Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SANDRA BROWN: ÁLOMVILÁG

2010.10.01

                       SANDRA BROWN: ÁLOMVILÁG

             Szkennelte, javította: Schibik Miklós; 2008.
                          Tördelte: Dr. Kiss István; 2008.


Kedves Olvasóim!
Szívből köszönöm érdeklődésüket és lelkesedésüket,
amiért lelkesen várják és fogadják romantikus regényeimet. Örömmel tölt el, hogy ugyanolyan élvezetüket lelik az olvasásukban, mint én a megírásukban. Hozzám
hasonlóan Önök is rajonganak azokért a szerelmi történetekért, amelyek mindig boldog véget érnek, és lelkünket belső ragyogással töltik el.
Semmi sem fogható ahhoz a bizsergéshez, amit a szerelem során tapasztalunk meg. Minden regényemben
ezt a különleges érzést próbáltam megragadni. A helyszín, a szereplők és a cselekmény változnak, ám a téma örök.
Mindannyian a szerelmesek pártján állunk, izgatottan követjük göröngyös útjukat, melynek során a beteljesülést, a boldogságot keresik. Megszerettem ezeket a
szerelmespárokat és másokéhoz nem hasonlítható történetüket. Amikor újraolvasom kalandjaikat, mintha régijó barátaimat látogatnám meg, akiket én boronáltam
össze.
Őszintén remélem, örömüket lelik ebben a regényben,
amely az egyik kedvencem!
Sandra Brown

Első fejezet
Az első alkalom varázslatos volt, szenvedélyes és buja.
Az istállóban, szénával, lovakkal és földdel körülvéve
szeretkeztünk. Testünk csillogott az izzadságtól. Egybefonódott tagokkal, egymástól eltelve feküdtünk. Összegubancolódott hajamba szalmaszálak ragadtak, kedvesem
játékosan kiszedegetett néhányat, miközben én abban
gyönyörködtem, hogyan ragyog be a nap a fal repedésein keresztül fénycsíkokat hagyva széles, szőrös mellkasán.
A végzet rendelte úgy, hogy ez megtörténjen velünk,
bár az időzítés nem rajtam múlott. Épp visszatértem az
istállóba a napi kilovaglás után, apám egyik díjnyertes
telivérjén. Amint megpillantottam az épület sarkának
támaszkodó főlovászt, a szívem hevesen kezdett verni.
Senki más nem volt az udvaron.
Azzal a dölyfös leereszkedéssel néztem le rá, amely
többgenerációs arisztokrata neveltetésemből adódott.
A férfi ráérősen ballagott felém. Pimasz mosollyal felemelte és a derekamra tette a kezét, hogy lesegítsen a női
nyeregből. Meg akartam rendíteni önbizalmát és beképzeltségét, ezért hagytam, hogy testem csábítóan az övéhez simuljon, mielőtt csizmába bújtatott lábam a földre
tettem volna. Láttam, hogy pillantása elsötétül, de diadalmam rövid életűnek bizonyult.
Az illemszabályokkal dacolva továbbra is magához
szorítva tartott. Égető vággyal néztem fel rá. Az, hogy
apám alkalmazottja és mélyen társadalmi rangomon
aluli, tovább növelte vonzódásomat. Közöttünk tiltott
volt bármiféle meghitt kapcsolat. Elragadóan, csábítóan
tiltott.
Ráadásul ő ír származású, én pedig angol. Ó vad volt,
féktelen, és olyan viharos természetű, akár az Ír-tenger.
Én előkelő és finomkodó légkörben nőttem fel. Beszéltem
franciául és latinul, ő viszont még angolul is alig. Ráadásul gyakran használt durva szavakat, amelyeknek
jelentését még csak fel sem fogtam. Ha a pletyka igaz,
egy üveg whisky nála ritkán tartott ki tovább egy éjszakánál. Én néha megiszogathattam egy-egy pohár sherryt vacsora előtt, egyébként csak különleges alkalmakkor. Az én kezem patyolattiszta volt, az övé csak ritkán.
Mindez azonban cseppet sem számított, amikor átfogta
a derekam és még közelebb húzott magához.
Lehajtotta a fejét, megcsókolt, mint akinek joga van
hozzá és nem járna súlyos büntetéssel, ha rajtakapnak
minket. Hosszú, rakoncátlan hajának egy tincse bársonyos arcomhoz ért, miközben a szája még lejjebb hajolt
és még szorosabban tapadt az enyémre.
Habár a vágyra reagált, amelyet kétségkívül észrevett
a tekintetemben, vakmerősége mégis felbőszített. El akartam tolni magamtól, a mellkasának feszültem. Szélmalomharcot vívtam, nemcsak mert jóval erősebb volt nálam, hanem mert önmagammal, vérem szenvedélyes pezsgésével is küzdenem kellett. Bizonyos, hogy nem harcoltam igazán az ölelése ellen, kívántam, hogy hevesen
megcsókoljon, mint még soha senki.
Elgyengültem.
Levegő után kapkodva, botladozva követtem, ahogy
az árnyékos, dohos istállóba vezetett. Végtére is ez volt,
amit akartam, nem igaz? Ide vezettek hát a hetek óta
váltott perzselő pillantások. Végül is én buzdítottam őt
véletlen érintésekkel és kihívó pózokkal, hogy ezt tegye. Titkok készültek feltárulni előttem. Hiszen én sóvárogtam az után, hogy megtudjam, miről is sutyorognak
a szolgálók egymás fü lébe.
Még ha meg is gondolom magam, a férfi nem engedett volna el. Az egyik boksz deszkafalához szorított.
Az édes illatú, friss széna térdig ért. Az istállóban meleg
volt. Úgy éreztem, a világ őrült táncra perdült, akár a
porszemek a félhomályban. Ajkunk továbbra is egymáshoz tapadt, miközben afőlovász még közelebb húzódott,
hogy érezhessem vágyának feszülő bizonyosságát a szoros bricsesz alatt. Az az erős, izmos test, amelyet hálószobám ablakából, a függöny rejtekéből csodáltam, most
riasztó meghittséggel simult hozzám. Lábam közé nyomta a térdét, remegő combom engedelmesen tárult szét.
A csípőmhöz emelte a csípőjét.
Elegánsan megkötött nyakcsokromért nyúlt, egy szelíd húzással kioldotta a csomót, lehúzta nyakamról a fehér selyemszalagot, majd a szalmára ejtette. Hímzett blúzom gyöngygombjai nem állhattak ellen kutakodó kezének, tiltakozás nélkül bújtak ki a lyukon.
Elakadt a lélegzetem, amikor munkától érdes tapintású keze a keblemhez ért. Batiszt ingvállam próbára tette
a türelmét. Lerántotta rólam, s mellem szabadon simult
kérges tenyerébe.
Ismeretlen érzések lettek úrrá rajtam, rebegő szemhéjam lecsukódott. A fejem a deszkának hajtottam, és amikor a főlovász lehajolt, hogy tüzes csókokkal borítsa el
reszkető testem, végleg megadtam magam. Fogalmam
sem volt róla, hogy egy férfi ajka, foga és nyelve ilyen
hihetetlen élvezetet tud nyújtani. Ez bűnös dolog volt,
nem igaz? Hiszen az imakönyv is azt írja, hogy a rajtam
átáramló érzelmek a test gyönyörei. Borzasztó erkölcstelen érzelmek voltak ezek, ugyanakkor csodálatosak is. A mellbimbóm megmerevedett nyelve nedves,
gyors érintéseitől. Homorítottam, hogy még közelebb kerüljek hozzá. Önkéntelenül a nevét kiáltottam.
-Pszt, pszt, kedvesem - suttogta az általam úgy
szeretett dallamos akcentusával. - Óvatosnak kell lennünk!
Keze, amely nem tartotta be az illemszabályokat, és
nem engedelmeskedett az előírásoknak, becsúszott vörös
bársony lovaglóruhám szoknyája alá, eltűnt csipke alsószoknyám rétegei közt, áthaladt teljes ruházatomon,
míg végül csupasz bőrömhöz ért. Érdes hangon hamisítatlan ír túlzásokkal fűszerezett becéző szavakat suttogott a fülembe, miközben legintimebb pontjaimat cirógatta. Gyengédsége ellentétben állt egyre növekvő türelmetlenségével.
Szétnyitotta a nadrágját, és megpillantottam meredő
férfiasságát. Megrémültem a nagyságától. Észrevette
ijedtségemet, és gyengéd, biztató szavakkal nyugtatott
meg. Belém hatolt, heves volt, simogató és kemény, megfeszítette, kitöltötte a testem. Nyögéseink kiszivárogtak
az istálló félhomályába. Egymásba fonódásunk maradéktalan gyönyört okozott, amely mintha kiröpített volna önmagamból. Ujjaimmal végigszántottam a haját,
forró csókokat nyomott a keblemre. Minden egyes lökéssel egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt bennem, amíg...
- Elizabeth!
A dühös hang durva módon kiszakította Elizabeth Burke-öt álomvilágából. Sűrűn pislogott,
az ajándékboltja küszöbén álló húgára összpontosított. Banális módon porcelánkéknek tartott szeme felmérte szemöldökráncoló testvére rosszalló
arckifejezését, amelyről azért szeretet és türelem
is sugárzott. A nála két évvel fiatalabb Lilah megcsóválta a fejét, és csettintett a nyelvével.
- Látom, megint elmerültél.
- Mégis miben?
-Ne játszd meg magad, Elizabeth! - Mutatóujjával tiltón intett a nővére felé. - Álmodoztál. Egymilliárd kilométerre jártál innen!
-Nem is igaz. Én csak... eltűnődtem ezeken a
megrendelőlapokon. - Az asszony az üvegvitrinen magasodó papírhalmot rendezgette, hogy hihetővé tegye a hazugságot. Kipirult, nemcsak a
zavara miatt, hogy rajtakapták fantáziálás közben,
maga a szenvedélyes álomkép is arcába kergette
a vért. Ahogy tartott tőle, éles szemű húgát nem
tudta becsapni.
-Elvörösödtél. Ha már ennyire jó volt, oszd
meg velem! - Lilah leült a vevők számára elhelyezett egyik fehér bársonyhuzatú, kovácsoltvas székre, és felnézett a nővérére. - Rajta! Hallgatlak.
-Ostobaságokat beszélsz. Semmi másról nem
álmodoztam, csak a pénztárgép csilingeléséről. Mi
a véleményed ezekről a parfümösüvegekről? Németországban gyártják. - A húga felé tolta a pulton a katalógust.
Lilah futólag a csicsás képekre pillantott.
- Csodás.
- Csodás és drága. Szerinted jól fogyna egy ilyen
árkategóriájú termék?
-Az attól függ, mennyire márkahű a vásárló.
Lilah mindig is igencsak epés véleménnyel volt
a házasságról. Ám ebben nem értettek egyet.
-Nem minden férfi vesz csak azért ajándékot
itt a feleségének, hogy csillapítsa a lelkiismeretfurdalását.
-Persze hogy nem. Néhányuk a szeretőjének
vásárol - felelte Lilah gúnyosan. - Nézd csak meg
őket!
Az üvegtáblás kirakat felé intett, amelyen túl a
Cavanaugh-hotel elegáns előcsarnoka látszott.
Hemzsegtek odakint az emberek, főként férfiak,
mind be- vagy kijelentkezni készültek. Egy-két kivétellel sötét öltönyös utazó üzletemberek voltak.
Legtöbbjük kezében bőr irattáska és ballonkabát.
Úgy tűnt, mindegyiket sürgeti a határidő, szorongás ült az arcukon.
- Sietnek haza az asszonykához, miután egy hétig szórakozgattak útközben - mondta Lilah megvetően. Igazi feminista volt. A nővére szerint kissé
túlzásba is vitte a nemek egyenjogúságáért vívott
harcát. - Biztos vagyok benne, hogy az otthon melegétől távol legalább a felük enyelgett valakivel.
Micsoda szerencse, hogy a bűntudatuk jót tesz az
üzletednek! Nem igaz?
-Szánalmas, amiket beszélsz. Te elhatározhattad, hogy soha nem mész férjhez, de ettől még
igenis léteznek boldog házasságok.
- Talán minden millióból egy.
-Szerintem a vásárlóim azért jönnek be ide,
hogy ajándékokat vegyenek a feleségüknek, akit
nagyon hiányoltak, és egyébként is alig várják,
hogy hazaérjenek.
- Szerinted a fogtündér is létezik. Ne járj már a
fellegekben! - Lilah felnyúlt, és incselkedően meghúzgálta nővére halvány szőke hajtincsét. - Vár a
való világ!
-Az elmondásod alapján a való világ nem lehet
valami kellemes hely. - Elizabeth ellökte a húga
kezét, és megdörzsölt egy foltot a vitrinen.
-Azért, mert én nem rózsaszín szemüvegen át
szemlélem az életet.
-Mégis mi rossz van egy kis romantikában?
- Semmi! A szerelmet és a házasságot ítélem el,
a szexről sohase volt egyetlen rossz szavam!
Elizabeth hátrahőkölt.
- Nekem se. De fogd vissza a hangod! Még meghallja valaki!
-Na és? Te vagy az egyetlen, aki még manapság
sem beszél a szexről. Nem vagy nagyon magányos? - Ügyet sem vetett nővére mogorva pillantására. - Szex, szex, szex. Tessék, háromszor is kimondtam! Mégse sújtott agyon a villám. Nem kapott be a cet. Nem változtam sóbálvánnyá. Még
mindig itt vagyok.
-Én örülnék neki, ha nem lennél - zsörtölődött
Elizabeth. Tudta, mi következik. Teljesen mindegy,
miről is kezdtek beszélgetni, mindig ugyanoda
lyukadt ki a társalgás: a szerelmi életéhez..., illetve annak hiányához.
Hiába hasonlított meglepően a külsejük, a testvérek személyiségében és életfelfogásában lévő
különbségek a megjelenésükben is megmutatkoztak. Mindkettőjük haja szőke volt, de Elizabethé
világosabb és egyenesebb, mint a húgáé. Finom
arcvonásai éles ellentétben álltak Lilah érzéki arcával. Kék szemük volt, de az övé nyugodt,, akár
egy kis erdei tó, míg testvéréé viharos, mint az Atlanti-óceán.
Az asszony szívesen öltözködött volna viktoriánus szokás szerint, míg húga az avantgárd divatstílus híve volt. Ő megfontolt és szorgalmas, körültekintően mérlegelte a lehetséges következményeket, mielőtt belevágott volna bármi ismeretlenbe. Lilah mindig is lobbanékony és dinamikus
volt. Nem habozott szókimondóan nyilatkozni a
nővére magánéletéről.
