Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


GÖRÖGSÉG ÉS RÓMA

2010.05.05

GÖRÖGSÉG ÉS RÓMA
A HÉT GÖRÖG BÖLCS MONDÁSAI
A mérték a legjobb. Tiszteld atyádat. Légy egészséges testben és lélekben. Hallj sokat, beszélj keveset. Tanácsold a legjobbat. Szenvedélyeiden uralkodj. Óvakodj az erőszaktól. A nép ellenségeit tekintsd ellenségeidnek. Ha szerencséd van, ne légy kevély, ha nincs, ne alacsonyodj le.
Kleobulosz

Ne végy részt törvénykezésben, mert a vádlott ellensége leszel. Kerüld az örömet, amelyből fájdalom születik. Tisztességedet óvd jobban, mint esküdet. Ne hazudj, hanem mondd az igazságot. Ne legyen több jogod, mint a szüleidnek volt. Barátaidat ne hódítsd meg gyorsan; azokat, akik már megvannak, ne utasítsd el gyorsan. Ha megtanultál engedelmeskedni, megtanultál uralkodni. Kerüld a rossz társaságot. Ne mondj olyat, amit nem láttál.
Szolón

Ismerd meg magadat. Ha iszol, ne beszélj sokat, meg fogod bánni. Barátod lakomájára menj lassan, beteg ágyához siess. Az idősebbeket tiszteld. A szerencsétlent ne nevesd ki. Ne törekedj lehetetlenre. Ha beszélsz, ne hadonássz, olyan ez, mintha bolond lennél. A törvényeket tartsd meg.
Khilon

Tanúskodás – és íme, itt a baj. Gondolj barátaidra, akár itt vannak, akár nincsenek. Ne gyűjts gazdagságot jogtalanul. Ne vonakodj szüleidnek kedvében járni. Nehéz dolog az embernek önmagát megismerni. A legkellemesebb az, ha az ember megkapja, amit kíván. Az önuralom hiánya bajt hoz. A műveletlenség teher. Ne légy lusta, még akkor se, ha pénzed van.
Thalész

Ismerd fel a kellő pillanatot. Terveidről ne beszélj korán: ha nem sikerülnek, nem fognak kinevetni. Amit nem kívánsz mástól, azt magad se tedd senkinek. A rád bízott javakat add vissza. A nyerészkedés kielégíthetetlen.
Pittakosz

A legtöbb ember semmit sem ér. Nézz a tükörbe: ha szép vagy, szépet is kell tenned, ha csúnya vagy, a természet hibáját szép tetteiddel kell kijavítanod. A munkához lassan fogj, de amibe belefogtál, annál tarts ki. Kedélyed ne legyen se lágy, se szigorú. Hallj meg mindent. Csak kellő pillanatban beszélj. Ha jót teszel, azt írd az istenek javára, ne a magadéra.
Biasz

Minden a gyakorlat. A nyugalom szép. A sietség veszedelmes. Az örömök mulandóak, az erények halhatatlanok. A szerencsében légy mértéktartó, a szerencsétlenségben józan. Légy szüleidhez méltó. Dicséretes életed boldog halálod ára. Barátaidhoz légy egyforma bajukban, örömükben. Ne fecsegj ki titkot. Élj friss ételekkel és régi törvényekkel.
Periandrosz


