Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irodalom 1

2010.12.20

Irodalom 1.

a gimnázium I. osztálya számára























Írta: Dr. Osztovits Szabolcs, a Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimnázium vezetőtanára
Szerkesztette: Győri Sándor

Budapest, 1994
BEVEZETÉS AZ IRODALOMBA

Irodalom = a nyelvújítás terméke; 1839. szeptemberében Szemere Pál ajánlotta unokaöccsének a latin literatúra helyett. A szó első nyomtatott megjelenése Szemere Bertalan: Utazás külföldön (1840) című munkájában: “...az irodalom az élettel szorosan egybeszövődik”. Az európai nyelvek zömében a latin literatúra különböző változatát használják, az pedig a latin litera (betű) szóból ered.

Az irodalom mint kommunikáció

Horváth János (1878–1961) irodalomtörténész:
“Az irodalom író és olvasó kapcsolata az írott művek által”
kizárja:
1.) verbális (szóbeli) művészetet; pl.: folklór (népművészet)
2.) asztalfiók-irodalmat (az írók nem ad(hat)ják ki műveiket: nincs olvasó, de megvan a mű)
Jakobson modell:
kontextus
üzenet
    feladó    címzett
kontaktus
kód

    Az irodalomban nagyon fontos az üzenet és a kód.
Feladó–író
– Terentius: “Si duo faciunt idem, non est idem.”
“Ha ketten csinálják ugyanazt, nem ugyanaz.”
irodalomra: Ha ketten mondják ugyanazt, nem ugyanaz.
– Pilinszky János:
“...szerintem ugyanaz a szöveg lehet csapnivaló és csodálatos. Példát is mondok rá. Krisztusnak az a mondata, hogy boldogok akik sírnak, keveset vagy alig valamit érnek, ha Oscar Wilde-tól származnak. Ebben az esetben csak kétes értékű paradoxon volna, inkább hamis kő, mint csillogó gyémánt.” (Képzelt interjú című műből)
– Ottlik Géza:
“Más országnak talán lehet jó írója rossz jellemmel, mi ehhez kicsi ország vagyunk, úgy látszik. Nálunk furcsa módon, a jellembeli gyengeség, gyávaság vagy magánéletbeli linkség, enyhe csirkefogóság is áttételessé válik, s mállasztani kezdi az írói tehetséget is.” (Próza)
Címzett–olvasó
“Ha egy könyv és egy fej összeütközik, s valamelyik kong, vajon minden esetben a könyv az?”
A címzettnek a művel (nem az íróval) van kapcsolata.
A befogadási folyamat dialogikus természetű, kölcsönös, képzeletbeli párbeszéd, melyben a mű éppúgy teremti és formálja olvasóját, miként az olvasó is újrateremti a maga számára a művet. A mű mint partitúra (kotta) értékelendő az olvasó számára. A befogadóképességet az olvasó esztétikai tapasztalatvilága, világképe, hagyományszemlélete határozza meg. Mind az alkotás, mind a befogadás konvenció, azaz meghatározott szabályrendszer, mely adott korban az irodalmi, műfaji, művészi ábrázolás elfogadott elveit tartalmazza.
Az alkotói konvenció gyorsabban változik; az alkotói konvenció mindig a befogadói előtt jár.

A művészetek, az irodalom keletkezése

Kultikus szertartásokból alakult ki
Marxista megközelítés: a munkával kapcsolatos a művészet létrejötte
Szent Gellért legendája:
“Hallod-e, Walter, a magyarok szimfóniáját, miképpen hangzik?” (munkadal–irodalom kapcsolata)

Az irodalom célja, feladata, mibenléte

Esterházy Péter:
“Az irodalomnak nincs oka, célja, az irodalom van.”
Arisztotelész (i.e. 4.sz.): Poétika:
a.) Tisztázza a művészet lényegét:
“A különböző művészeti ágak nagy része, egészében véve mind utánzás. Három tekintetben különböznek egymástól: Más eszközökkel, mást és máshogyan utánoznak.”
Ez a mimézis vagy utánzáselmélet.
b.) A költészet (eposz és tragédia) és a történetírás közti különbség:
“Nem a költő feladata, hogy valóban megtörtént eseményt mondjon el, hanem olyanokat, amelyek lehetségesek a valószínűség vagy szükségszerűség alapján. A történetírót és a költőt ugyanis az különbözteti meg, hogy az egyik megtörtént eseményt mond el, a másik pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének. Ezért filozofikusabb és mélyebb a költészet a történetírásnál: mert a költészet inkább az általánosabb, a történetírás pedig az egyedi eseteket mondja el.”
c.) A művészet célja (Arisztotelész a tragédiával kapcsolatban említi):
“...a félelem és részvét felkeltése által éri el az ilyenfajta szenvedélyektől való megszabadulást.”
Ez a katarzis elmélet. A lelki megtisztulás elmélete. Az irodalmi műalkotásnak a befogadóra gyakorolt hatása.
Az irodalom célja az eleváció, felülemelkedés. Az irodalmi műalkotás révén eloldódni attól, amik vagyunk, illetve felülemelkedni azon, ami a társadalmi életben fogva tart bennünket, azaz mindennapi életünkből egy egyetemes világba átlépni, törvényszerűségeit felismerni. Az elevációval gyakran együtt jár, vele rokon fogalom az illumináció, a megvilágosodás.
E két fogalom az irodalmi művekben gyakran képi szinten is jelentkezik:
Petőfi: Itt van az ősz, itt van újra – “Kiülök a dombtetőre, onnan nézek szerteszét...”
Szabadságélmény
Az igazi műalkotás arra hív fel, hogy ne csak irodalmi–esztétikai, de tapasztalati létünk határait se tartsuk megváltoztathatatlannak. A művészet újra és újra elemi szabadságjogainkra figyelmeztet.
Rilke: Archaikus Apolló-torzó – “Változtasd meg élted!” (felhívó, befolyásoló funkció – konatív)
Artikuláció
A kimondhatatlan kimondása, a bennünk lévő félelmek, szorongások, öröm és bánat artikulációja, emberi szóvá formálása, műalkotássá rendezése.
Illyés: Bartók
“Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie.”
Életmodell-nyújtó funkció
Kétségek az irodalommal kapcsolatban:
Platón (i.e. 5–4.sz.):
Nincs egységes esztétikai rendszere, filozófiájának lényege az ideatan.
Világunk, a fölöttünk álló tökéletes eszméknek, ideáknak tökéletlen utánzata. Az emberi érzékelés csupán alkalom arra, hogy a szellem visszaemlékezzék (anamnesis=visszaemlékezés) a már előzetesen tudott igazságra; amint az arckép emlékeztet arra az ismerősre, akinek a képmása.
A művészet az ideák mimézisének a mimézise. Így nem hogy közelebb, de távolabb kerülünk az ideáktól. Fenntartásai a művészettel kapcsolatban részint ebből fakadnak (a művészeti ágak közül csak a zene bizonyos válfaját tartja értékesnek, az ideák világához közelinek), másrészt felismeri a katarziselméletből következő veszélyeket az állam számára (tudniillik az ember beleélheti magát más ember életébe, sorsába).
“Csak ilyen államban találunk olyan vargát, aki csupán varga, nem pedig egyúttal kormányos is a vargaság mellett; olyan földművest, aki csupán földműves, nem pedig egyúttal bíró is a földművesség mellett; olyan katonát, aki csupán katona, nem pedig egyúttal pénzember is a katonaság mellett.” (minden embernek megvan a maga helye az államban)
Sigmund Freud (a XX. sz. első felében alkotó osztrák pszichológus, az úgynevezett mélylélektani iskola, a pszichoanalízis megteremtője).
Az idézett művünkben a kultúra kábítószer, pótcselekvés, pótkielégülés jellegét hangsúlyozza:
“Bizonyos körülmények között ezek a kábítószerek a hibásak abban, hogy nagymennyiségű energia vész el haszontalanul, amely az emberi sors megjavítására lenne felhasználható.”

Az irodalom

Funkciója:
mimetikus (utánzó)
transzcendáló (a tapasztalati világon túlra vagy fölé emelő funkció)


AZ IRODALOMTÖRTÉNET FOLYAMATA

A mítosz

=: mese, monda
Marxista megközelítésben:
A társadalmi fejlődés kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma, lényegében a primitív ember számára érthetetlen és ezért félelmetes természeti és társadalmi erők fantasztikus, egyben pedig öntudatlanul is művészi kifejezése és feldolgozása a nép képzeletében.
Poétikai megközelítésben:
A legrégebbi történéses műfaj, keletkezése megelőzte a két történéses műnemnek, az epikának és a drámának a szétválását. A mítosz szót Platón is csupán poétikai szempontból használja, tartalmi megkötés nélkül, minden történet az.
Mítosz: vallás és rítus kapcsolata:
A XVIII. századtól kezdve elterjedt felfogás, hogy a mítosz istenek életét, tetteit feldolgozó alkotás. Szoros összefüggésben áll a vallással és a rítussal kialakulásakor. A műfajban együtt van jelen vallás, tudomány, művészet, esztétikum.
Mítosz és lélektan:
Mi tartja életben a mítoszokat?
A mítosz kollektív érvényű világmagyarázat. Az ember alapkérdéseire (honnan jöttünk? kik vagyunk?) adja meg a választ. Azaz a mítosz révén az egyes ember, de az egész közösség, etnikum is saját identitását (=azonosságtudat) határozza meg.
“Noha az észelvű támadások hamisnak mondják, s így történetileg érvénytelenítik a mítoszt, lélektani erejével szemben tehetetlenek.”
Mítosz és nemzeti identitás:
Minden nemzetnek, etnikumnak kellett, hogy legyen mítosza, de nem minden nemzetnek maradt fönn. Az újkori gondolkodástörténetben a nemzetté válással kapcsolatban merült fel az eredetmondával, a mítosszal kapcsolatos igény.
Közép-, Közép-Kelet-, Kelet- és Észak-Európában ez a folyamat a XVIII. század második felétől a XIX. század ’70-es éveiig tart. Finnországban Elias Lönnrot gyűjti össze a finn eredeteposzt, a Kalevalát (1840-es években). Magyarországon a sokféle kísérlet és törekvés közül Arany Jánosé emelkedik ki. Elméleti munkája Naiv eposzunkról című tanulmánya. Művészeti szinten a Csaba-trilógia. Ennek legősibb része a Buda halálában található Rege a csodaszarvasról. Arany törekvése sikertelen. A rekonstrukció nehéz a történelmi- és földrajzi okok miatt (hosszú népvándorlás, más népekkel keveredés, kereszténység; fekvése). A nemzetállam létrejött a nemzeti mítosz eszmei segítsége nélkül is.
Mítosz és mélylélektan:
A mítosz újrafelfedezése a XX. század elején az úgynevezett mélylélektani vagy pszichoanalitikus iskola nevéhez fűződik.
Freud a tudatalatti jelenségek és komplexusok leírásához és értelmezéséhez a mítoszból veszi a példát és elnevezést (Oidipusz-komplexus).
Jung: A mítosz az emberiség kollektív tudatalattija, archetipikus emberi magatartásformák, gesztusok összessége.
Szondi Lipót: Káin, a törvényszegő / Mózes, a törvényalkotó című tanulmánya. Szondi az emberiség történetét a Káinok és Mózesek reménytelen csatájának látja. Halvány bizakodásra a gyilkosból törvényhozóvá emelkedő Mózes alakja adhat.
Mítosz és a XX. századi irodalom:
a.) A bizonytalanná váló, minden értékét kétségessé tevő XX. században az írók szükségszerűen fordulnak a biztosnak vélt, öröknek tartott mítoszhoz. Benne találják meg a fogódzót, problémáikra a választ. pl.: Thomas Mann: József és testvérei – jungi értelemben használja a mítoszt.
“Mélységes mély a múltnak kútja, ne mondjuk inkább feneketlennek?”
Bulgakov: A Mester és Margaréta
Joyce: Ulysses
b.) A dél-amerikai és a fejlődő országok számára a mítoszhoz fordulás a nemzeti identitás-kereséshez kapcsolódik, de egyben fogódzót is jelent.
pl.: Marquez: Száz év magány; Ajtmatov: Fehér hajó / A versenyló halála


BIBLIA

=: könyvecskék (görög szó)
Az emberiség kultúrtörténetének legfontosabb könyve.
Az emberiség nagy részének (keresztény illetve zsidó vallás) egész életét, életvitelét, erkölcsét, világképét meghatározó könyv.
Az európai kultúra és magatartásforma egyik alakja.
Az Ókori-kelet legnagyobb hatású és szabású irodalmi alkotása.
Elnevezései: Szentírás (=Scriptura Sacra); Ó- és Újtestamentum (testamentum=végrendelet); Ó- és Újszövetség (Melitó püspök nevéhez fűződik az elnevezés a 2.századból)
Ószövetség: Istennek a választott néppel kötött szövetsége
Újszövetség: Istennek az egész emberiséggel kötött szövetsége (Jézuson keresztül)

Ószövetség

I.e. 13. századtól i.e. 2. századig.
Különböző műfajú, szemléletű, motivációjú történetek összessége. Nyelve: héber, részben arámi. Első görög fordítása az úgynevezett Septuaginta 70-es (70 tudóst zártak össze, hogy lefordítsák; mind a hetvenen azonosan fordították). Latin fordítása a Vulgata (=népszerű, elterjedt) (Szent Jeromos nevéhez fűződik).
Kanonizálás: (kánon=zsinór, mérték, szabály) hivatalossá tétel, elfogadás; az egyház által isteni eredetűnek tartott, hivatalosan elfogadott iratok. A zsidók és protestánsok 39 könyvet, a római katolikusok 45 könyvet kanonizáltak, fogadtak el szentnek; 1545-ben a tridenti zsinaton.
Szerkezete:
zsidó:     a.) Tóra (=tanítás, törvény): Mózes 5 könyve
    b.) Nebiin: próféták írásait tartalmazza
    c.) Ketulin: egyéb írások
keresztény (a XVIII. század óta):
a.) történeti könyvek:
Mózes 5 könyve
– Genezis: 1–11: őstörténet; a világ és ember teremtése; 12–50: a pátriárkák kora, története; Ábrahám, Izsák, Jákob, József története
– Exodus: (kivonulás könyve) Egyiptomból való kivonulás, pusztai vándorlás
– Leviticus: (leviták v. papi törvények) a papság feladatait tartalmazza
– Numeri: (számok) népszámlálás, vándorlás a Moáb-sivatagig
– Deuteronómium: 2. törvény v. törvényismétlés; Mózes haláláig
b.) bölcseleti- vagy tanító-könyvek
– Énekek éneke (=a legszebb énekek)
– Példabeszédek könyve
– Zsoltárok könyve (Dávid: 150 zsoltár)
– Próféta írások (Ézsaiás, Jeremiás, Ezekiel, Dániel: nagy próféták; és 12 kispróféta)

Újszövetség

I.sz. 1. század
Nyelve: görög, részben arámi
Részei:
4 evangélium: Máté, Márk, Lukács (szinoptikusok: Jézus életét azonos szemlélettel mondják el), János
evangélium = örömhír, jóhír
Jézus életét, kínszenvedését, halálát és feltámadását mondja el 1-1 evangélium.
Apostolok cselekedetei: az egyházszervezés, egyházüldözés, apostol választás, az első vértanuk (István), a szentlélek eljövetele.
Apostolok levelei: Szent Pál 12 levele; Péter, János, Júdás, Jakab levelei.
Jelenések könyve: Jánosnak tulajdonítják
Apokalipszis: a végítélet leírása

Állandó nyelvi fordulatok a Bibliából

Utánam a vízözön (Noé beszállt bárkájába: nincs visszaút)
Békegalamb – zöldág (Noé kiküldte a galambot)
Káin bélyeg (gyilkosságot követ el valaki: bélyeget kap, hogy őt ne öljék meg)
Oldalborda (=feleség: a nő teremtése)
Porból vagy és porrá leszel (utalás a halandóságra)
Eladni valamit egy tál lencséért (az elsőszülöttségi jog eladása: Jákob és Ézsau)
Eladni valakit 30 ezüstpénzért (Júdás pénze)
Áll, mint Bálám szamara (ismeretlen okból megmakacsolja magát: Bálám meg akarta átkozni a zsidókat, de a szamara meglátta Isten küldöttét és mozdulatlanná dermedt). (Bírák könyve)
Jákob lajtorjája (égig érő létra, az angyalok járnak fel és le rajta). (Mózes I.)
Bábel tornya (toronyépítés: nyelvek összezavarása: zűrzavar, nyelvzavar). (Mózes I.)
Mosom kezeimet (nem vállal felelősséget)
Tamáskodik (a 12 tanítvány egyike, Tamás nem hitte el, hogy Jézus feltámadt, csak, ha sebeihez hozzáérhet).
Sokan tolonganak most a damaszkuszi úton – Pálfordulás: (Pál meggyógyul, keresztény lesz a damaszkuszi úton; hirtelen köpönyeget váltók)
Vizet fakaszt a sziklából (Mózes a pusztában vizet fakasztott a sziklából).

