Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4 Baltasar Gracián Az életbölcsesség kézikönyve

2010.09.08

241

A csipkelődést tűrjük, de ne műveljük. Az első a jó modorhoz tartozik, a második kellemetlenségbe sodorhat. Az ünneprontó oktalan lény, és még oktalanabbnak mutatja magát. A tréfa, ha sok is, szórakoztató, s elviselni tudni a szellem bizonyítéka. Az ingerlékeny okot ad arra, hogy ingereljék. Legjobb hagyni, és legbiztosabb fel sem venni. A legnagyobb veszekedések mindig kötözködésből származnak. Semmi sem kíván ennél több figyelmet és ügyességet: mielőtt tréfálni kezdünk, tudnunk kell, mennyit képes elviselni a másik fél természete.

242

A sikert tovább kell fűzni. Némely ember mindenbe belefog, és semmit sem fejez be: kitalál dolgokat, de nem hajtja végre. Ezek az állhatatlan szellemek sohasem kapnak tapsot, mert nem aratják le, amit vetettek; minden dolguk kátyúba jut. Míg másoknál a belső türelmetlenség okozza, a spanyoloknál ez nemzeti fogyatékosság. A türelem viszont belga erény. Ezek bevégzik a dolgokat, amazok csak véget vetnek nekik: addig izzadnak, míg le nem győznek egy akadályt, de aztán beérik a győzelemmel, és félbehagyják a dolgot. Csak azt akarják bebizonyítani, hogy tudnának, de nem akarnak. Pedig ez is mindig vagy tehetetlenség, vagy léhaság. Ha jó a munka, miért nem fejezik be? Ha pedig rossz, miért kezdték el? Az okos tehát ejtse el a vadat, és ne elégedjék meg avval, hogy felhajtotta.

243

Ne legyünk egészen galambok. Váltakozzék bennünk a kígyó ravaszsága a galamb szelídségével. Nincs könnyebb, mint jóravaló embert rászedni. Aki sohasem hazudik, sokat elhisz, és aki sohasem csal, csupa bizalom. Nem mindig ostobaság, ha túljárnak valaki eszén, néha csak jóság. Kétfajta ember tudja megelőzni a kárt: a tapasztalt, aki a maga, és az okos, aki a más kárán okul. Menjen a bölcsesség olyan messze a gyanakvásban, mint az ármány a tőrvetésben, és ne akarjon senki olyan tisztességes lenni, hogy a másiknak alkalmat adjon a gonoszságra. Legyünk tehát vegyülékei a galambnak és a kígyónak, azaz ne szörnyek legyünk, hanem csodák.

244

A lekötelezés tudománya. Némelyek saját előnyüket a másévá tudják átváltoztatni, s úgy tesznek, vagy úgy tüntetik fel a dolgot, mintha kegy volna tőlük, ha elvesznek valamit. Vannak emberek, akiknek kérése megtisztelő, s hasznát más érzi megtiszteltetésnek. Azt a látszatot keltik, mintha ők tennének szívességet, mikor énük tesznek valamit. Közben elképesztő ügyességgel kiforgatják a kötelezettségek sorrendjét, vagy legalábbis kétessé teszik, ki tett szívességet kinek. Puszta dicséretpénzen a legjobbat megvásárolják, s ha valamiben kedvük telik, tisztességet és bókot csinálnak belőle. Zálogot vesznek az udvariasságtól, és tartozássá teszik azt, amiért nekik kellene hálásaknak lenniük. Ily módon a szenvedőt cselekvővé változtatják, szóval a nyelvészeknél is jobban értenek a csűrés-csavaráshoz. Mindehhez alapos ravaszság kell, de még alaposabb azé, aki átlát a szitán, véget vet a szemfényvesztésnek, és visszaadja nekik a megtiszteltetést, úgyhogy utoljára mindenki megkapja a magáét.

245

Eredeti és a közönségestől elütő okoskodás: fensőbbséges elmére vall. Ne értékeljük sokra, ha valaki sohasem mond ellent, mert evvel csak magához; nem hozzánk való vonzalmát igazolja. Ne üljünk fel a hízelkedésnek és ne viszonozzuk, hanem utasítsuk vissza. Érezzük megtiszteltetésnek, ha egyesek rosszat mondanak rólunk, kivált olyanok, akik úgyis minden jót leszapulnak. Inkább azt vegyük szívünkre, ha mindenkinek tetszik, amit csinálunk, mert akkor biztosan nem jó, lévén a tökéletes csak kevesek számára hozzáférhető.

246

Ne adjunk soha elégtételt annak, aki nem kér. De ha kér is, hiba volna tovább menni a kelleténél. Aki szükségtelenül mentegetőzik, magát vádolja: egészségesen eret vágatni magunkon annyi, mint a bajt és rosszakaratot odainteni magunkhoz. Az elhamarkodott bocsánatkérés felébreszti az alvó gyanút. Az okos ne mutassa, hogy tudatában van más gyanakvásának, mert evvel maga hívja ki a megbántást. Ha tud róla, igyekezzék eljárása becsületességével rácáfolni.

247

Tudjunk valamivel többet, és éljünk valamivel kevesebbet. Mások fordítva hirdetik. Pedig a jó semmittevés többet ér a nagy tevékenységnél. Igazán csak az idő a miénk: abban él még a hajléktalan is. Az értékes életet gépies robotban vagy túlságosan fennkölt munkában tölteni egyformán szerencsétlen dolog. Ne halmozzuk túl magunkat elfoglaltsággal vagy irigységgel, különben életünk rohanás lesz, és lelkünk megfullad. Némelyek a tudásra is vonatkoztatják ezt: ám aki nem tud, nem is él.

248

Ne adjunk mindig az utolsónak igazat. Vannak emberek, akiknek az utolsó értesülésben való hite az ésszerűtlenségig megy. Gondolkodásuk és érzésük olyan, mint a viasz: az utolsó benyomás minden előbbit kitöröl. Az ilyenek sohasem nyerhetők meg, mert éppoly könnyen elveszíthetők. Bárki a maga színére festheti őket. Bizalmasoknak nem valók, egész életükben gyermekek, s a vélemények és érzelmek között imbolyognak, mindig sántikáló akarattal és ésszel, hol egyik, hol másik oldalra hajolva.