AZ ARANY EPOSZ
A legeslegelső: tiszteld az isteneket és hódolj meg törvényük előtt.
Tekintsd szentnek az esküt és mind a fenséges hősöket, tiszteld az alvilág szellemeit, ne feledkezz meg sohasem szüleidről és rokonaidról.
Barátodul azt válasszad, aki erényes és előkelő. Hallgass a józan szavakra, s példa legyen számodra minden szolgálat.
Olyan barát iránt, aki csak kicsiny hibát követett el, ne lobbanj haragra, bocsáss meg neki, mert ha ellenállsz, kegyetlenné válsz.
Mindezt kövesd pontosan. Tanuld meg alaposan, hogy gyomrodnak, a gyönyörnek, az alvásnak s a haragnak ura légy.
Ne tégy soha semmit mással, amiért gyalázat érhet, még titokban sem, mert a szemérem önmagad előtt még inkább kötelez.
Szívleld meg ezt: szavadban és tettedben igazságos légy; ne szűnj meg védekezni az ellen, hogy a kábaság homálya elborítson; meglátod, egyetlen biztos dolog van, a halál; a földi vagyon, alighogy megszerezted, máris semmivé válik.
Amivel pedig a Hatalmak az embert sújtják, s amit sorsoddal magad idéztél magadra, viseld el zavartalan kedéllyel.
Ahol csak lehet, tégy jót; közben gondolj arra, hogy aki szívében jó, azt a sors nem terheli nagy szenvedéssel.
Sokat fecsegnek felőled hízelgőt és méltatlant; ne zavarjon meg sem ez, sem az. Ha rágalmaznak, bocsáss meg mosolyogva s józanul.
Most azonban még többet is mondok, hogy a tökéletesség legmagasabb fokát elérd: csábítás, szóval, tettel való csalogatás ellenére csak olyat tégy s olyat mondj, aminél jobbat nem tudsz.
A tett előtt mérlegelj, hogy a meggondolatlanság vádja ne érjen, ne kelljen meggondolatlan tetteidért vezekelned. A semmirekellő értelmetlenül beszél és cselekszik.
Amit nem értesz, abba ne fogj, hanem tanuld meg előbb, mi a teendő: így lesz az élet számodra könnyű.
Szükségtelen, hogy egészségedet megzavard mértéktelen evéssel-ivással, testgyakorlattal: ez a mérték, amelynek nincsen ellenhatása.
Testedet tartsd tisztán, de ne kényeztesd el. Óvakodj attól, hogy fényűzéssel irigységet kelts. Hordj egyszerű ruhát, de a szépség róla ne hiányozzék.
Ne légy fösvény, mert a mérték mindenben a legjobb.
Ne okozz magadnak kárt, és mint mondtam, tetteidet mérlegeld.
Soha ne nyomja el az álom fáradt szemedet, mielőtt a nap művét háromszor nem gondoltad el: mit mulasztottál, mit tettél, milyen szent kötelességet nem teljesítettél?
Kezdd az elején, haladj lépésről lépésre, s ha rosszat követtél el, borzadj meg; a jónak pedig örülj. A jó mellől ne tágíts, gondosan műveld, mert ez az isteni erény útjára vezet.
Sziklaszilárdan állj abban a lényben, aki lelkünkbe helyezte a Lét nagy törvényeit, a természet örök forrását. Ez adja meg tetteidhez az isteni erőt.
Kérjed az isteneket, hogy életed végét széppé tegyék.
Ezt megismerve, megismered az istenek és az emberek kapcsolatát, azt a hatalmat, amely a mindenséget átjárja, s amely korlátlanul uralkodik.
Meg fogod ismerni, hogy mi szabad, azt, hogy mi a természet minden dolgában hasonló, s ez az, amely megóv hiú reményektől s rejtett veszélyektől.
Meg fogod látni, miképpen változtatják életüket szenvedéssé, a nyomorultak! Milyen közel vannak a jóhoz, anélkül hogy észrevennék, nem látják, nem hallják; milyen kevesen veszik észre a gonosztól való megváltást!
A végzet így zavarja meg elméjüket: az örvény elragadja őket a határtalan boldogtalanságba.
A szörnyű kétségek gödre számukra láthatatlan; s ők még csalogatják, ahelyett, hogy menekülnének.
Zeusz atyánk, milyen sok-sok szenvedéstől váltanád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi!
De te tarts ki. Az ember származása isteni és saját szent lényétől tanulja meg, miképpen éljen.
Ha e származásban te is részesedsz, helyedet megállod, győztes leszel, lelkedet pedig mindettől megmented.
Kerüld azt, amitől óvtalak. Megtisztulva oldozd fel lelked kötelékeit.
Minden tetted irányítója legyen a magas, szent értelem.
S ha testedet elhagyod, s ha a szabad éterbe szállsz, halhatatlan isten leszel, nem pedig halandó.
Püthagorasz