Bibliai ünnepek

Karácsony: Jézus születése
Vízkereszt: Jézus bemutatása a templomban
Hamvazó szerda: nagyböjt kezdete
Nagyhét: nagyböjt utolsó hete; Virágvasárnappal kezdődik (Jézus bevonulása Jeruzsálembe)
Nagycsütörtök: az utolsó vacsora
Nagypéntek: Jézus halála
Húsvét vasárnap: feltámadás napja
Pünkösd: a szentlélek eljövetele

A Biblia a művészetekben

Irodalom:
Ószövetség:
Madách: Az ember tragédiája
Milton: Elveszett paradicsom
Sütő A.: Káin és Ábel
Byron: Káin
Bulgakov: Ádám és Éva
Thomas Mann: József és testvérei
Weöres S.: Józsefet eladják testvérei
Madách: Mózes
Kodolányi: Égő csipkebokor
Babits M.: Jónás könyve
Újszövetség:
Kodolányi: Én vagyok
Bulgakov: A Mester és Margaréta
Borges: Márk evangéliuma
József A.: Betlehemi királyok
T. S. Eliot: A háromkirályok utazása
Karinthy Frigyes: Barabbás (Jézus mellett ítélték el)
Festészet:
Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt
Leonardo: Utolsó vacsora
Jan van Eyck: Keresztvitel
Michelangelo: Jeremiás próféta
Michelangelo: Krisztus
Raffaello: Mezei Madonna
Szobrászat:
Michelangelo: Dávid
Michelangelo: Mózes
Michelangelo: Piéta
Bernini: Szt. Teréz látomása
Zene:
Händel: Messiás
Bach: Máté-passió
Bach: János-passió
Film:
Griffith: Türelmetlenség (egyik epizódja a szenvedéstörténet)
Zeffirelli: Názáreti Jézus
Pazolini: Máté evangéliuma
Scorsese: Jézus utolsó megkísértése

A magyar nyelvű Biblia

Minden nyelv nagykorúságának bizonyítéka az anyanyelvű Biblia.
XV. sz.: Huszita Biblia. Részleteit őrzi a bécsi-, müncheni- és az Apor-kódex.
XVI.sz. második fele: A protestáns prédikátor írók kísérletei – Heltai Gáspár, Pesti Gáspár
1590.:
Károlyi Gáspár irányításával elkészül a teljes magyar Biblia-fordítás az ún. Vizsolyi Biblia (ahol fordították). A Károlyi-féle fordítás a magyar nyelv történetének egyik legnagyobb teljesítménye; hatása szinte felmérhetetlen a magyar irodalomra (Ady, Móricz). Változatlan formában csak két kiadást ért meg, hiszen hatása ellenére is nyelvtörténeti szempontból régies a fordítás.
1626.:
Elkészül az első katolikus Biblia Káldi György fordításában. Nyelvi szempontból fejlettebb, de hatása nem olyan jelentős.


FEJEZETEK AZ ANTIK GÖRÖG IRODALOMBÓL

Fogadtatás és értékelés

Római irodalom
Művészetének alapjául veszi, imitálja a görögöket.
Középkor
A római művészetet ismeri
Reneszánsz és humanizmus
A humanisták a rómaihoz fordulnak, a késő-humanisták figyelme kiterjed a görögre is.
Klasszicizmus
A német klasszikus esztétika (XVIII.sz. második fele) teszi meg a görög művészetet utolérhetetlen példaképpé, minden művészetek legnagyobbikává.
a.) Winckelmann
– A természet vagy görög művészet utánzása kérdésében az utóbbira szavaz. A görög művészek már elvégezték a szép és ábrázolásra méltó jelenségek kiválasztását a természetben. Így ha őket utánozzuk hamarabb és tökéletesebb módon alkothatunk szépet.
– A görög művészet lényege: “A nemes egyszerűség és csöndes nagyság.”
– A görög művészet etalon jellegét az adja, hogy benne esztétikum, bölcselet (filozófia) és etika szerves egységet alkot.
b.) Herder
Kétféle kultúrtípust különböztet meg: az organikusan (szervesen) fejlődőt és az imitáción (követés) alapulót. A görög művészet Herder értelmezésében az organikusan fejlődő kultúra legtökéletesebb megvalósulása (a római ennek imitációja).
c.) Hegel
Az eszme és a forma egymáshoz való viszonya alapján tekinti át a művészet történetét. A szimbolikus korszak után (az eszme nem találja a megfelelő formát – Ókori-kelet) következik a klasszikus korszak: eszme és forma tökéletes összhangja; ez a görög művészet.
d.) Schiller
A naiv (polgárság előtti) és szentimentális költészetről című tanulmányában a naiv művészetről azt mondja, hogy benne ember és természet harmóniája valósul meg; az ember kiteljesedhet a természetben, és ebből fakad a naiv költészet objektivitása. Jellemző műfaja az eposz; esztétikai minősége pedig a szépség.
Nietzsche (német filozófus)
1872 – A tragédia születése című tanulmánya
Radikálisan szakít a winckelmanni felfogással. Fölfedezi a görög kultúrában a dionüsszoszi elemet, a féktelenséget, a diszharmóniát, a tragikumot.

Homérosz

I.e. 8. században élt; születési helye ismeretlen. Homérosz jelentőségét mutatja az i.e. 3–1. századból származó epigramma, címe: Homérosz és a hét város:
“Hét város perel egyre, melyiknek a sarja Homérosz
Kűmé, Szmürna, Khiosz, Kolophón, Pűlosz, Argosz, Athéné”
Életéről csak legendák maradtak fönn:
– vak volt
A görög mitológiában a jós (Teiresziász) mindig vak: szimbolikus jelentőségű (Milton is, Borges is vak volt)
Irodalmi toposz (hely, fordulat)
Szophokles: Ödipusz király (kiszúrja saját szemét)
Shakespeare: Lear király (megvakult)
“Nem látja a fától az erdőt”
A homéroszi kérdés:
Az i.e. 4. századtól máig foglalkoztatja a kutatókat.
Egy szerző írta-e a két eposzt?
Feltehetőleg nem, mert olyan jelentős világképi és stilisztikai különbségek vannak. De a hagyománytisztelet, a tökéletesség előtti hódolat jegyében mindkét mű szerzőjeként Homérosz szerepel.
Saját szerzői lelemény-e a két eposz, vagy szóban terjedő hősmondákból állította össze a szerző?
A mai vélemény szerint orális (szóban terjedő) hagyományt felhasználva, de szuverén módon, öntörvényű műalkotást hozott létre a szerző. (A homéroszi eposzok sokféle változatban terjedtek, végleges változatukat i.e. 4. században nyerték el.)

Eposz

Az Arisztotelészen alapuló esztétika és műfajértékelés a romantika koráig az eposzt tartotta a legmagasabb rangú műfajnak. A legkonvencionálisabb (hagyományosabb) és legtöbb kötöttséggel járó epikai alkotás. Homérosz teremti meg a konvenciókat, és Vergilius teszi kötelezővé az utókor számára. (A Homérosz vagy Vergilius kérdés tudniillik, hogy melyik a tökéletesebb eldöntése koronként változik. Az ún. “romantikus korok” Homéroszt, a “klasszicista korok” Vergiliust választják.)
Az eposz mindig az egész népre, közösségre kiható, nagy jelentőségű eseményt dolgoz fel, vagy az esemény azzá válik az eposzi ábrázolás során.
Hőse: az istenek által is támogatott nagy formátumú hős, az ún. eposzi hős.
Története: mindig két szinten játszódik; az istenek és az emberek szintjén
Ideje: mindig a múlt; s ez az alkotó ill. befogadó számára eszmény, követendő példa
Az eposz harmonikus világképet sugalló műfaj. Mindig viszállyal kezdődik és megbékéléssel fejeződik be.
Az eposz szerkezeti és stiláris jellemzői, az ún. eposzi kellékek Homérosznál még a szóbeli előadásmód függvényei, a későbbi eposzokban már kötelező kellékek:
invokáció: (segélykérés, megszólítás)
Az antik eposzokban ez Kalliopéhoz, az eposzírás múzsájához szól. A barokk eposzokban Szűz Máriához. A késő-klasszicista- és romantikus eposzokban pedig látomássá alakul.
Vörösmarty: Zalán futása – “Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?”
Arany: Toldi előhang
propozíció: (tárgymegjelölés)
Homérosz: Iliász – “Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét!”
Homérosz: Odüsszeia – “Férfiúról szólj nékem, múzsa, ki sokfele bolygott.”
Vergilius: Aeneis – “arma virumque cano”
Zrínyi: Szigeti veszedelem – “Fegyvert s vitézt éneklek”
enumeráció: (előszámlálás, seregszemle)
a.) a vizuális szemléletmód következménye
b.) az egyetemesítés eszköze; a küzdelem nagyságát jelzi két típusa van:
1. a szembenálló feleket veszi sorra
2. genealógiai (leszármazástani): egy-egy kiemelkedő alak nagyságát jelzi az ősök felsorakoztatásával
4.) in medias res: (a dolgok közepébe vágva)
a.) Iliász
Olyan pont kiválasztása, ahonnan múltra és jövőre egyaránt rálátás nyílik.
b.) Odüsszeia
A főhős elmeséli az előzményeket
epitheton ornans:
állandó vagy eposzi jelző (gyorslábú Akhilleusz)
a.) a vizuális szemléletmód függvénye
b.) a névvel együtt nagyobb ritmikai egységet alkot; s könnyebb megalkotni a hexametert
verselés: az antik eposzok esetében hexameter
Arisztotelész a Poétikában hősi mértéknek nevezi.
epikus hasonlat:
a.) a vizuális szemléletmód függvénye
b.) az egyetemesítés eszköze
deus ex machina: (isteni közbeavatkozás)
A görög színházhoz kapcsolódik az elnevezés (emelőszerkezet emelte az istent alakító színészt a díszlet fölé).
váratlan fordulat, közbelépés, a mű logikájából nem következő fordulat
görögöket támogató istenek: Pallasz Athéné, Thetisz, Héra, Héphaisztosz, Poszeidon
trójaiakat támogató istenek: Aphrodité, Apollón, Irisz
párhuzamos szembeállító szerkesztés:
mindkét táborból egy-egy hős küzdelmét írja le:
Akhilleusz–Hektor
Patroklosz–Hektor
Meneláosz–Párisz
Diomédész–Aeneas
Akhilleusz–Párisz
pars pro toto elv:
rész az egészért rész az egész helyett (pl.: Iliász: trójai háború 10. év 52 nap)
visszatérő toposzok, szövegrészletek:
Bizonyos alapvető emberi cselekedeteket (vendéglátás, temetés) az eposz különböző helyein azonos módon olvashatunk. A szóbeli előadásmód függvénye.

Iliász

Ilion = Trója szóból ered a cím
A Homérosz által megénekelt trójai háború nyomait Schliemann Henrik a 6. rétegben fedezte fel. Ez a háború egyike volt a kor megszokott rablóhadjáratainak, Homérosz tette egyetemes, két földrész közötti (Görögország és Kis-Ázsia) eseménnyé. Ezt fokozta még az istenek bevonása, a seregszemle. A háborúból Homérosz egy látszólag jelentéktelen epizódot ragad ki, Akhilleusz haragját, a 10. év 52 napjának eseményeit.
Az Iliász értékrendje:
Az eposz kezdetén a fegyveres arisztokrácia értékrendjének megfelelően a hírnév a legfőbb érték. A hírnév egyszerre individuális (egyéni, személyhez kötött) és kollektív (közösségi), mivel kiemelkedő képességű vezér szerezheti meg, de a dicsőség ill. ennek erkölcsi és anyagi vonzata rávetül a közösségre is.
Akhilleusz haragját a hírnevén esett csorba váltja ki, mivel Agamemnon elveszi tőle legkedvesebb rabszolganőjét, Briszéiszt. A harag, a visszavonulás tehát jogos lépés. Kétségessé akkor válik, mikor kollektív érvénye válik kétségessé, tudniillik a trójaiak visszaszorítják a görögöket. Akhilleusz ragaszkodik a haraghoz és a visszavonultsághoz, sőt anyját arra kéri, hogy az istenek büntessék meg a görögöket. Elvakultságában csak arra hajlandó, hogy legjobb barátjának, Patroklosznak odaadja ruháit és fegyverzetét.
Barátja halála iránt érzett fájdalmában már elfogadja Agamemnon jóvátételét, Héphaisztosztól pedig új fegyverzetet kap (anyja révén). Legyőzi Hektórt, visszaszerzi hírnevét. De belső nyugalmát, lelki békéjét nem szerzi vissza. A megnyugvás akkor következik be, mikor Priamosznak visszaadja fia holttestét. Homérosz az Iliászban azt a mozzanatot tárja elénk, amikor a hírnév abszolút érték volta kétségessé válik, s helyébe a közös emberi sors tragikumát oldó humánum és szolidaritás lép.
Sors és végzet viszonya az Iliászban:
Az ember cselekedetei, tettei és sorsa között nincs összefüggés. Az ember kiszolgáltatottja egy felsőbb hatalomnak (moirák vagy párkák: akik az élet fonalát szövik).Ebből fakad az Iliász tragikus emberképe. Az ember egyet tehet, hogy fölismerve létezésének tragikumát, méltóságteljesen, az emberiességet fölmutatva éli le életét, így tiltakozva az embertelen világrend ellen.
Eposzi teljesség:
Az eposznak, mint műfajnak a sajátossága, hogy benne nem csupán a műalkotás belső teljessége (intenzív totalitás), hanem a külvilág teljességre törekvő ábrázolása (extenzív totalitás) jelenik meg. (Lukács György)
Extenzív totalitás az Iliászban:
seregszemle, epikus hasonlatok, az isteni gépezet működtetése...
háború – béke
harc – mindennapok
emberi nagyság – emberi gyengeség (gyakran egy emberben: Akhilleusz)
gyengédség – hősiesség, bátorság
Akhilleusz pajzsa jelképezi a Homéroszi teljesség világát a pars pro toto elv alapján.

Odüsszeia

Odüsszeuszról szóló költemény. Mai értelemben: bolyongás, hányadtatás, kalandos utazás
Világkép és értékrend: A kereskedő, az utazó polgárság értékrendjét képezi.
Hőse:
A világi jelenségek iránt nyitott és fogékony ember, aki képes saját sorsát irányítani. Az ember sorsa nem végzetszerű, hanem alakítható és irányítható. Az Odüsszeia az epikus művek próbatételes fajtájához tartozik.


A GÖRÖG DRÁMA ÉS SZÍNHÁZ

A dráma és színház kialakulásának okai

Kultikus szertartások:
“A sámáni szertartás nem csupán áldozati, jósló vagy gyógyító tevékenység, hanem egyszersmind drámai is: ember és világmindenség drámája.” (Diószegi Vilmos néprajzkutató)
Az ember szerepjátszó, imitáló (utánzó) képessége és hajlama
Az európai színház és dráma alapja az antik görög hagyomány.