249

Ne kezdjük az életet avval, amivel be kell fejeznünk. Némelyek a pihenést veszik elsőnek, és a fáradalmakat hagyják utoljára. Jöjjön előbb a fő dolog, csak aztán, ha marad hely, a mellékes. Mások el sem kezdték a harcot, máris győzni szeretnének. Némely ember a legkevésbé fontos dolgokon kezdi a tanulást, a becsülést és hasznot szerző tanulmányokat pedig élete végére halasztja. Ismét mások még el sem kezdtek boldogulni, máris fenn hordják az orrukat. Az élni tudáshoz mindenképpen módszer kell.

250

Mikor okoskodjunk fordítva? Mikor a rosszakarat szól hozzánk. Némelyek szájából minden szó megfordítva értendő: a nem igennek, az igen nemnek. Ha leszólnak valamit, nyilván nagyra becsülik, mert aki a magáénak akar valamit, rossz hírbe hozza mások előtt. Nem mindig mond jót, aki dicsér, mert egyesek, hogy a jókat ne kelljen dicsérniük, a rosszakat is dicsérik, márpedig akinek semmi sem rossz, annak semmi sem lehet jó.

251

Használjuk az emberi eszközöket, mintha isteniek nem volnának és az istenieket, mintha emberiek nem volnának. Ez a nagy mesterszabály; magyarázatot hozzáfűzni fölösleges.

252

Ne legyünk sem magunké, sem másoké egészen. Mind a kettő csúnya zsarnokság. Aki egészen magáé akar lenni, következésképpen mindent magának akar. Az ilyenek a legcsekélyebb dolgokban sem képesek engedni, vagy kényelmükből bármit áldozni. Nem tesznek szívességet, szerencséjükben bizakodnak, pedig ez csalóka támasz. Helyénvaló néha, ha másoké vagyunk, hogy mások a mieink legyenek. Akinek közhivatala van, a köz rabszolgája kénytelen lenni, vagy hagyjon ott állást és szállást, mint az öregasszony mondta Hadriánnak. Mások ellenben egészen a többiekéi, mert a balgaság mindig szélsőségeket szeret, ez esetben kárára. Nincs egyetlen napjuk vagy órájuk a maguk számára, mind annyira a másé, hogy joggal nevezték az egyik ilyent mindenki mindenesének. Még szellemük is az, mert mindenkinek tudósok és csak maguknak tudatlanok. A szemes lássa be, hogy senki sem őt keresi, csak a saját érdekét benne és általa.

253

Ne legyünk túlságosan közérthetőek. Legtöbben nem becsülik azt, amit megértenek, és azt tisztelik, amit nem fognak fel. A dolgoknak sokba kell kerülniük, hogy becsben álljanak. Akkor fognak ünnepelni, ha nem értenek. Mutatkozzunk mindig bölcsebbnek és okosabbnak, mint a tárgyaló félhez szükséges, de csak hozzá mérten, nem túlzottan. És noha értelmesek szemében a szellemnek mindenütt nagy becse van, a többségnek csak a feltűnés kell. Nem szabad, hogy ráérjenek a bírálatra, foglalja el őket egészen a megértés feladata. Sokan dicsérnek olyasmit, amiről, ha megkérdezik őket, nem tudnának számot adni, mert minden rejtelmest misztériumként tisztelnek és magasztalnak, hallván, hogy mások is magasztalják.

254

Ne becsüld le a bajt, mert kicsi. Sohasem jön magában: egyik éppúgy a másikhoz van láncolva, mint a szerencsés esetek. Jó és rossz rendesen oda megy, ahol már van belőle, amint hogy az emberek is mind futnak a boldogtalanságtól, és mind csatlakoznak a szerencséshez. Még a galambok is, hiába ártatlanok, a legfehérebb toronyra szállnak. A szerencsétlent minden elhagyja: önmaga, esze és irányítója. Ne ébresszük fel az alvó balszerencsét. Egy botlás nem sok, de végzetes zuhanás lehet belőle, s nem tudni, mi lesz a vége. Mert ahogyan nincs tökéletes jó, nincs fenékig rossz sem. Amit az Ég küld ránk, türelemmel orvosolható, amit a föld, okossággal.

255

Jót tenni apránként és okosan kell. A kötelezettség ne menjen túl a leróhatóság határán. Aki sokat ad, nem ad, hanem elad. Ne merítsük ki a hála lehetőségét, mert ha látják, hogy lehetetlenné vált, meg fog szűnni a kapcsolat. Ahhoz, hogy elveszítsünk valakit, elég, ha túlságosan lekötelezzük: hogy megfizetni ne kelljen, visszahúzódik és ellenségünkké válik. A bálvány nem szereti látni a szobrászt, aki faragta; a lekötelezett szeme nem kívánja jótevőjét. Az adásban az a nagy fortély, hogy kevésbe kerüljön és nagyon áhítsák, akkor kellőképpen meg is becsülik.

256

Őrizkedjünk mindig az udvariatlan, makacs, öntelt és mindenfajtájú ostoba embertől. Sokan vannak ilyenek, s az okosság abban áll, hogy ne akadjunk össze velük. Vértezzük fel magunkat naponként evvel az elhatározással az óvatosság tükre előtt, akkor le fogjuk győzni az ostobaság szeszélyeit. Gondoljuk végig a dolgot, és ne tegyük ki jó hírünket közönséges esélyeknek. Az okosságból óvatos emberre nem fog rátámadni a méltatlanság. Az emberekkel való érintkezés útja nehéz, mert tele van a tekintélyt fenyegető szirtekkel. Legbiztosabb Odüsszeusz okosságáról venni példát, és távol maradni. Sokat ér ilyen esetekben a színlelt meg nem értés, de mindenekelőtt folyamodjunk az udvariassághoz, mert evvel rövidítjük meg legjobban a bonyodalmakból kivezető utat.

257

Sohase vigyük kenyértörésre, mert tekintélyünk megtépázva fog kikerülni belőle. Ellenségnek mindenki számottevő, ha barátnak nem is. Használni kevesen tudnak, ártani úgyszólván mindenki. Jupiter ölében sincs biztos fészke a sasnak attól a naptól fogva, hogy egy bogárral meghasonlott. A nyílt haragos karmaival szítják a tüzet a titkosak, akik csak alkalomra lestek. Elvadított barátokból lesznek a legádázabb ellenségek. Más hibájával leplezik a magukét a nézők szemében. Mindenki úgy beszél, ahogy vélekedik, és úgy vélekedik, ahogy akar. Valamennyien minket fognak elítélni, vagy mert kezdetben hiányzott belőlünk az előrelátás, vagy végül a türelem, és mindvégig az okosság. Ha az elhidegülés elkerülhetetlen, megbocsátható, de inkább a barátság kihűlése legyen, mint a harag felfortyanása, és itt alkalmazandó a szép visszavonulásról szóló szabály.

