Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2 Bölcsesség könyve

2010.08.04




 

   10. fejezet

1. Ez óvta meg azt, akit Isten elõször formált, a földkerekség atyját, amikor még csak õ volt megteremtve;

2. ez vezette ki õt vétkébõl, és adott hatalmat neki, hogy minden fölött uralkodjon.

3. Tõle pártolt el haragjában az igaztalan, azért pusztult el testvérgyilkos indulatában.

4. Mikor miatta özönvíz árasztotta el a földet, ismét a bölcsesség mentette meg, és vezérelte hitvány fa által az igazat.

5. Miután a népek gonosz tervükre egybegyûltek, ez találta és óvta meg az igazat, hogy Isten elõtt feddhetetlen legyen, és erõssé tette fia szeretetével szemben.

6. Ez ragadta ki az igazat a gonoszok romlásakor, mikor az Ötvárosra hulló tûz elõl menekült,

7. gonoszságuk bizonysága gyanánt ott van a füstölgõ sivár vidék, az idétlen gyümölcsöt termõ fák, s a hitetlen lélek emlékéül álló sóoszlop.

8. Mivel mellõzték a bölcsesség útját, nemcsak abban vallottak kárt, hogy a jót meg nem ismerték, hanem balgaságuk emlékét is hátrahagyták az embereknek, hogy el ne titkolhassák, amiben vétkeztek.

9. Hû szolgáit viszont a bölcsesség ragadta ki a szorongatásból.

10. Egyenes úton vezérelte a bátyja haragja elõl menekülõ igazat, megmutatta neki Isten országát, és megadta neki a szent dolgok ismeretét. Veszõdsége közepette jóléthez segítette, és fáradságát bõséggel jutalmazta.

11. Vele volt kizsákmányolóinak ármányával szemben, és gazdagsághoz juttatta,

12. megõrizte ellenségektõl, megóvta üldözõktõl, és kemény viadalban neki juttatta a gyõzelmet, hogy belássa: a bölcsesség hatalmasabb mindennél.

13. Ez nem hagyta cserben az eladott igazat, hanem megóvta a bûntõl, leszállt vele a verembe,

14. és nem hagyta el a bilincsekben sem, amíg meg nem hozta neki a kormánypálcát s a hatalmat elnyomói fölött. Meghazudtolta az ellene viaskodókat, és örök hírnevet szerzett neki.

15. Ez ragadta ki a szent népet, a feddhetetlen ivadékot az elnyomó nemzet hatalmából,

16. ez vonult be Isten szolgájának lelkébe, mire õ csodákkal és jelekkel állt ellent félelmetes királyoknak.

17. Megadta az igazaknak kényszermunkájuk jutalmát, csodás utakon vezérelte õket, nappal lepel volt számukra, éjjel pedig csillagfény.

18. Átvitte õket a Vörös-tengeren, átvezette õket a nagy vízen,

19. ellenségeiket pedig a tengerbe merítette, s a tenger mélységébõl partra vetette. Ezért az igazak kifosztották a gonoszokat,

20. és énekkel dicsérték Uram, szent nevedet. Egyetértve magasztalták gyõztes kezedet,

21. a bölcsesség ugyanis megnyitotta a némák száját, s a gyermekek nyelvét ékesszólóvá tette.


   11. fejezet

1. Sikerre vezette vállalkozásaikat szent próféta vezetése mellett:

2. átkeltek lakatlan pusztaságon, és sivár helyeken ütöttek sátort.

3. Ellenálltak ellenségeknek, s megbosszulták magukat ellenfeleiken.

4. Szomjúságukban segítségül hívtak Téged, és vizet kaptak a meredek sziklából, szomjukat oltották a kemény kõsziklából.

5. Amivel ellenségeik bûnhõdtek, amikor nem volt innivalójuk, Izrael fiai annak bõségében örvendeztek,

6. s az nekik, amikor szûkölködtek, jótéteményül szolgált.

7. Mert a ki nem apadó folyó forrásvize helyett embervért adtál a gonoszoknak.

8. Amíg azok megfogyatkoztak, büntetésül a megölt kisdedekért, ezeknek váratlanul bõséges vizet adtál,

9. és megmutattad az akkori szomjúsággal, hogyan magasztalod fel a tieidet és pusztítod el ellenségeiket.

10. Amikor ugyanis megpróbáltatás érte õket, bár csak enyhe feddésben volt részük, megtudták, milyen kínokat szenvedtek a harag sújtotta gonoszok.

