Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2 A MAGYAR HELYESÍRÁS SZABÁLYAI

2010.12.21


A szóelemek módosult alakjait feltüntető írásmód

76. A szóalakok egy részének leírásakor azért nem érvényesülhet a szóelemző írásmódnak az a törekvése, hogy híven tüntessük fel a szóelemek mai alapalakját, mert a szóelemeken a régiségben erős hangváltozások mentek végbe. Ha helyesírásunk ezekben a szóalakokban is a szóelemek alapalakjá­nak a feltüntetésére törekednék, akkor a szó kiejtett alakja és írásképe között szakadék támadna. Ezek­ben az esetekben helyesírásunk tehát eltekint a szóelemeknek eredeti hangalakjuk szerinti írásától, s hogy a szavak írott alakja ne szakadjon el teljesen a kiejtett formától, a szóelemek módosult változata­it tünteti fel.

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöltsége az igealakokban

A t végű igék

77. Azoknak a t végű igéknek a felszólító alakjaiban, amelyekben a tővégi t-t mássalhangzó (de nem s, sz) vagy hosszú magánhangzó előzi meg (vö. 78.), megtartjuk az igető végső t-jét, de a módjel mai leggyakoribb j alakja helyett annak s változatát írjuk le: ejtse, féltsétek, márts; fűts, szítsa, taníts; stb. – Ennek a ts-nek a kiejtésben rövid vagy hosszú cs hang felel meg.
A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjában ts-et írunk a -d személyrag előtt: ejtsd, mártsd, tanítsd stb.
78. A rövid magánhangzó + t kapcsolatra végződő igék, valamint a lát és a bocsát ige (továbbá a lót-fut összetételbeli lót előtag) felszólító alakjaiban sem az igető véghangját, sem a felszólító mód jelét nem tüntetjük fel eredeti alakjában, hanem mind a tővégi t-nek, mind pedig a -j módjelnek s-sé módosult változatát írjuk le: alkoss, hallgassák, kössétek, lássuk, nevesse, nyissátok; lássuk, bocsássa; lósson-fusson; stb.
Ezeknek az igéknek felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyű rövidebb alakjában a tővégi t helyén s van, s a -d személyrag ehhez kapcsolódik; ezért ezeket az igealakokat csak egy s-sel írjuk: bocsásd, hallgasd, kösd, nyisd stb.
79. Az st és az szt végű igék felszólító alakjait a t nélküli csonka tőből (fes-, fürösz-, illesz- stb.) képezzük, éppen úgy, mint az s és az sz végű igék felszólító alakjait. (Vö. 81.) Ezekben az ige­alakok­ban tehát kettőzött s-et, illetőleg kettőzött sz-et (ssz-et) írunk, mert a j módjelnek a módosult (a csonka tő s, illetőleg sz mássalhangzójához hasonult) s, sz változatát tüntetjük fel: fess, fürösszétek, illesszük, rekessze, válassza stb.
A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban a személyrag eredeti d formájában a módjel nélküli csonka tőhöz kapcsolódik, ezért ezeket az alakokat egy s-sel, illetőleg egy sz-szel írjuk: fesd, illeszd, füröszd, rekeszd, válaszd stb.

Az s, sz, z és dz végű igék

80. Az s, sz, z és dz végű igék kijelentő módú, tárgyas ragozású alakjaiban megtartjuk az igető erede­ti formáját, de a j-vel kezdődő személyragok (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) j elemének módosult (az ige­tő végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát kettőzött s-sel, kettőzött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: keressük, mossa, elolvassák; vadásszátok; hozzák, végezzük; eddzük; stb. – Természe­tesen a játszik és a metsz típusú igék is ezt a szabályt követik: játssza, játsszuk, játsszátok, játsszák, metsszük stb. (A többi, j-t nem tartalmazó alakban csak egy sz-et írunk: játszom, játszod, metszi stb.)
81. Az s, sz, z és dz végű igék felszólító alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a -j módjelnek módosult (az igető végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát (az eredeti s+j, sz+j, z+j, dz+j helyett) általában kettőzött s-sel, kettő­zött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: késsen, mossam; vesszenek, vadásszatok; végezzünk, hozzad; eddzétek, lopóddz(ál); stb. – Természetesen a hallatszik, játszik, látszik, tetszik és metsz ige is ezt a szabályt követi: hallatsszatok, játsszál, látsszam, tetsszél, metssze stb.
A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban azonban a módjel nélküli tőhöz kapcsolódik a -d személyrag: nyeld, olvasd; mászd, úszd; végezd, húzd; edzd; stb. – Hasonlóképpen: játszd, metszd (vagy mesd).
A tessem, tessél, tessék, lássék stb. alakváltozatok használata is helyes. (Vö. 32.)
A hallatszik, játszik, látszik, tetszik, metsz ige több kijelentő és felszólító módú formájának azonos a kiejtése; pl. játszunk és játsszunk (e.: jáccunk). E formák írásban való pontos megkülönböztetése azonban fontos követelmény: Látom, hogy csak játszanak velünk. Kértem őket, hogy játsszanak velünk. – Kilátszanak. Betakarom, nehogy kilátsszanak. – Jó érzés lesz, ha tetszünk neki. Azt akarjuk, hogy tetsszünk neki. Stb.
82. A lesz, tesz, vesz, visz, eszik, iszik ige felszólító alakjaiban a módjel gy alakban járul az igék magánhangzós tövéhez: legyek (= le+gy+ek), tegyen, vegyük, vigyétek, egyél, igyanak stb. – A hisz ige felszólító alakjaiban hosszú gy-t ejtünk, és kettőzött gy-t írunk: higgy, higgye, higgyük, higgyétek stb. (Vö. 43.)
A tesz, vesz, visz, eszik, iszik, hisz ige tárgyas ragozású egyes szám 2. személyének rövidebb felszólító formáiban a -d személyrag a módjel nélküli magánhangzós tőhöz kettőzött alakban járul: tedd (= te+dd), vedd, vidd, edd, idd, hidd. (Vö. 39.)

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöltsége a névszóalakokban

A -val, -vel és a -vá, -vé alakmódosulásai

83. Megváltozott, a névszó tövének végső mássalhangzójával azonos (teljesen hasonult) formában járul a -val, -vel és a -vá, -vé határozórag v-je (bizonyos h végűek kivételével) minden mássalhangzó­ra végződő névszóhoz. Ezt a kiejtésbeli módosulást írásunk tudomásul veszi, és betűkettőzéssel jelöli. A többjegyű betűket természetesen a rájuk vonatkozó szabályok szerint kettőzzük meg. [Vö. 7. b)]
a) Egy rövid mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: bottal, cukorral, kékkel; arannyal, rozzsal, néggyel; tudóssá, szénné, vízzé; királlyá, özveggyé; stb.
b) Egy hosszú mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: jobbal, tollal, tettel; jobbá, tollá, tetté; gallyal, könnyel, meggyel; rosszá, könnyé; stb. (Vö. 94.)
c) Két mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: hanggal, komppal, minddel; kulccsal, szárnnyal, gyönggyel; bolonddá, szilánkká, füstté; ronggyá, szárnnyá, bölccsé; stb. (Vö. 60.)
d) Ha a -val, -vel és a -vá, -vé rag v szóvégződéssel találkozik, a két v-t mindig jelöljük az írásban: hévvel, szívvel; kedvvel, tervvel; savvá, névvé; könyvvé, nedvvé; stb.
A betűkettőzés elmulasztása nemegyszer eltorzítja a szóalak értelmét. Nem azonos például a szívvel és a szível (= szeret, tűr); a tervvel és a tervel (= tervez); a bölccsé (válik) és a bölcsé (= a bölcs tulajdona); a briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal) és a bridzsel (= bridzsezik); stb.
e) Azokban a névszókban, amelyeknek végső h-ját nem ejtjük ki (vö. 75.), a -val, -vel és a -vá, -vé rag v-jének hasonulása nem következhet be: méhvel; pléhvé, juhvá; stb. – A doh, potroh, sah, Allah stb. szónak azonban minden alakjában ejtjük a h-t, ezért itt az ennek megfelelő ragalakokat találjuk: dohhal, potrohhal, sahhá, Allahhal stb. (Vö. 75.)
A -val, -vel és a -vá, -vé ragnak a személynevekhez kapcsolásával a 163., az idegen szavakhoz és tulajdonnevekhez illesztésével pedig a 211., 216–217., 222. pont foglalkozik.

