Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


távkorrepetálás magyarból

2011.05.11


 

 http://interneteskorrepetalas.blog.hu

 

Ez a blogbejegyzés

korrepetálás.  Segítséget ad  Dsida Jenő A sötétség verse és József Attila Szép nyári este van című költeményének összehasonlításához.


Csak vázlatosan!!És mindezt internetes korrepetálással

Több helyen egy-egy kérdéssel kívánok segíteni.
A sorrend nem szentírás, nem is törekedtem a vázlat logikus felépítésére.

 

A verseket feltétlenül el kell olvasni többször is, hogy értelmezni tudjuk.

Dsida Jenő A sötétség verse

Ó, virrasztások évszaka!                                                        
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul.
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll a láb,
mert fél, hogy sírba téved.
Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sürü lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?
Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát.

József Attila Szép nyári este van

Szép, nyári este van.
 
Vonatok dübörögve érkeznek, indulnak,
Gyárak ijedten vonítanak,
Kormos tetőket kormoz az este,
Rikkancs rikolt ívlámpák alatt,
Kocsik szaladgálnak összevissza,
Villamosok csengetnek nagy körmenetben,
Transzparensek ordítják, hogy: vak vagy,
Mellékuccákba ballagó falak
Visszalobogtatják a plakátot,
Előtted, mögötted, mindenfele - látod -
Plakátarcú emberek rohannak
És - látni - a nagy háztömbök mögött
Allelujázva-üvöltve-nyögve-káromkodva
Lihegve-hidegen-ravaszul-kapkodva
Emberlajtorján másznak magasra
Emberek
S a dühödt körutak nyakán
Kidagadnak az erek,
Hallani, hogy sikoltanak a néma hivatalnokok,
A hazatartó munkások lassú lépéseit,
Mintha öreg bölcsek lennének mindannyian,
Akiknek már semmi dolguk sincs a földön.
Hallani zsebtolvajok csuklóinak puha forgását
És odábbról csámcsogását egy parasztnak,
Aki szomszédja kaszálójából
Épp most nyúz le egy jó darabot.
Hallok mindent, aki hallgatok.
Kolduscsontokban nyöszörög a szú,
Körülszimatolnak asszonyok,
De én nagyon messziről jöttem
Kiűlök szíves küszöböm elé
És hallgatok.
Szép, nyári este van.

1924 nyara

 

A vers helye a költők életében: (bővíthetők az alábbiak)

Dsida: A verset 1936-ban írta – Az angyalok citeráján című kötetben-(1938) megjelenését nem élte meg,

 halála: 1938. június  7. ( 31 éves volt)

 

József Attila : 1924-ben írta(költészete a huszas években)

Közös:  mindketten fiatalon haltak meg. (J. A. 32 évesen) 

Dsida : szívbeteg volt .Szívbetegsége miatt elhatalmasodott rajta a félelem;(halálfélelem)

József Attila: pszichoterepautához  járt

 

Dsida A sötétség verse

 

A vers hangulata: mélabús, szomorú

Személyes hang: az ifjúság múlását, sőt! az emberi lét múlását („ mennyi éved van hátra még?”)

A vers szerkezete: impresszió ( benyomás)  a „ virrasztások évszakáról” , nem az évszakot mutatja be , hanem a halálra helyezi  hangsúlyt.

József Attila : a nagyváros képeinek elemeiről

tárgyias egyszerűség:   a feketekávé és a beledobott cukor kölcsönhatása egymással , mégsem idilli ,nyugodt kávézgatás

 hátborzongató érzést sugall--- ( zordul, nyirkos éjjel,  reves fák  nyirka, sír szaga)

  a vers allegória a halálról

·                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=category&id=750&Itemid=653                                                                                                                                                                                                            /index.php?option=com_content&view=category&id=750&Itemid=653                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            Allegória:  az egész versen következetesen végigvitt metafora –ahogyan a kávé