258

Keressünk segítőtársat a balsors elviseléséhez. Akkor sohasem leszünk egyedül, főként veszélyben nem, és nem zúdul egyedül ránk minden felelősség. Némelyek minden irányítást magukhoz akarnak ragadni, s ahelyett minden gáncs ragad rajtuk. Igyekezzünk hát, hogy legyen valaki, aki kiment és segít nekünk a bajok elviselésében. Kettőre nem ront rá olyan bátran sem a balsors, sem a tömeg. Ezért az éles elméjű orvos is, ha már tévedett a gyógyításban, nem fog tévedni annak megtalálásában, aki konzultálás címén segítségére lesz a koporsó kiszállításában. Osszuk meg a terhet és a bánatot, mert az egyedül viselt szerencsétlenség kétszeresen elviselhetetlen.

259

Előzzük meg a sértést, és változtassuk nyájassággá. Fortélyosabb, aki a sértést kikerüli, mint aki megbosszulja. Nagy üresség, ha bizalmasunkká tesszük leendő vetélytársunkat, és becsületünk pillérévé azt, aki ledönteni készült. Már csak azért is jó, ha lekötelezzük, mert legalább a hálálkodásra fordított időt nem használhatja megbántásunkra. Intézzük úgy, hogy a rosszakaratból is barátkozás legyen.

260

Nem lehetünk senkié, és senki sem lehet a miénk egészen. Ehhez sem baráti, sem vérségi kapcsolat, sem a legszorosabb lekötelezettség nem elegendő. Mert a bizalom és az akarat odaajándékozása két fölöttébb különböző dolog. A legbensőségesebb kapcsolat is ismer kivételt, az illendőség törvényeinek áthágása nélkül. A barát mindig megtart magának valamilyen titkot, s még apja előtt is elhallgat egyet-mást a fiú. Bizonyos dolgokat némelyek előtt elrejtünk, másokkal közlünk, és megfordítva: úgyhogy végeredményben mindent odaadunk és mindent visszatartunk, csak embere válogatja, hol.

261

Ne tetézzük meg az ostobaságot. Némelyek kötelezettséget csinálnak egy ballépésből, és állhatatosságnak érzik annak folytatását. Belül vádolják tévedésüket, kívül pedig felmentik. Így történik aztán, hogy ha az ostobaság elkezdésekor vigyázatlanoknak mondták őket, folytatásával már ostobák hírébe keverednek. Sem a meggondolatlan ígéret, sem az elhibázott elhatározás nem von maga után kötelezettséget. Némelyek mégis ilyen módon folytatják első otrombaságukat, és megmakacsolják magukat a bárgyúságban.

262

A felejtés tudománya. Inkább szerencse, mint művészet. A leginkább elfelejteni való dolgokra szoktunk legjobban emlékezni. Az emlékezet nemcsak kaján, mert akkor hagy cserben, mikor legnagyobb szükségünk van rá, hanem dőre is, mert akkor jön, mikor senki sem óhajtja. Ahol fájdalmat okozhat, figyelmes, ahol örömet szerezhetne, gondatlan. Némelykor a baj gyógyszere az elfelejtés, s mi ehelyett a gyógyszerről feledkezünk meg. Helyénvaló, ha az emlékezetet kényelmes szokássá tesszük, mert egyként megismertetheti velünk az üdvösséget és kárhozatot. Kivételek a megelégedettek; ezek az ártatlanság állapotában élvezik együgyű boldogságukat.

263

Sok kellemes dolog nem kell, hogy sajátunk legyen. Másnál jobban élvezzük, mint magunknál. A jó csak az első napon birtoklóié, később már idegeneké. Mások dolgaiban kétszeres gyönyörűségünk telik, mert a károsodás kockázata nélkül és az újdonság örömével élvezzük. A dolgok bírása, amellett, hogy csökkenő az élvezetet, növeli a bosszúságot, akár kölcsönadjuk, akár nem adjuk kölcsön. Csak azt érjük el vele, hogy mások számára tartjuk, és több ellenséget, mint hívet szerzünk magunknak.

264

Ne legyenek gondatlan napjaink. A sorsnak kedve telik a tréfálkozásban, és minden véletlent hajlandó összeszedni, hogy orozva ránk törjön. Legyen a tehetség, az okosság és a bátorság, sőt a szépség is mindig résen, mert az első vigyázatlan nap kudarcuk napja lesz. A figyelem mindig akkor mond csődöt, mikor legszükségesebb, mert a gondatlanság a romlás gáncsvetője. Amellett, akik résen vannak, avval a hadicsellel szoktak élni, hogy kikémlelik a kiválóságok egy óvatlan pillanatát, s akkor teszik szigorú értékpróbára. A parádés napokat ismeri a furfang, és hagyja elmúlni őket, de mikor legkevésbé várjuk, akkor áll elő, hogy megpróbálja, mit érünk.

265

Tudjuk alárendeltjeinket cselekvésre szorítani. Az alkalomszerű cselekvési kényszer már sokakból csinált valakit, ahogy a megfúlás veszélye sok embert úszóvá tesz. Így fedezik fel sokan bátorságukat, sőt képességeiket is, melyek örökké rejtve maradtak volna, ha az alkalom elő nem hívja őket. A szükség a tekintély megalapozója, és ha becsületét látja kockán forogni, a nemes férfi ezer helyett cselekszik. Katolikus Izabella királynő minden egyéb mellett ahhoz is pompásan értett, hogy az embereket így cselekvésre bírja: a Nagy Kapitány éppúgy ennek az okos kegynek köszönhette hírnevét, mint több más férfi örök dicsőségét. Így tett sokakat naggyá ügyessége.

266

Ne legyünk csupa jóságból rosszak. Ilyen az, aki sohasem gerjed haragra. Az érzéketlen ember nem ér sokat, mert az érzéketlenség oka nem mindig közömbösség, lehet a képesség hiánya is. Az alkalmi felfortyanás egyéniség jele: a madárijesztőből csakhamar a madarak maguk is csúfot űznek. A keserűt édessel vegyíteni jó ízlésre vall. A csupaédes gyerekeknek és bolondoknak való. Nagy baj, ha az ember puszta jóságból belesüpped az érzéketlenségnek ebbe a fajtájába.