11. Azokat ugyanis mint intõ atya, próbára tetted, ezeket pedig, mint szigorú király, kérdõre vontad és elkárhoztattad.

12. Távol tõlük és jelenlétükben egyaránt kínt szenvedtek,

13. mert kétszeres bánat fogta el õket, és sóhajtottak, amikor a múltukra emlékeztek,

14. mert amikor hallották, hogy az, ami nekik bûnhõdés, amazoknak javára szolgált, tudomást szereztek az Úrról, és csodálták az események végét.

15. Akit egykor gonoszul kitettek és gúnyolva elutasítottak, azt az események végén megcsodálták; szomjaztak õk, de nem úgy, mint az igazak!

16. Romlottságuk balga vélekedései miatt, amelyektõl félrevezetve esztelen csúszómászókat és alávaló állatokat imádtak, büntetésül esztelen állatok raját bocsátottad rájuk,

17. hogy megtudják: mindenki azzal bûnhõdik, ami által vétkezik.

18. Mert mindenható kezed, amely a világot a forma nélküli anyagból teremtette, küldhetett volna ellenük medvét, bõsz oroszlánt seregestõl,

19. vagy újfajta ismeretlen, dühös fenevadakat, amelyek tüzes párát lehelnek, sistergõ gõzt fújnak, vagy szemükbõl rémes szikrát szórnak,

20. amelyek nemcsak ártással tudták volna tönkretenni, hanem puszta látásuk is holtra rémítette volna õket.

21. De eleshettek volna akár egyetlen lehelettõl, üldözve saját tetteiktõl, elszélesztve hatalmad fuvallatától, de te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél.

22. Csakis neked áll mindig módodban megmutatni nagy hatalmadat, és ki tudna ellene szegülni karod erejének?

23. Mert az egész világ olyan elõtted, mint a mérleg mutatója, mint a földrehulló hajnali harmatcsepp,

24. mégis könyörülsz mindenen, mert módodban áll minden, s elnézed az emberek bûneit a bûnbánatért,

25. mert szereted mindazt, ami van, semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Mert ha gyûlöltél volna bármit is, meg sem teremtetted, s meg sem alkottad volna.

26. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, amit nem hívtál létre?

27. Kímélsz mindent, mivel a tiéd, Uram, s az élõben leled örömödet!


   12. fejezet

1. De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben!

2. Ezért a tévelygõket megfedded egy keveset, vétkeikért megdorgálod õket, és lelkükre kötöd, hogy a gonoszságtól elfordulva benned higgyenek, Uram!

3. Így szent földed régi lakóitól is iszonyodtál ugyan,

4. mert utálatos dolgokat mûveltek elõtted: varázslást és förtelmes áldozatokat;

5. kegyetlenül megölték gyermekeiket, emberek belsõ részeit falták és vért szürcsöltek, amikor mint beavatottak titkos ünnepséget ültek.

6. A gyámoltalan teremtések gyilkos szülõit el akartad ugyan emészteni atyáink keze által,

7. hogy a föld, amely elõtted mindennél kedvesebb, Isten gyermekeiben méltó telepeseket nyerjen,

8. de még õket is megkímélted, hisz õk is emberek, és sereged elõõrse gyanánt darazsakat küldtél, hogy apránkint irtsák ki õket.

9. Nem mintha nem lett volna erõd, haddal vetni az igazak alá a gonoszokat, félelmes vadakkal, vagy egy kemény igével egyszeriben kiirtani õket.

10. Mégis apránként büntetted õket, hogy alkalmat adj bûnbánatra, bár tudtad, hogy gonosz volt eredetük, a romlottságuk velük született, és gondolkodásuk soha meg nem változik,

11. hisz istentelen fajzat voltak kezdettõl fogva! Nem kellett tartanod senkitõl sem, amikor büntetlenül hagytad bûneiket,

12. hisz ki mondhatná neked: "Mit cselekedtél?" Vagy ki szegülhetne ellen ítéletednek? Ki léphet fel ellened, mint az igaztalan emberek védõje, és ki illethet váddal, ha elpusztulnak népek, melyeket alkottál?

13. Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltem hamisan.

14. Nem vonhat kérdõre sem király, sem fejedelem azokért, akiket elveszítettél.

15. Mert igaz vagy, mindent igazságban intézel, úgy ítélsz, hogy nem illik hatalmadhoz kárhoztatni azt is, aki büntetést nem érdemel.

16. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni.

