálták a zeneszerző apját meggyőzni, hogy a Kék rapszódia
egy géniusz alkotása.
- Hát persze, hogy az! - mondta az idős ember. - Legalább tizenöt perc, mire végigjátsszák,
nemde?

?


Valahol a trópusokon a misszionárius elhatározta: bámulatba ejti a hozzá tartozó híveket
azzal, hogy elviszi néhányukat egy kicsit repülni. A gép az ismerős falvak, dombok, erdők és
folyók felett szállt el. Alkalmanként az utasok ki-kitekintettek az ablakon, de egészében véve
egyáltalán nem gyakorolt nagy benyomást rájuk a repülés.
Amikor ismét földet értek, a hívők egy szó nélkül szálltak ki a gépből. Hogy mégis kapjon
valami elismerést, a misszionárius így kiáltott:
- Hát nem volt csodálatos? Gondoljátok csak el, milyen nagyszerű emberi alkotás ez. Ott
voltunk fent az égen, a házak, a fák és a hegyek felett, és letekinthettünk a földre.
Az emberek közömbösen hallgattak. Végül a vezetőjük megszólalt:
- Ezt a rovarok is meg tudják tenni.

„És mi több, még boldogok is!"
Több ezer év után oda jutottunk, hogy éjjelre bereteszeljük ablakainkat és ajtónkat miközben a
fejlődő országok lakói nyitott kunyhókban alszanak.

?

A pszichológus így szólt klienséhez:
- Meg tudom ugyan változtatni a viselkedésedet, de a Természetnek megvan a maga ritmusa,
és megköveteli a maga idejét ...

 A tengeralattjáró parancsnoka riadóztatta a gépterem legénységét, ezért először teljes
sebességet, majd hirtelen vészleállást rendelt el. Parancsait azonnal teljesítették. Bekapcsolta a
hangszórót:
- Itt a kapitány beszél. A gépterem jó munkát végzett. Pontosan 55,05 másodperc alatt
állítottátok meg a tengeralattjárót.
Nem sokkal később egy másik hang is megszólalt a hangszóróban:
- Itt a szakács. Miközben a tengeralattjáró megállt, a hús és a krumpli továbbment. Ma este
hidegvacsorát kap mindenki!

?

A nagyvállalat vezérigazgatóját mindenki csodálta munkabírásáért és lendületéért. De volt
neki egy szégyenteljes gyengesége: amikor belépett az elnökhöz a heti jelentéssel, mindig
levizelte a nadrágját.
Az elnök elnézően azt javasolta neki, hogy keressen fel egy szakorvost. Amikor a következő
héten ismét jött a jelentéssel, a nadrágja még mindig vizes volt.
- Nos, nem mentél el a szakorvoshoz? - kérdezte az elnök.
- Nem, mert nem volt azóta rendelése. Helyette elmentem egy pszichológushoz, aki
meggyógyított. Már nem szégyellem magam.

?

Nem sokkal a második világháború befejezése után egy londoni buszkalauz az egyik utas
ölében nehéz csomagot pillantott meg.
- Mi az ott? - kérdezte.
- Egy fel nem robbant bomba, mely a házunk közelében esett le. Beviszem a rendőrőrsre.
- Rendben van, de ilyen dolgot az ember nem tart az ölében. Tegye az ülés alá!

?

Orvos a betegéhez: - A bűntudata miatt kezelem már tíz éve, és még mindig szégyelli magát
egy ilyen kis semmiség miatt! Szégyellje magát!

?

Egy férfi kérte a pszichiáter segítségét. Az meg is állapította, hogy a férfi munkafüggőségben
szenved. Szegény egy másik állást is vállalt, hogy a kezelés költségeit kifizesse.

?

Két kisfiú beszélget:
- Hány éves vagy? - Én öt. Hát te?
- Nem tudom.
- Nem tudod, hány éves vagy? - Nem.
- Foglalkoztatnak a nők? - Nem.
- Akkor csak négyéves vagy.

?

Egy riportert azzal bíztak meg, hogy kérdezze meg az utca emberét, mi a véleménye a modern  
nőkről. Az első személy, akibe a riporter belebotlott, egy ember volt, aki nemrégiben
ünnepelte százharmadik születésnapját.
- Attól félek, hogy nem tudok segíteni neked, fiam - mondta az idős ember sajnálkozva. - Már
lassan két éve, hogy egyáltalán nem foglalkozom a nőkkel.

?

A kapcsolat éltető eleme a párbeszéd. A párbeszédnek azonban rengeteg akadálya van, és
sajnos, csak  kevesen győzik le azokat.
Sokkal többre megyünk, ha kevesebbet beszélünk, ha többet hallgatunk ...

Theodore Roosevelt elnök szenvedélyes vadász volt. Amikor meghallotta, hogy egy híres
angol vadász jár az Egyesült Államokban, meghívta a Fehér Házba, remélvén, hogy kap majd
tőle néhány jó tanácsot.
Az elnök meghagyta, hogy ne zavarják őket. A találkozó két órája után az angol kissé
szédelegve jött ki a terembő1.
- Mit mondott az elnöknek? - kérdezte tő1e egy riporter.
- Bemutatkoztam - mondta az elgyötört látogató.

?

 Amikor Calvin Coolidge volt az Egyesült Államok elnöke, naponta több tucat emberrel
beszélt. A legtöbb valamilyen panasszal traktálta. Egyszer az egyik állam elnöke azt mondta
neki, hogy nem érti, hogyan tud Coolidge néhány óra leforgása alatt annyi emberrel
találkozni.
- Miért van az, hogy vacsoráig te már végzel az összes látogatóddal - kérdezte -, én pedig még
gyakran éjfélkor is az irodámban vagyok.
- Azért - válaszolta Coolidge -, mert te beszélsz.

?

Egy tizennégy éves fiú bejelentette otthon vacsora közben, hogy másnap előadást kell tartania
az osztályban. Az apja, aki a honvédelemnél oktatási módszerek szakértőjeként szolgált,
megragadta a nagyszerű alkalmat, hogy átadja a fiának saját képzettségét és tapasztalatait.
- A katonaságnál, fiam, mi így csináljuk ezt - kezdte. - Először is meghatározzuk, hogy
milyen elvárásaink vannak a cselekedeteket, a szituációt és a teljesítményt illetően. Határozd
el előre, hogy milyen cselekedeteket vársz a diák társaidtól, milyen szituációban várod azt a
cselekedetet, és végül. hogy milyen szinten akarod, hogy teljesítsék. Jól jegyezd meg, minden
oktatásnak a teljesítményre, a teljesítményre, és ismét csak a teljesítményre kell irányulnia.
A fiú azonban nem tűnt túlságosan lelkesnek. Csak ennyit mondott:
- Az én esetemben ez nem fog menni, apa.
- Dehogynem, nekünk mindig sikerül. Már miért ne menne?
- Azért - válaszolta a fiú -, mert nekem a szexrő1 kell beszélni.

?

Két teherautó állt egymásnak háttal, és egy sofőr azon fáradozott, hogy egy óriási ládát az
egyik kocsiról áthúzzon a másikra.
Egy járókelő, látván a sofőr szorult helyzetét, felajánlotta a segítségét. Így aztán már ketten
szenvedtek lihegve és fújtatva több mint félórán át, ám minden eredmény nélkül.
- Attól félek, hogy ez nem megy - kapkodott levegő után a járókelő. - Nem tudjuk leemelni a
kocsiról.
- Le a kocsiról?! - kiáltotta a sofőr. - Uram, Isten! Én nem le akarom venni, hanem át akarom
a húzni!

?

A falu részege újsággal a kezében betántorgott plébánoshoz, és tisztelettel köszöntötte. A
plébános nem örült látogatásának, és figyelemre sem méltatta a köszöntést, mert a férfi ismét
részeg volt,  viszont határozott szándékkal jött a paphoz.
- Elnézését kérem, atyám - Folytatta -, meg tudná-e nekem mondani, hogy mi okozza az
izületi gyulladást?
A pap még erre sem válaszolt. De amikor a férfi megismételte a kérdést, a pap türelmetlenül
rá vágta:
- Az ivás okozza az ízületi gyulladást, az az oka neki! Meg a szerencsejáték! És a ledér nőkkel
való játszadozás!
És csak ezután, de már túl későn tette hozzá: - Miért kérdezed?
- Azért, mert az újság itt azt írja, hogy a pápának ízületi gyulladása van.

?

Az üzlettulajdonos akkor lépett az eladótérbe, amikor egyik beosztottja épp ezt mondta az
egyik vásárlónak:
- Sajnos, asszonyom, már hetek óta nincs, és nincs is kilátásban, hogy hamarosan kapnánk.
A tulajdonos a hallottaktól megrémülve futott a kifelé induló vásárlóhoz, és azt mondta neki:
- Nem igaz, asszonyom. Természetesen hamarosan megérkezik. Valójában már két héttel
ezelőtt megrendeltük,
Aztán félrevonta az eladót, és rámordult:
- Soha, de soha ne mondd azt egy vevőnek, hogy valami hiánycikk. Ha éppen nincs belőle,
mondjad azt, hogy már megrendeltük, és már szállítják. Mit akart ez az asszony?
- Esőt - válaszolta az eladó.

?

A riporter egy százéves asszonnyal készített interjút. A hölgy nagyon élénk természetűnek
tűnt, aki örömmel emlékezett a múltra. Látta a bevándorlói ekhós szekereit, meg a
szuperszonikus repülőgépeket is. És úgy tűnt, szívesen beszélne is mindenről
Mivel az asszony még szívesen folytatta volna a társalgást az interjú befejezte után is, a
riporter olyan kérdésen töprengett, ami j6 alkalmat adna neki a további beszédre.
- És ágyban fekvő volt-e? - kérdezte a nénit.
- Természetesen, kedvesem - válaszolta az enyhe pírral az arcán -, több tucatszor is. Sőt
kétszer még a szénaboglyában is.

?

Aranylakodalmuk napján a házaspárt nagyon lefoglalta az ünneplés meg a rokonok és barátok
sokasága, akik eljöttek gratulálni nekik. Így aztán nagyon örültek, amikor estefelé magukra
maradhattak a verandán, nézhették a naplementét, és megpihentek végre egy kicsit a fárasztó
nap után.
Az öregember szeretettel nézett a feleségére, és így szólt:
- Agatha, büszke vagyok rád!
- Mi az, mit mondtál? - kérdezte az idős hölgy. - Tudod, hogy már nem hallok jól. Mondjad
hangosabban!
- Azt mondtam, hogy büszke vagyok rád.
- Jól van, jól van. - válaszolta az asszony legyintve. - Én is unlak már.

?

A tökéletes hallgatás nem annyira a mások hallgatása, mint inkább a magunké. A tökéletes
látás nem annyira a mások meglátása, mint inkább a magunké

?

Mert azok nem tudják a másikat sem megérteni, akik önmagukat nem hallják meg; és akik
még önmagukat sem vizsgálták meg, azok vakok maradnak a többiek valóságával szemben is.
A tökéletesen figyelő hall téged akkor is, ha te semmit sem szólsz.

Asszony az újságába temetkezett férjéhez:
- Nem kell már mondogatnod, hogy "aha". Már tíz perce abbahagytam a beszédet.

?

 ... nagyon ritkán beszélünk ugyanarról a dologról

- Szívem - szólt az asszony a férjéhez -, nagyon szégyellem azt, ahogyan élünk. Apa fizeti a
lakbérünket, bátyám küld élelmet és pénzt ruházkodásra, a nagybácsi fizeti a víz- és
villanyszámlánkat, és a barátainktól kapjuk a színházjegyet. Igazán nem panaszkodom, de
szerintem jobban is élhetnénk.
- Persze, hogy élhetnénk jobban is - válaszolta a férfi -, magam is gondolkodtam ezen a
napokban. Neked még van egy bátyád és két nagybácsid, akik egy fillért sem küldtek nekünk!
nem igaz?

?

Naszreddín felesége szeretett volna valamilyen kis állatot, amivel játszani lehet, ezért vásárolt
egy majmot. Naszreddín azonban egyáltalán nem örült neki.
- Mit fog majd enni? - kérdezte.
- Amit mi eszünk - válaszolta az asszony. - És hol fog aludni?
- Velünk együtt az ágyban. - Velünk? Na és a szag?
- Ha én elviselem, gondolom, a majom is kibírja majd.

?

Egy kapcsolat a legbiztosabban úgy szűnik meg, ha ragaszkodsz saját elképzeléseidhez.
A hároméves Johnny erős és határozott kisfiú volt. Megbarátkozott a szomszédék Billy nevű
kecskéjével. Minden reggel szedett neki egy kis füvet és salátát, és átvitte Billynek reggelire.
Olyan nagy volt a barátság köztük, hogy Johnny néha órákat is eltöltött Billy kellemes
társaságában.
Egyszer azonban Johnnynak eszébe ötlött, hogy az élelem megváltoztatása mennyire jót tenne
Billynek. Ezért a következő alkalommal saláta helyett rebarbarát vitt barátjának. Billy
lecsípett belőle egy picit, és mivel úgy találta, hogy nem ízlik neki, eltolta magától. Johnny
ekkor megfogta Billy egyik szarvát, hogy a rebarbarát a szájába tömje, Billy meglökte
Johnnyt, először csak gyengéden, de mivel Johnny nem tágított szándékától, úgy fellökte,
hogy a kisfiú a hátsó felére huppant.
Johnny ezen annyira megsértődött, hogy lesöpörte magát, Billyre nézett, majd elment, és soha
töb. bé nem jött vissza. Néhány nappal később, amikor a papája megkérdezte, hogy miért nem
megy át Billyhez egy kicsit beszélgetni, Johnny azt válaszolta:
- Billy elutasított engem.