Az az, ez névmás

84. Az az, ez mutató névmás z-je teljesen hasonul a mássalhangzóval kezdődő határozórag első hangjához. Ezt a módosulást betűkettőzéssel jelöljük: abba, ebbe, ahhoz, ehhez, akképp, ekképp, arra, erre, akkor, ekkor stb. – Hasonlóképpen: amannak, mindettől, ugyanahhoz stb.
Az avval és azzal, az evvel és ezzel alakváltozatok egyaránt helyesek. Ám csak: azzá, ezzé.
A mutató névmás a, e alakjából és valamelyik névutó kapcsolatából keletkezett összetételeket az elő- és utótag határán egy mássalhangzóval írjuk: afelé, afölött, amiatt, emellett, eszerint, evégett stb. [Vö. 130. c)]
85. Mindig hosszú mássalhangzót jelölünk azokban a szavakban, amelyek az az, ez névmásnak és a  -beli képzőnek, valamint a -fajta, -féle, -kora képzőszerű utótagoknak a kapcsolatából alakultak: abbeli, affajta, afféle, akkora; ebbeli, effajta, efféle, ekkora.
A HAGYOMÁNYOS ÍRÁSMÓD

86. Helyesírásunk bizonyos meghatározott esetekben a hagyományt követi a mai hangjelölési rendszer, a mai kiejtés, illetőleg a szóelemzés rovására.
A hagyomány érvényesülése ennél természetesen jóval szélesebb körű helyesírásunkban. A hagyomány alakította ki és őrzi betűink alakját, külön- és egybeírási szokásainkat, sőt a kiejtés és a szóelemzés elvének érvényesülését is. Hagyományos írásmódról, azaz a hagyomány elvének érvényesüléséről – a szónak szűkebb értelmében – mégis csak akkor beszélünk, ha a máig megőrzött írásmód sem a kiejtés, sem a szóelemzés elvével nem magyarázható.
87. A családnevekben általában ugyanazokkal a betűkkel jelöljük a hangokat, mint más szavainkban (pl. Csányi, Dózsa, Hunyadi, Kis, Meggyesi, Török stb.), de vannak olyan családneveink is, amelyek­ben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies betűket (vö. 12.,157.):

 
Batthyány [e.: battyányi]    Hajnóczy [e.: hajnóci]      
Cházár [e.: császár]    Kossuth [e.: kosut]      
Czetz [e: cec]    Széchenyi [e.: szécsényi]      
Dessewffy [e.: dezsőfi]    Tartsay [e.: tarcsai]      
Egressy [e.: egresi]    Thököly [e.: tököli]      
Georch [e.: görcs]    Zichy [e.: zicsi] stb.     

88. A dz-t és a dzs-t általában akkor sem kettőzzük meg, ha hosszú hangot jelölnek: bodza, madzag, edz, edző, pedz, pedzi; ma-haradzsa, bridzs; stb. A toldalékok hasonulásából eredő hosszúságot azonban ezekben a szavakban is föltüntetjük: eddzük, peddze; briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal); stb. (Vö. 80–81., 83.)
89. Köznyelvünk hangrendszerében már nincs meg a régi ly hang, írásunk azonban megtartotta az ly [e.: ellipszilon] betűt, ezért számos szóban hagyományosan ly a j hang jele.
Az ly írására pontos szabályaink nincsenek, mert azok a szavak, amelyek ly-nal írandók, nagyon sokféle eredetűek, különböző jellegűek. Kétség esetén szótárban kell megnézni, mely szavakban írunk ly-t, melyekben j-t. Bizonyos fogódzóink mégis vannak; ezeket tartalmazzák a következő alpontok.
a) Szó kezdetén csak a lyuk szóban és toldalékos alakjaiban írunk ly-t: lyuk, lyukban, lyukból, lyukak, lyuggat, lyukad, lyukaszt, lyukas stb.
b) Ha a j hang a szó végén fordul elő, a jelölésmód tekintetében különbség mutatkozik az egy szótagú és a több szótagú szavak között.
Az egy szótagú szavak közül a következők írandók ly-nal: boly, foly(ik), hely (főnév), mély, moly, súly, süly; gally.
A névmásokban ly-nal jelöljük a j hangot: ily, ilyen, mely, amely, mily, milyen, oly, olyan, amelyik stb.
A két (vagy ennél több) szótagú szavak legnagyobb részében ly-nal jelöljük a szó végén ejtett j-t: bagoly, csekély, fogoly, harkály, kevély, kristály, mosoly, pehely, tavaly, zsindely; akadály, osztály, ragály, tartály; Gergely, Mihály, Ipoly; stb. De: lakáj, papagáj stb. – A szó végén j-vel írandó szavak között többségben vannak az aj, ej végűek: duhaj, karaj (és karéj), óhaj, olaj, robaj, sóhaj, talaj, tolvaj, zsivaj, dörej, zörej stb. De: karvaly, tavaly stb.
c) Jellegzetes szócsoportot alkotnak a lya, lye végződésű szavak: boglya, csigolya, gereblye, hülye, ibolya, korcsolya, nyavalya, pocsolya, pólya, skatulya, zsöllye stb. De: bója (vízi jelzőeszköz), cserje, héja (madár), perje (fű) stb.
90. Bár több nyelvjárásunkban és a köznyelvben is él az ún. zárt ë hang, ezt helyesírásunk nem jelöli külön betűvel, hanem hagyományosan szintén az e-vel:

 
ejtés:    írás:      
ëgyél    egyél      
ëgyetëm    egyetem      
embër    ember      
lëhet    lehet      
szerelëm    szerelem      
gyerëkëket    gyerekeket stb.     

91. Néhány szóban a hagyomány megőrizte a ma már nem érzett eredetet, illetőleg a régebbi írás­formát: esd, hágcsó, hagyján, kapzsi, játszik, metsz, tetszik, mindjárt, mindnyájan, ósdi, rögtön, pünkösd stb.
AZ EGYSZERŰSÍTŐ ÍRÁSMÓD

92. Helyesírásunk néhány esetben ésszerű egyszerűsítést alkalmaz; így a többjegyű betűk kettőzése­kor és három azonos mássalhangzót jelölő betű találkozásakor.
93. A többjegyű betűk (pl. cs, sz, ty, dzs stb.) kettőzött alakját a tőszókban és a toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, vagyis a betűnek csak az első jegyét ismételjük meg [vö. 7. b)]: loccsan, hosszú, meggy, fütty stb.; illetőleg: jeggyel, mésszel, rosszal, briddzsel, eddzék, eljátsszuk stb. (e helyett: jegygyel stb.). – Általában ez a szabály érvényes a tulajdonnevekre is: Hosszú, Meggyes; Arannyal, Kodállyal stb.
Nem egyszerűsítjük azonban az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket: kulcscsomó, jegygyűrű, nagygyűlés, fénynyaláb, díszszázad stb.
94. A toldalékolás következtében egymás mellé kerülő három azonos, mássalhangzót jelölő betűt kettőzöttre egyszerűsítjük: orra (= orr+ra); fedd meg (= fedd+d meg), tollal (= toll+lal), vádlottól (= vádlott+tól), füttyel (= fütty+tyel), könnyé (= könny+nyé), nagyobban (= nagyobb+ban), hallak (= hall+lak); Bernadettől (Bernadett+től), Mariannal (Mariann+nal); stb. [Vö. 62., 163. c)]
A szabály nem érvényesíthető a magyar családnevekre, az idegen tulajdonnevekre és a szóösszetételekre. Ezekben a hosszú mássalhangzós betűhöz a vele azonos újabbat kötőjellel kap­csoljuk: Széll-lel, Tarr-ról, Hermann-nál, Wittmann-né stb. [vö. 163. c)]; illetőleg: sakk-kör, balett-táncos, hossz-számítás, össz-szövetségi stb. [Vö. 62., 163. c)]
A -szerű utótag sz-ét általában csonkítva (azaz toldalék módjára; vö. hússzor) kapcsoljuk az sz végű szavakhoz: ésszerű, mésszerű stb. – Nem egyszerűsítünk viszont akkor, ha a -szerű-t kettőzött sz-re (ssz-re) végződő szavakhoz kapcsoljuk: dzsessz-szerű, expressz-szerű stb. – Hasonlóképpen: puff-féle (ülőke) stb. (Vö. 62.)
A KÜLÖNÍRÁS ÉS AZ EGYBEÍRÁS