267

Selyem szavak és sima modor. A lándzsa a testet szúrja át, a rossz szavak a lelket. Jó péptől jó szagú lesz a száj. Az életművészet nagy fortélya drágán adni a levegőt; a legtöbb dolog szavakkal vásárolható meg: a szó elég ahhoz, hogy a lehetetlen valóra váljék. Tudjuk, mit ér a levegő, amit beszívunk: a fejedelmi lélegzet sok lélek tápláléka. Legyen szánk mindig tele cukorral, hogy megédesítsük szavainkat: a békeszeretet egyetlen módja annak, hogy szeretetreméltóak legyünk.

268

Az okos tegye elsőnek azt, amit az ostoba utolsónak tesz. Egyik azt csinálja, amit a másik, csak a sorrendben van különbség: amit amaz idejében tesz, emez rossz időben teszi. Aki kezdetben fordítva vette fel az eszét, mindvégig úgy is marad: lábán hordja a fejére valót, balján a jobbot, és egész magatartása ennek megfelelően suta lesz. Szépszerével csak egy módon igazítható helyre: ha kényszerből teszi azt, amit jószántából kellett volna. Az okos azonban rögtön látja, mit kell előbb tenni, mit később, és készséggel, becsülettel végre is hajtja.

269

Használjuk ki, hogy újak vagyunk. Mert az újat mindig megbecsülik. Az új szokatlanságával általános tetszést kelt, és felüdíti az ízlést. A vadonatúj középszerűséget többre tartják a megszokott nagyszerűségnél. A kiválóság elkopik és megöregszik idővel. Tudnunk kell, hogy az újdonságnak ez a nimbusza rövid életű, a negyedik napon már senki sem tiszteli. Tanuljuk meg tehát kihasználni a becsülés első zsengéit, és a siker iramában kapjuk el mindazt, amire számot tarthatunk, mert ha az újság láza elmúlt, kihűl a lelkesedés, és az újság öröme átadja helyét a megszokott csömörének. Valóban mindennek megvolt a maga ideje, ha azóta elmúlt is.

270

Ne ítéljük el egymagunk azt, ami sokaknak tetszik. Valami jó mégiscsak lesz benne, ha annyinak tetszik, és ha nem magyarázható is, élvezik. Az elkülönülés mindig gyűlöletes, de ha téves, nevetséges is. Előbb tesszük vele gyanússá a magunk szellemi képességét, mint a tárgyat, és végül egyedül maradunk rossz ízlésünkkel. Ha nem tudjuk észrevenni a jót, titkoljuk el fogyatkozásunkat, és ne mondjunk sommás ítéletet, mert a rossz ízlés rendesen a tudatlanságból ered: amit mindenki állít, vagy igaz, vagy az akar lenni.

271

Aki keveset tud, szorítkozzék minden szakmában a legbiztosabbra. Lángésznek ugyan nem fogják tartani, de alaposnak igen. Aki tanult, bátran belevághat, és rábízhatja magát fantáziájára; de kevés tudással kockázatot vállalni annyi, mint önként a szakadékba ugrani. Menjünk inkább jobb felé, mert az elfogadott igazság nem inog meg. Kevés tudóshoz az országút való, s a tudás és a tudatlanság esetében egyaránt okosabb a bizonyosság, mint a különcködés.

272

Adjuk el a dolgokat udvariassági áron. Ez jobban lekötelez, s az érdekelt sohasem kívánhat annyit, amennyit a nemes lelkű lekötelezett adni fog. Az udvariasság nem ajándékoz, hanem zálogot vesz, és az úri modor a legnagyobb tartozás. Nincs drágább dolog a jóravaló ember számára, mint amit ajándékba adnak neki, mert ez annyi, mint kétszer eladni valamit: az érték és az udvariasság kettős árán. Igaz, hogy alantas lelkeknek ismeretlen nyelv az úri modor, mert nem értik a jóhiszeműség szavait.

273

Ismerjük meg azok lelkületét, akikkel dolgunk van. Ily módon tisztában leszünk szándékaikkal. Ha ismerjük az okot, megértjük a hatást részint abból, részint a lelki rugóból. A nyomott kedélyű mindenből szerencsétlenséget olvas ki, a rossznyelvű bűnt; mindig a legrosszabb tűnik szemükbe, és mivel a mostani jót nem látják, megjövendölik a lehetséges rosszat. A szenvedélyes mindig más nyelvet beszél, nem a dolgokét, mert a szenvedély, nem az ész beszél belőle. Mindenki indulatai vagy hangulata szerint beszél, és mind egyformán távol vannak az igazságtól. Tanuljunk meg mások arcán olvasni, és vonásaikból kibetűzni a lelket. Lássuk meg abban, aki nevet, az ügyefogyottat, abban, aki sohasem nevet, a kétszínűt. Őrizkedjünk a kérdezősködőtől, mert vagy léha, vagy kém. Ne várjunk sok jót a hibás testűektől, mert az ilyenek a természeten szoktak bosszút állni, s ahogyan az kevéssé tisztelte őket, ők is kevéssé tisztelik. A butaság rendesen ugyanakkora, mint a szépség.

274

Vonzó hatás. A diplomatikus udvariasság varázsereje. Használjuk ezt a finom mágnest inkább a szívek, mint kézzelfogható előnyök megszerzésére, vagy erre is, arra is. Az érdem magában nem elég, ha nem tetszetős, mert csak ez ér el sikert. A másokon való uralkodás, a népszerűség szerencse dolga, de ügyesség is járuljon hozzá, mert ahol a természet kedves, a művész jobb talajra talál. Ez szerzi meg a jóindulatú rokonszenvet, s ha ez megvan, hamarosan közkedveltek lehetünk.

275

Legyünk könnyedek, de ne illetlenek. Az előzékenység egyik szabálya, hogy ne legyünk mindig feszesek és mogorvák. Valamit engedhetünk méltóságunkból, hogy elnyerjük mindenki vonzalmát. Egyszer-máskor nyugodtan tehetjük, amit majdnem mindenki tesz. De az illemre vigyázzunk, mert akit nyilvánosan bolondnak tartanak, titokban nem fogják okosnak tartani. Egy pajkos napon többet elveszíthetünk, mint amennyit egész életünk komolyságával nyertünk. De félrehúzódnunk sem szabad mindig, mert az elzárkózás elitélő vélemény a többiekről. Még kevésbé szabad kényeskednünk, bízzuk azt a másik nemre, melynek természete. A vallásos szenvelgés is nevetséges. A férfi nem tehet jobbat, mint hogy igyekszik férfi lenni; a nő tökéletesen mímelheti a férfiasságot, de férfi nem lehet egészen nőies.