?

Nagyon gyakran nem olyannak látjuk az embereket, amilyenek valójában, hanem amilyenek
mi vagyunk.
Egy energikus, fiatal asszonyon a feszültség és a stressz jelei mutatkoztak. A doktor nyugtatót
írt fel neki, és arra kérte, hogy jöjjön vissza néhány hét múlva.
Amikor visszajött, a doktor megkérdezte, hogy jobban érzi-e már magát. A hölgy így
válaszolt:
- Nem. De azt megfigyeltem, hogy az emberek körülöttem sokkal nyugodtabbak.

?

Egy asszony elpanaszolta hozzá látogató barátnőjének, hogy a szomszédja milyen rosszul
vezeti a háztartást.
- Látnod kellene, hogy milyen koszosak a gyermekei, a lakásáról nem is szólva. Már az is
kész csapás, hogy vele egy szomszédságban kell élnem. Nézd csak meg azokat a ruhákat,
amelyeket kiakasztott oda száradni! Látod azokat a fekete sávokat a lepedőkön és a
törölközőkön?
A barátnő az ablakhoz lépett, majd így szólt:
- Drágám, azt hiszem, a ruhák teljesen tiszták. Azok a csíkok a te ablakodon vannak.

?


Egy nő, aki énekelni tanult, otthon gyakorolt. Hangja annyira fület sértő volt, hogy az egyik
szomszédja már nem bírta tovább. Végül is össze. szedte minden bátorságát, és bekopogott az
asszony ajtaján:
- Asszonyom, ha nem hagyja abba az éneklést, én azt hiszem, megbolondulok.
- Mirő1 beszél maga? - kérdezte az asszony.  Már két órája abbahagytam.

Sajnálom! Én nem önnel foglalkozom, hanem az önről kialakított elképzelésemmel.

?

Sámuel nagyon szomorú volt, és minden oka megvolt erre. A tulajdonos, akitől a lakást
bérelte, kitette a szűrét, és sehová sem tudott menni. De hirtelen felcsillant egy kis
reménysugár. Mózesnél, j6 barátjánál, ellakhatna egy darabig. Erre aztán Sámuel
megnyugodott, egy kis időre, mert akkor egy másik gondolat támadt rá, amelyik azt mondta:
- Mibö1 gondolod, hogy Mózes megtűr majd a lakásában?
- Miért ne tűrne meg? - vetette ellen kissé hevesen Sámuel. - Elvégre én találtam neki azt a
lakást, amelyben most lakik, és én előlegeztem neki a lakbért az első hat hónapra. A
legkevesebb, amit megtehet, hogy befogad egy hétre vagy valamennyi időre. amikor én
kerültem bajba.
Ezzel aztán lecsillapodott, de csak a vacsora végéig, mert akkor megint bántani kezdte egy
gondolat:
- Tegyük fel, hogy visszautasít.
- Visszautasít? - töprengett Sámuel. - Ugyan miért utasítana vissza? Az az ember mindent
nekem köszönhet. Én szereztem neki állást, én mutattam be gyönyörű feleségének, aki aztán
három csodálatos gyermeket szült neki. Megtagadna tőlem egy szobát? Lehetetlen.
Ez aztán meg is nyugtatta egészen lefekvésig, amikor is nem tudott elaludni, mert a gondolat
megint visszatért hozzá, mondván:
- Csak tételezzük fel, hogy visszautasít. Mi lesz akkor?
Ez már túl sok volt Sámuelnek.
- Hogyan utasíthatna vissza? - morfondírozott tovább ingerülten. - Egyáltalán, hogy életben
van, azt is nekem köszönheti. Gyerekkorában én mentettem ki, amikor fuldokolt. Hát olyan
hálátlan lenne, hogy az utcára dobna a tél kellős közepén?
De a gondolat csak nem tágított: - Csak tegyük fel ...
Szegény Sámuel addig-addig viaskodott magával, míg végül is hajnali két óra felé felkelt az
ágyból, elment Mózeshez, és addig le sem vette az ujját a csengőről, amíg Mózes félálomban
ki nem nyitotta az ajtót. Mózes csodálkozva kérdezte:
- Sámuel! Mi az? Mi hozott ide az éjszaka kellős közepén?
Sámuel ekkora már annyira dühös volt, hogy magából kikelve kiabálta:
- Majd én megmondom neked, hogy mi hozott ide az éjszaka kellős közepén! Ha azt hiszed,
hogy majd azt kérem, hogy fogadj be akár csak egy napra is, hát nagyon tévedsz. Semmit sem
akarok tőled, semmi közöm a házadhoz, a feleségedhez vagy a családodhoz. A pokolba
veletek!
Azzal sarkon fordult, és elment.

Az embereket általában előre gyártott elképzeléseink ; szemüvegén keresztül nézzük.

?

Főnök: Fáradtnak látszik. Mi történt?
Titkár: Az, hogy ... Á, úgysem hinné el, ha elmondanám.
Főnök: Már hogyne hinném el!
Titkár: Nem, nem hinné el. Tudom, hogy nem hinné el.
Főnök: El fogom hinni. Megígérem, hogy elhiszem.
Titkár: Nos, nagyon keményem dolgoztam ma.
Főnök: Nem hiszem el.

?

Naszreddíntól pénzt kért kölcsön az egyik barátja. Naszreddín meg volt róla győződve, hogy a
pénzt sosem látja viszont, de mivel nem akarta a barátját megbántani, és az összeg is kicsi
volt, hát adott neki, Legnagyobb meglepetésére pontosan egy hét múlva barátja megadta a
kért kölcsönt.
Egy hónap múlva a férfi ismét megjelent, és egy kicsivel nagyobb kölcsönt kért. Naszreddín
azonban nem adott. Amikor a barátja megkérdezte, hogy miért nem, Naszreddín ezt mondta:
- A múltkor nem számítottam arra, hogy megadod a pénzt, de te átejtettél. Most arra számítok,
hogy visszaadod a kölcsönt, és nem hagyom, hogy megint átejts.

?

 A hibák, amelyeket az emberekben látunk, a sajátunk.

- Elnézést, uram - kezdte egy diák félénken nem tudtam elolvasni, amit a legutóbbi
dolgozatomban a margó szélére írt.
- Azt írtam oda, hogy írj olvashatóbban! - válaszolta a tanár.

?


Szívem - szólt egy asszony a fogadáson a férj -, ne igyál már többet. Már így is kezdelek
homályosan látni téged.

?


Valójában nagyon ritka az a kapcsolat, amelyben a másikkal nem azért foglalkozunk, mert az
hasznot jelent számunkra.

- Hallottam, hogy felbontottad Tommal az eljegyzésedet. Mi történt?
- Megváltoztak irányában az érzéseim. Ez minden.
- Visszaadod neki a jegygyűrűt?
- Azt nem. A gyűrűvel kapcsolatos érzéseim változatlanok.

?

Egy fiatal hölgy hívta fel a nyomdát:
- Emlékszik még azokra az esküvői kártyákra, amelyeket a múlt héten rendeltem? Nincs még
túl késő, hogy néhány változtatást eszközöljünk rajtuk?
- Csak közölje az új információkat, hölgyem, és megnézem, hogy mit tehetünk - válaszolta a
tulajdonos.
- Rendben van. Másik dátumról, másik templomról és más férfiról lenne szó.

Teljesen lehetetlen boldog házaséletet élni valaki mással, ha előtte nem tudunk elválni saját
magunktól.

?

Egy farmer rászánta magát, hogy megnősüljön, ezért aztán felnyergelte öszvérét, és elindult a
városba, hogy találjon magának egy asszonyt. Idővel talált is magának egy nőt, akiről azt
gondolta, hol jó feleség lenne belőle. Megházasodtak.
A szertartás után mindketten felültek az öszvérre, és visszaindultak a farmra. Egy idő után
azonban az öszvér megállt, és mozdulni sem volt hajlandó. Erre a férfi leszállt, és egy
hatalmas bottal ütni kezdte a jószágot, míg az ismét el nem indult.
- Ez volt az első - szólt a farmer.
Néhány mérföld után az öszvér újból megállt, farmer pedig leszállt, és ismét addig ütötte az
állatot, amíg az el nem indult.
- Ez volt a második - szólt a farmer.
Néhány mérföld múlva az öszvér harmadszor megállt. Ekkor a farmer leszállt, levette a
feleségét is, elővette a pisztolyát, és úgy fejbe lőtte az öszvért, hogy az egy pillanat alatt
elpusztult.
- Hogy te milyen ütődött vagy! - kiáltott fel felesége. - Ez egy j6 és erős állat volt, aminek na
hasznát vehettük volna a farmon, de te hirtelen indulatodban elpusztítottad. Ha tudtam volna,
hogy milyen keményszívű vagy, nem mentem volna hozzád feleségül ...
És csak mondta, mondta, még vagy alább percig. A farmer kivárta, hogy az asszony
megálljon egy pillanatra levegőt venni. Akkor azonban így szólt:
- Ez volt az első.
A történet szerint azután boldogan éltek.

?
- Hogy nézel ki, Jack? Mi a baj?
- Reggelig dolgoztam, és amikor otthon vetkőzni kezdtem, a feleségem felébredt, és azt
mondta: "Ilyen korán felkeltél, Jack?". Hogy elkerüljem a vitát. felöltöztem, és visszajöttem
dolgozni.

Mi a békesség ára?

?

Két hippi, kábítószerrel belőve, lődörgött az utcán. Egy harmadik, aki szembe jött velük,
üdvözlésképpen kicsit felemelte a kezét, és csak annyit mondott: „Hello”.
Négy utcával odébb az egyik hippi odafordult a másikhoz, és azt mondta:
- Már azt hittem, hogy sosem hagyja abba a beszédet.

A reakciók viszonylagosak ...

?

 ... vagy nem?

A farmer fia annyira hallgatag volt, hogy a barátnője öt évi udvarlás után arra a
következtetésre jutott, hogy a fiú sosem kérné meg a kezét, hacsak maga nem kezdeményezi.
Ezért egyszer, amikor kettesben ültek a kertben, a lány ezt mondta a fiúnak:
- John, házasodjunk össze. Összeházasodunk John?
Hosszú csend következett. Végül John azt mondta:
- Igen.
Ismét hosszú csend. Végül a lány nem bírta tovább:
- Mondj már valamit, John! Miért nem mond semmit sem?
- Attól félek, hogy már így is túl sokat beszéltem.

?


Az ősi Indiában a vizet egy perzsa vízemelő szerkezettel húzták fel, amely meglehetősen
kényelmes volt. Egyetlen hátrányaként zajos működését lehetett felróni.
Egyszer egy lovasnak egy farm mellett vezetett el az útja, ahol vizet kért a lovának. A farmer
készségesen működésbe hozta a perzsa készüléket, de mivel a ló egyáltalán nem volt a zajhoz
szokva, még csak közelébe sem jött a kútnak.
- Nem tudná abbahagyni ezt a nyikorgást, hogy ihassék a lovam? - kérdezte a lovas.
- Attól tartok, uram, hogy nem - válaszolta a farmer. - Ha a lova inni akar, akkor el kell
viselnie a zajt is, mert a víz itt csak a zajjal együtt jön.

A barátság pedig gyarlóságokkal.

Kapcsolatban lenni annyi, mint reagálni. A reagáláshoz pedig érteni kell önmagunkat.
Önmagunk megértése a megvilágosodás. A kapcsolatok nagyon jó iskolái a
megvilágosodásnak.

?


Annak a farmernak, aki kukoricájával rendszeresen az első helyezést érte el az állami
vetőmag-kiállításon, az volt a szokása, hogy megosztotta szomszédaival a legjobb
vetőmagkészletét. Amikor rákérdeztek, hogy miért teszi ezt, így válaszolt:
- Valójában önző érdekből. A szél ugyanis felkapja a virágport, és tábláról táblára hordja. Ha
tehát a szomszédom hitványabb fajtát termeszt, az ő táblájáról érkező virágpor lerontaná az én
állományomat is. Ezért nagy súlyt fektetek arra, hogy ők is a legjobb fajtát termesszék.

Mindazt, amit másoknak adsz, önmagadnak adod.

?

Egyszer a testrészeknek már nagyon elegük lett a gyomorból. Amiatt nehezteltek rá, hogy
nekik kell ellátni élelemmel, miközben a gyomor semmi mást sem tesz, csak elnyeli
munkájuk gyümölcsét.
Ezért aztán elhatározták, hogy nem szállítanak többé élelmet a gyomornak. A kéz nem emelte
fel a szájhoz a táplálékot. A fogak nem őrölték meg, A torok nem nyelte le. Azt remélték,
hogy ez majd. munkára készteti a gyomrot.
Ám csak azt érték el, hogy az egész test annyira legyengült, hogy közel került a halálhoz.
Végül tehát azt a következtetést vonták le maguknak a történtekből, hogy amikor egymásért
dolgoznak, valójában a saját jólétükért dolgoznak. (Menenius Agrippa nyomán)

?