·                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                 

BACON: A BARÁTSÁGRÓL PDF Nyomtatás E-mail

FRANCIS BACON
A BARÁTSÁGRÓL

Nehéz lehetett ennyi igazságot és valótlanságot összezsúfolnia néhány szóban annak, akitől ez a mondás származik: Csakis a vadállat vagy Isten lelheti örömét a magányban . Az ugyanis nagyon igaz, hogy van valami vadállati vonás abban, ha bárki emberfia veleszületett és titkos idegenkedést vagy gyűlöletet táplál a társadalom iránt, az ellenben végképp nem igaz, hogy ennek bármi köze volna az isteni természethez, kivéve, ha nem a magány élvezetéből származik, hanem az emberi személyiség elszigetelésének szeretetéből és vágyából, ami a magasrendű elmélkedés feltétele. Hamis és álságos formában tulajdonítanak ilyesmit némely pogányoknak, mint a kandiai Epameinondasznak, a római Numának, a szicíliai Empedoklésznek vagy a tüanai Apollónnak, s valóságosan és helyesen több ókori remetének és egyházatyának. Az emberek azonban kevéssé ismerik föl, mi a magány lényege és meddig terjed. A tömeg ugyanis nem társaság; az arcok sokasága képcsarnok csupán, és a beszéd csak pengő cimbalom, ahol szeretet nincs. Némileg idevág a latin szólásmondás: Magna civitas magna solitudo, hiszen a nagyvárosban szétszórtan élnek a jó barátok, s így legtöbbnyire hiányzik az olyanfajta testvériesség, mint a kisebb településeken. Sőt ennél is tovább mehetünk, és teljes joggal állíthatjuk, hogy az igaz barátok hiánya maga a legnyomorultabb elhagyatottság: nélkülük a világ nem más, mint vadon, s hasonlóképpen a magánosságra vágyó, szeretetlen természetben, amely nem képes barátságra, több van az állatiból, mint az emberiből.

A barátság legértékesebb gyümölcse az, hogy lecsöndesíti és megkönnyíti a szívet, amely számtalan különböző szenvedélytől dagadozik s háborog. Tudjuk, a testnek eldugulásos és elfojtódásos betegségei a legveszedelmesebbek, s a lélek sem sokban különbözik tőle: a sarsaparillagyökérrel megnyithatjuk a májat, acéllal a lépet, kénvirággal a tüdőt, hódzsírral az agyat, ámde semmiféle medicina nem nyitja meg a szívet, csak a jó barát, akinek meggyónás- vagy vallomásképp elmondhatjuk minden örömünket, bánatunkat, félelmünket, reményünket, szándékunkat.

Érdekes megfigyelni, mily nagyra értékelik a barátság e mondott gyümölcsét a királyok, uralkodók: oly nagyra, hogy gyakran önnön biztonságukat és hatalmukat is kockára vetik érte. A fejedelmek ugyanis, mivel sorsuk olyannyira különbözik alattvalóikétól és szolgáikétól, csakis úgy tehetik magukat alkalmassá ennek az üdvnek az elérésére, ha oly magasra emelnek egyeseket, hogy azok szinte uralkodótársaikká és már-már velük egyenrangúvá válnak, ami sokszor bonyodalmakhoz vezet. A mai nyelvek az ilyeneket kegyenceknek vagy privadó knak nevezik, mintha ez kegy vagy meghittség dolga volna. A latin szó ellenben a valódi okra és viszonyra tapint, amikor participes curarum nak nevezi őket, mert igazában ez ennek a kapcsolatnak a lényege. S világosan kitűnik, hogy nemcsak gyönge és szenvedélyes fejedelmek keresték, hanem a valamennyi közt legbölcsebb és legkiválóbb politikai képességű uralkodók is, maguk mellé állítván egynémely szolgájukat, akiket jómaguk is barátaiknak szólítottak, s másokkal is így neveztettek: oly szóval, amelyet egyébként csak magánemberek használnak egymás között. (…)

Ha szabad ily kemény kifejezéssel élni, azok, akiknek nincs barátjuk, hogy feltárulkozhassanak neki, saját szívük kannibáljai. Egy dolog azonban rendkívül csodálatos (és ezzel nem is szólok többet a barátság első gyümölcséről), és ez az, hogy az ember valójának feltárása barátja előtt kétféle, egymással ellentétes hatással van: megkettőzi az örömöt és megfelezi a bánatot, mert nincs senki, aki úgy mondhatná el örömét barátjának, hogy ne örülne jobban, és úgy mondhatná el bánatát barátjának, hogy ne bánkódnék kevésbé. Ennek az operációnak olyan hatása van az emberi lélekre, mint amilyet az alkimisták tulajdonítanak ama bölcsek kövének az emberi testre, amely előidézhet mindent és mindennek az ellenkezőjét, és mégis mindig javára és előnyére szolgál a természetnek. Mindazonáltal az alkimisták segítségül hívása nélkül is van ennek egy nyilvánvaló példája a természet rendes menetében. A testekben ugyanis az egység erősít és ösztönöz minden természetes folyamatot, másfelől pedig gyöngít és tompít minden erőszakos befolyást, és ez még a lélekre nézve is áll.