A SZERETETREMÉLTÓ
A szeretetreméltó embert úgy lehet meghatározni, hogy nem éppen a legtisztább forrásokból merítve igyekszik mindenáron mindenki számára kellemes emberként feltűnni.
A szeretetreméltó már messziről köszön, az embert nevén szólítja, és ezt kiáltja: „Drágám, drágám!” – s azonnal biztosít mindenkit legmélyebb tiszteletéről és hódolatáról, megragadja mindkét kezét, egyáltalán nem is akarja elereszteni, útján elkíséri, megkérdezi, mikor lehet szerencséje, hogy újra láthassa, és ismételt meghajlások és szóáradat közepette vesz búcsút. Ha a bíróság elé idézik tanúként, nemcsak annak akar tetszeni, akinek érdekében meghívták, hanem ellenfelének is, hogy mindkét párt barátja lehessen. Ha idegenekkel találkozik, megesküszik, hogy az ő ítéletük sokkalta fontosabb, mint polgártársainak ítélete. Ha valahová vendégül hívják, gazdájának gyermekei felől érdeklődik, s amikor a kicsik belépnek, azt mondja: „pontosan apjuk másai!” Magához hívja őket, megölelgeti, megcsókolgatja és maga mellé ülteti őket. Aztán játszani kezd velük vörös pecsenyét, vagy ölébe ülteti, elaltatja őket, ha még oly kellemetlen érzés is neki.

A SZEMTELEN
A szemtelenséget így lehet meghatározni: a jó hírnév megvetése a közönséges haszon kedvéért.
A szemtelen olyan ember, aki ahhoz, akit éppen becsapott, odamegy és pénzt kér tőle kölcsön. Ha az isteneknek áldozatot mutatott be, az egész húst besózza, elrakja és máshoz megy el ebédre. Itt leül az asztalhoz, szolgáját hívja, húst és kenyeret nyújt neki, s nagy fennszóval azt mondja: Csak egyél kedvedre! Ha a maga asztala számára vásárol, emlékezteti a hentest arra, hogy milyen előnyöket szerzett neki, szorosan odaáll melléje és a mérlegbe még egy darab húst vagy legalább egy csontot dob. Ha sikerül, jó. Ha nem, a mészárszékből húscafatot ragad el és nevetve elszalad.
Ha vendégei számára színházjegyeket vesz, úgy tudja intézni, hogy ő maga ingyen léphet be, s a következő napon még fiait és házitanítóját is magával viszi. Ha valaki valamit olcsón vásárolt, követelni kezdi, hogy neki abból részt adjanak. Idegen házba nyugodtan bemegy, gabonát és szénát kér kölcsön, és a gazdát arra kéri, vigye neki haza. A fürdőben még arra is képes, hogy a forralóüstökhöz menjen, vizet merít és azzal öntözi magát. „Na – szól –, most végre alaposan megfürödtem.” Amikor pedig eltávozik, így kiált: „Nem is köszöntem meg, nem baj!”
Theophrasztosz

A SORSSAL NE KÜZDJ
Ne kívánd, hogy az események úgy történjenek, ahogy neked tetszik. Elégedj meg azzal, hogy a dolgok úgy történnek, ahogy éppen történnek, és akkor eléred a belső békét.

AZ ÉLET SZÍNHÁZ
Jegyezd meg: színdarabban szerepet kell játszanod, és a színházigazgató parancsol. Rövid szerepet szán neked vagy hosszút, nem lehet kifogásod ellene. Ha a koldus szerepét osztja ki neked, ezt kell játszanod a szerep természetéhez híven, és éppen úgy, ha nyomorék vagy az uralkodó király, vagy a gazdag magánzó szerepét nyered el. Feladatod csak ez az egy: a kiosztott szerepet játszani, éspedig jól. A szerepet más választja ki.

HOGYAN VISELKEDIK A BÖLCS A SZIDALMAK ÉS A MEGALÁZÁS KÖZEPETTE
Jegyezd meg jól: nem a rágalmazó, nem az ütlegelő bánt meg, hanem a felőlük alkotott képzeted. Ezért, ha valaki megbánt, emlékezz arra, hogy megkeresd azt a képzetedet, amely téged bánt. Igyekezz arra, hogy képzeteid ne ragadjanak el. Ha időd és nyugalmad van ahhoz, hogy ezekkel szemben fölényben légy, könnyebben fogsz önuralomra szert tenni