Lehetetlen úgy segíteni másokon, hogy egyúttal magadon ne segíts, vagy megkárosítani mást
anélkül, hogy önmagadnak ne ártanál.

Naszreddín elégedetten dörmögött magában. Barátja megkérdezte tőle, hogy minek örül
ennyire. Naszreddín ezt mondta:
- Az az ütődött Ahmed. ha csak találkozunk, állandóan a hátamat veregeti. Ma viszont egy rúd
dinamitot rejtettem a kabátom alá, ha tehát most is hátba vág, menten lerepül a karja.

?

A gyarmat kormányzója így szólt a bennszülöttek vezetőjéhez:
- Nagyon elítélem azt az elnyomást, amivel a mi népünk sújtja a te népedet. Segítened kell,
hogy megoldjam ezt a bajt.
- Hol itt a baj? - kérdezte a bennszülött.
- Figyelj ide, barátom! Ha én máglyára küldenélek, és meggyújtanám alattad a tüzet, akkor
nyakig lennél a bajban, nemde?
- Én? Ha elengednél, minden rendbe jönne. Ha pedig elégetsz, meghalok. És akkor aztán te
leszel igazán nagy bajban.

?

New Yorkban egy utas felszállt a vonatra, és közölte a kalauzzal, hogy Fordhambe szeretne
menni.
- Szombatonként nem állunk meg Fordhamben - szólt a kalauz -, de majd segítek. Amikor
lelassítunk a fordhami állomáson, kinyitom az ajtót, és ön kiugrik. Csak arra vigyázzon, hogy
amikor földet ér, akkor még fusson egy darabig a vonattal, különben elvágódik.
Fordhamnél kinyílt az ajtó, az utas leugrott, és futni kezdett a vonattal. Egy másik kalauz,
amint meglátta a vonat mellett futó embert, szintén kinyitotta az ajtót, és egy mozdulattal
berántotta az illetőt. Eközben a vonat ismét felgyorsult.
- Öregem, roppant szerencséje van - mondta az újabb kalauz. - Ez a vonat ugyanis nem áll
meg szombatonként Fordhamben.

Ha kicsiben is, de segíthetsz másokon azáltal, hogy nem állsz az útjukba.

?

Elegáns módja van annak is, hogy elintézzünk dolgokat, és annak is, hogy elintézetlenül
hagyjuk őket.

Az újságok hírül adták, hogy a hóhullám miatt sokan az eszméletüket vesztik. Ezért aztán egy
ifjú hölgy meg sem lepődött, amikor a templomban azt tapasztalta, hogy a mellette ülő
középkorú férfi elnyúlik a padlón. Gyorsan letérdelt mellé, erősen megragadta a férfi fejét, és
lenyomta annak térdei közé.
- Csak tartsa ott a fejét! - suttogta neki nyomatékkal. - Jobban fogja érezni magát, ha a vér
visszatér a fejébe.
A férfi felesége rázkódott a nevetéstől, ahogy nézte őket, de nem segített sem a férfinak, sem
a fiafal hölgynek.
- Micsoda egy szívtelen nő! - gondolta a fiatal hölgy.
A férfi pedig a hölgy megdöbbenésére, kiszabadította magát az erős szorításából, és azt
sziszegte felé:
- Mit akar, maga kotnyeles őrült? Csak a kalapomat akartam kipiszkálni a pad alól.

Azok, akik megpróbálnak tökéletesíteni a dolgokon, gyakran meglepően sikeresen rontanak a
helyzeten.

?

Végül is a problémák megoldása nem a cselekvésben vagy a ráhagyásban, hanem a
megértésben rejlik. Az igazi megértés megoldja a problémákat.

Egy pap az utcán séta közben megpillantott egy kisfiút, amint az ágaskodva és ugrálva próbált
elérni egy kapucsengőt. A kissrác alacsony volt, a csengőt pedig hozzá képest túl magasra
szerelték.
A pap odament tehát hozzá, és becsengetett helyette. Aztán mosolyogva a kisfiúhoz fordult,
és megkérdezte:
- Na, mit csináljunk most?
- Fussunk, mint az őrültek - válaszolta a fickó, '`

?

A tanító egyszer megkérdezte kis tanítványalt hogy segítettek-e már és hogyan szerencsétlen
állatokon. El is hangzott jó néhány szívszorító történet.
Amikor Tommyra került a sor, büszkén kivágta: - Én egyszer belerúgtam egy fiúba, aki
megrúgott egy kutyát.

Azt gondolod, ha háborút viselsz, nem lesz többé háború, ha erőszakhoz folyamodsz, majd az
elvezet a szeretetre?

?

Egyszer egy Kínában még sosem látott ritka madár szállt le a főváros egyik külső
negyedében. A császár roppant mód megörült. Megparancsolta, hogy a saját asztaláról
vigyenek neki ételt, és a saját zenekarát is kivezényelte, hogy szórakoztassák a madarat.
A madár azonban nagyon elgyötört volt, csak úgy szédelgett. Nem nyúlt az ételhez, rövid időn
belül megbetegedett, és el is pusztult.

?

Egy kismadár mérges bogyókat csipegetett, de nem ártott meg neki. Egy nap összegyűjtött
néhányat, és elvitte ajándékképpen barátjának, a nyúlnak. A nyúl nem akart hálátlannak
látszani, ezért megette bogyókat, és elpusztult.

Hogyan vallhatnánk magunkat ártatlannak, ha azzal vádolnának minket, hogy azért törtünk
rá másokra, hogy jót tegyünk velük.

?

Ahogy a bankár kilépett hivatalából, egy koldus meglátta és megszólította:
- Uram, tudna nekem tíz centet adni egy csésze kávéra?
A bankár megsajnálta az embert, mert sáros volt, ráadásul meglehetősen zavarodottnak is
látszott. Így szólt hát hozzá:
- Itt van egy dollár. Fogja, és vegyen érte tíz csésze kávét!
Másnap a koldus ismét ott állt a hivatal lépcsőjén, s amikor a bankár kilépett az ajtón, a
koldus pofonvágta.
- Hé! - kiáltotta a bankár. - Mit csinál, jó ember?
- Maga és az átkozott tíz csésze kávéja! Egész éjjel nem bírtam tőlük aludni.

Beismerem, hogy segítettem rajtad. Őszinte szívvel meg tudsz-e érte bocsátani, és el tudsz-e
engedni engem?

?

Naszreddín egyszer pénzt kért egy gazdag embertől.
- Mire kell az neked?  - Elefántot akarok vásárolni.
- Ha nincs pénzed, miből fogod majd az elefántot eltartani?
- Pénzt kértem - mondta Naszreddín -, nem tanácsot.

?

A mentős alakulat egyik hölgy tagja elsősegély-szolgálatban volt a tengerparton. Észrevette,
hogy a fűben üres üvegek hevernek. Megijedt, mert ha az emberek véletlenül rájuk lépnek,
megsértik magukat. Ezért aztán letette az elsősegélydobozát, és hozzálátott, hogy összeszedje
az üvegeket.
Miközben egy idős ember arra figyelt, hogy a hölgy mit csinál, felbukott az
elsősegélydobozban, és megsérült.

?


- Ébredjen fel, uram! - rázta az alvó beteget az ápolónő.
- Mi történt? Mi baj van? - kérdezte az álmából felriadt férfi.
- Semmi. Csak elfelejtettem odaadni az altató tablettákat.

?

Tegnap tűz ütött ki nálunk. Szerencsénkre sikerült eloltanunk, még mielőtt a tűzoltók bármi
kárt tehettek volna.

?

A neked végzett szolgálat nagy élvezetet jelent számomra, de továbbra is elvárom, hogy hálás
légy érte.

Egy ékszerekkel teleaggatott előkelő dáma lépett ki a luxusszállodából, ahol egész éjjel
mulatott és táncolt az utcagyerekek megsegítésére rendezett jótékonysági bálon.
Éppen be akart szállni a Rolls Royce-ába, amikor egy utcagyerek lépett hozzá, és siránkozva
így szólt:
- Asszonyom, tudna nekem néhány fillért adni? Már két napja nem ettem egy falatot sem.
A dáma megborzadva fordult el a gyerektót.
- Te hálátlan nyomorult! - kiáltotta. - Hát nem látod, hogy egész éjjel miattad táncoltam?

?

Hála Istennek, a szándékainkat, hogy másokon segítsünk, elrejtettük a nyilvánosság elől.

A tengerparti koncert szegényes volt, a helyi újságok még említésre sem méltatták. A
látogatottság az első előadás után erősen csökkent. Egy alacsony ember azonban minden este
ott volt, egyetlen előadást sem mulasztott volna el. Az ő jelenléte, bár némi elégtételül
szolgált az előadóknak, sem volt elegendő arra, hogy az előadást pénzügyileg megmentse.
Az utolsó este a menedzser tehát a függöny elé lépett, és így szólt:
- Hölgyeim és uraim! Mielőtt elbúcsúznánk önöktől, szeretnénk megköszönni barátunknak itt
az első sorban nagyrabecsült támogatását. Egyetlen előadást sem mulasztott el.
A kis ember felállt, hogy dadogva köszönetet mondjon.
- Igazán rendes öntől a dicséretemet hallani - kezdte -, de az igazat megvallva ez az az
egyetlen hely, ahol a feleségem sosem keresne.

?

- Igazán kedves öntől, hogy itt maradt egészen a beszédem végéig, miközben mindenki más
elment.
- Köszönöm, hogy így gondolja. De tudja, én vagyok a következő szónok.

?

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt
elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás
kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába.
Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.
Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó
nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós. - Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így
ismerték az egész vidéken.
- Nem - állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt Harangnak fogod hívni, a bejárat
fölé pedig felakasztasz hat harangot.
- Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?
- Csak próbáld ki, és meglátod - mosolygott a bölcs.
Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója
mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki
más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és
ottmaradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit
korábban mindhiába keresett.

Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

?

Isten egyszer fogadást adott az erényeknek. Minden erény hivatalos volt rá, kicsi és nagy,
hétköznapi és hősies egyaránt. Az Ég egyik csodálatosan díszített termében gyülekeztek, és
hamarosan igen jól érezték magukat, hisz mindnyájan ismerték egymást, némelyek még egész
közeli rokonságban is álltak egymással.
Hanem Isten egyszer csak észrevett két erényt, kik nem ismerték egymást, és feszélyezve
érezték magukat egymás társaságában. Ezért aztán Isten kézen fogta egyiküket, és bemutatta a
másiknak:
- Ez itt a Hála; bemutatlak a Jótettnek.
De alighogy Isten megfordult, a két erény már ismét szétvált. Azóta is úgy tartják, hogy még
maga Isten sem tudta a Hálát odacsalni, ahol a Jótett is jelen van.

?

Az újonnan érkezett misszionáriusok egy csoportja az egyik bennszülöttet csónakázni vitte.
Kis idő elteltével a dzsungeldobok ütemes hangjára lettek figyelmesek. Az egész út alatt,
szabályos időközökben, megismétlődött a dobszó.
- Mit üzennek a dobok? - kérdezte az egyik misszionárius félősen.
A bennszülött hallgatta egy darabig a dobokat, majd megszólalt:
- A dobok ezt mondják: Három fehér ember. Nagyon gazdagok. Árakat felemelni.

?

A siraji Sádi szokta mondogatni:
- Az összes tanítványomnak, akiket csak íjászatra tanítottam, a végén én lettem a céltáblája.

?

Egy asszony hajolt az utcai baleset áldozata fölé, miközben a tömeg csak bámult.
Hirtelen az asszonyt félrelökte egy férfi, aki így szólt:
- Menjen hátrébb, kérem! Én elvégeztem egy elsősegélynyújtó tanfolyamot.
Az asszony néhány percig nézte, ahogy a férfi az áldozat körül fontoskodott, majd nyugodtan
így szólt:
- Ha majd ahhoz a részhez ért, hogy doktorért kell küldeni, szóljon. Én már itt vagyok.

Gyakrabban, mint gondolnád, az orvos már ott van abban a személyben, akin te segíteni
szándékozol!
Minek akkor az elsősegély? Hívd a doktort!

?

A lelkes fiatal papot kórházlelkésszé nevezték ki. Egyszer, amikor az újonnan felvett betegek
kartonjait nézegette, erre a szövegre esett a pillantása: A beteg katolikus. De volt mellette egy
különös megjegyzés is, mi szerint a beteg csak akkor kíván papot látni, ha nincs eszméleténél.

Kérdezd meg magadtól minden alkalommal, amikor úgy érzed, hogy segítségre vagy tanácsra
van szükséged: "Biztos, hogy eszméletemnél vagyok?"

?