95. Az összefüggő szövegben egymás után következő szavakat általában egymástól külön írjuk le, hogy az írott szöveg világosan áttekinthető legyen. Ezt az alapszabályt azonban nem alkalmazhatjuk olyankor, ha két vagy több szó összekapcsolódásával keletkezett (azaz összetett) szavakat írunk le. Ezeknek szoros egységét ugyanis egybeírással vagy (ennek egyik megoldási formájaként) olykor kötőjeles kapcsolással fejezzük ki. (A kötőjelnek itt egyszersmind tagoló szerepe is van.)
A különírás és az egybeírás fontos kifejezőeszköze helyesírásunknak.
Mondatainkban a szavak nagy többségükben alkalmi szókapcsolatok tagjaiként kerülnek egymás mellé. Ilyenkor különírjuk őket: szilárd jellem, sok lehetőség, nagyon ügyes, rádiót javít stb. Külön­írjuk számos, mindig együtt használt, egységet alkotó szókapcsolat (szólás, szakkifejezés stb.) elemeit is: dugába dől, lépre csal; főnévi igenév, villamos gép; stb.
Egybeírjuk viszont az összetett szavakat. Ezek többféleképpen keletkezhetnek. – Az egyik gyakori ok az, hogy két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének összege. Ezt érzé­keltetjük az alkotóelemek egybeírásával. Például a víziló vízi állat ugyan, de nem ló; a tízórai-t nemcsak tíz órakor fogyaszthatjuk el; a tűzrőlpattant menyecske vagy leány nem a tűzről pattant. A szóbeszéd is más, mint a szó és beszéd: ’alaptalan híresztelés’-t jelent. – Ha egy raggal jelölhető, különírt szókapcsolat elemei (pl. kéményt seprő, félig kész, a nap sugara stb.) rag nélkül állnak együtt, szintén egybeírt összetett szót alkotnak: kéményseprő, félkész, napsugár stb. – A meggyöke­resedett szokást megtartva, nemegyszer jelentésváltozás nélküli szókapcsolatokat is egybeírunk; ezért például a jókedv, egyhavi, márványtábla, vízbefúlás stb. szót is összetételnek tekintjük.
A jelentésváltozás miatt egybeírt összetétel alkotó tagjai természetesen alkalmi kapcsolatban is kerül­­hetnek egymás mellé. Ilyen előfordulásukban külön kell írnunk őket. A kétféle írásmód jól szemlél­te­­ti a kétféle alakulat közötti jelentéskülönbséget: gyors írás (= sebes írás), de: gyorsírás (= sztenográ­fia); (veszélyt) jelző lámpa, de: jelzőlámpa (pl. a közlekedésben); sok szög (= számos szög), de: sokszög (a mértanban); az élen járó (csapat), de: élenjáró (= irányító szerepű); stb.
A különírás és az egybeírás szabályai a szavak összekapcsolásának, illetőleg az összetett szavak alko­tásá­nak törvényszerűségein alapulnak. Helyesírásunk e területén mégis meglehetősen nagy számban vannak ingadozások, többféleképpen is megítélhető esetek. Ennek legfőbb oka az, hogy a szókap­csolatok és az összetételek között nincs éles határ: sok olyan szókapcsolat van, amely még nem igazi összetétel ugyan, de tagjai már alig tekinthetők egymáshoz képest önálló szavaknak. Ilyenkor ki-ki hajlamos a nyelvérzékére, illetőleg saját írásgyakorlatára hagyatkozni, ami viszont nem biztos alap, sok­szor egyénenként eltérő megoldást sugall. Szépirodalmi alkotásokban stilisztikai szándék is indokolttá teheti az általános szabályoktól eltérő különírást vagy egybeírást, illetőleg kötőjel alkalmazá­sát. Ezekből a körülményekből következik az, hogy a különírás és egybeírás szabályainak megfogal­mazá­sa más szabálypontokhoz képest olykor határozatlannak látszik, bár valójában csak a hangos nyelv és az írás természetéhez alkalmazkodik.

A szóismétlések írása

96. Az alkalmilag (általában nyomatékosítás végett) megismételt szavak közé vesszőt teszünk: fiam, fiam; várt, várt; gyorsan, gyorsan; stb.
97. A változatlan formájú tagokból szókettőzéssel keletkezett összetételeket kötőjellel írjuk: más-más (= mindig más és más), egy-egy (= néhány), sok-sok (= nagyon sok, tömérdek), ki-ki (= minden­ki), alig-alig (= nehezen), már-már (= majdnem, szinte), néha-néha (= nagy ritkán), messze-messze (= nagyon messze) stb. – Eredetük tudatának elhomályosulása miatt egybeírjuk viszont az azaz kötőszót és a nana, nini, nono, hehe, dádá típusú indulatszókat.
98. Különírjuk egymástól ugyanannak a szónak különböző toldalékokkal ellátott változatait: szemtől szembe, háztól házig, napról napra, jobbnál jobb, szebbnél szebb, tudván tudta, kérve kéri, várva várt stb.; továbbá a névutós szóismétlések tagjait: fej fej mellett, nap nap után stb.; hasonlóképpen: ember ember hátán stb.
Kötőjellel írjuk viszont az olyan módosított alakú szóismétléseket, melyeknek tagjai közül az egyik nem él önállóan: örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő stb.
99. A túlzófok kifejezésére használt leges- előtagot egybeírjuk a felsőfokú melléknévvel: legeslegjobb, legeslegnagyobb, legeslegszebb stb.

A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek, valamint az ikerszók írása

A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek

100. A mellérendelő szókapcsolatok és összetételek tagjai egyenrangúak. Az ilyen alakulatok írásmódja elsősorban attól függ, hogy mennyire szoros a kapcsolat az alkotóelemek között.
a) A csak alkalmilag egymás mellé kerülő egynemű (halmozott) mondatrészeket vesszővel választjuk el egymástól: apja, anyja (eljött); fűrészelt, gyalult (egész nap); tejet, vajat, kenyeret (vásárolt); stb.
b) Ha az egymásnak mellérendelt tagok együttese már mást jelent, mint azok külön-külön, de még mind a két tag felveszi a toldalékokat, akkor az összetétel még laza, ezért elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: süt-főz, sütnek-főznek, sütött-főzött, sütni-főzni, sütés-főzés; ég-föld, eget-földet; ide-oda, idébb-odább; több-kevesebb, többé-kevésbé; stb.
Kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz az egyformán toldalékolt szavakból alakult mellérendelő összetéte­lek tagjait akkor is, ha toldalék nélküli formájuk nem él összetételként: apraja-nagyja, apraját-nagyját, keze-lába, kezét-lábát, orrán-száján, testi-lelki, írás-olvasás, oktató-nevelő stb.
Két, azonos szerepű toldalékkal ellátott szó alkalmi egységét újabban gyakran éreztetjük kötőjeles összefűzésükkel: kínos-fájdalmas (búcsú), gazdasági-társadalmi (változások), nyelvi-stilisztikai (elemzés), kérő-esdeklő (szavakkal), sírva-nevetve (ölelte át) stb.
Ezzel a lehetőséggel azonban ne éljünk vissza: nem rokon vagy ellentétes értelmű tagokat, illetőleg kettőnél több szót ne írjunk vessző vagy kötőszó helyett kötőjelesen: nyelvtani, stilisztikai és helyesírási (gyakorlatok), nem: nyelvtani-stilisztikai-helyesírási (gyakorlatok); stb.
c) A már teljesen összeforrott, ezért csak második tagjukon toldalékolt mellérendelő összetett szava­kat egybeírjuk: rúgkapál, rúgkapálnak, rúgkapáló; búbánat, búbánata, búbánatos; árvíz, árvíztől; hadsereg, hadseregben, hadseregek; hányaveti, hányavetiek; stb.
101. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) mellérendelő összetételek csoportja nem különül el élesen egymástól.
a) Számos olyan mellérendelő kapcsolatunk van, amely nem vagy csak kivételesen – és csak az utó­ta­gon – látható el toldalékokkal. Az ilyen mellérendelő összetételek tagjait kötőjellel kapcsoljuk egy­máshoz: édes-bús, sík-domború (lencse), rabló-pandúr, szoba-konyha, sakk-matt; piros-fehér-zöld; stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: édes-búsan, sík-domborúra (csiszolt), rabló-pandúrt (játszottak), szoba-konyhás (lakás), sakk-mattot (mondott); piros-fehér-zöl­det, piros-fehér-zöldre; stb.
b) Néhány, alapformájában egybeírt mellérendelő összetétel kétféleképpen toldalékolható. Ilyenkor a toldalékos formák írásképe is vagylagos: hírnév: hírneve, de: híre-neve; hírneves, de híres-neves; stb. – A kétféle toldalékolásnak oka lehet a jelentések elkülönülése is: (a határban) szántó-vető (emberek), de: a szántóvetők (= földművesek); (a padlón) csúszó-mászó (kisgyerek), de: a csúszómá­szók (= hüllők); stb.