276

Tudj szellemileg megújulni a természet és művészet segítségével. A lelki alkat, mint mondják, hétévenként alakul át. Szolgáljon ez a változás az ízlés javítására és emelésére. Az első hét év után fejlődik ki az értelem; járuljon hozzá minden időszakkal újabb tökéletesség. Figyeljük meg ezt az időszaki változást, hogy segítségére legyünk, és mások előhaladására is számíthassunk. Ez az oka, hogy sokan hivatalukkal együtt viselkedésüket is megváltoztatják, sokszor úgy, hogy észre sem vesszük, míg az átalakulás nagyon szembe nem ötlik. A húszéves ember páva, a harmincéves oroszlán, a negyvenéves teve, az ötvenéves kígyó, a hatvanéves kutya, a hetvenéves majom, és a nyolcvanéves-semmi.

277

A magamutogatás tudománya. A tehetségeinkkel való kápráztatás. Minden tehetségnek eljön a maga ideje; éljünk vele, mert nem minden nap a diadalé. Vannak pompás egyéniségek, akikben már a kevés is ragyog, a sok pedig bámulatba ejt. Ha a magamutogatás valódi kiválósággal párosul, csodának számít. A magamutogatás lehet nemzeti tulajdonság is, mint jelesen a spanyoloknál. A világ szépségét a világosság tárta fel. A magamutogatás sok űrt kitölt, sokat pótol, és mindennek második létet kölcsönöz, kivált ahol tények támogatják. Az Ég, amely a kiválóságot adja, a magamutogatás hajlamát is hozzáadja, mert magában mind a kettő képtelenség. A magamutogatáshoz is művészet kell. A legkitűnőbb is függ a körülményektől, és nincs mindig a maga helyén. A magamutogatás nem kellő időben balul üt ki; egyetlen képességnek sem kell ennyire mentesnek lenni a tetszelgéstől, s kudarcát mindig az okozza, hogy csak hajszál választja el a hivalkodástól, azt pedig a közmegvetéstől. Nagyon mérsékelnünk kell, ha nem akarjuk, hogy közönségessé fajuljon, s túlzásait az okosok rossz szemmel nézzék. Néha csak néma ékesszólás a kiválóságok könnyed feltárása, lévén azok bölcs eltitkolása a legtetszetősebb mód fitogtatásukra, mert éppen az elvonás ingerli legjobban a kíváncsiságot. Pompás fortély nem fedni fel egyszerre az egész kiválóságot, hanem csak kóstolót adni belőle, előbb keveset, majd többet. Minden nagy teljesítmény még nagyobbat ígérjen, s az elsőnek kijutó tapsban legyen benne a többinek szóló várakozás.

278

Óvakodjunk mindenfajta hírhedtségtől. A hírhedtség még a kiválóságokat is fogyatkozásokká teszi. Oka az elkülönülés vágya, amelyet mindenki rosszall. A különc magára marad. Még a szép is hitelrontó, ha kiötlik: feltűnő volta bántó; még inkább az a rossz hírű különcség. Mégis sokan éppen bűneikkel szeretnének ismertekké válni, az elvetemültségben keresve az újat, hogy galád hírnévre tegyenek szert. Mértéktelenségében még az okosság is fecsegéssé fajul.

279

Az ellentmondásra ne mondjunk semmit. Különbséget kell tennünk, mikor ered ravaszságból, mikor közönségességből. Nem mindig nyakasság, néha csapda*. Vigyázzunk hát, hogy az első ne rántson bonyodalmakba, a második veszélybe. Nincs helyénvalóbb óvatosság, mint a kémektől való tartózkodás, és a lélek betörői ellen nincs jobb védekezés, mint benn hagyni a zárban az elővigyázat kulcsát.

280

Járjunk egyenes úton. A tisztességes eljárás a múlté; a kötelezettségekről megfeledkeznek; a kölcsönös segítség vajmi ritka; a legjobb szolgálatnak legrosszabb a bére, s mindez manapság közkeletű a világon. Egész nemzetek hajlanak tisztességtelenségre, egy részüknél mindig hitszegéstől kell tartani, más részüknél állhatatlanságtól, a harmadiknál csalástól. Szolgáljon mások megbízhatatlansága nekünk ne követendő, hanem óvatosságra intő például. A veszély abban rejlik, hogy az alantas eljárás láttán a magunk tisztessége is meginoghat. De az egyenes jellemű férfi azért, mert mások másfélék, sohasem felejti el, ki ő.

281

Az értelmesek rokonszenve. Egyetlen kiváló ember szájából a langyos igen többre becsülendő, mint a tömeg helyeslése. Ocsúval nem lehet táplálkozni. A bölcsek értelmesen beszélnek, s ezért dicséretük el nem múló elégtételül szolgál. Antigonusz Zénont kívánta hírneve egyetlen színpadának, Platón pedig beérte avval, hogy egész iskolája Arisztotelész. Némelyeknek csak az a fontos, hogy gyomrukat megtömjék, akár közönséges hulladékkal is. Az írástudókra a fejedelmeknek is szükségük van, és tolluktól jobban félnek, mint csúnya nők a festő ecsetjétől.

282

Keltsünk távollétünkkel is tiszteletet vagy megbecsülést. Ha a jelenlét csorbítja a hírt, a távollét gyarapítja. Akit távollétében oroszlánnak tartottak, jelenlétében nevetséges egérkének számít. A jó tulajdonságok közelről nézve elvesztik fényüket, mert jobban látható a külső kéreg, mint a nagy lelki tartalom. A képzelet előtte jár a látásnak, és a csalódás, mely rendesen a fülön át jut az agyba, utóbb a szemen keresztül hagyja el. Aki megmarad dicsősége körének középpontjában, megtartja hírét, aminthogy a főnix is felhasználja magányát, hogy tiszteljék, és az így felkeltett kíváncsiságot, hogy jobban megbecsüljék.