Antik görög dráma és színház

Alapja:
A Dionüsszosz (bor, mámor, termékenység istene) tiszteletére előadott kardalok, dithürantoszok. A kórus az isten tetteit adta elő.
A drámává válás folyamata:
Arion (i.e. 600 körül)
50 tagú szatüroszokból (félig ember, félig állat) álló kart (+ karvezetőt) léptetett fel a színházban. Dialógus létrejötte.
Theszpisz (i.e. VI.sz. körül)
A kórus emberekből, karvezetőből és 1 színészből állt. A színész feladata a kórus által mondottak értelmezése, a közbevetés azaz az epeiszodion volt.
Theszpisz kordéja:
1. Az a szekér, amely Dionüsszosz szobrát vitte a színházba
2. Az a szekér, amely a színészeket vitte a színházba
(Jókai: Theszpisz kordéja: a magyar színjátszás centenáriumára)
Aiszkhülosz (i.e. V.sz.)
Kar, karvezető és 2 színész
Szophoklész
Kar, karvezető és 3 színész
A drámai konfliktus hordozója a szereplők egymás közti párbeszéde, az epeiszodion. A kórus feladata, hogy értelmezze a szereplők cselekedeteit.
A tragédia meghatározása Arisztotelész szerint:
“A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása.”
komoly:
A tragikus hősöknek a köznapi mértéket meghaladó hősöknek kell lenniük, hogy bukásuk kiválthassa a katarzist.
befejezett:
Befejezett az a mű, melynek van eleje, közepe és vége. Az eleje az a műnek, amely nem következik szükségszerűen valamiből, de ami után más következik. Közepe az a műnek, ami valamiből következik és utána más is áll. Vége az a műnek, ami valamiből következik, de utána nem áll más.
meghatározott terjedelem:
Amekkora terjedelmen belül bekövetkezik a szerencsésből a szerencsétlenbe történő fordulat, az a megfelelő terjedelme a tragédiának.
A hármas egység problémája:
Arisztotelész a görög dráma és színházi előadás sajátosságait megfigyelve szól a hely egységéről, érinti a cselekmény egységét azaz a történetnek kitérők, epizódok nélkül kell haladnia a végkifejlet felé, az idő egységéről csak annyit jegyez meg, hogy törekedni kell arra, hogy a dráma ideje és az előadás időtartama közelítsen egymáshoz (24 vagy 36 óra alatt játszódjon le a drámai cselekmény).
Arisztotelész megfigyeléseit a XVII. századi francia klasszicista drámaesztétika kanonizálta, azaz kötelező előírássá tette. A francia klasszicizmusban kezdődik a hármas egység problémája.

A görög dráma fénykora

Aiszkhülosz (i.e. 525–456):
90-ből 7 tragédiája maradt fenn; két színészt alkalmaz (párbeszéd a színészek között is); mondai tárgyú drámák.
1. Oltalomkereső
2. Perzsák
3. Leláncolt Prométheusz
4. Oreszteia (egyetlen görög trilógia, amely fennmaradt)
a. Agamemnón
b. Áldozatvivők
c. Eumeniszek
5. Heten Théba ellen
Szophoklész (i.e. 496–406)
123 tragédiából 7 maradt fenn (és egy szatírjáték töredéke)
1. Philoktétész
2. Trakhiszi nők
3. Elektra
4. Oidipusz király
5. Antigone
6. Aiász
7. Oidipusz Kolonoszban (utolsó drámája)
Euripidész (i.e. 480–406)
18 műve maradt fenn; a kar szerepe háttérbe szorul
1. Oresztész
2. Heléné
3. Bakkhánsnők
4. Alkésztisz
5. Elektra
6. Medeia
7. Ifigenia Auliszban
8. Trójai nők
Az Oresztész–Elektra témakört mindhárman feldolgozták.

A görög tragédia részei

(Arisztotelész nyomán)
prológosz – a kar első bevonulását megelőző rész
khorikon – kardal
epeiszodion – két teljes kardal közötti rész (a szereplők beszélgetnek)
exodosz – ami után már nincs teljes kardal (kivonulás)

A dráma szerkezete

expozíció:
A szereplők, a helyszín, az időpont bemutatása; az alapvető konfliktus érzékeltetése.
bonyodalom:
Teljes egészében feltárul a szereplők közötti konfliktusrendszer, a szereplők egymáshoz való viszonya, a képviselt eszmék és elvek mibenléte.
tetőpont:
A konfliktus legteljesebb mértékben kibontakozik.
krízis vagy válság:
Végérvényessé válik, hogy a tragikus összeütközés elkerülhetetlen; a szereplők ragaszkodnak az általuk képviselt erkölcsi, világnézeti stb. elvekhez.
retardáció vagy késleltetés:
Váratlan lehetőség nyílik a konfliktus megoldására.
katasztrófa vagy megoldás:
A konfliktus negatív irányba való eldöntése.

Szophoklész: Antigoné

Megközelítések:
A kétféle törvény összeütközése:
    Kreón    Antigoné
    az írott törvények: a város, a nagyobb    az istenek íratlan törvényei: a család,
    közösség érdekeit védik    a kis közösség érdekeit védik
Kreónnak is és Antigonénak is igaza van.
Ez Hegel Antigoné értelmezése, mely szerint mindkét szereplőnek a maga által képviselt erkölcsi és világnézeti platformról igaza van. A tragédia azért következik be, mert saját elveinek megsértése nélkül egyik sem képes a másik igazát befogadni. Hegel a dialektikát vetíti rá az Antigonéra, hiszen szerinte az ellentétes erők összeütközése az ember és világ fejlődésének mozgatója. (tézis ( antitézis ( szintézis)
Az Antigoné mint politikai dráma:
Modell: hatalom és erkölcs összeütközése
Kreón a városlakók érdekében korlátozza azok szabadságát. E törekvését kezdetben támogatja a kar, amely a közvéleményt fejezi ki. Korlátozása azonban sérti az emberi lelkiismeret és szabadság alapvető jogát. Ezt felismerve Théba lakói fokozatosan Antigoné mellé állnak. Kreón azonban eltökélten áll ki igazsága mellett; a nép bizalmát elvesztve zsarnokká válik, Antigoné pedig csak halálával tudja felmutatni a zsarnokság előtt meg nem hódoló szabadság eszméjét.
Kétféle emberkép összeütközése:
Kreón szerint az emberi cselekedeteket a haszon, a pénz irányítja. Ezért nem hiszi el, hogy Antigoné önzetlenül cselekedett.
Antigoné:
“Az én vezérem szeretet, nem gyűlölet”
“Gyülölni nem születtem én szeretni csak”
Férfi – nő konfliktus:
“De asszony rabjának ne mondjanak soha!”
“Nem lesz asszony itt az úr!”
George Steiner értelmezése:
A tragédia halála / Az örök Antigoné című munkája alapján.
Nem Antigoné és Kreón ellentéte. Az ellentét csak apropó Antigoné lázadása számára a végzet ellen. A prológoszban Antigoné jelzi a Labdakidák (Oidipusz leszármazottjai) sorsának tragikumát, a leszármazottak általuk el nem követett bűnökért vezekelnek. Két lehetőség nyílik számukra: vagy elviselik illetve állandóan menekülnek végzetük elől, vagy elébe mennek saját tragikus sorsuknak, így mutatva föl a világot, emberi sorsokat irányító törvények embertelenségét. Antigoné az utóbbi utat választja. Tettének ezt a motivációját ismeri fel a kar is:
“Nagyot merészeltél leány!
Igazság istenasszonyának
Megostromoltad trónusát –
S atyád sorsában osztozol.”
“Bátorságod messze ment,
Diké büszke orma ellen.
Mertél törni, gyermekem,
S most atyád sorsában osztozol.”
Antigoné és Kreón közös jellemvonása, tulajdonsága a hübrisz, a mértéktelen gőg, a saját elvekhez való makacs ragaszkodás; ez okozza Antigoné tragédiáját és Kreón összeomlását.
Miért lett öngyilkos Antigoné?
A kitartó, az isteni végzettel és emberi törvényekkel is szembeszálló Antigoné, miután teljesítette küldetését, magára marad. A karnak számot vet mindazzal, amit fájdalmas itthagynia: a szerelemmel, az anyasággal, az élet szépségeivel. A fájdalom és szenvedés elől a halálba menekül. Emberi gyengeségében magasztosul föl, bukása mindannyiunk számára átélhető és katartikus élménnyé válik.
Iszméné (Antigoné testvére):
A prológoszban elutasítja Antigoné tervét, nem vállalja a közösséget vele. Nem válik tragikus hőssé, mert képes az adott szituációban élni. A büntetésben már osztozna Antigonéval, ezt viszont nővére utasítja el.
Haimón (Kreón fia, Antigoné vőlegénye):
Kezdetben elfogadja apja törvényeit, rendelkezését. Majd fokozatosan szembeszáll Kreónnal, s ő vágja apja szemébe: “Nem város az, mi egy ember tulajdona!” Öngyilkossága egyszerre tiltakozás a zsarnokság ellen és hittétel a szerelem mellett.
A második khorikon értelmezése:
A görög tragédia-költészet talán leghíresebb kardala. Sokat és sokszor értelmezett, és félreértelmezett. Magyarra nehezen fordítható. Az eredetiben nem az ember nagyságának himnuszáról van szó, hanem az ember titokzatos, csodálnivaló sokféleségéről, arról, hogy van közöttünk Kreón és Antigoné, Haimón és Iszméné... Ezt az értelmezést erősíti fel a szövegkörnyezet is, hiszen az emberi gyarlóságot jelképező őr szavai után hangzik fel a khorikon.


A GÖRÖG LÍRA ÉS A LÍRAI MŰNEM

A líra a három alapvető műnem egyike. A szó jelentése eredetileg héthúrú lanton előadott énekre utal. A görög költészetben kezdetektől fogva két típusa alakult ki: a monodikus líra (egyénileg mondott, egyéni érzelmet kifejező) és a kardal költészet (közösségi érvényű, közösen előadott).
Alapvető lírai műfajok:
Dal:
Talán a legősibb lírai műfaj, leginkább megőrizte kapcsolatát a zenével és a tánccal. Többnyire alapvető, egynemű (homogén) emberi érzelemnek (öröm, bánat) kifejezője.
Osztályozása:
1. szerzőiség szerint
a. népdal: Gyakori benne a virág és természet metaforika, melyeknek többnyire szimbolikus, gyakran erotikus töltete van. Verselése ütemhangsúlyos, leggyakrabban felező nyolcas. Rímelése: párosrím.
b. műdal:
Az európai költészettörténetben 2 jellegzetes típusa alakult ki:
1. Sanzon típusú: Erős dallamosság, hangulatiság jellemzi.
2. Lied típusú: Filozofikusabb, bölcseleti jellegű, az egyéni érzés a kimondás pillanatában egyetemesül, általános értelművé válik (Goethe)
2. Témája szerint:
a. altatódal
b. bölcsődal
c. nászdal
d. munkadal
Óda:
Ünnepélyes, magasztos hangú költemény. Akkor keletkezik, ha a költő akarata, szándéka, törekvése megegyezik közösségével, közönségével, de születhet az elszigeteltség fájdalmas lélekállapotában is; de nem születhet egyetemes érvényű, közösségi érdekű megvilágosodás, illumináció nélkül. A legősibb költői eszközökhöz, stilisztikai és retorikai eszközökhöz szívesen visszanyúló műfaj. Az ódában az érzelmi és gondolati elem egyensúlyt tart; az érzelem ereje emeli mind magasabbra a gondolatot, az értelem pedig korlátok közé szorítja az érzelmet.
Az európai költészettörténetben két típusa alakult ki:
a.) Pindaroszi óda: Ünnepélyesebb, nyelvileg gazdagabb és zaklatottabb, érzelmileg gazdagabb.
b.) Horatiusi óda: Tanító, bölcseleti szándékú.
Az ún. klasszicista korok a horatiusi, a romantikus korok a pindaroszi ódát részesítették előnyben.
Himnusz:
a.) Az óda műfajkörébe tartozó költemény. Az ódától vallásos tematikája, vallásos utalásai különböztetik meg. Jellegzetes szerkezete már a görög himnuszköltészetben kialakult: A B A szerkezet (A = odafordulás és megszólítás, a könyörgés tárgyának kifejtése; B = érvelés, a kérdés részletezése, gyakran hivatkozás az isten, istenek tetteire, életére; A’= a kérés megismétlése). A XVIII. század közepétől kezdve a vallásos tematikát az isten, istenek személyét gyakran elvont, nemes eszme helyettesíti.
b.) Egy nemzet, egy közösség azonosságtudatát kifejező, jelképező ének.
Rapszódia:
Az óda műfajkörébe tartozó lírai alkotás. Jellemzője, hogy a gondolati és érzelmi elemek egyensúlya megbomlik; az érzelmi túlfűtöttségből származik belső feszültsége, a hangnem izgatottsága. Ez gyakran a külső formában is megjelenik: váltakozó hosszúságú sorok, hiányos mondatok stb. (pl.: Petőfi: Egy gondolat bánt engemet)
Epigramma:
A görög költészetben minden disztichonban írt, feliratra szánt költemény. Mai értelemben egy gondolat rövid, csattanós formában való kifejtése.
a.) Epitaphium: sírfelirat
b.) Xenia: irodalmi, művészeti tárgyú epigramma
Elégia:
A klasszikus antik poétikában minden epigrammánál hosszabb disztichonban írt költemény tartalmi és hangnemi megkötöttség nélkül. A római költészetben Horatiusnál, Tibullusnál, Propertiusnál már megjelenik a fájdalmas, lemondó hangulat, mely későbbiekben a műfaj jellemzője lesz. Az újkori költészet és esztétikai gondolkodás történetében Schiller 1795-ös A naiv és szentimentális költészetről című tanulmányában fogalmazza meg az elégikus világlátás lényegét. E szerint elégia eszmény és valóság, ideál és reál összeütközése a versben, s a fájdalmas, lemondó, borongós hangulatot az okozza, hogy a valóság erősebbnek bizonyul az eszménynél. Az elégia értékesztétikai megközelítésben köznapi mértéket meg nem haladó értékek hiányát vagy elvesztését regisztrálja.
Ekloga:
Eredetileg pásztori környezetben játszódó, bukolikus költemény. A szó jelentése szemelvény, s arra utal, hogy Vergilius pásztori költeményei közül tizet választott kiadásra. A műfaj atyja a görög Theokritosz, akinél még valódi pásztorok dicsérik a természeti szépségeket, a vidéki életet. Vergilius hősei már álruhás pásztorok, valójában költők, filozófusok, akik a jelennel szemben a múlt vagy eljövendő aranykort idézik. Ezt a lehetőséget ismeri föl századunk harmincas éveinek második felében Radnóti Miklós, s teszi a műfajt világképe legfontosabb hordozójává.


RÓMAI KÖLTÉSZET

A XVIII. század közepe, Herder óta a kultúrtipológia kétféle művészetet különböztet meg: a szervesen (organikusan) fejlődőt és a követésen (imitáción) alapulót. Szerb Antal szerint a római kultúra a világirodalom legnagyobb hatású és szabású másodlagos kultúrája. Bár a legújabb irodalomtörténeti kutatások cáfolják illetve árnyalják ezt a felfogást, a köztudatban máig ez a kép él.
Ennek jegyében fogalmazzák meg jelentőségét:
1.) Közvetíti a görög kultúra eredményeit a középkor felé.
2.) A líra területén a görögben nem tapasztalt nagy formátumú szuverén költői egyéniségeknek ad lehetőséget.

A római líra

A kardalköltészet helyébe i.e. 60 körül lép a költők új csoportja a “poetae novi”. A közösségi problémák helyébe az élet mindennapos, látszólag egyszerű és banális kérdései lépnek. A korszak legnagyobb költője Catullus, akinek egész életét meghatározó élménye Clodiához fűződő szerelme, akit verseiben Lesbiának nevez. E szerelemben minden mozzanat kozmikus méretűvé válik. (Lesbia madárkája; Gyűlölök és szeretek)
Gyűlölök és szeretek:
A szerelmi érzés ambivalenciáját, kettősségét, a szerelem és gyűlölet egy tőről fakadó voltát fejezi ki. Az eredetiben az érzés dinamikáját az igék adják (1 kötőszó kivételével csak ige található benne).

Az aranykor költészete

Augustus uralkodása megteremti a pax romanat (=béke) és a császár felismeri a művészet erkölcsjobbító és identitáserősítő voltát. Támogatja illetve támogatják a művészetet (Pollio, Maecenas).

Vergilius (i.e. 70–19)

Mantuában született; apja földjét elkobozzák, és a veteránoknak osztják szét. Az aranykor hivatalos költője úgy, hogy szinte alig érintkezik a császári udvarral. Brindiziben hal meg.
Fontosabb művei:
Georgica: A földművelésről és állattenyésztésről szóló tanköltemény; Szerb Antal szerint a legrómaibb mű.
Eclogák: Kultúrtörténeti szempontból a legfontosabb a IV. ecloga, melyben az eljövendő aranykort jósolja meg, s a gyermekről beszél, aki elhozza ezt, a Szűzről és a kígyóról. A középkor értelmezésében Jézus eljövetelét jósolta. A csillagképet Máriára vonatkoztatták, a kígyót pedig a gonosszal azonosították. Ebből fakad a középkor fölfokozott Vergilius-kultusza (a kora-középkorban szentté is akarták avatni; Dante őt kéri fel kísérőéjül az Isteni színjátékban). (monologikus forma)
A IX. ecloga életrajzi utalást tartalmaz a földjeitől megfosztott “pásztorok” panaszának felemlítésével. (Radnóti fordította) (párbeszédes forma)
Aeneis (i.e. 30–20):
Szicíliában írta. T. S. Eliot szerint a mű az európai kultúra fundamentuma, minden műalkotás mércéje, európaiságunk hordozója.
Megírásának célja kettős: a gens Julia (Juliusok nemzetsége) illetve a római nép identitásának megteremtése, s ezzel megteremti a nemzeti eposzt.
Felépítése: 12 énekből áll
első 6 ének: az Odüsszeia imitációja. Az égő trójából pius Aeneas (kegyes Aeneas) kimenti a háziisteneket (=penates) és társaival elindul új hazát keresni. A 6. énekben megjárja az alvilágot, s találkozik a múlt és jövő alapjaival (apjával, Julius Caesarral, Augustusszal).
második 6 ének: az Iliász imitációja. Harc Latiumban Turnusszal az új hazáért, s Turnus halálával fejeződik be a mű.
A főhős a római hivatástudat jelképe, megtestesítője, akinek egyéni boldogságát is fel kell áldozni a közösségéért, a rábízott feladat végrehajtásáért. A mű hatása szinte felmérhetetlen az európai kultúrában. A XX. századig az oktatásban használatos retorika tankönyvek példaanyagukat jórészt ebből az eposzból vették, s így áttételesen a magyar irodalmat szinte a XX. századig meghatározza.