-Ha már ilyen forgalmas játszótéren dolgozol,
miért nem próbálsz meg bekerülni a játékba?
Elizabeth úgy tett, mint aki nem érti a szóképet.
- Nem vár téged egy páciens? - Lilah gyógytornászként dolgozott.
-Fél ötig nincs egy sem, és egyébként is, ne
válts témát! Ha az egyik férfi odakintről - intett a
bolt ajtajának két oldalán lévő kirakatüveg felé
elkapja a pillantásod, ragadd meg az alkalmat! Meg
a pasit. Mit veszíthetsz?
- Például az önbecsülésemet - felelte Elizabeth
határozottan. - Én nem vagyok olyan, mint te,
Lilah. Számomra a szex nem csak játék, ahogy te
nevezted. A szex szerelem. Elkötelezettséggel jár.
Húga a szemét forgatta, mintha csak azt mondaná:
Remek, jön a prédikáció. - Soha életedben nem
voltál még szerelmes, honnan tudhatnál bármit is?
Testvére abbahagyta a bohóckodást.
- Figyelj, tudom, hogy szeretted Johnt. Az egész
olyan volt, mint egy tündérmese. Az egyetem óta
együtt voltatok, közös pohár üdítő felett ültetek
egy-egy szívószállal... Az egész szerelmetek olyan
cuki volt, hogy az már émelyítő. De John meghalt,
Lizzie.
Mire kimondta a becenevét, eljutottak a probléma gyökeréhez. Lilah átnyúlt a pulton, és megszorította a nővére kezét.
-A férjed már két éve halott. Nem vagy apáca.
Akkor miért élsz mégis úgy, mintha az lennél?
-Nem élek úgy Itt az üzletem. Tudod, mennyi
időmet emészti fel. Nem otthon ücsörgök, hervadozva és önsajnálatba merülve. Mindennap végzem a dolgom, hogy megkeressem a betevőt a családomnak. Részt veszek a gyerekeim programjaiban.
-De mi van a te programjaiddal? Amikor nem
dolgozol és már lefektetted a csemetéidet, akkor
mégis mit teszel? Mit tesz John Bürke özvegye önmagáért?
-John Bürke özvegye addigra már annyira fáradt, hogy semmi mást nem akar, csak ágyba kerülni.
- Egyedül. - Elizabeth válaszként csak türelmesen sóhajtott, nyilvánvaló volt, hogy fárasztja az
örökös vita. A húgát ez nem érdekelte. - Mégis
meddig éred még be a fantáziálással?
- Nem fantáziálok.
Lilah felkacagott.
-Dehogyisnem! Reménytelenül romantikus
vagy. Kislánykorunkban örökké konyharuhát kötöttél a fejemre, és én játszottam az udvarhölgyet,
miközben te, a hercegnő a szőke hercegre vártál.
-Aztán amikor végre megérkezett, te belökted
őt a verembe, a tűzokádó sárkány elé - nevetett
nővére a gyermekkori emléken. - Harcolnia kellett, hogy bebizonyítsa, méltó a kezemre.
-Igen, de a sárkányt nem győzhette le egyedül,
úgyhogy bugrottam mellé és megmentettem.
- Ez a különbség kettőnk között. Én mindig teljesen biztos voltam benne, hogy a szőke herceg
gond nélkül megöli a sárkányt.
-Megint a hercegre vársz, Lizzie? Nagyon sajnálom, de kénytelen vagyok a tudomásodra hozni, hogy a szőke herceg nem létezik.
-Tudom, hogy nem - felelte szomorú sóvárgással Elizabeth.
-Úgyhogy be kell érned valami kevesebbel.
Mondjuk egy átlagos fickóval, aki öltözéskor egyszerre csak az egyik lábát dugja bele a gatyába. No
meg vetkőzéskor se sieti el... - tette hozzá Lilah
pajkos mosollyal.
Elizabeth gondolatai visszatértek az álomvilághoz. A főlovász le sem vette a nadrágját. Túl türelmetlen volt. Ő izgatónak találta az ilyenfajta türelmetlenséget. A szíve hevesebben kezdett verni,
visszatért a jelenbe. Abba kell hagynia az álmodozást! Az egész olyan nevetséges. A húgát hibáztatta a rátörő erotikus gondolatokért. Ha Lilah
másról is tudna beszélni, nem csak a szexről, akkor talán nem emlékeztetné folyton arra őt, hogy
mennyire üres az élete ezen a téren.
- Tudod, még egy átlagos fickót se könnyű találni - mondta a húgának. - Én pedig nem fogom rávetni magam az első fickóra, aki elmegy az ajtó
előtt.
-Rendben, akkor koncentráljunk olyasvalakire,
aki közelebb van hozzád. - Lilah a homlokát ráncolta. - Mi szólnál a szomszédhoz?
Nővérét lefoglalta egy flakon tisztítószer és egy
törlőrongy.
-Melyik szomszédhoz?
-Mégis hány szingli pasi lakik a tiéd mögött álló házban, Elizabeth? - kérdezte Lilah nyersen.
Az a sápadt, őszes hajú fazon. Akinek olyan széles
válla van.
Elizabeth egyre erősebben dörzsölte az üvegen
lévő foltot.
-Mr. Randolph?
Testvére megeresztette leggonoszabb nevetését.
- Mr. Randolph? - utánozta magas, éneklő hangon. - Ne add itt az ártatlant! Rég kiszúrtad te is,
nem igaz?
Elizabeth visszatette az üvegtisztítót és a rongyot a pult mögé, majd bosszúsan hátrafésülte egy
makacs hajtincsét.
- Végül is ő az egyetlen egyedülálló férfi a szomszédságomban.
- Akkor miért nem hívod meg egyszer vacsorára?
-Te meg miért nem törődsz a magad dolgával?
-Vagy vegyél fel valami nagyon botrányosat,
amikor a füvet nyírod. Vagy pedig napozz félmeztelenül!
-Ugyan már, Lilah! A nyárnak amúgy is vége.
Túl hideg van már a napozáshoz.
A húga buján kacsintott:
-Akkor legalább megmerevedik a mellbimbód.
-Nem hallgatom ezt tovább!
- Ha ez neked túl sok, akkor csinálj valami hagyományosat. Hívd át, hogy javítsa meg a kenyérpirítót!
- Nem is romlott el.
- Hát rontsd el! - Lilah felállt a székről, és boszszúsan a nővére szemébe nézett. - Amikor átjön,
tűnj egy kicsit gyámoltalannak és zavartnak!
- Te nem tűnnél annak.
- Az biztos, hogy én nem. De amint azt már megállapítottuk, én nem te vagyok. Én sohase voltam
bajba jutott kisasszonyka az álomvilágodban.
Elizabeth erős önuralommal megfékezte dühét.
- Fura, hogy éppen te űzöl gúnyt a romantikus
álmodozásomból. Elvégre is a te ötleted volt, hogy
nevezzem a boltot Kellem-nek.
-Nem űzök gúnyt az álmaidból. Hozzád tartozik, akárcsak az ujjlenyomatod. Ha úgy érzem,
hogy az erotika nem illik a személyiségedhez, nem
adtam volna neked azt a rendszámtáblát.
Tavaly karácsonykor egy KELLEK? feliratú
rendszámtáblát kapott a húgától. Elborzadt a vicces ajándéktól, de Lilah már nyilvántartásba vétette a hivatalnál. Ezért hacsak nem akart hetekig
vergődni a bürokrácia és üres szószaporítás útvesztőiben, akkor legalább egy évig kénytelen ezzel a táblával közlekedni.
-Az a rendszám állandóan kínos helyzetekbe
hoz - közölte vele. - Valahányszor egy fickó elhajt
mellettem, látszik rajta, azon gondolkodik, mi járhat a mocskos fantáziámban.
A húga felnevetett.
-Remek! Miért nem meséled el neki? Még jobb
ötletem támadt: mutasd meg!
Lilah nevetése ragadós volt. Mielőtt Elizabeth
észrevette volna, maga is kacagott.
-Javíthatatlan vagy!
- Az tuti - vallotta be a testvére a bűntudat szemernyi jele nélkül.
-Tudom, hogy csak nekem akarsz jót.
-A legjobbat. Lassan harmincéves leszel. Nem
akarom, hogy tíz év múlva arra ébredj, még mindig egyedül vagy. Addigra már a gyerekeid sem
lesznek melletted. Miközben arra vársz, hogy elkötelezzen valaki, te is léphetnél. Lizzie, a szőke
herceg nem jön érted, hogy ledöntse a falakat. Nem
fog kilépni az álmaidból, hogy a karjaiba vegyen.
Magadhoz kell ragadnod a kezdeményezést.
Az asszony elfordította a tekintetét, tudta, hogy
a húgának sajnos igaza van. Észrevette a reggeli
lapot, amit eddig nem volt ideje elolvasni.
-Rá kivetném a hálómat! - mutatott a címlapon
díszelgő férfira.
- Adam Cavanaugh - olvasta Lilah. - Ő a szállodalánc tulajdonosa, ha jól sejtem.
-Igen. A héten ideutazik, egy ellenőrzőkörút
keretében. Riadóztatták a szálloda vezetését és az
összes bérlőt.
-Jól néz ki -jegyezte meg Lilah tárgyilagosan.
De nézzünk szembe a tényekkel: szupergazdag,
szuper jóképű és igencsak valószínű, hogy szuperidióta. Egy nemzetközi playboy. Ő is csak az
álomvilágod része, Lizzie. Ha a helyedben lennék, én egy sokkal elérhetőbb fickót keresnék az
ágyamba.
Elizabeth ráfintorgott.
- Nem tűnnél el innen, mielőtt még a mocskos
beszédeddel elüldözöd az összes vásárlómat?
-Amúgy is menni akartam - felelte Lilah leereszkedően. - Ha nem indulok, el fogok késni a
fél ötös foglalkozásról. Pá, puszi, pá! - Könnyedén
visszaintegetett, miközben elsiklott két férfi között, akik félreálltak előtte az ajtóban. Mindkettőjükre rákacsintott. Azok elismerően nézték egy
ideig távolodó alakját, majd beléptek a Kellembe.
Az asszony, miközben szépen becsomagolt egy
vékony ezüst karkötőt az egyik vevőnek, aki állítólag a feleségének vette azt, eltűnődött, vajon
kihez kerül valójában az ékszer. Aztán megrótta
magát, amiért hagyta, hogy Lilah felkeltse a gyanakvását.
A másik férfi hosszabb ideig nézelődött, majd
kiválasztott egy kosárka rózsaszín celofánba csomagolt, ugyanolyan színű masnival és selyem művirággal díszített csokoládét, Elizabeth, miközben
beütötte az árat a pénztárgépbe, alaposan szemügyre vette a vásárlót. Az álla és a keze nagyon jól
nézett ki, de a haját furán választotta el. A kabátja
ujja egy leheletnyivel hosszabb volt a kelleténél.
A nadrágja lötyögött a fenekénél.
Jézusom! - gondolta az asszony, miután a férfi
elhagyta a boltot. - Csak nem kezdek el a húgomra hallgatni? - Tudta, hogy a jóisten se mentheti
meg, ha valaha megfogadja Lilah tanácsát.
Aznap este Elizabeth másra sem vágyott, csak
csendre és nyugalomra... Sejthette volna, hogy ez
túl merész kívánság. Hazaérve totális káosz fogadta.
Nyolcéves lánya, Megan, és hatéves fia, Matt a
ház mögött lévő kertben voltak a rájuk vigyázó
Mrs. Alderrel. Mindhárman hisztérikus állapotban. Ezt látva leállította a motort, kicsapta az ajtót,
kiugrott a kocsiból és futni kezdett, meg volt győződve róla, hogy legalábbis ég a ház.
-Mi a baj? Mi történt? Megsérült valaki?
- Cicus! - jajveszékelt Megan. - Fenn van a fán!
- Csak hívogattuk és hívogattuk, de nem tud lejönni.
-Fennragadt, és már sötétedik!
- Szedd le onnan, Anyu! Légyszí!
- Nem sikerült, Mrs. Bürke, pedig mindent megpróbáltam! - kiabálta túl a gyerekek sírós hangját
akadozó lélegzettel Mrs. Alder.
Elizabethet, aki azt hitte, valami szörnyűség történt, igencsak megnyugtatta, hogy a felfordulás oka
egyedül a kismacska volt. Az ugyan szó szerint
szorult helyzetbe került a platánfán, de senki sem
fulladozott, nem vérzett, nem tört csont, tehát nem
vált valóra a katasztrófa, amelyre a zokogás és jajveszékelés alapján következtetett.
-Na jó, nyugodjon meg szépen mindenki! - kiáltotta Elizabeth. Miután a sírás szipákolássá csöndesült, így szólt: - Nagy zenebonát csaptok egy
kis semmiség miatt!
-De hát ő még csak kiscica!
-Nagyon megijedt! Hallgasd csak, hogy nyivákol! - Matt alsó ajka ismét remegni kezdett.
-Lehozzuk Cicust, még mielőtt besötétedne
ígérte az anyja. - Mrs. Alder, ha megkérhetem...
- Nagyon szívesen segítenék, Mrs. Bürke, de ha
nem indulok el most rögtön, akkor elkésem az esti állásomból, és még haza is kell ugranom.
- Aha. - Elizabeth felpillantott a fán rekedt cicára, aki szánalmasan nyávogott. - Akkor jobb, ha
megy, Mrs. Alder.
-Igazán segítenék, ha tudnék. Nagyon sajnálom, hogy itt kell hagynom, pedig...
-Megértem. Ne aggódjon! Holnap találkozunk!
A dada elment. Munkaadója szomorúan figyelte, ahogy távolodott. Nem bánt volna egy segítő
kezet, még ha az a kéz egy koros hölgyé is.
Az özvegységgel rengeteg lélektani és szociális
probléma járt, de néha az, hogy nem volt férfi a
ház körül, egyszerűen gyötrelmes volt. Az ilyen
esetekben, mint ez, Elizabeth dühös lett Johnra,
amiért meghalt, és egyedül hagyta őt az összes felelősséggel, amely egy család eltartásával jár.
De mint máskor, most is összeszorította a fogát,
és gyakorlatiasan közelítette meg a problémát, azzal az elhatározással, hogy nincs más választása,
mint megoldani azt. A lökött macska nyilvánvalóan nem fog parancsszóra lerepülni a fáról, akár
egy idomított kanári.
Az asszony megállt a fa alatt a gyerekeivel, alaposan felmérték a helyzetet.
-Hogyan fogsz feljutni oda, Anyu?
- Szerintem sehogy - felelte komoran Matt a nővére aggódó kérdésére.