Mélyen aludt egy ember abban a házban, amelyikben tűz ütött ki Megpróbálták az ablakon
keresztül kivinni az illetőt, de nem sikerült. Megpróbálták az ajtón keresztül kivinni őt, de úgy
sem ment. A férfi túlságosan nagy és nehéz volt.
Már egészen kétségbeestek, amikor valaki azt tanácsolta:
- Ébresszük fel, s majd kimegy magától!

Csak az alvók és a gyermekek igényelnek gondoskodást. Ébredj fel! Vagy nőj fel!


?


Egy fiatalembernek, aki a papságra készült, azt mondták, hogy az emberek azt várják a paptól, 
hogy meghallgassa bajaikat. Csak hallgasson, hallgasson, hallgasson ... Lehet, hogy nem tud
mindig segíteni rajtuk, de mindig képes meghallgatni őket. A kispap el is határozta, hogy így
fog majd cselekedni, amikor megérkezik első plébániai beosztására. Amikor eljött ennek az
ideje, váratlanul érte, hogy benseje mennyire lázadozik ez ellen. Ö tehát  csak hallgatott,
hallgatott, hallgatott ... és az emberek nagyon értékelték ezt. De valami nem működött
tökéletesen. Egyik alkalommal egy idős néni  jött be, és fejfájásra panaszkodott. Borzasztó,
rettenetes fejfájásra.
- Mondja el nekem, hogy mi bántja! - invitálta  kedvesen a pap.
A nénike aztán csak beszélt, beszélt, beszélt, miközben a pap csak hallgatott, hallgatott,
hallgatott. És mint máskor is, most is sikeresen.
- Egy órával ezelőtt olyan borzasztó fejfájással jöttem be ide, tisztelendő úr. És most már nem
fáj, nem fáj, nem fáj.
A pap pedig ez gondolta magában:
- Tudom, tudom, tudom, mert már megint az enyém fáj.

?

Egy kurzus arra tanította a résztvevőket, hogy hogyan nyerhetik meg az embereket, és hogyan
tehetik őket barátaikká. A vége felé már tapasztalatcserére is sor került. Egy fiatal üzletember
például elmesélte az osztálytársainak, hogy hogyan alkalmazta az elvet, amit a kurzuson
tanult, egyik reménybeli üzletfelén. Az elmélet csaknem tökéletesen működött.
- Mindent úgy csináltam, ahogy itt tanultuk - mondta. - Azzal kezdtem, hogy melegen
üdvözöltem, rámosolyogtam, és érdeklődtem hogyléte felöl. Odafigyeltem a legkisebb
részletre is, amit csak mondott. Meggyőződésem ellenére is biztosítottam egyetértésemről, és
itt-ott megjegyeztem, milyen nagyszerű embernek is találom. Ő pedig csak beszélt, beszélt,
több mint egy óra hosszat. Amikor végül elváltunk, tudtam, hogy a férfi egy életre szólóan a
barátom lett.
Az osztályban mindenki kedvesen tapsolt. Amikor a taps elült, a fiatalember még hozzátette
mély érzéssel:
- Hanem ő micsoda ellenségre tett szert!

Miért készítesz valakinek olyan ajándékot, amelyet képtelen vagy érzéssel adni?


?

Az idős emberek nem azért magányosak, mert nincs, akivel megosztanák terhüket, hanem
mert csak a saját terhüket cipelik.
Egy nyolcvanöt éves asszonnyal interjút készítettek a születésnapján. A riporter azt kérdezte
tőle, milyen tanácsot adna hasonló korú társainak.
- Nos - kezdte az öreg hölgy -, a mi korunkban nagyon fontos az, hogy továbbra is minden
képességünket használjuk, különben elsorvadnak. Nagyon fontos az, hogy társaságban
legyünk, s ha lehetséges, hogy saját magunk keressük meg a kenyerünket valamilyen
szolgálattal. Ez az, ami életben és egészségben tart bennünket.
Szabad-e megkérdeznem, hogy ön mivel keresi meg a kenyerét?
- A szomszéd idős hölgyet gondozom - hangzott a bűbájos és meglepő válasz.

A szeretet meggyógyít mindenkit, azt is, aki kapja, és azt is, aki adja.

?

Egy történet szerint, mielőtt Mózes kivezette volna népét Egyiptomból, egy bölcs mester
mellett tanult, hogy prófétává válhasson. Az első jártasság, amit Mózesnek el kellett
sajátítania, a hallgatás volt. Egyszer kettesben járták a vidéket, és Mózest annyira lenyűgözte
a természet szépsége, hogy igazán könnyűnek találta a hallgatást. De amint egy folyóhoz
értek, a túlparton egy gyermeket látott fuldokolni, és szerencsétlen anyját, aki segítségért
kiáltott.
Ilyen borzasztó dolog láttán Mózes nem tudta megfékezni nyelvét.
 - Mester - kérdezte -, nem tudnál valamit tenni, hogy megmentsd a gyermeket?
- Csend! - mondta a mester.
Mózes elhallgatott. De a szíve nem nyugodott meg. Így töprengett magában:
- Nem lehet az, hogy a mesterem valójában keményszívű és érzéketlen ember? Vagy talán 
képtelen segíteni a bajbajutottakon?
Bár feltételezni sem merte ezeket a mesteréről, de elhessegetni sem tudta e gondolatokat
magától.  Ahogy tovább vándoroltak, elérték a tengerpartot, ahol is azt látták, hogy egy hajó
teljes legénységével együtt elsüllyedt. Mózes felkiáltott:
- Mester, nézd! Süllyed egy hajó!
De a mester ismét csak csendre intette tanítványát, ezért aztán Mózes nem szólt többet.
A szíve azonban nem nyugodott meg, ezért kor hazaértek, Isten elé vitte a dolgot, aki ezt
válaszolta neki:
- A mestered igazat szólt. A fuldokló gyermek később háborút okozott volna két nemzet
kőzött, amelyben többszázezren elpusztultak volna. A halála által azonban elhárult ez a
veszély. Ami pedig a süllyedő hajót illeti, azon kalózok voltak, akik egy  tengerparti várost
akartak kifosztani, és ártatlan, békeszerető lakóit lemészárolni.

A szolgálat csak akkor erény, ha bölcsességgel párosul.

?

A Mezőgazdasági Minisztérium elrendelte, hogy ki kell irtani a verebeket, mivel azok
veszélyeztetik a gabonatermést.
Amikor a verebeket kiirtották, rovarok légiói ereszkedtek a termésre, melyeket korábban a
verebek megettek, és kezdték azt pusztítani, mire a Mezőgazdasági Minisztérium költséges
rovarölő-szerekkel állt elő.
A szerek azonban megdrágították a terményből készült ételt. Azonkívül az egészségre is
károsak voltak. Túl későn fedezték hát fel, hogy bár a verebek ugyan megdézsmálták a
gabonát, mégis ők biztosították az egészséges és olcsó táplálékot.

?

Élt egyszer egy ember, akinek aranyból volt a köldöke. De ami másnak a büszkeségére
szolgált volna, neki csak bosszúságot okozott, mert valahányszor zuhanyozott vagy úszott, a
barátai heccelődéseinek céltáblájává vált.
Ezért aztán egyre imádkozott, hogy bárcsak vennék el a köldökét. Egyik éjjel azt álmodta,
hogy egy angyal szállt le az égből, kicsavarta a köldökét, de aztán visszatért az égbe.
Reggel, amikor felébredt, első dolga az volt, hogy megnézze, igaz volt-e az álom. Igaz volt.
Az asztalon ott feküdt fényesen csillogva a kicsavarozott köldök. Az ember örömében
kiugrott az ágyból - és a feneke a lábaival együtt leesett.

Csak a bölcsre lehet biztonságosan rábízni, hogy másokat vagy magát megváltoztassa.

?

A falusi asszony igencsak meglepődött, amikor egy meglehetősen jól öltözött idegen
kopogtatott ajtaján, és ennivalót kért.
- Sajnálom - mondta az asszony -, most éppen nincs itthon semmim.
- Ne is törődjön vele - válaszolta barátságosan'' az idegen -, van egy „leveskő” a
tarisznyámban.
Ha megengedné, hogy beletegyem egy fazék zubogó vízbe. a világ legízletesebb levesét
készíteném el belőle, csak jó nagy legyen a fazék.
Az asszony kíváncsi lett. Feltette a fazekat a tűzre, a szomszédban pedig elsuttogta a leveskő
titkát. Mire a víz forrni kezdett, az összes szomszéd ott volt, hogy lássák az idegent és
leveskövét. Az pedig bedobta a követ a vízbe, majd egy kiskanálnyit jó étvággyal megízlelt,
és így szólt:
- Csodálatos! Csak egy kis krumpli kellene bele.     - Nekem van egy kis krumplim - kiáltotta
az  egyik asszony. Pár percen belül már ott is termett egy nagy adag szeletelt burgonyával,
amelyet azonmód beleöntöttek a fazékba. Az idegen ismét megkóstolta a levest.
- Nagyszerű! - mondta. De aztán vágyakozva hozzátette:
- Ha még egy kis hús is volna benne, akkor lenne ám csak az igazi!
Erre egy másik háziasszony rohant haza, hogy egy kis húst hozzon, amit az idegen hálásan el
is fogadott, és belerakta a fazékba. Amikor ismét megkóstolta a levest, szemét az ég felé
fordítva mondta:
- Fenséges! Ha még egy kis zöldség is volna bel ne, tökéletes lenne, teljesen tökéletes.
Az egyik szomszéd gyorsan hazasietett, és egy; nagy szakajtó répával és hagymával tért
vissze, Miután ezek is bekerültek a fazékba, az idegen ismét megkóstolta a levest, majd
parancsolóan így szólt:
- Sót és fűszereket!
- Itt vannak - mondta a háziasszony. Aztán még annyit szólt:
- Tányért mindenkinek!
Az emberek hazarohantak tányérért. Egyesek kenyeret és gyümölcsöt is hoztak.
Akkor aztán mindannyian hozzáfogtak az evéshez. Az idegen mindenkinek bőven mért a
fazékból.  Valahogy furcsamód boldognak érezték magukat, miközben nevetve és beszélgetve
fogyasztották legeslegelső közös főztjüket. A vidámság közepette az idegen továbbállt, de
csodás leveskövét otthagyta nekik, hogy bármikor használhassák, ha ismét enni akarnák a
világ legjobb levesét.


?

A faluban egyszer óriási mulatságot csaptak, és azt     kérték a lakóktól, hogy mindnyájan
járuljanak hozzá egy üveg borral. A hozott bort töltsék egy óriási hordóba. Az egyik paraszt
azt gondolta magában:
- Ha én egy üveg vizet öntök ebbe az óriási hordóba, senki sem fogja észrevenni a
különbséget. Csak éppen arra nem számított, hogy a faluban mindenki más ugyanígy
gondolkodik. Így aztán amikor elkezdődött a mulatság, és csapra verték a hordót, tiszta víz
folyt ki belőle.

?

Egy történet az egyiptomi sivatagi atyáktól:
Élt egyszer egy öreg, aszkétikus alkatú és szent életű remete, de a gondolatai zavarosak voltak
kissé. Ez az ember elment János apáthoz, hogy a feledékenységről kérdezzen egyet s mást.
Miután bölcs feleletet kapott kérdéseire, visszaindult a cellájába. Útközben azonban
elfelejtette, hogy mit is mondott neki János apát.
Ezért aztán visszament hozzá, és ugyanazt a választ kapta. Ám ahogy bandukolt vissza a
cellájába, ismét elfelejtette a választ. És ez megismétlődött még néhányszor. Meghallgatta
János apátot, és a cellájába vivő úton ismét csak úrrá lett rajig a feledékenység.
Napokkal később ismét találkozott János apáttal, és azt mondta neki:
- Tudja, atyám, már megint elfelejtettem, hogy mit válaszolt nekem. Visszamentem volna
ismét, de már eleget háborgattam, és nem akarok túlságosan a terhére lenni.
János apát ekkor azt mondta neki:
- Menj, és gyújts egy lámpát a celládban!
Az öregember úgy is tett. Akkor János apát  parancsolta:
- Vigyél be még több lámpát, és gyújtsd meg azokat is az elsőről!
Az öreg ezt is megtette. Erre János apát ezt kérdezte tőle:
- Kisebb lett-e, vagy lett-e valami baja az első lámpának attól, hogy a többieket is
meggyújtottad róla?
- Nem - mondta az öregember.
- Nos, így van ez velem is. Nemcsak te, de még ha Scetis egész városa is a segítségemet vagy
a tanácsomat kérné, nekem akkor sem lenne semmi bajom. Gyere hát hozzám, amikor csak
akarsz, ne tétovázz!

?