Horatius (i.e. 65–8)

Köztársaság párti. Augustus uralomra jutásával válaszút elé kerül, döntenie kell: a köztársaság hozta a szabadságot, de a polgárháborút is; a császárság a zsarnokságot, de a békét is. Horatius a béke mellé áll, de nem adja fel a szabadság iránti igényét. A szabadságot azonban nem a külső körülményektől teszi függővé, hanem az ember belső világába helyezi.
Poétikai jelentősége: a görög strófaszerkezetek átmentése az újkor felé.
Művei:
Szatírák (kortársakról rajzolt portrék)
Episztolák: Pisókhoz írt episztoláját az utókor ars poeticának nevezi. Arisztotelész poétikájának költői megfogalmazása és egyúttal személyessé tétele. A költői műgond fontosságát hirdeti. Az ‘ars’ kettős jelentéséből erőteljesen hangsúlyozza a mesterség fontosságát (ars = művészet, mesterség).
“Nonum prematur in annum”
“Kilenc évig ülj rajta” (ne adj ki mindent rögtön a kezedből)
Ódák: (oda, odae = dal, ének)
Nem a pindaroszi értelemben vett ódák, hanem bölcseleti, tanító jellegű költemények, melyekben életfelfogását, életelveit fejti ki. Felfogása közel áll a sztoikusokéhoz, de annál élettelibb. A fiatal Babits – kissé elhamarkodottan – Juhász Gyulának írt levelében “filozófus bonnvivannt”-nak nevezi.
Elvei:
“Odi profanum vulgus”
Babits fordításában (In Horatium): “Gyűlöllek, távol légy alacsony tömeg” (szellemi arisztokratizmus)
“Aurea mediveritas”
“Aranyos középszer”, “Arany középút” (A szélsőségektől mentes élet.)
“Carpe diem!”
“Szakítsd le a napot!” (Minden napnak szakítsd le a gyümölcsét, minden napodnak meg legyen az értelme.)
“Memento mori!”
“Emlékezz a halálra!” (Az élet végességének tudatában élj!)
“Sapere aude!”
“Merj tudni!” (Merj a saját értelmedre támaszkodni! – Kant teszi meg a felvilágosodás jelmondatának.)
“Exegi monumentum”
“Emlékművet építek” (A költői öntudat, a műalkotás halhatatlanságába vetett hit megfogalmazása.)
“Non omnis moriar”
“Nem hal meg minden” (A műalkotás örökérvényűségére vonatkozik.)
A magyar Horatiust a klasszicizmus időszakában, a XVIII. század második felében fedezik föl (magyar Horatius: Virág Benedek). Berzsenyi Dániel költészetének pedig alapja, kiindulópontja.

Ovidius (i.e. 43 – i.sz. 18)

Az aranykor harmadik nagy költője, de már új világkép képviselője. Beleszületett az augustusi békébe, mely számára már nem adomány, hanem természetes életforma, s így hiányzik belőle Vergilius és Horatius közösségi felelőssége, a “római kötelességtudat”. Augustus Tomiba száműzi. A kultúrtörténetben Tomi a száműzetés jelképe (Babits amikor az erdélyi havasokban tanároskodott, írta: “Fogaras az én Tomim”.)
Művei:
Amores (Szerelmek)
Ars amatoria (A szerelem művészete)
Az arc szépítőszerei
Heroides (hősnők levelei)
Megteremti a fiktív (kitalált személyhez szóló) verses levél műfaját, a heroidát.
Metamorphoses (Átváltozások)
Augustus az Aeneishez hasonló nagy formátumú művet várt tőle, s az Átváltozások valójában a Vergiliusszal vívott költői verseny eredménye. Ovidius a világ keletkezésétől Julius Caesar istenné válásáig mutatja be a világ és az emberiség történetét, mint átváltozások sorozatát. Hiányzik belőle a téma iránti komolyság, emelkedettség; valójában apró pillanatképek sorozatát adja, melyeket az átváltozás, mint motívum köt össze.
Kultúrtörténeti jelentősége:
A középkorban szinte ez volt az egyetlen mű, melyből a római mitológiával megismerkedhettek.
Műfaja:
– eposz (nem a homéroszi munkákat követi)
– carmen perpetuum (folyamatos ének, hosszú vers)
A 15 könyv legfontosabb, legismertebb történetei:
Europa
Pyramus és Thisbe
Iason és Medea
Orpheus és Eurydice
Pygmalion (G.B. Shaw; My fair lady)


KÖZÉPKOR

Történeti középkor: 476-tól     1453-ig (Bizánc bukása)
    1492-ig (Amerika felfedezése)
    1640-ig (Angol polgári forradalom)
Kultúrtörténeti középkor:
A kereszténység megjelenésétől, uralomra jutásától
a reneszánszig
Vasari szerint a trecentóig (1300-as évekig)
1348-ig, a nagy pestis-járványig (Egon Friedell: Az újkori kultúra története c. munkája)
Értékelése:
Sötét középkor
Így értékelik az ún. aufklärista (felvilágosult) századok, a racionális, az ész mindenhatóságában bízó századok.
A középkor az utolsó korszak az európai kultúra történetében, melyet egység jellemzett, ezért a diszharmóniát érzékelő századok (romantika, XX. század) eszményüknek tekintik.
Egysége:
A közös ideológia, a keresztény vallás biztosítja az egységét.
Az egyetemesség élményét nyújtotta a közös nyelv, az ún. középkori latin.
Emberképe:
Radikálisan új az ókorhoz képest: Isten előtt minden ember egyenlő.
Időszemlélete:
A mai értelemben vett időélmény csak a késő-középkortól kezdve válik tömegélménnyé, sőt az idő, mint változás, mint állandó mozgás csak a XVIII. századtól lett sajátjává az európai embernek.
Ciklikus időszemlélet:
Saját életét az ember a természet körforgásához hasonlóan érzékelte, s ezt fölerősítette benne a középkori társadalom mozdulatlansága is.
Istenhez, az örökhöz képest nincs változás.
“Az Írás mégis időről, idő szerint beszél,
igém azonban idő nélkül van, mert egyenlő
örökkévalóságban létezik velem...
Ti azonban időbelileg láttok valamit, én
idő nélkül, s éppen így, ha valamit ti
időben szóltok, én azt idő nélkül mondom.”
(Szent Ágoston: Vallomások XIII.könyv, XXIX.fejezet)

Filozófia

Közvetíti és átmenti az újkor számára a nagy antik gondolkodókat. (Platón, Arisztotelész)
Nincs valódi filozófiai gondolkodás, hiszen az ‘a priori’ (=tapasztalást megelőző) elem mindvégig jelen van a gondolkodásban. Az istenbe vetett hit megerősítését várják el a filozófiától.
Két nagy korszaka:
Patrisztika kora (egyházatyák kora)
Kb. VI–VII. század. Legnagyobb alakja: Aurelianus Augustinus (=Szent Ágoston; 354–430); “a Nyugat tanítómestere”.
Főbb művei:
– De civitate Dei (Isten országáról)
– A szabad akaratról
– Confessiones (Vallomások)
Ágoston szerint az embert az igazsághoz való viszonya teszi emberré:
“Kételkedhet az ember, amiről csak akar, de magáról a kételkedésről már nem kételkedhet.”
Aki kételkedik, az tudja, hogy tudása nem biztos, s így kételkedése révén utal a biztos tudás, az igazság létére.
Hol keressük az igazságot?
“Noli foras ire, redi in te ipsum” (Ne menj ki a fórumra, térj vissza magadhoz; = belül van az igazság)
Az ember önmagától képtelen a jóra, képtelen felismerni az igazságot. Ehhez szükséges az isteni kegyelem, amely magával hozza az illuminációt, a megvilágosodást:
“Ki választ szét minket kívüled? Mink van ugyanis amit nem kaptunk volna? Ugyanabból az anyagból egynémely edényt tisztességes célra, mást meg dísztelenségre alkottál.”
A patrisztika hit és tudás viszonyában egyértelműen a hit elsődlegességét vallja:
“Credo quia absurdum” (Hiszem, mert ésszel el nem érem)
Skolasztika kora
XI–XIII. századbeli filozófiai irányzat, gondolkodásbeli módszer, melyet a tények, jelenségek közti rendkívül erős ok-okozati összefüggés megteremtése, a gondolatok egymásra épülése jellemez. Ezt a gondolkodási és bizonyítási módszert az iskolákban, egyetemeken tanították, innen az elnevezés.
Hit és tudás viszonyában árnyaltabban foglal állást, nem kizáró, hanem egymást feltételező tényezőkről beszél:
“Credo ut intelligam, intelligo ut credam” (Hiszek, hogy tudjak, tudok, hogy higgyek)
A skolasztika atyja: Szt. Anzelm (1033–1109). A skolasztika fejedelme: Aquinoi Szt. Tamás (1224–1274). Összefoglalója és rendszerezője a középkori filozófiának (tomizmus, neotomizmus). Főműve: Summa teologica. Merev hierarchikus világkép jellemzi, mely szerint a világ az élettelen anyagtól jut el az abszolút és tiszta szellemig (Istenig). Az ember középen helyezkedik el a maga anyagi és szellemi voltával. Társadalomképét is a hierarchia határozza meg, mely a nincstelen jobbágytól terjed az uralkodóig. A hierarchiában elfoglalt hely nem minősíti az embert. Az alattvalónak kötelessége szolgálnia a felette állót, annak viszont kötelessége gondoskodnia az alattvalóról. A hierarchia alapvetően kizárja a társadalmi mobilitást (mozgást), de megadja a belső békét és harmóniát az embernek. Aquinoi Szt. Tamás: Isten bizonyítékai (Istenhez vezető öt út):
1. mozgás
2. létesítő okság
3. kontingencia (esetlegesség elve)
4. a különböző létkötelességi fokozatok
5. a célszerűség elve

A középkor esztétikája

Az arisztotelészihez hasonló zárt rendszer nincs. Az esztétikai gondolkodást alapvetően a platóni-ágostoni szemlélet határozza meg.
Jellemzői:
A miméziselméletnek nincs kontinuitása (folytonossága).
Jelenség és lényeg viszonyában a lényeg elsődlegességét vallja.
Erősen elvonatkoztató, absztraháló művészet
Nem önkifejező művészet, célja nem a személyiség művészi objektivizációja (=tárgyiasítása), hanem az eszme, az ideológia szolgálata.
Ebből fakad a középkori művészet erőteljes anonimitása (névtelensége).

A középkori művészettörténet korszakolása

Román stílus:
Ideológiai háttere:
A védekező egyház eszméjének művészi kifejezése. Vastag falaival, lőrés szerű ablakaival nem csupán azt jelzi, hogy az egyház védekezik a külvilággal szemben, hanem azt is, hogy megvédi híveit.
Gótika:
A diadalmas egyház eszmei kifejezője. Filozófiai hátterében a skolasztika áll. (Erwin Panofsky: Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás).Égbe törő csúcsai az Isten felé tötekvést jelzik. A bonyolult fény- és árnyékhatások, a díszítés gazdagsága a túlvilág előképét jelentették a hívek számára.

A középkor irodalom-felfogása

Alapvetően latin nyelvű (középkori latin); az anyanyelvűség kérdése a laikus testvérek, az apácák és hívők fokozódó nyomására és elsősorban a Biblia fordításokon keresztül kerül előtérbe.
Országonként és kultúrkörönként változik, hogy mit tartottak, vagy mit tartanak ma középkori irodalomnak. Ahol sok emlék maradt fenn (Franciaország, Olaszország), ott elsősorban a belletrisztikát (=szépirodalom) sorolják ide. Ahol kevés az írásos emlék (Magyarország) ott szinte csak az írottság a kritérium.

Nevelés- és oktatáskultúra

A szerzetesrendek:
Az elsőt Szt. Benedek alapította Montecassionoban 539-ben (bencések).
Jelmondatuk: “Ora et labora” “Imádkozzál és dolgozzál” Azaz egyensúlyt teremteni a vita contenplativa (=elmélkedő élet) és a vita activa (=cselekvő élet) között. Az európai kultúrtörténetben alapvető és meghatározó szerepet játszottak. Ők voltak a letéteményesei és terjesztői az európai keresztény értékrendnek, az ő munkásságuknak köszönhetően illeszkedtek be a népvándorlás barbár népei az európai szokásrendbe és erkölcsbe.
Egyetemek:
Az universitas szó kezdete a hallgatók, máshelyütt a hallgatók és oktatók egységét jelentette. Első egyetemek: (XI. század) Bologna és Salermo; később (XII. század) Párizs (Sorbone), Oxford. Az első magyar egyetemet Pécsen (1367–1400) Nagy Lajos a másodikat Óbudán Zsigmond alapította. A tanítási idő 4–5 év, ez alatt lehetett megszerezni a boccalaureatus címet, további 3–4 év után a magister fokozatot. Az oktatás formája: előadás + szeminárium. Tanították a 7 szabad művészetet (=septem artes liberales): trivium (grammatika, retorika, logika) és quadrivium (aritmetika, geometria, asztronómia, zene).
A XVI. századtól kezdve emellett tanulhatták a hét mechanikai (gyakorlati) mesterséget (septem artes mechanicae). Egyetemenként változó volt, hogy mit tanultak. Leggyakoribb: takács, kovács, építészet, hajózás, földművelés, vadászat.