-Igenis feljutok - tettetett magabiztos mosolyt
Elizabeth. - A húgommal örökké fára másztunk.
- Lilah néni azt mesélte, hogy te mindig is gyáva nyúl voltál.
- Nem igaz. Soha nem voltam az. Ez remek alkalom annak bizonyítására, hogy a nagynénétek
milyen keveset tud rólam. - Arra gondolt, lesz
némi elszámolnivalója a húgával, amint legközelebb találkoznak.
- Talán hívnunk kellene a tűzoltóséget - vetette
fel a fia.
- Tűzoltóságof, te hülye - javította ki Megan.
Elizabeth most az egyszer szó nélkül hagyta,
hogy Megan kicsúfolta az öccsét, és éles hangon
csak ennyit mondott:
- Matthew, hozd ide a létrát a garázsból! - Nem
akarta, hogy a gyerekei gyávának higgyék. A fia
elszaladt, hogy teljesítse az utasítást. - Jobb lesz,
ha átöltözöm, mielőtt.
-Jaj, Anyu, légyszí, ne! - könyörgött Megan, és
ahogy az anyja a ház felé indult, belekapaszkodott a ruhaujjába. - Cicus máris megnyugodott,
amint meglátott téged. Ha bemész a házba, akkor
talán megint elkezd keservesen nyávogni, és én
azt nem bírom ki. Tényleg nem! - A kislány szemébe könnyek szöktek. Elizabeth ennek nem tudott ellenállni. Matt amúgy is zihálva érkezett a
létrával.
-Nem elég magas, Anyu.
-Ezzel kell beérnünk. - Elizabeth leporolta a
kezét. - Na jó, akkor lássunk neki!
A fa alá helyezte a létrát. Kilépett a papucscipőjéből, és felmászott a létra legfelső fokára, ezzel
azonban alig egy méterrel került magasabbra. Lábujjhegyre emelkedett, így elérte a legalsó ágat. Belekapaszkodott, egy pillanatig csak függött, majd
addig lépkedett a fa vastag törzsén, amíg a lábát is
az ágak közé tudta tenni.
A fia tapsikolva ugrált fel-alá.
-Nahát, Anyu, épp olyan vagy, mint Rambo!
-Koszi - felelte Elizabeth gyászosan. A tenyerét
máris felkarcolta. Az egészben az volt a legrosszabb,
hogy Lilah valószínűleg már rég felmászott volna a
fára, sőt, probléma nélkül lefelé tartana a macskával
a karjában. Jelenleg azonban a kiscica még mindig a
fán csücsült, rá pedig még hosszú út várt.
-Látom az alsószoknyádat - jegyezte meg
Megan.
- Sajnálom, de ezen nem segíthetek - szuszogta, miközben megpróbálta  elküzdeni magát az ágra. A macska ismét nyávogni kezdett.
-Anyu, siess!
- Sietek - zsémbelődött az asszony. Lassan haladt fölfelé az ágak között, még véletlenül sem nézett le. A magasban mindig elszédült.
Végre eljutott a kiscicához. Miközben nyugtatgatta, fél kézzel a hasa alá nyúlt, és leemelte az
ágról. Lefelé sokkal nehezebb dolga volt, hiszen
csak az egyik kezét használhatta a mászáshoz.
Fele útig szerencsésen le is ért, és kiáltott a gyerekeinek:
- Ledobom a macskát! Megan, neked kell elkapnod. Mehet?
- Biztos, hogy jó lesz ez így?
-Biztos. Mehet?
- Igen - felelte a lánya bizonytalanul.
Annak ellenére, hogy úgy érezte magát, mintha
ő lenne a világ legszívtelenebb teremtménye, ráadásul a gyerekei szemrehányóan meredtek rá, az
asszony elengedte a macskát. Az állat kinyújtott
mancsokkal ért földet Megan lábánál.
A kislány utánanyúlt, de a cica megrémült és elfutott. Átszáguldott a fűvel benőtt udvaron, keresztül a sövényen, egyenesen Thad Randolph lába közé. A gyerekek sikoltozva utánavetették magukat, ügyet sem vetve anyjuk aggódó kiabálására, hogy maradjanak, ahol vannak.
Elizabeth a magasban a fatörzsnek támasztotta
az arcát, beletörődött, hogy végig kell játszania ezt
a bohózatot. Hallgatta, ahogy a gyerekei elmagyarázták a mögöttük lévő házban egyedül élő férfinak, hogy mi történt. Vékonyka hangjuk messzire
szállt a kora esti csendben.
Jól hallotta, hogy Mr. Randolph időről időre
kommentárt fűzött az elmondottakhoz: Nahát,
tényleg? Cicus biztosan nagyon meg lehetett
ijedve. Persze hogy nem a te hibád volt, Matt.
A kiscicák szeretnek fára mászni.
-De az Anyu most fennragadt a fán!
Az asszony nyögött egyet, és behunyta a szemét. Imádkozott, hogy a gyerekei végre befejezzék a mondókájukat, vagy a szomszéd unja el. Elképzelte maga előtt a férfit, ahogy búcsúzóul megpaskolja a kicsik feje búbját, majd bemegy a házába a kezében tartott élelmiszerrel.
Ám amikor lenézett, a platánfa ágai közül megpillantotta a bevásárlótáskát a saját Jeep Cherokee
márkájú kombija motorháztetején, a férfi pedig a
kezében tartotta a kismacskát. Az összegömbölyödött, és láthatóan nagyon élvezte a figyelmet.
-Anyukátok juttatta le a macskát?
- Aha. De ő még mindig fent van a fán. Anyúú!
üvöltött Matt át a kerten.
-Nem hiszem, hogy le tudna jönni - tette hozzá Megan.
Elizabeth mindig is nagyon büszke volt lánya
megérzéseire, éleslátása jóval meghaladta a korát.
Most azonban legszívesebben lekevert volna neki
egy nyaklevest.
-Minden... minden rendben! - kiáltotta inkább. Gyorsan áthelyezte harisnyás lábát a legközelebbi ágra, és leguggolt. Lilah ugyan azt tanácsolta, hogy tűnjön gyámoltalannak és zavartnak
az egyedülálló szomszéd előtt, de ez a helyzet már
szinte nevetséges volt.
Látta, hogy Thad Randolph átadta Megannek a
doromboló kiscicát, de közben máshová figyelt.
Összehúzott szemmel a fára meredt, mintha őt
kereste volna az ágak között. Cicus immáron biztonságban pihent a kislány karjában, és a trió átsétált a férfi házának gyepén.
- Ő csak egy nő - mondta Matt lenézően. - Nem
hiszem, hogy jól tudna fára mászni.
-Az előbb még azt mondtad, olyan, mint Rambo - vette védelmébe anyjukat nővére.
- Sikerült feljutnia, de szerintem nem tud lemászni. - A fiú komolyan a szomszédra nézett. - Tetszik tudni, milyenek a nők.
Ekkorra a fa alá értek.
-Mrs. Bürke?
- Hello, Mr. Randolph! Hogy van?
Látta, hogy a férfi nagy erőfeszítéssel visszafojtotta mosolyát.
- Remekül. És ön?
-Én is - felelte, és félresöpört egy hajtincset az
arcából. Olyan higgadtan viselkedett, mintha csak
a telküket egymástól elválasztó rózsasövényen
keresztül beszélgettek volna.
-Nincs szüksége segítségre?
-Azt hiszem, elboldogulok, köszönöm. Ne haragudjon, hogy a gyerekeim iderángatták.
- Örülök, ha segíthetek. - A férfi összeráncolta a
homlokát. - Biztos, hogy épségben le tud jönni?
Elizabeth lepillantott. A, föld mintha ingatag
szögbe billent volna.
-E... egészen biztos.
A szomszéd kétkedőnek tűnt. Egy pillanatig egy
szót sem szólt, majd mintha elhatározásra jutott
volna, azt mondta:
-Fogja meg azt az ágat..., nem, nem azt, a másikat, a jobb kezével! Ez az! Most rakja a bal lábát...
igen, pontosan oda!
Randolph férfias hangja, amellyel lassan leirányitotta a fáról, távoli, barátságos mennydörgésre
emlékeztette Elizabethet. Már majdnem leért, amikor érezte, hogy elszakad a ruhája.
-Jaj! - A legalsó ágon volt, épp le akarta tenni a
lábát a létrára, de valami visszarántotta.
- Mi a baj ? - kérdezte Thad.
-Azt... azt hiszem, beakadtam valamibe.
- Micsoda?
- Az egyik olyan fodros micsodája - magyarázta
a férfinak segítőkészen Matt. - Anyu olyan béna
csipkés izét hord a ruhája alatt.
-Matthew! - Elizabeth arca vérvörös lett. Remélte, hogy a szomszéd úgy véli, csak azért, mert
olyan erősen próbálta lerántani alsószoknyáját az
ágról... hiába.
-Majd én! - lépett fel a létra legfelső fokára
Thad.
- Meg tudom oldani.
- Nem, maga inkább kapaszkodjon mindkét kezével! Félek, hogy leesik.
Az asszony lenézett, a föld mintha egyre csak
távolodott volna. Úgy tett, ahogy a férfi utasította,
kapaszkodott az életéért. Eközben az őszes hajú,
széles vállú agglegény szomszéd felhajtotta a nő
szoknyáját, és beletúrt a vászon- és csipketengerbe, hogy megtalálja, melyik része akadt be. Elizabeth úgy érezte, egy örökkévalóság óta keresi.
- Itt van - szólt végül a férfi -, megtaláltam. - Kezébe vette a sérült anyagot. - Csak egy kis szakadás. Talán még rendbe lehet hozni.
- Talán igen - felelte az asszony, és finoman kihúzta alsószoknyája csipkés szegélyét Thad ujjai
közül. - Köszönöm.
Most, hogy a férfi a létrán állt, az arcuk majdnem egy szintbe került. Elizabeth még sosem volt
ilyen közel a szomszédjához. Sosem volt elég közel hozzá, hogy láthassa, a szeme milyen kék. Sosem volt elég közel hozzá, hogy észrevehesse, a
haja nem is őszült meg teljesen, kicsit még fekete,
mákostészta. Sosem volt elég közel hozzá, hogy
érezhesse az arcszeszét, amelynek illata a nyergeket és a szexet juttatta eszébe. És ahogy a férfi öszszedörzsölte ujjai között a szerencsétlenül járt,
szakadt csipkét, Elizabeth tekintete lángba borult,
a torka pedig kiszáradt.
-Nagyon szívesen - válaszolta Thad halkan.
Továbbra is egyenesen a nő szemébe nézett.
Hiszen maga reszket! Hadd segítsem le!
Lelépett a földre, és arrébb tette a létrát. Aztán
felnyúlt, és széles kezével átfogta Elizabeth derekát. Az asszony érezte, hogy a férfi erős ujjai szinte összeérnek a gerincénél.
-Támaszkodjon a vállamra, és hajoljon előre!
A többit bízza rám!
Vakon engedelmeskedett. Óvatosan Thad vállára tette a kezét, az ing anyaga jóleső érzést nyújtott felsértett tenyerének. A férfi szorosabban megfogta a derekát, és leemelte az ágról. Elizabeth nekiütközött a mellkasának, a szomszédja ettől egy
pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Az asszony
köré fonta a karját, hátratántorodott, tett pár lépést, és őt is magával húzta.
Thad mellkasa kőkemény volt. Az egész teste
kőkemény volt. Elizabeth mellette könnyűnek és
törékenynek érezte magát. Az érzékei szinte fejre
álltak.
Ostobaság - gondolta. Csak a magasságtól szédül még mindig. De miért nem érzi lába alatt a
földet?
Azért, mert nem is a földön állt. A szomszéd
még mindig a magasban tartotta. Lassan leengedte, amíg a nő talpa el nem érte a hűs füvet. A keble
a férfi mellkasához ért, öle a sliccéhez simult. Elöntötte a hév.
-Jól van? - kérdezte Thad.
Mit jól! - gondolta az asszony, és bólintott.
A férfi elengedte a csípőjét. Elizabeth hátralépett. Miután megkockáztatta, hogy feltekintsen és
ránézzen, egy szenvedélytől kigyúlt arcú nőt pillantott meg a férfi szemében.
Rádöbbent, hogy a saját tükörképét látja.
Második fejezet
JVlatthew csicsergő hangja rángatta ki pillanatnyi
révületéből. Elizabeth idegesen a torkára tette a
kezét, a szíve ugyanis mintha ott dörömbölt volna.
- Juj, Anyu, de  úrin nézel!
-Hűha! Úgy tűnik, fára mászni ijesztőbb, mint
hittem. Hogy van Cicus?
-Most már sokkal jobban - válaszolta Megan.
A macska összegömbölyödött a karjában. - Dorombol.
Az asszony tudta, mit érezhet a cica. Ő maga is
dorombolt. Zümmögött. Pezsgett. Akármicsinált.
Azóta nem érezte így magát, hogy... Már nem is
emlékezett, olyan régóta nem volt ilyen szédült.
De férfi is nagyon rég érintette utoljára.
Csak akkor nézett megint a szomszédja szemébe, amikor már muszáj volt. Thad pillantása még
az egyre erősödő szürkületben is kéken ragyogott,
vastag szemöldöke hajával ellentétben megőrizte
sötét színét.
A nő nagy nehezen nyelt egyet.
-Köszönöm, hogy lesegített a fáról, Mr. Randolph.
A férfi elmosolyodott. Az asszony észrevette,
milyen szép fogsora van. Egyenletes és fehér.
-Nagyon szívesen. Viszont megkérem, hívjon
Thadnek!
Elizabeth ismét megpillantotta magát a férfi szemében. A haja zilált volt, fényes, halványszőke tincsek szegélyezték az arcát. A blúza reménytelenül
piszkos lett, az állán is éktelenkedett egy koszfolt.
Ijesztően festett, és tiszta idiótát csinált magából.
A pasas biztosan jól szórakozik majd, amikor a haverjainak mesél a szomszédjában lakó lökött özvegyasszonyról. Az alsószoknyás résznél megemlíti Matt szavait, és felvillant egy élvhajhász mosolyt,
jelezve, a java csak ezután következne, ám a tapintatossága nem engedi, hogy folytassa.
-Gyertek, gyerekek! - sürgette Elizabeth a kicsiket, akár egy angol dadus, amint maga köré gyűjti
a rábízott csemetéket. - Sötétedik. Ideje, hogy bemenjünk. Matt, vidd vissza a létrát a garázsba, légy
szíves!
- Miért nekem kell? - nyafogott a kisfia. - Én hoztam ki. Vigye vissza Megan!
- Én Cicusra vigyázok - tiltakozott a nővére.