283

A bölcs leleményesség. A legnagyobb fokú lángelme jele, ez azonban nincs egy szemernyi téboly nélkül. A leleményesség a lángelmék tulajdonsága, míg a helyes választás az okosaké. Amaz égi malaszt és fölöttébb ritka, míg a helyes választás sokaknak sikerül, újat kitalálni viszont csak keveseknek, a kiválóságban és időben elsőknek. Az újdonság megnyerő, és ha szerencsés, kettős fényt kölcsönöz a jónak. Ítélőképességet kívánó dolgokban paradoxonszerűsége miatt veszélyes, de a lángész dolgaiban dicséretes, és ha sikerülnek, ez is, az is tapsot érdemel.

284

Ne légy tolakodó. Akkor nem fogsz pórul járni. Becsüld meg magadat, ha azt akarod, hogy más is megbecsüljön. Jobb fukarkodnod, mint pazarul bánnod magaddal. Érkezz várt vendégként, és szívesen fognak látni. Sohase jöjj, ha nem hívnak, és ne menj el, míg nem küldenek. Aki önként vállalkozik valamire, az esetleges balsiker minden ódiumát magára veszi; siker esetén pedig nem sok hálát kap. A tolakodó a megvetés lerakodóhelye, ezért aki szemtelenül jön, megszégyenülten vonul el.

285

Ne haljunk bele mások bajába. Vegyük észre, ha valaki nyakig áll a sárban, és jegyezzük meg, hogy csak azén hív bennünket, mert a közös bajjal akar vigasztalódni. Keres valakit, aki segítsen neki a balszerencse elviselésében, s ha jó napjaiban hátát mutatta, most kezét nyújtja. Nagy ügyességre van szükség, hogy a fuldokló segítségére legyünk, de magunk ne kerüljünk veszélybe.

286

Ne légy sem egészen, sem mindenkinek lekötelezve. Mert ez azt jelentené, hogy rabszolga vagy, méghozzá mindenkié. Némelyek szerencsésebb csillagzat alatt születtek, mint mások: azok, hogy jót tegyenek, ezek, hogy kapják. A szabadság becsesebb az ajándéknál, melyért odaadjuk. Jobb, ha sokan függenek tőled, mint ha te függesz akár csak egy embertől is. Az uralkodás egyetlen előnye, hogy jót tehetünk. Főképp azonban ne tartsd kegynek a kötelezettséget, amelybe beleesel, mert többnyire az illető intézte ravaszul úgy, hogy rászorulj.

287

Ne tégy semmit felindulásban. Csak rosszul járhatsz vele. Nem cselekedhetik magáért, aki magán kívül van, s a szenvedély mindig kilakoltatja az észt. Helyettesítsük magunkat ilyenkor okos közbenjáróval; akárki ez lehet, ha mentes a felindulástól. A néző mindig többet lát a játékosnál, mert nem izgatott. Ha észreveszed, hogy kijössz a sodrodból, fújjon takarodót az okosság, hogy a vér ne fonjon fel egészen, mert akkor mindent véresen fogsz csinálni, és néhány perc alatt hosszú időre okot adsz magadnak a szégyenkezésre, másoknak meg, hogy megszóljanak.

288

Éljünk az alkalom szerint. Cselekvés és gondolkodás egyformán a körülményekhez igazodjék. Akarjunk, mikor tudunk, mert az alkalom és az idő senkire sem vár. Ne induljunk el az életben általánosságok után, legfeljebb ahol az erényről van szó. Épp így ne szabjunk az akaratnak pontos törvényeket, mert holnap kénytelenek leszünk abból a vízből inni, amelyet ma utálunk.* Vannak fonák emberek, akik azt szeretnék, ha a siker minden esélye az ő rögeszméikhez igazodnék, és nem megfordítva. De a bölcs tudja, hogy az okosság vezércsillaga ez: viselkedjünk az alkalomhoz illőn.

289

Leginkább árnyékot vet az emberre, ha nagyon emberinek mutatkozik. Aznap szűnnek meg isteninek tartani, mikor nagyon emberinek látnak. A léhaság ejti a tekintélyen a legnagyobb csorbát. Ahogyan a tartózkodót többre, a léhát kevesebbre becsülik az embernél. Nincs bűn, amely ennél jobban lealacsonyítana, mert a léhaság homlokegyenest ellenkezik a méltósággal. A léha ember nem lehet tartalmas, főként ha éltesebb személyről van szó, akit kora okosságra kötelez. És jóllehet ebben a fogyatkozásban igen sokan osztoznak, mindazonáltal különösen lenézett.

290

Nagy szerencse, ha a becsüléshez szeretet járul. Ha meg akarjuk őrizni mások tiszteletét, ne akarjuk, hogy nagyon szeressenek. A szeretet merészebb a gyűlöletnél. Vonzódás és nagyrabecsülés ritkán fér össze. Nem kell, hogy nagyon féljenek, de ne is szeressenek túlságosan. A szeretet bizalmassághoz vezet, és minden lépéssel, amit előre tesz, távolítja a megbecsülést. A szeretet inkább a hódolat, mint a vonzalom egy fajtája legyen, mert a jelentős embert ez illeti meg.

291

A kipróbálás tudománya. Az okos figyelme vetélkedjék az óvatos tartózkodásával. Mások elmebeli tehetségét csak az mérheti meg, akinek magának jócskán van. Az emberek jellemének és tulajdonságainak ismerete fontosabb a növényekénél és ásványokénál. Az élet egyik legfogasabb tevékenysége ez; a fémek csengésükről ismerhetők fel, az emberek beszédükről. A becsületesség fokát a szavak mutatják, de még inkább a tettek. Ezen a ponton szerfölött nagy figyelemre van szükség, mély megfigyelőképességre, finom felfogásra és helyes ítéletre.

292

Az egyéniség álljon a hivatal fölött, és ne megfordítva. Akármilyen nagy az állás, betöltője bizonyuljon még nagyobbnak. A jeles szellem tisztjével nő és mutatkozik egyre dicsőbbnek. A szűkszívűt könnyen baklövésen érik, s végül méltósága és tekintélye egyformán csődbe jut. Augustus arra volt büszke, hogy embernek nagyobb, mint császárnak. Itt mutatkozik meg a lelki emelkedettség értéke és az okos önbizalom előnye.