A középkori irodalom tagoltsága

Hivatalos vagy egyházi művészet:
Színhelye: kolostorok, monostorok
Művelői, terjesztői: papok, egyházi személyek
Műfajok szerint:
a.) epika:
1. prédikáció, ima:
Halotti Beszéd és Könyörgés (XII. sz. vége) Az első összefüggő magyar nyelvemlék.
Laskai Osvát két latin nyelvű prédikáció-gyűjteménye. Stellárium = csillagkoszorú; Pomérium = gyümölcsöskert
Temesvári Pelbárt prédikációgyűjteménye
2. legenda (=olvasandó):
Általában szentek életét dolgozza fel, népszerűvé válásával egyre gyakoribbak benne a vándormotívumok, ennek egyik oka, hogy korán kiadják két nagy gyűjteményét:
Legenda aurea (=Arany legenda)
Catalogus sanctorum (=Szentek gyűjteménye)
Később ezek alapján állítanak össze legendákat.
3 típusa van:
– acta-jellegű: Száraz, leíró; a szenttéavatási jegyzőkönyv kivonatához áll közel (Turzó Gábor: Advocatus diaboli = az ördög ügyvédje).
– vita-jellegű: Élet, életrajz.
– legenda-típusú: Belletrisztikai elemekkel dúsított.
Magyarországi latin nyelvű legendák: Szent István major (nagy legendája), Szent István minor (kis legendája) (utóbbi kettő együtt: Hartvig-legenda); Szent Gellért legenda
Magyar nyelvű legendák: Érdi-kódex (XVI.sz.) szerzője: Karthauzi Névtelen; a késő-középkor legnagyobb formátumú alakja; Margit-legenda (Ráskai Lea másolata 1510-ből)
3. visio (=látomás):
Túlvilági jelenést ír le a gyönyörködtetés vagy elrettentés szándékával. pl.: Visio Philiberti (=Fülöp látomása)
4. exemplum (=példa, példázat): Erkölcsi tanító szándékú történet. pl.: Exemplum mirabile (=Csodálatos példa)
5. certamen (=viaskodás, viadal): A Test és Lélek, Angyal és Ördög vetélkedése az ember üdvéért.
6. haláltánc:
A drámai műnemmel érintkező műfaj. A késő-középkorban, a nagy pestisjárványok idején vált népszerűvé. Élete utolsó percében a halál mindenkit fölkér egy utolsó táncra, miközben a fölkért elmondja elkárhozásának történetét. A halál egyetemességét és demokratizmusát hirdeti.
b.) líra:
himnusz:
A legnépszerűbb középkori lírai műfaj, különösen a Mária-himnuszok. Kiemelkednek az ún. ferences himnuszköltők. (gyűjteménye: Amor sanctus: Babits Mihály válogatása és fordítása)
Ómagyar Mária-siralom 1300 körül:
Egy franciaországi latin nyelvű himnusz magyarítása; az első összefüggő magyar nyelvű költemény. Bár fordítás, a kiérlelt költői eszközök, nyelvi fordulatok arra utalnak, hogy nem lehetett “társtalan mű” a korabeli magyar lírában.
c.) dráma:
1. Az egyetemeken, a jelentősebb iskolákban folytatódik az antik hagyomány, az ún. “iskoladrámák” keretében.
2. Újfajta dráma- és színháztípusok jönnek létre, melyek nem folytatják az Arisztotelészen alapuló hagyományt. A kiindulópont a szent mise (tragikum + dialógus) és a nagyobb ünnepkörök (karácsony, húsvét, pünkösd). A templomban való színjátszásnak illetve dramatizálásnak a profán (=hétköznapi, világi) elemek megjelenése vetett véget, s ezzel a dráma a piactérre került.
Típusai:
– passiójáték:
Jézus szenvedéstörténete és halála. Egész közösséget megmozgató, többnapos rendezvény.
– misztériumjáték:
Bibliai történetet, elsősorban a Genezist adták elő.
– mirákulum:
Többnyire szentek életét feldolgozó történet.
– moralitás:
Az erkölcsjobbítás szándékával allegorikus alakok szerepeltetése (Buja, Jóság, Hiúság).
Előadásmód – színpad:
állványszínpad (3 szintes: pokol, édenkert, menny; 20 m magas lehetett)
kocsiszínpad (vagy a kocsit húzták a nézők előtt, vagy a nézők vonultak el a kocsik előtt)
Naturalisztikus, illúziókban gazdag, fejlett színpadtechnika.
3. Késő-középkori vásári komédia:
Rögtönzött komédia; állandó szereplők, melyek alapvető emberi jellemvonásokat hordoznak (Pulcinella, Harlekin, Dottore, Capitano).
– comedia dell’ arte
– farce
Személyek szerint:

Szent Ágoston (354–430)

Észak-Afrikában élt. Később Hyppó püspöke lett. Apja pogány, anyja Szent Mónika. Két korszak határán élt, a pogányság és kereszténység fordulópontján.
Irodalomtörténeti jelentősége:
Vallomások (=Confessiones) című művében ő teremti meg az európai irodalom egyik fő vonulatát és irányát; mi szerint az irodalom gyónás, Istennel folytatott párbeszéd.
Megalkotja a modern európai embertípust, az önmagára reflektáló személyiséget.
Műfajt teremt: a vallomás, emlékirat, memoár műfaját.
Vallomások (408 körül)
Nem önéletrajz, inkább fejlődésrajz, életgyónás, istenkeresés, az intellektuális majd erkölcsi megtérés műve.
Felépítése:
1–9: fejlődésrajz
10: lélektani kitérő
11–13: a Szent Írás magyarázata
Memoár, emlékirat, vallomás (műfaj):
Poétikai értelemben olyan, általában egyes szám első személyben megírt epikai alkotás, melyben a szerző és az elbeszélő azonos. ((énregény) Az igazi nagy hatású memoár általában két korszak határán íródik, mikor a történelem, a külvilág erőteljesen szól bele az egyén életébe, így annak tettei, válaszai igazolandóak az utókor számára. Ezért létrejöttének legfontosabb lélektani indítéka az önigazolás szándéka. A műfaj konvencióit Szent Ágoston dolgozta ki, s ha később el is maradt a merev felépítés, az életút egyes állomásai ismétlődnek az önéletrajzokban.
Felépítése:
1. gyermek és serdülőkor
2. viharos ifjúság
3. eszmélkedés a felnőttkor küszöbén
4. egy eszme fölvállalása
5. én és történelem viszonya
Két típusa van:
1. emlékirat típusú:
Én és történelem viszonya, az események rekonstrukciója a fontos, a történetíráshoz áll közelebb.
2. vallomás jellegű:
A személyiségfejlődés a fontos, a szépirodalomhoz áll közelebb.
A világirodalom legismertebb emlékiratai:
Benvenuto Cellini mester élete (XVI.sz.)
Rousseau: Vallomások (XIX.sz.)
Gorkij: Önéletrajzi trilógia
Sartre: A szavak
Simone de Beauvoire: Egy jó házból való urilány naplója
Simone de Beauvoire: A kor hatalma
Simone de Beauvoire: A körülmények hatalma
Malraux: Antimemoár
A magyar irodalom legismertebb emlékiratai:
Első fénykor a XVII–XVIII.sz. fordulója, Erdély független állami létének elvesztése:
Kemény János önéletírása
Misztótfalusi Kis Miklós: Maga mentsége
Bethlen Miklós önéletírása
Bethlen Kata önéletírása (a magánember önéletírása) (Németh László egytömbből faragott nőtípusainak ősalakja)
II. Rákóczi Ferenc: Confessio peccatoris (=Egy bűnös vallomása)
II. Rákóczi Ferenc: Memoires (=Emlékiratok) (francia nyelvű)
Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete
Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója
Újabb fénykor a XX. században:
Kassák Lajos: Egy ember élete
Déry Tibor: Ítélet nincs
Vas István: Nehéz szerelem
Vas István: Miért vijjog a saskeselyű
Illyés Gyula: Hunok Párizsban
Illyés Gyula: Beatrice apródjai
Illyés Gyula: A Szentlélek karavánja

Assisi Szent Ferenc (1181–1226)

Gazdag kereskedőcsalád tagja. Éli a gazdag ifjak megszokott életét. A háborúból sebesülten tér haza, szakít addigi életével, életmódjával, s megalapítja a ferences rendet (minorita rend = kis testvérek rendje); később a klarissák rendjét, majd a ferencesek harmadik rendjét (világi rend). Halála után két évvel (1228-ban) szentté avatják. A róla szóló legendák és történetek gyűjteménye a Fioretti (=kis virágok).
Jelentősége:
– Vallástörténeti:
A XII–XIII. században világi hatalmának csúcspontjára érkezett el az egyház. Gazdasági és politikai egyeduralkodóvá vált Európában. Ezzel együtt szükségszerűen eltávolodott a kereszténység evangéliumi lényegétől: a szeretettől, szegénységtől, alázattól. Ferencé az első radikális fordulat az egyház történetében, de még az egyház keretein belül toleránsan és alázattal: vissza kell térni az evangéliumi eszményekhez.
– Új embereszmény és magatartásforma:
A szelíd, a világgal és önmagával harmóniában élő ember jelképe. (hatása érzékelhető: Rousseau, Tolsztoj, Gandhi, 50–60-as évek hippi mozgalmaiban)
– Költészettörténeti jelentősége:
Pilinszky János szerint ő az utolsó katolikus (egyetemes) költő, aki nem ember és világ antitézisét, hanem harmóniáját ábrázolja.
Naphimnusz:
Ember és világ egységét a teremtettség biztosítja. Mivel a világon minden teremtett, minden jelenség Isten célját szolgálja; a halál nem tragikus élmény, hanem a Gondviselés tervének része.

Populáris művészet:
A hivatalos művészettől távol álló, többnyire támadott, tiltott művészet.
a.) Joculátorok, csepűrágók, regősök énekei, melyekben többnyire keveredik a keresztény és pogány hitvilág. (Andrej Tarkovszki: Andrej Rubljov)
b.) Nem kanonizált, ún. apokrif iratok. (Selma Lagerlöf: Jézus-mesék)
c.) Kicsapott diákok, elcsapott szerzetesek énekei. Jellemzője a hivatalos értékrend támadása, kigúnyolása, pajzánság, trágárság. (Carmina Burana)
Lovagi vagy arisztokratikus kultúra:
(Huizinga: A középkor alkonya)
Helye: paloták, várak
A XI. századtól jön létre a középkori alacsony életminőség ellenhatásaként, tudatosan elzárkózva a tömegtől, a plebstől. Mesterségesen létrehozott konvenciórendszer alapján élő és alkotó művészet.
A lovagi értékrend:
– Fölesküvés a király és hűbérúr szolgálatára
– A nők és elesettek védelme, tisztelete
– A szerelem eszménnyé emelése
– Az előírt rítusok, szertartások betartása
a.) epika:
Alapja: a chanson de geste (=hősi, eredeti ének), mely valós történelmi eseményből merít, s erre építi rá a lovagi értékrendet.
Franciaország: Roland-ének
Oroszország: Igor-ének
Kelták: Arthurs-mondakör
Németország: Nibelung-ének (Wagner)
Izland: Edda-dalok
Grúzok: Rusztaveli: Tariel (A tigrisbőrös lovag)
b.) líra:
Konvencionális, bókoló, udvarló költészet, melyben nem az egyéni érzés a fontos, hanem a nőnek, mint eszménynek a megjelenítése. A lovagi szerelem mindig viszonzatlan szerelem, a nő fölötte áll a társadalmi hierarchiában a lovagnak és mindig férjes asszony.
Észak-Franciaország: trouvere-k
Dél-Franciaország: trubadúrok
Németország: minnesängerek

Walter von der Vogelweide (1170–1230)

A mai Ausztria területén született. Bejárta egész Európát. Többször járt Magyarországon is. Németországi tartózkodása idején trónviszály tört ki (Fülöp és Ottó között; Frigyes császár Fülöpöt, III. Vince pápa Ottót támogatta. A pápa kitagadta Fülöpöt és követőit, Vogelweide-t is. Frigyes megszerzi a trónt és 1228-ban keresztesháborút indít).
Költészettörténeti jelentősége:
Az európai lovagi költészet legjelentősebb alakja. Kitágítja a lovagi konvenciók kereteit a személyesség és személyiség bevitelével a műbe. Nem csak összefoglalója a lovagi költészetnek, hanem túl is mutat rajta, miközben őrzi a lovagi eszményeket. Szintetizálja a német költészet addigi eredményeit, bekapcsolva művészetébe a populáris regiszter néhány motívumát és a folklór elemeit, s mindezeket magas művészi szintre emeli.

FrancoisVillon (1431. Párizs – 1463?)

A francia késő-középkor legnagyobb költője. Az egyetemes líratörténet egyik legnagyobb alakja. Eredeti neve: Montcorbier. Nagybátyja iránti tiszteletből vette fel a Villon nevet. Élete a százéves háború utolsó időszakára esik. Születési dátuma egyben Szent Johanna megégetése, az anarchia és káosz világa, rablóbandák garázdálkodása – mindez tükröződik életében és művészetében. A Sorbonne-on tanul, magister fokozatot szerez, nagybátyja révén fényes pálya áll előtte. 1455-ben leszúr egy papot: első bebörtönzése. Tagja a Kagylósok bandájának (rablóbanda); különböző bűncselekmények és büntetések váltogatják egymást. 1461-ben XI. Lajos amnesztiájával szabadul. 1463-ban halálbüntetését száműzetéssé változtatják, eltűnik, több adat nincs róla.
Művei:
ami nem maradt fenn
– misztériumjáték
– Ördögfing-regény (korabeli diáklázadás)
ami fenn maradt
– Kis Testamentum (1456.) 40 db 8 soros vers, fiktív hagyományozások sora.
– Nagy Testamentum: 173 db 8 soros testálás, 15 db ballada, 1 db panasz, 1 db rondó, 1 db dal, 1 db sírfelirat
Testamentum (=végrendelet):
Középkori verstípus: a halállal számotvető ember szembenéz életével, javait, értékeit rátestálja barátaira, de megemlékezik ellenségeiről is, s így a tiszta áhítat keveredik benne a keserű gúnnyal és iróniával.
Ballada:
Nem azonos a kisepikai műfajjal; valójában dal-forma, mely 3 db 8-12 soros strófából és egy ajánlásból áll, a szakaszok végén refrén.
Akrosztikon:
Rejtvényszerű formai játék, a versfők összeolvasva valamilyen nevet, szót mondatot adnak.
Villon költészetének lényege az ellentétekből adódó feszültség:
Villon mélyen Isten-hívő; önmagát a Nagy Testamentum bevezetőjében az emmauszi tanítványokhoz hasonlítja (az úton lévő, bizonyosságra vágyó, de azt még fel nem ismerő ember jelképe), gyakorta hivatkozik Krisztus irgalmára. Ezzel áll ellentétben minden erkölcsi normát felrúgó élete, életvitele.
Egyszerre hirdeti a hedonista életszeretetet, és hatja át költészetét a félelem, a szorongás, az élet múlandóságának tudata, az élet, mint állandó értékvesztés tudata.
Szintézist teremt a különböző esztétikai minőségek között: a rút és a szép, az alantas és az emelkedett egyszerre van jelen költészetében.
Szintézist teremt a középkori líra regiszterei között: a lovagi líra formai fegyelmét, műgondját ötvözi a populáris líra szabadszájúságával.
A magyar Villon:
Első kísérlet: Szász Károly (XIX. sz. második fele)
XX. században: Szabó Lőrinc, Vas István, Mészöly Dezső, Faludy György, Illyés Gyula, József Attila, Kálnoky László

Dante Alighieri (1265 Firenze – 1321 Ravenna)

Régi firenzei polgár család sarja. 11 éves korában megpillantja a 9 éves Beatrice Portinarit, és ettől kezdve ő jelenti Dante számára az eszményt, a tökéletességet. Élete a politikai pártharcok időszaka, a pápaság és császárság küzdelmének ideje. A közéleti szerepet is vállaló Dante a pápaság világi hatalmát támogató ‘guelf’ párt tagja; ezen belül a mérsékelt szárnyhoz, a fehérekhez tartozik. 1300-ban 7 hónapra Firenze priorjává (=első ember) választják, diplomáciai küldetésbe utazik Bonifác pápához, aki társai közül őt visszatartja. Eközben a radikális feketék veszik át a hatalmat Firenzében, és Dante-t távollétében előbb tűzhalálra, majd teljes vagyon-elkobzásra és száműzetésre ítélik. Élete végéig nem térhet haza szülővárosába. Kiábrándul a politikai küzdelmekből, a pártharcokból (“Magam csinálok pártot önmagamból”). A száműzetés ideje alatt fokozatosan kapcsolódik be a közéletbe, most már a császárpárti ‘ghibellinek’ soraiba. (Ezért nevezhette Engels az Isteni színjátékot ghibellin-pártkölteménynek.)
Művei:
Az új élet
Beatricehez írt szerelmes versek és e verseket értelmező kommentárok.
A köznyelvi ékesszólásról
Cavalcanti hatására az olasz irodalmi nyelv megteremtésének programját hirdeti.
Az egyeduralomról
Politikai értekezés már a ghibellin szellem jegyében; az állam és egyház szétválasztását sürgeti, de eszménye a vallásos állam.