- Most én jövök, nálam lesz Cicus. Megan azt hiszi, hogy Cicus az övé, pedig nem is!
- Én kérdeztem meg, hogy lehet-e cicánk.
- Igen, de ő az enyém is.
- Tiéd is, de főként az enyém.
- Persze! A cica közös, igaz, Anyu?
Elizabeth már hozzászokott az effajta civakodáshoz, és általában oda sem figyelt. Ma este azonban
vége szakadt a türelmének.
-Hagyjátok abba a vitatkozást, és csináljátok,
amit mondtam! - Nem elég, hogy fennragadt a
fán, a gyerekei képtelenek rendesen viselkedni a
szomszéd előtt.
- Mielőtt bemennek, szeretnék mutatni valamit.
Mindhárman megfordultak Thad Randolph békítő hangja hallatán.
- A garázsomban van. - Elizabethre mosolygott.
A gyerekeknek nagyon fog tetszeni.
-A kiskutyák? - kérdezte Megan csendesen.
Végre megszülettek?
-A múlt éjjel. Négyen vannak.
-Jaj, Anyu, megnézhetjük őket?
Az asszony reménytelen helyzetbe került. Bár
értékelte szomszédja békéltető gesztusát, azt zokon vette, hogy beleavatkozott a családi perpatvarba. De az fel sem merült benne, ne engedje meg
a gyerekeinek, hogy megnézzék az almot. Ennyire
egy anya nem lehet szigorú.
-Amint visszavittétek a létrát a garázsba, mehettek a kiskutyákhoz!
Matt elsietett, vonszolta maga után a létrát. Csodával határos módon Megan is vele ment, és kinyitotta a garázskaput.
- Nem bánja, ugye?
Elizabeth Thad felé fordult.
- Természetesen nem. A kicsik már meséltek róla, hogy a szetterének kicsinyei lesznek. - Eddig
észre sem vette, hogy szomszédja milyen magas.
Alig ért fel a férfi álláig. - Remélem, nem izgatják
fel az újdonsült anyukát.
- Még soha nem volt Pennynél nyugodtabb természetű kutyám. Különben is imádja a gyerekeit.
A nő idegességében önkéntelenül összekulcsolta a kezét a dereka előtt.
-Matt és Megan nem zavarják magát? Úgy érzem mintha folyton a kertjében lennének. Mondtam nekik, hogy ne menjenek át, de...
-Egyáltalán nem zavarnak. Ami azt illeti, szeretem nézni, ahogy játszanak.
Ezernyi kérdés tolult az asszony agyába. Vajon a
szomszédjának vannak gyerekei? Ha nem, miért
nem? Ha vannak, akkor a volt feleségével élnek?
Van egyáltalán exneje? Vagy özvegy, mint ő maga?
Még ha akadt is volna kedvező alkalom, hogy
kielégítse a kíváncsiságát és feltegye ezeket a személyes kérdéseket, akkor sem kérdezi meg. Amúgy
sem nyílt rá lehetősége. Matt és Megan rohanva,
kifulladva érkeztek vissza, a szemük csillogott, az
arcuk kipirult a nagy izgalomtól.
-Bevittem Cicust a házba, nehogy megijessze a
kiskutyákat - mondta a kislány.
-Menjünk!
Thad elindult a különálló garázsa felé. A környéken lévő összes ház az 1930-as években épült.
Körülbelül tíz évvel ezelőtt nagyon divatossá vált
a fiatal családok körében, megvették és felújították
az épületeket. John és Elizabeth Bürke is így tettek.
A két kisgyerek előreszaladt, az árnyékot adó
fák között fogócskáztak.
-Vigyázzatok, ne nyúljatok a kiskutyákhoz!
kiabált utánuk az anyjuk. - Aztán rögtön gyertek
haza!
-Maga nem jön? - fordult hátra a férfi.
- Én? Ö... én is menjek? - dadogta az asszony.
Úgy értem, engem is meghívott?
-Természetesen! Ugyan ki tudna ellenállni egy
alom kiskutyának?
Ki tudna ellenállni egy ilyen pillantásnak? - gondolta Elizabeth.
Thad kinyújtotta a kezét, de az asszony nem fogadta el. A nyomába szegődött, s közben lopva
visszadugdosta a meglazult kontyából kiszökött
tincseket a helyükre.
A jelenet egyre bizarrabb lett. Elizabeth a cipőjét
sem vette vissza, még mindig harisnyában volt.
Érezte a hideg, nyirkos füvet a talpa alatt. Múlt héten volt az első fagy, a levelek már hullani kezdtek,
ropogtak a földön, amikor rájuk lépett. A nap gyorsan süllyedt a látóhatáron. Az egymás melletti telkeket elöntötték az ibolyaszín árnyékok. Elizabeth
úgy érezte, társalgást kellene kezdeményeznie, ám
sehogy sem talált közös témát. Végül csak eszébe
jutott egy.
- Nagyon tetszik a háza burkolatának színe.
- Köszönöm. Eltartott egy darabig, amíg az egészet lefestettem.
-Jó nagy felület.
- Ráadásul utálok festeni.
-Még szerencse, hogy az épületet felújították,
mielőtt megvásárolta. - A férfi talán fél éve lakhatott itt. Elizabeth képtelen volt visszaemlékezni,
pontosan mikor költözött be.
- Másképp meg sem vettem volna.
Elértek a garázs hátsó bejáratáig. Thad kinyitotta az ajtót, és félreállt, hogy Elizabeth mehessen be
elsőnek. Az asszony zavartan elsiklott mellette,
szoknyája szegélye súrolta a férfi nadrágját. A két
anyag egy pillanatra összetapadt, mint a hullám,
amely nem akar visszahúzódni a parttól.
Odabent sötétség uralkodott, az utcára és a kocsifelhajtóra néző nagy kapu zárva volt. Egyetlen
villanykörte világított halványan az ír szetter és
kölykei fölött. A kutyák a Thad által készített fekhelyen pihentek. A helyiségben áporodott szag és
pézsmaillat keveredett. Elizabethnek valamilyen
megmagyarázhatatlan oknál fogva eszébe jutott
az elképzelt istállóbeli jelenet.
A gyerekek - annak ellenére, hogy anyjuk utasította őket, ne érjenek a kicsinyekhez, nehogy felmérgesítsék vele az anyaállatot - már a régi takarókból álló halom mellett térdeltek, és a kutyákat
simogatták. Elizabeth aggódott, nehogy a nagy izgalomban megnyomják valamelyik kölyköt. Újra
rájuk szólt, hogy vigyázzanak a kicsikre.
-Nem lesz semmi bajuk - mondta Thad. Megfogta az asszony könyökét, előrébb vonta.
-Megfoghatunk egyet, Anyu? Léccíííí! - könyörgött Megan.
- Nem is tudom - felelte bizonytalanul. A szetter
elég jámbornak tűnt, de ő tisztában volt vele, az újdonsült anyák akár az erőszakosságig is védelmezhetik kicsinyüket.
-Szerintem Penny nem haragudna meg érte.
Csak legyetek nagyon óvatosak! - mondta a férfi.
A gyerekek finoman a kezükbe vettek egy-egy
apróságot, és csodálkozva, lenyűgözötten bámulták. Elizabeth rádöbbent, hogy maga is így néz az
állatokra. Szomszédjának igaza volt. Az újszülött
kiskutyáknak nem lehetett ellenállni.
-Jaj, hát nem tündériek? - suttogta az asszony,
miközben leguggolt, hogy közelebbről is megnézhesse az almot. Penny, az ír szetter sütkérezett a figyelemben, és úgy tűnt, a gyerekek egyáltalán nem
zavarják.
- Nem akar kézbe venni egyet?
Elizabeth Thadre pillantott, aki a takaróhalom
túloldaláról, fél térdre ereszkedve figyelte az újdonsült kutyacsaládot. Az egyetlen kis villanykörte fénye árnyékba borította a férfi fél arcát, hajának csak néhány szálát világította meg, főként az
őszeket. Az arcán meglátszott a kora, de jóképű
volt, erőt sugárzott. Feddhetetlen jellemű, megingathatatlan hitű embernek tűnt. Olyannak, aki soha nem kezdeményezne verekedést, de nem fordítaná oda a másik orcáját sem.
Arcvonásaiból sütött némi fájdalom, nagyfokú
érzékenység és rengeteg érzékiség, főleg szép ívű
szája körül, amelyet csak a sarkában húzódó vonalak mentettek meg attól, hogy szexi legyen. Ettől
eltekintve az egész teste vitán felül férfias volt.
Az asszony mély lélegzetet vett. Kiszáradt a szája. Az előbb feltett kérdésre egy bólintással válaszolt. A férfi nagyon gyengéden öblös tenyerébe
vett egy kiskutyát, és lehúzta az anyja csecséről.
A kicsi tiltakozó vinnyogása mindannyiukat nevetésre fakasztotta. Thad Elizabeth várakozó tenyerébe fektette a puha, meleg szőrgombolyagot, és
arcához emelte és a bőréhez simította az állatot.
-Milyen selymes... Kisfiú, igaz? Vagy kislány?
Thad kuncogva válaszolt:
-Fiú. Három hím született, és csak egy nőstény.
- Rá lehet jönni, ha megnézed a hasa alatt. - Matt
majd kidagadt a büszkeségtől, hogy milyen hihetetlenül tájékozott a témában. - A fiúknak fütyije van.
-Fuj, de gusztustalan! -borzongott meg Megan.
A feje fölé emelte a kezében tartott kölyköt, és
megnézte az alsó fertályát. Elégedetten látta, hogy
a nőstény van nála, és folytatta az ölelgetését.
Az asszony hangosan megköszörülte a torkát.
Erezte magán szomszédja nevető tekintetét.
-Annyira puha - motyogta, miközben továbbra
is az arcához szorította a kutyust.
- Tetszenek neked, Anyu? - kérdezte Matt.
- Hogyne! Hiszen csodásak!
- Miénk lehet az egyik?
- Matthew! - Hát nem nevelte a gyerekeit jó modorra?!
-Légyszí!
- Kaphatunk egyet? - csatlakozott Megan is.
-Nem.
-Miért?
-Mert nemrég kaptátok meg Cicust. Egy állat
bőven elég.
- Gondját viseljük, ígérem!
-Megmondtam, hogy nem.
-De Anyu...
- Ácsi, Matt! - szólt közbe a férfi. - Már elígértem az almot.
-Az egészet? - kérdezte a kisfiú elkeseredetten.
- Bizony. Bocsi, haver.
- Semmi baj - motyogta a gyerek lehajtott fejjel.
Thad a fiú leszegett álla alá tette az ujját, és felemelte a fejét.
- Talán mire Penny legközelebb szül, rábeszéljük
anyukádat, hogy hadd kapjatok egyet. Jó lesz így?
A gyerek arca felragyogott.
- Szuper! - Visszatette a kezében tartott kutyust
az anyaállat mellé. - Elmesélem Timnek, hogy én
láttam elsőnek a kiskutyákat, és hogy amikor Pennynek legközelebb kicsinyei lesznek, kapok egyet!
Alig várta, hogy eldicsekedhessen a legjobb barátjának.
-Várj meg! - Megan is visszarakta helyére a pici
nőstényt, és az öccsével elszaladt a garázs ajtaja felé.
-Nézzetek körül, mielőtt átkeltek az úttesten! - kiáltott utánuk Elizabeth. - Öt percen belül
legyetek otthon! Vacsoraidő van!
-Oké, Anyu! - Az ajtó becsapódott mögöttük.
Az asszony Thadre nézett, és tehetetlenül elmosolyodott.
- Hol rontottam el?
A férfi csak nevetett a bosszúságán.
- Nem rontotta el. Nagyszerű gyerekei vannak.
Tele energiával. - Még mindig mosolygott, s közben Penny fejét simogatta. A kutya imádattal nyalogatta gazdája kézfejét.
Az ajtó becsapódása olyan hatást keltett, akár a
villámcsapás: a helyiség vibráló csöndbe borult.
A garázs hirtelen privát, meghitt területnek tűnt.
Elizabeth kínosan érezte magát a csendben. Azon
a pár szón kívül, amelyet a távolból váltottak egymással, csak most ismerte meg ezt a férfit. Kizökkentette, hogy egyedül maradt vele.
-Ideje, hogy hazamenjek, és készítsek valami
vacsorát. - Előrehajolt, és szorosan az anyja mellé
helyezte a kölyköt. A kutyus fészkelődött, majd
megtalálta a helyét, és szopni kezdett.
Miközben Elizabeth visszahúzta a kezét, Thad
meglepetésszerűen átnyúlt a kutyák fölött, és elkapta az asszony kézfejét. A fény felé fordította
Elizabeth tenyerét.
- Mi történt a kezével?
Az érintése úgy megdöbbentette az asszonyt,
hogy szinte beszélni is képtelen volt.
- A fa... Felsértette a kéreg - nyögte ki végül.
-Amint hazaér, mossa meg fertőtlenítő szappannal, és tegyen rá valamilyen gyógykenőcsöt.
- Mindenképp ezt fogom tenni.
A férfi szája öngúnnyal teli mosolyra húzódott.
- Mégis kinek képzelem én magam, hogy elsősegélytanácsokat osztogatok egy kétgyermekes
anyának?
A nő viszonozta a mosolyát, de elhúzta a kezét,
bár igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt
volna. Pedig történt. Alig bírta megállni, hogy maga köré fonja a karját, és a hóna alá szorítsa a tenyerét. Szégyellte magát, mintha valami súlyos vétséget követett volna el. Lüktetett a kézfeje, és nem
csak a  akérgen szerzett sérülések miatt.
Mindketten felálltak, és az ajtó felé indultak.
- Nem is tudtam, hogy van motorja - fedezte fel a
járművet Elizabeth, és örült, hogy lehetősége adódott megtörni a csendet. A szokásosnál kétszer nagyobb garázs egyik felén egy motorkerékpár állt.
- Azután vettem, hogy visszatértem Vietnamból.
Nincs sok időm motorozni, leginkább csak a hétvégéken jutok hozzá, viszont nagyon élvezem.
Vietnam? Katona is volt?
- Nem néztem ki magából, hogy motoros típus.
A férfi már a kilincsre tette a kezét, de megtorpant.
- Motoros típus? Ugye maga nem az az ultrakonzervatív fajta, aki szerint mindenki, aki a vasparipa nyergébe pattan, degenerált?
- Természetesen nem így gondolom.
-Remek. Akkor egyszer eljöhetne velem motorozni. Ha van hozzá kedve.
-Jaj, nem hinném - vágta rá gyorsan Elizabeth,
kétkedve méregetve a motorkerékpárt. - Nem szívesen mennék el magával. Mármint motorozni.