A LÉLEKNEK A TESTBE VALÓ LESZÁLLÁSA
Gyakran ha a testből magamra ébredek és az idegen dolgokat kívül hagyom, magamban pedig elmerülök, csodálatos nagy szépséget látok. Ilyenkor különösképp azt hiszem, hogy felsőbb rendeltetésem van, a legmagasabb rangú életet élem, egy vagyok az istenséggel; benne megpihenek. Eljutottam a magasabb rangú tevékenységhez, és az egész rajtam kívül álló szellemi világ felett trónolok.
Mikor ezután az istenségben való megnyugvás után a szellemből az értelmes gondolkodás régiójába leszállok, eltűnődöm azon: hogyan megy végbe ez az én mostani leszállásom, s hogyan tudott a lélek egykoron a testen belül kerülni, ha valóban az, aminek önmagában látszott, noha most már a testben lakozik.
Az egyéni lelkekben él a szellemi törekvés, hogy oda forduljanak vissza, ahonnan származtak, de azért van hatalmuk az utána következő dolgokon is. Olyan ez, mint a nap fénye, amely ugyan a fölötte levő naptól függ, de azért nem fukarkodik adományával azzal szemben sem, ami utána következik.
Az egyéni lelkek, ha a világlélekkel együtt az értelmi világban maradnak, mentesek lesznek mindennemű fájdalomtól. Ha pedig a világlélekkel együtt az égi szférákban maradnak, akkor vele együtt kormányozzák azt, mint a királyok, akik együtt lévén a Mindenség Urával, vele kormányoznak is, anélkül hogy a királyi vérből maguk leszállanának, mert együtt vannak, ugyanazon a helyen.
Aztán megint megváltoznak, s az egésztől a részek felé fordulnak, magukban léteznek – mintegy elfáradva a mással való együttléttől; s mindegyik lélek a maga világába vonul vissza. Hogyha ezt hosszú időn át teszi, hogy tudniillik menekül az egésztől, az elkülönülés folytán elszakad tőle, s nem néz többé az értelmi világ felé, akkor maga is csak rész lesz, egyedül marad, elgyengül, mindenfélébe belekap, csak részletekre tekint, és az egésztől elkülönülve, egyetlen dologra adja magát, s menekül az összes többitől. Jön lefelé, s a felé az egyetlen kiválasztott dolog felé fordul, mely az összes dolog lökéseinek-taszításainak ki van téve. Eltávolodik az egésztől, s nagy nehézségek közepette az egyetlent kormányozza, amellyel most már érintkezésbe jut. Külsőleges dolgokról gondoskodik, azokban van jelen s azokba nagyon kellemesen belemerül.
Ekkor történik meg vele az, amit úgy mondanak hogy elhullajtja szárnyait (Orpheusz), s a test bilincseibe jut, elveszítvén ezáltal sebezhetetlenségét, ami meg volt adva neki addig, amíg a világlélekkel együtt élt s egy magasabb rendű dolgot kormányozott. Ez az előző állapot mindenképpen jobb volt számára, aki akkor még fölfelé emelkedett. Most, hogy leesett, elkapták és bilincsbe verték az ellenséges és gonosz hatalmak, amint ezt a gnózis tanítja. Most csak érzékelés útján tud cselekedni, mivel abban, hogy az ész útján tegye ezt, megakadályozták. Ezért mondják róla, hogy el van temetve és a börtönben van.
De ha visszafordul az értelmi belátás felé, akkor kötelékei megoldódnak és újra felfelé halad, midőn a visszaemlékezés útján kezd hozzá ahhoz, hogy a létezőket szemlélje. Mert bukásnak, eltemettetésnek ellenére mindig van benne valami transzcendens. A lelkek tehát mintegy szükségszerűen kétéltűek, egyfelől az odafenti életet élik, másfelől az idelentit: azok a lelkek, amelyek többet tudnak együtt lenni az Ésszel, inkább a fenti életet élik, azok a lelkek pedig, amelyeknél hajlamuknál vagy sorsuknál fogva épp az ellenkező a helyzet, inkább az itteni, a földi életet élik.
Ami a lélek hibáját illeti, azért kettős volt a büntetés: először az ide való lejövetel miatt, másodszor a rossz cselekedetekért, amelyeket akkor követett el, amikor már itt volt.
Így a lélek, noha isteni és felsőbb régiókból származik, a test belsejébe jut. Ő, aki az istenek sorában a legutolsó, önszántából történt leszállás útján jött le ide a mi világunkba, erejének bősége miatt, meg azért, hogy rendet vigyen abba, ami utána következik. Ha aztán sikerül neki innen gyorsan visszamennie, akkor semmi kár sem éri azért, hogy a rossz ismeretét megszerezte, a rossz lényegét megismerte, hogy saját erőit megnyilatkozáshoz segítette, és hogy műveket és alkotásokat tud felmutatni. Ha ezek a test nélküli világban tovább pihentek volna céltalanul és megnyilvánuláshoz sohasem jutottak volna, még a lélek előtt is rejtve maradt volna, mi lakozik bennük. Mert a cselekvés mindenkor teljesen rejtett erőt hoz napvilágra, erőt, amely mintegy láthatatlan és nem létező, és különben soha igazi életre nem kerülne. Ha most mindenki csodálja a belső világ gazdagságát, úgy erre csak a külső világ változatos szépsége vezette rá, mert azt kell gondolnia: milyennek kell lennie annak a szellemi világnak, amely ezeket a finom dolgokat létrehozta.
Plótinosz