Az ikerszók

102. Az ikerszók írása a mellérendelő összetett szavakéval azonos szabályokhoz igazodik.
a) A mindkét tagjukon külön-külön toldalékolható, illetőleg toldalékolt ikerszók elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: irul-pirul, irult-pirult; izeg-mozog, izegnek-mozognak, izgő-mozgó; hébe-hóba, ímmel-ámmal; tyúkom-búkom, dimbes-dombos, fidres-fodros; stb.
b) A csak a végükön toldalékolható ikerszókat egybeírjuk: mendemonda, mendemondák; csigabiga, csigabigák; limlom, limlomot, limlomos; terefere, tereferél; hercehurca, ugribugri; stb.
103. A lazább (kötőjellel írt) és az összeforrott (egybeírt) ikerszók csoportja nem különül el egymás­tól élesen.
a) Vannak olyan ikerszavaink is, amelyek nem vagy csak kivételesen láthatók el toldalékokkal. Az ilyen ikerszók tagjait kötőjellel kapcsoljuk egymáshoz: csihi-puhi, piff-puff, csinn-bumm stb. A tagok közötti kötőjelet az esetleges toldalékoláskor is megtartjuk: (nagy) csihi-puhit (rendezett), (a zenekar) csinn-bummja stb. – Hasonlóképpen írjuk a tulajdonnévi ikerszókat is: Ista-Pista, Ista-Pistát; Anna-Panna, Anna-Pannával; stb.
b) Az ingadozó toldalékolású ikerszókat alapformájukban egybeírjuk, más esetekben a toldalékolás módjához igazodunk: gizgaz, gizgazok, gizgazos, de: gizes-gazos; icipici, icipicit, de: icit-picit; stb.

Az alárendelő szókapcsolatok és összetételek írása

104. Az alárendelő összetételek első tagja a másodikkal olyan kapcsolatban van, amely kisebb vagy nagyobb alakítással mondatrészi viszonyú szókapcsolattal is kifejezhető, tehát az utótaggal az előtagra kérdezhetünk. – Így például: szavahihető: mi hihető? – a szava hihető (az előtag az utótagnak alanya); drágakő: milyen kő? – drága kő (az előtag az utótagnak minőségjelzője); háromszög: hány szög? – három szög (az előtag az utótagnak mennyiségjelzője); favágó: mit vágó? – fát vágó (az előtag az utótagnak tárgya); életképes: mire képes? – életre képes (az előtag az utótagnak határozója); hegyge­rinc: minek a gerince? – a hegynek a gerince (az előtag az utótagnak birtokos jelzője).