293

Az érettségről. A lélek mélyén ragyog, de még inkább az erkölcsökben. Az anyagi súly teszi becsessé az aranyat, az erkölcsi az embert. A képességeknek díszt kölcsönöz, és tiszteletet ébreszt. A higgadt józanság a lélek homlokzata: nem az ostobák mozdulatlansága, mint a könnyelműség szeretné, hanem nyugodt méltóság. Szavai példabeszédek, tettei teljesítmények. Csak a nagyon kész embernél található fel, mert minden annyira ember, amennyire érett. Az ilyen, alighogy megszűnik gyermek lenni, folyton gyarapszik komolyságban és méltóságban.

294

Mérséklet a véleményalkotásban. Mindenki saját kénye-kedve szerint alkotja meg véleményét, és ezer okot tud felhozni mellette. A legtöbb ember ítélete hajlamainak engedelmeskedik. Előfordul, hogy két ellentmondó ítélet találkozik, s mindkettő magáénak érzi az igazságot, pedig az, önmagához híven, sohasem volt még kétarcú. Haladjon a bölcs ezen a kényes területen megfontoltan, akkor az önmaga iránti bizalmatlanság helyesbíteni fogja az ellenfél magatartásáról alkotott ítéletét. Helyezkedjék olykor a másik álláspontra, és vizsgálja meg az ellenfél érveit. Ha így jár el, nem fog mást elvakultan elítélni, sem magának igazat adni.

295

A nagy tetteket nem tettetni, hanem megtenni kell. Sokan nagy tevékenységet mímelnek, holott éppen semmi okuk rá. Mindenből ostoba módon nagy titkot csinálnak. Ezek a tetszeni vágyó kaméleonok határtalanul nevetségesek. A hiúság mindig bosszantó; ez esetben nevettető. A becsület hangyái hőstetteket koldulnak össze. Az ember legnagyobb kiválóságaival hivalkodjék a legkevésbé. Érje be avval, hogy cselekszik, és bízza másokra, mit mondanak. A hőstetteket adni, nem eladni kell; arany tollakat se vásároljon senki, ha sárba mártja, utálatául az okosoknak. Törekedjünk inkább arra, hogy hősök legyünk, mint hogy annak tartsanak.

296

A felséges tulajdonságokkal bíró ember. Az elsőrendű tulajdonságok elsőrendű embert adnak; egy közülük felér egész halom középszerűvel. Volt, akinek abban telt kedve, hogy mindene, még legközönségesebb használati tárgyai is nagyok legyenek; mennyivel inkább kell a nagy embernek azon lennie, hogy lelki sajátságai nagyok legyenek. Istenben minden végtelen, minden mérhetetlen: a hősben is mindennek nagynak és felségesnek kell lennie, hogy minden cselekedete, sőt szava is a magasabb rendű nagyság és felség palástját viselj e.

297

Cselekedjünk mindig úgy, mintha látnának. A belátó ember tudja, hogy látják, vagy látni fogják. Tudja, hogy a falnak füle van, és a rossz, amit teszünk, kikerül a szabadba. Ha egyedül van is, úgy cselekszik, mintha az egész világ szeme előtt állna, mert tudja, hogy minden ki fog tudódni. Ezért már most tanúknak érzi azokat, akiket értesülésük később úgyis azokká fog tenni. Aki azt óhajtja, hogy mindenki lássa, nem fél attól, hogy a többi ház lakói megfigyelhetik házában.

298

A csodaemberhez három dolog kell. A legfőbb Adakozó három legnagyobb ajándéka: termékeny szellem, mély ítélőképesség és emelkedetten vidám ízlés. Nagy előny a jó felfogás, de még nagyobb a jó gondolkodás, a jónak belátása. Az ész ne a hátgerincben legyen, mert akkor inkább szúrós, mint éles. Jól gondolkozni az értelmesség gyümölcse. Huszadik életévünktől fogva az akarat uralkodik bennünk, a harmincadiktól a szellem, a negyvenediktől az ítélőképesség. Vannak elmék, melyek úgy lövellik magukból a fényt, mint a hiúz szeme, és minél nagyobb a sötétség, annál jobban látnak. Vannak alkalmi elmék, melyek mindig rábukkannak a célszerűre. A jó bőségesen kínálkozik nekik: boldog termékenység! A jó ízlés azonban az egész élet sava-borsa.

299

Éhesen álljunk fel. Még a nektárpoharat is el kell venni ajkunkról. A vágy az igazi értékmérő. Jó ízlésre valló számítás, ha még testi szomjúságunkat sem elégítjük ki teljesen, csak enyhítjük. A jó, ha kevés, kétszeresen jó. Nagy apály az, aminek neve: másodszor. A kellemessel jóllakni veszélyes, mert a legtartósabb kiválóságot is kiteszi a csömör megvetésének. A siker egyetlen szabálya: az étvágyat a szándékosan meghagyott éhség ingerével kell elcsípni. Ha már meg kell botránkoztatnunk, inkább a vágy türelmetlenségével tegyük, mint az élvezet szertelenségével. A nehezen elért boldogság kétszer olyan édes.

300

Röviden: legyünk szentek. Ez a két szó mindent megmond. Az erény minden tökély foglalata, minden boldogság középpontja. Birtokosát értelmessé teszi, figyelmessé, éles eszűvé, okossá, bölccsé, bátorrá, meggondolttá, becsületessé, szerencséssé, rokonszenvessé, igazzá és mindenki szemében naggyá. Három kiválóság szerzi meg a boldogságot: szentség, egészség, bölcsesség. Az erény a kis világegyetem napja, hemiszférája pedig a jó lelkiismeret. Olyan szép, hogy Istennek és az embereknek kedvük telik benne. Nincs más szeretetre méltó, mint az erény, és nincs más visszataszító, mint a bűn. Az erény komoly, minden egyéb csak tréfa. A képességet és nagyságot az erénnyel kell mérni, nem a szerencsével. Az erénynek nincs szüksége másra, elég magának. Az élőt szeretetreméltóvá teszi, a holtat felejthetetlenné.

JEGYZETEK

A könyvről / Baltasar Gracián y Morales a spanyol barokknak, Cervantes, Lope de Vega, Góngora századának s a végletes, képszerű és olykor rafinált tömörségre törekvő úgynevezett conceptista iskolának mifelénk kevésbé ismert óriása. Pedig e kézikönyve, Oráculo manual-ja a korabeli Európa egyik legolvasottabb és sok nyelvre lefordított műve volt. Nálunk Faludi Ferenc költötte át a XVIII. században, németből és franciából. Utóéletének fontos mozzanata, hogy a múlt század nagy hatású gondolkodója, Schopenhauer elkészítette a Kézikönyv újabb, jegyzetekkel ellátott német fordítását, s így nagyban hozzájárult modern kori újrafölfedezéséhez. (Schopenhauer glosszáiból - a forrást külön föltüntetve - kötetünk is közöl.)