Isteni színjáték (1307–1320)

Eredeti cím: Commedia.
Dante a középkori poétika alapján nevezte el művét, mely szerint minden mű, mely viszontagsággal kezdődik, de szerencsés véget ér és kevert hangnemű: komédia. A ‘divina’ (=isteni) jelző az utókor elragadtatását jelzi (=csodálatos mű), és Boccaccio használta, aki egyben a mű első magyarázója és Dante életrajzírója volt.
Nyelve: az egységes olasz irodalmi nyelv megteremtése jegyében toscan nyelvjárásban, és Cavalcanti ösztönzésére az ún. ‘dolce stil nuovo’-ban íródott. (emelkedett köznyelv, a fenségesnek és a vulgárisnak a keveréke).
Műfaj:
poétikai szempontból:
Dante latinul kezdte írni művét, s ekkor még szigorúan követte az eposzi konvenciókat. Az olasz nyelvű változatban elszakad ezektől, az eposzi konvenciókat lazán kezelő mű. Valójában epikus keretbe foglalt lírai filozófiai alkotás, melyben a sok párbeszéd, a kiélezett szituációk drámai jelleget is adnak.
eszmei szempontból:
Enciklopédikus alkotás. Magába foglalja a kor lexikális tudásanyagát, természettudományos ismereteit: csillagászat, jelen van az antik filozófia ismerete és korának teológiai összegzése.
Célja: Az egésznek és a résznek is az a célja, hogy az életben lévőket a nyomorúság állapotából eltávolítsa és a boldogság állapotába vezesse.
Szerkezete: A skolasztikus gondolkodásnak megfelelően zárt, hierarchikus szerkezet, erős számmisztikai hatással.
14233 sorból áll:
1 bevezető ének
33 ének Pokol (9 kör)
33 ének Purgatórium (=tisztítóhely) (9 gyűrű)
33 ének Paradicsom (9 ég)
Verselése: tercina:
Szűkebb értelemben rímképlet: ‘a b a b c b c d c’ Tágabb értelemben strófaszerkezet: 3 sorból álló, 10–11 szótagos jambikus lejtésű sorok, adott rímképlettel.
Feloldás:
1 – unus es deus (=egy az Isten)
3 – Szentháromság jelképe
33 – Jézus életkora halálakor
9 – a tökéletesség, Beatrice jelképe
Epikus váz:
A 35 éves Dante eltéved az élet erdejében, nem találja a mélységből a magasságba vezető utat, mert elfordult, elfeledkezett Beatriceről, a tökéletességtől. Útját 3 allegorikus állat állja: párduc (=kéjvágy), oroszlán (=erőszak), nőstényfarkas (=kapzsiság). E 3 állat jelképezi Dante korának erkölcseit és az emberben magában meglévő hajlamokat. Beatrice Vergiliust küldi segítségére, ő vezeti Dantét al- és túlvilági útján a Purgatórium 30. énekéig.
Miért Vergilius?
– A középkor Vergilius-kultusza (lásd IV.ecloga)
– Vergilius, mint író eszménykép, a tökéletes műalkotás szerzőjeként tartják számon.
– A műfaj (eposz) azonossága
– Az alászállás motívuma, az alvilágjárás (lásd Aeneis 6. ének)
Időpont: 1300 Nagycsütörtök, és mindenhol 3 napot tölt Dante
Pokol:
Dante számára az a hely, ahol a Földön megbomlott erkölcsi világrend helyreáll. A szenvedések alapja nem elsősorban külsődleges büntetés (melyek többnyire analógiásak vagy ellentétesek az elkövetett bűnnel), hanem az, hogy a bűnösök be vannak zárva személyiségük börtönébe, és képtelenek megszabadulni a bűntől. (A paradicsomi boldogság alapja éppen az, hogy megszabadulnak az emberek személyiségük korlátaitól és feloldódnak az abszolút jóban és szeretetben, Istenben.) Dante elismeri a büntetés jogosságát, de viszonya a különböző bűnösökhöz (Pokolbeliekhez) más és más. Büszkeség tölti el az antik szerzők körében, érzelmileg azonosul Paolo és Francesca történetével, de politikai ellenfeleivel szemben kíméletlen gúny, sőt durvaság jellemzi.
A Pokol beosztása megfelel a keresztény etikának, de az egymásutániság Dante leleménye, saját felfogását, megcsalattatását, fájdalmát tükrözi.
Az Isteni színjáték mint két korszak határán álló mű:
Mai felfogás szerint Dante műve a középkor nagy összefoglalója, de egyúttal a reneszánsz és a humanizmus felé is nyit:
1.) Az antikvitás tisztelete
2.) Az anyanyelvűség
3.) Erős érzelmi viszony tárgyához
4.) Bizonyos kiragadható citátumok:
“Nem születtünk tengni, mint az állat
Hanem tudni és haladni előre.” (Odüsszeusz utolsó utazása)


RENESZÁNSZ

Az európai művelődéstörténetnek az 1300-as évektől az 1500-as évekig terjedő korszaka és egyúttal az ebben a korban érvényes stílusjegyek összessége, azaz stílusirányzat. A magyar elnevezés francia eredetű, az olasz elnevezést (‘la rinascita’) Vasari használta először ‘A legkiválóbb itáliai festő...’ című munkájában. A szó jelentése újjászületés:
Hagyományos értelemben a földközi-tengeri kereskedelemben, a keresztesháborúkban meggazdagodott itáliai polgárság a középkor alacsonyabb életminősége után fölfedez egy gazdagabb emberhez méltóbb kultúrát és embereszményt az antikvitásban.
Egon Friedell szerint a reneszánsznak nem az antikvitáshoz történő visszanyúlás az újdonsága – hiszen Itália esetében kontinuitásról (=folytonosságról) van szó –, hanem az újjászületés lényege az Istenhez való hasonlatosságra törekvés, a teremtő ember felfedezése a középkori teremtménytudattal szemben.
Pico della Mirandola: Az emberi méltóságról:
“Azért helyeztelek a világ közepébe, hogy annál könnyebben láthasd meg azt, ami benne van. Nem teremtettelek sem mennyei, sem földi, sem halandó, sem halhatatlan lénynek, úgyhogy, mint saját magad szobrásza magad vésheted ki vonásaidat. Állattá fajulhatsz, de szellemed szabad akaratából Istenhez hasonló lénnyé is újjászülheted magadat.”
A reneszánsz korszakai Vasari szerint:
Trecento (1300-as évek)
Központ: Sienna és Firenze
Quattrocento (1400-as évek)
Központ Firenze és Észak-Itália
Cinquecento (1500-as évek)
Központ: Róma és a pápai udvar
Itálián kívül a reneszánsz csak erős abszolutista uralkodó udvarában jöhet létre, társadalmi bázis nélkül az itáliait imitálva (pl.: Mátyás-korabeli magyar kultúra).
A középkorból a reneszánszba való átmenet művészei:
irodalom: Dante
festészet: Giotto
építészet: Brunelleszki (a kupola feltalálója)

A reneszánsz filozófiája

természetfilozófia:
Célja a természettudományok új eredményei és a keresztény vallási tanítások összehangolása.
Nicolaus Cusanus, az átmenet filozófusa:
“A mikro- és a makrokozmosz egymás tükörképei.”
“Minden dolgok mértéke az ember, mert ő tükrözi legtökéletesebben a transzcendens istent.”
(Cusanus kiindulópontja megegyezik Protagorasz kijelentésével, ám a folytatás nyomán elkerüli a kijelentés ismeretelméleti csapdáját, melyről már Platón is dehonesztálóan nyilatkozott, tudniillik Platón szerint a protagoraszi kijelentés érvénye annyi, mintha azt mondanánk, hogy minden dolgok mértéke a disznó, vagy a kétfejű majom.)
Giordano Bruno
“Natura est deus in rebus.” (A természet a dolgokban rejtező Isten.)
A természet tanulmányozása Isten titkának megismeréséhez visz közelebb.
Kopernikusz
A geocentrikus világkép helyébe a heliocentrikus lép. Az ember kikerül a világmindenség középpontjából, apróra zsugorodik, s megjelenik ezzel együtt az újkor emberének alapvető életélménye a szorongás, a kiszolgáltatottság érzete. Ugyanakkor ezt oldandó a filozófiában az antropológia kerül előtérbe.
A XV. század közepétől meghatározó filozófiai irányzat a neoplatonizmus. Célja a platóni ideatan, a keresztény vallás és a keleti filozófiák lélekvándorlás-tana között összhangot teremteni. Vezéralakja: Mersilio Ficino; Magyarországon: Janus Pannonius (Saját lelkéhez című verse).

A reneszánsz ideológiája

Humanizmus, a reneszánsz világi ideológiája:
A szó jelentése és tartalma vitatott:
– emberközpontúságot jelent és alapvetően erkölcsi kategória, mely a protagoraszi tételt állítja középpontba, az ember méltóságát hirdeti, természet és ember harmóniáját, a toleranciát. Nem köthető kizárólagosan egyetlen korhoz sem.
– a humán szóból ered és műveltségeszményt jelent, a humán tudományok művelését. Történetileg vélhetően ez a helyes értelmezés. Művelői, az ún. humanisták, akik szűk csoportot alkottak, jártasak voltak az antik auktorokban (=szerző), klasszikus-latin és -görög nyelveken írtak, művelték a klasszika-filológiát (=antik szövegek helyreállítása). Műveiket antik utalásokkal tűzdelték meg. A XV. század közepétől társult ehhez a humanizmus, mint erkölcsi kategória is.
Reformáció:
Tiltakozás a keresztény alapeszményeitől eltávolodó római egyház ellen, jogos követeléseit és felismeréseit a pápa nem tolerálta, ezért végleges szakadás történt az addig homogén vallású és szellemiségű Európában.

A reneszánsz esztétikája

Kettős irányultságú, egyszerre eleveníti fel az arisztotelészi miméziselméletet és a platóni ideatanból következő szépségeszményt.

Művészetek

A legnagyobb teljesítményt a képzőművészet területén hozta létre. A perspektívával, a miméziselmélettel, majd a Leonardo által felfedezett ‘sfumato’-val (=kormozás, satírozás) rálépett a természetelvűség útjára (sokak szerint a csapdájába került), s ez által majd 500 évig lényegi változás a festészetben nem történt, csak a posztimpresszionisták (Cezanne, Van Gogh, Gaugin) és az avantgárd törik meg a természetelvűség konvencióját.
Michelangelo:
Két korszak határán alkot, a reneszánsz harmóniájának és a megbomlott összhang művésze.
Dávid: A fiatalság, az erő, a legyőzhetetlen akadályt nem ismerő reneszánsz ember jelképe.
Mózes: A belső zaklatottság drámai kifejezése; annak felismerése, hogy mi lett az emberből azzal, hogy elfordult Istentől.
A legszebb reneszánsz embereszmény a polihisztor, az univerzális ember (Michelangelo, Leonardo). A korszak kétarcúságát mutatja, hogy a reneszánsz és a reformáció – a munka fetisizálásával (=bálványozásával) – hozza létre az újkori európai kultúra új embertípusát is a szakembereket (partii), akik az egész helyett immár csak a részt látják.

Irodalom

Vegyesen vallásos és világi tematikájú.
Nyelve:
klasszikus latin
Amit a humanisták fontosnak, meghatározó jellegűnek tartottak, azt klasszikus latin nyelven írták, csak a melléktermékeket anyanyelven; az utókor megfordította ezt az értékrendet.
anyanyelv

Francesco Petrarca (1304. Arezzo – 1374. Arqua)

Ifjúságát Avignonban, a pápai udvarban tölti, mint diplomata bejárja egész Európát, közben állandóan magányra, remeteségre vágyik. 1336-ban megmássza a Mont Ventoux-t (=Viharos hegyek), ez a kultúrtörténet leghíresebb kirándulása és levélben meg is írja. A reneszánsz ember legyőzi a természetet, önmagát. A hegycsúcsokon Szt. Ágoston vallomásait olvasta (“Noli foras ire, redi in te ipsum”). 1341-ben Rómában költőkirállyá koszorúzzák (poéta laureatus = koszorús költő).
Jelentős művei:
Klasszikus latin nyelvűek:
– levél: Korának költőfejedelme, levél útján terjeszti a humanizmus eszméit.
– Ciceró leveleket talál és azokat gondozza – ő tekinthető a klasszika filológia megteremtőjének.
– Africa című eposzát Scipio Africanusról írta
Olasz nyelvűek:
Daloskönyv – ihletője Laura, a költő szerelme. A név alkalmat teremt különféle nyelvi játékokra: laura = babérfa; lauro = babérlevél; l’aura = levegő; l’auro = arany.
Jelentősége:
– Az első hús-vér nő az újkori líra történetében, azaz már nem ideáról van szó.
– Petrarca teremti meg az újkori líra történetében a reménytelen költői szerelmes költői pózát. (antik előzményei: Ovidius, Tibullus, Propertius elégiái).
– Szerb Antal szerint Petrarca a lovagi költészet konvencióinak folytatója és nem tudunk meg róla többet, mint hogy kékszemű és elutasító a költővel szemben (Laura).
– Petrarca számára a szerelem ambivalens érzés; egyszerre vágyódik Laura iránt és küzd az érzés ellen, mert eltereli figyelmét a legfontosabbról, önmagáról.
Poétikai jelentősége:
A szonett műformájának megteremtése. A petrarcai vagy klasszikus szonett két négysoros strófából (azaz quartinából) és két háromsoros strófából (tercinából) áll. Rímképlete: quartina: ‘a b a b’; tercina: ‘c d c  d c d’ vagy ‘c d e  c d e’.
Verselése: Jambikus tizenegyes. A későbbiekben minden 14 soros vers, szakaszolástól függetlenül szonett.
Jelentősebb szonettköltők: Michelangelo, Shakespeare, Goethe, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, József Attila, Szabó Lőrinc
Mesterszonett vagy szonettkoszorú:
15 szonettből álló sorozat, melynek tizenötödik szonettje a megelőző 14 szonett kezdősoraiból tevődik össze.

Giovanni Boccaccio (1313. Párizs – 1375. Firenze)

Egy firenzei kereskedő és egy párizsi özvegy törvénytelen gyereke. Apja halála után rendeződik anyagi helyzete. Nápolyban tanul az egyetemen. Itt ismerkedik meg Maria d’Aquinoval, a nápolyi király törvénytelen lányával, akit műveiben ‘Fiametta’-nak nevez. Boccaccio életének fő törekvése Dante szellemi örökségének terjesztése és műveinek gondozása:
– Dante életrajz
– A Divina Commedia kommentárjai
– Tacitus-kéziratokat talál
Művei:
– Fiametta
– Ameto

Dekameron (10 nap könyve)

Nyelve: olasz; az ún. ‘lingua parlata’; az olasz beszélt nyelvet ötvözi a cicerói körmondatokkal (különösen a történetek felvezetésében).
Kerettörténet: 1348-ban a firenzei pestis-járvány elől 7 nő és 3 férfi egy vidéki kastélyba menekül és történetekkel szórakoztatják magukat. Minden este királyt vagy királynőt választanak, aki kijelöli a témát, hogy miről szóljon a történet. Így hangzik el 10*10 történet.
1. nap: szabad téma
2. nap: szerencsésre forduló szerencsétlenség
3. nap: célt érő agyafúrtság
Témakörök: (erre épül a mű)
1. A szerelem elsősorban a testi szerelem
2. Az emberi hiszékenység, ostobaság kigúnyolása
3. Az egyházi személyek ironikus ábrázolása
A reneszánsz jelleg nem elsősorban a témakörökben tükröződik, hiszen a testi szerelem ábrázolásában a középkor durvább és egyértelműbb volt. Az egyház bírálata pedig késő-középkori közhely. A történetekből áradó szemlélet a reneszánsz. Az élethez, az örömhöz való jog, a “jó élni a Földön”-gondolat köti a reneszánszhoz. 1348, a nagy pestisjárvány hozza létre a késő-középkor legjellemzőbb műfaját, a haláltáncot, azaz a halál egyetemességét az élet viszonylagosságával szemben hirdető műveket, és az életörömöt, az élet diadalát hirdető Dekameront.
Poétikai jelentősége:
A novella műfajának megteremtése.
=: a latin ‘novum’ (=új, újdonság) szóból ered. Kisepikai műfaj, mely terjedelménél fogva nem törekedhet a külső valóság teljességének ábrázolására, többnyire egyetlen motívum köré szerveződik, s ezt a novellaelméletet a Dekameron 5. nap 9. novellájának alapján (a sólyom feláldozása), sólyom-motívumnak nevezik. A novella végén gyakran fordulat vagy csattanó helyezkedik el.


AZ ANGOL RENESZÁNSZ DRÁMA ÉS SZÍNHÁZ

Fénykora: I. Erzsébet és I. Jakab uralkodása; kb. a XVI. század utolsó harmadától a XVII. század első harmadáig.
Kétféle színháztípus: a magán illetve nyilvános színház. Shakespeare mindkettő számára dolgozott, meghatározó azonban dramaturgiájára a nyilvános színház.