A két utolsó mondat között elegendő idő telt el
ahhoz, hogy Thad szemében egyre erősödő kíváncsiság villanjon. Egy pillanatig Elizabethre függesztette sötétkék tekintetét:
- Nem tudhatja, amíg nem próbálta.
Az asszony a férfi arckifejezését méregette, próbált rájönni, vajon kétértelműén gondolta-e, amit
mondott, de arra jutott, hogy ha igen, ő akkor is figyelmen kívül hagyja.
- A gyerekek talán már várnak otthon - mondta
nyugtalanul.
Thad kinyitotta az ajtót. Elizabeth kilépett az esti levegőbe, amely erősen lehűlt. Ám ő örült az üdítő hidegnek. Segített, hogy kitisztítsa a fejét. Maga
köré fonta a karját, egyrészt a hűvös ellen, másrészt,
hogy a férfi meg ne lássa a blúza alatt megmerevedett mellbimbóját. Ha észreveszi, még azt hinné...
- Tetszik nekem az a béna csipkés izé, amit a ruhája alatt hord.
-Hogy mondta? - Megperdült a nedves füvön,
kicsit meg is csúszott.
A szomszédja megnyerőén mosolygott.
-Szerintem nem is béna. Csak Mattét idéztem. - Szemtelen, birtokló, férfias pillantással mérte végig. Ha Ádám is így nézett volna Évára az
Edenkertben, akkor a tudás fája érintetlen marad. - Nekem nem tetszik az uniszex öltözködés!
En szeretem, ha egy nő nőnek is látszik.
- Köszönöm.
-Mindig ilyen kelméket visel? - kérdezte Thad,
és az asszony blúza felé biccentett, amely alatt Elizabeth mellbimbója egyre jobban feszült.
Elizabeth megnyalta az ajkát.
-Szeretek nőiesen öltözködni. Egyébként is, jót
tesz az üzletnek.
-Igaz, hiszen fehérneműt is árul, ugye? - A nő
meglepett arckifejezését látva magyarázkodni kezdett. - Egyik nap, amikor a Cavanaugh-hotelban
jártam, láttam magát a Kellem kirakatán keresztül.
-Aha.
A nő először meglepődött, hogy a szomszédja
tud a boltjáról. Aztán eltűnődött, vajon mit keresett a Cavanaugh-szállodában. Végül megrótta magát, amiért olyan naiv.
Az ízlésesen berendezett szobákban szerelmi
légyottok tucatjai zajlottak nap mint nap. Mégis mi
másért járna fényes délben egy ilyen vonzó pasas,
mint Thad Randolph, a Cavanaugh-hotel előcsarnokában? Hiszen csak napközben láthatta, mivel
nem tartott nyitva késő estig. A szállodában jó éttermek voltak, de a városban akadtak ugyanolyan
jó, ráadásul olcsóbb kifőzdék is. A férfi valószínűleg más jellegű étvágyát csillapította a hotelban.
-Mielőtt megtudtam az üzlete nevét, elég sokat
tűnődtem azon, miért áll az a felirat a rendszámtábláján, ami.
-A húgomtól kaptam - felelte Elizabeth szórakozottan.
Vajon a nő, akivel Thad a Cavanaugh-szállodában találkozott, fizetés fejében ment oda? Vagy
csak egy háziasszony volt, aki végzetes szerelembe esett a nem megfelelő férfival? Esetleg egy karrierista, aki a munkája során ránehezedő nyomást
akarta ily módon enyhíteni?
Mégis mit számít mindez nekem? - gondolta
Elizabeth. Neheztelt magára a kíváncsisága miatt,
és így szólt:
-Amikor legközelebb ebben a hotelban jár, ugorjon csak be a boltomba!
-Köszönöm, mindenképp. Talán még veszek is
valamit. Az áruja igen... érdekesnek tűnt.
Az asszony nem volt biztos benne, hogy csak a
reszkető árnyak űznek tréfát vele, vagy a férfi tekintete tényleg a mellére tévedt.
- Még egyszer köszönöm, hogy lesegített a fáról.
- Szóra sem érdemes.
Thad hangjától ismét melegség járta át. Épp ezért
a lehető leghűvösebben búcsúzott el tőle.
-Jó éjt, Mr. Randolph.
-Jó éjszakát, Elizabeth!
A férfi szándékosan a keresztnevét használta,
pedig ő még nem volt hajlandó ugyanerre. Ridegen bólintott, és kisétált a kertből, át a sajátjába.
A platánfa alatt magához vette a cipőjét, de még
annyi időre sem állt meg, hogy felhúzza, sietett a
háza hátsó bejárata felé. Csak miután becsukta maga mögött az ajtót, sóhajtott fel megkönnyebbülten. Am a pihenő nem tartott sokáig. Hallotta, hogy
a gyerekei bejönnek a főbejáraton.
-Anyu!
- Itt vagyok. - A padlóra dobta a cipőjét, és elindult a hűtő felé. Hála istennek, Mrs. Alder nem felejtett el kivenni egy adag húspogácsát a mélyhűtőből, így már felengedett.
-Mi lesz a vacsora? - kíváncsiskodott Megan,
miután bejött a konyhaajtón.
-Hamburger.
-Begyújthatom én a grillt? - kérdezte Matt.
-Nem, most olajban sütöm ki a husit.
-Jaj, Anyu. Sokkal jobb íze van, amikor kint sütöd meg.
-Ma este idebent készítem el.
- De miért?
Te jó ég! Az asszonynak lassan elege lett a miértekből.
- Mert én vagyok az anya, és mert azt mondtam.
Most pedig menjetek kezet mosni, aztán gyertek és
terítsétek meg az asztalt!
A gyerekek kisomfordáltak, miközben arról motyogtak, hogy az anyjuk mennyire igazságtalan.
Elizabeth szájában már a faszén fölött sülő hús gondolatára is összefutott a nyál, de aznap már nem
akart többet kilépni a házból. Egész nyáron kellemetlenül érezte magát új szomszédja jelenléte
miatt, aki folyton a szúnyoghálóval körülvett hátsó tornácán üldögélt, és késő estig tévét nézett.
Az asszony folyton kétségek közt vergődött, mielőtt elhagyta a házát. Köszönjön oda a férfinak,
mint az összes többi szomszédjának? Vagy puhatolózásképpen csak integessen neki? Idegölő volt,
hogy sosem tudta, mit is kéne tennie.
Ha Thad nem venné észre, mielőtt köszönne
neki, még azt hinné, hogy csak fel akarja hívni magára a figyelmét. Viszont ha észreveszi, akkor arra
neki reagálnia kéne, és azt sem akarta. Úgyhogy az
tűnt a legokosabb megoldásnak, ha tudomást sem
vesz róla.
A viselkedése a legjobb esetben is gyerekes volt,
sőt akár faragatlannak is nevezhető, de egy özvegyasszonynak mindig nagyon észnél kell lennie
a férfiakkal. Elizabeth inkább kockáztatta, hogy
udvariatlannak tartsák, semhogy közeledni hagyjon magához egy másik nembe tartozót. így ment
ez már két éve, mióta a férje meghalt.
Aznap reggel búcsút intett Johnnak, amikor az
kilépett a hátsó ajtón, s nem gyaníthatta, hogy akkor látja utoljára élve. Ami azt illeti, lefoglalta Megan, akinek akkor jutott eszébe, hogy egy iskolai
feladathoz egy orsó cérnára meg egy papírtányérra lenne szüksége. Elizabeth nem is figyelte meg,
milyen inget és nyakkendőt viselt aznap a férje.
Az is csak akkor ötlött fel benne, hogy Johnnak le
kellett volna már vágatnia a haját, amikor elment a
halottasházba azonosítani a holttestet, amelyet
az autópályán történt tömeges autószerencsétlenség egyik roncsából szedtek ki. Napokba tellett,
mire eszébe jutott az utolsó meghitt beszélgetésük. Az utolsó csókjuk. Az utolsó szeretkezésük.
Amit egy pillanatra sem felejtett el, az John mosolya és nevetése volt, a kedvessége és gondoskodása, lágy érzékisége és a jövőről szőtt álmai. A férje kedves ember volt, akinek két csodálatos gyermeket és rengeteg boldogságot köszönhetett. A halála
akkora űrt hagyott a szívében, amit már soha semmi
és senki nem tölthet be.
Ma este ez a tátongó üresség jobban bántotta,
mint általában. Ezért amikor betakargatta Megant
és Mattét, magához húzta és olyan szorosan ölelte át
őket, hogy a kicsik zavarba jöttek az anyjuk érzelgősségétől, és kiszabadították magukat a karjából.
Elizabeth heves ölelése nem csupán a gyerekei
iránti szeretetét fejezte ki. Jele volt ez az emberi
kontaktus, a bármilyen kis meghittség iránti kétségbeesett vágyának: valaki végre őt szeresse, hozzá legyen gyengéd. Egy felnőtt ember szeretete,
gyöngédsége után áhítozott. Egy férfi után. Néha
a testét és a lelkét már olyannyira kínozta ez a hiány, hogy úgy érezte, belehal.
Miután a ház többi részében lekapcsolta a villanyt, bement a hálószobájába, és felkattintotta az
ágya melletti sárgaréz állólámpát, amelynek burája lótuszvirágot formázott. John halála után pár hónappal teljesen átrendezte a szobát, amely túl sok
szívbe markoló emléket idézett.
Most pontosan úgy festett, amilyennek megálmodta, mégsem telt benne öröme. Egy ilyen szép
szobát meg kellene osztania valakivel. Ennyi erővel akár egy kolostorban is élhetne. Lilah-nak igaza van. Az apácaélet csak apácáknak való. Ő egyáltalán nem vágyott rá, hogy egyedül feküdjön be
az ágyba. Hiányzott neki a gyengédség, az alvás
közben mellette pihenő test melege.
De milyen lehetőségei vannak erre egy tisztes
özvegyasszonynak, akire ráadásul két gyermek tekint erkölcsi példaképként? Semmilyenek. Húga
tanácsa ellenére nem ruccanhatott ki behálózni
egy pasit, aki lehűtené lázas testét. Bár létezne olyan
pirula, amely elmulasztja a szexuális vágyat, akárcsak az aszpirin a fejfájást!
Lilah gyermeteg pszichológiai tanácsadása miatt
Elizabeth agya valóságos ámokfutást csapott. Idiótát csinált magából Thad... Mr. Randolph... előtt.
A fickó valószínűleg nevetett rajta magában, hogy
úgy tűzbe jött, amikor lesegítette a fáról.
Elizabethnek elege lett, hogy vigyorog, mint a
fakutya, ha csak eszébe jut az a széles váll és a kék
szem, amely még Paul Newmanénál is vakítóbb.
Lekapcsolta a lámpát, és lefeküdt. De nem állhatta
meg, hogy a zsalugáter résén át ki ne kukucskáljon
és megnézze, vajon világosság van-e még a szomszédban.
Az volt. Sőt, a szúnyoghálón keresztül is látta,
hogy Thad a tornácon ül. Egy karosszékbe süppedve bámulta a fekete-fehér, villogó tévéképernyőt.
Egyedül volt, akárcsak ő. Az asszony azon tűnődött, vajon önként vállalta a magányt, vagy hozzá
hasonlóan ő is ugyanúgy gyűlöl egyedül lenni.
- Aztán mi történt?
-A bácsinak fel kellett nyújtózkodni Anyuért,
aztán leemelte a fáról.
- Nahát! Mr. Randolph ilyen ügyes?
- Aha. Rátette a kezét Anyu derekára... nézd, így.
- De ez azután történt, hogy Anyu alsószoknyája elszakadt.
-Ja tényleg, azt el is felejtettem.
-Elszakadt az alsószoknyája? Ezt a részt nem
mesélted. Térjünk csak vissza rá!
-Jó reggelt!
Elizabeth álmos, rekedt hangját hallva három
fej fordult felé. Az asszony megkötötte kopott és
fakult zseníliaköntöse övét, majd utálatos pillantást vetett a húgára, és a kávéskanna felé indult.
-Miért nem ébresztettél fel? - kérdezte szemrehányóan, miközben édesítőszert tett a feketekávéba.
-Mert ahogy hallottam, szükséged volt egy jó
kis alvásra. - Lilah sejtelmes mosollyal beleharapott egy darab sült szalonnába.
- Látom, ti már megreggeliztetek. - A kerek konyhaasztalon három sziruptól ragacsos tányér feküdt.
-Csináltam palacsintát a gyerekeknek. Te is
kérsz?
-Nem - felelte Elizabeth barátságtalanul. Általában nagyon hálás volt, ha a húga átjött reggelit
készíteni Megannek és Mattnek, s így ő sokáig alhatott. Szombatonként a Kellem csak déltől ötig
volt nyitva. Ez volt az egyetlen olyan nap, amikor
tovább alhatott fél hétnél. - Menjetek a dolgotokra! - utasította a gyerekeit. - Ágyazzatok be, aztán
tegyétek a piszkos ruhákat a szennyesbe!
- Utána kimehetek  átszani?
-Igen. - Elizabeth végre elmosolyodott, majd
játékosan Matt ülepére csapott, amikor a fiú elszaladt a széke mellett. Tiszteletben tartva, hogy a lánya már idősebb, őt egy gyors ölelés után eresztette útjára.
-Aranyos kölykök - állapította meg Lilah, miután kettesben maradtak.
-Meg beszédesek. Főleg ha egy minden lében
kanál nőszemély faggatja őket.
- Nem is faggatóztam! - tiltakozott Lilah őszintén. - Csak megkérdeztem, mi újság, erre elmesélték a történteket. - Az asztalra támasztotta a könyökét, és előrehajolt. - A titokzatos Mr. Randolph
tényleg lehozott téged a fáról tegnap este?
Nem volt értelme tagadni.
- Igen, le.
-Helyben vagyunk! - nevetett fel Lilah diadalmasan, és tapsolt örömében.
-Semmiség volt. Egyáltalán nem olyan melodramatikus, ahogy előadod.
- Épp akkor értünk a legjobb részhez, amikor bejöttél. Hogy is volt az a szakadt alsószoknyáddal?
- Sehogy. Az alsószoknyám fennakadt egy ágon.
-És a szomszédod szedte le? - Lilah mosolya
egyenesen kéjes volt.
-Igen, de az egész roppant megalázó volt. Idiótának éreztem magam.
- És milyen a pasas? Mit mondott?
- Szállj már le a témáról, Lilah! Thad... idősebb.
- Idősebb?
-Elvégre te magad is észrevetted, hogy ősz.
Öreg hozzám.
Húga a homlokát ráncolta.
- Mennyire ősz? Hány éves?