Az életbölcsesség kézikönyvé-nek háromszáz maximáját, melyek a barokk "hős", azaz a tökéletes, autonóm személyiség jellemzőit, követendő életszabályait fogalmazták meg szabatos tömörséggel, egyetemes érvénnyel, 1943-ban fordította magyarra Gáspár Endre. Kiadásunk az ő fordítását adja közre, a szöveghűség érdekében szükségesnek mutatkozott kisebb korrekciókkal. A fordítás ellenőrzéséhez alapul a spanyol kritikai kiadás szolgált (Baltasar Gracián: Oráculo manual y arte de prudencia. Edición crítica y comentada por Miguel Romera-Navarro. Madrid,1954.).

A szerző életrajza / Gracián 1601. január 8-án született a zaragozai Calatayud mellett, Belmonte faluban. Apja "orvosdoktor" volt, s igen kispénzű - ez is közrejátszhatott abban, hogy gyermekei valamennyien egyházi pályára léptek. Gracián Toledóban, majd a zaragozai jezsuita kollégiumban tanult. 1619-ben lett novícius. Két calatayudi tanulóév után teológiai stúdiumait szintén Zaragozában folytatta (1623-1627). 1627-ben történt fölszentelése után kezdte prédikátori és latin, teológia s filozófia tanári működését (1627-1630: Calatayud, 1630-1631: Valencia, 1631-1633: Lérida, 1633-1636: Gandía). 1635. július 25-től - eskütételétől - a jezsuita rend tagja. 1636-tól életének, tanári és egyházi munkájának színhelyei: Huesca (1636-1640, 1646-1651), Zaragoza (1640-1642, 1651-1658), Tarragona (1642-1644, mint a tanintézet rektora), továbbá Valencia (1644-1646); közben két alkalommal tartózkodott rövidebb ideig Madridban (1640, 1641). Profán témákról írott és a jezsuita rend külön engedélye nélkül publikált művei miatt többször följelentették, ezért 1658-ban Grausba helyezték, szigorú felügyelet alá. Innen került Tarazonába, immár viszonylag kedvezőbb körülmények közé, de súlyos betegen. 1658. december 6-án halt meg Tarazonában.

Művei / Első fönnmaradt műve - egy nekrológ - 1620-ban kelt. Pályájának majd' négy évtizede alatt mindössze egyetlen egyházi tárgyú munkát írt, az El comulgatorio (Az áldozati rács, 1655) c. traktátust. Morálfilozófiai esszéknek is nevezhetők énekező művei, az El héroe (A hős, 1637) és az El discreto (A bölcs,1646; tkp.: a világ dolgaiban magát bölcsen kiismerő és viselő ember). Jellegét tekintve ezekhez illeszkedik Az életbölcsességek kézikönyve (Oráculo manual, 1647), melyről sokáig úgy vélték, hogy nem maga a szerző állította össze, hanem barátja és kiadója, Lastanosa kivonatolta Gracián különféle - részben publikálatlan - műveiből. Az újabb filológiai kutatás meggyőzően bizonyította, hogy a megformálás, összeállítás, tehát maga a kompozíció is Gracián munkája, Lastanosa csak közreadta a művet, s a címet találta ki hozzá. Gracián irodalomszemléletének, a conceptismo elméletének foglalata az Agudeza y arte de ingenio (Találó kifejezés és szellemesség, 1642, 1648) c. értekezés. Főműve az El Criticón (A bírálgató, 1651-1657) c. allegorikus és arányait tekintve is hatalmas ívű, háromrészes barokk regény, mely főhőseinek sorsát jelképes útjuk három szakaszán, a serdülő- s ifjúkor tavaszán, a férfikor nyarán és az öregkor őszén át követi. (A szerk.)

*

13. (A számozás az életszabályok sorszámára utal.) Python: mitológiai sárkány. Apollóval folytatott harca a sötétség és világosság küzdelmének jelképe.

15. Tigranész: örmény király; ő vette magához a rómaiaktól legyőzött Mithridátészt.

22. Célzás a hét szabad művészetre, az "artes liberales"-re, melyekre az ó- és középkor tanítási rendszere épült (grammatika, retorika, dialektika, geometria, zene, aritmetika, asztronómia).

23. Célzás vagy Caesar kopaszságára, vagy arra, hogy Afrikába érve és a bárkából kiugorva, megbotlott és elterült a földön. Előbbi esetben: sikerült kiérdemelnie a babérkoszorút, mely elfödte fogyatékosságát. Utóbbi esetben: a földön elterült hadvezér állítólag így szólt: "Teneo te Africa" (A markomban vagy, Afrika). Ez utóbbi magyarázat látszik helyénvalóbbnak, ugyanis az esetet más helyütt is megemlíti Gracián (Agudeza, XVII.).

28. Schopenhauer jegyzete: Az egyik görög szónok, mikor beszéde tetszett a népnek, evvel a kérdéssel fordult barátaihoz: "Valami ostobaságot mondtam?"

55. A mondás állítólag II. Fülöptől származik.

137. *Biász, a hét görög bölcs egyike; tőle származik a mondás: "Sok szakács elsózza a levest".

**Schopenhauer jegyzete: vö. 133. életszabály.

144. Vö.13. életszabály.

155. Schopenhauer jegyzete: spanyol közmondás: en caballo no hay cuerdo - senki sem okos lovon.

158. *Schopenhauer jegyzete: Quodlibet ens est unum, verum, bonum: a skolasztikus filozófia tétele.

**Spanyol közmondás: No te has de fiar sino de con quien comieres un moyo de sal - csak abban bízz, akivel megettél már egy moyo sót. A moyo hetedrésze egy hanegának. (Gáspár E. fordításában: véka.)

207. L. jegyzet 155.életszabályhoz.

222. Momus: a gúny és gáncs istene; ujjain szemek voltak.

279. Schopenhauer jegyzete: vö. 213. életszabály.

288. Nadie diga, de esta agua no beberé - senki se mondja, hogy ebből a vízből nem iszom - spanyol közmondás és Lope de Vega egyik híres vígjátékának címe.