Aminthogy az első az érzelmeknek, a barátság második gyümölcse az értelemnek tápláló és üdvös. A barátság derült időt támaszt az érzelmekben a viharokból és zivatarokból, de verőfényt derít föl az értelemben a gondolatok zűrzavarának sötétjéből is. Ne csak úgy értsük ezt, hogy az ember jó tanácsot kap barátjától, hanem úgy is, hogy még mielőtt erre kerülne a sor, akinek a lelke már roskadozik a gondolatok sokasága alatt, annak elméje és értelme kitisztul és megvilágosodik, ha közölheti és megvitathatja őket mással: könnyebben terelgetheti gondolatait; áttekinthetőbben rendezheti soraikat; láthatja, hogyan festenek szavakba öltöztetve, s végül: okosabbá lesz önmagánál, egyórányi eszmecserétől sokkal inkább, mint egynapi töprengéstől. Jól mondta Themisztoklész a perzsa királynak: a beszéd olyan, mint az arrasi mintás szövet, amikor kiterítik és közszemlére teszik, ami által a beleszőtt képek és figurák világosan láthatóvá válnak, a gondolat viszont olyan, mint amikor a szövet össze van göngyölve .

A barátságnak e második gyümölcsét nemcsak olyan barátok mellett élvezhetjük, akiktől okulhatunk (bár valóban ezek a legkülönbek), de ilyenek hiányában is tanulhatunk önmagunktól, s felszínre hozhatjuk gondolatainkat, oly kövön fenve elménket, amely maga nem vág. Röviden szólva, az is többet ér, ha valaki egy szobornak vagy képnek mondja el a magáét, mint ha tűri, hogy gondolatai elfojtva semmivé foszoljanak.

Fűzzük még ehhez hozzá, teljessé téve a barátság második gyümölcsét, a másik, nyilvánvalóbb és az egyszerű elmék számára is világos szempontot, ami nem más, mint a baráti jó tanács. Jól mondja Hérakleitosz egyik talányában: Mindig a száraz fény a legjobb. És annyi bizonyos, az a fény, amelyet mások tanácsa gyújt fel bennünk, mindig szárazabb és tisztább, mint ami saját eszünkből és ítéletünkből származik, mert azt mindig átjárják és átitatják szenvedélyeink és szokásaink. Így azután éppolyan nagy a különbség a között, hogyha egy barátunkra vagy önmagunkra hallgatunk, mint a jó baráttól és a hízelgőtől kapott tanács között. Mert nincs nagyobb hízelgője az embernek önmagánál, s nincs jobb orvosszer az önmagunknak való hízelgés ellen a baráti szókimondásnál. Tanács kétféle van: az egyik a magatartásra, a másik a cselekvésre vonatkozik. Ami az előbbit illeti, a legkülönb medicina a lelki egészség megtartására az őszinte baráti intelem. A szigorú ítélkezés önnön jellemünk fölött olykor túlontúl is mélyreható és ártalmas recept. A jó, erkölcsnemesítő könyvek olvasása kissé unalmas és élettelen. Saját hibáink megfigyelése másokban olykor nem eléggé célravezető, mert azok nem azonosak a mieinkkel. A legjobb orvosság tehát (olyan, állítom, amelyet bevenni is és hatására nézve is a legjobb) a baráti intelem. Érdemes megfigyelni, milyen durva hibákat és hallatlan esztelenségeket követnek el sokan (kivált a hatalmasabbak), súlyosan veszélyeztetve ezzel hírnevüket és jó sorsukat, csak azért, mert nincs olyan barátjuk, aki ezt megmondaná nekik. Olyanok, mint akikről Jakab apostol azt mondja: tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát; mert megnézte ma gát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.