17. Mutatsz ugyan erõt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged,

18. de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod!

19. Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítod népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bûnök megbánására.

20. Ha már szolgáid halálra szánt ellenségeit ekkora kímélettel büntetted, s idõt és alkalmat adtál nekik, hogy felhagyjanak a gonoszsággal,

21. mennyi gonddal ítéled akkor fiaidat, amikor atyáiknak esküvel, sõt szövetséggel javakat ígértél!

22. Amíg tehát fenyítesz minket, ellenségeinket sokszor korbácsolod, hogy mi is, amikor ítélkezünk, jóságodat meggondoljuk, s az ítéleten irgalmadat remélhessük.

23. Ezért azokat is, akik esztelen, gonosz életet éltek, azzal gyötörted leginkább, amit imádtak,

24. mert a tévelygés útjain túl messze jutottak, amikor az állatok legsilányabbjait hitték isteneknek, s úgy éltek, mint együgyû gyermekek.

25. Ezért szégyenteljes büntetést bocsátottál rájuk, mintha értetlen gyermekek lennének.

26. Mivel pedig nem hajlottak sem megszégyenítésre, sem korholásra, Istenhez illõ ítéletet tapasztaltak,

27. mert amikor szenvedésük közben bosszankodva látták, hogy azok által bûnhõdnek, amiket isteneknek gondoltak, felismerték, hogy õ az igaz Isten, akirõl azelõtt tagadták, hogy ismerik, ezért jött el rájuk végsõ kárhozatuk!


   13. fejezet

1. Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van, s a mûveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót,

2. hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegõt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját, vagy a napot s holdat tartották világot kormányzó isteneknek.

3. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta õket, tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzõje alkotta mindezeket.

4. Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erõsebb,

5. mert a teremtmények nagyságából, szépségébõl nyilván meg lehet ismerni azok teremtõjét.

6. De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás, mert õk talán csak tévednek, miközben Istent keresik, és meg akarják találni.

7. Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják, megejti õket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet!

8. Ezeknek azonban még sincs mentségük,

9. mert, ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni a világot, ennek urát ugyan miért nem tudták elõbb megtalálni?

10. De boldogtalanok azok, és holt dolgokba vetik reményüket, akik emberi kéz mûvét hívják isteneknek, a mesterséges alkotást aranyból, ezüstbõl, az állatok képeit, vagy haszontalan követ, régi kéz munkáját.

11. Így, amikor a fafaragó alkalmas törzset vág az erdõbõl, gondosan lehántja egész kérgét, majd hozzáértõ szorgalommal hasznos holmit készít az élet szolgálatára,

12. a munka hulladékát étel készítésére fordítja,

13. ami pedig megmarad belõle, és semmire sem alkalmas: a görbe és görcsökkel telenõtt fát üres idejében szorgalmasan kifaragja, gondos mûvészettel alakot ad neki, és ember képére formálja,

14. vagy valami hitvány állathoz szabja. Bevonja vörös agyaggal, pirosra keni pirosítóval, és minden foltját befesti,

15. aztán hozzáillõ hajlékot készít, a falra illeszti és vassal megerõsíti.

16. Tehát gondját viseli, hogy le ne essen, mert tudja, hogy az nem tud magán segíteni, hiszen csak képmás, és segítségre szorul.

17. Amikor pedig vagyonáért, gyermekeiért és feleségéért fogadalmat tesz és imádkozik, nem restell szólni ahhoz, ami lélek nélkül van,

18. az erõtlenhez könyörög egészségéért, a holthoz esedezik életért, s a gyámoltalanhoz fordul segítségért,

19. szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani, keresetéért, munkájáért és minden ügye sikeréért ahhoz könyörög, ami semmire sem képes.


   14. fejezet

1. Más viszont, aki tengerre indul, és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely õt hordozza.

2. Mert a haszonvágy eszelte ezt ki, és hozzáértõ ember bölcsessége építette,

3. s a te gondviselésed kormányozza, Atyánk, mivel a tengeren is adtál utat és biztos ösvényt a hullámok között.

4. Megmutatod, hogy minden veszélytõl meg tudod menteni még azt is, aki jártasság nélkül száll tengerre.

5. Hogy bölcsességed mûvei parlagon ne heverjenek, még a silány fára is rábízzák az emberek életüket, hajón szelik át a habokat, és életben maradnak.

6. Már régente is, amikor a gõgös óriások vesztüket lelték, a világ reménysége hajóra menekült, és kezed irányítása mellett átmentette a nemzõ magot az utókornak.