A színház felépítése és hatása a dramaturgiára

Az épület kör vagy nyolcszög alakú. A földszinten voltak az állóhelyek a köznép számára. A falak mentén, három szinten erkély húzódott. Itt voltak az ülőhelyek az arisztokraták, a módosabb polgárok számára. A nézők összetétele tehát rendkívül heterogén volt.
Dramaturgiai következménye:
Olyan drámát kellett írni, mely a közönség minden rétegét kielégíti. A Hamlet esetében a bosszúdráma, a kísértettragédia keveredik, alkot szerves egységet a filozófiai drámával. Shakespeare az utolsó a drámatörténetben, aki megteremti akció és dikció egységét, aki magas művészi szinten teremt összhangot a drámatörténet arisztokratikus és populáris vonulata között.
A színpadfelépítés:
Egy nézőtérre benyúló kötény- vagy előszínpad; a tényleges nagyszínpad, mindkettő a szabadtéri jelenetek számára. A színpad hátulján függönnyel elválasztható rész, az ún. szobabelső jelenetek számára. E fölött erkély, az erkély- vagy bástyajelenetek számára.
Dramaturgiai következménye:
Lehetőséget teremt a szimultán jelenetekre, a le- és kihallgatásokra.
Az épületek fedetlenek, az előadásokat általában délután három órától sötétedésig tartják. Díszlet nincs, illetve csak jelzés szerű.
Dramaturgiai következménye:
Bár a nézők elfogadják a színpad felépítéséből következő konvenciókat, a drámai szövegnek akár direkten, akár metaforikusan rendkívül információgazdagnak kell lennie (pontosítani a helyszínt, időpontot, stb.)
Az előadást szünet nélkül, egyhuzamban játsszák, függöny nincs. A Shakespeare-drámák felvonásokra tagolása csak a XVIII. század második felében történik meg. A jelenetek határát a szereplők ki és bevonulása jelzi.
Dramaturgiai következménye:
Meg kell oldani a halottak kivitelét. Be kell építeni olyan jelenetet vagy utasítást, mely révén ez megoldható.
A színtársulat 12–16 főből áll, állandó szerepköre csak a tragikus hősnek és a komikus színésznek (=clown) van. A női szerepeket kamaszfiúk játsszák.
Dramaturgiai következménye:
Több a szerep, mint a színész; így bizonyos szerepeknek összevonhatóaknak kell lenniük.
A színészi játék:
A harsánytól jut el fokozatosan a belső átélésig (lásd: Hamlet utasításai a színészkirálynak, illetve Szentivánéji álom mesterember-jelenet és az azokra tett megjegyzések).

A shakespeare-i dráma jellemzői

Nem követi az arisztotelészi drámaelméletet és az ezen alapuló színjátszást, nem a görög hagyomány szerves folytatója. De rendkívül sokféle hagyományból merít, s felhasználja kortársai drámatechnikai és dramaturgiai újításait:
Senecatól veszi át a nagymonológokra való építkezést; a halállal szembenéző ember sztoikus nyugalmát.
A középkori drámából veszi át tér és idő szabad kezelését, a hangulati ellentételezést és a hangnemek kevertségét (Shakespeare-nél a műfajt mindig tragikum és komikum egymáshoz való viszonya és aránya dönti el).
Kortársai közül Kyd: Spanyol tragédia című műve, mint bosszúdráma a Hamlet előképének tekinthető. Marlowe-tól veszi át a nagyformátumú hősökre való építkezést és a verselést, a blank verse-t.

A shakespeare-i életmű korszakolása

Sokféle tagolás lehetséges: 2, 3, 4 korszak, ám mindegyikben közös, hogy 1600 a legfontosabb korszakhatár. Ekkortól számítja az irodalomtörténet művészetének elkomorulását; ezután születtek meg az ún. nagytragédiák.
Királydrámák:
II. Richárd
III. Richárd
V. Henrik
VI. Henrik
IV. Henrik
Lírai tragédiák:
Romeo és Júlia
Vígjátékok:
Szentivánéji álom
Sok hűhó semmiért
A makrancos hölgy
Vízkereszt vagy amit akartok
Ahogy tetszik
A windsori víg nők
Lóvátett lovagok
A két veronai nemes
Tévedések vígjátéka
Nagytragédiák:
Hamlet, dán királyfi
Lear király
Macbeth
Othello, a velencei mór
Római tragédiák:
Julius Caesar
Antonius és Kleopátra
Coriolanus
Regényes színművek:
Pericles
Cymbeline
Téli rege
Szeget szeggel
A velencei kalmár
Minden jó, ha vége jó
Trolius és Cressida
Az életmű jelképes lezárása:
A vihar (Prospero eltöri varázspálcáját)
Az életmű utolsó darabja:
VIII. Henrik

Egy jellegzetes shakespeare-i szerkesztésmód

Ugyanazon problémákat, emberi magatartásformákat, konfliktusokat más és más oldalról világít meg, más és más megvilágításba helyez:
Barátság:
Hamlet – Horatio
Hamlet – Laertes
Hamlet – Rosencrantz és Guildenstern
Szerelem:
Hamlet – Ophelia
Claudius – Gertrud
Az apához való viszony:
Hamlet, Laertes, Fortinbras: apátlan nemzedék – hogyan felelnek erre?
Az élet nagy kérdései:
Hamlet, Sírásó, Horatio: hogyan felelnek?

Hamlet-értelmezések

A tragédia kitüntetett szerepe a shakespeare-i életműben, a világ drámairodalmában, valamint a mű rendkívüli feldolgozottsága, a könyvtárnyivá duzzadt szakirodalom nem teszi lehetővé a mű egyetlen és kizárólagos értelmezését. Értelmezési lehetőségekről beszélhetünk csak a Hamlet kapcsán. Ehhez társul még az az elfogadott felfogás, miszerint a Hamlet nem az egyértelmű és megnyugtató válaszok, hanem a gyötrő kérdések tragédiája. Erre utal a tragédia felütése is: önmagunkkal, világról alkotott felfogásunkkal kell szembesülnünk a mű kapcsán.
A Hamlet mint a két korszak határán álló hős drámája:
A korszakváltás mindig értékvesztéssel, értékbizonytalansággal jár együtt. A szakirodalomban többféle felfogás is van (középkor – újkor; reneszánsz – barokk; katolicizmus – protestantizmus stb.). A legelfogadottabb a középkor – reneszánsz korszakpár. Nem csupán arról van szó, hogy Hamlet, mint reneszánsz hős áll szemben a középkort képviselő királyi udvarral, hanem a főhősben is együtt vannak jelen a két korszak jellemzői. Hamlet feladata, hogy a korszakváltás értékvesztő idejében (“Kizökkent az idő; - ó kárhozat! / Hogy én születtem helyre tolni azt.”) helyreállítsa a megbomlott értékrendet. Tragédiája, hogy ez csak halálával sikerülhet.
A Hamlet mint politikai dráma: (Jan Kott)
A politikai dráma alapmodellje hatalom és erkölcs összeütközése. Claudius gyilkosság révén megszilárdítja hatalmát Dániában, sőt jó politikusként biztosítja is a mindennapi élet lehetőségét. A látszólagos biztonság azonban, a hatalom, mint erőszakszervezet pontos működésén alapul, mélyén azonban kiszolgáltatottság és félelem húzódik meg. Jan Kott szerint Helsingőrben minden függöny mögött áll valaki. A leggyakrabban használatos ige a színpadon: (ki)fürkészni, szemmel tartani, nyomon követni. Polonius Claudius utasítására figyelteti a királynét, Hamletet, Laertest, Opheliát. Mindent megrohaszt a félelem és a bizalmatlanság: házasságot (Claudius – Gertrud), szerelmet (Hamlet – Ophelia), barátságot (Hamlet – Laertes, Rosencrantz és Guildenstern). Többször elhangzik a műben: “Dánia börtön”; “Rohadt az államgépben valami”. Hamlet feladata hatalom és erkölcs összhangjának megteremtése. Tragédiája, hogy ez csak halálával sikerül(het).
A Hamlet mint gondolat és tett összhangja megteremtésére tett kísérlet drámája:
A kérdés alapvető filozófiai és erkölcsi problémát érint, azaz összhangot teremteni az ember gondolatai és cselekedetei között.
Claudius: Nincs ellentét a két dolog között, alantas gondolatokhoz alantas tettek társulnak.
Polonius: Tetteit két dolog motiválja: a közhivatalnoki buzgalom, másrészt gyermekei iránt érzett felelősség és szeretet. Polonius tisztában van az alattvalók kiszolgáltatott helyzetével, gyermekeinek adott tanácsai ennek szellemében születnek, a túlélést, a lehetőségek szerinti erkölcsös életet hirdetik.
Hamlet: A késlekedés oka nem csupán és nem elsősorban bizonytalanságából, tettre való képtelenségéből fakad, hanem bölcseleti hátterű. Nem találja a létezés egészét érintő kérdéseire, gondolataira az ennek megfelelő tettet. Tragédiája, hogy gondolatainak érvényt csak claudiusi tettekkel képes szerezni.
A Hamlet mint történeti dráma, a dán trónért vívott küzdelem drámája:
Az előzményeket is figyelembe véve a történet íve Fortinbrastól Fortinbrasig tart. A műben a három fiatalember (Fortinbras, Hamlet, Laertes) egyaránt közel kerül a hatalomhoz. Az ifjú Fortinbras célja egyértelmű; megszerezni az apja által elvesztett területeket, megszerezni Dánia trónját. Laertes véletlenszerűen kerül a hatalom közelébe, s csak Claudius ügyességén múlik, hogy a felbőszült Laertest és kíséretét Hamlet ellen fordítsa. Hamletet nem a hatalom érdekli, hanem a hatalom természetrajza. Nem birtokolni akarja a hatalmat, hanem megismerni.
A Hamlet mint mélylélektani dráma:
Freud és a mélylélektani iskola óta közhelyszerű az az értelmezés, mely szerint Hamletet, cselekedeteit, viselkedését és mentalitását tudatalatti ösztönök motiválják. Ezek közül a legfontosabb az Oidipusz-komplexus, anyja iránt érzett túlzott vonzalma. S ez motiválja Claudius elleni gyűlöletét is. Mélylélektani vonatkozásban a Hamlet az apátlan nemzedék tragédiája, s a fiúk öntudatlanul is apjuk helyét szeretnék elfoglalni.

Shakespeare jellemábrázolása

Drámaírói tehetségének legfényesebb bizonyítéka, hogy a mellékszereplők mögé is teljes életutat, motivációs hátteret tud fölvázolni. Középpontba azonban a legösszetettebb személyiséget állítja. (Tom Stopherd: Rosencrantz és Guildenstern halott; Szobotka Tibor: Színészkirály; Kormos István: Szegény Yorick)

Hamlet-adaptációk

színház:
Beregi Oszkár (1906., Nemzeti Színház)
Básti Lajos (1952., Nemzeti Színház)
Vámos Miklós – Gábor Miklós (1962., Madách Színház)
Ljubimov – Viszockij (Taganka)
film:
Sven Gade (Hamlet – Asta Nielsen) (1920.)
Laurence Olivier (1948.) (a töprengő, vívódó, intellektuális hős)
Grigorij Kozincsev (Hamlet – Innokentyij Szmoktunovszkij) (1964.)
Zeffirelli (Hamlet – Mel Gibson) (1990.)

A magyar Shakespeare (fordítások)

Kazinczy: Hamlet (németből)
Arany J.: Hamlet, Szentivánéji álom, János király
Petőfi: Coriolanus
Vörösmarty: Julius Caesar, Romeo és Júlia


A MAGYARORSZÁGI HUMANIZMUS

Janus Pannonius (1434–1472)

Eredeti neve feltehetőleg Csezmicei János. Horvát kisnemesi családból származik. Anyja: Vitéz Borbála. Janus 7 éves, amikor apja meghal. 13 éves koráig anyja neveli. Ekkor nagybátyja, Vitéz János Itáliába küldi tanulni. 1447-ben Ferrarában Guarino da Verona humanista alapiskolájában kezdi tanulmányait. Praktikus humanista műveltséget szerez, melybe beletartozik a poétika és a poézis ismerete is. Csodagyerek: 14–15 éves korában már tökéletesen versel, teljesen birtokában van a humanista latinnak. 1451-ben szünidőben hazatér, s Mátyás Váradon kananoki javadalmat ad számára. 1454-től Padovában egyházi jogot tanul. 1458-ban avatják doktorrá. Hazatér; nagybátja ekkor van hatalma csúcsán (Mátyás kancellárja), így Janus karrierje gyorsan ível felfelé: Katalin kancellárja, a király személynöke, pécsi püspök. 1465-ben újabb itáliai út, a pápától kell segítséget kérnie a törökellenes harchoz. Ekkor ismerkedik meg a neoplatonizmus eszméivel, s személyesen Marsilio Ficinoval. Útja során valami hibát követhet el, mert hazatérve kiesik Mátyás kegyeiből. Egyre erősödik az ellentét Mátyás és Vitézék között (oka feltehetőleg a török elleni harc és külpolitikai orientáció); Janusnak menekülnie kell, s eközben Medvegrádnál hal meg.
Költészetének korszakai:
Ferrarai (1447–1454)
Padovai (1454–1458)
Magyarországi (1458–1472)
Költészetének nagyságát jelzi, hogy magáénak vallja a magyar, a horvát és az olasz irodalomtörténet is.
Itáliai korszak:
Tökéletes mesterségbeli tudás, de a látszólag legszemélyesebb verseken is átüt a humanista konvenció.
Műfajok:
Epigramma:
A materialista műfajhagyományt követi szatirikus epigrammáiban.
a.) Származása védelmében írt epigrammái:
Gryllushoz
Hugóhoz
Rufushoz
b.) Erotikus epigrammák:
Bár Guarino tiltakozik, hogy nem az ő iskolájában írta e verseket, az erotikus epigrammák is humanista konvenciók. A versek báját és feszültségét a korát meghaladó intellektus és a korától elmaradó test adja.
Gertrudhoz
Szilviáról
Mikor ártatlanságát elvesztette
Súlyos és kellemetlen kérdés
Liberához
c.) Antiklerikális epigrammák:
1450-ben V. Miklós pápa jubileumi szentévet hirdet Rómában. Janus humanista intellektuális magaslatról nézi le a Rómába tóduló tömeget, a búcsúcédulák vásárlását, a gazdasági üzletelést.
Kikacagja a római búcsúsokat
Kocsmáros a jubileum évében
Kigúnyolja Galeotto zarándoklását
Galeotto Marzio: Janus barátja, tudós humanista, aki később Beatrixszel együtt Magyarországra jön.
“Nemo religiosus et poeta est”
“Mert hívő soha nem lehet poéta”
Az antiklerikalizmus (=egyházellenesség) is humanista konvenció.
Dicsőítő énekek, panegiricusok:
A műfajt a késő-római Marcellus tette népszerűvé. A terjedelmes költeményben életrajz és a megverselt alak tetteinek dicsérete szerepel.
Dicsőítő ének a veronai Guarinohoz
Magyarországi korszak:
Bár megtartja a humanista költészet formai jellemzőit (antik utalásrendszer, mitológiai kellékek), költészete túl is lép ezen a valódi, többnyire tragikus élmények hatására. Alapélménye a hazának szerzett költői hírnév, a korán-jöttség érzet, a befogadói közeg hiánya, a háborúk, a betegség költészetellenes hatása, testet, lelket nyomorító volta (Janus élete még nem a Mátyás, mint reneszánsz uralkodó korszakában telik, hiszen Beatrix csak ’75-ben érkezik Magyarországra.
Búcsú Váradtól:
Műfaj: propemticon (búcsúvers). Feltehető életrajzi háttere, hogy 1451-ben Mátyás magához kéreti, és kinevezi váradi kananoknak. A másik felfogás szerint már tényleges magyarországi tartózkodása idején írta pécsi püspökké való kinevezése előtt. A vers különleges helyet foglal el Janus életművében, mert középkori és reneneszánsz elemek egyaránt megtalálhatók benne.
Középkori vonás:
Verstani szempontból a refrén a lovagi költészet hatását mutatja, a humanista költészet nem használja. Ezt erősíti fel a vers záróstrófájában a lovagkirályhoz (László) való fohász és könyörgés.
Humanista vonás:
A búcsúzásban tükröződő értékek és sorrendjük:
táj, természet
hőforrások (tudós magatartás, ismeri ezek hasznát és felhasználási módjukat)
könyvtár (a tudás, az irodalom, a művészetek tisztelete)
szobrok (egyszerre értékeli az esztétikumot és ismeri történetüket)
A búcsúvers jellemzője, hogy mindig kettős érzést fejez ki: szomorúságot, melyet a megismert és szeretett jelenségek, értékek elhagyása vált ki és az örömöt, izgatottságot, melyet az új megismerésének vágya ösztökél.
A költői hírnév és öntudat versei:
Pannonia dicsérete:
Az epigramma azt a humanista felfogást tükrözi, mely szerint a legfőbb emberi tevékenység a szellem és tehetség kiművelése, a humán tudományok, a költészet ismerete. Az így megszerzett hírnév aztán rávetül a közösségre, ez adja meg annak elismertségét is.
A narni-i Galeottohoz:
A költészet és környezet kapcsolatát fogalmazza meg; melynek lényege, hogy az új körülmény ad, de el is vesz. Szembeállítja az itáliai és magyarországi verseket, ám a hangsúlyt arra helyezi, amivel szegényebbek az itthoni versek, s a humanista megmunkáltságban látja a versek értékét.
Mikor a táborban megbetegedett:
Szervező erő a tűz, utalva Prometheuszra és a betegségre. A vers a harmónia megbomlását idézi fel:
1.) mitikus szinten:
aranykor (ember és természet harmóniája)
Prometheusz (megbontja a harmóniát)
2.) történeti szinten:
háború és béke ellentéte
3.) egyéni szinten:
egészség – betegség
élet – elmúlás
költői hivatás – katonai hivatás
A legfőbb érték, mely túlmutat a halandóságon, a költői hírnév. Ezt jelzi az elégia végére illesztett epigramma.
Egy dunántúli mandulafáról:
– Szövegszinten:
Egy természeti jelenség leírása, az idő előtt kivirágzó mandulafa látványa és az ehhez való költői viszony.
– Mögöttes jelentés:
Lírai önarckép, a körülményekkel dacoló költő képe, s egyszerre jelzi a költészet értékteremtő hatalmát és a körülmények értékpusztító voltát. Janus először fogalmazza meg a magyar költészetben a koránjött ember (Ady: Korán jöttem én ide) heroikus küzdelmét és tragikumát. A vers rendkívüli költői erejét jelzi, hogy a reneszánsz költészet kötelező toposzain, antik kellékein és utalásrendszerén is átsüt az egyedi és egyéni élmény. Műfaj: epigramma. A hangnem, az esztétikai minőség elégikus.
Egyéb versek:
Mars istenhez békességért:
Műfaj: himnusz. Az antik hagyományok, poétika szellemében a vers gondolatritmusra és anaforára (=azonos sorkezdet; itt: “te”) épülő szerkezete Mars isten jellemzőit sorolja fel, s a végén könyörgéssel zárja.
Saját lelkéhez:
A neoplatonizmus eszmekörének legszebb magyar megnyilvánulása. Janus felfogásában az emberi lélek különböző égitestektől kapja tulajdonságait, míg az ideák világából a földre érkezik. A vers másik gondolata gyakran előfordul Janus költészetében: a szellem és a gyenge test ellentéte.