-Nem tudom. Nem kérdeztem - felelte Elizabeth zsémbesen.
- Ez azért valami. Legalább felkeltetted a figyelmét magad iránt.
- Nem szándékosan.
- Az eredmény ugyanaz: behálózhatod.
-Fogd már fel azzal az összeboronáló fejeddel,
hogy nem lesz semmiféle behálózás!
- Ne kiabálj velem, Elizabeth! Csak a te érdekeidet tartom szem előtt.
-Ne tartsd!
Lilah elkeseredett sóhajjal hátradőlt.
-Anyám! Olyan morgós vagy ma reggel, akár
egy vén medve. Tudod, mit gondolok? Szerintem
sokkal jobb kedved lenne, ha az a fickó több időt
töltött volna az alsószoknyád kiszabadításával.
- Lilah! - figyelmeztette a nővére.
A húgát azonban nem lehetett kihozni a sodrából.
- Tessék, olvasd el ezt, amíg elmosogatom az edényeket! - Mielőtt leszedte volna az asztalt, Lilah egy
magazint tett a testvére elé. Az újság népszerű havilap volt, hatalmas női olvasótáborral. - Tizedik
oldal.
Elizabeth a megjelölt oldalra lapozott. Amint elolvasta a hirdetés címét, a húgára pillantott, aki ezt
tüntetőleg nem vette tudomásul.
Mire ő végigolvasta a hosszú hirdetést, a testvére már elöblítette és a mosogatógépbe tette az öszszes edényt, majd visszaült az asztalhoz. Egymásra meredtek.
- Na? - szólalt meg végül Lilah.
-Mit na?
- Mi a véleményed az ötletről?
-Ugye nem gondolod komolyan? Azt akarod,
küldj em el nekik az erotikus történeteimet, hogy
kiadhassák?
-Igen.
- Te nem vagy eszednél!
-Teljesen normális vagyok, akárcsak te. A történeteid is azok. Sőt, fogadok, hogy sokkal romantikusabbak, mint az átlag. Mégis mi rossz lehet abban, ha leírod és elküldöd őket ennek a kiadónak,
hogy bekerüljenek a megjelenő könyvbe?
-Mi benne a rossz?! - kiáltott fel Elizabeth.
Például az, hogy két gyerekem van!
- Hiszen ők nem kapnak tiszteletpéldányt belőle, nem igaz?
-Ne ravaszkodj, Lilah! Ez az ötlet abszurd. Nem
érezném jól magam, ha ilyesmit tennék. Anya vagyok. Ráadásul özvegy.
-Na jó, de szerencsére nem egy vénkisasszony
típus. Fiatal, vonzó nő vagy, a férjed pedig sajnos
idő előtt távozott közülünk. Ide van írva, hogy
átlagos nők történeteit várják. Illesz a képbe.
Az egyetlen, ami nem átlagos, az a szerelmi életed,
ami a nullával egyenlő. Viszont - tette hozzá gyorsan, miután látta, hogy Elizabeth tiltakozni készül
- ez még az előnyödre válhat. Minél jobban ki vagy
éhezve, annál izgatóbbak lesznek a történeteid.
Elizabeth a mennyezetre függesztette tekintetét.
- Nem tehetem. Nem is tudom, hogy juthatott
eszedbe ilyen ostoba ötlet!
-Figyelj - mondta Lilah, és az asztalra fektette a
kezét -, te csak írd az erotikus történeteket, amenynyit csak akarsz! A többit én elintézem. Álnéven
küldöm be őket. A te neved fel sem fog merülni.
Én intézek majd mindent, neked csak annyi dolgod lesz, hogy beváltsd a kiadótól kapott csekket,
miután a kézirataidat elfogadják.
- Csekket?
- Nem olvastad el ezt a bekezdést?
- Odáig nem jutottam el.
- Tessék, itt van - mutatott Lilah a szövegrészre. - Kétszázötven dollárt fizetnek a könyvbe beválasztott minden történet után, mindegy, hogy
milyen hosszú a sztori, mikor játszódik, vagy hányadik személyben van írva.
Bár ez nem vallott rá, a dolog felkeltette Elizabeth kíváncsiságát. A Kellem megnyitása felemésztette gyakorlatilag John teljes életbiztosítási összegét és az ő megtakarított pénzét. A Cavanaugh-hotel forgalmas előcsarnokában álló bolt a kezdetektől
termelt nyereséget, de csak keveset. Nem nyomorogtak, ám neki nagyon kellett ügyelnie a kiadásokra. A gyerekek pedig minél idősebbek lettek,
annál többet kellett költeni rájuk. Gyakran aggódott amiatt, vajon hogyan fogja fedezni az egyetemi tanulmányaikat.
Másrészről viszont gyalázatosnak tűnt azzal
pénzt keresni, hogy papírra veti titkos fantáziálását.
- Nem is vagyok író.
-Honnan tudod? Próbáltad már valaha? Mindig ötös voltál irodalomból. Egyébként is, úgy tudom, az írás kilencvenkilenc százaléka a képzelőerőn múlik. Azzal pedig te alaposan el vagy látva,
Lizzie - lelkesítette nővérét Lilah. - Erre készültél
egész életedben. Senki sem álmodozik többet nálad. Ideje, hogy ezt a szórakozást vállalkozássá
fejleszd.
- Nem lehet.
-Miért nem? A kettőnk kis titka marad, mint
amikor a gardrób padlójához ragasztottuk Nagyi
papucsát.
-Ha jól emlékszem, az is a te ragyogó ötleted
volt. Mégis én kaptam a verést, amiért benne
voltam.
-Olyan vicces volt, hogy megérte a verést
vont vállat nemtörődöm módon Lilah.
Elizabeth felsóhajtott, tudta, hogy a húga soha
nem fogadott el nemleges választ.
-Még ha akarnám is, nincs időm írni.
- Mi más dolgod van éjszaka?
Igaza volt, ezt a nővére is elismerte. Felállt az
asztaltól, és a pulton lévő kávéfőzőhöz lépett.
- Kínosan érezném magam, ha bárki elolvashatná, miről ábrándozom.
- Remek! Ezek szerint amit kitalálsz, az tüzes és
pikáns. Éppen ezt akarják. Hallgasd csak! Szabados, de ízléses - olvasta a hirdetés szövegét. - Ez
azt jelenti, legyen a sztori szexi, de ne durva.
-Azt hiszem, kissé lazán értelmezted az olvasottakat.
-Figyelj! Belevágsz, vagy sem?
-Nem. Ha annyira tetszik az ötlet, miért nem
valósítod meg te magad?
-Mert nem vagyok olyan kreatív, mint te. Annak idején, amikor eljátszottunk valamit, mindig
te találtad ki a történetet. Én csak a szerepemet alakítottam.
Elizabeth elgyengült. Végül is ez valamiféle katarzis lenne, nem igaz? így legalább levezethetné a
szexuális feszültségét. Ez lenne a kihívás, amelyre
már égető szüksége volt. Valami, ami csak az övé
volna, és senki másé. Ezt nem a gyerekeiért vagy
az üzletéért tenné, hanem saját magáért, a nőért.
Rettentő kevés magánöröme volt az életben.
- Nem is tudom, Lilah - tűnődött. Nem állt még
készen, hogy teljesen megadja magát. - Ez az egész
olyan... olyan...
Az asszony hangja elhalt, miután észrevett valamit a szomszéd kertben. Thad Randolph faléceket
szögelt és huzalozott össze, úgy tűnt, kis karámot
épít. Biztosan a kiskutyáknak. Matt segített neki, a
szögeket tartotta a kezében. Megan a ház előző tulajdonosa által összeeszkábált tölgyfa hintán üldögélt, és tanácsokat osztogatott. Cicus az ölében
szunyókált.
De Elizabeth figyelmét a férfi ragadta meg. Thad
kigombolta az ingét, feltárult izmos mellkasa és lapos hasa. A stratégiai fontosságú pontokon sötét
szőrzet göndörödött a testén. Karja és válla ruganyos izmai minden egyes mozdulatnál összehúzódtak, majd elernyedtek. Egy izzadságtól nedves hajtincs hullott a szemébe. Felkacagott valamin,
amit Matt mondott. Nevetés közben hátravetette a
fejét, és láthatóvá vált erős, napbarnított nyaka.
Amikor felállt és leporolta a fűrészport a farmerjáról, Elizabeth tekintete önkéntelenül is a férfi combján feszülő nadrágra tévedt.
-Mi a baj? - Lilah a nővére mögé lépett, és kinézett a mosogató fölötti ablakon. Elizabeth hallotta,
hogy neki is elakadt a lélegzete. Jó ideig csak bámulták Thad Randolphot, amíg a férfi a vállára
nem emelte, majd a garázsba vitte a kis karámot.
A gyerekek a sarkába szegődtek.
Anyjuk visszafordult a húgához, és töltött magának még egy csésze kávét.
- Idősebb, mi? - kérdezte Lilah fanyar humorral.
- Mondtam, hogy nem tudom, hány éves.
-Lizzie, az ilyen fickók nem öregszenek, hanem
érnek. Ha így néz ki, kit érdekel, ha ötvenéves? Na
és ha százötven?
- Engem abszolút nem érdekel. Ez az alapvető
tény, úgy tűnik, elkerülte a figyelmedet.
- Milyen színű a szeme?
-Kékes. - Szikrázó, csillogó, zafírkék.
- Mivel foglalkozik?
-Azt hiszem, betonozással. Legalábbis ezt mondta egy szomszéd, amikor beköltözött. A kisteherautója oldalára is valami ilyesmi van festve.
Lilah csettintett.
-Randolph Beton. Hát persze! A keverői ott
vannak minden egyes építkezésen a városban. Tuti, hogy jó sokat keres.
-Anya mindig azt tanította, hogy közönséges
dolog más anyagi helyzetéről társalogni.
Lilah-t már évek óta hidegen hagyta, hogy mit
bélyegzett az anyjuk közönségesnek. Szégyentelenül bámult ki az ablakon, remélte, sikerül újra
megpillantania a férfit.
-Láttad, hogy bánik a szerszámával? - Elizabeth a húgára meredt, aki felkacagott. - Beugrottal! A kalapácsára gondoltam. Miért, te mire?
-Nagyon rosszra gondolsz - vágott vissza Elizabeth élesen.
- Igen? Mi lenne az?
- Hogy románc van kibontakozóban a szomszéddal. Nagyon rendes ember. Türelmes a gyerekekkel.
- Ez igen nagy dolog, tekintettel az úr előrehaladott korára - mondta Lilah gúnyosan. - Nem zavarják meg a kicsik a délutáni szunyókálásban?
A nővére rámeredt.
- Őszintén szólva különösen hálás vagyok, hogy
annyi időt tölt a fiammal. Neki igazán szüksége
van egy férfi példaképre. De nincs szó ennél többről, Lilah. Sosem tudnék vonzódni egy olyan férfihoz, mint Mr. Randolph.
-Ellenőrizted mostanában a pulzusodat? Mert
ha nem tartod vonzónak, akkor halott vagy.
Elizabeth sóhajtott.
- Egyszerűen nem a zsánerem. Túl... robusztus.
Túl nagy...
-Aha. - Lilah most cuppantott.
Az asszony páratlan erőfeszítéssel figyelmen kívül hagyta ezen megnyilvánulását is.
-Nem vagyok oda a védősisakban dolgozó pasikért.
A húga gonoszkodva elvigyorodott.
-Biztos vagyok benne, hogy a kemény munka
közben sincs mindig rajta a sisakja.
-Jaj nekem! Miért nem mész inkább dagonyázni? Az megfelelne a szellemi színvonaladnak! - Lilah csak nevetett. - Azt meg szépen elfelejtheted,
hogy leírjam az álmaimat. Nem is álmodozom!
Az adatok ismét elmosódtak Elizabeth szeme
előtt. Türelmetlenül lerakta a tollat, reménytelenné vált, hogy a Kellem költségvetésére koncentráljon. Hétfő délelőtt volt. Az üzlet csak fél órája
nyitott. Eddig egyetlen vásárlója sem volt. Miközben Mr. Adam Cavanaugh érkezésére várt, a könyveléssel foglalkozott. A szálloda vezetése értesítette róla, hogy a tulajdonos a nap folyamán valamikor körülnéz náluk.
Ám valahányszor az asszony megpróbálta kitölteni a bevétel és kiadás rovatokat, a gondolatai
menthetetlenül elkalandoztak. Képzeletben visszatért a Lilah-val lefolytatott beszélgetéshez és a vasárnapi újságban olvasott hirdetéshez. A húga által elvetett mag termékeny talajra talált Elizabeth
fejében, szépen kicsírázott, pedig az asszony épp
azt szerette volna, ha megfonnyad és elpusztul.
Még egy köröm alá helyezendő bambuszforgácsokkal alaposan felszerelt kínvallató sem tudta
volna kiszedni Elizabethből a titkát, hogy szombat
éjjel, a hálószobája magányában papírra vetette
az istállóbeli történetét. Egész este játszott a gondolattal, miközben elvitte a gyerekeit vacsorázni a
McDonaldsba, aztán egy Disney mesefilmre a moziba. Tekintettel annak veszélyére, hogy az otthona környékén bármikor összefuthat Thaddel, mindenképp ki akart mozdulni. A lehető legtovább távol maradt a kicsikkel, és amikor végül hazamentek, bosszúsan látta, hogy a férfi kisteherautója nem
is áll a kocsifelhajtón.
A kiruccanás mégis bőven megérte: a gyerekek
imádták a klasszikus rajzfilmet. A jóéjtpuszi közben külön-külön megköszönték, hogy elvitte őket
moziba. Ám ez sem változtatott azon, hogy amikor bement a hálószobájába, levetkőzött és befeküdt az ágyba, egyedül volt, mint mindig.
Ekkor vette elő a spirálfüzetet az éjjeliszekrény
fiókjából, és elkezdte leírni a gondolatokat, amelyek megállás nélkül törtek elő az elméjéből. Teljesen elmerült az írásban. A szavak mintha saját maguktól kerültek volna a papírra. Megállás nélkül
folytak elő a toll hegyéből, mintha az íróeszközt
megbűvölték volna. Elizabethnek erről a mesében
látott varázspálca jutott eszébe.
A szereplők, az öltözékek és a környezet leírása mind könnyedén ment, hiszen fel tudott idézni minden apró részletet. Ám néhány szót igencsak nehezére esett leírni. Az olyan szavakat,
amelyeket az életben soha nem mert volna fennhangon kimondani. Például a különféle testrészek nevét, vagy a nyilvánvaló szexuális jelentést
hordozó kifejezéseket. Ám ennek ellenére most
mindet leírta. Mire pontot tett a legutolsó mondat végére, a teste izzadt volt, a szíve pedig hevesen vert.