Az alanyos, a minőség- és a mennyiségjelzős kapcsolatok

105. Alanyos, minőségjelzős és mennyiségjelzős viszonyban a szókapcsolatok és az összetételek egyaránt jelöletlenek, mert az alanynak, valamint a minőség- és mennyiségjelzőnek nincs ragja: aszály sújtotta (vidék) és farkasordító (tél); meleg nyár és színesfém; tíz forint és öttusa; stb.
106. Az alanyos kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) Az alanyos kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: gondatlanság okozta (baleset), traktor szántotta (föld), (a) munkások szervezte (gyűlés), anyja nevelte (gyermek) stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: árvíz mosta (töltés), porhó borította (lejtő), (a) barátom kölcsönadta (pénz), (a) számítógép ellenőrizte (adatok) stb.
b) Az alanyos összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: agyafúrt (= ravasz), eszeveszett (= őrült), ügyefogyott (= gyámoltalan, félszeg), nyakatekert (= bonyolult), lélekszakadva (= nagy sietve) stb.
c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több alanyos kapcsolat tagjait: dércsípte (levelek), napsütötte (táj), molyrágta (szőnyeg), szúette (bútor), magvaváló (szilva) stb.
107. A minőségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:
a) A minőségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: jobb kéz, általános iskola, ipari ország, olvasó lány, érett gyümölcs stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: szélsőbal párt, egyetértő mosoly, orvosi titoktartás, baráti kézfogás, mezőgazdasági gépgyár stb.
b) A minőségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: gyorsvonat (vonatfajta), hidegvérű (= nyugodt), melegágy (a kerté­szetben), kispárna (párnafajta), söröspohár (= sörnek való pohár), forgószél (szélfajta), holtág (folyó­é) stb.
c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos minőségjelzős kapcso­lat tagjait: nagyfokú, fiatalkorú, haditerv, légiposta, útitárs, vízinövény, jótett stb.
108. Ha két különírt szóból álló minőségjelzős kapcsolat második tagjához -i, -beli, -s, -ú, -ű, -jú, -jű, -nyi képző járul, a különírást általában megtartjuk: bal parti, szomszéd falubeli, piros tetős, fehér virágú, apró szemű, erős bordájú, nagy erejű, kis hordónyi stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat­nak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: halványlila színű, iskolaköteles korú, hosszú szem­pi­l­lá­jú, szürke télikabátos, öntelt magatartású stb.
109. A fokozó vagy nyomósító szerepű melléknévi jelzőt nem írjuk egybe a jelzett melléknévvel: szép piros, szép kövér, jó nagy, jó erős, borzasztó rossz, szörnyű hideg stb. Hasonlóképpen: nagy néha, jó néhányszor stb.
110. A színárnyalatot kifejező melléknévi jelzőt egybeírjuk a színt jelölő melléknevekkel: halványli­la, sötétzöld, világossárga, zöldeskék; almásszürke, haragoszöld, mélykék, törtfekete, újpiros; stb. – Az összetett színnevek árnyalatát jelző mellékneveket azonban különírjuk: sötét rózsaszín, világos narancssárga, halvány kékeszöld stb.
111. Az olyan összetételeket, amelyekben a főnév minőségjelzője az összetett szóban levő alakjában vagy jelentésében önálló szóként nem használatos (al-, bel-, köz-, kül-, szak- stb.), mindig egybeírjuk: alelnök, belföld, élüzem, előtag, közérdek, külügy, mellékjövedelem, pótágy, szakember stb.
112. Az -ó, -ő képzős igenevet, ha csak alkalmi minőségjelző, általában különírjuk jelzett szavától: dolgozó nő, izzó fém, közvetítő javaslat, parancsoló hang, sajgó térd, felszabadító mozgalom, kiváló termék, (az újoncokat) kiképző tiszt stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: mutató névmás, szélező körfűrész, növényvédő szer, rakétaindító állvány, földrengésjelző műszer, ellenőrző bizottság, összekötő híd, előadó körút stb.
Ha viszont az igenévi jelzős kapcsolatok tagjai jelentés tekintetében összeforrtak (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki; illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója), a két egyszerű szót egybeírjuk: cséplőgép, izzólámpa, desztillálótorony, védőnő, ivóvíz, költőpénz, eladólány (üzletben), kiképzőtiszt (beosztás), felvonó­híd; hálószoba, kutatóintézet, pihenőnap, evezőlapát, átütőpapír, belépőjegy; stb. (Vö. 138.)
A kialakult szokást megtartva több olyan (részben jelentésváltozást is mutató) kapcsolatot is egybeí­runk, amelynek valamelyik tagja összetett szó: forgószínpad, javítóműhely, mozgókórház, mérőmű­szer, előhívótank, vendéglátóipar stb.
113. A -t, -tt képzős melléknévi igeneveket legtöbbször különírjuk jelzett szavuktól: csapolt sör, dőlt betű, sült hús, zárolt anyag, adott szó, fedett uszoda, vetített kép stb. – Csak néhány jelentés­változá­son átment kapcsolatot írunk egybe: aludttej, holtpont, nyúltagy, zártszék stb.
114. Minőségjelzőként nemcsak melléknév állhat, hanem főnév is.
a) A foglalkozást, kort, minőséget, csoportot jelölő, esetleg csak nyomatékosító főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: mérnök bátyám, belgyógyász barátunk, közgazdász szakértő, gyermek király, ajándék könyv, rongy fráter, vendég néni, tüzér tizedes, huszár főhadnagy, rendőr száza­dos; csuda jó, kutya hideg; stb. – Hasonlóképpen különírjuk az ilyen alakulatokat is: igazgató elvtárs, tanár úr, tanító néni, mérnök szaktárs stb.
b) Egybeírjuk viszont az akácerdő, csiperkegomba, diáklány, fenyőfa, fiúgyermek, fűszeráru, kölyökkutya, lakatosmester, legényember, rabszolga, vendégművész stb. típusú (általában fajtajelö­lő) főnévi minőségjelzős alakulatokat.
115. Anyagnévi jelzős kapcsolatnak azokat az alakulatokat tekintjük, amelyekben az előtag azt jelöli, hogy az utótagként megnevezett tárgy abból az anyagból készült. Az anyagnévi jelzőt, ha egyszerű szó, egybeírjuk a nem összetett főnevekkel: aranygyűrű, alumíniumedény, faburkolat, gyapjúsál, kőfal, platinatégely stb. – Ha azonban az anyagnévi jelzős kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: acél mérőszalag, bőr pénztárca; nyersselyem ing, vasbeton gerenda; műanyag padlóburkolat; stb.
116. A hónap vagy nap jelzőként álló nevét különírjuk jelzett szavától: január hónapban, hétfő reggel, csütörtök estére; március havi, kedd reggeli, péntek esti, vasárnap déli; stb.
117. A mennyiségjelzős kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:
a) A mennyiségjelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: öt ujj, száz forint, ezer esztendő, sok munka, több energia stb.; különösen olyankor, ha a kapcsolat valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó: negyvenöt perces, két négyzetméternyi, huszonegy köbméteres stb. (Vö. 119.)
b) A mennyiségjelzős összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: háromszög (mértani idom), tízperc (iskolában), öttusa (sportban), hatökör (= buta), ezermester (= sok mindenhez értő), tizenkétszög (mértani idom) stb.
c) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk számos (főleg képzővel ellá­tott) mennyiségjelzős kapcsolat tagjait: egynapi, nyolcoldalú, kétnyelvű, ötéves, tízpercnyi, húszna­pon­ként stb. (Vö. 119.)
118. Mennyiségjelzőként nemcsak számnév állhat, hanem (mennyiséget, mértéket, nagyságot jelentő) főnév is. Az ilyen főnévi jelzőket különírjuk jelzett szavuktól: egy csomó retek, nagy halom kavics, két hordó bor, egy rakás fa, tenger virág, tíz deka vaj, tízezer kilowatt áram, száz hektár föld stb.
119. Egy egyszerű tőszámnévnek (ill. a sok, több, fél számnévnek), valamint egy -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű melléknévnek a kapcsolatát egybeírjuk: harmincnapi, kilenchavi, három­lábú, ötágú, hétfejű, kétzónájú, kétpetéjű, sokmilliós, négyoldalas, húszfőnyi stb. De számjegyekkel írva: 9 havi, 20 főnyi stb. – Ha azonban akár a melléknév, akár a számnév, akár mind a kettő össze­tett szó, a kapcsolat számnévi tagját különírjuk a melléknévi tagtól: hat vegyértékű, egy szótagos, negyven négyszögöles, száz hektoliternyi; tizenkét emeletes, huszonnégy tagú, negyvennyolc órás, száztizen­hat napi; hetvenöt centiméteres, ötvenhét másodpercnyi; stb. számjegyekkel írva is: 40 köbcen­ti­méteres, 116 napi stb. [Vö. 117. a), c)]
Hasonlóképpen írjuk az ilyen -nként ragos alakulatokat is: kéthetenként, háromhavonként, ötévenként; tizenöt naponként, három hónaponként; 5 évenként, 15 naponként; stb. [Vö. 117. c)]
120. A -dik képzős sorszámnévi jelzőt nem írjuk egybe sem a jelzett főnévvel, sem a (rendszerint -i, -s, -ú, -ű képzős) melléknévvel: ezredik év, harmadik napon, hetedik alkalommal; harmadik havi, negyedik osztályos, ötödik rendű, tizenkettedik havi; stb. – A -d képzős sorszámnévi jelzőt viszont egybeírjuk mind a főnevekkel, mind a melléknevekkel, mind a számnevekkel: ötödévben, hetedízben; ezredévi, ötödéves, másodrendű, tizenötödrangú; harmadfél; stb. (Vö. 291.)
121. A visszaható névmásokkal a számnevekből alkotott -d sorszámnévképzés jelzőket egybeírjuk: másodmagammal, századmagával; tizenhatodmagunkkal, huszonötödmagukkal; stb.