Balassi Bálint (1554–1594)

Zólyom várában született, mint az ország egyik leggazdagabb családjának fia. Neveltetését kiskorában Bornemisza Péter irányítja, majd 11 éves korától Itáliában tanul. Apja halála után, miközben ő Lengyelországban tartózkodik, rokonai kiforgatják az örökségéből. Ettől kezdve élete szakadatlan harc az örökség visszaszerzéséért, a nevéhez méltó életért. Ebben a küzdelemben sem ő, sem ellenfelei nem válogatnak az eszközökben. Balassi számára a megnyugvást csak életének utolsó évei hozzák el; a végvári harcok időszakában tudni, ki ellenség és ki jóbarát, s kiért folyik a harc. Életútja tükrözi a három részre szakadt ország bizonytalan erkölcseit. Meghatározó élménye Ungnád Kristófné Losonczy Anna iránt érzett szerelme. Hat évig tart a kapcsolat. Ezután Balassi unokatestvérét, Dobó Krisztinát veszi feleségül. Az érdekből kötött házasságot a pápa felbontja, s ekkor Balassi újra Annát szeretné feleségül venni. Az időközben özveggyé lett Losonczy Anna azonban nem kezdi újra a kapcsolatot. Lengyelországban ismerkedett meg életének másik nagy szerelmével, Wesselényiné Szárkándy Annával, akit verseiben Céliának nevez. Esztergom ostrománál hal hősi halált.
Költészetének megközelítései:
Nemeskürty István:
Élet és költészet szoros összefüggést mutat. Ha verseit időrendbe állítjuk, azok kirajzolják a költő életútját. Nehézsége ennek a felfogásnak, hogy nem tudjuk pontosan a versek keletkezési helyét; életében egyetlen verse sem jelent meg nyomtatásban, csak másolatokban terjedtek, másrészt túl szoros összefüggést tételez fel élmény és költészet között.
Eckhardt Sándor, Klaniczay Tibor:
Alapvetően tematikus költőnek tartják Balassit, aki istenes, szerelmes és vitézi énekeket írt. A költői életmű valóban erre a három pillérre épül, legfeljebb nem azonos mértékben, hiszen vitézi ének csak néhány darab van.
Komlovszki Tibor: A Balassi-vers karaktere című tanulmányában azt vizsgálja, hogy milyen hatással van a költemények felépítésére, művészi hatására a dallamvers és a szövegvers. Balassi dallamra írta a nagyciklus verseit, ám ezek a dallamok ma már szinte kivétel nélkül rekonstruálhatatlanok. Csak a nótajelzés maradt fenn. A dallam, mint szövegszervező erő a kompozíció szempontjából elnyújtottá teszi a verseket, s amint távolodik a dallamtól, úgy lesznek versei összefogottabbak, s a külsődleges dallam helyét a szövegdallam, a szövegzene veszi át, s a versek terjedelme is rövidül.
Horváth Iván: Balassi Bálint költészete történeti-poétikai megközelítésben:
A költő megítélhetőségének kérdését vizsgálja. Balassi újdonsága illetve költői nagysága csak a korabeli költői gyakorlattal és poétikával összevetve ítélhető meg. Horváth szerint Balassi tudatos költő; a kor egyik legműveltebb embere. Kilenc nyelven beszélt és írt, ismerte az antik poétikát és poézist, az újlatin humanista költői törekvéseket, az európai líra fejlődéstörténetét, kora köz- és népköltészetét. Horváth a fennmaradt versekből és vershelyekből arra következtet, hogy Balassi 33 éves korában rendszerezni akarta költészetét, kötetet akart kiadni. Feltevése szerint a kompozíció számmisztikán alapult volna. A bevezető ének egy szentháromsághimnusz lett volna, mely önmagában is háromszor harminchárom sorból áll. Ezt követte volna 33 istenes, 33 szerelmes és 33 vitézi ének. Ez a kötet a dantei modellre épült volna, erősen középkori jelleggel. A 33 év kitüntetett voltát az is jelzi, hogy ekkor festtette meg arcképét, s erre az időpontra esik az úgynevezett Balassi strófa kialakítása is (= 3 db 19 szótagos sor meghatározott belső és végrímekkel; képlete: 6a 6a 7b / 6c 6c 7b / 6d 6d 7b).
Kőszeghy Péter:
Polemizál (=vitatkozik) Horváth Ivánnal, s a legújabb Balassi kiadásban ragaszkodik a Rimay János által lemásolt felépítéshez. Rimay János manierista költő, Balassi tanítványa és jóbarátja. Az irodalomtörténeti hagyomány szerint ő fogta le Balassi szemét. Másolatában maradt fenn ‘Az maga kezével írt könyvébül’. Ez tartalmazza a 66 versből álló nagyciklust, melynek első felét a házassága előtt írt versek teszik ki, középpontban az Anna-versekkel, ezt zárja 33. versként a ‘Bocsásd meg Úristen...’ kezdetű könyörgés. A második fele a házassága után írt verseket tartalmazza, középpontban a Júlia-versekkel, a 66. versként a ‘Búcsúja hazájától’.
Istenes versek:
Világirodalmi szinten hoz újat istenes költészetével. A protestáns prédikátorköltők közösségi érvényű és érdekű megszólalásaival szemben Balassi mint egyén, mint egyed áll kapcsolatban Istennel. Vallásossága felekezeten kívüli, felekezetek feletti vallásosság. Szemlélete túl van a dogmává merevedett protestantizmuson, de még innen a tridenti zsinat harcos katolicizmusán. Az istennel való újfajta alaphelyzet újfajta költői megoldásokat hoz létre. A konvencionális elemek Balassinál csak a versek argumentációjában fordulnak elő.
Adj már csendességet...
A vers könyörgés. Az igazi könyörgésnek két kritériuma van: egyrészt ahhoz kell szólnia, akinek hatalmában áll a könyörgés tárgyát teljesítenie, másrészt a tárgy nem a mindennapi szituációk, hanem az egész léthelyzet megváltoztatására kell, hogy irányuljon. Az élet harcaiban, küzdelmeiben megfáradt ember könyörög békességért, a lélek nyugalmáért. A kérés egyszerre irányul a földi életre és a végső csendességre, nyugalomra, a halálra és a halál utáni létre. A vers szövegkohézióját jelentésbeli és grammatikai szinten is az egyes szám második személyű, felszólító módú igealakok adják. A második versszakban a halmozás a várakozásteli lelkiállapotot és a sürgetést jelzi.
Szerkezete: Az első két versszak az expozíció, mely az odafordulást, a megszólítást és a könyörgés tárgyát tartalmazza. A 3., 4., 5., 6. versszak az argumentáció, az érvelés. Balassi Isten végtelen irgalmasságára hivatkozik, ez képezi az érvelés alapját. Maga az érvelés is közismert fordulatokra épül, s költői eszközei is némileg szokványosak (ellentét, költői kérdés). A 7., 8. versszak a zárlat, újból megismétli – de immár az argumentációból következően a bizalom jegyében – a könyörgés tárgyát. A 7. versszak metaforái jelzik Balassi költői nagyságát, az újfajta viszonyból megszülető újfajta és sajátos egyéni képeket.
Kiben bűne bocsánatáért könyörgött (Bocsásd meg Úristen…)
Kiemelt fontosságát a ciklusban elfoglalt helye jelzi. Az ifjúságából a felnőttkorba lépő költő könyörög kegyelemért, esedezik bűnbánatért. Az érvelő rész (argumentáció) viszonylag hosszúra sikeredik, a benne felemlített bizonyító anyag az isteni irgalmasság végtelenségére épül. A személyes hang, az egyéni argumentáció csak a költő voltra történő hivatkozásnál jelenik meg. Balassi értelmezésében az ember kiszolgáltatottja mind a világ csábításainak, mind az ördög kísértéseinek. Hiába tusakodik ezekkel a lírai én, Isten kegyelme nélkül képtelen ellenállni. A vers akrosztikont tartalmaz. A zárlat kolofon jellegű.
Szerelmes versek:
Az istenes versekhez képest konvencionálisak, de a magyar líra történetében úttörő jelentőségűek. Balassi megteremti, honosítja a provanszál trubadúrlíra verstípusait, az újplatonista szerelmi énekeket, beépíti költészetébe a virágénekeket, a népköltészet fordulatait. Merít Balassi a populáris regiszter szerelmi daltípusaiból is. És éppen ezáltal, hogy hagyományt követ lesz hagyományteremtő a magyar líra történetében.
Verstípusok:
a.) Lovagi bókoló, udvarló verstípus
b.) Virágének latrikánus és arisztokratikus változata
c.) Tavaszdal, májusdal, táncdal
d.) Albavers vagy hajnalvers (alba = fehér) (lásd: Shakespeare: Romeo és Julia)
e.) Latrikánus vers vagy “kurvavers”
Verseinek hagyományos voltát az is jelzi, hogy szerelmeit antik-humanista hagyomány alapján nevezi el.
Aenigma (első vers):
(= homályos, titkos érvényű allegória; az ókortól kezdve ismert műfaj. A XVI. században a példabeszédet és a találóskérdést is így hívták)
A hattyú a költő egyik közismert jelképe, Balassinál különösen a szerelmétől elhagyott költőt szimbolizálja. A középkori felfogás szerint a hattyú nagy bánatában halála előtt énekel a legszebben. Bár a vers feltehetőleg nem Annához íródott, a ciklus egészében rá vonatkozik.
Hogy Júliára talála... (39.):
A provanszál trubadúrlíra, az udvarló-, bókoló verstípus legszebb darabja a magyar költészetben. A kezdő- és záróstrófában megalkotott szituáció a lovagi költészet szerelemeszményét tükrözi: a hölgy felette áll udvarlójának, a szerelem egyoldalú, a jutalom csak egy mosoly. A köztes strófákban metafora halmozással érzékelteti Balassi szerelmének nagyságát. A virágképek egyszerre kerülhettek be a versbe a népdalokból és az arisztokratikus lovagi költészetből is.
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról (47.):
A vers inventio poetica alapján készült, azaz saját költői lelemény. Műfaja elnyújtott epigramma. Három és fél versszak érzékelteti a természeti jelenségek, a különböző tisztségek, emberi jelenségek időlegességét és állandó változását, jórészt párhuzamos szerkesztéssel, felsorolással. Ezt foglalja össze a tézismondat: “Istentűl mindenben...”. Erre következik a fordulat, csattanó, mely Júlia iránt érzett szerelmének örök voltáról beszél. Ez viszont nem a kiteljesedés és boldogság paradicsomi állapota, hanem a pokol tüze.
Dialógus, kiben úton... (54.)
Ó, nagy kerek kék ég... (58.)
A kötetben a Júlia-ciklus záróverse.
Egyéb szerelmek:
Bécsi Zsuzsannáról és Anna-Máriáról (60.)
A nyolc útonjáró és Echo istenasszony (63.)
Szerelmi lajstrom: (kiv(ANNA), amik(OR SIK), futo(SÓ FIA))
Célia-ciklus:
Kiben az kesergő Céliárúl ír (7.)
A verset szervező természeti képek, virág-metaforika a költészet sokféle regiszteréből származhat: a népköltészetből és a közköltészetből is, de a legvalószínűbb, hogy a virágének arisztokratikus, lovagi változatából.
Saját kezű versfüzér:
Az erdéli asszony kezéről
Hajnalban szépülnek a fák (albavers)
Fulviáról (seregszemle)
Vitézi versek:
Balassi számára a vitézi élet és életforma egyértelműen a megnyugvást és az értéket jelenti. Személyes életében és küzdelmeiben eligazodni nem tudó költő a végvári harcokban találja meg az egyértelműséget; itt tudja, mi a küzdelem célja, ki az ellenfél és ki a jóbarát. Az értékrend letisztultsága tükröződik a forma letisztultságán és zártságán is.
Búcsúja hazájátul (66.):
Lengyelországban való bújdosása előtt írta, s a ciklust lezáró stílszerű búcsúzás. Az itthagyni kényszerült legfőbb értékek, szépségek összefoglaló felsorolása, mely Balassi értékrendjét tükrözi. Az első versszak a hazától való búcsú. Az “édes hazám” jelzős szerkezetet Balassi használja először. Ritka a magyar irodalomban. Hasonlóan nagy erővel József Attila Hazám című szonettciklusának záródarabjában fordul elő: “Édes hazám, fogadj szívedbe”. Magyarország, mint Európa védőbástyája (=propugnaculum Christianitatis) gondolat már a XV. században előfordult. A 2., 3., 4., 5., 6. versszak a vitézi élettől való búcsúzás: a vitéztársaktól, a lovaktól, az apródoktól, a tájtól. A 7. versszakban rokonaitól búcsúzik. Ettől kezdve az érzések ambivalensek, hiányzik az előző versszakok egyértelműsége. Az ‘atyámfia’ kifejezés öccsére, Balassi Ferencre vonatkozik. A 8. versszakban szerelmeitől búcsúzik ambivalensen. A töredékben maradt 9. versszakban nevének említése nélkül Júliára utal. A ‘szerelmes ellenségem’, ‘kegyetlen szerelmem’ oximoronok (=olyan szókép, jelzős szerkezet, melyben a tagok jelentése, hangulata ellentétes egymással) az érzés kettősségét hívatottak kifejezni. Az utolsó versszak a versek haszontalanságáról szól. A tűzbevetés gesztusa humanista toposz, nem kell komolyan venni, hiszen a kézirat nem ég el, s ez szintén humanista toposz. Stilisztikai bravúr, hogy az egyes strófák zárósorában különböző módón búcsúzik el.
Egy katonaének (Végek dicsérete; 61.)
Középkori verstípus megújításáról van szó (lásd: Cantio de militibus pulchra = Szép ének a katonákról című vers). A vers az ún. hárompillérű költemények közé tartozik, melyek Komlovszki Tibor szerint meghatározóak Balassi életművében; több, mint tizet írt hasonló felépítésben. A reneszánsz neoplatonizmus harmóniára törekvése jelentkezik a számmisztikára való törekvésben. A kilenc strófából álló vers első, ötödik és kilencedik versszaka szentenciózusan fogalmazza meg a vitézi élet érték és példaadó voltát. A köztes strófák életképet adnak; az első felében a végvári élet egyértelmű szépségét, a második felében már a már a maga összetettségében ábrázolja. A három pillér egyúttal átnemesíti, átlényegíti és ódává emeli a költői költői realizmussal elénktárt életképet.
Verselés: Balassi-strófa.
Rimay János epicédiumában (=gyászbeszéd) ezeket a szavakat adja a haldokló Balassi szájába:
“Mit mondhatok? Éltem. Hol bátran, hol féltem.
    Kedvvel, búval, panaszval.
Hol méltó vádlásban, több rágalmazásban,
    mert egész föld foly azzal.
Vétkemben rettegtem, jómban örvendeztem,
    s vigadtam az igazzal.”