Ami a cselekvést illeti, hiheti bárki tetszése szerint, hogy két szem nem lát többet egynél; hogy a kártyajátékos mindig többet lát, mint a szemlélő; hogy a dühös ember éppolyan bölcs, mint aki előbb tízig számolt, vagy hogy kézben tartott és feltámasztott puskával egyformán jól lehet találni – hihet bárki efféle gyermeteg vagy fennkölt eszméket abban ringatózva, hogy egyedül elég önmagának. Ám a nótának mégiscsak az a vége, hogy amikor cselekvésre kerül a sor, akkor a jó tanács az, amely egyenesbe hozhatja az ügyet. Ha pedig valaki úgy gondolkodik, hogy kér ugyan tanácsot, de részletekben: az egyik dologban ettől, a másikban attól, az is helyes (azaz talán jobb annál, mint ha egyáltalán senkitől sem kér), de kettős veszéllyel jár. Az egyik az, hogy nem kap őszinte tanácsot, mert csak a legbensőbb és legeszményibb baráttól számíthatni olyan tanácsra, amelyet adója nem torzít el és ficamít ki saját céljai érdekében. A másik az, hogy olyan tanácsot kap (bárha jó szándékkal is), amely ártalmas és veszedelmes, s egyrészt orvosságból, másrészt méregből van összegyúrva – olyasféleképpen, mint ha orvost hívunk, akinek az a híre, hogy szakértője a betegség kezelésének, amelyben szenvedünk, de nem ismeri szervezetünket, s így esetleg olyan kúrát alkalmaz nálunk, amely elindítja ugyan a baj gyógyulását, de más tekintetben árt egészségünknek: ennélfogva meggyógyítja a kórt, de megöli a beteget. Az a barát ellenben, aki jól ismeri körülményeinket, óvakodik attól, hogy miközben valamely folyamatban levő ügyünket istápolja, új kellemetlenséget zúdítson ránk. Ne hallgassunk tehát alkalmi tanácsokra, zavarba ejtenek és félrevezetnek inkább, ahelyett, hogy utat mutatnának és célhoz vezetnének.

A barátság e két nemes gyümölcse (az érzelmi kielégülés és ítélőképességünk támogatása) után vegyük az utolsó gyümölcsöt, amely a gránátalmához hasonló: tele van sok-sok maggal. A minden alkalommal és valamennyi tettünkben nyújtott segítségre és részvételre gondolok. A legcélszerűbben azzal bizonyíthatjuk itt a barátság sokrétű hasznát az életben, ha kimutatjuk, hogy mennyi minden van, amit az ember nem vihet véghez önmagában, s akkor kiviláglik az, hogy nagyon is mértéktartó az ókori mondás: a jó barát második önmagunk, hiszen a jó barát jóval több önmagunknál. Az embernek megvan a maga kiszabott ideje, és gyakran valamilyen dédelgetett vággyal a szívében hal meg: gyermeke pályáját szerette volna biztosítani, valamely művét befejezni és így tovább. Akinek van igaz barátja, az békében nyughatik, mert szinte bizonyos, hogy ezeknek a dolgoknak gondját viselik őutána is. Mintha csak, ami a vágyait illeti, két élete volna. Az embernek egy teste van, s ez a test csak egy helyen lehet jelen, de ahol barátság van, ott az élet minden dolgát nemcsak ő maga intézheti, hanem mással is intéztetheti. Elvégeztetheti barátjával. Mennyi minden van, amit nem tehetünk meg és nem mondhatunk el magunk, mert szégyelljük vagy kellemetlennek tartjuk. Senki sem hivatkozhat érdemeire a szerénység sérelme nélkül, még kevésbé magasztalhatja őket, s megesik, hogy nem alázhatja meg magát kéréssel vagy könyörgéssel, és sok más hasonlóval. Mindez azonban csöppet sem illetlen barátunk szájában, noha orcapirító a sajátunkban. Van továbbá az embernek sok olyan személyes kapcsolata, amelyen nem változtathat. A férfi csak úgy beszélhet fiával, mint apa, nejével, mint férj, ellenségével csak bizonyos feltételek mellett – barátja ellenben úgy beszélhet velük, ahogyan a helyzet kívánja, s nem úgy, ahogyan az a személyhez illő. De nem volna vége-hossza, ha mindezt fel akarnók sorolni; példák ezek csupán arra, mikor nem játszhatja az ember tisztességgel a saját szerepét, s ha nincs barátja, le is léphet a színpadról.

Fordította: JULOW VIKTOR

  http://www.boldogsag.net

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     kávé ellepi a kockacukrot , ahogyan feloldódik a cukorban , ugyanúgy  az emberi

·                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               testben „ minden rostodba és eredbe” beivódik az elmúlás.

·                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               A cukor édesíti a kávét- az ember a halálban, a halálával  „ valamely isten

 

·                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                     &nb