A tárgyas, a határozós és a birtokos jelzős kapcsolatok

122. Tárgyas, határozós, valamint birtokos jelzős viszonyban azok a szókapcsolatok és összetételek a jelöltek, amelyekben a tagok közti viszonyt rag mutatja: fát vágó és egyetért; százszor mond és százszorszép; az asztal lapja és vásárfia; stb. Ha az alkotóelemek egyike sem ragos, a kapcsolat jelöletlen: kincskereső = kincs(et) kereső; színgazdag = szín(ekben) gazdag; iskolaudvar = (az) iskola udvar(a); stb.
123. A tárgyas kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A raggal jelölt tárgyas kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eleget tesz, kezet fog, szemet szúr, véget ér, állást foglal, hátat fordít; tévéantennát szerel, főtengelyt esztergál, könyvtárt összerendez; stb.
b) A jelölt tárgyas kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: egyetért (= azonos véleményen van), helytáll (= derekasan viselkedik), jótáll (= szavatol), semmittevő (= lusta, dologtalan), számottevő (= jelentős, tekintélyes) stb.
c) A jelöletlen (ragtalan előtagú) tárgyas összetételek tagjait mindig egybeírjuk: autómentő, munkavál­­la­ló, úttörő, híradó, kárvallott, világlátott, karöltve stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen tárgyas összetételeket akkor sem, ha valamelyik vagy mindkét tagjuk maga is összetett szó: alvázvédő, gázcső­fek­tető, szakmunkásképző, létszámnyilvántartó, raktárellenőrző stb.; legföljebb a túl hosszúa­kat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: vízvezeték-szerelő, lélegzet-visszafojtva, baleset-előidéző stb. (Vö. 138.)
124. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt tárgyas kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ő, -ás, -és stb.) járul, a különírást megtartjuk: nagyot akaró, keveset érő, urat játszás, mindent megvetés, világot járt, utat tévesztve; albérletet kereső, menedékhelyet nyújtó, menetgyakorlatot tartva; stb.
125. A határozós kapcsolatok írásának fő szabályai a következők:
a) A valamilyen raggal jelölt határozós kapcsolatok tagjait (az állandó szókapcsolatokban is) általában különírjuk egymástól: eszébe jut, munkába lép, rosszul jár, földre hull, nyakon csíp, pellengérre állít, ráncba szed, jutalomra érdemes stb.; különösen akkor, ha a kapcsolatnak valame­lyik vagy mindkét tagja összetett szó: készpénzért veszi, külföldre utazik, vizsgára előkészít stb.
b) A jelölt határozós kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: észrevesz (= észlel, megfigyel), véghezvisz (= befejez), ágrólszakadt (= szegény), napraforgó (növény), semmirekellő (= haszonta­lan), tagbaszakadt (= jól megtermett), tökkelütött (= buta) stb.
c) A jelöletlen (rag nélküli) határozós összetételek tagjait mindig egybeírjuk: energiagazdálkodás, ökölvívás, munkatárs, áldozatkész, iskolaköteles, munkaképes, mélyhűtött, szélvédett stb. Nem írhatjuk külön a jelöletlen határozós összetételeket akkor sem, ha előtagjuk maga is összetett szó: atombombamentes, nyugdíjjogosult, sújtólégbiztos, tápanyagszegény stb.; legföljebb a túl hosszúa­kat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: adóbevallás-köteles, előítélet-mentes stb. (Vö. 138.)
d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk több jelölt határozós kapcsolat tagjait: partraszállás, kézhezvétel, lényegbevágó, bérbeadás stb.
126. Ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt határozós kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ó, -ás, -és stb.) járul, a különírást általában megtartjuk: hosszan tartó, gyorsan ölő, könnybe lábadt, papírba csomagolás, pellengérre állítás, próbára tevés; háttérben mozgó, előtérbe kerülő, középpontba állítás, közhírré tétel, külföldre utaztakor; stb. [De vö. 125. d)]
127. Határozószóknak főnevekkel és melléknevekkel (melléknévi igenevekkel) való kapcsolatából gyakran alakulnak összetett szavak: általút, ellenfél, távollét, fennszóval, rögtönbíráskodás, túlérzékenység; bennfentes, közeljövő, utánfutó, bennszülött, régmúlt; stb.
128. A birtokos jelzős kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A birtokszón a birtokviszonyra utaló birtokos személyraggal (-jellel) jelölt kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól: a folyó vize, az iskola kapuja, a világ népei, a brigád tagjai; a lakóház pincéje, az írógép billentyűi, a nyomda szedőterme, a park virágágyai, a gépkocsi alváza; stb.
b) A jelölt birtokos jelzős kapcsolatokból keletkezett összetételeket egybeírjuk. Ezek tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege: barátfüle (tésztaféle), bolondokháza (= felfordulás, zűrzavar), istennyila (= villám), vásárfia (= ajándék) stb.
c) A jelöletlen, azaz személyrag (-jel) nélküli birtokos jelzős összetételek tagjait mindig egybeírjuk: ablaküveg, disznóhús, földrengés, gerelyhajítás, iskolaorvos, rigófészek; bankjegyforgalom, helységnévtár, csapágyfémgyártás, gépkocsifényszóró; stb., legföljebb a túl hosszúakat a fő tagok határán kötőjellel tagoljuk: alkatrész-nyilvántartás, fényképezőgép-objektív, tengeralattjáró-támasz­pont stb. (Vö. 138.)
d) A kialakult szokást megtartva jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk néhány jelölt birtokos jelzős kapcsolat tagjait: napkelte, tojásfehérje, tanácsháza, városháza stb.

A jelentéstömörítő összetételek

129. Sok alárendelő összetett szavunknak elő- és utótagja között olyan bonyolult kapcsolat van, hogy az összetétel csak többszavas szerkezettel értelmezhető. Így például: vámvizsgálat = hol történő, mivel kapcsolatos vizsgálat? : vámnál történő, vámmal kapcsolatos vizsgálat; csigalépcső = mihez hasonló lépcső ?: a csiga házához hasonló lépcső; stb.
Az ilyen, úgynevezett jelentéstömörítő összetételek tagjait, köztük a hasonlító összetételeket, min­dig egybeírjuk: barázdabillegető, emlékkönyv, hamutálca, motorcsónak, szénapadlás, testvérváros, villanyvilágítás; cinóbervörös, hófehér, hollófekete, galambősz, ultramarinkék; stb.