7. Mert áldott a fa, amely által igazság történik,

8. de átok éri a kézzel alkotott bálványt, és azt is, aki készítette. Az egyiket azért, mert megalkotta, a másikat pedig, mert romlandó létére istennek hívták.

9. Egyaránt utálat Isten elõtt az istentelen és istentelen alkotása,

10. és készítõjével együtt a mû is bûnhõdik.

11. Ezért a pogányok bálványai ítélet alá esnek, mert utálattá lettek Isten teremtményei közül, kísértéssé lettek az emberek lelkének és tõrré a balgák lábának.

12. Mert a hûtlenség kezdete a bálványképek gondolata, kitalálásuk az élet rákfenéje.

13. Nem voltak ilyenek kezdettõl fogva, ezért nem is maradnak meg örökké.

14. Mivel az ember hivalkodása által jöttek a világra, hirtelen elmúlás vár rájuk.

15. A keserû gyalázatban bánkódó atya ugyanis a tõle váratlanul elragadott fia képmását készítette, s azt, aki mint ember halt meg, most istenként tisztelte, és alattvalói között szertartásokat és áldozatokat rendelt.

16. Idõvel az istentelen szokás megszilárdult, s e tévedést törvényként megtartották, és uralkodók parancsára faragott képeket imádtak.

17. Akiket pedig az emberek nem tudtak szemtõl szembe tisztelni, mert távol laktak tõlük, azok képmását a távolból elhozták, a királyról, akit tisztelni akartak, hû képet készítettek, hogy a távollevõnek olyan készséggel hízelegjenek, mintha közöttük volna.

18. Tiszteletük ápolására pedig a mûvész becsvágya olyanokat is ösztönzött, akik azt nem ismerték,

19. mert, hogy megbízója kedvében járjon, azon fáradozott mûvészetével, hogy a hasonlóságot minél hívebben kifejezze.

20. A mûalkotás szépségétõl elbûvölt sokaság pedig most már istennek tartotta, akit kevéssel azelõtt mint embert tiszteltek.

21. Ekként vált az emberi élet kelepcéjévé, hogy az emberek akár érzelem, akár uralkodó elõtt meghajolva, a másra nem ruházható nevet kõnek vagy fának adták.

22. És nem érik be azzal, hogy megtévedtek Isten ismeretében, hanem a tudatlanság nagy háborúságában élnek, és mindazt a sok rosszat még béke gyanánt magasztalják.

23. Mert amikor gyermekeiket feláldozzák, vagy titkos szertartásokat végeznek, s eszeveszett vad tivornyákat ûznek,

24. nem ügyelnek sem az élet, sem a házasság tisztaságára, az egyik a másikat irigységbõl megöli, vagy házasságtöréssel keseríti.

25. Mindezek összekeverednek náluk, vérengzés, gyilkosság, lopás és csalárdság, vesztegetés, hûtlenség, lázadás és hamis eskü,

26. a jók zaklatása, a megfeledkezés Istenrõl, a lelkek fertõzése, természetellenes paráznaság, a házasság állhatatlansága, házasságtörés és kicsapongás.

27. Mert a gyalázatos bálványok imádása minden gonosznak oka, kezdete és bevégzése,

28. hisz vagy õrjöngenek jókedvükben, vagy hamisan jövendölnek, vagy gonoszul élnek, vagy könnyelmûen hamis esküt tesznek,

29. mert amikor lélek nélküli bálványokban bizakodnak, nem tartanak a hamis eskü megtorlásától.

30. Ezért mind a kettõért méltán bûnhõdnek: azért, hogy bálványokra hagyatkozva, Istenrõl hamisan vélekedtek, és mert hamisan esküdtek, csalárdul megvetve az igazságot;

31. mert nem azok hatalma, akikre esküt tettek, hanem a bûnösöknek járó büntetés követi mindig az igaztalanok botlását.


   15. fejezet

1. Te pedig, Istenünk, kegyes vagy és igaz, türelmes, és elnézéssel intézel mindent!

2. Még ha vétünk is, tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat, de nem vétünk többé, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk!

3. Mert téged megismerni: tökéletes igazságosság, és tudni igaz voltodat és hatalmadat: gyökere a halhatatlanságnak.

4. Nem is ejtett minket tévedésbe az emberek gonosz mesterségének e találmánya, sem az árnyékoló festés haszontalan munkája, a különféle színû faragott képmás,

5. amelyek látása vágyat kelt a balgában, úgyhogy megkívánja a holt kép élettelen alakját.