Letette a tollat, majd visszalapozott, hogy elolvassa, amit alkotott. Miután túljutott a legutolsó
szón is, ledobta magáról a takarót, kitépte a teleírt
lapokat a füzetből, és lehúzta őket a vécén.
A történet ostobán hangzott. Lilah őrült, ő maga
meg még őrültebb, mert hallgatott rá. Elizabeth
zaklatottan visszatért az ágyba, és lekapcsolta a
lámpát. Megpróbált elaludni, olyan erősen hunyta
le a szemhéját, hogy belefájdult a feje. Forgolódott,
hánykolódott, és győzködte magát, az írása olyan
rossz, hogy az már egyenesen olvashatatlan.
Huszonkilenc évesen rádöbbent, hogy piszkos
fantáziája van!
A Kellem vasárnaponként zárva tartott. Délután
piknikezni vitte a gyerekeket a parkba, ezzel nemcsak lefoglalta őket, de távol is maradtak otthonról. Mielőtt elindultak, Thad épp a bokrokat metszette.
-Thad is jöhet a piknikre? - kérdezte Matt, miközben az anyja a kocsi felé terelte.
- Ö most nagyon elfoglalt.
-Talán nem lenne elfoglalt, ha megkérnénk,
hogy jöjjön velünk.
- Nem kérjük meg.
- Egy csomó kajánk van.
- Én szívesen adok neki az enyémből! - ajánlotta fel Megan.
Elizabeth beült a kormány mögé, és gyorsan elindította a motort, hogy véget vessen a vitának.
A piknik végül jól sikerült. Ám mialatt a gyerekek
mászókáztak, anyjuk egy padon üldögélt, és gondolatban az éjszaka írt erotikus történetet elemezte. Eltűnődött, hogyan változtathatna, javíthatna
rajta. Aztán eszébe jutott, hogy összetépte, így a
téma le van zárva. Kényszerítette magát, hogy ne
gondoljon rá többet.
Visszatért a jelenbe. Hétfő van. Akad dolga bőven. A szállodalánc tulajdonosa bármelyik percben megérkezhet. Ám ő még mindig képtelen volt
elfeledkezni a papírra vetett erotikus álmodozásáról. Minden gondolatát lekötötte a fantáziálás és
az a bizonyos bosszantó szomszéd.
Na jó, őt bosszantotta ugyan, de Thad valójában
egyáltalán nem volt bosszantó. Őt a világon semmiért sem tudta hibáztatni. Mint szomszéd Thad tökéletesnek számított. Lehetett volna olyan igazi bulizós agglegény, akinél megállás nélkül jönnek-mennek a nők. Csaphatott volna részeges orgiákat, amelyek nem hagyták volna Elizabethet aludni. A férfit
feldühíthette volna a kertben játszó gyerekek zajongása. Egyedül a motorkerékpár nem illett az aszszony Thadről alkotott képébe. Elizabeth sejtette,
hogy a férfi nem egy ártatlan bárányka, de legalább
nem kellett állandóan egy partiőrülttel küzdenie.
A szomszédja, ha igazán illemtudó, nem gombolja ki az ingét a kerti munka alatt. Másfelől viszont megeshetett volna, hogy egyáltalán nem is
visel inget! Mi történik, ha a cicamentő akció alatt
a férfi felsőtestén nincs semmi? Ha a karját és hatalmas bicepszét semmi sem takarja, miközben erős
kezével felnyúlt érte és átkarolta a derekát? Ha
kénytelen Thad meztelen vállát megérinteni, és
széles, szőrös mellkasához, lapos, izmos hasához
kell simulnia? Ha...
-Mrs. Bürke?
Elizabeth rémülten felugrott, megpördült, és
látta, hogy egy csapat ember gyülekezik a boltjában. Mindannyian kíváncsian bámultak rá, és neki fogalma sem volt, mióta szólongathatta az élen
álló férfi.
- Igen? - kérdezte az asszony, és zavarában a lélegzete is elállt.
-Jó napot! Adam Cavanaugh vagyok.
A sötét hajú és szemű férfi előrenyújtott kézzel
felélépett a plüss-szőnyegen. Szívdöglesztően jóképű volt. Kifogástalan, mérték után készült, hajszálcsíkos, háromrészes öltönyt viselt, mégis oly
erőteljesnek tűnt, akár egy karib-tengeri kalóz. Széles, barátságos mosolyából sütött a vakmerőség,
fogsora hófehér volt, kávészín szemében vidámság csillogott, mintha csak tudta volna, hogy pajzán álmodozáson kapta az asszonyt. Határozott
szorítással kezet fogott vele.
-Nagyon örülök a találkozásnak, Mr. Cavanaugh. - Elizabeth gratulált magának, amiért nem
dadogott, ami jelen helyzetben figyelemre méltó
teljesítmény volt.
- Részemről a szerencse. - A férfi eleresztette a
kezét, és körülnézett az üzletben. Az aurájában
ólálkodó, talpnyalókból álló sleppjéhez fordult, és
bólintott. - A hozzám eljuttatott fényképek alapján nem is sejtettem, hogy a Kellem ilyen csodálatos. - Tekintetét ismét a nőre fordította. - Imádom
ezt a helyet!
- Köszönöm.
-Honnan vette az ötletet?
Elizabeth feszélyezetten vállat vont.
-Mindig is szerettem a szép holmikat. A nőies
holmikat. Amikor elhatároztam, hogy saját üzletet
nyitok, ilyesmit akartam árulni. Megpróbáltam kitalálni, mi lenne a megfelelő hely egy ilyen bolt
számára, olyat kerestem, ahol elég férfi akad, akik
ajándékokat vennének a... szóval a nőknek. Akkoriban épült a Cavanaugh-szálloda. - A férfira
mosolygott. - Ez tűnt logikusnak.
-Jó megérzés volt.
-Örülök, hogy ugyanúgy jó befektetést látott
benne, mint én, és elfogadta az önnek küldött ajánlatomat.
- Ami azt illeti, nem az én érdemem, hogy jóváhagyták az ötletét. Vannak a bérlők ügyeit intéző
alkalmazottaim. De meg kell mondanom, nem is
lehetnék boldogabb, hogy az ön javára döntöttek.
Az asszony elborzadt saját naivitásán. Adam Cavanaugh túl fontos és elfoglalt ember ahhoz, hogy
maga foglalkozzon minden egyes bérlővel. Erezte, hogy elvörösödik.
-Biztos vagyok benne, az ön előnyös külseje is
jócskán fellendíti az üzletet. - Cavanaugh bűntudat nélkül alaposan szemügyre vette Elizabeth arcát és frizuráját. Az asszony kontya kissé kilazult,
kócos volt. Talán egy férfi simogatása borzolta öszsze a haját. - Csodásan néz ki.
A nő teste felhevült a fürkész pillantástól.
- Főztem egy kis fűszeres teát. - Annak reményében, hogy sikerül elterelnie magáról a férfi figyelmét, a csipkeabrosszal leterített, kerek asztalkára mutatott, amelyen gőzölgő ezüstkanna és
porcelán teáscsészék álltak. - Nem lenne kedve
megkóstolni egy kis csokoládét a készletből?
- Teát nem kérek, köszönöm, de csokoládét mindenképp - válaszolta a férfi kisfiúsán sugárzó
mosollyal.
Adam Cavanaugh nemcsak hihetetlenül jóképű, de rokonszenves is volt. Kedvesen elcsevegett
Elizabethtel, miközben a talpnyalók gyülekezete
teát szürcsölgetett, és befalt majdnem ötven dollár
értékű csokoládét. Úgy tűnt, a szállodalánc vezetőjét őszintén érdekli az asszony. Amikor megemlítette a gyerekeit, a férfi hosszasan kérdezgetett róluk, és figyelmesen hallgatta a válaszokat. Nem
csoda, hogy Adam Cavanaugh ilyen sikeres lett.
Remek hallgatóság volt, a beszélőben azt az érzést
keltette, hogy amit mond, az fontos, érdekes és szórakoztató.
Ismét megfogta a nő kezét, és a két tenyere közé
szorította.
- A következő néhány hétben gyakran leszek itt
a városban - mondta. - Szeretném, ha kettesben is
találkozhatnánk. Lehet róla szó?
- Természetesen - felelte Elizabeth nagyobb nyugalommal, mint amelyet valójában érzett. A férfi
érintéséből kiderült, gyakran ér nőkhöz, érti is a
módját, és élvezetét leli benne.
-Alig várom!
Cavanaugh csak jó néhány másodperc múlva
engedte el az asszony kezét, elköszönt, és elindult
a kijárat felé. Ott beleütközött egy nőbe, aki bőrnadrágot és térdig érő csizmát viselt. Fekete garbójára hosszú, rojtos, mintás kendőt vetett. Korong
alakú aranyfüggő himbálódzott a fülében, majdnem a válláig ért. Az egyik fülbevalóból még egy
madártoll is lógott.
Lilah volt az. Elizabeth szíve elfacsarodott testvére csínytevő pillantása láttán. A húga hihetetlenül kiszámíthatatlan volt, soha nem lehetett kitalálni, mire készül éppen.
-Hahó, Adam! - Merész, kápráztató mosolyt
villantott a férfira. A slepp több tagja elsápadt a bizalmas megszólításon. - Felismerem az újságban
megjelent fotókról.
A nővére inkább egy szájsebészeti műtéten esett
volna át, ám sajnos rá hárult a bemutatás terhe.
- Mr. Cavanaugh, ő a húgom, Lilah Mason.
- Örvendek, Ms. Mason.
Lilah lazán az ajtófélfának dőlt, ez a póz jól illett
bágyadt hangjához és félig leeresztett szemhéjához.
- Azt meghiszem.
Cavanaugh egyik beosztottja megköszörülte a
torkát. Egy másiknak a lélegzete is elakadt. Elizabeth Adam háta mögül fenyegető tekintettel bámult a húgára. Ám az rettenthetetlen volt.
-Ha éppen kifelé indult, ne hagyja, hogy feltartsam!
- Nem áll szándékomban. - A férfi Elizabethre
nézett, búcsúzóul aprót biccentett, majd kilépett
az ajtón, közben súrolta Lilah-t, aki még mindig
hanyagul az ajtófélfának támaszkodott. A Cavanaugh-kíséret loholva követte dühödt fővezérét.
-Lilah, hogy tehettél ilyet?! - sziszegte az aszszony, miután a kis csapat kitakarodott az ajtón.
A húga könnyeden felkacagott.
-Nyugi, Lizzie! A fickó a tenyeredből evett. Figyeltelek titeket a kirakaton keresztül. Olyan szörnyen viselkedtem, hogy velem összehasonlítva te
valóságos angyalnak tűntél. Ami azt illeti, óriási
szívességet tettem neked.
- Légy szíves, ne tegyél nekem több szívességet!
Halálosan megszégyenítettél. Anya meg Apa megdöbbentek volna, ha látnak.
Lilah matador módjára lerántotta magáról a kendőjét.
- Ezt igencsak kétlem. Pontosan tudják, hogy én
vagyok a fekete bárány. Megehetem ezt az utolsó
darab csokit? Nem hittem volna, hogy azok a barmok hagynak valamit. - Bekapta az édességet, és
élvezettel rágni kezdett.
A nővére megdörzsölte a halántékát.
-Megfájdult a fejem.
Lilah együttérzően hangnemet váltott.
- Na és hogy mentek a dolgok a nagy belépőm
előtt? Ahonnan néztem, egészen jónak tűnt a
helyzet.
- Igazán elragadó férfi.
-Ha nekem lennének milliárdjaim, én is megengedhetném magamnak, hogy elragadó legyek.
Elizabeth elengedte a megjegyzést a füle mellett.
-Nem hittem volna, hogy ilyen őszinte, ilyen
emberi. Arra számítottam, ridegebb lesz, hogy csak
az üzlettel fog foglalkozni. Félelmetesebbnek képzeltem.
-Most komolyan, Lizzie, nagyon vigyázz magadra! A pasas tiptop ugyan, ám ez csak a látszat!
Nem vetted észre? Élvezheted a vonzerejét, de ne
dőlj be neki!
- Megkedveltem.
- Ez volt a célja.
-Kérte, hogy találkozzunk kettesben valamikor
a közeljövőben.
-Csak nem? - Húga belekortyolt a teába, fanyalgó képet vágott, majd visszatette a csészét az
asztalra.
-Ne csak nem-ezz itt ilyen hangon! Üzleti találkozó lesz, nem több. - Lilah arcáról csak úgy
sütött a szkepticizmus. - Szigorúan csak üzletről
lesz szó.
- Hogyne - felelte Lilah olyan hangon, amelyből nyilvánvaló volt, egy másodpercre sem hisz
neki.
-Fel nem foghatom, miért gyanúsítod Adamet
ilyesmivel.
-Akkor hadd világosítsalak fel! A pasas egyszerűen csodálatos, ez biztos. Ám én soha nem bízom
az ilyen jólöltözött, udvarias fickókban. Egy ennyire fényes almában kell, hogy legyen kukac is.
Elizabethnek elege lett a témából. Adam Cavanaugh talán soha többé nem áll szóba vele. A húga
viselkedése miatt talán még a bérletet is visszamondja.
- Egyáltalán mit keresel te itt? - kérdezte. - Nincsenek ma pácienseid? Vagy talán ez a gyógytornászok legújabb egyenruhája?
-Attól függ, milyen terápiát szolgáltatok éppen - felelte Lilah durva nevetéssel. - Hát nem
tetszik a ruhám? - Piruettezett, és a nővérének el
kellett ismernie, tényleg pazarul néz ki. - Ami azt
illeti, éppenséggel az egyik páciensem kedvéért
öltöztem ki. Egy motorbaleset miatt kétoldali végtagbénulásban szenved. Egyfolytában zúgolódik,
hogy az embereknek előítéleteik vannak a motorosokkal szemben. Sőt, szerinte nekem is. Úgyhogy
gondoltam, megmutatom neki, mennyire szabad
szellemiségű is tudok lenni.
Elizabeth gondolatai elkalandoztak a Thaddel
folytatott beszélgetésre, a motorra és az együttmotorozásra.
A húga rángatta vissza a jelenbe.
- írtál nekem valami zaftos történetet?
-Nem. - Lilah azonnal átlátott testvére hazugságán, ám mielőtt ezt szóvá tehette volna, egy
férfi lépett az üzletbe. Feszengve nézett körül.