Az egyik tanítvány így szólt a mesterhez:
- Igen gazdag vagyok, és most még nagy vagyont is örököltem. Hogyan tudnám a legjobban
felhasználni, hogy elősegítse lelki növekedésemet?
A mester azt mondta:
- Gyere vissza egy hét múlva, majd akkor válaszolok.
Amikor a tanítvány visszatért, a mester nagyot sóhajtott:
- Igazából nem tudom, hogy mit mondjak neked. Ha azt mondom, hogy add a vagyonodat a
barátaidnak és a rokonaidnak, semmi lelki hasznod sem lesz belőle. Ha meg azt mondom,
hogy add a templomnak, csak a papok kapzsiságát növeled. És ha azt mondom, hogy add a
szegényeknek, jótetted büszkeséggel tölt majd el, s  az önelégültség bűnébe esel.
Mivel a tanítvány mindenáron választ akart hallani a mestertől, az végül is azt tanácsolta:
- Add a pénzt a szegényeknek! Legalább nekik lesz valami hasznuk belőle, ha neked nem is.
Ha  nem segítesz, másokat károsítasz meg. Ha segítesz, magadat károsítod meg. Ha semmit
sem tudsz erről a dilemmáról, az a Lélek halálát jelenti. Ha viszont szabad vagy ettől a
dilemmától, az az örök élet.

?

Egy másik történet a sivatagi atyáktól:
Egyszer egyik fráter azt kérdezte az egyik idős atyától:
- Van két testvér. Az egyik a cellájában marad, és állandóan imádkozik, a hét hat napján
böjtöl, és még sok más önmegtagadást is művel. A másik pedig minden idejét a betegek
ápolásával tölti. Istennek melyikük munkája a kedvesebb?
Az idős atya így válaszolt:
- Ha az imádkozó és böjtölő testvér az orránál fogva akasztaná fel magát, még azzal sem
tenne annyi jót, mint amennyit a betegápoló egyetlen cselekedetével tesz.

?

Volt egyszer egy ember, aki házat épített Azt kívánta, hogy az övé legyen a  legkényelmesebb
otthon az egész világon.
Valaki egyszer segítségért rohant hozzá, mert már az egész világ égett. De ő csak a saját
otthonával volt elfoglalva, nem a világgal.
Mire végül befejezte a házat, bolygót nem talált, amelyen elhelyezhette volna.

?

Egy tanár végképp felhagyott a tanítással, hogy szociális munkát végezhessen. Amikor barátja
megkérdezte, hogy mi ennek az oka, ezt válaszolta neki:
- Az iskolában nagyon keveset tehetsz, ha otthon és a világban nem tesznek semmit sem. Az
iskolában úgy éreztem magam, mint az az ember, aki elefántcsontot keresett az erdőben.
Mikor végre megtalálta, rájött, hogy az egy nagy elefántban végződik.

?

A feleség, újságjába temetkezett férjéhez:
- Gondoltál már valaha is arra, hogy az életben talán több is van, mint ami a világban
történik?

A legtöbb ember szereti az emberiséget. Csak a szomszédját nem állhatja.

?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kőfejtő. Minden nap felment a hegyekbe, hogy követ
vágjon. Miközben dolgozott, énekelt, mert bár szegény volt, de nem is vágyott többre, mint
amije volt, így aztán gondtalanul élt.
Egyszer egy nemes palotájához hívták dolgozni. Amikor meglátta a csodálatos palotát,
életében először vágyódás sebezte meg a szívét, és így sóhajtott fel:
- Ó, bárcsak gazdag lehetnék! Nem kellene fáradságos munkával izzadva keresnem a
kenyeremet, mint most.
El lehet képzelni, mennyire meglepődött, amikor meghallotta, hogy egy hang ezt mondja:
- Kívánságod teljesült. Mostantól fogva bármit kívánsz, megkapod.
Nem tudta, hogy mit kezdjen ezekkel a szavakkal, mígnem este a munkájából hazatérve a
kunyhója helyén egy pontosan olyan csodálatos palotát talált, mint amin dolgozott. Így aztán a
kőfejtő abbahagyta a bányász munkát, és élvezte a gazdagok életét.
Egyszer, amikor a délután meleg volt és párás, kitekintett az ablakon, és megpillantotta a
királyt, valamint nemesekből és rabszolgákból álló óriási kíséretét. Azt gondolta magában:
- Bárcsak király lehetnék, és a királyi hintó hűsében ülhetnék!
Kívánsága azon nyomban teljesült: kényelmes királyi hintóban találta magát. A hintó azonban
hamarosan melegebb lett, mint ahogy ő azt elképzelte. Kitekintett az ablakon, és elámult a nap
erején, mivel hősugarai még a hintó vastag falán is áthatoltak.
- Bárcsak én lehetnék a nap! - morfondírozott. Kívánsága azonnal teljesült, és ő sugározta a
meleget a világba.
Minden jól is ment egy darabig. Hanem egy esős napon képtelen volt áthatolni sugaraival a
vastag felhőkön. Ezért aztán felhővé változtatta magát, és örült erejének, hogy távol tudja
tartani a napot. De csak addig, amíg eső nem lett belőle. Akkor egy szikla, nagy bosszúságára,
útját állta, és ezért ki kellett kerülnie.
- Micsoda? - kiáltotta. - Egy közönséges szikla még nálam is erősebb? Hát akkor azt kívánom,
hogy szikla legyek!
S már ott is magaslott egy hegy csúcsán. De még arra sem volt nagyon ideje, hogy csodálatos
alakjának örüljön, mert valami furcsa, kalapáló hangot hallott a lába felől. Lenézett hát, és a
legnagyobb bosszúságára egy apró emberi lényt pillantott meg, amint kődarabokat hasít ki
belőle, a sziklából.
- Micsoda? - kiáltotta ismét. - Egy ilyen kicsi teremtmény még nálam, az impozáns sziklánál
is erősebb? Ember szeretnék lenni!
Így aztán ismét kőfaragó lett belőle, aki a hegyekbe ment, hogy fáradságos és izzasztó
munkájával keresse meg a kenyerét - de ismét örömteli szívvel tette, mert már elégedett volt
azzal, amije volt, és aki volt.

Semmi sem olyan jó valójában, mint amilyen jónak tetszett megszerzése előtt.


?


A tanítvány hűségesen küldte havonta lelki fejlődéséről beszámolóját a mesternek. Először ezt
írta:
- Érzem, hogy kitágult a tudatom, és megtapasztaltam a világegyetemmel való egységemet.
A mester ránézett a papírra, és eldobta. A következő hónapban ezt írta:
- Végre felfedeztem, hogy az isteni ott van minden dologban.
A mester elégedetlennek tűnt.
Harmadik levelében a tanítvány lelkesen magyarázta:
- Az Egy és a sok misztériuma megnyílt csodálkozó tekintetem előtt.
A mester ásított.
A következő levél ezt mondta:
- Senki sem születik, senki sem él, és senki sem hal meg, mert az "én" nem létezik.
A mester kétségbeesésében égnek emelte kezeit.     Azután elmúlt egy hónap, el kettő, majd
öt, végül egy egész év. A mester ekkor úgy vélte, itt az ideje, hogy emlékeztesse tanítványát
kötelességére,     hogy lelki fejlődéséről beszámolót írjon. A tanítvány azonban csak ennyit írt
vissza:
- Kit érdekel?
Amikor a mester elolvasta ezeket a szavakat, megelégedettség ömlött el az arcán, majd így
szólt:     - Hála Istennek, végre megtalálta!

Még a szabadság után való sóvárgás is kötelék. Igazán csak akkor leszel szabad, ha már az
sem érdekel, hogy szabad vagy-e vagy sem.
Csak a megelégedettek szabadok.

?

Egy nagy, de kissé hibbant király amiatt panaszkodott, hogy a durva talaj sérti a talpát. Ezért
aztán elrendelte, hogy az egész országot fedjék be tehénbőrrel.
Az udvari bohóc jót kacagott, amikor a király elmondta, hogy milyen parancsot adott ki.
- Micsoda egy őrült ötlet, fenség! - kiáltotta a bohóc. - Minek ez a felesleges költekezés? Csak
vágjon ki két darabkát, és védje velük lábait.
A király úgy is tett. Így született meg a cipő gondolata.

A megvilágosult tudja: ahhoz, hogy a világon ne legyen többé fájdalom, a szívedet kell
megváltoztatnod - nem a világot.

?

Farkasokat fedeztek fel egy faluban, Soju mester temploma közelében, ezért aztán Soju egy
hétig minden éjjel a falu temetőjébe ment, és ott ült meditációban. Egyszer aztán véget is
értek a farkasok éjszakai támadásai.
A falubéliek ujjongtak. Könyörögtek, árulja el nekik, hogy miféle titkos rítust alkalmazott,
hogy a jövőben ők is hasonlóképp cselekedhessenek.
Soju ezt mondta:
- Nem kellett titkos rítusokhoz folyamodnom. Miközben meditálva üldögéltem, farkasok
vettek körül. Megnyalták az orrom hegyét, megszagolták a torkomat. Mivel megfelelő
lelkiállapotban maradtam, semmi bántódásom sem esett.

?

A maharadzsa éppen akkor szállt tengerre, amikor óriási vihar kerekedett. Az egyik rabszolga,
mivel még sosem utazott hajón, sírni és jajveszékelni kezdett. Hangos és hosszantartó sírása
már annyira bosszantott mindenkit, hogy a maharadzsa azon volt, a tengerbe dobatja a fickót.
Vele volt azonban a bölcs főtanácsosa is, aki így szólt:
- Ne tedd, uram! Hadd törődjek én azzal az emberrel. Azt hiszem, meg tudom gyógyítani.
Azzal megparancsolta néhány tengerésznek, hogy ugyan lökjék a férfit a tengerbe. Abban a
pillanatban, ahogy a szerencsétlen rabszolga a tengerben találta magát, kétségbeesetten
csapkodni és üvöltözni kezdett. Néhány másodperc múlva a bölcs visszaemeltette a férfit a
hajóra.
A fedélzeten a rabszolga csendben húzta meg magát az egyik sarokban. Amikor a maharadzsa
megkérdezte tanácsadóját, hogy hogyan is történt ez, az így válaszolt:
- Amíg rosszabb helyzetbe nem kerülünk, addig nem is tudjuk, hogy mennyire szerencsések
vagyunk.

?

A második világháború alatt egy férfi három hétig egy mentőcsónakban hánykódott, míg
végre megmentették. Amikor megkérdezték, hogy tanult-e valamit ebből a helyzetből, ezt
válaszolta:
- Igen. Ezentúl, ha van elegendő ételem és iható vizem, akkor életem végéig határtalanul
boldog leszek.

Egy öregember azt mondta, hogy életében csak egyszer panaszkodott - amikor fázott a lába,
és nem volt pénze cipőre. Akkor azonban látott egy boldog embert, akinek nem volt lába.
Sosem panaszkodott többé.

?

A jelen pillanat sohasem elviselhetetlen, ha teljesen benne élsz. Az az elviselhetetlen, ha a
tested itt van délelőtt tízkor, de a gondolataid már délután hat óránál tartanak; vagy ha a
tested Bombayben van, de a gondolataid San Franciscóban.

Az órás éppen egy óra sétálóját akarta megjavítani, amikor legnagyobb meglepetésére az inga
megszólalt:
- Kérem, uram, hagyjon engem így, ahogy vagyok! Ez igazán kedves volna öntől. Gondoljon
csak bele, hogy hányszor kell majd éjjel-nappal ketyegnem. Egy perc alatt is mennyi
ketyegés, aztán hatvan perc van egy órában, huszonnégy óra, egy nap, háromszázhatvanöt nap
van egy évben, és aztán , évről-évre ... a ketyegések milliói. Képtelen lennék rá. De az órás
bölcsen így válaszolt:
- Ne is törődj a jövővel! Egyszerre csak egyet ketyegj, és akkor örülni fogsz minden egyes
ketyegésnek egész életedben.
Az inga eltökélte, hogy pontosan így fog cselekedni. Még ma is boldogan ketyeg, ha meg nem
állt.

?

A következő történetet Buddha mesélte tanítványainak:
Egyszer a tigris megpillantott a mezőn egy embert. A tigris üldözőbe vette, az ember meg
szaladni kezdett, mígnem beleesett egy szakadékba. Esés közben elkapott egy kis földieper
bokrot, amely a szakadék oldalán nőtt. Ott lógott néhány percig, felette az éhes tigris, alatta
pedig a feneketlen mélység, ahol majd nemsokára a halálát leli.
Ekkor azonban meglátott egy csodálatos epret a bokron. Egyik kezével erősen kapaszkodott a
bokorba, miközben a másikkal leszakította az epret és a szájába tette. Életében még sosem
kóstolt ilyen édes epret!

A haláltudat a megvilágosult életét megédesíti.

Az ideges turista nem mert közel menni a szakadékhoz.
- Mihez kezdenék - mondta a vezetőjüknek - ha leesnék?
- Abban az esetben - válaszolta a vezető Ielkesen - ne mulassza el, hogy jobbra tekintsen!
Nagyon élvezni fogja a kilátást!

Persze csak akkor, ha rnár te is elnyerted a megvilágosodást!

?


Nagy tömeg várakozott az orvosi rendelő előszobájában. Egy idősebb úr felállt, és odament a
titkárnőhöz.
- Asszonyom - kezdte udvariasan -, tíz órára voltam bejelentve a doktornál, és már majdnem
tizenegy óra van. Volna olyan kedves egy másik időpontot adni holnapra, vagy még
későbbre?
Egy asszony a tömegben odahajolt egy másikhoz, és ezt mondta:
- Már biztos elmúlt nyolcvanéves. Ugyan mi lehet neki olyan sürgős, hogy nem tud várni?
A férfi meghallotta a suttogva tett megjegyzést, odafordult az asszonyhoz, meghajolt, és így
szólt: - Nyolcvanhét éves vagyok, asszonyom. És pontosan ez az oka annak, amiért nem
vesztegethetek egyetlen percet sem abból az értékes időből, ami még hátravan nekem.