6. Akik készítik, akik szeretik, s akik tisztelik õket, azok a rosszat kedvelik és méltók, hogy ilyenekben legyen részük.

7. A fazekas is, miután a lágy agyagot fáradsággal meggyúrta, edényt formál, mindegyiket használatunkra, de ugyanabból az agyagból alakít tisztes célra szolgáló edényeket és ellenkezõ célra valókat. Hogy milyen legyen az edény használata, a fazekas dolga azt eldönteni.

8. Így rosszra fecsérelt fáradsággal Istent készít abból az agyagból az, aki kevéssel ezelõtt lett a földbõl, és csakhamar visszatér oda, ahonnan vétetett, amikor a kölcsönbe kapott lelket tõle visszakövetelik.

9. De nem gondol azzal, hogy el fogja hagyni ereje, sem azzal, hogy élete rövid, hanem versenyre kel arany- és ezüstmûvesekkel, ércöntõkkel vetekszik, és nagyra van azzal, hogy hamis dolgokat alkot.

10. Pedig hamu a szíve, és hitvány föld a reménye, s élete értéktelenebb, mint az agyag,

11. mert nem ismeri azt, aki õt alkotta, aki tevékeny lelket lehelt belé, s az élet leheletét bele ihlette.

12. Hanem azt hiszi, hogy életünk játék csupán, hogy az ittlét hasznot hajtó vásár, hogy akárhonnan, még a rosszból is nyereséget kell húzni!

13. Pedig õ bárkinél jobban tudja, hogy vétkezik, amikor földi anyagból törékeny edényt is, bálványt is készít.

14. Balgák mindnyájan, és nyomorultabbak a korlátolt lelkénél néped ellenségei és leigázói,

15. mert a pogányok minden bálványát istennek tartják, holott azok sem szemüket nem használják, hogy lássanak, serm orrukat, hogy lélegzetet vegyenek, sem fülüket, hogy halljanak, sem kezük ujjait, hogy tapintsanak, és lábuk is lusta a járásra,

16. mert ember készítette õket, s olyan formálta, aki az élet leheletét kölcsönbe kapta. Mert egy ember sem alkothat magához hasonló istent,

17. halandó létére ugyanis csak holtat tud készíteni igaztalan kézzel. Hisz õ tökéletesebb azoknál, amiket imád, mert neki – bár halandó – élete van, azoknak pedig nincs.

18. Még a legnyomorultabb állatokat is imádják, mert a többivel összehasonlítva, ostobaságban alábbvalók náluk.

19. De még szépséget sem lehet látni ezeken az állatokon, nincs is részük Isten dicséretében s áldásában.


   16. fejezet

1. Ezért méltán szenvedtek kínokat ilyenek által, és lettek bestiák rajának prédája.

2. Népeddel azonban a fenyítés helyett jót tettél, és feltámadt étvágyuk csillapítására rendkívüli csemegét: fürjet készítettél nekik eledelül,

3. úgyhogy amazok, amikor enni kívántak, attól, amit láttak, s ami ellepte õket, még rendes étvágyukat is elvesztették, ezek viszont rövid nélkülözés után még rendkívüli falathoz is jutottak.

4. Mert azokra, az elnyomókra, könyörtelen nélkülözésnek kellett köszöntenie, ezeknek pedig meg kellett mutatni csupán, milyen kínokat szenvedtek ellenségeik.

5. Õket is fenyegette ugyan a vadállatok bõsz dühe, amikor tekergõ kígyók marásától pusztultak,

6. de nem tartott haragod mindvégig, csak intés céljából félemlítetted meg õket egy kissé, és megkapták menekvésük jelképét, amely törvényed parancsára figyelmeztette õket.

7. Mert aki odafordult, nem azáltal gyógyult meg, amit látott, hanem általad, mindennek megmentõje által.

8. Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajból megszabadítasz.

9. Azokat ugyanis a sáskák és legyek csípése megölte és nem volt orvosság életük megmentésére, mert rászolgáltak, hogy ilyenek által pusztuljanak;

10. fiaidon ellenben még a mérges sárkányok marása sem fogott, mert irgalmad segítségükre sietett, és meggyógyította õket.

11. Megfenyítetted õket, hogy emlékezzenek parancsaidra, és hamarosan meggyógyultak, hogy azokról teljesen megfeledkezve ne nélkülözzék segítségedet.