Az asszony azonnal felismerte a tüneteket. A pasas kényelmetlenül érezte magát ennyire nőies környezetben, éppen úgy, ahogy egy nő sem mozogna otthonosan egy vaskereskedésben, ha anyát kéne keresnie egy bizonyos csavarhoz. A férfi arcán
ez a bizonyos kétségbeesés, zavartság ült.
- Segíthetek, uram? - kérdezte kedvesen.
-A feleségemnek keresek valami ajándékot a
házassági évfordulónkra.
- Nagy választékom van kristály parfümösüvegekből. Lenne kedve megnézni néhányat?
Lilah pontosan értette, hogy lerázták. Visszavette a kendőjét, majd az ajtó felé indult. Ahogy elhaladt az idegeskedő, pocakos, kopaszodó pasas mellett, odasúgta neki:
-Felejtse el azokat a giccses parfümösüvegeket!
Ha valami olyat akar venni, ami nem csak a port
fogja, vessen egy pillantást azokra a vörös selyem
harisnyatartókra!
-... a szombat esti mulatságra.
Matt véget nem érő monológjának utolsó szávai áthatoltak anyja fejfájásán és a szállodatulajdonossal folytatott beszélgetésének mérlegelésén.
Villája, amellyel gépiesen adagolta magába az ételt,
megállt félúton a fasírtja és a szája között.
-Mulatság?
-Az iskolai őszi karnevál, Anyu - magyarázta
Megan türelmesen. Nagyon hasonlított az apjára,
aki szintén makacsul ragaszkodott a részletekhez.
Mindig rendezett volt, sosem késett el semmivel
és sehonnan, semmi sem zökkenthette ki a nyugalmából. Míg Elizabeth javíthatatlanul szétszórt
volt, a lánya sosem felejtett el semmit.
-Jaj, tényleg. Az őszi karnevál. - Eszébe jutott,
hogy nagyjából egy hete kitett a hűtőre egy emlékeztetőt erről az eseményről. A papír felé pillantott, meglátta, hogy a fénymásolt hirdetményt
eltakarja egy vigyorgó töklámpást és hat repkedő szellemet ábrázoló krétarajz. - Most szombaton lesz?
-Héttől fél tízig - világosította fel az anyját Megan. - Mi pedig végig ott akarunk maradni, nem
igaz, Matt?
- De. A tombolahúzás csak negyed tíz után kezdődik, és egy CD-lejátszót lehet nyerni, úgyhogy
nem mehetünk el korábban. Thad is ezt mondta.
-Neki meg mi köze ehhez?
- Megkértem, hogy jöjjön velünk.
Elizabeth villája csörömpölve a tányérjára esett.
- Ugye csak viccelsz?! - kérdezte a fiától, amikor
végre meg tudott szólalni.
A gyerek óvatosan az anyjára nézett, és nemet
intett.
- Ma délután hívtam meg.
- Mit válaszolt? - Az asszony előre rettegett a felelettől.
-Hogy szívesen eljön.
Elizabeth összeszorította az ajkát, hogy ki ne
mondja a szitokszavakat, amelyek elöntötték az
agyát.
-Matt, mégis hogyan kérdezhettél ilyet anélkül, hogy előbb megbeszélted volna velem? Nem
hiszem el, hogy ilyesmit tettél!
- Megengedték.
- Ki engedte meg?
-A tanító néni. Miss Blanchard. A karneválra a
gyerekek mindkét szülőjének jönnie kéne. Mindenki másnak anyukája és apukája is van. Nekünk
nincs apukánk, úgyhogy megkérdeztem a tanító
nénit, hogy elhívhatok-e valaki mást, és ő azt
mondta, igen. - A kisfiú lebiggyesztett alsó ajka
remegni kezdett. - De te nem hagyod, hogy Thad
velünk jöjjön. Soha nem hagyod, hogy jól szórakozzunk. Gonosz vagy! Te vagy a világ leggonoszabb anyukája!
A kisfiú könnyes szemmel elfutott az asztaltól,
és ahogy felugrott, feldöntötte a tejes poharát. Elizabeth nem tartotta vissza a fiát. Tenyerébe ejtette
a fejét. Szomorúan figyelte az asztalon díszelgő
tócsát, amelyből lassan lecsöpögött a tej a padlóra.
Még ekkor sem mozdult.
Matt nagyon nehezen viselte, amikor az óvodában rájött, hogy a többi gyereknek él az édesapja,
még ha el is váltak, és külön lakik a családjától. A fiú
aprócska volt még, amikor Johnnal megtörtént a
baleset, így nem is emlékezhetett arra, milyen is
az, ha valakinek apja van. Az anyja órákon át próbálta elmagyarázni neki, hogy az ő apukája meghalt. Ám egy négyéves gyermek számára az elhunyt édesapa fogalma túl bonyolult, semhogy
felfoghassa, így Matt nem is tudott megbékélni a
helyzettel.
-Anyu, a tej összecsöpögteti a padlót! Akarod,
hogy feltöröljem?
Elizabeth felnézett, és megsimogatta Megan
egyenes szálú, búzaszín haját.
-Nem, drágám. Majd én megcsinálom. De nagyon aranyos vagy, hogy felajánlottad.
-Én mondtam Mattnek, hogy előbb téged kéne
megkérdezni.
-Majd beszélek vele, ha már megnyugodott
kicsit.
-Megengeded, hogy Thad velünk jöjjön?
Lánya sóvárgással teli hangja egy úthenger erejével ütötte szíven az asszonyt. Ahogy minden
kislánynak szüksége van apára, Megannek is nagyon hiányzott az övé.
-Természetesen megengedem! - válaszolta, és
mosolyt erőltetett az arcára.
Miután rendet tett a konyhában, a fia keresésére indult. Meg is találta a szobájában, ahol Micimackójával a karjában az ágyán feküdt. Felszáradt
könnyek hagytak sós nyomokat az arcán. Elizabeth leült az ágy szélére, és lehajolt, hogy megpuszilja Matt homlokát.
- Ne haragudj, amiért rád kiabáltam! - A gyerek
egy szót sem felelt, ám hallatszott, ahogy visszanyelte az újra rátörő sírást. - Csak meglepett, amit
mondtál. - Elmagyarázta neki, miért kellett volna
megbeszélniük a dolgot, mielőtt meghívja a férfit. - De tulajdonképpen nincs semmi baj.
A kisfiú fátyolos tekintete azonnal kitisztult.
- Akkor Thad is jöhet?
- Ha van kedve.
-Juj, ez szuper!
Az, szuper - gondolta Elizabeth. Miután lefektette a gyerekeket, ráeszmélt, hogy talán a szomszédjuk is annyira ódzkodik az iskolai karneváltól,
amennyire ő maga attól, hogy a férfi velük jöjjön.
Talán csak az apátlan kisgyerekek iránti sajnálatból
fogadta el a meghívást. Nem illene esélyt adnia
neki, hogy tiszteséggel kihátrálhasson az egészből?
Levetette a kötényét, berúzsozta az ajkát, majd
átvágott a sötét kerten. A férfi a karosszékében ült
a hátsó tornácon. A hétvégén üvegtáblákat illesztett a szúnyogháló keretébe, hogy télen is használhassa a tornácot. A tévé bevilágította a vacsorája
maradékát tartalmazó tálcát: a nő látta, hogy bélszín és egy üveg sör volt a menü.
Thad nem is figyelte a tévét, egy magazint olvasgatott. Elizabeth kíváncsi volt, vajon női aktokkal teli lapot nézeget-e. Ha igen, akkor nem túl jó
az időzítés a látogatáshoz. Ám ha már eddig eljött,
szeretett volna minél előbb túlesni a dolgon, hogy
ne kelljen emiatt szorongania. A férfi észre sem
vette, amíg ő nem, kopogtatott az üvegen. Akkor
felkapta a fejét, a szeméből mintha lézersugarak
lövelltek volna látogatójára.
Felállt és lekapcsolta a tévét, mielőtt kinyitotta
volna az ajtót. A székére tette a magazint, Elizabeth nem látta a borítóját.
-Jó estét! - köszönt az asszony feszengve.
-Jó estét. Jöjjön be!
- Nem, köszönöm... ö... csak egy percre ugrottam át. A gyerekek már alszanak. - Esze ágában
sem volt egyedül bemenni a férfi házába. Hiszen
bármelyik szomszéd megláthatná! Az emberi természet olyan, amilyen. Rögtön téves következtetéseket vonnának le. A pletyka mindig futótűzként terjed.
A férfi kilépett az ajtón, és becsukta maga
mögött.
- Csak nincs valami baj?
-Nincs. Vagyis, legalábbis remélem, nincs. - Elizabeth összevissza beszélt, és biztos volt benne, a
szomszédja azt hiszi, megőrült. Amennyire emlékezett, még egyszer sem sikerült egy értelmes szót
váltania Thaddel. Pedig nem volt rá semmi oka,
hogy ilyen ideges legyen. Hiszen ez csak egy férfi,
az isten szerelmére!... De milyen férfi! - Matt elmesélte, hogy meghívta magát az iskolai őszi karneválra - hadarta lélegzetvétel nélkül.
-így igaz.
-Eljön?
-Azt ígértem neki.
-Tudom. Már hallottam tőle. De nem akartam,
hogy esetleg kényszerítve érezze magát, csak mert
a fiam hívta.
Thad egy pillanatig figyelmesen nézte az asszony
arcát.
- Maga nem akarja, hogy menjek, erről van szó?
-Nem! Akarom mondani, dehogynem akarom. .. Vagyis... - Elizabeth mély lélegzetet vett.
Igazán semmi kifogásom ellene, ha tényleg van
kedve hozzá, hogy elkísérjen minket, csak... Ez
csak egy iskolai mulatság lesz. Ilyenkor ezernyi
csemete rohangászik fel-alá, akár a megvadult indiánok, a szülők meg kétségbeesetten próbálják
utolérni őket. Nagy a zaj, a rendetlenség, és... és...
- Egy kézmozdulattal próbálta érzékeltetni a tehetetlenséget. - Nem hiszem, hogy jól érezné magát.
- Mert én csak egy megrögzött, kivénhedt agglegény vagyok.
Remek! Most sikerült megsértenem - gondolta
az asszony. A férfi hátat fordított neki, és elindult
a felhajtón parkoló kisteherautója felé.
- Nem erről van szó, Mr. ... Thad. Csak lehetőséget akartam adni, hogy visszakozzon, ha akar.
Én mindent tisztáznék a fiammal, így nem önnek
kellene elmondania neki, hogy nem jön.
A férfi leengedte az autó hátsó ajtaját, és egy hatalmas dobozt emelt le a raktérből. A vállára vette,
majd visszasétált a kertjébe. A nőnek nem volt
jobb ötlete, mint a nyomába szegődni. Thad letette a dobozt a földre.
-Nekem nincs ugyan gyerekem, Elizabeth, de
nem vagyok még olyan öreg, hogy ne emlékeznék, milyen volt annak lenni. - Abban a pillanatban, hogy a férfi kimondta a nevét, az asszony valami furcsát érzett az altestében. Mintha gyengéd
ujjak cirógatták volna.
- Eszem ágában sem volt ilyesmire célozni...
-Még emlékszem néhány iskolai mulatságra is.
Mindig izgatottan vártam őket, és voltam olyan
szerencsés, hogy édesanyám és édesapám is elkísért.
A nő nekidőlt a legközelebbi fa törzsének, és
nagyot sóhajtott.
- Lelkiismeret-furdalást ébreszt bennem, éppen
úgy, mint Matt. Veszekedtem vele, amiért elhívta.
Úgy éreztem, megaláztak. Nem akartam, hogy maga azt higgye, muszáj eljönnie. A fiam azt mondta,
én vagyok a leggonoszabb anya a világon.
Thad kuncogott.
-Nem hinném, hogy ez igaz. Ráadásul nem
kényszerből kísérem el a karneválra. Ami azt illeti,
szerintem nagyon jól fogok szórakozni. Eszem ágában sem volt lelkiismeret-furdalást ébreszteni magában. Ugye hisz nekem? Abbahagyhatnánk végre a bocsánatkéregetést? Sőt, ejthetnénk az egész
témát, úgy, ahogy van. Inkább árulja el, mi a véleménye erről!
Letérdelt, és átfordította a dobozt. Elizabeth mellétérdelt, megnézte a kartonon lévő fotót.
-Függőágy! Hát ez nagyszerű!
- Tetszik magának?
-Hogyne! Mindig is vágytam rá. Méghozzá
pontosan egy ilyenre. - A dobozon lévő kép alapján a függőágy fehér, szőtt jutából készült. Hosszú
rojtok lógtak az oldaláról.
- Én is régóta szerettem volna már egy ilyet. Arra gondoltam, e közé a két fa közé akasztom
fel - mutatott Thad a kiválasztott törzsekre.
-Remek ötlet! Nyáron pedig egyszerűen csodás lesz... - Az asszony váratlanul elhallgatott.
-Micsoda? - kérdezte Thad csöndesen, miközben figyelmesen nézte Elizabeth arcát. Az nem felelt, így maga fejezte be a mondatot. - Belefeküdni?
- Hát nem erre való a függőágy?
-De igen. Bármikor nyugodtan használhatja
maga is.
-Köszönöm.
- Bár gondolom, nem fogja, igaz?
A nő rápillantott, meglepte ez az éleslátás.
-Nem, azt hiszem, tényleg nem.
- Miért nem?
-Nem szeretném kisajátítani, ami a magáé.
A férfi megrázta a fejét.
-Nem, nem erről van szó. Azért nem akar a
függőágyamba feküdni, mert attól tart, pletykálni
kezdenének rólunk a szomszédok. Az hinnék,
hogy a hálószobámba is bejáratos.
Elizabeth gyomra mocorogni kezdett, mintha
egy héliumos lufi töltötte volna be a hasüregét,
amely súlytalanul szállt volna fel, ám nem volt
hova.
-A szomszédoknak nincs miről pletykálnia.
- Maga gondoskodik róla, hogy ez így is maradjon, ugye?
- Szemrehányást tesz nekem?
- Szemrehányást? - Thad összevonta a szemöldökét. - Nem ez a megfelelő kifejezés. De azt ostobaságnak tartom, hogy minden lehetőt megtesz,
csak hogy ne kelljen találkoznia velem.
Az asszonynak nem volt mivel visszavágnia.
Szomszédja keresztüllátott rajta, és csak még ostobábbnak tüntetné fel magát, ha letagadná a vádat.
-Megértem, miért ilyen távolságtartó - mondta
a férfi halkan. - Meg kell őriznie a jó hírét. A többiek szemmel tartják magát, figyelik, nem vall-e kudarcot, nem válik-e felelőtlen szülővé, nem tesz-e
valami botrányosat.
-Mindenki azt hiszi, hogy az özvegyasszonyok
mind...