Egyéb típusú szókapcsolatok és összetételek

130. A névutós kapcsolatokat a következőképpen írjuk:
a) A névutót az előtte álló névszótól különírjuk: idő előtt, bokor mögött, ház mellett, felesége iránt, föld alatt, munka nélkül, szó szerint, többek között stb. – Ha a névutóhoz -i képző járul, a különírást megtartjuk: idő előtti, bokor mögötti, ház melletti, föld alatti (üreg), munka nélküli (jövedelem), szó szerinti stb.
b) Ha azonban az ilyen kapcsolatok jelentése módosult, s ezért összetett szóvá váltak, egybeírjuk őket: délelőtt, délelőtti; délután, délutáni, holnapután, holnaputáni, rendszerint, napközben, földalatti (= 1. metró; 2. illegális), munkanélküli (fn.), könyvnélküli (= szóról szóra megtanulandó lecke), pártonkívüli (fn.), mindenekelőtt, mindenekfelett, hazafelé, visszafelé stb.
c) Az a, e, az, ez mutató névmásból és a különféle névutókból álló kapcsolatokat egybeírjuk, ha egységes határozószót alkotnak, továbbá ha rámutatószói szerepűek, vagy ha kötőszószerű szerkezetek részei: Ezelőtt másképp hívták. Ezután mindig jó leszek. Mindent megbeszéltünk, eszerint cselekedj! Nincs kétségem afelől, hogy ő tette. Azalatt, míg nyaraltok, kifestetem a lakást. Elment anélkül, hogy köszönt volna. Dolgozz, ahelyett hogy heverészel! Stb. [Vö. 84., 243. d)] Ha ellenben a névmással nyomatékos rámutatást fejezünk ki, akkor csak a különírás a helyes: a köré a ház köré; a szerint kell eljárni, nem e szerint; a nélkül a könyv nélkül; Itt a hiba, e miatt nem működik a gép. Mindene a zene, csak az iránt érdeklődik. Stb.
131. Az igekötős igék sajátosan viselkedő összetett szavak.
a) Ha az igekötő közvetlenül saját igéje (vagy igeneve) előtt áll, egybeírjuk vele: átad, benéz, felnyit v. fölnyit, lebecsül, visszaszerez; kiállítani, megtartó, eldobott, szembeállva; stb. Hasonló­kép­pen: megtartás, szembeszállás stb. – Igekötők lehetnek a következők: abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel- v. föl-, félbe-, félre-, felül- v. fölül-, fenn- v. fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza- stb.
b) Ha az igekötő követi az igét (vagy igenevet), különírjuk tőle: pihend ki (magad), hagyj fel (ezzel), üljünk bele, menjetek előre, ne sározd össze, nem nézve oda, (akkor) ültünk le, (ti már) mehettek vissza stb.
c) Az igekötő külön szó marad, ha közte és igéje (vagy igeneve) között más szó is van: el ne késs, le nem tenné, újjá is építjük, közre kell bocsátani, haza szabad menni, föl sem véve stb. Hasonlókép­pen: be nem avatkozás, meg nem értés stb.
Az igekötők különírása vagy egybeírása gyakran értelmi különbségre is utal: annak jelölője, hogy az igekötő a közvetlenül utána álló igéhez tartozik-e, vagy az ezt követőhöz. Más és más tehát: megvan húszéves, de: meg van töltve; megfogom a lepkét, de: meg fogom nézni; leszokott a dohányzásról, de: le szokott utazni vidékre; beleszeretett a lányba, de: bele szeretett volna szólni; elleszek nélküle, de: el leszek fáradva; megtudták a hírt; de: meg tudták javítani; stb.
d) A megismételt igekötők közé kötőjelet teszünk, és együttesüket egybeírjuk az igével (vagy igenév­vel): ki-kinéz, le-leereszt, meg-megállt, össze-összevesznek; elő-előtűnő, vissza-visszatérve; stb. Hasonlóképpen: vissza-visszatérés stb.
Az ellentétes jelentésű igekötőket kötőjellel kapcsoljuk össze, és különírjuk őket az igétől (vagy igenévtől): ki-be járkál, le-föl sétál, ide-oda tekinget; oda-vissza utazni, előre-hátra pillantva; stb. Hasonlóképpen: le-föl sétálás stb.
Különírjuk az igétől (vagy igenévtől) az összevissza, szerteszéjjel, szerteszét határozószókat is: összevissza beszél, szerteszéjjel szórták, szerteszét szórva stb. Hasonlóképpen: szerteszét szórás stb.
e) Az igekötőül is használt határozószót különírjuk akkor, ha határozószói szerepét hangsúlyozzuk: abba tette (amiben eredetileg volt), de: abbahagy; fenn v. fönn maradt (a padláson), de: fennmarad v. fönnmarad (a neve); (nem) félre állt (hanem középre), de: (tapintatból) félreállt; ide jött (nem a szomszédba), de: idejött hozzám; stb.
Az igekötővel alakilag azonos határozószót is különírjuk az igétől (vagy igenévtől), ha világosan személyes névmási szerepű: hozzá (= őhozzá) ment feleségül (nem hozzád), de: hozzájárul (valami­hez); neki (= őneki) megy a levél, de: nekimegy (a szekrénynek); (csak) rá (= őrá) gondolok, de: (rossz) rágondolni is; stb. Csak különírt (határozószói) formája van a nem egyes szám harmadik személyű alakoknak: hozzám adták feleségül, nekünk jött a csomag, mindig rád gondolok stb.
132. A névmásokat egybeírjuk az előttük álló nyomatékosító elemmel:
egymagam, egymagad, egymagatok;
önmagam, önmagad, önmaguk; önnönmaga, önnönmagunk, önnönmagatok;
ugyanez, ugyanolyan, ugyanakkora, ugyanannyi;
szintolyan, szintakkora, szintannyi;
csakolyan, csakannyi, csakennyi;
éppolyan, éppakkora, éppannyi; stb.
A névmási határozószókat is egybeírjuk a nyomósításukra szolgáló, eléjük tett személyes névmások­kal: énbennem, tenálad, őtőle, mihozzánk, tinektek, ővelük; énmiattam, teáltalad, őutána, mimellet­tünk, tinélkületek, őközöttük; stb.
De: én magam megyek oda (a hangsúly a magam szón); csak annyi szükséges (a hangsúly az annyi szón); épp olyan esetben (a hangsúly az olyan szón); stb.
133. Tagadó névmások előtagjaként a se, sem, semmi szót egybeírjuk az utána következű szóelem­mel: semekkora, semennyi, semmilyen, semmiféle stb. – A határozószókban szintén egybeírjuk a se és a sem szót az utótaggal: sehol, sehonnan, semeddig, sehogy, semmint, semmikor stb.
Különírjuk viszont a se és a sem szót, ha névmások és határozószók után állnak: semmi se, senki sem, senkinek se, semmitől sem; semmikor se, sehova se, sehol sem, sehogy sem; stb. – De: sohase, sohasem, sose, sosem.
134. Az akár-, bár-, mind-, minden- és vala- előtagú névmásokat és névmási határozószókat egybeírjuk: akármekkora, akárhol, bármi, bármikor, mindannyi, mindenki, mindenhonnan, valami, valamerre stb.
135. Olyan szavak, amelyek beszédünkben gyakran fordulnak elő egymás mellett, nemegyszer új jelentést hordozó összetételekké forrnak össze. Az ilyen kapcsolatokat egybeírjuk: kétségkívül (= biztosan), nemsokára, sohasem; dehogy, hogyne; csakhogy, hanem, ugyanis; stb.
A külön- és egybeírás az ilyen szavak esetében is értelmi különbség hordozója lehet: úgy tett, mintha szeretné, de: szebb, ha nevet, mint ha sír; egyrészt (kötőszó), de: egy részt kapott belőle; dehogyis! (= nem), de hogy is gondolod? ; stb.
136. Sok eset mutatja, hogy egybeírandó az olyan összetétel, amely egészét tekintve más szófajú, mint utótagja önállóan volt: csúszómászó, járókelő; földalatti, munkanélküli; ennivaló, hártyás­szárnyúak stb. (melléknévből főnév); tegnapelőtt, visszafelé, éjféltájban, elsősorban stb. (névutós vagy egyéb kapcsolatból határozószó); ennélfogva, mindazonáltal, miután stb. (határozószóból kötőszó); nefelejcs, fogdmeg(ek), haddelhadd; nemtörődöm (ember), nemszeretem (dolog) stb. (igés kapcsolatokból főnév, ill. melléknév). – De természetesen: az utcán járó-kelő emberek, inni való víz, az első sorban ült, ennél fogva húzd stb.
137. Egyetlen képzőnek különírt szókapcsolatokhoz járulása nagyobbrészt nem teszi a kapcsolatot egy­beírandóvá; képzők halmozódása azonban már egybeírást von maga után: egymás mellett és egymás melletti, de egymásmellettiség; hasonlóképpen: egymásutániság, egyenlőoldalúság, meg­nemtámadási (szerződés), elnemkötelezettség, szeretetreméltóság stb.
Alapformájukban különírt kapcsolatok egybeírását eredményezi a felsőfoknak összefoglaló jelezése is az ilyenekben: szívhez szóló és szívhez szólóbb, de: legszívhezszólóbb; hasonlóképpen: legharc­ra­ké­szebb, leghasznothajtóbb stb.
Az ilyen felsőfokú formák helyett általában jobb a szerkezetes megoldás: harcra legkészebb, leginkább hasznot hajtó stb.
138. Szóösszetétel révén gyakran keletkeznek hosszú szavak. Ezeket bizonyos esetekben célszerű kötőjellel tagolni, hogy könnyebben olvashatók legyenek.
A két egyszerű közszóból alakult összetételeket egybeírjuk: asztallap, felezőegyenes, mate­matikata­ní­tás, nitrogénasszimiláció, paradicsomsaláta, televíziókészülék, teljesítménynövekedés stb. De: sakk-kör stb. (Vö. 62.)
A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket általában ugyanúgy egybeírjuk, mint a kéttagúakat: cseppkőbarlang, gépkocsivezető, ivóvízellátás, készruhaáruház, pénzügyőrlak­tanya, rádiószaküzlet, úttörővasút, nyersolajmotor, rendőrjárőr, barnakőszénkoksz, mértékegy­ségrendszer stb. – A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket azonban már többnyi­re kötőjel­lel tagoljuk két fő összetételi tag határán: csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, könyvrit­kaság-gyűjtemény, tornász-csapatbajnokság, munkaerő-nyilvántartás, foszforműtrágya-gyártás stb.
Az egyébként szabályos, de túlzottan hosszú összetett szavak szerkezetes megoldással elkerülhe­tők: tervezőiroda-vezető = a tervezőiroda vezetője, gépkocsivezető-tanfolyam = gépkocsi-vezetői tanfolyam stb.
Az úgynevezett szótagszámlálás szempontjai a következők: Szótagszámon az összetett szó jel és rag nélküli alakjának szótagszámát kell érteni: cserépedénygyártás, cserépedénygyártásnak, cserépedény­gyártásban; honvédemlékmű, honvédemlékműveink; stb. – A származékszók képzőeleme azonban beleszámít a szótagszámba: kerékpárjavítás, kerékpárjavításokat; élelmiszerkészlet, élelmiszerkészletüknek; de kerékpár-javítási, (bőséges) élelmiszer-készletű stb. – Gyakorlati megfontolásból az igekötők közül csak a két vagy több szótagúakat tekintjük külön összetételi tagnak: előadó-művészet, kölcsön-visszafizetés stb.; de: befogadóképesség, állománykiegészítés stb.
Az idegen szavaknak csak a magyarban is önállóan használatos elemeit (pl. centi-, deci-, deka-, extra-) tekintjük külön szónak: centiméter-beosztású, extraprofit-elmélet stb.
139. A külön- és egybeírásban három úgynevezett mozgószabály is érvényesül.
a) Ha egy kötőjellel már tagolt szóhoz újabb, szintén kötőjellel kapcsolandó utótag járul, az első kötőjelet (mivel közszói alárendelő összetételekben két kötőjel egy összetett szóban nem lehet) kihagy­juk, vagyis az eredetileg kötőjelezett szórészt az új alakulatokban egybeírjuk: anyagcse­revizsgálat, de: anyagcserevizsgálat-kérés; békeszerződés-tervezet, de: békeszerződéstervezet-kidolgozás; kerekasztal-konferencia, de: kerekasztalkonferencia-rendezés; stb.
Az ilyen túlzottan hosszúra nyúlt szavak helyett azonban jobb a szerkezetes megoldás: anyagcse­re-vizsgálat kérése, a békeszerződés tervezetének kidolgozása, kerekasztal-konferencia rendezése stb.
b) Ha egy különírt szókapcsolat (pl. hajlított bútor) olyan utótagot kap (pl. gyár), amely az egészhez járul, az egyébként különírandó előrészt az új alakulatban egybeírjuk, és ehhez az utótagot (a szótag­számtól függetlenül) kötőjellel kapcsoljuk: hajlítottbútor-gyár. Hasonló esetek: hideg víz, de: hidegvíz-csap; házi feladat, de: házifeladat-készítés; légi fénykép, de: légifénykép-montázs; szabad vezeték, de: szabadvezeték-hálózat; stb. – Ritkábban ugyan, de előtag is járulhat szókapcso­lat­hoz: házi feladat, de: számtan-házifeladat; stb.
A szabályt csak akkor alkalmazzuk, ha értelmetlenséget kerülünk el vele. Ha szószaporítás nélkül lehetséges, éljünk inkább szerkezetes megoldással: lőtt vadak, lőtt vadak árusítása (nem lőttvad-árusítás), hőre lágyuló műanyagok feldolgozása (nem: hőrelágyulóműanyag-feldolgozás) stb.
c) Két azonos utótagú összetétel (pl. munkásszövetség, parasztszövetség) különböző előtagja gyak­ran lép egymással mellérendelő kapcsolatba (munkás-paraszt). Az ilyen szerkezetű minőségjel­zős előtagot különírjuk az utótagtól: munkás-paraszt szövetség. Hasonlóképpen: szövőipar, fonóipar, de: szövő-fonó ipar; ajakhang, foghang, de: ajak-fog hang; fényjáték, árnyjáték, de: fény-árny játék; rézötvözet, aranyötvözet, de: réz-arany ötvözet; továbbá: kutya-macska barátság, föld-levegő rakéta stb.
A mozgószabályok alkalmazása révén létrejött írásképek a kiindulási formákat természetesen nem módosítják!
140. Főneveket és mellékneveket tulajdonnevekkel a következőképpen kapcsolunk össze:
a) Ha egy tulajdonnév egy köznévnek minőségjelzője, a két szót különírjuk egymástól: Mariska néni, Dezső bácsi, Fazekas elvtárs; Kovács mérnök; a Nagy család, a Kalmár fiú; Zsiguli gépkocsi, Fabulon arckrém; stb. – Hasonló esetek: Julianus barát szobor, Kászim pasa bástya stb. (Vö. 167., 170.)
b) Ha egy tulajdonnév egy köznévvel vagy egy (rendszerint -i, -s, -ú, -ű, -jú, -jű képzős) melléknév­vel valamilyen jelöletlen összetételt alkot, kötőjellel kapcsoljuk őket össze: Afrika-kutató, Ady-szo­bor, Kazinczy-verseny, Mátyás-templom; Balassi-strófás, Kossuth-díjas, Mária-arcú, Herkules-erejű; József Attila-díj, Apáczai Csere János-emlékünnepély; stb. (Vö. 168., 169.)
Az ilyen kapcsolatok közül néhány köznévvé vált. Ezeket kisbetűvel kezdve egybeírjuk: ádámcsutka, pálfordulás, röntgensugár stb. (Vö. 201.)
141. A -fajta, -féle, -nemű, -rét, -rétű és -szerű képzőszerű utótagot a közszókkal egybeírjuk: másfajta, többféle, egynemű, negyedrét, sokrétű, ésszerű stb. – A tulajdonnevekhez a -féle és a -sze­rű szóelemeket kötőjellel kapcsoljuk: Eötvös-féle, Petőfi-szerű; Jedlik Ányos-féle; stb. (Vö.: 171.)
Felsorolásban az elmaradó közös, csak az utolsó taghoz hozzáfűzött képzőszerű utótagra kötőjellel utalunk: bükk-, mogyoró- és nyírfafélék; Tömörkény- és Gárdonyi-szerű; stb. [Vö. 262. c)]
142. Az összetett számneveknek és a számoknak több vonatkozásban sajátos írásmódjával a követke­ző pontok foglalkoznak: a betűírással és a számjegyírással a 288., az összetett számnevek és a számok tagolásával a 289., a sorszámnevekkel a 267. a) és a 290., a törtszámnevekkel a 291., a tizedes törtekkel a 274. és a 291. pont.
A KIS ÉS A NAGY KEZDŐBETŰK