A megvilágosultak nem vesztegetnek egyetlen percet sem, mert megértették a viszonylagos
jelentéktelenségét mindannak, amit tesznek.

?

Szókratész a börtönben várakozott kivégzésére. Egyik napon meghallotta, hogy az egyik
rabtársa Szteszikhórosz egy nehéz versét szavalja.
Szókratész könyörgött az embernek, hogy tanítsa meg neki a verset.
- Ugyan minek? - kérdezte a szavaló.
- Hogy úgy halhassak meg, hogy egy dologgal többet tudjak - volt a nagy gondolkodó
válasza.

Tanítvány: Mi értelme van megtanulni valami újat egy héttel a halálod előtt?
Mester: Pontosan annyi, amennyi értelme van valami újat ötven évvel a halálod előtt tanulni.

?

Tajima no Kami a sógun vívómestere volt. Egy nap a sógun egyik testőre jött hozzá, hogy
vívóleckét vegyen tóle.
- Alaposan megfigyeltelek - mondta neki Tajima no Kami -, és úgy látom, hogy magad is
mestere vagy a kardnak. Mielőtt tanítványomnak fogadlak, mondd meg nekem, hogy melyik
mestertől tanultál?
A testőr azt válaszolta:
- En még senkitől sem tanultam a vívást.
- Engem nem tudsz átejtetni - mondta a vívó-mester. - Jó szemem van, és az még sosem
csapott be.
- Nem akarok ellentmondani - válaszolta a testőr -, de én tényleg nem tudok semmit sem a
vívásról.
A mester ekkor vívott néhány percig a testőrrel, amikor abbahagyták, így szólt:
- Mivel azt mondod, hogy sosem tanultad még a vívást, hiszek szavadnak. De te akkor is
valamiféle mester vagy. Mesélj magadról!
- Talán azt mondom el - kezdte a testőr -, hogy gyerekkoromban azt bizonygatta nekem egy
szamuráj, hogy az embernek sosem szabad félnie a ha1áltól. Ezért aztán addig küszködtem a
halál kérdésével, amíg az semmi idegességet sem okozott már bennem.
- Szóval ez az! - kiáltott Tajima no Kami. - A kardvívás végső titka is abban áll, hogy nem
félünk a haláltól. Nincs szükséged más leckékre! Már mester vagy.

Akik még nem nyerttik el a megvilágosodást, azok mindig izgulnak. Mint az az ember a
folyóban, aki nem tud úszni. Megrémül. Mikor már kezd süllyedni, kapálódzik, hogy a
felszínen maradjon. Emiatt még mélyebbre süllyed. Ha nem félne, és engedné, hogy
süllyedjen, a teste magától felbukkanna.


?

Kenji kamikaze pilóta volt. Arra készült, hogy a hazájáért meghaljon, de a háború a vártnál
hamarabb fejeződött be, ezért nem volt alkalma arra, hogy bizonyítson. Ettő1 azután
depresszióba esett. Nem volt kedve élni, céltalanul kóborolt a városban, egyszóval fogalma
sem volt arról, hogy mit kezdjen magával.
Egyszer azt hallotta, hogy egy épületben ólálkodó tolvaj túszul ejtett egy idős hölgyet annak a
második emeleti lakásán. A rendőrség félt bemenni a lakásba, mert a férfinél fegyver lévén
veszélyesnek ígérkezett a vállalkozás.
Kenji berohant a lakásba, és követelte, hogy a férfi azonnal engedje szabadon a hölgyet.
Késpárbaj kezdődött, melyben Kenji megölte a tolvajt, de ő maga is halálosan megsebesült.
Valamivel később a kórházban halt meg, elégedett mosollyal a szája szögletében. Kívánsága,
hogy hasznosan haljon meg, íme teljesült.

Csak azok cselekednek jót, akik nem félnek a haláltól.

?

Volt egyszer Kínában egy hatalmas sárkány, amely faluról-falura járt, és válogatás nélkül
gyilkolta a marhákat, kutyákat, csirkéket és gyermekeket. A falusiak kétségbeesésükben
varázslóhoz fordultak segítségért. Az azonban így szólt:
- Én magam nem tudom megölni a sárkányt, n.ert varázsló voltom ellenére nagyon félek. De
megtalálom nektek azt az embert, aki majd megöli.
Azzal sárkánnyá változtatta magát, és rátelepedett egy hídra. Így aztán, akik nem tudták, hogy
valójában ő a varázsló, féltek átkelni a hídon. Egyszer csak azonban történetesen arra járt egy
vándor, rálépett a hídra, nyugodtan átmászott a sárkányon, és tovább indult. De a varázsló
azonmód visszaváltozott emberré, és a vándor után kiáltott:
- Barátom, gyere vissza! Már hetek óta rád várok.

A megvilágosult tudja, hogy a félelem nem a dolgokban van, hanem abban, ahogy mi nézzük a
dolgokat.

?

A király találkozott a dervissel, és ahogy ez keleten megszokott, így szólt hozzá:
- Kérj valami szívességet!
A dervis azonban így válaszolt:
- Nem valószínű, hogy szívességet kérnék egy rabszolgámtól.
- Hogy merészelsz ilyen tiszteletlenül beszélni a királlyal! - kiáltott rá az egyik testőr. - Adj
magyarázatot, vagy halállal lakolsz!
A dervis ezt válaszolta:
- Van egy rabszolgám, aki a te királyod ura. - Ki az?
- A félelem - mondta a dervis.

Ha a test elpusztul, megszűnik az élet. Innen jön aztáin az a téves elképzelés, hogy ha a testet
életben tartjuk, az már egyenlő az élettel.
Élhetsz ott, ahol gyilkos golyó nem oltja ki az életedet; de az életed meghosszabbítása mégsem
fogja létedet meghosszabbítani.

?

Amikor a görög filozófust, Diogenészt elfogták, és a rabszolgapiacra vitték, hogy eladják, azt
mondják, hogy ő fellépett az árverésvezető emelvényére, és hangosan így kiáltott:
- Egy úr van itt, hogy eladják. Vannak-e köztetek rabszolgák, akik megvennék őt?

A megvilágosultakat lehetetlen rabszolgákká tenni, mert ők éppoly boldogok a
rabszolgaságban is, mint szabadként.

?

Egy kereskedő a szolgáját valamilyen megbízással a bazárba küldte, de az falfehéren, és
félelemtől reszketve tért vissza.
- Uram - mondta -, amíg a piacon voltam, belebotlottam egy idegenbe. Amikor jobban
megnéztem az arcát, láttam, hogy a Halál volt az. Tett egy fenyegető gesztust, és azzal
odébbállt. Nagyon félek. Kérlek, adj nekem egy lovat, hadd lovagoljak el Szamarrába, hogy a
lehető legnagyobb távolság legyen köztem és a Halál között.
A kereskedő - mivel féltette az embert - a leggyorsabb paripáját adta neki. Az felpattant rá, és
azonnal elvágtatott.
Később maga a kereskedő is kiment a bazárba, és a tömegben megpillantotta a lődörgő Halált.
Odament hozzá, és megszólította:
- Ma reggel szegény szolgámra nézve fenyegető gesztust tettél. Mit jelentsen ez?
- Az nem fenyegető gesztus volt, uram - mondta a Halál -, csak meglepődtem, hogy itt találom
őt Bagdadban.
- Miért ne lett volna itt Bagdadban? Hiszen itt él.
- Igen, de tudja, én úgy értesültem, hogy Szamarrában kell neki csatlakoznia hozzám ma este.

A legtöbben annyira félnek a halfaltól, hogy az annak elkerülésére tett erőfeszítéseik miatt
sosem élnek.

?


Volt egyszer egy szent ember, aki állandó eksztázisban élt, de társai bolondnak tartották. Egy
nap, miután egy kis ennivalót koldult a faluban, leült az út szélére, és evett. Mikor egy kutya
jött oda, és éhesen nézett rá, szent emberünk etetni kezdte a kutyát is; egy falatot evett maga,
egy falatot adott a kutyának, mintha régi barátok lettek volna. Hamarosan tömeg verődött
össze körülöttük, hogy nézzék ezt a nem mindennapi látványt.
A tömegben valaki így gúnyolta a szent embert hangos szóval:
- Mit is várhatnánk valakitől, aki annyira bolond, hogy egy kutyát sem tud megkülönböztetni
egy emberi lénytől?
A szent erre így válaszolt:
- Miért nevetsz? Nem látod Visnut, amint Visnu mellett ül? Visnut etetik, és Visnu etet. Hát
akkor miért nevetsz, Visnu?

?


Krisna fgy szólt Arjunhoz:
- Ugy beszélsz rólam, mint Isten egyik megtestesüléséről. De ma elárulok neked valami
különlegeset. Kövess engem!
Arjun követte, de nem mentek messzire. Akkor Krisna egy fára mutatott és azt kérdezte:
- Mit látsz ott? Arjun azt válaszolta:
- Egy hatalmas szótőt, és rajta szótőfürtöket. De Krisna azt mondta:
- Azok nem fürtök. Menj közelebb, és nézd meg alaposabban!
Amikor Arjun közelebb ment, alig hitt a szemének, mert a szeme előtt Krisnák lógtak
fürtökben Krisnáról.

A tanítványok azt kérték a mestertől, hogy beszéljen nekik a halálról:
- Milyen lesz majd a halál?
- Az olyan lesz, mintha egy fátylat tépnének szét, és mí csodálkozna mondjuk: "Hát te voltál az
mindenütt?"

?

Élt egyszer Indiában egy király, akinek az egyik elefántja ámokfutásba kezdett. Faluról falura
rohant, elpusztítván mindent, ami csak az útjába került, de senki sem merte megtámadni, mert
a királyé volt.
Egyszer egy botcsinálta aszkéta kelt útra éppen falujából, noha a falusiak egy emberként
könyörögtek neki, hogy maradjon, mert látták az elefántot az út mentén, amint megtámadta az
utazókat.
Az ember azonban örült a lehetőségnek, hogy villogtathatja bölcsességét, mert éppen
akkoriban tért vissza guruja egyik leckéjéről, ahol azt tanulta, hogy lássa meg mindenben
Rámát. Ezért aztán így szólt a parasztokhoz:
- Ó, ti szegény tudatlanok! Látom, semmi jártaságtok sincs a lelki dolgokban. Sosem
hallottátok még, hogy mindenkiben és mindenben Rámát kell látnunk, és akik így
cselekszenek, azok Ráma védelmét fogják élvezni? Engedjetek! Én nem félek az elefánttól.
A falusiak tudták, hogy ennek az embernek körülbelül annyi jártassága van a lelki életben,
mint a dühöngő elefántnak, de azt is tudták, hogy semmi haszna sincs vele vitatkozni, ezért
aztán útjára engedték. Alig ért az útra, az elefánt máris odarohant, felemelte ormányával, és
egy fához csapta. Az ember üvöltött a fájdalomtól. Szerencséjére a király katonái épp akkor
értek oda, pillanatok alatt elfogták az elefántot, mielőtt még megölhette volna a kótyagos
aszkétát.
Hónapokba telt, mire az ember ismét képes volt útra kelni. Egyenest a guruhoz ment, és azt
mondta neki:
- A tanításod mit sem ért. Azt mondtad, hogy lássuk mindenben Rámát. Én pontosan azt
tettem és látod mi történt!
A guru ezt mondta:
- Hogy te milyen bolond vagy! Miért nem láttad meg Rámát a falusiakban, akik
figyelmeztettek az elefántra?

?

Élt egyszer egy cukorkakészítő, aki a különféle színű és méretű cukorkáit különféle állat- és
madáralakokra formázta. Amikor a cukorkát eladta a gyermekeknek, azok vitatkozni kezdtek:
- Az én nyulam jobb mint a te tigrised ...
- Az én mókusom lehet, hogy kisebb mint a te elefántod, de akkor is jobb ízű ...
Az ember pedig csak nevetett, és arra gondolt, hogy a felnőttek, akik egy szemmel sem voltak
okosabbak, mint a gyermekek, úgy vélik, hogy az egyik ember különb, mint a másik.

A megvilágosultak tudják, hogy a kultúránk és a neveltetésünk az, ami elválaszt bennünket,
nem a természetünk.

?