12. Mert nem orvosolta õket sem gyógyfû, sem kenõcs, csak a te igéid, Uram, amely mindent meggyógyít!

13. Mert te vagy, Uram, akinek hatalma van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapuihoz és újból felhozol.

14. Az ember ugyan ölni tud a gonoszsággal, de az élet elszállott leheletét nem hozhatja vissza, s az elvett lelket nem hívhatja vissza többé.

15. De a te kezed elõl nem lehet menekülni!

16. Mert az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek Téged, erõs karod ostorozta: szokatlan zápor, jégesõ, zivatar üldözte, és tûz emésztette õket.

17. Ami pedig legcsodálatosabb volt: a vízben, amely mindent elolt, a tûz annál is inkább erõre kapott, mert a teremtés az igazak megtorlója.

18. Néha megszelídül ugyan a tûz, hogy az istentelenek ellen küldött állatok el ne égjenek, s õk tulajdon szemükkel lássák, hogy Isten ítélete üldözi õket,

19. máskor azonban a tûz szokatlan erõvel lobogott mindenfelõl a vízben, hogy a gonosz föld termését elpusztítsa.

20. Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égbõl, amely minden gyönyörûséggel teljes, és minden íz édessége;

21. mert ajándékod megmutatta édességedet gyermekeid iránt, úgyhogy az mindenki kívánságának megfelelt, és azzá változott, amit akartak.

22. A hó és a jég ellenállt a tûz erejének, s el nem olvadt, s megtudták, hogy a tûz, amely a jégesõben is égett, és esõ közben is villogott, az ellenség termését tette tönkre.

23. Ugyanakkor meg is feledkezett a saját erejérõl, hogy az igazak táplálékhoz jussanak.

24. A természet ugyanis, amely neked, a teremtõnek szolgál, megfeszíti erejét a bûnösök fenyítésére, de lecsillapodik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak.

25. Ezért akkor is, mindenné átváltozva, a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt, úgy, amint azt a hozzád fordulók kívánták,

26. hogy megtudják fiaid, kiket szerettél, Uram, hogy nem a különféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem igéd tartja meg azokat, akik benned bíznak.

27. Mert amit a tûz el nem tudott emészteni, kevés napsugártól melegítve hamar elolvadt,

28. hogy mindenki megtudja: napkelte elõtt kell áldani téged, és virradatkor fordulni hozzád imával!

29. A háládatlan reménye ugyanis elolvad, mint a téli dér, s elfolyik, mint a víz, amelynek nem veszik hasznát.


   17. fejezet

1. Mivel kifürkészhetetlenek a te ítéleteid, Uram, és kimondhatatlanok igéid, azért estek tévedésbe a bárdolatlan lelkek.

2. Amíg ugyanis azt hitték a gonoszok, hogy elnyomhatják a szent népet, a sötétség és a hosszú éjjel bilincsei megkötözték õket, úgyhogy tetõ alá zárva, s az örök gondviseléstõl számkivetve feküdtek.

3. Amíg azt hitték, hogy titkos bûneik mellett, a feledés sötét leple alatt rejtve lehetnek, elszéledtek, iszonyúan megdöbbentek, és szörnyû ámulatukban megzavarodtak.

4. Még az õket befogadó zugban sem szabadultak a félelemtõl, mert rettenetes zaj háborgatta õket, komor alakok jelentek meg elõttük és félemlítették meg õket.

5. Semmiféle tûznek sem volt számukra elegendõ világító ereje, de a csillagok lobogó fénye sem tudta e komor éjjelt beragyogni.

6. De hirtelen kigyúlt félelmes lángok jelentek meg nekik, és a soha nem látott jelenségtõl megriadva, a látottakat a valónál rosszabbnak gondolták.

7. A bûvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott, és csúfosan végzõdött a bölcsességgel való kérkedés próbája.

8. Akik ugyanis fogadkoztak, hogy kiûznek a beteg lelkekbõl félelmet, nyugtalanságot, maguk is nevetséges aggódás betegei lettek,

9. mert akkor is, amikor nem ijesztette õket semmi rémség, ha mellettük állatok szaladtak vagy kígyók sziszegtek, megborzadtak, és remegve majdhogy ki nem múltak. Még a levegõbe sem mertek tekinteni, holott azt sehogysem lehet elkerülni.

10. Mivel ugyanis a gonoszság gyáva, tanúsítja azt is, hogy elítélik, és kegyetlen dolgokat vár mindig a zaklatott lelkiismeret.