A BARÁTSÁG DICSÉRETE
A barátság nem kevesebb, mint valamennyi isteni és emberi dolognak jóakarattól és szeretettől áthatott egybecsengése. Nem is tudom, adtak-e a halhatatlan istenek valami ennél kiválóbbat, a bölcsesség kivételével.
Egyesek elébe teszik a gazdagságot a barátságnak, mások az egészséget, sokan a gyönyöröket is. Az utóbbiak azonban csak az oktalan állatokhoz illenek, a többi javak pedig esendők és múlékonyak, és nem is annyira az elhatározásunktól függenek, mint inkább a vakszerencsétől. Akik azonban az erényt tartják a legfőbb javuknak, helyesen gondolkoznak, hiszen éppen az erény szüli és foglalja magába a barátságot, amely semmiképpen sem lehet el az erény nélkül.
A barátság kiváló férfiak között annyi előnnyel jár, hogy alig tudom elmondani. Hogy is nevezhetnők életnek az olyan életet, amely nem pihenhet meg egy jó barát viszonzott szeretetében? És mi édesebb, mintha van valakid, akivel minden dolgodat úgy beszélheted meg, akárcsak önmagaddal? Mi örömödet lelnéd a szerencsében, ha nem volna valakid, aki éppen úgy örül neki, mint jómagad? A balsorsot pedig nagyon nehéz lenne elviselni jó barát nélkül, aki fájdalmadat még nálad is jobban átérzi.
A többi földi javak, amelyek kívánatosak előttünk, csak egyes célok elérésére alkalmasak; a gazdagság arra való, hogy használjad, a hatalom, hogy tiszteljenek, a tisztségek, hogy dicsérjenek téged, a gyönyörök, hogy élvezd őket, az egészség, hogy mentes légy a fájdalomtól és tested megfelelhessen hivatásának.
A barátság ezzel szemben számtalan dolgot magában foglal: az élet bármely helyzetében készen áll segítségedre, sohasem jön alkalmatlan időben, soha sincsen terhünkre. Ezért szokták mondani, hogy a tűzre és vízre sincs többször szükségünk, mint a barátságra. Hiszen a barátság nemcsak a boldogságot aranyozza be még ragyogóbban, hanem a bajokat is elviselhetőbbé teszi azzal, hogy osztozik bennük és részt kér belőlük.
A barátság tehát egyrészt igen sokrétű és nagy előnyökkel jár, másrészt főleg azáltal múl felül mindent, hogy jó reménységgel tölt el bennünket a jövőt illetően, és nem engedi, hogy kedvünket veszítsük és elcsüggedjünk. Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.
Cicero