A juhász a nyájat legeltette, amikor egy járókelő így szólt hozzá:
- Szép ez a nyáj. Kérdezhetnék valamit róla? - Természetesen - válaszolta a juhász.
- Mekkora távolságot tesznek meg ezek a birkák naponta? - kérdezte az ember.
- Melyikek? a fehérek, vagy a feketék? - A fehérek.
- Nos, a fehérek úgy négy mérföldet mennek naponta.
- Es a feketék? - Azok is.
- Es mennyi füvet legelnek naponta?
- Melyikek? A fehérek, vagy a feketék? - A fehérek.
- A fehérek durván négy fontnyit. - Es a feketék?
- Azok is.
- Es mennyi gyapjút adnak évente?
- Melyikek? A fehérek, vagy a feketék? - A fehérek.
- Azok körülbelül hat fontot, úgy választás körül. - Es a feketék? - Azok is.
A járókelő kíváncsi lett:
- Megkérdezhetem, hogy miért van magának ez a furcsa szokása, hogy minden egyes
alkalommal, amikor válaszol a kérdéseimre, szétválasztja a birkáit fehérekre és feketékre?
- Hát - mondta a juhász -, az már csak természetes. Tudja, a fehérek, azok az enyéim.
- Aha. Es a feketék?
- Azok is - válaszolta a juhász.

Az emberi értelem bután szétválasztja azt, amit a Szeretet egynek lát.

?

Plutarkhosz meséli a következőt:
Diogenész éppen egy rakás emberi csontot nézegetett figyelmesen, amikor Nagy Sándor
rátalált. - Mit keresel? - kérdezte Nagy Sándor.
- Valamit, amit nem találok - válaszolta a filo-zófus.
- Es mi az?
- A különbséget az apád csontjai és rabszolgái csontjai között.
A következőket is éppoly nehéz megkülönböztetni: a katolikusok csontjait a protestánsokétól,
a hinduk csontjait a muzulmánokétól, az arabokét az izraeliektől, és az oroszok csontjait az
amerikaiakétól.

A megvilágosult még akkor sem látja a különbséget, ha a csontok húsba vannak öltöztetne.

?

Egy kis indiai faluban élt egyszer egy ájtatos takács. Egész nap Isten nevét mondogatta, és
mindenki megbízott benne. Amikor már elegendő ruhát nőtt, eladta őket a piacon. Ha valaki
egy ruhadarab ára felől érdeklődött, ekképp válaszolt neki:
- Ráma akarata szerint a fonal ára harmincöt cent, a munka tíz cent, a haszon pedig, Ráma
akarata szerint, négy cent. A ruha ára tehát, Ráma akarata szerint, negyvenkilenc cent.
Az emberek annyira bíztak az emberben, hogy sosem alkudoztak vele, kifizették, amit az
ember kért, és vitték a ruhát.
A takácsnak az volt a szokása, hogy éjjelenként a falu templomába ment, hogy ismételgesse
és énekelve dicsőítse Isten nevét. Egyszer, késő éjjel, miközben ott énekelt, rablók serege
rohant rá. Szükségük volt valakire, hogy vigye lopott holmijukat, ezért így szóltak:
- Gyere velünk!
A takács félénken velük tartott, fején a lopott holmival. A rendőrség azonban hamarosan
űzőbe vette őket, és a rablók elfutottak. A takács is velük futott, de mivel már öreg volt, a
rendőrök hamar utolérték, és mert nála voltak a lopott dolgok, őrizetbe vették, és börtönbe
vetették.
Másnap reggel bíró elé állították, és rablással vádolták. Amikor a bíró megkérdezte tóle, hogy
mit tud mentségül felhozni, az ember ezt mondta:
- Bíró úr, Ráma akarata szerint tegnap este befejeztem a vacsorámat, és Ráma akarata szerint
átmentem a templomba, hogy ott dicsőítsem a nevét. Akkor hirtelen, Ráma akarata szerint,
rablók törtek be, és Ráma akarata szerint azt mondták, hogy cipeljem rablott dolgaikat.
Akkora terhet raktak a fejemre, hogy amikor, Ráma akarata szerint, a rendőrség üldözött
bennünket, engem könnyedén elkaptak. Azután, Ráma akarata szerint, letartóztattak, és
börtönbe vetettek. És ma reggel, itt állok ön előtt, Ráma akarata szerint.
A bíró azt mondta a rendőröknek:
- Engedjétek el ezt az embert. Nyilvánvalóan bolond.
Amikor hazatért, és megkérdezték tóle, hogy mi történt, az ájtatos takács ezt mondta:
- Ráma akarata szerint letartóztattak, és bíró elé állítottak. Es Ráma akarata szerint felmentet-
tek.

?

Elt egyszer az orosz sztyeppén egy faluban egy rabbi. Húsz éven keresztül minden reggel a
falu terén át a zsinagógába ment, és minden reggel figyelte őt egy rendőr, aki gyűlölte a
zsidókat.
Végül egyik reggel a rendőr odament a rabbihoz, és megkérdezte tóle, hogy hová megy.
- Nem tudom - válaszolta a rabbi.
- Hogyhogy nem tudod? Az elmúlt húsz évben figyeltelek, hogy minden reggel a zsinagógába
mégy a falu terén keresztül, és most azt mondod, hogy nem tudod? Na, majd megleckéztetlek
én!
Azzal megragadta az öregember szakállát, és becibálta a börtönbe. Ahogy a rendőr a cella
ajtajában megfordította a kulcsot, a rabbi huncut mosollyal a szemében ránézett, és így szólt:
- Látod már, hogy mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem tudom?

?


Utazó: Milyen időnk lesz ma?
Juhász: Olyan, amilyet én szeretek.
Utazó: Honnan tudod, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretsz?
Juhász: Miután rájöttem, uram, hogy nem lesz mindig olyan idő, amilyet szeretek,
megtanultam szeretni azt, amit kapok. Így aztán biztos vagyok benne, hogy olyan időnk lesz,
amilyet szeretek.

A boldogságunk nagy a boldogtalanságunk attól függ, ahogyan az eseményeket fogadjuk, és
nem az események természetétől.

?

Egy öreg apáca, aki felpróbálta az új habitust, a temetése részleteit beszélte meg a szuperior
anyával.
- Szeretném, ha a régi habitusban temetnének el - mondta.
- Természetesen - mondta a szupersor -, ha abban kényelmesebben érzi magát.

Amikor énünk megszűnt, meghaltunk - és mint egy tetemnek, már minden kényelmes.
Végül is, akinek a gondolatai a fulladáson járnak, az nem száraz ruhákról álmodik, amelyek
fulladását kellemesebbé tennék.

?


Egy haszidi történet.
Egy éjjel Izsák rabbinak azt súgták álmában, hogy utazzon el Prágába, és ott a királyi palotába
vezető híd alatt ássa ki az oda rejtett kincset. Nem vette komolyan az álmot, de amikor az már
negyedszer vagy ötödször is visszatért, mégis csak elhatározta, hogy elmegy, és megkeresi a
kincset.
Amikor odaért a hídhoz, bosszúsan látta, hogy azt a katonák éjjel-nappal erősen őrzik. Így
csak messziről bámulta a hidat. Mivel ott volt minden reggel, az őrség kapitánya egyszer
odament hozzá, hogy megkérdezze, miért jár oda. Izsák rabbi igen szégyellte a dolgot, hogy
álmát el kell mondania valakinek, de mivel szimpatikus volt neki a jó természetű keresztény,
ezért elmondott neki mindent.
A kapitány harsányan nevetett, és azt mondta:
 - Uram Isten! Maga egy rabbi, és komolyan veszi az álmokat? Ha én is olyan buta volnék,
hogy az álmaim szerint cselekedjek, akkor ma valahol Lengyelországban kóborolnék. Hadd
mondjam el, mit álmodtam az éjjel, mert ez is rendszeresen visszatér. Álmomban egy hang azt
súgja, hogy menjek el Krakkóba, és ott egy bizonyos Ezekiel fiának, Izsáknak a konyhája
sarkában ássam ki a kincset. Hát az lenne a legbolondabb dolog a világon, ha én most
Krakkóban egy Izsák meg egy Ezekiel nevű embert keresnék, amikor az ottani férfi lakosság
egyik felét valószínűleg Izsáknak, a másikat meg Ezekielnek hívják.
A rabbi meghökkent. Megköszönte a kapitány tanácsát és hazasietett. Otthon elkezdett ásni a
konyhasarokban, és annyi kincset talált, hogy abból haláláig kényelmesen megélt.

A lelki keresés távolság nélküli utazás. Elindulsz a pillanatnyi helyedtől oda, ahol mindig is
voltál. A tudatlanságtól a felébredésig, mert csak annyi történik, hogy életedben először
megpillantod, amit egész életedben láttál.
Ki hallott már arról az ösvényről, ami önmagadhoz vezet, vagy arról a módszerről, amely
azzá tesz, ami mindig is voltál? A lelkiség, végső soron, nem más, mint hogy azzá. válsz, ami
valójában vagy.

?

Egy fiatalembert megszállt az Igazság keresésének a gondolata, ezért elhagyta családját és
barátait, elindult az Igazság keresésére. Keresztülutazott sok országon, átszelt sok óceánt,
rengeteg hegyet megmászott, és mindent összevetve sok nehézség és szenvedés érte.
Egy nap ráébredt, hogy már hetvenöt éves, és még mindig nem találta meg a keresett
Igazságot. Szomorúan elhatározta hát, hogy felhagy a kereséssel, és hazamegy.
Hónapokba telt, mire szülővárosába ért, hiszen már idős volt. Amikor hazaért, kinyitotta a ház
kapuját - és ott találta az Igazságot, aki türelmesen várt rá annyi éven keresztül.

Kérdés: Segített-e neki az utazás, hogy megtalálja az Igazságot?
Válasz: Nem, de előkészítette, hogy felismerje azt.

?


Egy nyugati turistanő megcsodálta a bennszülött nyakláncát.
- Mibó1 készült? - kérdezte.
- Aligátorfogból, asszonyom - válaszolta a bennszülött.
- Értem. Gondolom maguknál ez ugyanannyit ér, mint nálunk a gyöngy.
- Nem egészen. Egy kagylót bárki ki tud nyitni.

A megvilágosult tudja, hogy a gyémánt mindaddig csak egy kő, amíg az ember fel nem
ruházza értékkzel.

?


És hogy a dolgok olyan nagyok vagy kicsik, amilyennek az emberi agy elgondolja őket.

Egy fiatal amerikai hivatalnoki állást kapott a Fehér Házban, és részt vett azon a fogadáson,
amit az elnök a Fehér Ház dolgozóinak adott. Azt gondolta, hogy édesanyja biztosan
lelkesedne, ha felhívnák a Fehér Házból, ezért aztán gyorsan fel is hívta a Fehér Ház
telefonközpontjából.
- Mami - kezdte büszkén -, nagy ez a nap számohra. Tudod, hogy honnan hívlak? A Fehér
Ház-ból!
A válasz, amely a vonal túlsó végéről érkezett, nem volt éppen annyira izgatott, mint amire
számított A beszélgetés vége felé édesanyja azt mondta:
-Fiam, nagy nap ez számomra is. -Igazán? Mi történt?
-Végre sikerült kitakarítanom a padlásszobát.

?

Akik még nem nyerték el a megvilágosodást, nem látják, hogy minden szomorúságuknak ők az
igazi okai

Ebédidő volt az üzemben, és az egyik munkás szomorían nyitotta ki élelmiszeres dobozát.
- Ó, ne! - mondta hangosan. - Már megint sajtos szendvics!
És ez így ment a második, a harmadik és a negyedik napon is. Az egyik munkatársa, aki
hallotta, hogy mit mond a férfi, végül így szólt hozzá:
-Ha ennyire utálod a sajtos szendvicset, miért nem mondod a feleségednek, hogy csináljon
valami mást?
- Mert nőtlen vagyok. Én magam csinálom a szendvicseket.

?

John és Mary késő éjjel ballagtak az úton.
- Borzasztóan félek, John - mondta Mary. - Ugyan mitől?
- Hogy esetleg megcsókolsz.
- Es hogyan csókolnálak meg, amikor mindkét kezemben szakajtó van, a hónom alatt meg
egy-egy tyúk?
- Attól félek, hogy a tyúkokra ráborítod a szakajtókat, és aztán megcsókolsz.

Gyakrabban, mint gondolnánk, azt teszik velünk az emberek, amit kérünk tőlük.

?

Észak-Indiában két katona hazafelé tartott egy riksában, amikor megláttak előttük egy másik
riksát, amelyben két tengerész ült. Perceken belül vetélkedés alakult ki az egységek között,
amelyben a katonák riksája szerezte meg igen gyorsan az elsőbbséget.
A katonák már éppen elengedték magukat, hogy élvezzék győzelmüket, amikor legnagyobb
ámulatukra ellenfelük elhúzott mellettük. Még inkább elcsodálkoztak, amikor meglátták, hogy
a riksás is az üléshól bíztatja erősen az egyik tengerészt, aki átvette tőle a futást.

A megvilágosult inkább megelégedett, mintsem diadalmas.

?

Két vadnyugati pisztolyhős párbajozni szándékozott a szalonban. Az egyik egy
jelentéktelennek tűnő kis ember vólt, de mesterlövész, a másik pedig egy megtermett, izmos
fickó. Utóbbi tiltakozott:
- Álljunk meg egy percre! Ez igy nem igazságos, hisz ő nagyobb célra lőhet.
Erre a kis ember a szalon tulajdonosához fordult, és azt mondta neki:
- Krétával rajzoljatok rá egy akkora alakot, mint én. Az a golyó, amelyik a vonalon kívül
találja el, nem számít.