11. A félelem ugyanis nem egyéb, mint a segítség gondolatának feladása.

12. Minél gyengébb tehát belül a remény, annál kínosabbnak érzik a bizonytalanságot a csapás forrása felõl.

13. Azokat pedig, akik az alélt éjjelen, amely az alvilág mélységes fenekérõl jött elõ, egyazon álomba merülten feküdtek,

14. hol rémes kísértetek ûzték, hol pedig a lélek kábultságában ernyedtek, mert hirtelen, váratlan félelem jött rájuk.

15. Így aztán, ha valaki leroskadt közülük, fogollyá lett, vasbilincs nélkül is börtönbe zárva.

16. Akit meglepett, akár földmûves volt, akár pásztor vagy mezei munkás, el nem kerülhetõ kényszerbe jutott,

17. mert mindannyiukat egyazon sötétség bilincsei fogták. Akár suhogó szál volt az, akár sûrû lombú csalitból hangzott szépcsengésû madárszó, akár sebesen iramló víznek moraja,

18. akár aláhulló sziklák hatalmas robaja, akár ugrándozó állatok láthatatlan futása, vagy ordító vadállatok üvöltése, akár pedig a magas hegyekrõl verõdõ visszhang: mind megfélemlítette és megemésztette õket.

19. Mert az egész földkerekség tündöklõ fényben úszott, és fennakadás nélkül élhetett a munkának,

20. csak õrájuk borult a terhes éjjel, a rájuk váró sötétség képe. De a sötétségnél is inkább terhükre voltak önmaguknak.


   18. fejezet

1. Szentjeid ellenben a legtisztább fényt élvezték. Hallották ugyan azok hangját, de nem látták alakjukat, és magasztaltak Téged, mert nem szenvedték ugyanazt.

2. Akik azelõtt kárt vallottak, hálálkodtak, hogy nem szenvednek, és hogy különbség legyen, még ajándékot is kértek.

3. Ezért tûzoszlop volt vezetõjük az ismeretlen úton, és ártalom nélküli napot adtál nekik a dicsõ vándorláshoz.

4. Amazok viszont megérdemelték, hogy világosságtól megfosztva a sötétség börtönét szenvedjék, mert elzárva tartották gyermekeidet, akik által a törvény el nem múló világosságát kellett vennie a világnak.

5. Mivel elhatározták magukban, hogy megölik az igazak gyermekeit – akik közül egy kitett gyermek megmenekült –, gyermekek nagy számát vetted el tõlük büntetésül, és elveszítetted mindnyájukat egyaránt a tengernyi vízben.

6. Elõre hírét vették atyáink ennek az éjnek, hogy jól ismerve az esküvéseket, melyekben hittek, bátrak legyenek.

7. Így bizalommal várta néped az igazak szabadulását és az istentelenek vesztét.

8. Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket, akiket hívtál, felmagasztaltál.

9. Mert titokban áldoztak jámbor atyák igaz gyermekei, s egy lélekkel vállalták az igazságos törvényt, hogy jóban és bajban egyaránt osztoznak az igazak, és felhangzottak tõlük az atyák énekei.

10. Az ellenségek azonban éktelen kiáltással feleltek, és szerte hangzott azok jajszava, akik siratták gyermekeiket.

11. Ugyanaz a büntetés sújtott szolgát, urat egyaránt, s az alattvaló ugyanazt szenvedte, mint a király.

12. Egyazon halálnem által valamennyinek számtalan volt a halottja; az élõk nem gyõzték temetni, mert legféltettebb magzataik egycsapásra halálukat lelték.

13. Mert akik varázslások miatt mindvégig hitetlenek maradtak, az elsõszülöttek vesztekor végre mégis elismerték, hogy õk Isten népe.

14. Mert mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietõs útja középen tartott,

15. mindenható igéd az égbõl, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén mint egy zord harcos.

16. Vissza nem vonható parancsodat hordozta éles pallos gyanánt, ott állt és betöltött mindent halállal, az eget érte, miközben a földön állt.

17 Akkor hirtelen gonosz álomképek háborgatták, és váratlan félelem szállta meg õket,

18. az egyik itt esett össze félholtan, a másik amott, és tudtul adta halála okát, amely miatt vesznie kellett.

19. Mert az õket háborító álmok ezt elõre jelezték, hogy meg ne haljanak anélkül, hogy tudnák, miért kellett kegyetlenül szenvedniük.