143. A magyar közszavakat általában kis kezdőbetűvel írjuk, de egyes meghatározott esetekben naggyal is. Mindig nagybetűvel kezdjük a tulajdonneveket. Mivel azonban a tulajdonnevek saját részrendszert alkotnak helyesírásunkban, külön fejezetben tárgyaljuk őket.

A kis kezdőbetűk

144. Közszavainkat általában kisbetűvel kezdjük: szeret, virágzik; elnök, ország, párt; drága, fenséges; három, kevés; ami, bármennyi; itt, most; ejha, nahát, ugye, és, jóllehet; stb.
Erős érzelmi töltésük ellenére általában kisbetűvel írjuk a magasztos tartalmú, kellemes hangulatú és jelentésű szavakat is: béke, szabadság, felszabadulás, haza, élet, tavasz, édesanya, család stb. (De vö. 149., 150.)
145. Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepeket, a nevezetes napokat, a rövidebb-hosszabb időszakokat, a történelmi eseményeket jelentő szavakat, szókapcsolatokat (bár olykor nem kicsi az érzelmi tölté­sük): március tizenötödike, a felszabadulás napja, május elseje, az alkotmány ünnepe, karácsony, húsvét, anyák napja, nemzetközi nőnap, pedagógusnap, vasutasnap, ötéves terv; a honfoglalás, a mohácsi vész, a szabadságharc, a debreceni országgyűlés, a francia forradalom; a nagy októberi szocialista forradalom, a nagy honvédő háború; stb.
146. A rendezvények, rendezvénysorozatok, társadalmi és politikai mozgalmak, programok stb. nevét általában kisbetűvel írjuk: jövőkutatási konferencia, nemzetközi orvoskongresszus, légkörku­tatási szimpózium, termoanalitikai tudományos ülésszak, erdészeti és faipari tudományos napok, a magyar nyelv hete, fásítási hónap, olvasó népért, a szakma ifjú mestere, országos távlati tudomá­nyos kutatási terv, országos középiskolai tanulmányi verseny stb. – Az intézményszerűeket azonban az intézménynevek mintájára írjuk: Budapesti Nemzetközi Vásár, Szegedi Szabadtéri Játékok stb. (Vö. 191.)
147. Kisbetűvel kezdjük a népek, népelemek, népcsoportok és nyelvcsaládok nevét: észt, kínai, magyar, orosz, szlovák, palóc, sváb, szász, székely, indián, néger; finnugor, germán, román, urál-altaji, nyugati szláv; stb. Ugyancsak kis kezdőbetűsek a vallásokhoz, felekezetekhez tartozást jelentő szavak: buddhista, katolikus, mohamedán, református stb.