A megvilágosult az életet többre becsüli, mint a győzelmet.

?

Akik még nem nyerték el a megvilágosodást, a lelküket is eladnák, csak hogy igazukat
bizonyítsák.
- Mielőtt elmegyek otthonról, fogadok a feleségemmel tíz dollárba, hogy éjfélre otthon leszek.
- Es aztán?
- Aztán hagyom, hogy ő nyerjen.

A megvilágosodás csalhatatlan jele: már nem törődünk azzal, hogy mások mint gondolnak
vagy mondanak.

?

A bútorüzlet a következő üzenetet küldte egyik vevőjének:
Tisztelt Mr. Jones!
Mit gondolnának a szomszédai, ha egy nagy teherautó állna meg a háza előtt, és elvinnénk ve-
le a bútorokat, amit még nem fizetett ki?
A következő választ kapták:
Tisztelt Uram!
Megkérdeztem a szomszédaimat, hogy mit gondolnának. Mindegyik azt mondta, hogy az egy
aljas, becstelen vállalat piszkos trükkje lenne.

?


Egy férfi meg volt győződve arról, hogy ő mindenből csak a legjobbal elégedhet meg. Ez a
meggyőződése segítette hozzá, hogy nagyon gazdag és sikeres legyen, így aztán valóban
megengedhette magának, hogy mindenből a legjobbat vegye magának.
Történt egyszer, hogy mandulagyulladást kapott, amelyet az ország bármelyik szakképzett
sebésze megműthetett volna. De a férfin már annyira eluralkodott saját fontosságának tudata,
és abbéli meggyőződése, hogy őt a világ orvosai közül csak a legjobb operálhatja meg, hogy
ettől ösztökélve városról városra, országról országra járva kereste a legjobb sebészt.
Ha valahol egy különösen jó sebészt ajánlottak neki, attól kezdett tartani, hogy valahol talán
van még valaki, aki még jobb.
Közben annyira leromlott az állapota, torka annyira megdagadt, hogy azonnal meg kellett
műteni, mert életveszélyes állapotba került. De az ember akkorra már félig kómában, egy
istenháta mögötti kis faluban feküdt, ahol az egyedüli személy, aki késsel nyúlt élőlényekhez,
a falusi mészáros volt.
A mészáros azonban nagyon jó mester hírében állott, és segítőkészen munkához látott, de
amikor az ember manduláihoz ért, nem tudta egészen pontosan, hogy mit is kellene tennie. Es
miközben másokkal tárgyalt, akik ugyanannyit értettek a dologhoz, mint ő maga, a szegény
beteg, akinek mindenbő1 csak a legjobb volt a jó, elvérzett.

?

Egy oroszlán fogságba esett, és egy koncentrációs-táborba vetették. Ott aztán, meglepetésére,
olyan oroszlánokat is talált, amelyek már évek óta ott éltek, egyesek egész életükben, hiszen
már ott születtek. Hamarosan megismerkedett az oroszlánok társadalmi életével, mert az
oroszlánok csoportokba verődtek. Az egyik csoport a társadalmi életet élők csoportja volt,
mások a szórakoztató iparhoz tartoztak, megint mások a kulturális csoportot alkották, mert az
volt a céljuk, hogy pontosan megőrizzék azoknak az időknek a szokásait, hagyományait és
történelmét, amikor az oroszlánok még szabadok voltak. Voltak vallásos csoportok is. Ezek
leginkább azért jöttek össze, hogy lelkesítő dalokat énekeljenek egy jövőbeli dzsungelról, ahol
már nem lesznek rácsok. Más csoportok az irodalmi és művészi érdeklődésűeket gyűjtötték
össze. Voltak forradalmi csoportok is, ahol azért jöttek össze az oroszlánok, hogy
összeesküvést szőjenek más forradalmi csoportok vagy éppen fogvatartóik ellen. Al-
kalmanként ki-kitört egy-egy forradalom, és olyankor kiirtották az egyik vagy a másik
forradalmi csoportot, vagy megölték az összes őrt, hogy aztán azokat új őrök váltsák fel.
Ahogy az újonnan érkezett nézelődött, meglátott egy mélyen a gondolataiba merülő magános
oroszlánt, amelyik nem tartozott egyik csoporthoz sem. Volt benne valami furcsaság, ami
mindenkiből tiszteletet, és egyidejűleg ellenkezést is kiváltott, mert a jelenléte félelmet keltett,
és a magukba vetett bizalom megrendülését okozta. Ez az oroszlán azt mondta az újnak:
- Ne csatlakozz egyetlen csoporthoz sem! Ezek a szerencsétlen bolondok minden mással
törődnek, csak a legfontosabbal nem.
239
 - Es mi a legfontosabb? - kérdezte az új oroszlán. - A kerítés természetének tanulmányozása.

Semmi, de semmi más nem számít!

Az emberi lét tökéletesen megtestesül abban a szerencsétlen részegben, aki éjjel kint áll az
utcán, veri a kerítést, és közben azt kiabálja:
- Engedjenek ki!

Csak az illúzióid gátolnak meg abban, hogy meglásd, szabad vagy, és mindig is az voltál.

?


A szabadság elérésének egyik alapvető része az a szerencsétlenség, amely tudatosságot szül.

A sivatagban eltévedt utazó kétségbeesetten vizet keresett. Egyik dombtetőről a másikra
mászott, abban a reményben, hogy valahol megpillant egy kis patakot. Nézelődött minden
irányba, de eredménytelenül.
Ahogy vánszorgott, a lába megakadt egy elszáradt bokorban, és elvágódott a földön. Ott is
maradt fekve, mert már jártányi ereje sem maradt, már nem volt kedve tovább küzdeni,
feladta a reményt, hogy valaha is kijut ebből a megpróbáltatásból.
Ahogy ott reménytelenül és leverten feküdt, hirtelen ráeszmélt, hogy milyen csend van a
sivatagban. Mindenütt fenséges csend uralkodott, amit még a legkisebb zaj sem zavart meg.
Hirtelen felemelte a fejét. Valamit hallott, egy hangot, amely olyan halk volt, hogy annak
forrásához csak a legélesebb fül, és csak a legmélyebb csend vezethet el: a folyó víz hangja.
A zaj által keltett reménytől nekilelkesedve feltápászkodott, és addig ment, amíg el nem ért
egy kis patak friss, hideg vizéhez.

?

Nincsen másik világ, csak ez az egy. Ezt viszont kétféleképp lehet szemlélni.

Élt egyszer az ősi Indiában egy bölcs király, akit Janakának hívtak. Egyszer ebéd után Janaka
lepihent virágos ágyába, miközben szolgái legyezgették, katonái pedig őrt álltak az ajtaja
előtt. Miután elaludt, azt álmodta, hogy a szomszédos király legyőzte őt egy csatában, foglyul
ejtette, és kínozta. Ahogy a kínzás elkezdődött, Janaka hirtelen felébredt, ott találta magát
virágos ágyán, legyező szolgái körében, katonái pedig ajtaja előtt őrködtek.
Így aztán ismét elaludt, és ugyanazt álmodta. Es ismét csak felébredt, biztonságban és
épségben saját kényelmes palotájában.
Janakát ekkor már több gondolat is foglalkoztatta. Miközben aludt, álmai világa tűnt
valódinak. Mikor pedig felébredt, az érzékek világa tűnt számára valódinak. Azt akarta tudni,
hogy a kettő közül melyik is a valódi.
De akikkel erről beszélt, azok közül egyetlen filozófus, tudós, vagy látnok sem tudott neki
válaszolni. Éveken át hiába kereste a választ, mígnem egyszer Astavakra kopogtatott a palota
ajtaján. Astavakra annyit jelent, mint "teljesen eltorzult vagy nyomorék", és azért hívták így
azt az embert, mert valóban az volt születése óta.
A király először nem akarta komolyan venni Astavakrát.
- Hogyan lehetne egy ilyen torz alak, mint te, olyan bölcsesség hordozója, amelynek az én
látnokaim és tudósaim sincsenek a birtokában? - kérdezte a király.
- Gyermekkoromtól fogva zárva volt előttem minden lehetőség, ezért aztán mohón kerestem a
bölcsesség ösvényét - válaszolta Astavakra.
- Beszélj hát! - mondta a király. Astavakra pedig ezt mondta:
- Ó, király, az ébrenléti állapot sem, és az álom sem valódi. Amikor ébren vagy, az álmok
világa nem létezik, és amikor álmodol, az érzékek világa megszűnik. Ezért egyik sem valódi.
- Ha az ébrenléti állapot és az álmok világa is valótlan, akkor milyen a valódi? - kérdezte a ki-
rály.
- Van még egy állapot ezeken túl. Keresd azt! Csak az a valódi.

Akik még nem nyerték el a megvilágosodást, azt gondolják, hogy ébren vannak, ezért
butaságukban egyeseket jóknak, másokat rosszaknak, némely eseményeket örömtelinek,
másokat szomorúaknak tartanak.
A megvilágosult már nincs kiszolgáltatva sem az életnek, sem a halálnak, sem a
növekedésnek, sem pusztulásnak, sem a sikernek, sem a bukásnak, sem szegénységnek, sem
gazdagságnak, sem a dicsőségnek, sem a szégyennek. Az ilyenek nem őrzik meg az éhség, a
szomjúság, a hőség nagy a hideg csapásait, mert mindezt úgy érzékelik, mint futóvendégeket
az életfolyóban. Rájöttek, hogy amit látnak, abból semmit sem kell megváltoztatni, csak azt,
ahogyan nézik a dolgokat.
Így aztán olyanok lettek, mint a víz, lágy és rugalmas, ugyanakkor ellenállhatatlan erejű,
amely nem hadakozik, melynek minden lény hasznát látja. Mindent átalakítanak én nélküli
cselekedeteikkel; lelki függetlenségük által az egész világ gyarapodik; és mivel nem
vágyódnak semmi után sem, így mások is romlatlanok maradnak.
A vizet kiveszik a folyóból, hogy megöntözhessék vele a földet. A víz számára teljesen
mindegy, hogy a folyóban van-e, vagy a földön. A megvilágosultak is így cselekszenek, így
élnek kiegyensúlyozottan és erőteljesen, a sorsukkal harmóniában.
Ezek azok, akik a társadalom esküdt ellenségeivé válnak, mert az gyűlöli a rugalmasságot,
hisz a társadalom a kiképzéstől, rendtől, gyakorlattól, ortodoxiától és az alkalmazkodástól
növekszik.

?

Mamiya jól ismert Zen-mesterré vált, de a zent sok megpróbáltatáson keresztül kellett neki
elsajátítania. Még tanítvány volt, amikor mestere azt kérte tóle, hogy magyarázza el az
egykezes taps hangját.
Mamiya mindent elkövetett, hogy megtalálja a helyes választ, kevesebbet evett, és még
alvásra szánt idejét is lerövidítette. Mestere azonban mindig elégedetlen maradt. Olyannyira,
hogy egy nap így szólt Mamiyához:
- Nem dolgozol elég keményen. Túlságosan szereted a kényelmet, túlságosan ragaszkodsz az
élet jó dolgaihoz, még ahhoz is, hogy megtaláld a választ, amilyen gyorsan csak lehet. Johb
lenne, ha meghalnál.
A következő alkalommal, amikor Mamiya a mester elé járult, valami drámai történt. Amikor a
mester azt kérte tőle, hogy magyarázza el az egykezes taps hangját, Mamiya összeesett, és
mozdulatlan maradt, mintha meghalt volna. Akkor a mester ezt mondta:
- Jól van, hát meghaltál. De még mindig nem tudom, hogy milyen az egykezes taps hangja.
Mamiya pedig szemét kinyitva így válaszolt:
- Arra még nem jöttem rá.
Ekkor a mestere dühödten rákiáltott:
- Te bolond! A halottak nem beszélnek. Tűnj a szemem elól!

Te, ha. még nem nyerted is el a megvilágosodást, legalább légy következetes!

?

Anand volt Buddha legragaszkodóbb tanítványa. Evekkel Buddha halála után eltervezték,
hogy létrehozzák a Megvilágosultak Nagy Tanácsát, és az egyik tanítvány elment Anandhoz,
hogy errő1 értesítse.
Anand akkor még nem nyerte el a megvilágosodást, pedig évek óta megfeszítetten dolgozott
rajta. Így aztán nem is vehetett részt a tanács ülésén.
Még a gyűlés előtti este sem volt megvilágosult, ezért elhatározta, hogy egész éjjel keményen
gyakorol, és addig abba sem hagyja, amíg el nem éri célját. De csak annyit ért el, hogy jól
kifárassza magát. Minden erőfeszítése ellenére sem haladt egy hajszálnyit sem előre.
Hajnal felé aztán elhatározta, hogy feladja, és lepihen kissé. Ebben az állapotában, amikor
minden kapzsiság eltűnt belőle, és még a megvilágosodás után sem vágyódott, párnára
iratjtotta a fejét. Abban a pillanatban elnyerte a megvilágosodást.

A folyó ezt mondta a keresőnek:
- Miért kell a megvilágosodás miatt izgulni? Bármerre is kanyarodom, mégis mindig hazafelé
tartok.