20. Az igazakat is illette ugyan a halál megpróbáltatása, és sokakat ért romlás a pusztaságban, de nem tartott soká haragod,

21. mert feddhetetlen férfi sietve közbenjár a népért; elõvette szolgálata pajzsát: imával kérlelt és engesztelõ tömjénnel, szembeszállt a haraggal, véget vetett a csapásnak, és megmutatta, hogy õ a te szolgád!

22. Legyõzte a zavargást; nem testi erõvel, sem fegyver hatalmával, hanem szavával gyõzte meg a fenyítõt: hivatkozott az atyáknak tett eskükre és a szövetségekre.

23. Mert amikor már halomra hullottak a halottak, közbelépett és véget vetett a haragnak, s útját szegte annak az élõk elõtt.

24. Leomló ruháján rajta volt az egész világ, a négy sor kõbe az atyák dicsõsége volt metszve, és fejdíszébe fönséged volt belevésve.

25. Meghátrált ezek elõl az öldöklõ, visszahökkent tõlük, mert haragodból a puszta próba is elég volt.


   19. fejezet

1. Az istentelenekre azonban mindvégig ránehezedett a könyörtelen harag, mert elõre tudta, mit tesznek a jövõben:

2. hogy miután megengedték távozásukat, és sebbel-lobbal útnak indították õket, megbánják majd, és üldözik õket.

3. Még a gyásszal voltak elfoglalva, még jajgattak a halottak sírjánál, és máris újabb balga gondolatra jutottak: mint szökevényeket vették üldözõbe, akiket könyörögve küldtek el.

4. Megérdemelt végzet hajtotta õket ilyen vég felé, s engedte elfelejteni a történteket, hogy fenyítésük hátralevõ büntetése teljessé legyen,

5. és néped csodás módon átkeljen, õk pedig szokatlan halált leljenek.

6. Az egész teremtés ugyanis teljesen újjáalakult természetében, hogy parancsaid szolgálatára álljon, és gyermekeidet sértetlenül megóvja.

7. Mert felhõ árnyéka borította táborukat, s ott, ahol azelõtt víz állt, szárazföld bukkant elõ: jól látható út a Vörös-tengerben, zöldellõ mezõ a nagy mélység közepén.

8. Átvonult rajta az egész nép, kezed oltalma alatt, és bámulatos csodáidat szemlélte;

9. legelésztek, mint a lovak, szökdeltek, mint a bárányok, és dicsértek téged, Uram, aki megmentetted õket.

10. Visszagondoltak arra, amit átéltek idegen földön; hogy állati utódlás helyett a föld legyet termett, és vízi állatok helyett a folyó töméntelen békát ontott,

11. aztán pedig madarak szokatlan keletkezését látták, amikor mohóságtól hajtva csemegét kértek,

12. mert vágyuk lecsillapítására fürj szállt fel a tenger felõl.

13. De a büntetések sem sújtották a bûnösöket elõzetes jelek, csattogó villámcsapások nélkül. De méltán is szenvedtek gonosztetteikért, mert utálatos idegengyûlöletet tanúsítottak.

14. Amíg mások nem fogadtak be ismeretlen jövevényeket, õk jószándékú vendégeket vetettek szolgaságba.

15. És még egy: Azokra is ítélet vár, akik nem fogadták szívesen az idegeneket,

16. õk azonban ünnepségek között fogadták be õket, de miután ugyanazon jogok részesei lettek, kemény kényszerrel sanyargatták õket.

17. De sújtotta is õket vakság, úgy, amint azokat ott, az igaz ajtaja elõtt, amikor hirtelen sötétség borult rájuk, és mindegyikük az ajtaja bejáratát kereste.

18. Az elemek ugyanis elváltoztak egymáshoz való viszonyukban, mint ahogy a húros hangszeren különbözõ hangok váltakoznak, noha mindegyiknek zengése ugyanaz marad. Ez nyilvánvaló a történtek tüzetes szemléletébõl.

19. Szárazföldi állatok ugyanis vízivé változtak, és vízi állatok kimentek a szárazra.

20. A tûz felfokozta erejét a vízben, a víz pedig elfeledkezett oltó természetérõl.

21. A lángok nem bántották a bennük járó romlandó állatok testét, és nem olvasztották fel a könnyen olvadó jó eledelt, amely jéghez hasonlított.

22. Mindezek által ugyanis naggyá és dicsõvé tetted, Uram, népedet. Nem vetetted meg, sõt mindenkor és mindenütt velük voltál!