RÖVID AZ ÉLET –
NE FECSÉRELJÜK HASZONTALANSÁGOKRA
Biztosítsuk lelkünk békéjét: tartsuk állandóan szemünk előtt az üdvös életelveket, és buzgón törekedjünk mindarra, ami helyes és jó. Cselekedeteink olyanok legyenek, hogy ne kerüljünk szembe lelkiismeretünkkel. Semmit se tegyünk az emberek véleménye kedvéért, ne törődjünk vele, még akkor sem, ha az kedvezőtlen ránk nézve, csak a valóságban szerezzünk érdemeket. „De a tömeg a bátrakat csodálja – veted ellen – és a vakmerőket tiszteli: a szelídeket együgyűeknek tartja.”
Lehet, talán az első pillanatban. Mihelyt azonban a szelídek egyenletes életmódja bizonyságot tesz arról, hogy itt nem szellemi tunyaságról, hanem higgadt megfontolásról van szó, ugyanaz a tömeg tisztelni és becsülni fogja őket.
Tartózkodjunk az indulatosságtól. Elménket tisztítsuk meg tőle, és gyökerestül tépjük ki belőle azokat a vétkeket, amelyek – bármilyen jelentéktelennek tűnnek is eleinte – mindig újra és újra támadnak. Az indulatosságot is ne csak mérsékeljük, hanem teljesen irtsuk ki. Miért is kezeljünk egy bajt kíméletesen? Ha komolyan akarunk valamit, minden bizonnyal végbe is tudjuk vinni. Ebben semmi sem lesz jobban segítségünkre, mint a halál gondolata.
Mondja ki-ki magának és másnak is: „Mi hasznunk van abból, ha gyűlölködünk egymásra, és felette rövid életünket úgy elfecséreljük, mintha erre a világra születtünk volna örökre? Mi hasznunk van belőle, ha napjainkat, amelyeket tisztességes élvezetekkel tölthetnénk, arra használjuk fel, hogy másoknak fájdalmat és szenvedést okozzunk?” Nem vesztegethetjük időnket ilyen haszontalan dolgokkal.
Miért rohanunk meggondolatlanul a harcba? Miért szerzünk magunknak összeütközéseket? Miért, vállaljuk magunkra, gyarlóságunkról megfeledkezve, roppant gyűlölködések terhét? Miért törekszünk mások megsemmisítésére, mikor magunk is olyan esendők vagyunk? Láz vagy más testi szenvedés nemsokára véget vet majd az ellenségeskedésnek, amelyet mi olyan kérlelhetetlenül szítunk, a halál nemsokára szétválasztja a legádázabb ellenfeleket is.
Miért zajongunk, miért háborítjuk lázongásunkkal az életet? Fejünk felett lebeg a végzet, amely felrója nekünk az elvesztett napokat és egyre közelebb ér hozzánk. A halál időpontja, amelyet, embertársadnak szánsz, talán már sokkal közelebb van hozzád.
Miért nem gondolsz inkább az élet rövidségére és miért nem igyekszel azt a magad és a mások számára háborítatlanná tenni? Miért nem kedvelteted meg magad másoknál, amíg élsz, hogy visszakívánjanak, ha meghaltál? Miért akarod megalázni a kevélyt? Miért próbálod azt, aki szájaskodik veled, aki alávaló és megvetett ugyan, de feljebbvalóinak csak kellemetlenséget és kényelmetlenséget okoz, hatalmaddal megfélemlíteni? Miért gyűlölöd a rabszolgát vagy uradat, királyodat vagy védencedet?
Várj csak türelemmel: eljön a halál, amely mindnyájunkat egyenlővé tesz.
Tűzi lárma a szomszédban nem egyszer véget vet a civakodásnak; egy vadállat közbejötte szétválaszt utast és rablót. Nincs időnk arra, hogy apró-cseprő bajokkal foglalkozzunk, amikor olyasmi áll előttünk, amitől jobban kell félnünk.
Mire jó a harc és a háborúskodás? Talán többet kívánsz a halálnál annak, akit gyűlölsz? Légy nyugodt: akkor is meg fog halni. Hasztalan fárasztod magad, mert csak azt akarod tenni, ami magától is be fog következni.
„Megölni éppenséggel nem akarom – mondod, de kívánok neki száműzetést, gyalázatot, kárvallást.”
Jómagam szívesebben megbocsátok annak, aki ellenségének halálos sebet kíván, mint annak, aki csak egy pattanást, mert az ilyen nemcsak gonosz, hanem kicsinyes is.
Akár kivégzést, akár kisebb büntetést forgatsz a fejedben: milyen parányi is az az idő, amíg szenvedni fog és neked gonosz örömed telhetik benne!
Milyen hamar kileheljük lelkünket, pedig úgy szeretnénk még egyet lélegzeni!
Míg az emberek között vagyunk, gyakoroljunk emberiességet. Senkiben se keltsünk félelmet, senkinek se okozzunk kárt.
Ne törődjünk a veszteséggel, sértéssel, gyalázással, szurkálódással. Viseljük el nagylelkűen a rövid ideig tartó kellemetlenséget.
Hiszen alig tekintünk szét magunk körül, alig fordulunk egyet – mint mondani szokás –, máris itt a halál.
Seneca

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.